A következő címkéjű bejegyzések mutatása: idézet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: idézet. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. február 27., péntek

Milán Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége

Tomás megállapította: szeretkezni egy nővel és aludni egy nővel – kétféle szenvedély, mely nemcsak különbözik egymástól, hanem már-már ellentétes. A szerelem nem a szeretkezés iránti vágyban nyilvánul meg(ez a vágy számtalan nőre vonatkozik), hanem az együtt alvást kívánó vágyban (ez a vágy csupán egyetlenegy nőre vonatkozik).

2011. szeptember 29., csütörtök

Karóval jöttél

Karóval jöttél, nem virággal,

feleseltél a másvilággal,

aranyat igértél nagy zsákkal

anyádnak és most itt csücsülsz,


mint fák tövén a bolondgomba

(igy van rád, akinek van, gondja),

be vagy zárva a Hét Toronyba

és már sohasem menekülsz.


Tejfoggal kőbe mért haraptál?

Mért siettél, ha elmaradtál?


Miért nem éjszaka álmodtál?

Végre mi kellett volna, mondd?


Magadat mindig kitakartad,

sebedet mindig elvakartad,

híres vagy, hogyha ezt akartad.

S hány hét a világ? Te bolond.


Szerettél? Magához ki fűzött?

Bujdokoltál? Vajjon ki űzött?

Győzd, ami volt, ha ugyan győzöd,

se késed nincs, se kenyered.


Be vagy a Hét Toronyba zárva,

örülj, ha jut tüzelőfára,

örülj, itt van egy puha párna,

hajtsd le szépen a fejedet.

2011. augusztus 30., kedd

Radnóti Miklós: Az áhítat zsoltárai


1.

Szakadt, dúlt ajkunk között forgó
feszülő szavaink is csókká
gömbölyödve bujdosnak itt a
díszes pillák között egymásba-
akadt csodáló szemünkben és
elhalnak hang nélkül; amire
születnek az cifra ajándék,
zsoltáros látás és tudós csók
terebélyén sárga rigóknak
szárnyas, csattogó ölelése.

(1929. augusztus 27.)

2.

Régen lehozott fénylő
csillagok akarnak szökni
az ujjaim közül
mert nagyon szeretlek
látod
őszi bokrok duzzadó
bogyófürtjein feszül
életem kedve, érett
kalászoknak terheit
érzem és éjjelenként
csókos nyelvem alkonyi
pirosát rácsókolom
némán a tenyeredre.

(1928. december 10.)

3.

Hűs néha forró kezednek
csúcsos ujjai zenés tornyai
karcsú életemnek, - mely oly
gazdag párás színekben mint
dús csókjaink a csendben -
ha csipkésen kíséri sóhajos
lihegésed és nedves nagy
fogaim szerelmes vacogása.

(1929. május 26.)

4.

Karcsú ujjaid között aranyló
narancs az életünk régi kedve,
mert valamikor mi együtt csodáltuk
csurranó, csodás ligetek alján
forró, színes madarak
daloló fészekrakását.

Tenyered gödrén forró ligetek
mesélnek elhagyott egekről,
ahonnan együtt zuhantunk
két fehér ártatlan szüzek,
bimbóban elnyílott pompás virágok:
mert ölelés nélkül fogamzott
csodásszép égi gyermekünk,
hullató, lombos erdők ölébe.

(1929. február 7.)

5.

Mint új istenben kék egekből most
széphangú orgonák zúgnak bennem,
álomhegyeim sorra beszakadnak, -
most eljöttél hozzám hullottan mint
a csillagok ősszel, mert úgy szeretlek
szememben hordva fehérszakállú
istenek végtelen életét és
úgy tanulom meg a csókjaidat
hívőn!
mint vénasszonyok a kártyavetést.

(1929. június 25.)

6.

Csak körmeink sápadt félholdja ragyog
és szemünk súlyos függönyét leeresztve
vak kezeinkkel játszunk szerelmet, mert
lila madarak ülnek a ködben
a lámpák alatt és ha felnyitjuk
ködfalak nyílnak néma szemünkben és
már csak körmeink félholdja ragyog.

(1929. március 5.)

7.

Néha harapunk. Fényes fogaink
vértjén csattogva törik a csók
és apró vércseppek koszorúja
lebben a homlokunk felé.
Csak kúszik, kúszik egy csillag
az égen és szerelmük alatt
bókolva hajlik a fű, tapadnak,
tapadnak a bokrok a szélben,
mint néha szelíd szeretők nyelve
tapad, ha csókban összeér.

(1929. július 9.)

8.

Földszagú rét vagy, a lihegésed egyszerű
mint a szeretkező béresparaszté és a
földanya átkos erejét hordozza tested.
Néha csak vágyad harangja kongat
és misére hív a lélekző csöndben
ziháló sötétnek tornya alatt.
Szerelmed rámhull kerengve, mint hulló
nagy vadgesztenyelevél. Most is.
A búnak áttetsző tiszta hajnalán
te vagy a föld, a test, a vér
és terajtad kívül minden csak játék.

(1928. július 12.)

Kissé fura mód hívták fel erre a versre a figyelmemet szombat éjjel, de nagyon tetszik. :)

2011. augusztus 13., szombat

Idézetek mesékből VIII.

Volt egyszer messzi földön egy gyönyörű, önálló, magabiztos hercegnő, aki

egy szép napon a kastélya melletti zöldellő mezőn a kristálytiszta tó

partján , környezeti kérdésekről elmélkedve egyszer csak meglátott egy

békát. A béka ráugrott a hercegnő térdére, és azt mondta:

- Oh csodálatos hölgy, valamikor daliás herceg voltam, amíg el nem átkoztak,

ha megcsókolnál ismét jóvágású fiatal herceg lehetnék, és akkor drágám

összeházasodhatnánk, beköltözhetnék a kastélyodba az anyámmal együtt, ahol

főzhetnél, moshatnál ránk, nevelhetnéd a gyerekeinket és emiatt örökké hálás

és boldog lehetnél.

Aznap este, miközben a gyönyörű hercegnő könnyű vacsoraként fehérborban és

enyhe hagymamártásban megfuttatott fenséges békacombot szopogatott, magában

elmosolyodva így szólt:

- Én kurvára nem így gondolom.

2011. június 2., csütörtök

"Ketten vagyunk a lakásban: Én meg a Gond. De ő már áthívta a haverjait." :)

2011. április 20., szerda

Ösztön és ész között ülve
Mint aki közészorult
Mindegyik jövőnél százszor
Százszorta hosszabb a múlt.

2011. április 14., csütörtök

Mircea Cartarescu: Sárkányok enciklopédiája

Sárkány nélkül az ember nem teljes ember. Mert a sárkány életben tartásához a képzelet szüntelen csiholására van szükség. Képzelet nélkül pedig nem ember az ember. Aki a sárkányról ír, a legtágabb értelemben igyekszik az embert ábrázolni.

2011. március 28., hétfő

Andris jóvoltából

"A mai postával feladta a kért könyveket, és úgy érzi, hogy jól kiválogatta azokat, amelyek egy oroszlánvadászt érdekelhetnek:

Maculay:A keresztes hadjáratok és Oroszlánszívű Richárd. Taine: Az ifjú Dickens oroszlánkörmei. Oszendovszkij: Kié a világ nyersanyagának oroszlánrésze? Kuprin: Cári tisztek, orosz lányok. (Színmű) Asztronómiai Évkönyvek: Földünk a Vízöntő és az Oroszlán jegyében. (Külön értekezés a Fiastyúkról)"

Rejtő Jenő: Vanek úr Párizsban

2011. január 7., péntek

Egy jó gondolat

A tökéletes menyasszony olyan, mint az ideális anya. Nem szolgáló, hanem királynő, és a szíve együtt kell dobogjon a saját vágyaival, és nem másokéval.

2010. december 28., kedd

Weöres Sándor: Az éjszaka csodái (részlet)

Ha becézésem és csókom se kell,
kicsi lány, mivel ringassalak el?
Ha elzár tőlem a buta lakat,
lesajnál minket majd a virradat.
Bámuljuk egymást búslakodva és
szánk sarkát bontja már a nevetés.

Te! ha hiszed, ha nem hiszed,
úgy szeretem nevetésedet,
mint kinn ezt az éjszakát,
lámpavilágos éjszakát –
aranypor mállik az éj válláról,
s szemközt a sarkon a cégtábláról
furcsán szökken a pentameter-sor elő:
„Tóth Gyula bádogos és vízvezeték-szerelő”
– a nevetésed is ílyen bolond:
mindenre illik és semmit se mond.


2010. december 8., szerda

Buhera mátrix

Épp a Pusztítót nézem,(legalább akkora kedvencem a kilencvenes évek akciófilmjei közül, mint az Utolsó cserkész, ami mellesleg vasárnap volt) így tanúja lehettem egy beszavazóshownak. Ennek kapcsán jutott eszembe Litkai Gergely kis listája:

  • A normális világban sohasem kapsz kétszázezer SMS-t, hogy ne gyere ki a lakásodból.
  • Fogalmilag kizárt, hogy a Blikk címlapjára kerülj azzal, hogy fürdés közben arról beszélgetsz, hogyan csinálod hátulról, maximum a lichthóf túloldalán lakók nem köszönnek többet.
  • Ha fiú létedre napi három órát töltesz hónaljepilálással, és az álló szoláriumban, nem rajongói klubod alakul, hanem leköcsögöznek a kocsmában.
  • Ha fél év után feltételesen kijössz a házból, nem műsorvezetői állást ajánlanak, hanem pártfogó felügyeletet. 

2010. december 4., szombat

Megint egy idézet

Van egy német szó, amelynek a világ közös nyelvében lenne a helye, nem tudom, van-e magyar megfelelője: ez pedig a zeitgeist. Ez valami olyasmi, mint a korszellem, egy század mentalitását jelenti. Ha igazodsz ehhez a korszellemhez, van egy bizonyos nyelvhasználat, egy bizonyos gondolkodásmód, egy bizonyos érzésvilág, amely az adott témához kapcsolódik. A zeitgeist, amit leginkább a sajtó, a média formálnak, felkínálja, hogy cselekszik az emberek helyett. Megmondja az embereknek, hogy mit gondoljanak bizonyos dolgokról, és az emberek elfogadják, majd annak megfelelően cselekszenek.

Martin Walser

2010. december 2., csütörtök

Történet nekem

Ezt a történetet én kaptam.  Bátorítsuk az ifjú szerzőt, úgyhogy lájkoljátok!

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy nap, még a rendszerváltás előtt. Négyen születtek meg. Kettő-kettő. Egy-egy pár. Az ABC sorrendjében az elsők (Rekrik) most a számok, a hegyek és a nők világában élnek. A másik pár egyik fele talált magának egy – ha már meséről van szó, akkor hajrá, adjunk neki álnevet – Macit. Ők ketten biztos vagyok benne hogy be fog járni a fél világot, most nagyon boldogak, egymásnak termetette őket az Ég. Tudom, tudom, ilyen csak a filmekbe létezik, de ez így van, mert nekem Anijeneb mondta. Elérkeztünk mesénk főszereplőjéhez. Elég régóta él már Vadkeleten. 10 évvel kevesebb ideje, mint Rekrik. De ez a idő elég volt arra, hogy Anijeneb egyike legyen a legérdekesebb embereknek, akikkel Rekrik találkozott. A pubertáskor kezdetekor mindig érdekes egy olyan ember, akinek a leghamarabb nő szőr „ott”. De hamar kiderült, hogy Anijeneb sok szempontból is meghatározó volt Rekrik életének. Ő volt A lázadó, A mindentudó, és A semmit-nem-tudó egyszerre. Érdekes módon, Enejaib és Rekrik barátsága akkor kezdődött igazán, amikor otthagyták azt a helyet, ahol az újkori történelmet tanították. Persze ezt a tudományt már Enejanib akkor is jobban tudta a tanárnál, aki valószínű, hogy (magyar tanár lévén is, 2in1, effiviency is our way) az olyan mondatok után- amit csak úgy, odabiggyesztve közölt velem magyarórán, miközben I. András seregének egyik kiváló katonájáról tanultunk - hogy „Búvár Kund vagyok, a parazita” , valószínű nem maradásra késztette volna a teremben. Az ifjúkor kezdetekor Enejanibnak nem parancsolt senki, őt lehetett vagy nagyon szeretni, vagy nagyon nem. Az tetszett nekem igazán, hogy Ő ezt leszarta.”Én eladom neked, jó ha megveszed
de azt is leszarom hogyha nem ezt teszed”Shit on it – mondja a jól nevelt angol.
Rá mindig lehetett számítani. Kik voltak a Ratkó gyermekek, és ki vezet a BL-ben? Egy kis fejtágítás után, próbálkozott Csernus Imre nyomdokaiba lépni. Mennyire élvezte ezt akkor is, emlékszem, amikor egy egy, lazának induló rokkinnes sörözés alkalmával kifejtette az anatómia lányok számára talán nem igazán emészthető részleteit, sok-sok addig általam jól ismert biológiai folyamatok meghatározó mozgatórugóit. Majd jött a postás korszak, most felnövök, megmutatom a világnak, hogy nem csak olvasni tudok, hanem pénzt keresni, mindenki bakaphatja. Azt hiszem, sokkal boldogabb volt akkor, mint most. Aztán egy szép napon felkelt, és „Chc? si? uczy? j?zyka polskiego”, a kompenzáció magasfoka. Nyilván kellett egy ál-arc is, hogy nézne már ki, hogy Anijeneb, az élő lexikon, nem tanul mellette világorodalmat is, beikszelte azon a bizonyos lapon, és sikeresen el is kezdte a lengyel-magyar barátság irodalmi és kultúrális alapjait tanulni, és elsajátítani. Hogy hogy nem, Polska wygra?a. Kicsit olyan nekem, mint azok a bohócok, akik szórakoztatják a világot, bármikor, bárhol, de a cirkusz után egyedül fekszenek le az istálló mellett. Azáhgyeríny nem lenne az a város nélküle. Enejanib jön, ott van, bármi történjen is.
Az örök keresgélő, az örök menekülő egyszerre. Megy-megy, maga sem tudja hova, néha, tiszta pillanataiban megvilágosodik, és igen, kellenek az emberek, kell a sör-cigi-unicum kombó, ami mellett el lehet regélni a sok, munkája miatt nem mindig a lényegre koncentráló embereknek azt, ami valójában a sorok között történik, de a kérdés mindig felmerül, hogy Enejanibnak jó-e ez így? Tudom, Ő lesz az az ember, aki a legőszintébben fogja nekem mondani, hogy igen, én itt boldog vagyok, de ez az itt ez nem a Vadkelet lesz. Azt hiszem, még meg kell találnia az Alaptábort.

2010. november 28., vasárnap

A zenész írók családjába tartozom

A siker nagyon fontos egy írónak. Ha van siker, létezel. Azok az írók, akiket nem olvasnak, törékennyé válnak.

Az írás önmagában is fantasztikus folyamat, mely teljes autonómiát ad számodra. A lehetőség, hogy a világ bármely pontján bekapcsold a számítógépedet, és te legyél maga a világ, valósággal fizikai gyönyört nyújt nekem.

Magyarok!

Hol vagytok ti és hol vagyok én?

Mikor találkozunk?

Egy nyelv, melynek oly furcsa a zenéje.  

A magyar hegedűk,

És a magyar nők vakító nyaka.

Nemsokára.

Egy ígéret, egy fenyegetés. 

Alessandro Baricco





2010. november 27., szombat

A mese mindig kicsit ünnep. (Berecz András)

2010. november 18., csütörtök

Jenő nap alkalmából

Piszkos Fred, a kapitány

– Uram! A késemért jöttem!

– Hol hagyta?

– Valami matrózban.

– Milyen kés volt?

– Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta?

– Várjunk... Csak lassan, kérem... Milyen volt a nyele?

– Kagyló.

– Hány részből?

– Egy darabból készült.

– Akkor nincs baj. Megvan a kés!

– Hol?

– A hátamban.

– Köszönöm...
A matrózkocsmák mélyén felzokogtam,
ahogy a temetőkben nevetek

2010. október 24., vasárnap

Spanyol János: Transzcendencia egy Facebook-beszélgetés folyamán

kitaláltam hogy egyházat alapítok

jézus mohamed

az összes csúcs tag (!)

tiszteletben lesz tartva 

csak sajna még senki nem üzenget rajtam keresztül...

kurva életbe

jobban kéne hegyeznem a fülemet!

csak kurva sok a jó nő

és elveszi a koncentráló képességem a lényegről

lehet kasztráltatni kéne magam

nah jól van Zsánosz (törökösen)

2010. október 20., szerda

Fodor Ákos: Tündérpárbeszéd

- Tudsz játszani?
- Tudok.
- És szeretsz is?

- És szeretlek is

2010. október 13., szerda

Idézetek mesékből VII.

Borzalmas napja volt ma Belzebúbnak, a Legyek Urának, a Pokol belügyminiszterének, s bár az ördög fölöttébb kedveli a borzalmakat, azt viszont nem szereti, ha ővele történnek.
Már reggel úgy kezdődött, hogy a szakácsné odaégette a varasbékát. Ehetetlen volt a var. A legfinomabb falat, a szeme keserű szénné égett.
A korgó gyomrú főördög hosszú eszmefuttatásba kezdett a konyhatudomány meggyalázóiról a sopánkodó szakácsnénak, aki úgy jutott ezen rangos álláshoz, hogy annak előtte első vészbanya volt egy Machbeth nevű setét pernahajder birtokán.
Sűrű káromkodásokkal teletűzdelt litániája után Belzebúb herceg újabb varasbékát rendelt.
-Nincs - felelte a banya.
-Hogyhogy nincs? - hördült fel Belzebúb.
-Úgy, hogy nincs. Nincs és nincs és nincs. És vegye tudomásul a kegyelmes úr, hogy szalamandra sincs, a denevér-vér is elfogyott, tarajos gőte sincs, sőt mi több, a tarajtalan gőtekészlet is kimerült. Voltam a boltban, üres az is, állítólag nem engedték át az árut a vámon, el kellett dobni, mert valamilyen csuda folytán ibolyaillatú lett. Ennyi volt, nincs egyéb, ha nem tetszik, ne egyék! Punktum.
Belzebúb nagyot csapott az asztalra és elrohant, még az ozsonnáját sem vette magához, bár a fentiekből kitűnik, hogy nem érhette túl nagy veszteség.
A következő kellemetlenség a mindennapi ellenőrző körút alatt esett meg vele. Tudniillik Belzebúb uram minden reggel körbejárta a Poklot, lévén annak mindenható belügyminisztere, és megvizsgálta a belügyeket. Közeledtét légyfelhő jelezte, és olyankor minden pokolfajzat remegni kezdett, mint a nyárfalevél. A legyeket Belzebúb a pipájából eregette, s a gyönyörű, kövér, kékeszöld harcosokat mindenki irigyelte.
Ma reggel Belzebúb gyakorlott szeme azonnal kiszúrt egy üstöt, mely alatt kialudt a tűz, így az üstben fortyogó áldozat hosszú percekig pihenhetett. Aki nem bírja felmérni ennek a súlyosságát, gondoljon csak arra, hogy mit jelent, ha ezeresztendőnyi folytonos rotyogás után egy pillanatra enyhül a kín. Olyan, mintha az örök jégmezőkön hetekig cipelnél a hátadon egy elefántot, aztán egy finom sajtos szendvics erejéig letennéd. A csöppnyi szünet valósággal boldogságnak tűnik a kárhozottnak, márpedig a Pokol az Pokol, az nem azért van, hogy az elkárhozott akár egy pilanatig is boldog lehessen.
A nemtelen szóözönt, melyet a miniszter kieresztett magából, valaki lejegyezte, s azóta is oktatják s pokoli oskolákban, mint a káromkodás kultúrtörténetének egyik legékesebb darabját.
Az üst alá a szokásosnál nagyobb tüzet raktak, a kiesést bepótolandó. A fő-fő üstfelügyelő és a főüstfelügyelő eleszítették e havi bérüket. A kondér mellé rendelt felvigyázó ördögöt, akinek kötelessége lett volna szemmel tartani és táplálni a máglyát, nyomban kínpadra vonták, ahol is a szerencsétlen pára a patájába vert izzó patkószeg hatására töredelmesen bevallotta, hogy ő bizony egy csinos boszorkánnyal puszilózott a farakás mögött, ezért nem figyelte a tüzet.
-Mit tehettem? Olyan gyönyörű bibircsókja volt...
-A paráznaság enyhítő körülménynek számít, fiam - közölte Belzebúb, és egy minden eddiginél nagyobb és fenyegetőbb légyfelhőt eresztett ki a pipából. -Pláne, ha ilyen szép bibircsókról van sző. Ezért nem vágjuk le a bojtot a farkadról, miként a törvény is előírja, hanem egy évig száműzünk a Földre.
-Jaj, csak azt ne! Inkább a bojtot... - esedezett a szerencsétlen, de mindhiába, mert a légyfelhő máris röpítette a szörnyű vidék felé.
(Orbán János Dénes:Búbocska)