Könyvek 2016. május

Lev Tolsztoj: Anna Karenina (5)

Másodjára olvastam az Anna Kareninát. Vitathatatlanul egy remekmű, sokkal jobb, mint a hasonló témájú művek (Bovaryné, Az Isten háta mögött, Effi Briest). A boldogtalan (Kareninék) és a boldog családok (Levin és Kitty) leírása, az orosz társadalom bemutatása, az emberi gondolkodás és viselkedés leírása mind olyan magas fokon jelennek meg a műben, amely enciklopedikus jelleget ad a regénynek.

Ottlik Géza: Iskola a határon (5)

http://www.olvass-sokat.hu/leveltar/?q=content/ottlik-g%C3%A9za-iskola-hat%C3%A1ron

Kosztolányi Dezső: Esti Kornél (5)

Harmadjára olvastam. Imádom ezt a könyvet, különösen az első fejezetét. Nagyon közel áll hozzám Esti Kornél alakja, mindannyian szeretnénk kicsit ilyen bohém írók lenni, de legalább egy kicsit mindannyiunknak meg kell komolyodnunk.  Kosztolányi pedig Ottlik után a magyar irodalom második legjobb prózaírója.

Örkény István: Tóték (4+)

Egy nagyon jó kisregény volt a zsarnokság természetrajzáról. Örkény abszurd és groteszk eszközökkel remekül bemutatta, hogyan működik az elnyomás.

Arany János balladái (5)

Arany balladái odabasznak. Sötétek, borongósak, néha viccesek, de szinte mind remekmű.

Magyar: 3

Görög: 1

Orosz: 1

Európa: 1

DEFHE: 1

Magvető: 1

Móra: 1

Szépirodalmi: 1

Regény: 3

Balladák: 1

Kisregény: 1

Nem teljes könyvek:

Oidipusz király: Tisztelem és értékelem az antik irodalmat, ám sohasem szerettem. Ez a dráma viszont tetszett. Bár drága jó anyám folyton leküldött valamiért, meg is mondtam neki, hogy ha folyton félbeszakít, sohasem tudom meg, ki a gyilkos?

A helység kalapácsa: Régi tartozást pótoltam A helység kalapácsa elolvasásával. Nagyon tetszett, remek eposz-paródia volt, az epitethon ornansok pedig zseniálisak voltak.

János vitéz: Szerettem volna fikázni a János vitézt, de amúgy egész jó kis mű, semmi kivetnivalót nem tudok benne találni, egy teljesen korrekt romantikus mű.

Petőfi versei 1844-ig: Nem voltak olyan gázak, mint gondoltam.

Sion hegy alatt: Ady valószínűleg tényleg a magyar irodalom egyik legjobb költője. Fajsúlyos versek ezek is, de nem tudtak megfogni.

Levelek Írisz koszorújára: Babits korai versei. Ami tetszett bennük, az az volt, hogy megmutatkozott bennük Babits hihetetlen műveltsége és hogy technikai szempontból milyen jó és sokszínű költő volt, bár egyik veres sem ragadott magával igazán.

Ha már foci EB

Amikor drága jó anyám 5 éves volt, nagyapám odaállt elé és így szólt:
-Fiam, ideje csapatot választanod és minden rendes ember a Ferencvárosnak drukkol. :-)

Gazdag József: Mennyország tourist

         Café Rouge. Odabent tánc, emberpára, győzelmi mámor. Le rendez-vous. Magyarok, walesiek, írek, néhány mattrészeg osztrák. Meg francia egyetemista lányok, enyhén becsípve.

Jules: És hogy hívják a Big Macet?
Vincent: A Big Mac az Big Mac, csak náluk Le Big Mac!
(Ponyvaregény)

Akkor ez volna itt az Atlanti-óceán. L’océan Atlantique. Kocsmát keresünk a part menti faluban, hogy megnézzük a horvát–török meccset. Ahogy benyitunk, harminc szempár mered ránk. Mint egy filmjelenet. Walesi szurkolók a pultnál, a biliárdasztalnál, a nyerőgépek előtt. Csupa barázdált arc. A B-közép legközepe. Ők a Cardiff City Soul Crew. Életkor: 40-45 év. Bluebirds-tetkó a vádlin, karcos hang, vizenyős tekintet, sebhely. Nem ma kezdték a szakmát. Kora délutáni huligánidill. Sztorizgatnak, lóversenyre fogadnak. Modric góljánál belekortyolnak a sörükbe.
A bordeaux-i utcákon feltűnnek az első magyar csoportok. Pénzügyőr SE, Ultras Zalaegerszeg. Kántáló hang egy kerthelyiségből: „Lesz még Bordeaux pálinkahordó!”
Bienvenue!
Egy sörényes punk tesz-vesz a Szent Kereszt-templomban (Église Sainte-Croix). Bakancs, csörgő karkötők, szegecselt bőrkabát. Ő a gondnok. Virágot tesz a vázákba, a faliújságnál matat, meggyújt egy mécsest Lourdes-i Szent Bernadett szobránál, leporolja az ülőkéket a padokon, aztán kezet és arcot mos a szenteltvíztartóban.
A templom előtt két kapucnis alak ácsorog, vízszintesen tartott gitártokkal. Gyanúsan stírölnek egy turistacsoportot. Terroristák lennének? Lövésem sincs, haha.
A belga–olasz meccset a szurkolói zónában nézem. Egyenpólós önkéntesek jönnek, hozzám szólnak, hogy ne érezzem magányosnak magam. Vous parlez anglais? Megkérdezik, kit ismerek a francia válogatottból. Próbálok úgy válaszolni, hogy ne tűnjön nagyzolásnak, de ezt mégis hogyan értették? Mindenkit ismerek, felelem. Ezen meglepődnek. És ti, kérdezem őket, kit ismertek a magyarok közül? Dzudzak, mondják, majd hosszas tanakodás után megállapodnak abban, hogy volna még valaki, aki a Schalkéban játszik. Vagy csak játszott? A neve nem jut az eszükbe.
A ház, ahol Montesquieu élt Bordeaux-ban, ma könyvesbolt. A kirakatban csupa focis könyv. Futballmese, futballregény, futball-líra. Stadionépítészet. Sportszociológia. Statisztikai kalauz. Labdajátékok a posztmodern korban. Van itt minden, foci, mozi, gender, szakálla volt kender etc. Még ellenkönyv is: A futball mint érzelmi pestis. Le football, une peste émotionelle. Odabent Örkény, franciául. Meg Karinthy. Meg Kosztolányi Dezső. Des Jeux. A könyvesbolt háromszor akkora, mint a komáromi egyetemi könyvtár. A polcokon ott a teljes világegyetem. Szégyellem, hogy mennyi mindent nem olvastam, s már nem is fogok. A parányi porszem, aki vagyok. „Babszem mákszem kisgyerek.” Most látom csak, kik vagyunk mi ott, K-Európában. Pontosabban: kik nem vagyunk.
„Akkor kellett volna leugrani az Eiffel-toronyról, amikor még voltunk valakik.” Már nem tudom, melyik Kosztolányi-novellában van ez a mondat. Biztosan Esti mondja.
A meccsen aztán kiakad a katarzismérő mutatója, és úgy is marad. Autriche–Hongrie 0:2. Meccs? Nevezzük napkitörésnek. Azelőtt (új időszámítás!) néha elgondolkoztam azon, mi célja lehetett Istennek a futballal. Most már tudom. Bordeaux-ig kellett utaznom, hogy életemben először – szégyen vagy sem – elsírjam magam az örömtől egy focimeccsen. 39 éves fejjel. S nem én voltam az egyetlen, akit rázott a boldog zokogás. Leírnám, ha tudnám, de vannak élmények, amelyekre nincsenek szavak. Mennyország tourist.
Egész életemben erről álmodtam, mondja a meccs után Gera.
A franciáknak van egy találó kifejezésük az orgazmus pillanataira: la petite mort. Kis halál. Amikor megszűnnek a téridő koordináták.
Éjjel kettőkor: Le Café Rouge. Odabent tánc, emberpára, győzelmi mámor. Le rendez-vous. Magyarok, walesiek, írek, néhány mattrészeg osztrák. Meg francia egyetemista lányok, enyhén becsípve. Együtt éneklik a refrént: „I love you baby, and if it’s quite all right, I need you baby, to warm my lonely night.” Felirat a mosdó ajtaján: kérjük, a vécépapírt a vécébe, a kotonokat pedig a szemétkosárba dobják. Szilvüplé.
Másnap mosolygós kábulat, enyhe fejfájással. Délután, a böjt jegyében, befejezem Esterházy Hasnyálmirigynaplóját. Boldog, szomorú dal. Benne a mondat: „Lám, milyen irdatlan sok jó van ebben a kibaszott, szar világban.”

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 06. 18.