A nyíregyi Down-egyesület elnökével mentem Krakkóba, másnap pedig Sanokba. Krakkóban az ottani Down-egyesület képviselőjével akartunk beszélni a lehetséges együttműködésről, Sanokból pedig el akartunk hozni egy masszázságyat, mert még így is kb 100.000 forinttal kevesebbe került, mintha a magyar viszonteladótól rendeltük volna meg.
Fél 12-kor indultunk Nyíregyházáról, az út magyarországi szakaszán a GPS-nek köszönhetően az a szerencse ért, hogy átmehettem Hernádbüdön. Ebben a faluban született apám, amely életrajzi adat különösen a latin nyelvű doktori diplomájában mutat jól. Szerintem az öreg sem járt arra vagy 50 éve, nekem meg az egész hely olyan volt, mint Wagner úrnak a 100 dolláros.
Szlovákiában az volt a zorall, hogy Poprád környékén olyan viharba kerültünk, hogy rövid idő alatt 33 fokról 18 fokra hűlt le az idő.
Szerencsésen megérkeztünk Krakkóba. A Różowy Słoń melletti házban laktunk, ami később kisebb gondot okozott, mivel az elhaladó villamosok zavarták Karcsi álmát. Ha már ott volt a közelben, meg is vacsoráztunk: żurek és pierogi ruskie. A Nowa Prowincjával szembeni udvarban találkoztunk a Graal képviselőjével. Egy nagyon kedves, nagyon türelmes fiúcska volt, aki olyan meleg volt, hogy már sistergett (Neil Simon), ám mivel ő is csak önkéntes volt, ezért maximum annyit tehetett, hogy továbbította az elképzeléseinket a vezetőségnek. Ezek után nem ültünk be a Re-be (nem volt egy szabad asztal sem), aztán elsétáltunk a Planty Św. Gertrudyra eső részén (a kedvenc Planty-szakaszom) Kazimierzbe. Egy sör az Alchemiában, de mivel meleg is volt, és az Alchemia egyre rendezettebb képet mutat, ezért tovább is álltunk. Ettünk egy zapiekankát a Plac Nowyn, aztán még egy sör a Mleczarniában. Mikor bementem pisilni, láttam azt a padot, ahol az első Kazimierz-szombaton ültünk. A plac Wszystkich Świętych-en még ettünk egyet, aztán hazamentünk a szállásra. Az erkély épp a Collegium Novumra nézett. Üldögéltem ott egy picit, ám sehogy sem bírtam a seggemen maradni, ezért elindultam inni még egy sört. Már csak a klubbok voltak nyitva, ezért a lábam elvitt a Społembe. Ott persze eszembe jutott az első közös bulink, ami épp szökőnapra eset. A Społemben az volt a furcsa, hogy 16-18 éves fiúk és lányok ott gyújtottak rá, ahol csak akartak, pedig máshol eléggé komolyan veszik a szabályokat.
Nem volt még kedvem hazamenni, ezért a lábam még elvitt a Kitsch-be is. Ott még ittam egy sört, és nem tudva ellenállni a hely szellemének, táncra is perdültem. Annyira valószerűtlen volt, hogy a 28. születésnapom hajnalán a Kitschben táncolok, hogy folyamatosan röhögtem, a kunderai ördögi nevetésel.
Hajnal négykor még elszívtam az utolsó cigimet a Mały Ryneken, miközben szólt a hejnał.
Reggel fél 7-kor keltünk, 7-kor már úton voltunk Sanokba. Még betértünk egy Tescoba is, amiről már hallottam, hogy van Krakkóban, de látni még nem láttam egyet sem.
Az út Sanokig 5 órán keresztül tartott, ami ha belegondolunk, hogy 200 km a távolság köztük, eléggé lassú. Ám mivel a legtöbb helyen két sávos út van, záróvonallal, nagyon sok a dugó.
Sanokban aztán megmondtuk a munkásoknak, hogy ugyan tegyék már fel azt a 80 kilós ágyat a 307-es Peugeot kombi tetőcsomagtartójára. Ezt szépen meg is oldották, jól fel is kötötték, ám azért elég fura látvány volt egy magyar rendszámú kocsira felszíjjazva egy ágy, Lengyelország közepén. Ezután következett a hazaút, amit a GPS gyönyörű lemko falvak megtekintésével tett színesebbé(kell-e ennél stasiukibb táj?), sőt egyszer csak egy szlovák rendőrrel találtuk magunkat szembe, egy zsákutcában. Kiderült, hogy azért áll ott, hogy visszaírányítsa azokat, akiket a GPS elnavigált. Átmentünk Mezőlaborcon is, ami egy elképesztően szegény falu, de van Warhol-múzeuma, ugyanis Andy szülei onnan származtak.
Este hatra értünk haza, még betetük az ágyat a helyére, aztán búcsút vettünk egymástól.
Nagyon szép két nap volt, de azt nehezményezem, hogy meg se kérdezték, hogy mennyivel tartoznak (természetesen semenyivel, de azért az illem ezt kívánta volna), vagy hogy hazavigyenek-e?
2011. augusztus 30., kedd
Megnéztem ma a Pipafüstben befejező részét. Mindig is szerettem Hegedüs Géza bácsit, ahogy irodalomról, történelemről mesélt, azt a hihetetlen műveltséget, ami benne volt, azt a huncutságot, ami a szemeiben és szavaiban bújkált, ő volt az, aki egész népét tanította, nem középiskolás fokon. Kitchi mesélte múlt hét hétfőn, hogy mindig valami kellemes érzés fogja el, ha Tiziano képeire néz, mert ő volt az első festő, aki igazán megfogta. Na, nekem Géza bácsi hasonló, az ő műsorai nyitották fel a szememet arra, hogy milyen érdekes is az irodalom, az írók világa. Sőt, egyre jobban azt érzem, hogy az ő elmesélésében még érdekesebb is, mint a valóságban.:)
Álljon itt két rövidke történet a mai részből:
1, Lengyel Menyhért 94 évig élt, de ebből 60-70 évet külföldön tartózkodott(10-20 év Svájc, 20 év London, 30 év New York), ám mivel a magyar irodalom legrosszabb nyelvérzékével megvert írója volt, ezért ezalatt az idő alatt még annyit sem sikerült megtanulnia angolul vagy németül, hogy egy kávét tudjon kérni. Világhírű filmeket írt Greta Garbonak magyarul, amiket később lefordítottak angolra a színészeknek.
2, Rejtő Jenőt idegkimerüléssel kezelték a Lipóton, nappal kijárt írogatni a Japán kávéházba, este pedig visszament. Egyszer zárva találta az ajtót, és elkezdte rugdosni. Jött is a portás:
-Mit akar itt?
-Én itt lakom, be akarok jutni.
-Akkor meg minek rugdossa az ajtót? Meg van maga őrülve?
-Persze, hogy meg vagyok, különben nem lenne itt szobám.
Álljon itt két rövidke történet a mai részből:
1, Lengyel Menyhért 94 évig élt, de ebből 60-70 évet külföldön tartózkodott(10-20 év Svájc, 20 év London, 30 év New York), ám mivel a magyar irodalom legrosszabb nyelvérzékével megvert írója volt, ezért ezalatt az idő alatt még annyit sem sikerült megtanulnia angolul vagy németül, hogy egy kávét tudjon kérni. Világhírű filmeket írt Greta Garbonak magyarul, amiket később lefordítottak angolra a színészeknek.
2, Rejtő Jenőt idegkimerüléssel kezelték a Lipóton, nappal kijárt írogatni a Japán kávéházba, este pedig visszament. Egyszer zárva találta az ajtót, és elkezdte rugdosni. Jött is a portás:
-Mit akar itt?
-Én itt lakom, be akarok jutni.
-Akkor meg minek rugdossa az ajtót? Meg van maga őrülve?
-Persze, hogy meg vagyok, különben nem lenne itt szobám.
Radnóti Miklós: Az áhítat zsoltárai
1.
Szakadt, dúlt ajkunk között forgó
feszülő szavaink is csókká
gömbölyödve bujdosnak itt a
díszes pillák között egymásba-
akadt csodáló szemünkben és
elhalnak hang nélkül; amire
születnek az cifra ajándék,
zsoltáros látás és tudós csók
terebélyén sárga rigóknak
szárnyas, csattogó ölelése.
(1929. augusztus 27.)
2.
Régen lehozott fénylő
csillagok akarnak szökni
az ujjaim közül
mert nagyon szeretlek
látod
őszi bokrok duzzadó
bogyófürtjein feszül
életem kedve, érett
kalászoknak terheit
érzem és éjjelenként
csókos nyelvem alkonyi
pirosát rácsókolom
némán a tenyeredre.
(1928. december 10.)
3.
Hűs néha forró kezednek
csúcsos ujjai zenés tornyai
karcsú életemnek, - mely oly
gazdag párás színekben mint
dús csókjaink a csendben -
ha csipkésen kíséri sóhajos
lihegésed és nedves nagy
fogaim szerelmes vacogása.
(1929. május 26.)
4.
Karcsú ujjaid között aranyló
narancs az életünk régi kedve,
mert valamikor mi együtt csodáltuk
csurranó, csodás ligetek alján
forró, színes madarak
daloló fészekrakását.
Tenyered gödrén forró ligetek
mesélnek elhagyott egekről,
ahonnan együtt zuhantunk
két fehér ártatlan szüzek,
bimbóban elnyílott pompás virágok:
mert ölelés nélkül fogamzott
csodásszép égi gyermekünk,
hullató, lombos erdők ölébe.
(1929. február 7.)
5.
Mint új istenben kék egekből most
széphangú orgonák zúgnak bennem,
álomhegyeim sorra beszakadnak, -
most eljöttél hozzám hullottan mint
a csillagok ősszel, mert úgy szeretlek
szememben hordva fehérszakállú
istenek végtelen életét és
úgy tanulom meg a csókjaidat
hívőn!
mint vénasszonyok a kártyavetést.
(1929. június 25.)
6.
Csak körmeink sápadt félholdja ragyog
és szemünk súlyos függönyét leeresztve
vak kezeinkkel játszunk szerelmet, mert
lila madarak ülnek a ködben
a lámpák alatt és ha felnyitjuk
ködfalak nyílnak néma szemünkben és
már csak körmeink félholdja ragyog.
(1929. március 5.)
7.
Néha harapunk. Fényes fogaink
vértjén csattogva törik a csók
és apró vércseppek koszorúja
lebben a homlokunk felé.
Csak kúszik, kúszik egy csillag
az égen és szerelmük alatt
bókolva hajlik a fű, tapadnak,
tapadnak a bokrok a szélben,
mint néha szelíd szeretők nyelve
tapad, ha csókban összeér.
(1929. július 9.)
8.
Földszagú rét vagy, a lihegésed egyszerű
mint a szeretkező béresparaszté és a
földanya átkos erejét hordozza tested.
Néha csak vágyad harangja kongat
és misére hív a lélekző csöndben
ziháló sötétnek tornya alatt.
Szerelmed rámhull kerengve, mint hulló
nagy vadgesztenyelevél. Most is.
A búnak áttetsző tiszta hajnalán
te vagy a föld, a test, a vér
és terajtad kívül minden csak játék.
(1928. július 12.)
Kissé fura mód hívták fel erre a versre a figyelmemet szombat éjjel, de nagyon tetszik. :)
2011. augusztus 19., péntek
Mese XL.
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy Legényke. Szája mindig nevetésre állt, haja mindig kócos volt, ruháján pedig folyton foltok éktelenkedtek. No, nem azért, mintha különösképpen piszkos vagy rendetlen lett volna, hanem mert minden lehetséges eszközzel, ami csak nyomot hagy, rajzolt. Rajzolt bármivel, amivel lehetett és bármire, amire lehetett. Gyönyörű alkotások kerültek ki a kezei közül, ám, mivel ezek a művek gyakorta frissen mosott lepedőket vagy frissen meszelt falakat díszítettek, ezért elismerés helyett főként ütleg volt a Legényke jussa. A Legénykének volt egy másik kevéssé tolerálható tulajdonsága is: teljességgel megbízhatatlan volt. Rendszeresen nem jelent meg a mezei munkákon, a reá bízott ház körüli munkákat nem végezte el, vasárnaponként rendszeresen hiányzott a templomból. Nem mintha önző vagy felelőtlen lett volna, hanem folyton a festésen vagy más érdekes dolgokon járt az esze, és ezért kobakjában már nem maradt hely a kaszálásnak vagy a tehénfejésnek. Ezek miatt a gyakori mulasztásai miatt is számtalan ütleg lett a sorsa. Tulajdonképpen a Legénykét folyton úgy csépelték, mint a főszereplőt a Rádió aranykorában(tudjátok, a rabbis rész). Ráadásul ha a fizikai bántalmazás nem lett volna elég, még csúfnevet is ragasztottak rá: mindenki úgy hívta, hogy Hebehurgya.
Az egyik nap Hebehurgya épp a szénát hányta a fészerben, amikor meghallotta, hogy valaki szólongatja a házból. Természetesen ekkor is máshol járt az esze, és a szájában lévő cigarettát önkéntelenül eldobva el is viharzott a ház felé. Miért is dobta el a cigarettáját? Mert a fészerben nem lehetett rágyújtani, hisz könnyen leéghetett. Ez is történt. A gazdaságban annyira megharagudtak a kis Hebehurgyára, hogy elszegődtették a városba, Auerbach-hoz, a fegyverkovácshoz. {A szerző megnevezi forrásait: Az Auerbach egy műugrás-fajta, a fegyverkovács meg onnan jött, hogy a szerző látott egy dokumentumfilmet a vadászpuska-készítésről. Egyébként is, kiskora óta vonzódott a fegyverekhez, és egy fegyverkovácsnak lenni azért valódi meló, nem úgy mint például rosszul öltözött színikritikusnak.}
Auerbach egy nagydarab, csupa izom, kérges tenyerű mesterember volt, akiben nagy adag emberség is lakozott. Egyből látta, hogy ez a nyeszlett legényke nem fog tudni neki segíteni tust faragni, vagy csövet önteni, ezért rábízta, hogy ő csinálja meg a puskák elsütőszerkezetét. Ez a munka századmilliméternyi pontosságot kívánt, ezért Hebehurgya itt nem lehetett többé hebehurgya, oda kellett figyelnie a munkájára. Mivel nagyon megszerette a fegyverkovácsot, és nem akart neki semmilyen kárt okozni, ezért olyan pontosan is dolgozott, amennyire csak tudott. Ráadásul Auerbach megengedte neki, hogy olyan díszes kakasokat csináljon a puskákra, amilyeneket csak akar. Olyan míves darabok kerültek ki a keze alól, hogy annak messzeföldről csodájára jártak. A fegyverek már attól a többszörösüket érték, hogy azt mondták rájuk, magukon viselik Hebehurgya keze nyomát. Hamisítók és csalók is felbukkantak, akik Hebehurgya nevéből akartak hasznot húzni, de hamar lebuktak. Több mester el is akarta csábítani Auerbachtól Hebehurgyát, de ő a világ minden pénzéért se ment volna el őszülő mesterétől.
Egy nap Auerbach így szólt:
-Hebehurgya! Igen sok hasznot hoztál nekem, és igen meg is szerettelek, de a te helyed nem itt van. Te nagyobb dolgokra vagy hivatottabb, mint hogy kakasokat készíts. Olyan bőségesen megjutalmazlak szolgálataidért, ahogy csak tudlak, ne kelljen szükséget szenvedned. Kapsz még tőlem egy tőrt is, amit olyan műgonddal készítettem neked, mint még fegyvert sohasem. Az asszony csomagol neked egy kis hamuba sült pogácsát is, csak a mesei megszokás miatt, ha már elmész hetedhét ország ellen szerencsét próbálni.
-De, Mester! Én itt akarok maradni veled! -válaszolta Hebehurgya,
-Szót se többet! Holnap útra kélsz! Mától pedig a neved nem Hebehurgya, van neked becsületes neved is: Gabi!-dörögtek a kovács szavai a műhelyben.
Gabi másnap egy tömött erszénnyel és egy-két kiló hamuba sült pogácsával (-Nehogy megéhezzél, aranyom!) útra kelt. Ahogy ment-mendegélt, a szomszédos királyság fővárosába ért. A legszebb fogadóban szállt meg, evett-ivott, amennyi beléfért, formás szolgálóleányokat cicerészett
{tetszik ez a szó}. Egyszer csak hírül vette, hogy a király piktort keres, aki képekkel díszítené a lovagtermet. No, több se kellett neki, rongyos, festékfoltos gúnyát öltött, és a király elé járult.
-Felséges királyom! Itt vagyok szolgálatodra, én szívesen kifesteném a lovagi termet. - kezdte mondókáját Gabi.
-És ugyan mit festenél rá? - kérdezte a király. Hangjában nagy fokú pökhendiség és leereszkedés volt, de hát mit várhatnánk egy koronás főtől?
-Az legyen az én titkom, ám ha nem tetszik, fejemet veheted. - válaszolta Gabi.
-Rendben, megpróbálhatod, de aztán fele királyságról szó se legyen a fizettségként, mert akkor kerékbe töretlek. - folytatta ugyanolyan pökhendin a király.
-Nyugodj meg felséges királyom, nem azt fogom kérni. - jelentette ki Gabi.
Másnap a lovagi terem minden bejáratára és ablakára nehéz lelpek kerültek, hogy senki se láthassa a bent folyó munkát. Három nap és három éjszaka dolgozott bent Gabi, míg végül a negyedik reggelen lekerültek a nehéz leplek. A falakat képeket nézegető emberek képei díszítették, akikről többnyire lerítt a sznobság, és a hozzáértés teljes hiánya. Ezen alkotásokat nevezte később a művészettörténet Gabi assholes-korszakának. A királyt nagyon lenyűgözték Gabi képei. Titokban mindig is avantgárd festő szeretett volna lenni, de hát a családi vállalkozást tovább kell vinni, valakinek koronás főnek is lennie kell.
-Na, te festő! Igaz is, hogy is hívnak? - kérdezte a király.
-Gabi a becsületes nevem, de hívtak Hebehurgyának is. - válaszolta a festő.
-Csak nem Auerbech híres inasa? Van tőletek egy puskám, azzal szoktam szalonkára menni.- mondta a király. -Nagyon megnyerte tetszésem a lovagterem. Mit kérsz szolgálataid fejében?
-Leányod kezét. -jelentette ki Gabi.
-Az adott szó kötelez, tiéd. - válaszolta a király. -Ám a leányom férjét, egy elismert festőművészt még sem hívhatják Gabinak! Ezen túl a neved Kiss Gábor Attila. Herceg.
A király csak látszólag nyugodott bele, hogy egy népi sarjadéknak adja a leánya kezét, ezért az éj leple alatt elraboltatta a királylányt egy ismerős Sárkánnyal.
Másnap reggel jelentették is Kiss Gábor Attilának, hogy a hercegnőt bizony elrabolták. Erre ő egyből páncélt és fegyvereket vett. Daliás termete ellenére is megtévesztő volt mosolya, amely már-már azt a látszatot keltette, hogy egy idióta, ezért a fegyverárúsok megpróbálták átverni, de mivel ő egy pár évet lehúzott ebben a bizniszben, ezért tudta, hogy melyik fegyver jó, melyik rossz.
Vett egy gyönyörű pej lovat is, aminek nyergébe pattanva (a 80 kilónyi páncél azért nem tette teljesen dinamikussá ezt a mozdulatsort) a Sárkány ellen indult.
Ahogyan az már csak a mesékben van, egy kietlen szikla ormán, ahová csak szűk szerpentin vezet fel, megtalálta a Sárkány barlangját. Egyből be is kiáltott a sűrű-sötétlő üregbe:
-Sárkány! Elraboltad a mátkámat! Gyere ki, és küzdj meg érte velem!
-Megyek már, megyek. Jaj, a derekam, ez az átkozott isiász! Na, mit is akarsz te itt, te kis pondró?
-Jöttem, hogy megöljelek, és elvigyem a kedvesemet!
-Lassan a testtel, kisember! Először is:ismered te egyáltalán ezt a csajt? Láttad valami közösségi oldalon, és megtetszett, mi? Legalább chateltetek már egyszer-kétszer? Másodszor: semmilyen buksza miatt nem nyíratom ki magam. Én már csak Facebookon hagyom, hogy megbökjenek.
Tudod mit, nekem adod azt a szép tőrt, ami az öveden lóg, a fiamnak biztos tetszeni fog. Kipiszkálhatja a fogai közül az odaragadt ételmaradékokat. Tudod, szeretjük a nagy családi ebédeket, bár borjút a waweli eset óta nem eszünk. Aztán azt hallottam, te valamiféle festő is vagy. Festesz még az asszonynak is valami szép kis akvarellt. Egy szép téli tájat mondjuk vagy valami falusi életképet. Áll az alku?
Kiss Gábor Attila válasz helyett keresztülszúrta a Fenevadat. A tőrre még csak-csak ráállt volna, de nehogy már az legyen, hogy szar képeket fessen. Mi jöhet még ezután? A goblein?
A királylány nagyon hálás volt megmentőjének, akibe első látásra beleszeretett.
-Mi a neved, szép dalia? - kérdezte a hercegnő.
-Neked csak Kitchi – válaszolta a festő, és huncutul rákacsintott.
Mielőtt hazamentek volna, Kitchi még elvitte a hercegnőt kedvenc helyére, a Kalifa Büfébe. Messze földön híres kebabos volt ez, amelyet két ál-török srác, Karim és Abdul (A szerző azt sugallja, hogy Kareem Abdul Jabbar ihlette a névadást, pedig nem.}vitt. Igazi nevük Andris és Jáncsi volt. A Kalifában lehetett kapni kebabot, falafelt, hummuszt, és olyan fantáziadús névvel ellátott ételeket, mint a Szultán Kardja vagy a Dervis Csókja. Karim-Andris arcán mindig fülig érő mosoly volt, ezért sokan csak úgy ismerték a helyet, hogy Vigyorgó Karimék Gyrososa. Abdul-Jáncsi pedig sokatmondó mosollyal az arcán hallgatott.
-Mit parancsolsz., effendi? - kérdezte a szokott vigyorral Karim-Andris.
-Két gyrost, pitában , csípős szósszal, elvitelre. - válaszolta Kitchi.
-Nálunk csak kebab van. Igazi Döner-kebab. Döner-kebab nincs csípős. - hervadt le gyorsan a mosoly Karim-Andris arcáról. Úgy gondolta ugyanis, ha már töröknek adja ki magát, akkor azt autentikusan csinálja, és amikor csak tehette, akkor kioktatta az embereket Hazája konyhájából. Különben is, nagyon szerette kioktatni az embereket.
-Jó, akkor két kebabot kérek elvitelre. - javította rendelését Kitchi.
-Rendben van, effendi! Óhajod számomra parancs! Abdul, gyorsan-gyorsan – csapkodta össze a tenyereit Karim-Andris – pita, hús, zöldségek!
Abdul-Jáncsi és Karim-Andris boszorkányos ügyességgel dobta össze a két kebabot. A piták, zöldségek, húsokdarabok csak úgy repkedtek a levegőben. Úgy járt a kezük, mintha két szemfényvesztő lennének.
Mivel Kichi és a hercegnő volt a két utolsó vendégük, ezért kiültek velük a büfé teraszára. A szerelmes pár összebújva ette a kebabját, Karim-Andris mint egy diadalmas hadvezér kortyolgatta utolsó, azon a napon már nyolcadik kávéját, Abdul-Jáncsi pedig olyan átszellemült mosollyal szürcsölgette teáját, mint egy arab nőgyógyász.
A két fiatal ezután már végre tényleg hazament. Egybekeltek, és később megkapták a fele királyságot is, mert az öreg királyt annyira idegesítette a vejéből időnként még előtörő kelekótyaság, hogy inkább neki adta országa termékenyebbik felét, csak hogy ne is lássa.
Kitchinek és a hercegnőnek született egy szakajtónyi gyereke, és boldogan éltek, míg meg nem haltak.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
Az egyik nap Hebehurgya épp a szénát hányta a fészerben, amikor meghallotta, hogy valaki szólongatja a házból. Természetesen ekkor is máshol járt az esze, és a szájában lévő cigarettát önkéntelenül eldobva el is viharzott a ház felé. Miért is dobta el a cigarettáját? Mert a fészerben nem lehetett rágyújtani, hisz könnyen leéghetett. Ez is történt. A gazdaságban annyira megharagudtak a kis Hebehurgyára, hogy elszegődtették a városba, Auerbach-hoz, a fegyverkovácshoz. {A szerző megnevezi forrásait: Az Auerbach egy műugrás-fajta, a fegyverkovács meg onnan jött, hogy a szerző látott egy dokumentumfilmet a vadászpuska-készítésről. Egyébként is, kiskora óta vonzódott a fegyverekhez, és egy fegyverkovácsnak lenni azért valódi meló, nem úgy mint például rosszul öltözött színikritikusnak.}
Auerbach egy nagydarab, csupa izom, kérges tenyerű mesterember volt, akiben nagy adag emberség is lakozott. Egyből látta, hogy ez a nyeszlett legényke nem fog tudni neki segíteni tust faragni, vagy csövet önteni, ezért rábízta, hogy ő csinálja meg a puskák elsütőszerkezetét. Ez a munka századmilliméternyi pontosságot kívánt, ezért Hebehurgya itt nem lehetett többé hebehurgya, oda kellett figyelnie a munkájára. Mivel nagyon megszerette a fegyverkovácsot, és nem akart neki semmilyen kárt okozni, ezért olyan pontosan is dolgozott, amennyire csak tudott. Ráadásul Auerbach megengedte neki, hogy olyan díszes kakasokat csináljon a puskákra, amilyeneket csak akar. Olyan míves darabok kerültek ki a keze alól, hogy annak messzeföldről csodájára jártak. A fegyverek már attól a többszörösüket érték, hogy azt mondták rájuk, magukon viselik Hebehurgya keze nyomát. Hamisítók és csalók is felbukkantak, akik Hebehurgya nevéből akartak hasznot húzni, de hamar lebuktak. Több mester el is akarta csábítani Auerbachtól Hebehurgyát, de ő a világ minden pénzéért se ment volna el őszülő mesterétől.
Egy nap Auerbach így szólt:
-Hebehurgya! Igen sok hasznot hoztál nekem, és igen meg is szerettelek, de a te helyed nem itt van. Te nagyobb dolgokra vagy hivatottabb, mint hogy kakasokat készíts. Olyan bőségesen megjutalmazlak szolgálataidért, ahogy csak tudlak, ne kelljen szükséget szenvedned. Kapsz még tőlem egy tőrt is, amit olyan műgonddal készítettem neked, mint még fegyvert sohasem. Az asszony csomagol neked egy kis hamuba sült pogácsát is, csak a mesei megszokás miatt, ha már elmész hetedhét ország ellen szerencsét próbálni.
-De, Mester! Én itt akarok maradni veled! -válaszolta Hebehurgya,
-Szót se többet! Holnap útra kélsz! Mától pedig a neved nem Hebehurgya, van neked becsületes neved is: Gabi!-dörögtek a kovács szavai a műhelyben.
Gabi másnap egy tömött erszénnyel és egy-két kiló hamuba sült pogácsával (-Nehogy megéhezzél, aranyom!) útra kelt. Ahogy ment-mendegélt, a szomszédos királyság fővárosába ért. A legszebb fogadóban szállt meg, evett-ivott, amennyi beléfért, formás szolgálóleányokat cicerészett
{tetszik ez a szó}. Egyszer csak hírül vette, hogy a király piktort keres, aki képekkel díszítené a lovagtermet. No, több se kellett neki, rongyos, festékfoltos gúnyát öltött, és a király elé járult.
-Felséges királyom! Itt vagyok szolgálatodra, én szívesen kifesteném a lovagi termet. - kezdte mondókáját Gabi.
-És ugyan mit festenél rá? - kérdezte a király. Hangjában nagy fokú pökhendiség és leereszkedés volt, de hát mit várhatnánk egy koronás főtől?
-Az legyen az én titkom, ám ha nem tetszik, fejemet veheted. - válaszolta Gabi.
-Rendben, megpróbálhatod, de aztán fele királyságról szó se legyen a fizettségként, mert akkor kerékbe töretlek. - folytatta ugyanolyan pökhendin a király.
-Nyugodj meg felséges királyom, nem azt fogom kérni. - jelentette ki Gabi.
Másnap a lovagi terem minden bejáratára és ablakára nehéz lelpek kerültek, hogy senki se láthassa a bent folyó munkát. Három nap és három éjszaka dolgozott bent Gabi, míg végül a negyedik reggelen lekerültek a nehéz leplek. A falakat képeket nézegető emberek képei díszítették, akikről többnyire lerítt a sznobság, és a hozzáértés teljes hiánya. Ezen alkotásokat nevezte később a művészettörténet Gabi assholes-korszakának. A királyt nagyon lenyűgözték Gabi képei. Titokban mindig is avantgárd festő szeretett volna lenni, de hát a családi vállalkozást tovább kell vinni, valakinek koronás főnek is lennie kell.
-Na, te festő! Igaz is, hogy is hívnak? - kérdezte a király.
-Gabi a becsületes nevem, de hívtak Hebehurgyának is. - válaszolta a festő.
-Csak nem Auerbech híres inasa? Van tőletek egy puskám, azzal szoktam szalonkára menni.- mondta a király. -Nagyon megnyerte tetszésem a lovagterem. Mit kérsz szolgálataid fejében?
-Leányod kezét. -jelentette ki Gabi.
-Az adott szó kötelez, tiéd. - válaszolta a király. -Ám a leányom férjét, egy elismert festőművészt még sem hívhatják Gabinak! Ezen túl a neved Kiss Gábor Attila. Herceg.
A király csak látszólag nyugodott bele, hogy egy népi sarjadéknak adja a leánya kezét, ezért az éj leple alatt elraboltatta a királylányt egy ismerős Sárkánnyal.
Másnap reggel jelentették is Kiss Gábor Attilának, hogy a hercegnőt bizony elrabolták. Erre ő egyből páncélt és fegyvereket vett. Daliás termete ellenére is megtévesztő volt mosolya, amely már-már azt a látszatot keltette, hogy egy idióta, ezért a fegyverárúsok megpróbálták átverni, de mivel ő egy pár évet lehúzott ebben a bizniszben, ezért tudta, hogy melyik fegyver jó, melyik rossz.
Vett egy gyönyörű pej lovat is, aminek nyergébe pattanva (a 80 kilónyi páncél azért nem tette teljesen dinamikussá ezt a mozdulatsort) a Sárkány ellen indult.
Ahogyan az már csak a mesékben van, egy kietlen szikla ormán, ahová csak szűk szerpentin vezet fel, megtalálta a Sárkány barlangját. Egyből be is kiáltott a sűrű-sötétlő üregbe:
-Sárkány! Elraboltad a mátkámat! Gyere ki, és küzdj meg érte velem!
-Megyek már, megyek. Jaj, a derekam, ez az átkozott isiász! Na, mit is akarsz te itt, te kis pondró?
-Jöttem, hogy megöljelek, és elvigyem a kedvesemet!
-Lassan a testtel, kisember! Először is:ismered te egyáltalán ezt a csajt? Láttad valami közösségi oldalon, és megtetszett, mi? Legalább chateltetek már egyszer-kétszer? Másodszor: semmilyen buksza miatt nem nyíratom ki magam. Én már csak Facebookon hagyom, hogy megbökjenek.
Tudod mit, nekem adod azt a szép tőrt, ami az öveden lóg, a fiamnak biztos tetszeni fog. Kipiszkálhatja a fogai közül az odaragadt ételmaradékokat. Tudod, szeretjük a nagy családi ebédeket, bár borjút a waweli eset óta nem eszünk. Aztán azt hallottam, te valamiféle festő is vagy. Festesz még az asszonynak is valami szép kis akvarellt. Egy szép téli tájat mondjuk vagy valami falusi életképet. Áll az alku?
Kiss Gábor Attila válasz helyett keresztülszúrta a Fenevadat. A tőrre még csak-csak ráállt volna, de nehogy már az legyen, hogy szar képeket fessen. Mi jöhet még ezután? A goblein?
A királylány nagyon hálás volt megmentőjének, akibe első látásra beleszeretett.
-Mi a neved, szép dalia? - kérdezte a hercegnő.
-Neked csak Kitchi – válaszolta a festő, és huncutul rákacsintott.
Mielőtt hazamentek volna, Kitchi még elvitte a hercegnőt kedvenc helyére, a Kalifa Büfébe. Messze földön híres kebabos volt ez, amelyet két ál-török srác, Karim és Abdul (A szerző azt sugallja, hogy Kareem Abdul Jabbar ihlette a névadást, pedig nem.}vitt. Igazi nevük Andris és Jáncsi volt. A Kalifában lehetett kapni kebabot, falafelt, hummuszt, és olyan fantáziadús névvel ellátott ételeket, mint a Szultán Kardja vagy a Dervis Csókja. Karim-Andris arcán mindig fülig érő mosoly volt, ezért sokan csak úgy ismerték a helyet, hogy Vigyorgó Karimék Gyrososa. Abdul-Jáncsi pedig sokatmondó mosollyal az arcán hallgatott.
-Mit parancsolsz., effendi? - kérdezte a szokott vigyorral Karim-Andris.
-Két gyrost, pitában , csípős szósszal, elvitelre. - válaszolta Kitchi.
-Nálunk csak kebab van. Igazi Döner-kebab. Döner-kebab nincs csípős. - hervadt le gyorsan a mosoly Karim-Andris arcáról. Úgy gondolta ugyanis, ha már töröknek adja ki magát, akkor azt autentikusan csinálja, és amikor csak tehette, akkor kioktatta az embereket Hazája konyhájából. Különben is, nagyon szerette kioktatni az embereket.
-Jó, akkor két kebabot kérek elvitelre. - javította rendelését Kitchi.
-Rendben van, effendi! Óhajod számomra parancs! Abdul, gyorsan-gyorsan – csapkodta össze a tenyereit Karim-Andris – pita, hús, zöldségek!
Abdul-Jáncsi és Karim-Andris boszorkányos ügyességgel dobta össze a két kebabot. A piták, zöldségek, húsokdarabok csak úgy repkedtek a levegőben. Úgy járt a kezük, mintha két szemfényvesztő lennének.
Mivel Kichi és a hercegnő volt a két utolsó vendégük, ezért kiültek velük a büfé teraszára. A szerelmes pár összebújva ette a kebabját, Karim-Andris mint egy diadalmas hadvezér kortyolgatta utolsó, azon a napon már nyolcadik kávéját, Abdul-Jáncsi pedig olyan átszellemült mosollyal szürcsölgette teáját, mint egy arab nőgyógyász.
A két fiatal ezután már végre tényleg hazament. Egybekeltek, és később megkapták a fele királyságot is, mert az öreg királyt annyira idegesítette a vejéből időnként még előtörő kelekótyaság, hogy inkább neki adta országa termékenyebbik felét, csak hogy ne is lássa.
Kitchinek és a hercegnőnek született egy szakajtónyi gyereke, és boldogan éltek, míg meg nem haltak.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
2011. augusztus 13., szombat
Idézetek mesékből VIII.
Volt egyszer messzi földön egy gyönyörű, önálló, magabiztos hercegnő, aki
egy szép napon a kastélya melletti zöldellő mezőn a kristálytiszta tó
partján , környezeti kérdésekről elmélkedve egyszer csak meglátott egy
békát. A béka ráugrott a hercegnő térdére, és azt mondta:
- Oh csodálatos hölgy, valamikor daliás herceg voltam, amíg el nem átkoztak,
ha megcsókolnál ismét jóvágású fiatal herceg lehetnék, és akkor drágám
összeházasodhatnánk, beköltözhetnék a kastélyodba az anyámmal együtt, ahol
főzhetnél, moshatnál ránk, nevelhetnéd a gyerekeinket és emiatt örökké hálás
és boldog lehetnél.
Aznap este, miközben a gyönyörű hercegnő könnyű vacsoraként fehérborban és
enyhe hagymamártásban megfuttatott fenséges békacombot szopogatott, magában
elmosolyodva így szólt:
- Én kurvára nem így gondolom.
egy szép napon a kastélya melletti zöldellő mezőn a kristálytiszta tó
partján , környezeti kérdésekről elmélkedve egyszer csak meglátott egy
békát. A béka ráugrott a hercegnő térdére, és azt mondta:
- Oh csodálatos hölgy, valamikor daliás herceg voltam, amíg el nem átkoztak,
ha megcsókolnál ismét jóvágású fiatal herceg lehetnék, és akkor drágám
összeházasodhatnánk, beköltözhetnék a kastélyodba az anyámmal együtt, ahol
főzhetnél, moshatnál ránk, nevelhetnéd a gyerekeinket és emiatt örökké hálás
és boldog lehetnél.
Aznap este, miközben a gyönyörű hercegnő könnyű vacsoraként fehérborban és
enyhe hagymamártásban megfuttatott fenséges békacombot szopogatott, magában
elmosolyodva így szólt:
- Én kurvára nem így gondolom.
2011. augusztus 10., szerda
Mese XXXIX
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Leány. A külső szemlélő számára határozott kis bukszának tűnhetett, aki mindig megmondta a véleményét, ám igazából belül tele volt kételyekel, és másoknak is inkább azért mondta meg a kíméletlen igazságot, hogy ne mások tegyék meg ezt vele.
Süldőlány-korának egyik legkedveltebb helyszíne a Benczúr tér volt. Ezen a téren keresztül ment mindig az iskolába. Útja során még útba ejtette a Büdös Bácsit, ahol megvette a napi poszkommunista propagandát, aztán a líceum kapuját átlépve egyből az udvarra sietett, rágyújtani. Talán pont a Büdös Bácsi és nem éppen illatos szenvedélye miatt szerette a teret, ahol tavasszal mindig virágillat terjengett. A téren állt egy játszótér, hintákkal, homokozóval és egy csúzdaházzal. A ház ”földszintjén” egy hajléktalan lakott, ”emeletén” tizenévesek élték szexuális életüket. A játszótér mellett a városka egyik kultikus kocsmája állt. Több emberöltőn keresztül jártak ide a helybéliek italozni és beszélgetni. Ez volt az egyik legnépszerűbb találkozóhely, ráadásul három középiskola is közel esett, ezért mindig találhatott az ember ismerőst. A kocsma másik oldalán volt még egy kis park is, padokkal, virágokkal és egy Vénusz-szoborral. (Ez a leírás nekrológ is lehetne. A Büdös Bácsi már meghalt, a trafikja bezárt, a Jerevánból Las Palmas néven egy elképesztően drága hely lett, ahová csak sznobok járnak. Csak egy valami nem változott: a csúszdában még mindig basznak. - A Szerző jegyzete.)
Ahogy egyik nap épp átsietett a téren, egyszer csak egy szikrázó szemű cigányasszony állította meg:
-Kisasszony! Te ugye a Rák jegyében születtél? Gyere, megmondom a sorsod! Te el fogol menni innét, mert ez nem a te városod. Egy magas, szőke dalia lesz az urad, akit már régóta ismerel, de akiért majd meg kell küzdened a Gonosszal.
-Mégis ki ez a dalia, és hogyan kell majd megküzdenem vele?
-Azt majd idejében megtudod. A túl hamar szerzett ismeret káros lehet, gondolj csak Ganéshára!
A Lánynak egy picit fura volt az utalás az indiai mitológiára, de azért adott egy kis pénzt a Jövendő Tudójának.
-Áldjon meg az Devla ezért a kis pénzecskéért! Velem még a tulajodon édestestvérem sem tett soha semmi jót! Egy tüt, annyit nem tett volna keresztbe értem! (Tudom, hogy tetszik ez a mondat :)
Ekkor ballagott át a téren Bene János hurka- és kolbászológus és Kása András a tepertőtudományok nagydoktora.
-Hhmm, nagyon érdekes, amit a kolléga mond a mangalicatepertő lipidstruktúrájáról. Feltétlenül tanulmányozni fogom a dolgot, és lehet, hogy egy cikket is megjelentetek a Food Chemistry Weekly-ben. - mondta szakállát simgatva András.
-Én éppen egy tanulmányon dolgozom az American Food Philosophynak. Az témája: A mangalicakolbász mint akarat és képzet – válaszolta János, miközben bal tenyerével egy félkört írt le a levegőbe.
Ahogyan az öregasszony megjósolta, a Leány el is került az ország fővárosába. Itt nagyon jól érezte magát hasonszőrű barátaival, és a jóslat második része is teljesült: beleszeretett gyermekkori jóbarátjába. Magas, szőke, göndörhajú fiúcska volt szíve választottja, aki inkább értett a kapcsolási rajzokhoz, mint a helyesíráshoz. Fiatalabb korában a Halottkémek bőgőse volt, de a zenekar hamar felbomlott, mert Totya, a dobos átment egy másik bandához, a Vérzivatarhoz. Eme zenekar később egy egynyári slágert is fel tudott mutatni, A látszerész elköltözött a faszba című nem éppen romantikus balladát.
Egyszer kettesben őgyelegtek a Moszkva téren, amikor egy üres 4-es villamosból egyszer csak kiugrott Minden Ellenőrök Leggonoszabbika, Lyukaszt Tóni, és átszálló jeggyé változtatta a szép, szőke daliát. Hogy miért is tette ezt? Mert hirtelen elege lett abból, hogy az utasok már nem értékelik az őszinte emberi gonoszságot. Mit volt mit tenni, a Leány pénztárcájába rakta az átszállójegyet, és bement az egyik kedvenc söntésébe, ami pont a Moszkván volt. Elfogta a kísértés, hogy lehúzzon egy feles körtét, kísérőnek meg 2 deci konyakot (genius loci), de aztán csak egy üveg Kőbányait rendelt. Nem rázva, nem keverve.
Ahogy ott üldögélt, egyszer csak letelpedett mellé egy ősz hajú úriember. Kinézete alapján lehetett koldus vagy egyetemi tanár.
-Tudom, hogy mi a baja Magácskának. Az átkot megtörni csak Chantelle mama segíthet, őt pedig a Time Square-en találja meg.
A Leány fizetett az bölcs öregembernek egy feles körtét, kísérőnek meg két deci konyakot, utána pedig felpattant az első new york-i gépre.
Hamarosan meg is találta Chantelle mamát a Time Square forgatagában. I <3 a="a" amit="amit" b="b" ben="ben" bornokt="bornokt" br="br" er="er" g="g" hangja="hangja" hasonl="hasonl" ja="ja" kat="kat" kukoricapipa="kukoricapipa" l="l" lopott.="lopott." ly="ly" m="m" macarthur="macarthur" mindig="mindig" new="new" ott="ott" rult.="rult." s="s" sz="sz" szeglet="szeglet" t="t" teljes="teljes" vlikat="vlikat" volt="volt" york-p="york-p"> -Mondjad, bogaram, mit szeretnél? Pólót, kulcstartót, kis empájersztétbildinget? - kérdezte az öregasszony.
A Leány előadta búját-baját, hogy miért is jött el ilyen messzire.
-A legjobb helyre jöttél, bogaram! Tudom én, hogyan kell levenni az átkot. - ezzel kikapott ruhája rejtekéből egy briliánssokkal kirakott arany jegylyukasztót – amely egyébként felettébb passzolt a kezén lévő gyűrűk sokaságához – és kilyukasztotta vele a jegyet. A jegy egyből el is tűnt, és helyébe a szép, szőke dalia termett. Hálából megvették a vén vajákostól a Robben-sziget kicsinyített mását (amiben lehetett egy kis füvet is tartani), és ha már ott voltak, megnézték Manhattant („Manhattan/Örültem, mikor tovább menhettem” Faludy György).
Később össze- és multik szolgálatába álltak, és boldogan éltek, míg meg nem haltak.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
.
Süldőlány-korának egyik legkedveltebb helyszíne a Benczúr tér volt. Ezen a téren keresztül ment mindig az iskolába. Útja során még útba ejtette a Büdös Bácsit, ahol megvette a napi poszkommunista propagandát, aztán a líceum kapuját átlépve egyből az udvarra sietett, rágyújtani. Talán pont a Büdös Bácsi és nem éppen illatos szenvedélye miatt szerette a teret, ahol tavasszal mindig virágillat terjengett. A téren állt egy játszótér, hintákkal, homokozóval és egy csúzdaházzal. A ház ”földszintjén” egy hajléktalan lakott, ”emeletén” tizenévesek élték szexuális életüket. A játszótér mellett a városka egyik kultikus kocsmája állt. Több emberöltőn keresztül jártak ide a helybéliek italozni és beszélgetni. Ez volt az egyik legnépszerűbb találkozóhely, ráadásul három középiskola is közel esett, ezért mindig találhatott az ember ismerőst. A kocsma másik oldalán volt még egy kis park is, padokkal, virágokkal és egy Vénusz-szoborral. (Ez a leírás nekrológ is lehetne. A Büdös Bácsi már meghalt, a trafikja bezárt, a Jerevánból Las Palmas néven egy elképesztően drága hely lett, ahová csak sznobok járnak. Csak egy valami nem változott: a csúszdában még mindig basznak. - A Szerző jegyzete.)
Ahogy egyik nap épp átsietett a téren, egyszer csak egy szikrázó szemű cigányasszony állította meg:
-Kisasszony! Te ugye a Rák jegyében születtél? Gyere, megmondom a sorsod! Te el fogol menni innét, mert ez nem a te városod. Egy magas, szőke dalia lesz az urad, akit már régóta ismerel, de akiért majd meg kell küzdened a Gonosszal.
-Mégis ki ez a dalia, és hogyan kell majd megküzdenem vele?
-Azt majd idejében megtudod. A túl hamar szerzett ismeret káros lehet, gondolj csak Ganéshára!
A Lánynak egy picit fura volt az utalás az indiai mitológiára, de azért adott egy kis pénzt a Jövendő Tudójának.
-Áldjon meg az Devla ezért a kis pénzecskéért! Velem még a tulajodon édestestvérem sem tett soha semmi jót! Egy tüt, annyit nem tett volna keresztbe értem! (Tudom, hogy tetszik ez a mondat :)
Ekkor ballagott át a téren Bene János hurka- és kolbászológus és Kása András a tepertőtudományok nagydoktora.
-Hhmm, nagyon érdekes, amit a kolléga mond a mangalicatepertő lipidstruktúrájáról. Feltétlenül tanulmányozni fogom a dolgot, és lehet, hogy egy cikket is megjelentetek a Food Chemistry Weekly-ben. - mondta szakállát simgatva András.
-Én éppen egy tanulmányon dolgozom az American Food Philosophynak. Az témája: A mangalicakolbász mint akarat és képzet – válaszolta János, miközben bal tenyerével egy félkört írt le a levegőbe.
Ahogyan az öregasszony megjósolta, a Leány el is került az ország fővárosába. Itt nagyon jól érezte magát hasonszőrű barátaival, és a jóslat második része is teljesült: beleszeretett gyermekkori jóbarátjába. Magas, szőke, göndörhajú fiúcska volt szíve választottja, aki inkább értett a kapcsolási rajzokhoz, mint a helyesíráshoz. Fiatalabb korában a Halottkémek bőgőse volt, de a zenekar hamar felbomlott, mert Totya, a dobos átment egy másik bandához, a Vérzivatarhoz. Eme zenekar később egy egynyári slágert is fel tudott mutatni, A látszerész elköltözött a faszba című nem éppen romantikus balladát.
Egyszer kettesben őgyelegtek a Moszkva téren, amikor egy üres 4-es villamosból egyszer csak kiugrott Minden Ellenőrök Leggonoszabbika, Lyukaszt Tóni, és átszálló jeggyé változtatta a szép, szőke daliát. Hogy miért is tette ezt? Mert hirtelen elege lett abból, hogy az utasok már nem értékelik az őszinte emberi gonoszságot. Mit volt mit tenni, a Leány pénztárcájába rakta az átszállójegyet, és bement az egyik kedvenc söntésébe, ami pont a Moszkván volt. Elfogta a kísértés, hogy lehúzzon egy feles körtét, kísérőnek meg 2 deci konyakot (genius loci), de aztán csak egy üveg Kőbányait rendelt. Nem rázva, nem keverve.
Ahogy ott üldögélt, egyszer csak letelpedett mellé egy ősz hajú úriember. Kinézete alapján lehetett koldus vagy egyetemi tanár.
-Tudom, hogy mi a baja Magácskának. Az átkot megtörni csak Chantelle mama segíthet, őt pedig a Time Square-en találja meg.
A Leány fizetett az bölcs öregembernek egy feles körtét, kísérőnek meg két deci konyakot, utána pedig felpattant az első new york-i gépre.
Hamarosan meg is találta Chantelle mamát a Time Square forgatagában. I <3 a="a" amit="amit" b="b" ben="ben" bornokt="bornokt" br="br" er="er" g="g" hangja="hangja" hasonl="hasonl" ja="ja" kat="kat" kukoricapipa="kukoricapipa" l="l" lopott.="lopott." ly="ly" m="m" macarthur="macarthur" mindig="mindig" new="new" ott="ott" rult.="rult." s="s" sz="sz" szeglet="szeglet" t="t" teljes="teljes" vlikat="vlikat" volt="volt" york-p="york-p"> -Mondjad, bogaram, mit szeretnél? Pólót, kulcstartót, kis empájersztétbildinget? - kérdezte az öregasszony.
A Leány előadta búját-baját, hogy miért is jött el ilyen messzire.
-A legjobb helyre jöttél, bogaram! Tudom én, hogyan kell levenni az átkot. - ezzel kikapott ruhája rejtekéből egy briliánssokkal kirakott arany jegylyukasztót – amely egyébként felettébb passzolt a kezén lévő gyűrűk sokaságához – és kilyukasztotta vele a jegyet. A jegy egyből el is tűnt, és helyébe a szép, szőke dalia termett. Hálából megvették a vén vajákostól a Robben-sziget kicsinyített mását (amiben lehetett egy kis füvet is tartani), és ha már ott voltak, megnézték Manhattant („Manhattan/Örültem, mikor tovább menhettem” Faludy György).
Később össze- és multik szolgálatába álltak, és boldogan éltek, míg meg nem haltak.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
.
2011. augusztus 9., kedd
Befejeztem a József és testvéreit. Nagyon jó könyv volt, de az egyik legnehezebb is, amit valaha olvastam. 2004. karácsonyára vettem meg magamnak, és már nem is emlékszem pontosan, mikor olvastam az első és a második részt. Egyszer, talán még a Nagy Könyv játék kapcsán Vitray Tamás mondta azt, hogy neki ez a kedvenc könyve, és minden barátnőjétől megkövetelte, hogy elolvassa. Szerintem igen kétségbeesett bukszának kell ahhoz lenni, hogy valaki Vitray kedvéért elolvassa egyhuzamban a Jozefundseinebrüdert. :)
2011. augusztus 2., kedd
Kikivánkozik
Egy gesztust sem teszel felém
Mégis mintha lelked lelkem kitépné
A kísértés tenmagad vagy
Mégis mintha lelked lelkem kitépné
A kísértés tenmagad vagy
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)