Derűs dilettantizmusok II.

Egy kikötőben
A Visztula bal partján
Majd grogot iszunk

Fél kiló dió
Vajon mire lehet jó
Ezt rejtse homály

Andrzej Stasiuk: Hebron falai(fordítás) s.1.

***
Faltól falig. Falig a faltól.Ablaktól falig. Ajtótól ablakig. Faltól falig. Falig a faltól. Bal láb. Jobb láb. Bal láb. Elhoztam ide mindent, amim volt, és vagyok, folytonosan létezem. Önmagában elég. Beásni magam abba, ami körülöttem van, és ami körülöttem van, az nem sok. Ezért magammal hoztam mindent, amim volt ehhez az időszakhoz. Mindent, amim volt, hogy tudjak. Hogy éljek, ez mind meg is adatott nekem. Dolgok. Levegő. Hang. Lámpa. Etetnek, és a gondolataimat is. Megérintem, és látom a bűzt a rácsos ablakon keresztül. Vakító ablak. A víz hidege a tenyéren. A nehéz étel a gyomorban. A lámpa, ami az éjszakáról mesél, a lámpa, ami a nappalról mesél. Elhoztam ide mindent, amim volt. A nekem adatott maradékot. Faltól falig. Falig a faltól. Ablaktól ajtóig. Ajtótól ablakig. Faltólfaligfaltólablakigajtótól. Van helyem mozogni, és tagjaim engedelmeskednek gondolataim parancsának. Van időm. Egész sok idő. Mindenre. Lélegzevételre, sok lélegzetvételre. Szarni és maszturbálni. Idő mindenre.
A nézésre, sok nézésre. Lépések, sok lépés. Idő az emésztésre. Idő a félelemre, a sok rémületre. Van időm az életre. Valaki hirtelen azt gondolta, hogy ide áthoz engem. Okok. Nem ismerem az okokat. Valaminek a következtében. Megfogtam mindent, ami számomra szükséges. A bőrzsákomat, benne a húst és a pacalt, amik ütemesen lötyögtek, mikor lépek. Egész nap lépek. Mozgás. Létezés. Lámpa. Homály. Lárma. Csend. Minden, amim van, a sajátom, nem vagyok tolvaj. Nem tulajdonítottam el semmit, még egy csepp nyálat vagy spermát sem.

Bene"A sörök örök réme(copyright by Regi)"János arra gondol, hogy szeretné Nádasdyt egyszer szemtől-szemben vén pederasztának nevezni. Szeretné látni az arckifejezését.

keress, ne adatot
Olvass, bolyongj, szeress. Nagyon kívánj
Boldognak lenni. Én is az vagyok."

Tegnap hallottam, hogy valakit úgy jellemeznek: olyan elektromos furulyás-fajta. Hogy az milyen? Lásd a képen.

Krzysztof Varga: Szindbád öregszik (fordítás)

Szindbád egész nyáron keresztül a Lukácsba járt. Ezt a fürdőt szerette a legjobban a budapestiek közül, a meghitt barátságosságát, ami nem jelentett a hely szűkösségét, kopott falait, amelyeket régi, medencés belső udvarok klónjai vesznek körül, személy szerint még a gombákat is szerette, amelyek a fürdő belső helyiségeinek falait és tetejét nőtték be, sőt a zuhany csöveit borító rozsdát is.Mesélt neki ennek a szentéjnek a vendégköre: idősebb férfiak, akik ha éppen nem úsztak vagy nem egy forró gyógyforrásban ücsörögtek, az Élet és Irodalom című irodalmi folyóiratot vagy a napilapokat olvasták, idősebb nők, akik nagy erőfeszítéssel oldottak meg keresztrejvényeket vagy krimikben, romantikus regényekben mélyűltek el, a nap felé fordítva kétségbeejtően sovány vagy kövér, de minden esetben ráncos testüket. Természetesen nem lehetett lépten-nyomon nem észrevenni, minden banalitástól megszabadítva, hogy néhány évtizede ezek a testek még a vágy tárgyai voltak, hogy középiskolások és egytemisták kétségbeesetten maszturbáltak a paplanuk alatt vagy a mosdókagylóba, miközben rájuk gondoltak, gimnáziumi tanárnőikre, eltés csoporttársnőikre. Mostanában csak banális gondolatok zaklatnak, gondolta valamelyik nap kelletlenül Szindbád, és enyhe undorral a saját testére nézett: egy középkorú férfi testére, amely még nem adta át magát a pusztulásnak, de amin az idő már nyomot hagyott, őszülő, göndör szőrszálakkal borított, beesett mellkasára, szelíden gömbölyödő hasára, amelyet nem akart behúzni, a kezén és lábán gombamód szaporodó foltokra, és a a vörös erek szerteágazó hálózatára a talpán.

Arra gondolt ezen a forró júliusi vagy augusztusi napon, mindennapos jelenléte a Lukácsban annak az eredménye, hogy elért már egy bizonyos kort, amelyben életének egyik állandó lakhelye a fürdő lesz, mintha ez a fürdő valamiféle kórházban lenne, az unalmas elmúlás előszobája, egy lepratelep, ahol a elkülönítik a társadalom egészséges részét a folyamatosan haldokló betegektől.

Mégsem csak az öregség jelölte ki létét a Lukácsban, Szindbád a nagyvárosi értelmiséghez tartozott, akik hagyományosan ennek a fürdőnek a közönségét alkották, az itteni meleg forrásokban a Lukács látogatóiból szinte automatikusan művészek és gondolkodók lettek; Szindbádról pedig biztosan tudható volt, hogy művész és gondolkodó is egyben, az utóbbi időben inkább gondolkodó, mint művész, de mindenek felett iszákos és nagy étkű. Sok időt szentelt könyv- és újságolvasásra, minden nap színházba vagy moziba járt, gyakran lehetett őt látni a Művész mozi halljában, a Nagykörúton, a Katona vagy a Radnóti Színház bemutatóin, rá lehetett bukkani az Írók Boltjában, az Andrássy úton, ahogy éppen a polcokon lévő irodalmi újdonságokat böngészte. De mégis a legtöbb időt gyomrának kényeztetésével és májának pusztításával töltötte, mert az irodalom és a színház egyre kevésbé érdekelték, a művészettel való érintekezése hónapról hónapra egyre fárasztóbb és unalmasabb lett. Már nem tudott semmire naivan rácsodálkozni, réges régen eltűnt az az ártatlanság, amellyel valaha elmerült a könyvek olvasásában, a filmek, amikre beült, idegesítették ostobaságukkal

vagy mesterkéltségükkel, és a színházi előadások fárasztották modorosságukkal. Egy üveg portugiser és egy jó pörkölt nagyobb lelki élvezetet jelentettek a számára, mint egy új regény olvasása vagy egy színházi premier.

A Lukács vizében megpróbálta kimosni magából ezeket a szibarita és hedonista vétkeket, megtisztítani megfáradt lelkét és belső részeit, vagy csillapítani kínzó, erkölcsi másnaposságát.

Ezen kívül a Lukácsban szinte nem voltak külföldi turisták, akik megtöltötték a folyóparti Gellért- és Széchenyi-fürdők medencéit, úgy látszik a turisztikai utikönyvek szerzői nem értékelték ezt a helyet. Szindbád örömére, aki a medencében nyugalmat és pihenést keresett, és nem izgatott kiabálásokat idegen nyelveken, ostoba játékokat a vízben, családi veszekedéseket. A nagy, nyílt téri fürdőket sem szerette, főként a Palatinust a Margit-szigeten, ahol megbotránkoztatóan kitetovált izmú, felékszerezett fiatal férfiak parádéztak. Végül is Szindbád kivételesen nem szerette az egész Margit-szigetet, nem csak a napozók és a turisták idegesítették, hanem a joggingoló budapestiek iPod-juk fülhallgatójával a fülükben, a családok a bömbölő babákkal, a vattacukor árusok, a négykerekű biciklikölcsönző-pontok, és minden, ami megzavarja ennek a helynek az ünnepélyességét és szakralitását. A Margit-sziget Szindbád számára egy úszó cirkusz volt, valamiféle nem idevaló, vidám kisváros, ami meghatározott időre lehorgonyzott a Margit-hídnál, és Szindbád remélte, hogy egy napon elhajózik valahová messze, legjobb lenne, ha Románia felé, a Duna-deltához, és tovább a Fekete-tenger hullámain ringatózva, hogy sohase térjen vissza.

A Lukácsba Szindbád naponta járt, szokása szerint ebéd előtt, amikor a hőség elérte tetőpontját, naponta konokul megismételve ugyanazt a rituálét: pénztár(egy jegy, szekrény), öltöző, zuhany, aztán hideg vizes medence, amelyben gyorsan úszott, mell-, hát- és gyorsúszásban, aztán meleg vizes medence és jacuzzi, végül a kötelező gyógyvizes medencék: a jéghidegtől, amelybe hirtelen belemerült és prüszkölve, gyorsan kijött, a melegen át a forróig, ami 36 fokos volt. Az utolsó, 42 fokos vízbe már nem ment be, túl forró volt a számára, ezen kívül félt attól, hogy rosszat tesz a szívének. Szindbádnak pedig már így is eléggé fájt és fáradt volt a szíve.

Utána újból hideg zuhanyt vett, könnyedén sóhajtozva felöltözött, adott a kabinosnak 100 forintot, és Szindbád elhagyta a Lukácsot, hogy elinduljon valahová egy sűrű Jókai bablevesre vagy egy pacalpörköltre krumplival.

Szindbád szerette a nyarat Budapesten tölteni, a külföldi turista hordák éves inváziója és a fárasztó hőség ellenére. Bosszút állnak rajtunk a X. századi kalandozásokért, gondolta és elkerülte a helyeket, ahol osztrák és német

kirándulócsoportok, veszekedő lengyel családok, közepesen gazdag oroszok garázdálkodnak, tipegő japánok szakaszai lövöldöznek szét mindent maguk körül kis fényképezőikkel. Mellékutcákon közlekedett, ahová nem értek el a turistabuszok, és a szervezett csoportok, akiket magasra emelt esernyőkkel tereltek, mint a pásztor a birkákat, ezzel a kézi világítótoronnyal az eltompult nyugdíjasok számára, akik a saját értékes eurojukért el akartak tölteni egy kis időt a szép, elesett Budapesten, teleenni magukat gulyáslevessel és Gundel-palacsintával, cigány zenét hallgatni. Éberen elkerülte tehát az olyan aknamezőket, mint a Váci utca, a Vörösmarty tér, a Bazilika környéke, és arra sem volt esély, hogy találkozzunk vele, amint éppen a Várban sétál. Inkább a Farkasréti temetőben sétált, ahol elhatározta, hogy ebédelni indul egy bizonyos kocsmába a budai Sasad-hegyre. Volt néhány kedvenc helye, ahol a lukácsbéli látogatása után ebédelt, gyakran elég messzire a fürdőtől, de Szindbádnak volt ideje, ahogy egyre idősebb lett, egyre több.

Mekkora paradoxon, gondolta utoljára, minél jobban összezsugorodik a nekem kiutalt idő, annál kevesebbet alszom. Valamikor amikor még világos volt a számomra, hogy tengernyi időm van, próbáltam ezt az időtengert, amilyen gyorsan csak lehet, átúszni, mohón csapkodva a kezeimmel, minden túl kevés volt nekem: a szerelmek, vagyis igazából a románcok, a barátságok, amik inkább felületes ismeretségek voltak, a kalandok, amik inkább hülyeségek voltak, most válik világossá a számomra, hogy túl sok embert ismerek, hogy néha egy kicsit túl sok dolog történik az életemben, amit meg kell próbálnom kihasználni, mielőtt az igazi öregség eljönne, és egy dupla nelsonnal két vállra fektetne.

Csak úgy gondolkodott ezeken a paradoxonokon, a Moszkva téren felszállva egy 59-es villamosra és útban egy kocsmába, ahol egy ismerős pincér, János üdvözölte, ahogyan mindig is szokta: Régen volt az Úr nálunk, hogy van? Ugyanúgy, mint mindig, minden rendben, válaszolta Szindbád. Az a legfontosabb, mondta a pincér, eléhelyezve az étlapot, a legfontosabb az életben az, hogy minden rendben legyen. Szindbád bólintott a pincér eme elmésségére, kért egy fröccsöt jéggel, és elmélyedt az étlapban, mégha már fejből tudta is az egészet, a menü talán nem változott ebben a kocsmában Kádár János halála óta, és Szindbád szokásához híven itt babgulyást rendelt, vagy pacalpörköltet petrezselymes burgonyával, esetleg csirkepaprikást galuskával.

Mit ajánlana ma nekem, kérdezte meg mégis az ismerős pincért, aki egy jeletőségteljes grimasszal, talán mosolyogva odament hozzá, könnyedén lehajolt, és ekkor Szindbád sajnálta, hogy nem az a fialal pincérnő áll mellette mély dekoltázzsal, amelyben érdeklődő tekintete elmerülhetne. Egy ideje már jobban szerette a nőket csak nézni, mint megismerkedni velük vagy elcsábítani őket. Túl sok fáradtság, gondolta, olyan dolgokról kell beszélgetni, amik nem érdekelnek minket, kiábrándulhatunk az adott személy gondolkodásából és viselkedéséből, ehhez még hozzájönnek a kiadások az italra, a taxira, és nincsen semmi garancia arra, hogy bármi is történik. Ám ha történik is valami, nem jön-e egyből utána a kiábrándulás, egy még sikeres kapcsolat után is nem bénítja-e meg a végtelen szomorúság és a mélységes mély üresség érzése.

Hiszen valamikor nem ilyen volt, emlékezett vissza Szindbád, valamikor nyugodtan végig tudtam hallgatni egy gyönyörű lány legnagyobb butaságait is, kezemet a térdén tartva, és lenyűgözötten néztem bele a szemeibe, azt gondolva: Ági, Zsuzsa, Panni, te vagy a legszebb lány ezen a helyen, veled szándékozom leélni életem hátralévő részét.

Ma a székelykáposztát, a kijevi pulykamellet krumplipürével, vagy a csülök pörköltet ajánlanám, mindegyik friss és finom, hallotta meg Szinbád a hangot, és úgy látta, mintha ez a megjegyzás odaragasztott volna a pincér jobb tenyerének három ujját a szájához.

Hmm, morogta Szindbád, a székelykáposzta nekem túl nehéz étel, kínoznak utána a szelek, jelentette ki, a kijevi pulykamellet pedig már unom, akárhol fordulok is meg, mindenhol kijevi pulykamell van, nemzeti ételünkké vált, talán inkább magyar pulykamellnek

kéne hívni, de legalábbis budapestinek. A mi kijevi pulykamellünk más és jobb, mint a többi, jelentette ki a pincér. Nem kétlem, nem kétlem, replikázott Szindbád, de már akkor

sem tudok ránézni a kijevi pulykamellre. Akkor legyen csülökpörkölt, igazán isteni, dicsérte a szakács művészetét a pincér, és a bajsza alatti grimaszban továbbra is volt valami, ami a mosolygásra emlékeztetett. János úr fekete bajuszt viselt, mint minden igazi magyar pincér. Elhiszem, hogy isteni, vágott vissza gyorsan Szindbád, de valami egy bizonyos idő óta gyötör a csülökpörköltben, a körömpörkölthöz hasonlóan, túl zsírosak nekem, a májam már nem bírja őket úgy, mint régen. Nem lehetne inkább zuzapörkölt? Sajnos nem tartunk zuzapörköltet válaszolta fájdalmasan János úr. Ebben az esetben pacalpörköltet eszem, döntötte el Szindbád, hangosan becsapva az étlapot, és odanyújtva azt a pincérnek. Természetesen. Pacalpörkölt petrezselymes burgonyával, és milyen savanyúság legyen hozzá? Uborkasaláta vágta rá gyorsan Szindbád. Természetesen, hogy uborkasaláta,mondta a pincér - tejföllel vagy anélkül? Egy kis tejföl, és sok örölt paprika. Aha, és még egy fröccsöt is.

A fröccs egy pillanat múlva már előtte is volt, és megmeríthette száját a szódavíz és a fehérbor frissítő keverékében. El kellett ismernie, hogy ebben a kocsmában adják a legjobb fröccsöt, amit csak ismer, minden más helyen a fröccs túl meleg volt, a víz nem eléggé volt szénsavas, a bor túl savanyú volt. Az idővel válogatós lett még olyan apró kérdésekben is, mint a fröccs milyensége. Igen, valamikor meg tudtam inni a meleg fröccsöt, szénsav nélkül, ha jó volt a társaság, most már jobban szeretek egyedül inni, de a fröccsnek tökéletesnek kell lennie, pont, mint itt, szódavízzel és nem szénsavas ásványvízzel.Vannak olyan helyek, ahol a ráadásul sima csapvizes fröccsöt adnak, ez teljesen felháborító, merült gondolataiba Szindbád és egy nagyot kortyolt, élvezve a hűsítő italt, a buborékok lágy sziszegését,és finom csípéseiket nyelvén.

Amikor a pincér kihozta a pacalt, az uborkasalátát és a kosárkát a friss, fehér kenyérrel, Szindbád nem mulasztotta el megdicsérni. Ez a kedvenc fröccsöm egész Budapesten, mondta Jánosnak, nincsen jobb ital a hőségben, talán még a hideg sör sem hűsít így. Én a korsó, hideg sört szeretem nem sok habbal, leggyakrabban Drehert vagy valamilyen csehet, mondta János, akinek léggömbként dudorodó hasa, amit a kötelező fehér ing övezett, alátámasztotta ezt az állítását, de köszönöm a kedves szavakat, csakugyan, a vendégek gyakran dicsérik a fröccsünket. A sör elálmosít és elnehezít, mondta Szindbád, közelebb húzva magához a tányért a pacallal, a fröccs ezzel szemben energiával tölt fel, és felerősíti az érzékelésemet. A fröccs olyan, mint a lány, könnyű, mint a fehér bor, pezsgő mint a sampan, és hamar az ember fejébe tud szállni, mondta el elmésségét János úr.

Ez igaz, felelte Szindbád, akinek nyílvánvaló volt, hogy ezt a okosságot valamikor már hallotta, de nem emlékezett, hogy János szájából vagy valaki máséból. Vagy talán a saját szájából hangzott el? Nem muszáj vele beszélgetni, vagy meghallgatni az állításait, tette hozzá a pincér, de a fröccs sohasem csal vagy lop meg, mégha pénzt is kell rá költeni. Ez igaz, igaz, mondta Szindbád, de tudja uram, a nőhöz megfelelően kell közeledni, és tudom, hogy banálisan hangzik, de meg kell ismerni és érteni a női lelket. Sok nőügyem volt életemben, de egyikük sem csalt vagy lopott meg. Meg kell tanulni beszélni hozzájuk, és meg kell tanulni meghallgatni, amit mondanak. Ez a siker kulcsa, emelte mutatóujját az ég felé.

A pacal, mint mindig, tökéletes volt, Szindbád imádta, épp elég kömény volt benne, se túl sok, se túl kevés, és az idő múlásával Szindbád egyre jobban értékelte a harmóniát, a megfelelő arányokat. Ám amikor az első falaton kérődzött, belemártva a puha kenyérdarabot a szószba, eszébe jutott, hogy az utóbbi időben főként pacalpörköltet eszik. Hozzászoktam, gondolta, nem keresek már semmi újat, az életem a pörkölt, a Lukács víze és a bor alapjain nyugszik, ám nem vagyok benne biztos, hogy ezek a legbiztosabb alapok.

Amikor befejezte az evést, tökéletesen kitörölve a tányért a kenyér héjával, egy kicsit hátradőlt a széken, és egy mélyet sóhajtott. Ez mindig a szindbádi nap kulcsmomentuma volt: érezte a jólakottságot és a már-már vallási boldogságot, de ott motoszkált benne a szomorúság és a fáradtság is, amelyek végigkísérték a nap többi órájában.

Ízlett?, kérdezte János úr, aki mint egy kisértet tűnt fel Szindbád mellett, kezét az üres tányér felé nyújtva. Mint mindig, tökéletes volt, válaszolta Szindbád, kevés helyet ismerek, ahol ilyen pompás pacalpörköltet adnának. Talán egy kis desszert, palacsinta, szilvás gombóc, kávé? kérdezte János, mint minden igazi magyar pincér, különösen a bajszosak, amikor a vendég befejezte a főfogást.

Nem köszönöm, tényleg jóllaktam, ahogy mondani szokták, dugig vagyok – válaszolta Szindbád.Az idő múltával egyre kevesebb elég nekem, valamikor ennél jóval többet ettem, mégis karcsúbb voltam. Az idő múltával az emésztés lelassul, a mohóság és a szomjúság lecsillapodnak. Valamikor, idézte fel Szindbád, fogai közé téve egy fogpiszkálót, képes voltam megenni előételnek Hortobágyi palacsintát, aztán gulyásleveset, kacsasültet vörös káposztával, és desszertnek még túrógombócot. Hozzá megivott egy üveg kékoprtót, vagy ahogy az isten tudja miért, mostanában hívják, portugiesert, vagy kékfrankost.

Igazán imponáló, mondta csodálattal a pincér, két ebédet egyszerre, nem ismertem senkit, aki gulyásleves után kacsasültet evett, ellenkezik a hagyományainkkal. És egyúttal azt gondolta: Milyen kár, hogy ez az elcseszett, unalmas alak már nem eszik ilyen nagy ebédeket, háromszor annyit költene, és abból borravalóra is jutnia kéne valamicskének! Mert János úr, mint sok pincér ezen a helyen, nagyon nem szerette a vendégeit, mégha megnyerően kedves is volt velük.

Ebéd után, amikor a jóllakottságot felváltotta a melanchólia – ez a tipikus érzés, ami egy jó magyar kocsma elhagyása után jön rá az emberre – és miután elegendő borravalót hagyott, Szindbád egy lassú sétát tett a közeli Farkasréti temetőben. Barangolt a sírok között, időnként leült valamelyik szép sírhoz a padra, elszívott egy cigarettát, és elgondolkozott azon, hogy fog elmúlni a nap több része, vagy moziba megy, vagy haza is térhetne, átadva magát egy könyvnek, ami biztosan és hamarosan átcsapna tévénézésbe és a megváltó álom várásába, amely átvezetné őt a következő napba, amikor újra meglátogathatná a Lukács fürdőt, és utána elmehetne ebédelni, ezúttal egy másik vendéglőbe, hogy a monoton életében folyton legyen a változásnak valamiféle képzete.

Nagyjából így teltek számára a nyári hónapok Budapesten.

Csütörtökön már utaltam egy blogra. Mára rájöttem, hogy ez tulajdonképpen egy blog-csorda része, amiben igen szemrevaló jószágok is akadnak. Elágazó ösvények kertje.

Magánközlemény

Figyeled, Kislány, a hónap nevét?:)
Ja, és mióta Tamás nevét leírtam egy röszüben, azóta csak 80 karakteres üzeneteket lehet írni. (Varródani:Hogy mondjam el milyen nagyon szeretlek én ha bakker, nem áll rendelkezésre több, csak 160 karakter...) Ez a fiú bárkit és bármit ki tud akasztani. Pedig a telefon aztán már tényleg bajuszfüggetlen.:)

Tegnap ráakadtam egy nagyon jó blogra: http://lysistrata-orwhatyouwill.blogspot.com/
Kerekperecevő egyik koleginája írja. Iszonyatosan jó stílusa van, nagyon gördülékeny az egész, olyan dolgokról ír, amiket én is átéltem, vagy átélhettem volna. Érdekelne, hogy milyen lehet a kis buksza a való életben. Szerintem rendszeres olvasója leszek.
Talán emiatt is, de elkezdtem Shakespeare-t olvasni. Aki ismer, az tudja hogy a III. Richárdot imádom{York napsütése rossz kedvünk telét...}, de tegnap elolvastam már a Lovátett lovagokat, a Vízkeresztet és a Makrancos hölgyet is{a Vígjátékok kötetet vittem magammal}.
Délután elugrottunk nagymamáékhoz is, mert ma reggel el kellett vinnünk nagypapát a tüdőszanatóriumba. Nagymama persze megint rengeteget sütött-főzött. Az jutott eszembe, hogy ha nagymamát rászabadítanám Adam Richmann-re(ManvsFood), akkor mi lenne? "Az ember és a nagyi küzdelmében MA A NAGYI nyert!(ManvsGranny)
Nagyiéknál nagyon jól esett a csend és a levegőben szálló virágillat. Este a könyvtárszobában ( http://vekengesek.blogspot.com/2009/11/konyvespolc.html) olvasgattam a fent említett drámákat, miközben az empetrójkámon a Bartók Rádiót hallgattam. Többek között a Tannhausert(annyira tetszik, hogy éppen a Wagner összest töltöm le), és persze arra is rá kellett jönnöm, hogy milyen szép is lenne életem végéig jó barátságokat ápolni a Bach-okkal. Meg persze idióta SMS-eket is küldözgettem.
Reggel lecsókolbász+tea, aztán irány a Kékes.

Mindig is tudtam, hogy a brit parlamenti demokrácia fejlettebb, mint a magyar. Nálunk a szavazók halnak meg, ott a jelöltek. Vagy legalább lezuhannak egy repülővel.

Tegnap este életem első leánybúcsújának voltam szemtanúja. Legalábbis azt mondták róla.
Az egész úgy indult, hogy Regivel megbeszéltük, leugrunk a Black Rock Machine-ba, egy kicsit beszélgetni. Semmi különös nem történt, viccelődtünk, ittunk egy-két sört{de most tényleg csak néhányat, becsszó}, befutott néhány felületes ismeretség is. Ám amikor elmentem WC-re, átvágva a kocsma azon részén, ami leánykorában még a Buddha Lounge nevet viselte, egy női kompániára lettem figyelmes. Kiderült, hogy leánybúcsú zajlik. Mrożek Mulatság (Zabawa) című művének az a lényege, hogy ha nincs mulatság, akkor meg kell teremteni. Ennek a bulinak az volt a lényege, ha van mulatság, akkor azt el kell pusztítani. Egy rock-kocsmában ült 7 valószínűleg szingli és egy házasulandó buksza, egymással beszélgettek a gyerekvállalásról és a munkáról, szénsavas ásványvizet ittak, ha némelyiküknek dohányozni volt kedve, akkor kimentek a kerthelyiségbe{na jó, elismerem, hogy ez egy udvarias gesztus volt, de azért valahogy mégsem illett egy füstös krimóhoz}. Az asztalon egyre hidegebb tálak sorakoztak, de még abból sem ettek. Állítólag a bulinak volt katarzisa is: lufikra írtak filctollal. Ilyen vidám hangulatban töltöttek el 6 órát. Látszott, hogy a végére már nagyon unják az egészet, és bár több haverom felajánlotta, hogy rendőrnek öltözve táncot lejt nekik, de valószínűleg ez sem vidította volna fel őket. Vagy lehet, hogy pont ez kellett volna nekik.

Rímváltás I.

I.

Útravaló

Te elrepülsz s én
Meszes szívemben őrzöm
Ujjlenyomatod

II.

Úton

Én elrepülök
Európán át viszlek
Vámmentes árú

I.Kerekperecevő
II. Szerény személyem

Bonmot

Az lehet az egyik legrosszabb dolog abban, hogy kocsmáros vagy, hogy milyen embereknek kell köszönnöd a nyílt utcán.

Mi is történt még a hétvégén?

Igazából semmi különös. Péntek éjszaka, fél 3-kor Bohó sírva felhívott, hogy nincs-e kedvem átmenni, úgyhogy kezemben egy korsó sörrel elvágtattam hozzá. Szebb lenne úgy, hogy át a városon, de itt nincsenek távolságok. Fél ötig vigasztalgattam az erkélyén, miközben rengeteget cigiztünk és átöleltem. Van abban valami poetikus, ha az ember hajnalban megy haza, madárcsicsergés közepette.
Szombat este lengyel történészekkel vacsoráztam, akik a varsói Állami Régészeti Múzeumból jöttek, hogy hazavigyenek egy kiállítást, ami apáméknál volt. Mivel kőkorszakiak voltak, ezek tulajdonképpen kövek voltak. Kőkemény, mi? Rendes fickók voltak, alig ittak, igyekeztek lassan és érthetően beszélni, és a legfőbb témájuk a grünwaldi csata volt, aminek most lesz az újrajátszása a hatszázadik évforduló kapcsán. Nagy gyerekek. Ezek után találkoztam az egyik ikertestvéremmel, aki hazalátogatott a Munka Nagy Ünnepe alkalmából. Hát, az igazat megvallva, neki sem volt valami fényes kedve, de azért csaptunk egy kocsmatúrát. Még a Green House-ba is benéztünk. Szó szerint, mert bemenni nem mentünk be. A Green House egy skinhead-kocsma volt Nyíregyháza belvárosában, ezért sohasem mentem be oda. Az elmúlt években azonban egyszerű, silány szórakozóhellyé vált, és már régen terveztem, hogy ezt a fekete lyukat is eltüntetem a kocsmatérképemről. Az estét megint Bohónál fejeztem be, az erkélyen.
Vasárnap anyák napja alkalmából meglátogattuk nagymamát, aki nagyon örült nekünk, de bosszankodott is, mert nem tudott főzni. Nem baj, azért egy kis nyúlpörkölt nokedlivel került az asztalra. Este szintén a lengyelek.

Az Isten tudja miért, de ma bazira jó kedvem van. Minden ok nélkül. Montyka is folyton csak ugrándozik, úgyhogy elég vidámra sikeredett a kutyasétáltatás.

Derűs dilettantizmusok I.

Kéne egy csaj, aki egy könyvkiadó munkatársa
Vagy jelent meg az Alföldben néhány írása
Egy könyvtárosnő, ki könyvek és az én gerincem simogatná
Vagy legalább valaki, aki Salman Rushdie nevét tudná

Kéne egy csaj, akinek jó a segge
Kinek van egy érdekes anyajegye
Akiben a legkisebb részlet is megbabonáz
Kire jó ránézni ébredés után

Kéne egy csaj, akinek fontos vagyok
Akit bármikor megsimogathatok
Akit még békén is hagyhatok, ha kell egy kis magány
Mert hozzám úgyis visszatalál

Kéne egy csaj, akinek megmutathatom igazi és választott hazám
Hogy hol hánytam először s Kościuszko hol állt
Akinek elmesélhetném, hogy hogyan is teltek kamaszéveim
És hogy Báthory István miért is nyugszik itt

Kéne egy csaj, aki mellett felébredhetek
Akinek elalvás előtt mesélhetek
Minden mesében lenne egy diák
Aki hetedhét országot bejárt

Kéne egy csaj, akivel szeretkezhetek
Aki ismeri minden anyajegyemet
A többit rejtse jótékony homály
Egy dżentelmen ilyenről nem diskurál

Kéne egy csaj, akivel eljátszhatom
Hogy a film-színházművészet rajongója vagyok
Kiállításmegnyitókon unnánk halálra magunk
Demonstrálnánk, hogy intellektüelek vagyunk

Kéne egy csaj, akivel együtt főzhetek
Dőlnének belőlem a tévés szakács ötletek
Birka türelemmel elnézné nekem
Ahogy (két)bal kezemmel a hagymát szeletelem

Kéne egy csaj, aki megnevettet
Aki a hülye vicceimen nevet
Akivel lenne egy gáz közös dalunk
Amit önironikusan előadunk

Kéne egy csaj, akivel kerékpározhatok
Vagy egy estét végigtáncolhatok
De talán ez már több lenne, mint elég
Ezt csinálja mással, neki is kell a pihenés

Kéne egy csaj

Még 1 haiku

Szívemben fa nőtt
Leveleit hullatja
Szerelem(z)avar

Mindig az a perc

http://www.youtube.com/watch?v=w4ThW_fdt2I

Bafana

Ma valahogy úgy hozta a sors, hogy 2 filmet is láttam Nelson Mandeláról. Az első az Invictus volt. Az 1995-ös RWC-ről szólt(fontos torna volt, Dél-Afrika először szerepelt, az utolsó amatőr torna volt, Jonah Lomu 4 célt vitt az angoloknak, egy országban rendezték). Az igazat megvallva túl hosszú volt nekem ez a film, és bár a faji ellentéteket egész jól bemutatta a maga amerikai módján, hiányoltam belőle annak a bemutatását, hogy milyen heroikus küzdelemben szerezte meg Dél-Afrika a világbajnoki címet, és persze a rugby-jelenetek is elég gyengék voltak. Olyan volt, mint a Dirty Dancing rövid táncjelenetekkel. (Amúgy épp a Wasps-Bath meccset nézem felvételről.)
A második a Goodbye, Bafana volt. Mandela börtönőrének emlékirataiból készült. Ez már egy sokkal jobb film volt Joseph Fienes-szal. A börtönőr nézőpontja érdekes lehet, hiszen ő is rab valamennyire(lásd: Dovlatov: A zóna).
Gyermekkorom óta érdekelt az apartheid, hiszen ez volt az egyetlen ismert faji alapú diktatúra azokban az időkben, amikor én világra jöttem. A diktatúrák természetrajza pedig mindig is érdekelt. Írni is fogok erről egy könyvet.
Az igazat megvallva Dél-Afrikával nem tudok mostanában mit kezdeni, hiszen jó, hogy elmúlt az apartheid, de ami ott van most, az azért szintén elég gáz. Nem tudom, mi lenne a megoldás.

Mit is kívánsz?

2002 óta várom, hogy az Szdsz-Mszp kormányt végre leváltsák. Ez vasárnap megtörtént.
1998 óta várom, hogy az Inter bejusson a Bajnokok Ligája döntőjébe. Ez ma megtörtént.
De igazából egyik sem tölt el euforikus örömmel már. Kicsit későn jöttek.

Nekem senkim sincsen

http://www.youtube.com/watch?v=bSMf0hwGErQ

Ma is megtudtam magamról valami kompromittálót. Tetszik a Buggles zenéje. Nem csak a Video killed the radio star {http://www.youtube.com/watch?v=Iwuy4hHO3YQ} hanem az egész Age of plastic album. Mondjuk, minden embernek van olyan zenéje, ami gáz, mégis szereti hallgatni. A tiéd mi, kedves olvasó{már ha olvassa ezt a blogot egyáltalán valaki}?

Szerinted is gáz, ha a drága jó anyád megkérdezi tőled, hogy ki ez a bohóc a tévében, és te egyből rávágod, hogy Vörös István a Prognózisból? Az még hagyján, hogy tudom, hogy a Feyenoord Rotterdam csapata, vagy hogy mik voltak Goethe utolsó szavai, de ez már nekem is sok.:) Ja, is boybandológiából is remek vagyok. Talán a Backstreet Boysom egy kicsit gyenge.

London

Csak eljutottam végre Londonba. Hogy milyen is volt ez a hétvége? Nagyon jó. Következzék itt egy lista, hogy mik is tetszettek:
- A kávézás Kerekperecevővel {alliteráció} a repülőtéren
- A londoni HÉV-közlekedés (imádom, hogy nem kell lemenni a föld alá, oda rendes ember amúgy sem megy)
- Sutton békéje és csendessége
- A Temze
- Fulham, Kensington, Chelsea
- A double-deckerek
- A The Times
- A Cadbury buttons
- A Twickenham
- Foster's sört inni egy pub előtt

2 haiku

Kezemben szirmok
Lelked ajándékai
Rám bíztad őket

Koszos folyosón
Villánkon sörösrépa
Arcunkon mosoly

Apró örömök

A múlt héten végre megjött a jegyem a Wasps-meccsre, és elkezdtem biciklizni is.
Rámtalált egy könyv is: Álvaro Mutis: Maqroll, az Árbócmester nekibuzdulásai és hányattatásai, amiről már most tudom, hogy hű társam lesz nekibuzdulásaim és hányattatásaim közben.

Krynica 2010

Február 28 és március 6 között megint sikerült kijutnom Lengyelországba. Egy sítábornak tolmácsoltam. Nagyon rendes emberek voltak, velem mindenki kedves volt, a sofőrrel, Pali bácsival különösen jóban lettem. Megtudtam, hol van Bicske{onnan jöttek}. Megismertem Krynicát, Miskolcot és Felsózsolcát. Voltam Krakkóban: Wawel, bar mleczny, Prowincja, Collegium Maius, Wisła-part, Alchemia, Batorego. Ittam Żywiecet meg barackos-narancslevet, ettem żureket meg pierogi ruskiet. Megtanultam a sieléssel és a végtag-sérülésekkel kapcsolatos kifejezéseket. Megvettem az új Stasiukot. Megfáztam. Nagyon élveztem az egészet. Jövőre is megyek.
Ja, is itt egy kis illusztráció:
http://krynica2010.blogspot.com/

Első fordításom

Levelek a fiamnak – Wioletta Mikusek
ELSŐ LEVÉL
Üdvözöllek Fiam!
Írok neked, noha tudom, hogy nem fogsz rá válaszolni.Még csak két napos vagy. Éppen most, 48 órával a születésed után, diagnosztizálták nálad a 21-es kromoszóma triszómiáját. Ez semmit sem mond neked?! Én tudom! Nekem egy dolgot mond: “Problémánk van, fiam.”
Hiszen minden másnak tűnt, fiam! Úgy volt, hogy egy nagy, egészséges lányom lesz! Egy dolog igaznak bizonyult, tényleg nagy vagy (3650 grammot nyomsz).
Ülök, és nézem az inkubátor üvegén keresztül, milyen erőtlenül fekszik a tested. Hiszen minden másnak tűnt, fiam! Két napja még teljesen más ember voltam, és most, ami volt, már nem tér vissza.
A diagnózisok végzetesek, fiacskám. Lehet baj a szíveddel, az emésztőrendszereddel, a veséddel, lehet hogy leukémiás vagy, stb.
És a szellemi fejlődéseddel sem lesz minden rendben. Hiszen minden másnak tűnt, fiam!
Légy erős, fiam! Mert nekem már nincs erőm. Neked kell erősnek lenned, mindkettőnk helyett.
Mama
TIZEDIK LEVÉL
Üdvözöllek Fiam!
Még csak most kezdelek megismerni, a szokásaidat, azt, hogy mit szeretsz. Milyen sok időt is vett el tőlünk a Down-szindróma. Rádnézek, és két személyt látok. Téged és a Down-t. Mintha a Down-szindróma az alteregód lenne.Te és ő szétválaszthatatlanok vagytok. Igen, mint ahogy én nem tudom megváltoztatni a bőröm színét, vagy az ujjaim hosszát, te sem tudsz soha megszabadulni tőle. Több választásom is van: vagy megszeretem őt vagy harcolok vele! Csak hogy ez a harc nincs az elejétől fogva már vereségre ítélve?! Mert ha meg is ölöm “ŐT”, azzal megöllek téged is!
A Mamád
TIZENEGYES LEVÉL
Szia Stasio!
Ma megjöttek a karyotipia eredményei. Down-szindrómád van. A 21. kromoszómapárodban van még egy plusz, harmadik kromoszóma is. Most már ember és törvény előtt is fogyatékkal élőnek számítasz. Nem egy édes, egészséges babuci vagy! Egy gyerek vagy a 21. kromoszóma triszomiájával. Amikor ma, már sokadjára feltettem magamnak a kérdést: - Miért is velem kellett ennek megtörténnie?, rá kellett jönnöm, hogy ez nem velem, hanem veled történt meg.
Mama
TIZENHÁRMAS LEVÉL
Stasio!
Ez a te nagy napod. Ma van a keresztelőd. Mégha már megkereszteltek is a kórházban, nem akarok arra emlékezni, mert az egy szomorú időszak volt. Ma örülni akarok! Boldog akarok lenni! Semmi sem ronthatja el a kedvem! Az én kis angyalom vagy! Angyal 21-es triszómiával.
A Mamád
TIZENNÉGYES LEVÉL
Üdvözöllek Fiam!
Lassan kezdek megbékélni azzal, ami történt. Végül is, van más választásom? Persze hogy van! De vezetne az valahová? Tudatosítottam magamban, hogy neked köszönhetően (és főként a genetikai hibádnak köszönhetően) jobb anya lettem. Amikor megszültem Marysiát (a nővéredet), még a kórházban feküdve elterveztem az életét, az iskoláztatását, hogy mikor fogja letenni az angol nyelvvizsgát és mikor a franciát vagy a németet. Megértettem, hogy nem azért szültelek titeket erre a világra, hogy beteljesítsétek a vágyaimat, hanem hogy jó és boldog emberekké váljatok.
A nővéred máris nagyon sokat köszönhet neked, jóllehet még nagyon kicsike vagy.
Mama
TIZENNYOLCAS LEVÉL
Üdvözöllek Fiam!
Ma voltam a “Jobban szeretettek” Down-szindrómás Gyerekek Szüleinek és Nevelőinek Egyesületében. Féltem ettől a látogatástól, féltem meglátni az igazságot a szemekben. Féltem, mert tudtam, hogy itt senki nem fog nekem kegyesen hazudni. Senki nem mondja azt, hogy elvégezted az egyetemet, megtaláltad a rák ellenszerét, vagy hogy megmásztad a Föld legmagasabb csúcsát. És igazam volt! Ez az igazság mégsem fájt. Miért? Nem tudom. Talán azért, mert olyan embereket láttam, akik ugyanazokon a dolgokon mentek át, mint én, mégis képesek nevetni. Ez reményt adott. Reményt arra, hogy jobb lesz.
Aludj Fiacskám, mert már késő van.
Mama
HUSZONEGYES LEVÉL
Szia Stasio!
Ma megint rájöttem, hogy az emberek érzéketlenek, nem tisztelik a más fájdalmát. Ma felhívott egy ismerős nő, aki velem beszélgetve azt mondta, hogy végre valami nem sikerült nekem az életben. Ezt rád értette, Fiam. Mit kellett volna tennem, Fiacskám? Milyen szavakat kellett volna használnom? Vagy nem is kellett volna mondanom semmit? Adj tanácsot, Fiam! Adj tanácsot, mert én nem tudom!
Mama
HUSZONHÁRMAS LEVÉL
Üdvözöllek Fiam!
Erőt vett rajtam a teljes reménytelenség. Megint ugyanazok a kérdések kavarognak a fejemben: Mi okból? Miért? Miért kell nekem ezt elviselni?
Mégis a végén meg kell értenem, hogy más szempontból nincs jelentősége, kinek hány kromoszómája vagy milyen végzettsége van! Az a fontos, hogy milyen ember! Valamikor végre megértem ezt?
Segíts nekem, Fiacskám! Kérlek, segíts!
Mama
HARMINCHÁRMAS LEVÉL
Fiam!
Ma vagyok 30 éves. Mit sikerült elérnem az eddigi életemben, és mit nem? Hány lehetőséget szalasztottam el, és hányat sikerült megragadnom? Erre nem tudom a választ. Amit viszont tudok: egy harmincéves, férjezett nő vagyok, két gyermek anyja: a három és fél éves Marysiaé és a tiéd (Down-szindrómával született fiamé). Harminc éves nő vagyok, felsőfokú végzettséggel, munka nélkül. Harminc éves nő vagyok, sápadt arccal, szomorú, kék szemekkel. Nem hangzik optimistán? Való igaz, sohasem voltam jó a mérlegkészítésben, (főként ha a saját életemről van szó).
Ennek ellenére miért érzem magam szerencsésnek? Talán azért, mert a családunk, minden vihar ellenére, összetart. Talán azért, mert vannak hozzánk hozzátartozóink, akik segítenek nekünk (az ismerősök és a barátok nem mentek át a vizsgán, nincs kedvem megbocsájtani nekik, vagy kioktatni őket). Talán azért, mert nem adtam fel: 15 kilót fogytam a szülés után, sokat edzek, angolul és oroszul tanulok. Ahogy gyakran mondják: ERŐS NŐ LETTEM!
Egy harminc éves, erős nő vagyok. Remélem, büszke vagy rám, fiam!
Mama
HARMINCNÉGYES LEVÉL
Üdvözöllek Fiam!
Néhány napja töltöttem be a harmincat, te pedig egy hónapon belül egy éves leszel. Hamarosan vissza szeretnék menni dolgozni. Tudod, hogy ez mit jelent?! Lehet, hogy naponta 10 órán keresztül is távol leszünk egymástól. Tudom, hogy ez nehéz lesz neked, de biztos vagyok benne, hogy nekem nehezebb lesz. Csak remélhetem, hogy nem fognak halálra idegesíteni a “jóakarók” lelkiismeretfurdalást okozó, érzéketlen megjegyzései: magára hagysz egy beteg gyereket; mi lesz a rehabilitációval?; Nem fogsz neki ezzel fájdalmat okozni?; hiszen Down-szindrómája van, fel kell magad áldozni.
A döntésem helyes (mélyen hiszek ebben). Lépésről lépésre jutok el oda, ahová akarok, elérem a kitűzött célt, csak következetesnek kell lennem! Amellett, hogy szültem egy Down-szindrómás gyereket, még jogom van álmodozni, megvalósítani a vágyaimat, karierrt csinálni! És ha ez valakinek nem tetszik, akkor sajnálom! Tudom, hogy szeretsz, és tudom, hogy akkor sem szűnsz meg szeretni engem, amikor majd munkába megyek!
A Mamád

Első fordításom (lengyel eredeti)

Listy do Syna - Wioletta Mikusek
LIST 1
Witaj Synu!
Piszę do Ciebie, choć wiem, że mi nie odpiszesz! Masz przecież dopiero dwa dni. Właśnie dziś 48 godzin po twoich narodzinach zdiagnozowano u Ciebie trisomię 21. Nic Ci to nie mówi?! Ja wiem! Mnie mówi jedno: “mamy problem synu!”.
A przecież miało być inaczej, synu! Miałeś być dużą zdrową dziewczynką! Jedyne, co się sprawdziło, to że jesteś duży (ważysz 3650).
Siedzę i patrzę przez szybę inkubatora, jak bezwładnie leży Twoje ciało. A przecież miało być inaczej, synu! Jeszcze dwa dni temu byłam inną osobą, teraz to, co było już nie wróci. Diagnozy synu są fatalne. Możesz mieć wadę serca, wadę układu pokarmowego, wadę nerek, białaczkę itd.
A intelektualnie nie będziesz rozwijał się dobrze. A przecież miało być inaczej, synu!
Bądź dzielny synu! Bo ja już nie mam siły. Ty musisz jej mieć za nas dwoje!
Mama.
LIST 10
Witaj synu!
Dopiero teraz Cię poznaję, Twoje zwyczaje, Twoje upodobania. Tak wiele czasu zabrał nam zespół Downa. Patrzę na Ciebie i wiedzę dwie osoby: Ciebie i zespół Downa. Zespół Downa to takie Twoje alter ego. Ty i on jesteście nierozerwalni. Tak, jak ja nie zmienię koloru skóry, czy długości palców, Ty nie pozbędziesz się nigdy jego. Mam więc wybór: albo go polubić, albo z nim walczyć! Tylko czy walka nie jest skazana z góry na porażkę?! Przecież jeśli zabije “jego” zabije też Ciebie!
Twoja mama.
RAZEM: 11 i 13
LIST 11
Cześć Stasiu!
Dziś przyszły wyniki kariotypu. Masz zespół Downa. W 21. parze chromosomów jest dodatkowy, trzeci chromosom. Teraz wedle ludzi i prawa jesteś osobą niepełnosprawną. Nie jesteś słodkim, zdrowym bobasem! Jesteś dzieckiem z trisimią 21. Kiedy dziś, po raz kolejny, zadawałam sobie pytanie: “dlaczego mnie to spotkało?”, uświadomiłam sobie, że to nie mnie, lecz Ciebie spotkało.
Mama.
LIST 13
Stasiu!
Dziś Twój Wielki Dzień. Twoje Chrzciny. Choć zostałeś już ochrzczony w Szpitalu, to nie chcę o tym pamiętać, bo to był smutny czas. Dziś chcę się cieszyć! Dziś chcę się radować! I nic nie przeszkodzi mojemu szczęściu! Jesteś małym aniołkiem! Aniołkiem z Trisomią 21.
Twoja Mama.
LIST 14
Witaj synu!
Chyba powoli zaczynam godzić się z tym, co się stało. Zresztą, czy mam inne wyjście? Owszem mam! Ale do czego by ono nas doprowadziło? Uświadomiłam sobie, że dzięki Tobie (a raczej dzięki Twojej wadzie genetycznej) stałam się lepszą matką!!! Kiedy urodziłam Marysie (Twoją siostrę) jeszcze leżąc w szpitalu zaplanowałam jej życie, edukację, kiedy zda First Certificate, a kiedy Telca z francuskiego lub niemieckiego. Zrozumiałam, że nie urodziłam was po to, żebyście spełniali moje oczekiwania, lecz po to, żebyście byli dobrymi i szczęśliwymi ludźmi.
Twoja siostra zawdzięcza Ci już tak wiele, choć jesteś taki malutki.
Mama.
LIST 18

Witaj synu!
Dziś byłam w Stowarzyszeniu Rodzin i Opiekunów Dzieci z Zespołem Downa "Bardziej Kochani". Bałam się tej wizyty, bałam się spojrzeć prawdzie w oczy. Bałam się, bo wiedziałam, że mnie nikt nie będzie oszukiwał. Nikt nie powie, że skończysz studia, wynajdziesz lekarstwo na raka, czy wejdziesz na najwyższy szczyt Świata. I miałam rację! Ta prawda jednak nie bolała. Dlaczego? Nie wiem. Może dlatego, że patrzyłam na ludzi, którzy przeszli przez to samo, a mimo to uśmiechają się. To dało nadzieję. Dało nadzieję, że będzie dobrze.
Śpij synu, bo już późno.
Mama.


LIST 21

Cześć Stasiu!
Dziś uświadomiłam sobie, że ludzie są bezwzględni, że ludzi nie mają szacunku dla czyjegoś cierpienia. Dziś zadzwoniła do mnie znajoma, która rozmawiając ze mną powiedziała, że nareszcie coś mi się w życiu nie udało. Mówiła o Tobie synu. Co powinnam zrobić synu? Jakich słów użyć? Czy może nie mówić nic? Doradź mi synu! Doradź, bo ja nie wiem!!!
Mama.
LIST 23
Witaj synu!
Męczy mnie już ta wszechogarniająca beznadzieja. Męczy mnie już to ciągłe zadawanie tych samych pytań: Za co? Dlaczego? Czemu to ma służyć?
Przecież w końcu powinnam zrozumieć, że tam „po drugiej stronie” nie ma znaczenia, ile kto ma chromosomów lub jakie wykształcenie zdobył! Tak naprawdę istotne jest, jakim się jest człowiekiem!Czy kiedyś wreszcie to zrozumiem?
Pomóż mi synu! Pomóż proszę!
Mama.
LIST 33
Synu!
Dziś kończę 30 lat. Co w ciągu tych lat udało mi się zrobić, a czego nie? Ile okazji straciłam, a ile zdołałam wykorzystać? Tego nie wiem. Wiem za to, że jestem 30-letnią zamężną kobietą z dwójką dzieci: 3,5letnią Marysią i z Tobą Stasiu (niespełna rocznym chłopcem z zespołem Downa). Jestem 30-letnią kobietą po wyższych studiach, bez pracy. Jestem 30-letnią kobietą o bladej twarzy i smutnych niebieskich oczach. Nie brzmi optymistycznie? To prawda, nigdy nie byłam dobra w robieniu bilansów z czegokolwiek (a tym bardziej z własnego życia).
Zatem czemu czuję się szczęśliwa!? Może dlatego, że nasza rodzina, mimo sztormów, trwa. Może dlatego, że mamy bliskich, którzy nas wspierają (znajomi i przyjaciele nie zdali egzaminu, nie mam ochoty dopuścić ich do poprawki). Może dlatego, że nie poddałam się: schudłam po porodzie 15 kilogramów, dużo ćwiczę, uczę się rosyjskiego i angielskiego... Co tu dużo mówić: SILNA ZE MNIE KOBIETA!
Jestem 30-letnią silną kobietą. Mam nadzieje, że jesteś za mnie dumny synu!
Mama.
LIST 34
Witaj synu!
Kilka dni temu skończyłam 30 lat, a Ty za miesiąc skończysz rok. Zamierzam wkrótce iść do pracy. Wiesz, co to oznacza?! Możemy nie widzieć się w ciągu dnia nawet 10 godzin. Wiem, że będzie to trudne dla Ciebie, ale mam wrażenie, że trudniejsze będzie dla mnie! Mam tylko nadzieje, że nie zabiją mnie wyrzuty sumienia i niewybredne komentarze “życzliwych”: zostawiasz chore dziecko; co z rehabilitacją?; nie będziesz mieć do siebie żalu?; przecież on ma zespół Downa powinnaś się poświęcić.
Decyzja moja jest słuszna (głęboko w to wierzę). Krok po kroku dojdę tam gdzie chcę, osiągnę wybrany cel, muszę tylko być konsekwentna! Mimo, że urodziłam dziecko z zespołem Downa mam prawo do marzeń, realizacji pragnień, kariery zawodowej! A jeśli komuś się to nie podoba, to trudno! Wiem, że Ty mnie kochasz i wiem, że nie przestaniesz kochać mnie nawet wówczas, gdy pójdę do pracy!
Twoja mama.

Mese V.

Mese
Egyszer volt, hol nem volt élt egyszer egy Egyszarvú. Vagyis inkább Egyszarvúcska, mert még nem volt teljesen kifejlett példány. Az Unikornisok hosszú évszázadokig dalnokok, táncosok. színészek voltak, de az ipari forradalom miatt áttértek a jóval jövedelmezőbb könyvelői hivatásra. Az Egyszarvúcska szülei is ezt a pályát választották, és azt szerették volna, hogy lányuk{mert hogy lány volt} is ezt a foglalkozást űzze, ám benne még maradt valami az ősi vérből, ezért ehhez nem nagyon fűlt a foga.
Egyszer a kis Unikornis gondolt egyet, fogta a tarisznyáját, tett bele hamuba sült pogácsát, bort, egy jó oldal szalonnát és elindult hetedhét ország ellen.
Ahogy ment-mendegélt, egyszer csak a Krakkok városába ért. Úgy gondolta itt kitanulja a versfaragás mesterségét, és be is iratkozott Pan Twardowski Kreatív írás kurzusára. Az első nap ahogyan üldögélt a padjában, egyszer csak melléhuppant egy Sárkány. Vagyis inkább Sárkányka, mert még nem volt teljesen kifejlett példány. Az Egyszarvúcska ismert Sárkányokat, mert hogy a Sárkányok és az Egyszarvúak földje határos, sőt uralkodójuk is egy.
Szia Kislány! Mit keresel itt, a Krumplievők földjén?
Szia Sárkányka! Eljöttem, hogy kitanuljam az írás minden csínját-bínját. Ám egy Tűzokádó hogyan kerül ide?
A családom elküldött, hogy nézzem meg az ősi földet. Egyik felmenőm volt az a bizonyos waweli.- mutatott fel sokatmondóan a mesebeli lény.
A két képzeletbeli teremtmény nagyon jóban lett, egy barlangban laktak, sokat kávézgattak, és a Sárkány gyakorta elkisérte az Egyszarvút táncolni, mert minden Egyszarvúnak életeleme a tánc. Az Egyszarvút kissé zavarta, hogy a Sárkány túl gyakran fúj füstöt, de ezt is elnézte neki, mert amúgy szeretetreméltó kis szörnyecske volt.
Közeledett a félévi dalnokverseny. Ez mindig nagy esemény volt, mert a győztes alkotás megjelenhetett a Lampa nevű irodalmi lapban. Az Egyszarvúcska éjt-nappallá téve rótta a sorokat, írta szorgalmasan a jobbnál-jobb műveket. A Sárkányka meg csak olvasott vagy rugby-meccseket nézett. Meg kell hagyni, nagyon eszes kis tűzokádó volt, de épp annyira lusta is. Egy verset azért így is összehozott.
Elérkezett az ítélethozatal napja. Mindenki nagyon izgatott volt, még a Sárkányka is.
Nos, pupákok, itt az eredmény. Izgultok, mi? ÉS A GYŐZTES: az Egyszarvú!
Így a kis Unikornis megkapta méltán megérdemelt díját. Később is, amikor már világhírű poéta lett, elhalmozták díjakkal. Megkapta még az Arany Szarvszalag Rendet is, a tölgyfalombokkal. És hogy a Sárkánykából mi lett? Hírhedett kalandor, bejárta mind a hat világot, és azért ő is írt néhány jó könyvet.
A két képzeletbeli teremtmény azért még összefutott, amikor tehették, mert szerették egymást, és mert barátból és cipőből sohasem elég.
Itt a vége, fuss el véle!
Jegyzetek:
1, Az egyszarvú és a sárkány nem jelképez igazán semmit, csak az egyik kedvenc gyermekkori mesém 2 főszereplője. Egy Jambus nevű unikornis van benne, akinek a szülei azt szeretnék, hogy költő legyen, mert minden egyszarvú az, de ő csataló szeretne lenni. A másik szereplő egy Marcipán nevű kis sárkány, aki pedig lovag szeretne lenni. Össze is szövetkeznek, és el is foglalnak egy várat, ahol minden lovagot Jakabnak hívnak, ezért sorszámuk és ragadványnevük is van. Végül a várat megostromolja egy másik Sárkány, akiről kiderül, hogy Marcipán apja.
2, Barátból és cipőből sohasem elég: Férfiasan bevallom, ezt egy hűtőmágnesről vettem.

Kérdés III.

Vajon illik olyanon viccelődni, aki amúgy is önmaga paródiája?

Vajon az mit mit jelent az Álmoskönyv szerint, ha álmodban egy lány, aki nagyon tetszik neked, lehányja a nadrágod?

Kérdés II.

Mikor és hol láttad először a tengert, és mit éreztél?

A film

Megnéztem az új Almodovar-filmet. A moziban a vetítés megkezdésére összegyűlt 8 ember. Ez már egész kis tömegnek számít ezen a helyen. Mint már mondtam, olyannyira kevesen szoktak itt lenni, hogy kialakult bennem az, hogy nem szeretem ha az előttem lévő sorokban ülnek, pláne ha még az enyémben is. Bár mondjuk ez csak ezen a helyen van így.
A film maga jó volt, kevés buzulással, ami Almodovartól elég szokatlan. Talán ezért sem az egyik leghatásosabb műve, nincs benne sokkolás, már-már játékosnak mondanám. Nagyon tetszettek benne a névváltoztatás motívuma, a szőke lány keblei és persze Penelope Cruz. Egy időben gyűjtöttem is a filmjeit, ennek persze az volt a fő oka, hogy hasonlított Bohóra.
Megpróbáltam végignézni a stáblistát is, de már az elején kikapcsolták.
Annak azért nagyon örülök, hogy végre megint kultúrálódtam. Az utóbbi időben a kultúrára való éhség is kiveszett belőlem, és az jó, hogy ez kezd visszatérni.

Kérdés

Vasárnap megint elolvastam a Sörgyári capriccio-t. Vannak olyan alkotások, amiket már annyiszor megnéztél, elolvastál, meghallgattál, hogy szinte az életed részévé váltak. Arra lennék kiváncsi, hogy ha ennek a blognak van-e egyáltalán olvasója, akkor neki melyek ezek az alkotások. Írjatok nyugodtan a Kommentarze rovatba.

Találkozások (talán) III.

Andrzej Stasiuk azt írta a Hogyan lettem íróban{Jak zostałem pisarzem}, hogy mindig is rockstar akart lenni, és nem író. Persze, én is akartam rap-star lenni, de az írók mindig is fontos helyet foglaltak el az életemben.
Először Páskándi Gézával találkoztam. Emlékszem, éppen filléreket{szó szerint, akkor még létezett ilyen pénznem} számolgattam apám irodájának padlóján, amikor belépett, és kezet fogott velem. Apámnak valahonnan ismerőse volt, ha nem is baráti, de nagyon jó viszonyban voltak egymással. Ez volt az első találkozásom egy íróval.
A következő talán a 2003-es könyvfesztivál, és Mario Vargas Llosa. 68 éves volt, de látszott rajta, hogy még most is átugrana. Ez amúgy is az első hosszabb kirándulásom volt teljesen egyedül, emlékszem, nem is mentem be aznap fizika órára, és Pocsai megüzente, hogy megbuktat. Persze, szokás szerint átmentem. Találkoztam még itt Esterházyval is{akkor még mint embert is szerettem, ma már talán mint írót sem}, Per Olov Enquisttel és ekkor vettem meg az első lengyel könyvemet is, a Lengyel-ruszki háborút a fehér-piros lobogó alattat.
2003 decemberében találkoztam Gyurka bácsival. Extatikus élmény volt, emlékszem, utána a Templomkertben cigiztem, otthon pedig Dream Theaterre táncoltam.
2004-ben jött Günther Grass és Kertész Imre. Persze, mint mindig, Békés Pál már akkor is ott volt.
2005 decemberében találkoztam Zilahy Péterrel. Még a Czarne honlapján olvastam az Utolsó ablakzsiráfról, és kiváncsi lettem rá. Rajtam kívül még 2 érdeklődő volt. Egy lányka a verseiről kérdezgette, egy fickó pedig tudálékos kérdéseket tett fel, megemlítve többek között Dragomán Györgyöt is{mindig azt hittem, hogy Dragomán György egy nagydarab, szakállas fickó, olyan Balassa Péteri alkat(már ha mond bárkinek ez valamit) erre kiderült, hogy alacsony, szemüveges és még hadar is. De ha Szabó T. Annával járhatnék egyszer...} Ezek után Zilahy meredten nézett engem, hogy én is kérdezzek már valamit, de mivel én még egy sorát sem olvastam, ezért csak ültem ott, és bájosan mosolyogtam. Ekkor arra hivatkozva, hogy biztosan feszélyez a bent lévő kamera, kiküldte az Alföld Tv operatőrét is. Rajtam azonban ez sem segített.
2006-ban láttam Jaume Cabrét, Csingiz Ajtmatovot és Temesi Ferencet. Ajtmatoot csak a dedikálópultnál. Cabré talán a Bartók-teremben lehetett. Mivel valószínűleg én voltam ott az egyetlen nem spanyol szakos az ELTÉ-ről, mindenki csak mosolygott rám, hogy végre egy érdeklődő. Cabré, aki a Pamano zúgásának{A legtökéletesebb könyv, amit eddig olvastam} bemutatójára jött, eléggé egykedvűen nyilatkozgatott, az asztalra könyökölve, fejét öklén pihentetve, de körülötte mindenki dőlt a nevetéstől.
Temesihez akkor toppantam be, amikor a találkozó már elkezdődött, így amikor beléptem, már a beszélgető írók és az elragadott közönség közé kerültem. Kissé megtörtem a csodát, de az elbűvölő mosolyommal tüstént visszaragasztottam. Gabito 60 évesen is ugyanolyan beatnik kamasz volt, rengeteg bölcsességgel és pimaszsággal. Ha választani kellene, talán ő és Zilahy Péter az, akikhez legközelebb áll az írói nyelvem{már ha nekem van ilyen}.
2007, megint Könyvfesztivál: Umberto Eco. Mint már számtalanszor elmondtam, Eco egy nagy bohóc. Mihelyst belépett, odament, és megszeretgette a fordítókat, pózolt a fotósoknak aztán ontotta a bon-motokat. Látszott azon az emberen, hogy 18 éves kora óta azt csinálja, amit szeret, és ez boldoggá teszi.
2007 november: Salman Rushdie. Fanniékkal álltam sorba, megkaptam az aláírásomat, utána mehettem a dolgomra. Jó volt, mert láthattam az öreget, de azért a sör utána jobban esett Fannival. Ja, és Rosszabbikénem olyan kaját csinált, aminél finomabbat azóta sem ettem. Ha nagyon éhes vagyok, mindig az jut eszembe.
Krakkóban találkoztam Mrożekkel és Houllebecq-kel. Mrożek még mindig nem heverte ki az agyvérzést, így elég lassan írt. Mikor odaértem, megkérdezte TŐLEM, hogy ihat-e egy korty vizet? Mondtam neki, hogy természetetesen.
Houllebecq-et már leírtam.
2009-hez tartozik még Huelle és Stasiuk is, de ezekről is készült már feljegyzés itt.
Egyszer láttam a Nyugati aluljárójában Sárközi Mátyást és a nyíregyházi vasútállomáson Tóth Krisztinát.
Bayer Zsolt estjén is voltam, de az inkább politikai volt, mint irodalmi.
Február 17-én jön Krzysztof Varga. Még nem vagyok benne biztos, hogy megyek.
Végezetül egy anekdota: Vámos Miklós egyszer volt egy Örkény író-olvasó találkozón. Örkény volt az író, Vámos az olvasó. Az egyetlen. Örkény egyszer csak megkérdezte: Kiváncsi vagyok, ki teszi fel az első kérdést?

Végre megint elkezdtem aktív életet élni. Ezt persze csak magamhoz képest értem, ma is csináltam valami értelmeset, és fogok is. Este meg szerintem megnézem az új Almodovar-filmet. Kissé szánalmasnak tűnhet, hogy ezt egyedül teszem, de egyrészt szeretek egyedül filmet nézni, másrészt újabban, ha van velem valaki, akkor fennhangon hülye kérdéseket teszek fel, mint pl.: -Lesznek-e a filmben csöcsök?{A mai kor filmgyártására jellemző módon erre eddig mindig igenlő választ kaptam a képsorok alapján}. Különben is, néztem én már egyedül is filmet! Egy dán alkotás volt, marionettfigurákkal{lásd: http://port.hu/zsinoron_strings/pls/fi/films.film_page?i_film_id=68448&i_city_id=3372&i_county_id=-1&i_topic_id=2 }. A kutya se akarta rajtam kívül megnézni, de mivel másnap is visszamentem, ezért levetítették nekem. Olyan volt, mintha lenne egy mozim. Beléptem, intettem a gépésznek, hogy kezdheti, ő visszaintett hogy rendben. A film közben pisilnem kellett, ezért kimentem, de nyitva hagytam az ajtókat, hogy legalább halljam a filmet.
Sokat emlegettük, hogy milyen lesz az, amikor már Montyka már nem tud felugrani az ágyra. Úgy néz ki, hogy ez az idő most jött el.

Ök is én vagyok

http://www.youtube.com/watch?v=riANXPBowVI&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=3K-SCQNN1UQ
http://www.youtube.com/watch?v=tm31-2INdfQ
http://www.youtube.com/watch?v=X6jvhfKm6Ko&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=G0aOGK7_yFA
http://www.youtube.com/watch?v=W70LZxzp2js
http://www.youtube.com/watch?v=DwQbPgouUYo
http://www.youtube.com/watch?v=-vWhdz5svvQ
http://www.youtube.com/watch?v=be7O4m9rOZE
http://www.youtube.com/watch?v=9NHIHiFtuEI

Szívtakarítás

Ki kéne takarítanom a szívem, hogy ne a fájására ébredjek, és kéne valaki, aki beléköltözik.

Jó, tudom, rámjött a graphománia. Az előző bejegyzések elég szomorkásra sikeredtek, ezért jöjjön most valami vidám is.
Drága jó anyámnak megjósolta egyszer egy cigányasszony, hogy én híres leszek.
- Hát tudom én, hogy az Isten adta a szájába a szavakat. Nekem is ő adja. Szerinted tudom én jóslás közben, hogy miket fogok mondani a következő pillanatban?

Búcsúzások

Kerekperecevő hiányzott így, le is seggfejeztem Tinódit még aznap. Nem érdemelte meg, de szomorú voltam. Wielka Parada Smoków, Stary Port és egy kebab a Plac Wszystkych Świętychnél.Emlékszem, Dulihugi vigasztalgatott, mert érezte, hogy mennyire hiányzik az a kis, bolond buksza.
Minden Táncparkettek Ördöge még mindig fontos nekem, mégha gyakran eléggé ellentétes érzések kavarognak bennem, és mégha elég gyakran meghülyülök is.

Everybody drinks here vodka and beer

Elindulsz, csodát várva, néha meg is történik, de egyre ritkábban mostanság. Bemész egy knajpába. Mivel már kilenc éve jársz knajpákba, megvannak a törzshelyeid, persze, ha időközben meg nem szűnnek. Van olyan, aminek még az ajtaját is befalazták, és csak azok tudják, hogy volt ott valami, akik odajártak, dawno-dawno temu. A knajpában ugyanazok az emberek, akiket 9 éve látsz. Nem szereted őket, de nem is gyűlölöd, ők is hasonlóképpen vannak veled. Persze már annyit láttátok egymást, hogy ha az utcán találkoztok, már köszöntök egymásnak, hiába egymás nevét sem tudjátok. Még így is könnyebb dolgod van velük, mint Bohónak, akinek nem szeretnek, sőt egy pindurit gyűlölnek is. Nem sikerült megdugniuk, és ez nem esett jól a büszkeségüknek. Kakasok a szemétdombon, nagyfokú frusztrációval, jól elvannak egymással, egymás között házasodnak, biztosítják egymásnak, hogy ne kelljen belegondolniuk, mennyire is siralmas az életük. Szóval nem sok emberi arcot látsz, amit csókoltatni lehetne. Ha pedig mégis, az már minimum Pesten él. Egy idő után felmerül benned, hogy mi a faszt keresel te itt, nem itt kéne lenned. Persze senki sem kényszerít rá, hogy itt legyél, de még nincs kedved hazamenni. Másnap reggel megint megfogadod, hogy inkább Debrecenben fogsz bulizni a Bratankikkal. Ez így is lesz, mert jön az utolsó közös tavasz, amit még együttöltötök.

Mese IV.

Egyszer volt, hol nem volt, az óperenciás tengeren innen, az üveghegyen túl, ahol a kurta farkú malac túr, élt egyszer egy világszép királykisasszony. Olyan szép volt, hogy a napra lehetett nézni, de rá nem. Emelett még jól is tudott rajzolni, és mindig is szerette a szép ruhákat. Egy nap oda is állt szülei elé, és így szólt:
-Felséges atyám és anyám! Én kitanulnám a divattervezői mesterséget!
-Megbolondultál leányom! Varrónő akarsz lenni? A te dolgod az, hogy egy jóképű herceg felesége legyél, aki képes halálunk után eligazgatni a birodalmat. Tudod nagyon jól, hogy bátyjádra nem számíthatunk, mert ő saját maga álomvilágát igazgatja, amelybe más emberfiának nincs belépése. - mondta a királyné.
A királylány még az éj folyamán, komornája és bizalmasa, Zsanett segítségével apródruhát öltött, és elindult Frankhonba, hogy ott divattervező legyen belőle.
Párizsban sorra járta a nagy divattervezők műhelyeit, ám sehol sem volt szükség új inasra. Ahogy ott üldögélt szomorúan a Montmartre-on, a Sacre Coeur előtt, arra sétált épp Jean-Paul Gaultier, aki meglátva a hercegnőt, így szólt:
-Hé, te apród, milyen helyre kis zekéd van!
-Köszönöm, nemes uram! Én magam terveztem. - mondta Zsuzsanna.
-Látom rajtad, hogy tehetséges vagy, gyere el hozzám legénynek. - szólt JP.
A hercegkisasszony megtanulta a mesterséget, és ruhái hamarosan messze földön híresek lettek. Hamarosan jött a hír, hogy a hercegkisasszony szülei nagy bállal ünneplik meg frigyre lépésük huszonötödik évfordulóját, és a királynő ruháját pont Jean-Paultól rendelték. A divattervező tudta Zsuzsanna titkát, - mert még kapcsolatuk elején szomorúan kellett konstatálnia, hogy a legény nem legény, ezért nem is alkalmas nemi eltévelyedéseinek kielégítésére – ezért rábízta a ruha megtervezését. A királykisasszony éjt nappallá téve dolgozott, míg végül elkészült a csodaszép ruha.
Olyan gyönyörű volt abban a ruhában a királyné, hogy mindenkit elhomályosított szépségével. Az estélyen aratott sikerétől eltelve a királyné magához hívatta a ruha tervezőjét.
-Divattervező uram, szeretnélek megjutalmazni, azt kérhetsz tőlem, amit csak akarsz. - mondta.
-Felséges asszonyom, tudd meg, hogy én nem legény vagyok, hanem régen nem látott leányod! - felelt a hercegnő.
A királyné nagyon megörült leányának, aki már nagyon hiányzott neki. Nagy ünnepséget rendeztek a hazatérés tiszteletére, és a hercegnő attól kezdve a legnagyobb családi támogatással űzte tovább mesterségét.
A harmincas éveiben aztán férjhez ment egy jóképű herceghez.
Itt a vége, fuss el véle!

Mese III.

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy Nyuszika. Szép családja volt, az apukája, egy szemüveges Nyúl, a Káposzta- és Répaügyi Minisztériumban dolgozott, anyukája pedig híres gasztronómiai szakíró volt, a népszerű Gyorsan, finomat...répából című könyv szerzője. Íráshoz való tehetségét apjától, a neves filozófustól örökölte, kinek fő műve a Vetés, mint akarat és képzet volt.Bár szerető családi környezet vette körül, azért a Nyuszi valami másra vágyott, ezért elment országot-világot látni. Ahogy ment-mendegélt, egyszer csak egy sűrű-sötétlő erdőbe jutott, de itt igazából nem történt vele semmi különös, úgyhogy tovább is ment.Egyszer csak egy városba ért. Ahogy szedegette apró tappancsait, egy nagybajúszú ember fülön fogta, és zsupsz!, már vitte is. Mint később kiderült, a nagybajuszú a Nagy Bartini volt, a világhírű bűvész, a Nyusziból pedig a Húzd ki a nyulat a kalapból! mutatvány címszereplője lett. Nyugis állás volt, jól fizetett, volt egy Karesz nevű kollégája, akivel együtt cigizgettek és kávéztak a cilinderben, a kihúzásra várva. Időnként még rum is került a kávé mellé. A Nyuszinak volt egy futó kalandja egy galambbal is, aki a Nagy Bartini kabátujjában lakott.Ám egy napon a Nagy Bartini így szólt:- No, te Nyúl! Eladtatalak a Sportminisztériumnak. Te leszel a Tájfutó Világbajnokság kabalaállata.A Nyuszi nagy népszerűségre tett szert, mint kabalaállat, mindenki szerette, rajongói oldalai alakultak különböző közösségi portálokon. Így nem véletlen, hogy a Nyusziból celeb lett, egyszer még a Vacsorasatába is meghívták, de kiderült, hogy nem szereplőnek akarták, hanem főételnek. Mint minden rendes celeb, márcsak munkaköri kötelességből, rákapott a piára és a kokainra. Ám csillaga hamarosan leáldozott, és addig-addig csúszogatott lefelé a lejtőn, még egy elvonón találta magát, ahol alkohol-, drog-, és répafüggőséget gyógyítottak. A terápián főként kiöregedett Húsvéti Nyuszik vettek részt, akik a régi, dicső napokat emlegették folyton. A Nyuszika szépen lassan lejött a szerekről, és találkozott egy barnaszőrű, gyönyörű, vékony divattervező Nyuszilánnyal, akinek gyilkos humora is volt. Hamarosan egybekeltek, a Nyuszilányból híres tervező lett, a Nyuszika pedig az anyai ágat folytatva, elismert író lett, és a John Updike Alapítvány elnöke. Boldogan éltek, míg meg nem haltak számos gyermekük és azok leszármazottai körében. Ahogy ez a nyulaknál már csak lenni szokott.

Mese II.

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren innen, az üveghegyen túl, ott ahol a kurta farkú malac túr, élt egyszer dalnok, a jogosan meg nem értett Veszprémi Lantos Tamás.
Ez a dalnok egyszer csak meghívást kapott a távoli Mátyásföldi Királyságba, hogy ott udvari költő legyen.Erősen furcsállotta, hogy nem létező híre oly távoli országokba is elért, de azt gondolta magában: mindegy, fő , hogy végre elismerik tehetségét.
Vándorlásai során egyszer csak elért az Angyalföldi Királyság egyik kis falvába. Mivel pénze nem sok volt, az emberek jóindulatára számítva – amely, mint tudjuk, a mai világban egyre kevesebb – különböző házaknál kért bébocsájtatást. Az emberek nem akartak szállást adni, ezért azt tanácsolták neki, hogy menjen a kovácshoz.
A kovács műhelyében egy lány készített éppen egy kovácsolt vas negyvenkettest. A leány elbűvölő szépségű volt, de a dalnok a szívét egy erdőtündérnél hagyta, és szerelme elárulásának tekintette volna a legkisebb vágyakozó pillantást is.
-Jó napot leány! Veszprémi Lantos Tamás vagyok, dalnok. Lenne-e nálatok szállás számomra?
-Jó napot dalnok! Marianna vagyok, a kovács lánya. Egy szegény vándor számára nálunk mindig van hely.
Estefelé megérkezett a kovács is a lópatkolásból, szépen asztalhoz ültek, megvacsoráltak, aztán nyugovóra tértek.
Reggel, amikor a dalnok továbbindult volna, egyszer csak elélépett Marianna.
-Dalnok, hadd menjek veled, nem nekem való a kovács mesterség.
-Gyere velem nyugodtan, leány!- mondta Tamás, a nyugalom álcáját felvéve, ám belül izgulva, hogy hogyan is fog vigyázni erre a lányra. Felrémlettek előtte ifjú korának lovagtörténetei is.
Mentek-mendegéltek, a dalnok magáról és az erdőtündérről mesélt, közben verseit szavalta. Este a fogadóban Mariannának már lecsúszott két deci vodka.
A következő nap is mentek-mendegéltek, a dalnok magáról és az erdőtündérről mesélt, közben verseit szavalta. Este a fogadóban Mariannának már lecsúszott egy egész üveg vodka.
A rákövetkező nap is mentek-mendegéltek, a dalnok magáról és az erdőtündérről mesélt, közben verseit szavalta. Este a fogadóban Marianna már azon gondolkodott, hogy rá kéne szokni a dohányzásra.
Végre elérkeztek a Mátyásföldi Királyságba. A dalnokot és leányt a királyi pár színe elé vezették.
-Felséges királyi pár! Fogadjátok legmélyebb hálámat, hogy udvari költőtök lehetek. Igérem, naponta foglak szórakoztatni benneteket költeményeimmel!
-Dalnok! Tudd meg, nem verseid miatt hivattunk ide, hanem amiatt, mi orrod alatt van! Bajszod varázserővel bír, és csak az törheti meg az átkot, mi fiunkon van.- mondta a király.
-Felséges királyom, de hát bajszom legszebb férfi ékem! Na mindegy, vágjátok le.
A bajszot levágták, a közeli tóba dobták, ahonnan elő is jött az elátkozott királyfi.
A herceg mihelyst meglátta a kovács lányát, odalépett hozzá, és azt mondta:
-Te vagy a legszebb leány, akit valaha láttam! Légy a feleségem!
-Jó, még mindig jobb királynénak lenni, mint kovácsnak. Tapasztalatnak jó lesz.
Meg is tartották a lagzit, és boldogan éltek, amíg ki nem derült, hogy nem is illenek egymáshoz, ekkor elváltak, és Mariannáé lett a fele királyság.
A dalnok pedig, kinek historikus végzettsége is volt, a II. Csombok Ferenc Intézet igazgatója lett. II. Csombok Ferenc Mátyásföld legnépszerűbb és legjobb juralkodója volt.
Itt a vége, fuss el véle!

Mese I. (folyt.)

Miután mindhárom kérő csúfos véget ért, a királyasszony így szólt férjéhez:
-Felséges király uram! Úgy látszik, már sohasem tudjuk férjhez adni egyetlen lányunkat, ráadásul még szövetségesünk sem lesz a gonosz Kőbányai Királyság ellen. Különben is, kinek kéne egy olyan leány, akinek az egyik füle jobban eláll, mint a másik!
Ekkor a királylány, aki időközben szülei elé járult, így szólott:
-Felséges szüleim! Az igazat megvallva, nekem még semmi kedvem nem volt férjhez menni, a dél-nyugati pasa fiának elvesztését sem hevertem még ki rendesen. Ráadásul milyen kérőim voltam?! Az elsőnek inkább a fele királyság kellett, a második csak lányságom virágát akarta leszakítani, a harmadik még megfelelő is lett volna, de attól, hogy valaki uram és parancsolóm lehetne, még nem biztos, hogy az is lesz.
-Mégpedig lányom, akit neked szánunk, ahhoz hozzá kell menned! Mi egy szegény királyság vagyunk, ráadásul nem azért hoztalak világra, hogy semmi hasznodat ne lássuk! Egy ilyen lánynak, aki még öltözködni se tud, aki folyton csak szobájában pengeti a lantot, még szerencséje is lesz, ha akad egy valamirevaló kérője!-mondta a királynő.
Eme szavak után a királylány az éj leple alatt, szeretett komornája Kara segítségével apródruhát öltött, és az Angyalföldi Királyságba szökött.
Az Angyalföldi Királyságban nagy volt a felfordulás éppen. Visszatért ugyanis a két királyfi, akik több éve tűntek el anyjukkal együtt, egy varázsló látogatása után. A két fivér sohasem szívlelhette egymást, és visszatértük után egyből kitört a véres testvérháború.
A királylány nem tudott hol megszállni, mert még a Zuglói Fejedelemségben, a Bosnyák téren egy zsebmetsző megszabadította minden értékétől. Ahogyan ült-üldögélt a fogadó előtt, átkozva sorsát, és lassan már beletörődve, hogy hazamegy, és aláveti magát szülei akaratának, épp arra jött egy diák, aki megszólitotta:
-Hé, te legény! Miért lógatod annyira az orrod?
-Mert nincs pénzem fogadóra, nincs egy hely, hol álomra hajthatnám fejemet.
-Gyere velem, nálam van egy-két arany, jut neked is egy nyoszolya a szobámban. János diák vagyok, itt a kezem, nem disznóláb!
-Milán1 apród vagyok. Köszönöm a kedvességedet.
-Rá se ránts, ez a legkevesebb. Tudom én is, mi a nélkülözés.
-Apród! Van-e valami harapnivalód?
-Nincsen semmim, diák, 2 napja egy falatot sem ettem.
-Nálam van egy darab szalonna, majd testvériesen megosztozunk.
-Köszönöm, diák!
-Szóra sem érdemes.
A vacsora után nyugovóra tértek, ám az éjszaka folyamán a szomszéd szobából kiszűrődő beszélgetésre lettek figyelmesek:
-Bizalmasom, drága komornám! A szívem szakad meg, hogy fiaim egymás vérét ontanák.
-Tudom, királyném! Miért nem ülsz a trónra reá te?
-Mert Angyalföldön csak férfiú uralkodhat.Ha hozzámennék valakihez, belőle lehetne az új uralkodó.
-Szeretett királyném! Van-e olyan, ki elnyerhetné szívedet?
-Volt, de meghalt. A gonosz varázsló engem vénasszonnyá, fiaimat pedig sassá és sólyommá változtatta, és csak úgy törhetett meg az átok, ha nekem valaki segít hazavinni a rőzsét, fiaimnak viszont egy halott ember szemét kellett kivájniuk megszabadulásukhoz. A varázsló gazsága volt ez, hogy gonosz tettét csak gaztettel lehetett kiváltani. Rólam tudta, hogy én nem tudnék gonoszságot elkövetni, ezért az emberi jóakaratra bízta sorsomat, amely egyre jobban fogyatkozik a mai világban. Az újpalotai királyfi megtörte az én átkomat, és halálával fiaimét is. Az ő felesége szívesen lettem volna.
-Úrnőm! Nem lehetne feltámasztani a királyfit?
-A herceg kiömlött véréből nőtt egy fekete rózsa. Ha azt három könnycseppemmel meghinteném, akkor újra életre kelne.
-Hallod ezt, apród?! Hozzuk el a királyasszonynak a rózsát, és magas jutalomban részesülünk.-mondta a diák.
-Nem szükséges átvágnunk hetedhét országon keresztül, diák! Én azt a rózsát leszakajtottam, és kebelembe rejtve elhoztam.
-Eléggé férfiatlan tett volt ez, apród, azt gondolhatnám, hogy pederaszta hajlamaid vannak, de ez most lényegtelen. Vigyük a királyné elé a rózsát!
-Uram, királyném! Akaratlanul is hallottunk beszélgetésteket, és ezen apródnál épp itt van ama rózsa, amelyet óhajtasz.
-Fiatal uraim! Örök hálára köteleztetek, magas jutalomban fogtok részesülni!
A királyasszony három könycseppet ejtett a rózsára, amely azonnal a királyfivá változott.
-Herceg! Szeretnél-e velem frigyre lépni, és Angyalföld királya lenni?
-Asszonyom! Már az első pillanatban belédszerettem, szívesen lennék hites urad, és e föld uralkodója.
Az újpalotai királyfi rövid időn belül rendet tett az országban, megzabolázva két mostohafiát.Kitűzték a lakodalmat is, hivatalosak voltak oda hercegek, grófok, nagykalapú tótok, válogatott cigánylegények.Meghívták a diákot és az álruhás hercegkisasszonyt is.
Mikor a mulattság tetőfokára hágott, megjelent Marianna hercegnő is, gyönyörű aranyos-ezüstös ruhában, de még öltözetének csillogását is elhalványította szépsége. A királykisasszony odalépett az elképedt diákhoz, kinem leesett a meglepetéstől az álla:
-Tudd meg, János diák, hogy én nem Milán apród vagyok, hanem Marianna, Mátyásföld uralkodójának leánya. Tudd meg azt is, hogy azóta szeretlek, mióta megosztottad velem szalonnádat.
-Fenséges királykisasszony! Én csak egy szegény diák vagyok, nincsen semmim, nem tudok adni neked semmit, csak mi igaz valóm, de nincs e kerek világon senki, kit szivesebben feleségül vennék!
A hercegnő végül is a diák felesége lett, aki elnyerte a fele királyságot is. Ferenc király megnyugodott, hogy milyen derék veje lett, Marianna királyné még sokáig dohogott, hogy nem egy királyi sarj akadt horogra, de hát ő sohasem értette lányát. András herceget - miután megtudta, hogy a fele királyság az övé marad - az egészből csak annyi érdekelte, hogy jót salsázhasson a lagzin.
János és Marianna boldogan éltek, míg meg nem haltak, de előtte még számos gyönyörű és igen eszes kis hercegecskével és herceglánykával örvendeztették meg alattvalóikat.
1Épp egy Kundera-köteten akadt meg a szemem.

Mese I.

Egyszer volt hol nem volt, az Óperenciás tengeren innen, az üveghegyen túl, ahol a kurta farkú malac túr, élt egyszer egy király, a jóságos Ferenc1 király. Farkashalmi palotájából kormányozta népét, azok legnagyobb megelégedésére.
Volt a királynak egy felesége, és két gyereke: egy fiú és egy leány. András herceg kissé könyelmű természet volt, a bálok állandó résztvevője, kiváló táncos és bajvívó, sok leány szívének elrablója.
Marianna hercegkisasszony pedig Mátyásföld leggyönyörűbb teremtése volt. A Napra lehetett nézni, de reá nem. Emellett a hét szabad művészet avatott ismerője is. Éles eszével ámulatba ejtette élemedett korú professzorait is.
Egy napon a hitvesi ágyban így szólt a királyné férjéhez:
-Felséges király uram, meg kéne már házasítani egy szem lányunkat! Már jócskán eladósorba került, és egy jó házassággal szövetségesre lelhetnénk a gonosz Kőbányai Királyság ellen.
-Felséges királyasszonyom, ismerve asszonyom gondolatainak menetét, talán bizony már kérőket is talált leányunk kezére?
-Felséges férjem, én csak egy csekély értelmű asszonyszemély vagyok, nem tudnám az állam ügyeit úgy eligazítani, mint felséged, de a három szomszédos királyságban: a Madárdombiban, a Herminamezeiben és az Újpalotaiban is van megfelelő kérő Marianna számára. Állítsuk őket próba elé! Aki kiszabadítja a Sárkány barlangjából szeretett dalnokunkat, Veszprémi Lantos Tamást, azé lesz a lányunk, és a fele királyság.
- Rendben, legyen így! - válaszolta a király.
Elsőként a madárdombi királyfi indult útnak.Útközben találkozott egy rőzsét hordó öregasszonnyal, aki megszólította:
-Vitéz dalia, nem segítenél vinni ezt a köteg rőzsét egy darabon?
-Dehogy segítek, nyanya! Nekem ki kell szabadítanom Veszprémi Lantos Tamást a Sárkány barlangjából, hogy enyém legyen a fél Mátyásföldi Királyság, és a gyönyörű Marianna királykisasszony keze!
-Nohát ha nem segítesz, itt e percben változz át nyúllá!
A királyfi azon nyomban nyúllá változott, a következő pillanatban pedig jött egy sas, felkapta, és el is vitte.
A herminamezei királyfin volt a sor. Ő is ment-mendegélt hetedhét országon keresztül, amikor is találkozott az öregasszonnyal. Tőle is megkérdezte:
-Vitéz dalia! Nem segítenél vinni nekem ezt a köteg rőzsét egy darabon?
-Dehogy segítek, vén boszorka! Nekem ki kell szabadítanom Veszprémi Lantos Tamást a Sárkány barlangjából, hogy enyém lehessen a gyönyörű Marianna hercegkisasszony keze, és a fél Mátyásföldi Királyság!
-Nohát tudd meg, tényleg boszorka vagyok, és azt kívánom, itt e percben változz át egérré!
A királyfi azon nyomban egérré is változott, a következő percben jött egy sólyom, felkapta, és elvitte.
Utoljára az újpalotai királyfi kelt útra. Ment-mendegélt hetedhét ország ellen. Egyszer csak ő is találkozott az öregasszonnyal, aki neki is feltette a kérdést:
-Vitéz dalia! Segítenél nekem vinni ezt a köteg rőzsét egy darabon?
-Persze hogy segítek öreganyám! Bár a Sárkány barlangjához igyekszem, hogy kiszabadítsam Veszprémi Lantos Tamást, de nem nézhetem tétlenül küszködésedet!
Amikor az öregasszony házához értek, az így szólt:
-Köszönöm neked a segítséget fiam. Jó tett helyébe jót várj! Neked ajándékozok egy sast és egy sólymot, akik segíthetnek a Sárkány legyőzésében.
A királyfi még sok egzotikus külterületi és agglomerációs királyságon átvágva végül megérkezett a Sárkány barlangjához, ahol így szóllott:
-No, te Sárkány! Add vissza Veszprémi Lantos Tamást vagy az életeddel lakolsz!
-Daliás vitéz! Már hosszú idő óta vártam jöttödet! Vidd a dalnokot, amilyen gyorsan csak tudod! - válaszolta a szörny.
-Nem is akarsz megküzdeni velem, nem akarod véremet venni? - kérdezte a herceg.
Egy megtört Sárkány áll itt előtted, Királyfi. Régebben én voltam itt a legfélelmetesebb fenevad, de Tamás kérdéseinek áradata és versei minden erőmet elvették. Már a józsefvárosi koboldok és az újbudai törpék is idejárnak gúnyolódni rajtam. A rémisztgető igazolványomat is bevonták és az összes Sárkány előtt kihúzták a méregfogamat. Még a tűzfúvási előfizetésemet is kikötettem. Na mindegy.
A királyfi szíve megesett a szegény bestián, és elvitte magával a dalnokot. Az út során azonban Veszprémi Lantos Tamás oly sok kérdéssel zaklatta szegény herceget, hogy az eszét vesztve kardélre hányta. A költő testét ezután illendően elföldelte, de még mielőtt betemette volna a holttestet a sólyom és a sas kikapta a poéta egy-egy szemét, és örökre elrepült vele.
Mikor a herceg a mátyásföldi királyi pár elé járult, az igazságos Ferenc király azt mondta:
-Üdvözletünk Herceg!Látom épségben megtértél az útról, ennek felettébb örülünk.
-Köszönöm Király uram.
Herceg! Hátha megjön a dalnok is? Lehet-e erre reményünk?
-Felséges királyom! Életem-halálom kezedbe ajánlom, én a költőt útközben megöltem. Vétesd fejemet, ha úgy akarod
Így is történt, a hercegnek fejét vették, és a kiömlött véréből kisarjadt egy fekete rózsa.
FOLYT.KÖV.
1Mindig mondtam, hogy apukád mesehős, most legalább méltó helyére került.

When there's no wodka left, what shall we do my friends?/Let's forget our troubles and dance!
Folyamatosan ez a dalrészlet jár ma a fülemben{ahogyan ma azt tanítás közben egy plakátról megtudtam, ez egy earworm} Egyébként jótanácsnak se utolsó.

Mint a bili füle

Megmérgeztem magam tegnap este, ezért nem csak a szokásos lelki másnaposság gyötör, hanem a fizikai is Ezt még ki is bírnám, de olyan kibaszott rosszkedvem van most, mint már régen. York napsütése távol van. Tudom, hogy minden bajom okozója én vagyok, és senkit nem okolhatok semmiért, de ez most nem segít, sőt. Tele van a tököm mindennel és mindenkivel. Szó szerint harapós kedvemben vagyok, legszívesebben vállon harapnék valakit. Bármire és bákire is gondolok, reménytelennek látom az egészet. Utálok mindenkit{azért Massimo Morattit még mindig nem}.
Na, most hogy kinyavajogtam magam, kicsit megkönnyebültem. Adjon az Isten szerencsét, szerelmet, forró kemencét!:)

Mirabeau-híd alatt nem fut a Szajna
Vágyaim emléke miért zavar akkor ma?
Miért vágyom arra, mi sose volt enyém
Az értelmetlenség miért tép ma megint szét?

Miért akarom azt, mi sehová se vezet
Miért nem az kell, mit más életnek nevez?
A Semmi ágán ülők, ez jutott részemül
Lábaim között még a Szél sem fütyül

A választ a kérdésekre magam is tudom
De mást mond agyam és mást szívem s ágyékom
Persze ez is csak vekengés
Maradj Homér!

Elfogadni, mit a másik adni tud
Nem terhelni és kérdezni folyton
De azért, mi tagadás
Rám férne egy bolzanoi kirándulás!

VIssza a múltba

Ma C-Murdert hallgattam{No Limit, nigga!UHHH!} és A rózsa nevét olvasom éppen. Pont, mint gimis koromban. Az utóbbi időben amúgy is van bennem egy olyan érzés, hogy úgy érzem magam, mint kamaszkoromban. Ez olyan szempontból jó, hogy akkor enyém volt a világ, olyan szempontból viszont nem, hogy kinőttem én már ebből bőven. Ide jöhetne még néhány gondolat, de azokat már ezerszer leírtam. Annak azért felettébb örülök, hogy újra elkezdtem olvasni.

Egy majdnem vers

A mindenséget s csodát várom tőled
Túl sok mindent, mi nem lényed
Kedélyesen elbeszélünk egymás mellett
De valóban ez lenne a lényeg?A legnehezebbet kérem, hogy légy társam
És e kérést be kell hogy váltsam
Nem számít vágy s testiség
Legyél az, kit látni szeretnék
Hogy nem én vagyok, ki neked rendeltetett, az való igaz
Nehéz feladat: léted felforgatója lenni s nem vigasz
A legnehezebbet kérem tőled
Légy az, ki értelmet ad a létnek
Csak értem s csak érted!

Kurta ima

Istenem, csak azon dolgokkal és emberekkel foglalkozzak, amikkel és akikkel érdemes,
ne fecséreljek időt, pénzt és energiát hiábavalóságokra.
Változtassam meg, amit meg kell,
amit vagy akit nem lehet, azzal pedig ne törődjek.

Ezek még éltek?

A héten meghalt Claude-Lévy Strauss és Angelo Moratti. 101 és 100 évesek voltak. A 20.század egyik legfontosabb gondolkodója és az Inter aranykorának megteremtője. Már mindkettőjükről azt gondoltam, hogy Párizs és Milánó egyik temetőjében nyugszanak évtizedek óta. Vannak emberek, akik olyan legendássá válnak, hogy már életükben lényegtelenné válik, mi van testi valójukkal.

20 év

Ma van 20 éve annak, hogy leomlott a Berlini Fal, vagy ahogy Daniel Brühl mondta a Goodbye Leninben, megkezdődött a történelem legnagyobb szemétfelhalmozása. Hogy ez miért fontos nekem? Azt pontosan én sem tudom.

Szombat megint

A múlt hét szombat életem egyik legjobb napja volt. Családi ebéd Kerekperecevőéknél, beszélgetés a szőnyegen ülve, kávé a Szimplában{ezt úgy írom, mintha törzsvendég lennék}.
Miután hazaértem Pestről, elindultam inni egy sört. Végül is az Öreg Motorosban kötöttem ki, ahol már nyáron is történtek csuda dolgok. Mire megittam a sört, addigra befutott a három legjobb barátom. Olyan buli kerekedett ebből, amilyen csak a 2001-es legendás előszilveszter volt a világ eme szegletében.{Csak hogy érzékeltessem, hogy az milyen volt: videófelvétel van róla, hogy félmeztelenül légszaxofonozok}. Úgy feltöltődtem energiával, hogy azt éreztem, nap vagyok, és az ujjaimból sugarak lövellnek ki.
Tegnap este pedig ikertestvéreim felhívtak, hogy ugorjak már le a Fapumában{ott viszont tényleg törzsvendég vagyok}, mert itt van Levi. Ő az egyik legjobb barátom volt, csak elköltöztek Pestre, én pedig voltam olyan seggfej, hogy nem ápoltam ezt a kapcsolatot. Levi az a barátom, aki még nálam is okosabb, minden tekintetben. Amikor odaértem, kiderült, hogy nem csak ők vannak ott, hanem az általános iskolai osztálytársaim zöme is, akikre nem voltam kiváncsi. Ezt meg is mondtam nekik, de nem vették magukra. Még mindig nem bírom felfogni, hogy miért szeretnek emberek, akikhez nincs egy kedves szavam se?
Levivel kb. 4 éve nem beszéltem, de egy szót se kellett szolnom ahhoz, hogy tudja, mi van most velem. Úgy seggberúgott, ahogy azt megérdemlem. Mekkora ajándék is az, hogy ilyen embereket ismerhetek!
A sors apró játékaként egyébként míg az emeleten az általános iskolai osztálytársaim voltak, addig a földszinten a középiskolaiak, így amikor elmentem sörért vagy pisilni, akkor tulajdonképpen általánosból mentem gimibe. Anno 1998.
Azt este folyamán találkoztam Slim Shadyékkel is, akikkel megint jót hülyéskedtem, többek között arról, hogy komoly, korrupt osztrák politikusok legnagyobb problémája az, hogy a gyerekek nem síelnek eleget, meg hogy vajon hogy nézhet ki egy kanadai rapper? Hát valószínű, hogy nem meztelen felsőtestre veszi fel a pufidzsekit. Mekkora ajéndék az, hogy ilyen embereket ismerek!
Az est folyamán mely szám csendült fel egyébiránt? A This is the life.

Elmondom egy álmomat

Életem egyik legfurább álmát mesélném el. Erotikusnak is nevezhetném, ha akár csak a legkisebb testi kontaktus is lett volna benne, de nem volt. Természetesen ki is lenne az álom szereplője, mint Kerekperecevő. Az ágyában voltunk, amelyben ő ide-oda cikázott, egyik végéből a másikba, mintha minduntalan ki akarna siklani a kezeim közül. Én persze megpróbáltm követni, olyan volt az egész, mint egy visszintes tánc. Ő talányosan mosolygott, több értelmű válaszokat adott, kissé kiismerhetetlen volt. Bár tényleg nem nyúltam hozzá, mert tudtam, hogy nem szeretné, de a takaróját felhajtottam, és akkor vettem észre, hogy mlyen mély is a köldöke, és legnagyobb megrökönyödésemre egy piercing van benne. Egy kis karika, rajta rövid láncon egy zefírszínű kis kő. Hogy ez az álom mit jelenthet? Tudja a gránát

Könyvespolc II.

Martel, Cohen, Allen, Auster,Iceberg Slim, Kleinbaum(Holt Költők Társasága), Meyers, Hemingway, Vonnegut, Rodman, Whitmann, Fuentes, Harc a párduccal(mexikói antológia), Vargas Llosa, Márquez, Mutis, Andaházi-Kasnya, Borges, Cortazár, Bannon, Beckett, Gaiman, Hornby, Isherwood, Vinnie Jones, Jerome, Joyce, Koestler, Norfolk, Townsend, Charriere, Dumas, Houllebecq, Maalouf, Malraux, Matton, Merle, Eric-Emmanuel Schmitt, Vian, Verhulst, Rotterdami Erasmus, Calaprice(Idézetek Einsteintől), Lorenz, Grass, Thomas Mann, Remarque, Martin Walser, Loe, Enquist, Jonasson, Kivirahk, Saramago, Cabré, Cercas, Eduardo Mendoza, Garcia Lorca, Madarász Imre(Az olasz irodalom története), Baricco, Buzzatti, Campanile, Eco, Fellini, Magris, Tabucci, Javier Zanetti, Kovač, Krleža, Štiks, Kazantzakisz, Lăzărescu, Ámosz Oz, Dousková, Hájiček, Hašek, Hrabal, Hůlová, Ivan Klima, Kratochvil, Kundera, Menzel, Ouřednik, Škvorecký, Svěrak-Vančura, Jáchym Topol, Norman Davies, Andrzejewski, Tadeusz Borowski, Brandys, Gombrowicz, Gretkowska, Huelle, Iwaszkiewicz, Kaczorowski, Karpowicz, Kuczok, Masłowska, Mrożek, Myśliwski, Pilch, Bruno Schulz, Sosnowski, Reymont, Stasiuk, Szczygieł, Sebők Éva(Lengyel teakeverék), Tokarczuk, Varga, Aszlányi, Bartis, Bayer Zsolt, Bodor Ádám, Borbély Szilárd, Cseh-Bereményi, Cserna-Szabó, Csernus, Dragomán, Esterházy, Fehér Béla, Garaczi, Gion, Grecsó, Hartay Csaba, Háy János, Karátson Gábor, Kárpáti Andor, Kiss Gy. Csaba, Lévai Balázs(Bestseller), Litkai Gergely, Kiszely Gábor, Major Mihály(Az első, az utolsó, az egyetlen - Ganxsta Zolee interjúkötet), Márton László, Nádas, Orbán János Dénes, Azt meséld el, Pista(Örkény), Pintér Béla, Réz András, Sárközi Mátyás, Tristan Schwartz, Spíró, Tandori, Temesi, Varnus, Závada, Zilahy Péter, Andruhovics, Zsadan, Turgenyev, Bulgakov, Ajtmatov, Bujda, Szolzsenyicin, Venedikt Jerofejev, Viktor Jerofejev, Wladimir Kaminer, Pelevin, Jevgenyij Popov, Szorokin, Arkegyij és Borisz Sztrugackij, Szutyejev, Tolsztaja, Ulickaja, Pamuk, Rushdie, Tagore, Dai Sijie, Márai, Faludy, Popper, Tolsztoj, Szerb Antal

Apróságok sokadjára

Drága jó apámtól hallottam, hogy Nagy Kálmán nyugalmazott huszár ezredes, az utolsó lovasroham vezetője, idén, 100 éves korára illegalitásba vonult. Történt ugyanis, hogy miután az unokája meghalt, nem akarván dédunokáját annak olasz apjának visszadni, elkezdett bújkálni vele. Kálmán bácsi egyébként amatőr történész, nagyobbnál-nagyobb sületlenségek kitalálója, ám az utolsó lovasrohamra még mindig pontosan emlékszik: - Az úgy történt, hogy megbokrosodott a ló, és elkezdett vágtatni a harckocsik felé. Én a nyergében ugyebár, az ezred meg utánam. Végülis győztünk.
Ma megnéztem a Thank you for smoking című filmet. Egy dohányipari lobbistáról szólt, aki mindenkinek lyukat tudott beszélni a hasába, a két legjobb barátja pedig egy szeszipari és egy fegyveripari lobbista volt. Jó film volt, sok kérdést felvetett, de az egyik legérdekesebb az volt a számomra, hogy: akkor is csináljuk azt, amiben tehetségesek vagyunk, ha az Ördögnek tetsző cselekedet?

A könyvespolc

A könyvespolc mindig egy külön világ. Egy mikrokozmosz.
A könyvespolc a világ legdemokratikusabb helye. Nagynéném polcán például egymás mellett van Kende Péter és Lovas István.
Könyvespolcot összerakni tulajdonképpen (meta)fizikai munka. Októberben sikerült újra felállítanunk nagymamáéknál a régi könyvespolcunkat. 63 polc borovi fenyőből. Lélegzetelállítóan szép.
Az ember könyvespolca árulkodik róla.
Nekem például sokszínű könyvespolcom van. Ez értendő arra is, hogy Kanadától Indiáig sokféle irodalom képviselteti magát, de a arra is, hogy a különböző puhafedelek és keménykötések megannyi színe olyan kavalkádot biztosít, amely már magában is vonzza az ember szemét. Az enyém volt egyébként az első könyvespolc ebben a lakásban, és emiatt azóta is megőrizte kicsit rendező-pályaudvar jellegét. Egy vasárnapi napon szereltük össze drága jó apámmal, és emlékszem, mikor reggel felkeltem, akkor éreztem először, hogy itthon vagyok. Azóta is, mikor új albérletbe mentem vagy megyek, az első dolgom az, hogy egy méternyi(kb. 40 db.) könyvet kiteszek, mert enélkül nem érezném otthonosan magam.
A legrosszabb könyvespolc, amit eddig láttam, az az Illésgabikáéké volt. Kötelezők+marxizmus, a fantázia teljes hiánya.
A legszebb polc díját Lét vitte el, de ő is ugyanolyan szenvedéllyel viszonyul ehhez a témához, mint én. Meg az irodalmi izlésünk is eléggé hasonló.
A legérdekesebb polc díja Rosszabbikénemé. Az ő könyvespolca kb. 8 kötetből állt, de azok mind annyira mások voltak, hogy az még egy ilyen kis polcot is sokszínűvé tett.
A legőszintébb polc az ikertestvéreimé. Az ő polcukon azok a könyvek vannak, amik érdeklik őket, és ezek között azért van 1-2, amihez egy bölcsész még fogóval sem nyúlna, de pont ez a mindenféle irodalmi kánonra vagy előitéletre tevés teszi nagyon szimpatikussá a polcaikat.
És hogy milyen Kerekperecevő könyvespolca{alliteráció}? Amilyen ő maga. Tankönyvek, verseskötetek, egy kis északi irodalom, mindenből egy kicsi összekeveredve, de mindent összevetve nagyon szimpatikus kis polc. Ha nem ismerném{miért, ismerem egyáltalán?} azt mondanám, itt egy ember minimum normális felettes énnel, akit rengeteg minden érdekel, de hogy mi a legfőképpen, azt nem tudom eldönteni.

Barátaim, rómaiak

Lehet, hogy olyan idegesítő vagyok, hogy még magamat sem hagyom aludni, de azért annál többre vágyom, hogy egyszerűen hasznomat lássák. Magam sem tudom már, hogy mi köt egyes emberekhez. Persze vannak emberek, akik mindig is a barátaim lesznek, mint Rosszabbikénem vagy az ikertestvéreim. Czarnáról is tudom, hogy ha bármikor szükségem van rá, ott lesz, és én is ott leszek mellette, ha kellek. Bohó kezd már egy kicsit idegesíteni, mert folyamatosan csak panaszkodik a munkájára és a pasijára{na jó, rá mond jó dolgokat is}. Meg ő amúgy is bazi unalmas, rá kellett jönnöm. Léttel is mindig jókat fogok beszélgetni, amikor csak összefutunk, mint ezt a múlt héten is tettük. Ez áll Spanyoljanikára, Hushira, Dulihugira és Klárikuékra is. Így megy ez, szeretem érezni, hogy fontos vagyok másoknak, vagy legalább is, hogyjól érzik magukat velem. Mint ahogy én is bazi jól éreztem magam Madörrel és Kadrival kedden. Kimaradt még valaki a barátaim felsorolásából? Remélem, igen.

2+1 apróság

Ma van egy éve, hogy Madörrel, Busival és Alkesszal elmentünk Łukaszért Miskolcra. Jó mulatság volt.
"Soha nem dugnám a fejem a gáztűzhelybe egy veled töltött este után." Milyen szép is lenne így udvarolni egy lánynak. A vasutasok biztos úgy teszik a szépet, hogy: Szép vagy, mint a ceglédi állomás!

Lám elmúlt sok tavasz...

Bár mostanában sem történik semmi érdekes az életemben, úgy gondolom, hogy egy-két apró dolog azért megér egy postot.
Egy hete olvastam el a Vendégjáték Bolzanóbant. Nekem Máraihoz hangulat kell, nem tudom bármikor olvasni, de ez a könyv most nagyon rámtalált. Tényleg elállt néha a lélegzetem, mennyire is meg tudja fogni a férfi-nő kapcsolatot. Vannak könyvek, amik ha nem is változtatnak meg, azért belédégnek. Ez is ilyen.
Csütörtökön láttam a Mestert a Gödörben. Kint emberek tömege, akik azt a maszkot vették fel, hogy gondtalanul és civilizáltan szórakoznak, mintha egy kávé megívása ezen a helyen a saját különlegességükbe vetett hit manifesztuma lenne. A benti maszkok pedig azt játszották, hogy ők mekkora intellektuelek, közben pedig milyen lazák, mert sörrel és cigivel a kézben hallgatják Garaczilacit meg azt az egzotikus lengyelt. Annyira látszott rajtuk, hogy el akarják leplezni saját középszerűségüket, és próbálnak minél különlegesebbnek tűnni. Így lettek egyformák. Ebben a környezetben még üdébb élmény volt a börtönviselt csavargó, mintha csak azt mondta volna:"-Nos, öntetszelgő seggfej barátaim! Itt vagyok, és nem akarok másnak mutatkozni, mint ami vagyok. Sokkal többet átéltem, mint ti összesen fogtok, mégis tudom, hogy nem tudhatok szart se." Persze maga a beszélgetés is remek volt, nagyon tetszett az a melankólia, ami sugárzott Stasiukból, és az a finom önirónia is, amit használt. Egy örök, langaléta kamasz.
Az estét ikertestvéreimnél töltöttem. Egy 3 jóbarát{a név kötelez} nevű zuglói kocsmában iszogattunk, és elképesztően jót beszélgettünk. Nagyon jókedvűen hajtottam álomra a fejemet. Kellett ez a kis kirándulás, mint egy falat kenyér.
A pénteki nap legfontosabb eseménye a hazaút volt. Még Baksáék könyvespolcáról levettem Nick Hornby: Egy fiúról című művét. Hát, testvéreim az Úrban, régen nevettem ennyit egy könyvön. Utastársaim biztosan hülyének néztek, hogy szabálytalan időközönként felnevetek, és láthatóan olyan jókedvem van, hogy biztosan őrült vagyok, vagy valamilyen tudatmódosító hatása alatt állok. Való igaz, nagyon virágos kedvem volt, belém bújt a kisördög, és nagyon élveztem.
Vasárnap meglátogattuk apámék rokonait. Apám rokonai, mert számomra csak egy csomó vadidegen ember, akire azt mondják, hogy a rokonom. Nyűgös is voltam, de akkor sem tudtam faragatlanul bánni velük, mert annyira rendesek és annyira vesztesek voltak. Útban odafelé megálltunk Tokajban pisilni, meg egy kávéra. Olyan bögyös volt a pultuslány, hogy az már viccesen közhelyszerűnek tűnt. Na, és melyik szám szólalt meg, miközben a kávét ittam? A This is the life.
Hétfőn elmentem Gerinctornára Török Zsolthoz. Hát, körülbelül annyi haszna volt, mint Tinódinak egy éves bérletet venni a Figaró Borbélyműhely és Modellstúdióba . Legalább felfrissültem.
Keddről szerdára Kerekperecevővel álmodtam. Olyan szép álom volt, hogy bearanyozta az egész napomat.

Német film

Szeretem a német filmek finom utalásait. Amikor Daniel Brühl azt mondja a Good bye Leninben, hogy: Megkezdődött a történelem legnagyobb szemétfelhalmozása(leomlott a berlini fal), vagy hogy a nyári, magyarországi nyaralásról 20.000-ren nem jöttek vissza(magyar-osztrák határ megnyitása) az zseniális. A Das Leben der Anderenben pedig az tetszik, amikor a Stasi-ügynököt megfenyegeti a főnöke, hogy nyugdíjig leveleket fog nyitogatni, és utána ledobja az újságot a kocsi anyósülésére. Az újság legnagyobb szalagcíme:Mihail Gorbacsov lett az SzKP új főtitkára.
Ha már Gorbi:http://www.youtube.com/watch?v=C9lvzzH0STw&feature=PlayList&p=FBF064BB710DFAC6&playnext=1&playnext_from=PL&index=11

Apró örömök

A hétvégén Montyka volt fodrásznál. Most bazi jól néz ki.
Megkezdődött az angol rugby-bajnokság.
Hát, ezek is valamik.

Szeptember

Szeretem a szeptembereket. Vénasszonyok nyara, még süt a nap, de már nem izzadok. Szeptemberben mindig kezdődik egy új tanév vagy valami más. 2001: Harmadikos gimis voltam, tudtam, hogy ez lesz életem egyik legszebb éve, és az is lett. 2002: Az érettségi éve, továbbtanulás izgalmai. 2003: Az egyetemi élet kezdete, ismerkedés a felsőoktatással. 2004: Az első és eddig egyetlen munkám, a postáskodás. 2005: A lengyel szak kezdete. Emlékszem, ez különösen varázslatos volt, nagyon szerettem. 2006: Egy új szerelem és a kormányellenes tüntetések{Találkozzunk a Kossuth-szobornál, a Gyurcsány, takarodj! felirat alatt!}. 2007: Tesóm elmegy Franciaországba, Bohó visszatér az életembe. 2008: Italozó életmód Madörékkel és Klárikuékkal. Hogy ez a szeptember mit fog hozni? Ez majd kiderül. Az minden esetre bíztató, hogy jövő csütörtökön jön Stasiuk.
Mi a vihar van most velem? Megint hiányzik egy pindurit Krakkó, de most nem az, hogy ott éljek, hanem az ott eltöltött idő, testvéreimmel az Úrban. A nosztalgia azon formája ez, hogy jó visszaemlékezni a régi, szép időkre.
Azok a dolgok, amiket meg kéne oldani, még megvannak, de most már egyre közelebb a változás. Igazából erről beszélni egyre unalmasabb, inkább csinálni kéne, oszt csoki.
Hiányzik a lengyel, ezért feladok egy hírdetést, hátha jelentkezik valaki.
Kevéssé él bennem most a vágy, hogy társadalmi életet éljek, és azt is inkább mint kultúrális tevékenységet képzelem el,nem mint iszogatást a Fácánban vagy az Ibolyában. Na meg az utóbbi időben kissé elfelejtettem az olvasás szépségét is, hetente legalább egy estét jó lenne olvasgatással tölteni. Azért hetente egy estét biztos hogy italozó életmóddal fogok tölteni.;)
Végül: Hiányzol Kislány, hogy Mózes fakasszon belőled vizet!;)

Megint voltam Krakkóban július 26-29. között, de erről a kirándulásról nem sok szó fog itt esni. Nem mintha bármi kompromittáló történt volna, csak valamiért ezt az utat annyira intimnek és inkább a lelkemre, mint valóm más részeire hatónak érzem, hogy nagyon keveset akarok kikotyogni róla. Maradjunk annyiban, hogy hasznos volt. Kadrival, Dulihugival és Kerekperecevővel voltam. Ennek az útnak is, mint a múlt hét egészének a legjavát a beszélgetések adták. A múlt hetet megelőző szombat óta olyan beszélgetések résztvevője voltam, amelyek vagy problémákat vetettek fel vagy oldottak meg valamilyen módon, felzaklattak vagy megnyugtattak, de mint a hazatérésem is, hasznosak voltak.
A múlt héten rengeteget ittam is, amitől azért jól éreztem magam, mégis a legjobb estém vasárnap sikeredett, amikor csak ásványvizet toltam, viszont érdekes és hasonszőrű emberekkel ismerkedtem meg, akik pozitívan álltak hozzám. Az ilyen itt azért elég ritka.
Szóval Világ, kész vagyok a csodára, tedd meg velem!;)

A napokban végigolvastam a blogomat. Voltak benne nagyon szórakoztató dolgok, voltak benne nagyon Kerekperecevő stílusára emlékeztető dolgok, de arra megint rá kellett jönnöm, hogy egy év alatt sem haladtam egy tapodtat sem a problémáim megoldásában. Remélem ez a közeli jövőben megváltozik.