Mese LIX.

Egyszer volt, hol nem volt élt egyszer egy legényke. Cingár kis, elálló fülű legényke volt, akinek szája mindig mosolyra állt. Apjával, egy zuzmóval élt együtt, - anyja már régen lelépett egy vándorköszörűssel – aki nem sok energiát fektetett fia nevelésébe, de azért egy helyre kis, nyíltszívű legényke lett belőle, az alapvető lexikai ismeretek teljes hiányával. A legényke már igen korán elkezdett gondolkodni, hogy ugyan mi is legyen belőle? A cirkusz világa mindig is vonzotta, ezért, mikor egy vándorcirkusz jött a városba, megkérte az apját, engedje meg, hogy elszegődhessen ahhoz a vándorcirkuszhoz. Az apja, Kozel Kapitány hamar rá is állt, feltéve, ha a fia még ad neki egy cigit, mielőtt elmegy.
A legényke el is ment a cirkusz igazgatójához, hogy szerződtesse őt.
- És ugyan mihez értesz? – kérdezte a nagybajuszú (mert minden cirkuszigazgató nagybajuszú) cirkuszigazgató.
- Azt még én sem tudom, de próbáljanak ki, csak jó leszek valamire. – felelte magabiztosan mosolyogva a legényke.
Először, mint zsonglőrt próbálták ki, de minden tárgyat elejtett, ami csak a kezébe került. Ha már ilyen ügyetlen, akkor biztos jó lesz bohócnak, de ott is annyit esett-kelt, hogy néhányszor igen csak összetörte magát. A cirkuszigazgató már arra gondolt, hogy ha másra nem, plakátragasztónak jó lesz a legényke, amikor egyszer csak látja ám, hogy a legényke csak úgy unaloműzésképpen, akrobatamutatványokkal szórakoztatja magát a manézson. – Nem is csinálja rosszul. – gondolta magában az igazgató, majd odakiabált a legénykének: - Hol tanultad te ezeket, kölyök?
- Figyeltem az akrobatákat, és csak úgy rám ragadt. – felelte a legényke.
- Eridj csak fel a trambulinra, mutasd meg, ott mit tudsz! – parancsolta a direktor.
A legényke a trambulinon is ügyesnek mutatkozott, sőt még néhány légtornász kunsztot is bemutatott. – Na, ebből a kölyökből még lesz valaki, megfogtam vele az isten lábát! – örvendezett magában a cirkuszigazgató, de a legénykének csak foghegyről azt mondta: - Nem is rossz. Holnap elkezdesz gyakorolni az akrobatákkal meg a légtornászokkal. Hátha válik belőled valami tűrhető cirkuszi ember.
A legényke másnap teljes erőbedobással belevetette magát a tanulásba és a gyakorlásba. Hamarosan hét ország legjobb akrobatája vált belőle. Meg is erősödött közben és jóképű ifjúvá vált belőle. Bárhol felléptek, a leányok csak a legénykét akarták látni, úgy kellett őket elvonszolni a cirkuszi sátorból veres szekereken.
Történt egyszer, hogy a trupp messzi országba vetődött el. A legénykét még ebben a messzi országban is megelőzte a híre, és a helyi legkisebb királylány, Tiara királykisasszony igen kíváncsi lett, hogy vajon milyen is lehet a legényke, ezért komornájával rangrejtve be is lopózott a sátorba, hogy megnézhesse az előadást. Első látásra beleszeretett a snájdig legénykébe, és a legénykében is azon nyomban szerelem gyúlt, mikor meglátta a ragrejtett királylányt a nézőtéren. Éppen egy salto mortale-t csinált, mikor megpillantotta Tiarát, úgyhogy nagyon könnyen tényleg mortale lehetett volna az a salto, annyira elakadt egy pillanatra a legényke lélegzete a leány szépségétől. A hercegkisasszony az előadás után a komornájával egy levélkét küldött a legénykének, hogy másnap szeretne vele találkozni a közeli erdőben. A legényke, mikor megtudta, kitől is jött a levél, azon nyomban rá is állt a találkozóra. Biztos, ami biztos, aznap este még levarrta a komornát.
Másnap meg is történt a találkozó. A királykisasszony igen meglepődött, a legényke alacsony iskolázottságán, de ettől függetlenül nagyon jól el tudtad beszélgetni, tréfálkozni egymással, nagyon jól érezték magukat egymás társaságában. Nem is kell mondani: még jobban egymásba szerettek. Amikor épp egy kies mezőn sétáltak, egyszer csak eléjük toppant egy sárkány.
- Tiara királykisasszony! Már régen vártam ezt a pillanatot. Most elrabollak, váramba viszlek, és arámmá teszlek, amíg csak élsz.
- Honnan tudod, hogy én vagyok Tiara királykisasszony, és honnan tudtad, hogy itt találsz meg. – kérdezte meglepetten a hercegkisasszony.
- A komornád mondta. Én is levarrtam. – válaszolta a sárkány, mintha ez lenne a világ legegyértelműbb dolga.
- Feltétlenül el kell bocsátanom ezt a szolgálót, ha sikerül épségben hazajutnom. – gondolta magában Tiara.
A sárkány ekkor karmai közé kapta a királykisasszonyt, és vitte is a várába. A legényke eközben csak nézett, mint pocok a lisztből. – Dzsa, egy igazi sárkány! – ez járt csak az eszében. Mikor felocsúdott ámulatából, elkezdett gondolkodni, hogy mitévő is legyen. Normális esetben semmi kedve nem lett volna szembeszállni egy sárkánnyal, de úgy beleszeretett Tiarába, hogy úgy gondolta, egy élete-egy halála, ő bizony megpróbálja kiszabadítani élete szerelmét. El is indult, hogy megkeresse a sárkány kastélyát. Nem volt nehéz dolga, hisz abban az időben mindenkinek benne volt a kollektív tudatalattijában, hogy hol laknak a sárkányok. Miközben ment-mendegélt, találkozott egy ősz-öreg anyókával, aki egy nagy halom rőzsét cipelt.
- Hagyja csak, öreganyám, majd én segítek! Úgy látom, hogy úgyis egyfelé megyünk. – mondta az anyókának vidáman a legényke.
Át is vette tőle a rőzsét, és útközben elmesélte, hogy mi járatban is van. Egyszer csak megszólalt az anyóka:
- Édes fiam! Mióta segítesz nekem vinni a rőzsét, azóta már egyszer ráejtetted a köteget a lábamra, egyszer a hátamra, egyszer a derekamra. Tudod mit, ha hagyod, hogy békében egyedül hazavihessem ezt a kis tűzifát, akkor adok neked egy varázserejű kardot, amivel levághatod a sárkány fejét. Ha viszont továbbra is ragaszkodsz hozzá, hogy segíts nekem, azon nyomban majomerdővé változtatlak.
A legényke szépen megköszönte a kardot, majd útjaik elváltak.
A legényke hamarosan meg is érkezett a sárkány kastélyához. Beosont a hatalmas kapu alatt és bent megpillantotta Tiarát, aki egy ketrecben sínylődött. A sárkány a terem távoli sarkában aludt. Körülnézett, meg is találta a ketrec kulcsát, sikerült is leakasztania a szögről, ezután észrevétlenül a ketrechez settenkedett, ám amikor ki akarta nyitni a ketrecet, leejtette a kulcsot, ami a földre esett, és ekkor az egész kastély elkezdett csengeni-bongni. Azon nyomban felébredt a sárkány is.
- Mit keresel itt te emberféreg? – üvöltötte a fenevad, miközben tüzet okádott.
- Jöttem kiszabadítani Tiara királykisasszonyt. – felelte a legényke, miközben kihúzta magát és kardját a hüvelyéből.
- Rendben, elengedem, ha válaszolsz egy kérdésemre: Mi az? Reggel négy lábon jár, délben két lábon, este pedig három lábon? – tette fel a kérdést a sárkány.
Igazából azért választotta ezt a mindenki által ismert talányt, hogy a legényke könnyen meg tudja válaszolni, és minél hamarabb hazavigye a hercegkisasszonyt. Időközben rájött ugyanis, hogy nagyon idegesítik azok a zenék, amit Tiara hallgat, ráadásul olyan sok évszázada agglegény, hogy már nem bírt volna elviselni egy asszonyszemélyt egy életen keresztül, különös tekintettel Tiara zsenge életkorára.
A legénykének erősen hiányos műveltségéből kifolyólag természetesen fogalma sem volt, hogy mi a megfejtés, ezért Tiara próbált neki segíteni.
- Az ember. – súgta oda.
- A kender – mondta a legényke. –Persze, attól én is bekészülök néha úgy, hogy azt hiszem, három- vagy négy lábam van.
- Az ember. – súgta megint oda a hercegkisasszony.
- A hencser. – jelentette ki a legényke, miközben újra kihúzta magát. Persze fogalma sem volt, mi a szösz lehet az a hencser, de hát hülye kérdésre hülye választ.
- Az ember! – kiáltotta oda Tiara, aki addigra már minden türelmét elveszítette.
- Bár a vitéz daliának kellett volna kimondani a helyes megfejtést, - mondta gúnyosan a sárkány – de azért határeset, elfogadom. - ezzel odament a ketrechez, kinyitotta, és finoman letette Tiarát a legény mellé.
- Hálám jeléül itt van ez a sárkányölő kard. Egy kedves öreg hölgytől kaptam ideúton. Fogadd el tőlem cserébe, hogy elengeded a királykisasszonyt. – fejezte ki háláját a legényke.
- Kösz. Jó lesz vele majd metszegetni a kertben. Tudjátok mit, itt van az istállóban bekötve egy táltos paripa, ő majd hazavisz titeket, mégis csak gyorsabb úgy, mint gyalog.
A táltos paripa haza is vitte őket, ahol nagy örömmel fogadták Tiarát, a legénynek pedig, mint megmentőnek, ha kelletlenül is, de odaadták a királykisasszony kezét és a fele királyságot.
A legényke és a királykisasszony boldogan éltek, míg meg nem haltak, született egy szakajtónyi gyerekük. A lányok ugyanolyan szépek és okosak lettek, mint az anyjuk, a fiúk pedig ugyanolyan jóképűek és nyíltszívűek, mint az apjuk.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!

Mese LVIII.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy egérke. Lusta kis, pocakos egér volt, nem csinált egész nap semmit, csak heverészett a ketrecében és sajtot rágcsált, amit minden nap egy fehér köpenyes ember adott neki. Nem nagyon értette, hogy miért kap sajtot, mikor semmivel nem szolgált rá, de ezen a tényen általában nem sokat morfondírozott. Voltak persze más egerek is abban a hatalmas, neonfényű teremben, ahol az egérke ketrece volt. A többi egér is ketrecben élt, csak őket néha ki is vették a ketrecből és más fehér köpenyes emberek különböző dolgokat csináltak velük. Sokan közülük vissza se kerültek a ketrecbe. Ez a tény, ha nem is kerülte el az egérke figyelmét, de nem is foglalkoztatta nagyon. Különben is a terem egyik eldugott zugában, magányosan állt a ketrece, így nem is nagyon tudott szóba elegyedni más egerekkel.
Történt egyszer, hogy az egyik kísérleti egér, (mert hogy azt már az Olvasó kitalálhatta, az egérke egy laboratóriumban élt) Bunkó megszólalt:
- Hé , Vész, mit fogunk csinálni ma este?
- Ugyanazt, Bunkó, amit minden este! Meghódítjuk az egész világot! – felelte lángész társa.
Vész ki is nyitotta farkával a lakatot, és éppen lopakodtak volna ki, amikor Bunkó a farkával levert egy tégelyt, ami összetört és zöldes színű szagfelhővel töltötte meg a termet. Az egereknek, akik belélegezték a felhőt, szintén zöldes szeművé vált a szemük, és elkezdtek vicsorogni. Így tett Bunkó és Vész is, akik erre az estére letettek világuralmi terveikről és visszamentek inkább a ketrecükbe. Az egérke ketrece olyan távol esett a felhőtől, hogy azt nem érte el a felhő.
Másnap, mikor a tudósok munkához akartak látni, és kinyitották a ketreceket, az egerek nekik ugrottak és felfalták őket, majd a tárva-nyitva hagyott ajtón keresztül kiözönlöttek a teremből.
Mire az egérke felébredt (mindig késő délelőttig aludt), már csak a holttesteket találta a teremben. Na, ennek a fele sem tréfa! – gondolta magában, és ő is nyakába vette a világot.
Ahogy ment-mendegélt, egyszer csak egy mezőre ért. A mezőn hamarosan szembe találta magát egy egérrel. De milyen furcsa egér is volt az! Kisebb volt, mint ő, nem is olyan jól táplált, ráadásul barna! Ki látott már barna egeret, hisz ő eddig csak fehéreket látott.
- Hát te meg miféle szerzet vagy? – kérdezte az egérke.
- Ezt én is kérdezhetném, báttya! Én mezei egér vagyok, te meg biztos valami felkapaszkodott városi anyaszomorító vagy. – válaszolta a másik egér.
- Hogy én városi egér vagyok-e, azt nem tudhatom, mert azzal sem vagyok tisztában, hogy mi az a város. Eddig egy neonfényes teremben éltem, ketrecben, és csak más fehér egereket láttam, akik szintén ketrecben éltek. Tényleg, te miért vagy barna és miért nem élsz ketrecben? – kérdezte meglepetten történetünk hőse.
- Némá’, báttya! Kijátsszuk a faji kártyát? Fehér hatalom, mi? Azért nem élek ketrecben, mert a mezei egerek szabad nemzetségéhez tartozom, és azért vagyok barna, hogy a ragadozó madarak ne vegyenek észre a levegőből. Ilyen fehér bundával, mint a tiéd nem sokáig maradsz itt életben. – válaszolta újdonsült ismerőse, és azután be is dörzsölte az egérkét mindenhol földdel, hogy ne legyen annyira észrevehető.
- Éhes vagyok. – jelentette ki ezután az egérke.
- Akkor keress magadnak valami ennivalót a mezőn. Annyi ízletes mag van itt. – mordult rá a mezei egér.
- Magot egyek? Sajt nincs? Eddig minden nap kaptam sajtot. – válaszolta az elképedt rágcsáló.
- Itt nincs sajt, és nem is ad neked senki semmit csak úgy. Meg kell érte harcolnod. – válaszolta a mezei egér, és azzal el is kezdte az egérke okítását. Kitanította, hogyan kell élelmet szerezni, hol csillapíthatja a szomjúságát, és hogy hogyan kerülje el a ragadozókat. Egy nap, amikor az egérke és mezei társa épp eleséget kerestek, megpillantottak egy öreg mókusmamát, aki éppen nagy üggyel-bajjal mogyorókat cipelt. Az egérke rögtön oda is szaladt az öreg mókusmamához, és segített neki elcipelni a mogyorókat az odújához.
- Jó tett helyébe jót várj! Itt van ez az arany búzaszem. – mondta az idős mókus.
- Mire jó ez? – kérdezte az egérke. A mókusmama a fülébe súgta.
- Á, értem! – derült fel a mókuska arca – Köszönöm szépen!
Egyik este, mikor az egérke a mezei egérrel éjszakai portyán volt, egyszer csak jött egy farkas, és széttépte a mezei egeret. Na, ennek a fele sem tréfa! – gondolta magában az egérke, és a nyakába vette a világot. Útközben elszaladt két ember mellett.
- Nézd csak, George! Egy egérke. Ne vegyem fel? – kérdezte a megtermettebb.
- Hagyd csak, Lennie! Már el is szaladt. – válaszolta a társa.
Ahogy ment-mendegélt, egyszer csak egy olyan helyre ért, ami tele volt kőépületekkel és emberekkel. Áhá, szóval ez az úgynevezett város! – gyúlt fel benne a felismerés. Ügyesen manőverezve az emberek talpai között egy sikátorba jutott. A sikátorban levő szemétdombból egyszer csak előbújt három patkány.
- Hát te meg mit keresel itt? – förmedtek rá. Az egérke elmesélte, hogyan is keveredett ide.
- Tudd meg, hogy mi a patkányok büszke nemzetségének tagjai vagyunk. – düllesztette ki büszkén a mellét a vezérpatkány.
- Az eddig is egyértelmű volt nekem. – válaszolta az egérke.
- Ne feleselj! Tudd meg, hogy hadjáratba kezdtünk az emberek ellen. Hallottuk, hogy egy másik várost elleptek az egerek, és mindent felfaltak, ami az útjukba került. Ha a senkiházi egereknek sikerülhetett, akkor nekünk is fog. Összegyűjtöttük ide a környék összes patkányát és meg fogjuk támadni az embereket. Az ember amúgy is elkorcsosult már, egyes tagjai nem átallottak olyan szokásokat felvenni, amit csak ti, nyomorult egerek űztök. Mi ki nem állhatjuk az egereket, ezért készülj a halálra, nyomorult kis rágcsáló!
Az egérke már épp azt akarta mondani, hogy a patkányok is rágcsálók, amikor a torkára forrasztották a szót egy késsel. Már le is számolt az életével, amikor egyszer csak megszólalt egy síp. A patkányok, mint akiket megbabonáztak, azon nyomban otthagyták az egérkét és a síp hangjának irányába szaladtak. A következő, amit az egérke látott, az volt, hogy az összes patkány egy sípon játszó legényt követve elhagyja a várost. Ha az egérke felnézett volna az utcatáblára és tudott volna olvasni, elolvashatta volna a város nevét: Hameln. Na, ennek a fele sem tréfa! – gondolta magában az egérke, és beszaladt a legközelebbi házba.
A házban legnagyobb meglepetésére igen sok egérbe botlott, akik szürkék voltak. Áhá, akkor ezek lehetnek azok a városi egerek, akikről a mezei egér beszélt! – gyúlt fel benne a felismerés. A városi egerek királyuk elé vezették.
- Ki vagy te? Mit keresel itt a mi birodalmunkban? Miért vagy fehér? Az egerek büszke nemzetségének minden tagja szürke. – kérdezte az Egérkirály.
- A mezei egerek barnák. – vetette ellene az egérke.
- A mezei egerek nem tartoznak az egerek büszke nemzetségéhez. Ők az egerek söpredéke. – gorombította le az Egérkirály. – Egye fene, meghagyjuk az életedet, de csak azért, mert mindenkire szükségünk van a Diótörő elleni támadásra. De ha a legkisebb panaszt is hallom rád, én magam harapom át a torkodat!
Az egérke megtett mindent, amit kértek tőle, ki se nyitotta a száját, de közben figyelt. Megfigyelte, hogy milyen ellenszenves és gonosz az Egérkirály, milyen gusztustalan és kövér az anyja, és hogy milyen szimpatikus és szerethető Diótörő. A szíve inkább a játékok seregéhez húzta, de árulja el saját fajtáját? – merült fel benne a kétség. És különben is mit tudna ő tenni egymaga az egerek hada ellen? Ám hamarosan már annyira nyilvánvalóvá vált az Egérkirály gonoszsága, amelyet már a vér szava sem tudott ellensúlyozni. Ekkor eszébe jutott az arany búzaszem. A szájába vette, kettéharapta, és azt kívánta:
- Egyék meg az emberek az összes városi egeret!
Mivel a búzaszemnek varázsereje volt, amely képes volt egy kívánságot teljesíteni, úgy is lett, ahogy az egérke kívánta. Az emberek kikeltek az ágyaikból, és felzabáltak minden egeret, akit csak találtak. Majd leültek és megnézték A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretőjét.
Az egérkének ezután már elege lett a kalandokból, ezért keresett egy szép kis parókiát, és Hivatalos Templom Egere lett. Elvett egy egérlánykát (munkájából kifolyólag természetesen templomi esküvő volt), és született több szakajtónyi kisegerük.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!

Turné

A héten turnéztunk egyet az Öreggel meg Tóbival Lengyelországban.
Hétfő;Nyíregyháza-Częstochowa: 500 km. Semmi említésre méltó.
Kedd, Częstochowa-Kraków-Rzseszów:310 km. Délelőtt megnéztük a jasna góra-i kolostort és természetesen a częstochowa-i Szent Szűzet. Nagyon tetszett az egész kolostor, maga a hely is megőrizte szakralitását a temérdek látogató ellenére is. Meg hát egy polinistának illik legalább egyszer Jasna Góra-ba elmenni.:-)
Délben értünk Krakkóba, a Nemzeti Múzeum előtt leparkoltunk, aztán besétáltunk az Óvárosba. Egy barszcz a volt Różowy Słońban, ami már nem Różowy Słoń, de a kínálata ugyanaz. A leves finom volt, a pultos lányka gyönyörű. Aztán egy séta: Św Anny-Rynek (megvettem az új Stasiukot a Matrasban)- Maly Rynek-Grodzka-Kanonicza-Planty. Megint jó volt Krakkóban lenni, mégha csak rövid időre is. Ja, és láttam a Piastot is a kocsiból. Nem változott semmit. :-)
Rzeszówban, megint megérkezés, evés (szalonna, kolbász), pálinka, sör, aztán kicsit nyakamba vettem a várost.
Szerda; Rzeszów-Jarosław: 57 km. Délelőtt megbeszélés a rzeszówi múzeum történeti osztályvezetőjével egy közös első világháborús kiállításról. Aztán irány Jarosław. Szokás szerint egy rossz ebéd (eddig még nem ettem hajdinakását és ezután se fogok), aztán teázás az apátság vezetőjével, Marek atyával. Közben emberek jöttek-mentek. Este vacsora, utána szétszedtük, bepakoltuk a Rákóczi-kiállítást.
Csütörtök: Jarosław-Przemyśl-Nyíregyháza: 390 km. Reggeli, utána irány Przemyśl. Beszélgetés a przemyśli múzeum igazgatójával a nagy semmiről, majd két kiállítás megtekintése, amiket már én is láttam, apám meg már kétszer. Utána bevásárlás és irány haza. Újhelben még egy halászlé.

Anyáméknál felmondott a pszichológus. Nem bírta idegekkel. :-)

Ma volt a sérült gyermekek napja az Állatkertben, minden fogyatékkal élő bejöhetett a kísérőkkel együtt. Én is egy olyan 8-assal mentem, amin a fogyatékkal élők voltak most többségben. Eszembe jutott, hogy ha ez egy kísérlet lenne, és a kísérlet alanyának el kéne döntenie, hogy a buszon utazók közül kik a "normálisok" és kik a fogyatékkal élők, nem biztos, hogy egy-két "normális" nem akadna-e fent a rostán. :-)

Mese LVII.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy leány és egy legény. Egy tüntetésen (Egy millióan a sajtok szabadságáért) találkoztak, a fiúnál épp az Ulysses volt, egy ismerősétől kérte kölcsön néhány éve, és úgy gondolta, hogy az egymillió ember között biztos ott lesz az ismerőse, így vissza tudja neki adni a könyvet. Ezen az Ulysses köteten akadt meg a lány szeme. Hamarosan szép szerelem szövődött közöttük, együtt jártak az újlipótvárosi Rókalyuk Színházba különféle alternatív darabokra, és még a Húsvét-szigetre is elstoppoltak, bár a Copiapó – Hanga Roa közti út kicsit nehezen indult be, de azért megoldották.
Egyszer azonban minden elromlott. A lánynak rossz kedve lett, és ettől a fiúnak is. Akkor határozta el magát a cselekvésre, mikor egy nap megkérdezte a lányt:
- Hogy vagy?
És ő azt felelte:
- Erre most mit mondjak?
Hol is keresse a megoldást a problémára? Ott, ahol a legtöbb ember. Nem, nem a piában. A vallásban. Bár Groucho Marx távoli unokatestvére rosszallását fejezte ki, hogy ezt a megoldást választotta, valami ópiumot is emlegetett, de azért a legény gondolta, egy élete-egy halála, ő bizony megpróbálja. Melyik vallást is válassza? Kézenfekvőnek tűnt az a vallás, amelynek jelében megkeresztelték: az egyedül üdvözítő római katolikus. Különben is, abban ott van Szűz Mária meg Mária Magdaléna alakja, Mianyánk, ki vagy a mennyekben, vagy mi a szösz, szóval egész matriarchálisnak tűnik. El is ment a helyi plébánoshoz, megcsókolgatta kicsit a gyűrűjét, majd tanácsot kért, hogy mit tegyen:
- Fiam, neked el kell hoznod Szent Márk ereklyéit Velencéből, az majd meggyógyítja a mennyasszonyod (a legény nem árulta el, hogy ők csak úgy vadházasságban élnek a leánnyal, összeálltak, mint a lovak) búskomorságát. De vigyázz, mert az ereklyéket maga Gábriel arkangyal őrzi, kivont tüzes karddal (szériatartozék) egy szárnyas oroszlánnal (igényes kiegészítő a Genius Loci cég jóvoltából). Ha bármi baj lenne, itt van ez a színarany síp. Csak fújj bele, és egyből ezen a parókián teremsz.
A legény másnap el is indult, oda is ért a Szent Márk-székesegyházhoz. Ügyesen elvegyült a turisták között, ki is bontotta az ereklyéket a szoborból, és már épp ment volna kifelé, amikor megbotlott egy fényképezéssel elfoglalt japán turistában, az ereklyék a padlónak ütődtek, az egész templom elkezdett bongni, megjelent Gábriel arkangyal tüzes karddal (szériatartozék) a szárnyas oroszlán (igényes kiegészítő a Genius Loci cég jóvoltából) és dörgedelmes hangon így szólt:
- Hogy merészeled ellopni egy szinoptikus földi maradványait? – ezzel magához rántotta az ereklyéket tartalmazó zsákot. A legény az utolsó pillanatban fújta meg a színarany sípot, különben nagyon pórul járhatott volna.
A leány látva, hogy a kedvese milyen áldozatra képes érte, elhatározta, hogy segít magán, és akkor Isten is megsegíti. De melyik is legyen az az Isten? Legyen Allah. Négy feleség, számos ágyas, lefátyolozott feleségek, akik a férjük mögött haladnak, hurik a mennyben, a legénynek biztos tetszene egy ilyen vallás. Különben is, Mohamednek is Gábriellel gyűlt meg a baja, mint a kedvesének. Persze sokat segített a döntésben a leánynak, hogy hitehagyott szarajevói muzulmán család sarja volt. Végső soron, mindenki a régi családi recepteket veszi elő. El is ment a legközelebbi a mecsetbe, és kikérte a müezzin tanácsát:
- Leányom, el kell menned Szarajevóba, és az ottani mecsetből el kell hoznod a Próféta haja szálát. Ha bármi történne, itt egy zöld síp, csak fújj bele, és máris ebben a mecsetben teremsz.
A leány annak rendje és módja szerint másnap férfiruhát öltött, hogy be tudjon jutni a mecsetbe és pár napon belül el is jutott Szarajevóba.
Baj nélkül be is jutott a mecsetbe, sikerült is észrevétlenül kivennie a hajszálat díszes tartójából. Már éppen kifelé tartott volna, mikor tüsszentett egyet, és a hajszál ruhájának rejtekéből a földre esett. A mecset bongni kezdett, és megjelent egy dzsinn, handzsárral a kezében.
- Megpróbáltad ellopni a Próféta haja szálát, most meglakolsz bűnös tettedért! – ezzel már indult is a leány felé. A leány az utolsó pillanatban fújta meg a zöld sípot, különben nagyon pórul járhatott volna.
Mivel külön-külön egyikük sem járt sikerrel, ezért úgy gondolták, közösen próbálják megtalálni a boldogságot egy vallásban. Sorra vették az összeset, és végül a Krisna-tudat mellett döntöttek. Vegetarianizmus, kényelmes ruhák, táncikálás a reptereken. Tök cool az egész. El is mentek a legközelebbi szerzeteshez, hogy megkérdezzék, milyen úton-módon lehetnének boldogok. A szerzetes beszélt nekik a tisztaságról, a lemondásról, a könyörületességről és az igazmondásról, de így már az egész elég macerásnak tűnt. Kitalálták, hogy mi lenne, ha lenyúlnák azt a fekete szőrszálat, amelyből Krisnát teremtették. Azzal biztos érnének valamit, meg különben is, ezek a Krisnások elég szelíd emberek, nem ismétlődhet meg az előző két erőszakos incidens.
Meg is találták azt a titkos szent helyet (valamiért benne volt a GPS-ükben), ahol a szent szőrszálat őrizték. Besétáltak, fogták, magukhoz vették a szőrszálat, és magabiztosságuk teljes tudatában indultak is kifelé. Ekkor eléjük állt egy szerzetes:
- Miért viszitek el a szent szőrszálat? Hisz a mi hitünk szerint annak semmi varázsereje sincsen.
- Nem hiszünk neked, valamit biztos lehet vele kezdeni. – válaszolta a legény.
- Látom rajtatok, hogy minden áron a boldogságra törekedtek, és ez könnyelműségekre csábít benneteket. Szerzetes vagyok, akinek mindig igazat kell mondania, és ti kétségbe vontátok ezt. Könyörületesnek kéne lennem, de most nem leszek az. Móresre tanítalak benneteket!
- Szerzetes vagy, tehát nem követhetsz el erőszakot, úgyhogy nem is tudnál minket móresre tanítani. – feleselt vissza a lány.
- Én nem is, de ők igen. – ezzel a hatalmas kapu felé mutatott, amely egyszer csak kinyílt és belovagolt rajta harci szekerén Ardzsuna királyfi, kinek kocsihajtója Krisna maga volt. Úgy megkergették a két szerelmest árkon-bokron, hetedhét országon keresztül, hogy azok még sokáig alaposan megemlegették azt.
Az üldözés végül egy réten ért véget. A két szerelmes, miután minden boldogságkeresési kísérletük kudarcba fulladt, mit tehetett mást? Táncra perdült.
Ha nem is éltek boldogan, míg meg nem haltak, de egy időre legalább jókedvük kerekedett.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!

Ne légy hülye!

Én nem tudom, mi van velem, de mostanában annyira hülye és negatív gondolataim támadnak, mint már régen, és nem is könnyű velük megbirkózni. Próbálok azért nem hülye lenni sem magammal, sem másokkal szemben. Ahogy a szombati előadáson mondta a Főorvos:

-Eddig Imola doktornő volt itt az egyetlen normális ember az osztályon. Vegyük a Lajoskát a szexuális kielégítetlenségével, a Szabó doktort az alkoholizmusával, magamról már nem is beszélve! :D

Hát, egy kicsit így vagyok most én is. :-)

A 3 testőr

Volt egy olyan irodalmi formáció, hogy 3 testőr: Mario Vargas Llosa, Umberto Eco és Salman Rushdie. Azért nevezték magukat így, mert az elején mind a 3-an kritizálták a másikat, de mikor találkoztak, remekül kijöttek. E sorok írója látta már mind a hármukat , de azért szívesen megnézett volna egy olyat, amikor mind a hárman egyszerre jelen vannak. Mint például itt: www.youtube.com/watch?v=_ESXE2XvVyA

Rushdie újra

1992-ben, az akkor már 3 éve a fatva miatt bujkáló Salman Rushdie együtt ebédelt az akkor már kb 37 éve az amerikai nyilvánosság elől bujkáló Thomas Pynchon-nal. Talán sohasem hangzott olyan autentikusan az a mondat, hogy: -Nice to see you, mint akkor. :-)

Czarna meséje születésnapomra (kérésre elküldöm az illusztrált változatot is :-)

A történet egy nőről szól, aki mindent megtett Juanért, a pompás, formás szexistenért. A nő nagyon elszánt, az arcán is látszik az eltökéltség.


Minden álcát bevetett, hogy megtalálja azt a fickót, aki így elcsavarta a fejét. Ugyanis szegény lányt (is) rabul ejtette Don Juan Muy Sexual y Azevedo különleges varázsa, intellektusa … no meg persze világhírű pucolója.
Erőfeszítései azonban nem jártak sikerrel. Teljesen kivetkőzött magából, még a cigarettára is rákapott. Azon tűnődött, hogy vajon őt is így keresi-e Juan, mert pillanatnyilag úgy tűnik, hogy egy tüt, annyit se tesz keresztbe érte.




Emésztette magát, kétségei voltak. Még a régi szerelméről, Paszkálról is megfeledkezett. Emiatt picit furdalta a lélek, de végül túltette magát borzalmas gondolatain és bizalommal tekintett a távoli jövőbe.

Kőkemény edzéstervet dolgozott ki, és tisztességgel végig is csinálta. Ráébredt, hogy nem ő az egyetlen (még csak nem is Jet Li), aki Juansito kegyeit keresi. Bizonyára vannak feslett nőszemélyek, akik kokettálnak szíve választottjával. A cangák … azt hiszik, elég, ha kapatosra isszák magukat és máris nyert ügyük van.



Gyanúja beigazolódott, útját hamar keresztezte egy hárpia. A rib egyből észre is vette, hogy a lány fogyott a nyakából, amit megirigyelt. Mit sem sejtve rá is támadt, de hősnőnk tudta, hogy a lovagló dervis technikát alkalmazva könnyedén legyőzi ellenfelét. Elgondolkodott utána, hogy fogyott a nyakából? Majd rájött: kit érdekel …


Sok harcot kellett még megvívnia. Ennek egyik előnye, hogy informálódni is tudott. Az egyik legfontosabb, hogy Juan kedvenc témája: a csöcsök. Ezért rengetett tanult róluk, hogy bármikor be tudjon kapcsolódni egy tartalmas és mély társalgásba.


Az idő csak telt, a lányka pedig már kezdte unni, hogy bármit tesz, nem halad előrébb. Nagyon csalódott volt, hogy annyi pofon, mellvizsgálat, nyaki fogyás után egyszerűen semmi eredmény. Juan nincs sehol. Már csak a dzsungelben nem kereste, de oda nem megy, mert ott sok a hülye bogár.


Addig is nagyon sok egyéb módszerrel próbálkozott. Még egy tüt is keresztbe tett. De hasztalan. Keserű volt a felismerés, hogy ha fejre áll, akkor se találja meg Juant. Még Carlito útját is végig járta, de mindhiába …



A lány soha nem találta meg Don Juant, nagyon szomorú volt emiatt. Paszkálhoz nem akart visszamenni. Inkább úgy döntött, hogy itt hagyja ezt az üzenetet, hogy továbbítsam.
És végezetül azt mondta, hogy azért nem adja fel, de ha továbbra sem jár sikerrel, azért egy patront megért. És ha találkozom véletlenül Juánnal, akkor adjam át neki a következő üzenetet: ¡Feliz cumpleaños, Juan! 

Most olvasom az új Rushdie-t. Mint eddig az összeset (na jó, a Talpa alatt a földet nem igazán), nagyon élvezem. Rushdie, Kundera, Llosa: ezek mind visszaröpítenek egy kicsit 17-20 éves koromba, amikor a legérdeklődőbb voltam és a legnyitottabb a világra. Egy lakatlan szigetre tuti, hogy a Harúnt vinném magamra, mert kicsi, szórakoztató és benne van minden. :-) Ráadásul ez a legértékesebb könyv a számomra: az egyik kedvencem, Rushdie is dedikálta, és 2002. július 1-én vettem meg a WestEnd-ben, az utolsó pénzemből. Az első Dream Theater-koncertemen voltam túl, ami nagyon jó volt, és épp a vonatot vártuk, de még megnéztük a vb-döntőt, amit Brazília nyert 2-0-ra Ronaldo két góljával. Ez volt az a könyv, ami már az első mondatával levett a lábamról. A következő ilyen Gaiman volt Mrs Forrester-rel és a Szent Grállal. :-) Szóval ez az a könyv, amit csak a nekem legfontosabb embereknek adok kölcsön.

Nem tudom, melyik volt a gusztustalanabb reggeli látvány: Veres Jánosé tegnap vagy a hányásé a buszmegállóban ma?

Recepciós-hierarchia

Váltótársam, A. (maradjunk most a betűknél, úgy egyszerűbb a névadás) mondta, hogy rendelt egy Bazi nagy görög lagzi-tálat a Pizza Maffiától, és a futár még a szokásosnál is bazibbat kapott, mert a futár már ismer minket, és direkt szólt a szakácsoknak, hogy rakják meg alaposan a dobozt. Ezzel szemben másik váltótársam, B. is rendelt, de ő meg alig kapott. Kitaláltuk, hogy biztos azért, mert B. csak délután 4-ig van, és ezért őt nem ismerik annyira a futárok, mert az ételrendelések nagy része általában kora este van. Ezután rájöttünk, hogy a: Te csak 4-ig vagy! az egyik legnagyobb sértés, amit recepciós kaphat, és ebből kiindulva felállítottuk a recepciós-hierarchiát:

- A. a plebs, mert ő csak 4-ig van és max. 8 órát dolgozik.

- B. és én vagyunk a felső középosztály, mert mi este 8-ig vagyunk, és néha 12 órázunk is.

- C. és D. pedig az arisztokrácia, mert ők este 8-tól reggel 8-ig vannak, és mindig 12 óráznak.

Bizonyítékként: C. már ingyen pizzát is kap a maffiásoktól. 

Drága jó anyám sokadjára

Tesóm: -Most a '80-as évek divatja jött vissza. Nagyon szörnyű.
Anyám:-Nekem mondod, már akkor utáltam, amikor benne éltem. :D

Anyámnak van egy nagyon régi vendége, a Katonatiszt, aki nincs jóban a gyerekeivel.
Anyám:-Még azt is felírta, hogy a lánya mit mondott neki. Ezen rágódik és képes még 10.000 Ft-ot is fizetni nekem, hogy elmondhassa. Ahelyett, hogy venne belőle egy szandált! :D

A Katonatiszt azt is elmesélte anyámnak, hogy anyám mit mondott neki az első jósláskor, és hogy az mind be is jött.
Anyám: -Mit tudom én már, mit mondtam neki! Amikor ilyeneket mesélnek nekem, csak nézek, mint pocok a lisztből! :D

Mozart, James Joyce és a szodomia

A bukósisak, a sör és Joyce Ulysses-ének találkozása egy szállodai recepciós pultban. :-)

Nagyon jól esne, ha rossz kedvem van, valaki a testével vigasztalna meg. Vagy legalább azt mondaná: nem lesz semmi baj, minden rendben.

Jelenlegi lelkiállapotomról sokat elárul, hogy csak délkelet-közép európai etno-punkot tudok hallgatni. :D
Persze erre erősen rásegített a szombati Rotfront-koncert. :-)  http://www.youtube.com/watch?v=6n5bsyGHges Jót tett, mint a Rotfrontnak az énekesnő váltás. :-)

Mit kell tennem?

Mulatságosakat mondani, hogy jó kedved legyen.
Mesélni, hogy szórakoztassalak.
Bölcsességeket mondani, hogy megvigasztaljalak.
Nem mondani semmi hülyeséget, még ha te esetleg bolond is lennél.

Mese LVI.

            Annak idején minden történet Anansié volt. Előtte pedig Tigrisé, s a világ sötét volt és erőszakos. Aztán Anansi megszerezte magának az összes történetet, s a mindenség sorsa jobbra fordult.[1]

            Történt egyszer, hogy Anansinak kecsketejre támadt kedve. Meg is kereste a Kecskét, hogy ugyan adjon már neki néhány pint[2]tejet. A Kecske nagyon szociális alkat volt, állandóan más állatok segítségére sietett, ezen kívül már-már túl gyakran élt a web2-es alkalmazásokkal. Egyből meg el is kezdett bólogatni, hogy csak úgy rezgett bele a kecskeszakálla:

- Persze-persze, adok szívesen. Egyébként is már adok tejet a Hiénának, a Keselyűnek és a Fruzsinak is. – felelte a Kecske, és megengedte, hogy Anansi megfejje. Anansi igen örült a kecsketejnek, még egy kis kecskesajtot is készített belőle. Anansinak ezután kecskecombra támadt kedve, meg különben is bántotta kicsit az önérzetét, hogy hiába övé az összes történet, a Kecskét nem sikerült átejtenie. Felkötötte hát az egyik lábát, és úgy ment el a Kecskéhez.

- Nézd, Kecske, elveszítettem az egyik lábamat. Nem adnád oda a tiédet? - kérdezte a kérődzőt.

- Kicsit fura kérés ez egy Póktól, de persze, odaadom. – felelte a Kecske.

A Kecske innentől kezdve kicsit lassabban tudott odaszökellni a többi állathoz, hogy élénk társadalmi életet éljen, de oda se neki, övé volt az érzés, hogy segített. Anansié pedig egy jókora kecskecomb. Mint annak idején minden történet.

            Történt egyszer, hogy Anansi túl hidegnek találta a barlangját, ahol lakott. Meg kéne szerezni a Zsiráf bőrét, úgy gondolkodott. A Zsiráf nagyon okos volt, feje folyton az egekben járt, mindig mások számára érdektelen dolgokról gondolkodott. Kicsit hiú is volt tudására, de ennek ellenére áldott jó Zsiráf volt.

            Amikor Anansi meglátta a Zsiráfot, eszébe jutott, hogy megkérdezze: - Mondd, Zsiráf, hánytál már? Ám inkább így kezdte mondanivalóját:

- Zsiráf, azt mondják, te tudsz itt a legtöbbet.

- Meglehet. Lehet, hogy tiéd az összes történet Anansi, de én meg azt tudom, hogy melyik levéltárban kell őket keresni. Nincs a Szavannának olyan története, amelyet én nem ismernék, és ne tudnék lábjegyzetekkel ellátni.

Kivéve a sajátod – gondolta Anansi, akié nem csak az összes történet volt, hanem ki is tudott találni újakat, hiszen szavainak teremtő ereje volt. Ha akart, lengyel turistacsoportokat, ha akart, olasz neorealista spagettiket tudott elővarázsolni a Semmiből.

- Ha olyan sok mindent tudsz, akkor spárgát csinálni is tudsz. Nézz rám, nekem nyolc lábam van, neked csak négy. Én meg tudom csinálni a spárgát könnyedén, és te?

 A zsiráf neki is gyürkőzött, hogy ne maradjon szégyenben, de ahogy csúsztatta szét a lábait, egyszer csak megroppant a gerince, nem tudott tovább mozogni, és néhány nap múlva el is pusztult.[3] Anansié lett a bőre. Mint annak idején minden történet.

            Történt egyszer, hogy Anansinak egy kis konyhakertet szeretett volna. Ám kivel is szántassa fel a kertjét? A Bivaly tűnt a legkézenfekvőbb megoldásnak. A Bivaly – mint általában a Bivalyok – nagydarab volt, nagyhangú, harsány és nyakas. Szeretett a sárban dagonyázni, nem törődve az idő múlásával. Felderítették: a jó mókák és az alkohol. Lehangolták: ha igába akarták hajtani és/vagy munkára akarták fogni. Anansinak azonban pont e két utóbbi dolgot akarta vele megtenni, ezért meg is hívta a tornácára a Bivalyt, egy kis poharazgatásra.

- Bivaly – kezdte a mondókáját Anansi, amikor már mindketten virágos kedvükben voltak – fogadjunk egy üveg sörben, hogy nem tudsz elhúzni a kertem végéig.

- Anansi, te csak egy nyeszlett kis pók vagy. Játszva elhúzlak. – hangzott fel a Bivaly erős hangja Anansi tornácán.

- Rendben – felelte Anansi – akkor lássuk! – és ezzel a Bivaly nyakába dobta varázsekéjénet jármát (még egy vasárnapi öko-bio-kézműves piacon szerezte ezt az ekét. Egy maga szőtte tarisznyáért cserélte, ugyanis a pénzbeli fizetés ellentétes volt a piac szellemiségével.) és - uccu neki! - már nyargaltak is a kert vége felé. A Bivaly nagyon élvezte, hogy megmutathatta országnak-világnak, milyen helyre Bivaly ő, hogy csak úgy nyargalászik ezzel a nyeszlett kis Anansival, és már előre örült az ingyen sörnek, amikor egyszer csak elértek az udvar kerítéséig.

- Na, Anansi, most már elengedhetsz, megnyertem a fogadást. Ide a sörit! – lihegte kifulladva, miközben mellkasa csak úgy dagadozott a büszkeségtől.

- Dehogy engedlek el, Bivaly, amíg fel nem szántottad a kertemet! – felelte gúnyosan Anansi.

A Bivaly próbált szabadulni, de a varázseke járma fogva tartotta. Marja és háta felsebesedett a sok küszködéstől, de mit volt mit tenni, bele kellett nyugodnia, hogy Anansi őt is átejtette, és kelletlenül ám, de felszántotta a kertet. Anansi pedig nagyon szép sóskát és/vagy spenótot, paradicsomot és céklát vetett. Meg olyan illatos és fenséges bazsalikomot, aminek messze földről a csodájára jártak. Mikor nem volt rá szüksége, elcserélte a Bivalyt a közeli falu földműveseivel egy jókora darab mozzarellára. Így övé lett a környéken a legjobb saláta. Mint annak idején minden történet.

            Ha a mese hármas egysége nem akadályozta volna meg, Anansi megtréfálta volna a Hiénát és a Keselyűt is. Na, meg persze a Fruzsit is. Bár azzal, akit a Hiéna és a Keselyű társaságában emlegetnek, még talán Anansinak sincs kedve egy közös történethez. Nem mutatna jól a gyűjteményében.

ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!

---

[1] Neil Gaiman: Anansi fiúk

[2] Angolszász szerző inspirálta meséhez angolszász mértékegységeket. Még ha az a szerző lengyel zsidó bevándorlók gyermeke is.

[3] Szomorú, de igaz történet: az Állatpark egyik zsiráfjával is ez történt, csak őt persze elaltatták.

Mese LV.

            Egyszer volt, hol nem volt egyszer egy királyság, minden királyságok legszomorúbbika; olyan riadalmasan szomorú volt, hogy a tulajdon nevét is elfelejtette.[1] Miért volt szomorú ez a királyság? Mert a világszép legidősebb királykisasszony elköltözött egy másik királyságba.

            Szomorú volt a legkisebb királylány, Puporka is. Ki is hirdette a Névtelen Ország királya, hogy annak adja Puporka kezét (a korabeli házasodási rendet teljesen felrúgva) és fele királyságát, aki felvidítja a királylányt, ám akinek ez nem sikerül, annak fejét veteti.

            Épp a kihirdetés idejében járt az országban három jóbarát: Rum, Bach és Sebestyén. Valódi nevüket már örök homály fedte. Rum mértéktelen alkoholfogyasztásáról kapta a nevét. Irgalmatlan derékbőséggel megáldott köpcös férfiú volt, aki barna vászonnadrágot és tengerészcsíkos inget viselt. A nadrágot megfelelő öv híján bálakötöző madzaggal kötötte meg és ruházatának eleganciáján sokat rontott, hogy minden ruhadarabja legalább 8 éves volt. Bach nevét arról kapta, hogy állítólag konzervatóriumot végzett. Igazság szerint egész zenei pályafutása abban merült ki, hogy egyszer megkért egy öreg matrózt, hogy tanítsa meg tangóharmonikázni, aki nemet mondott. A szelíd rábeszélés sem hatott, és miután mindketten kikerültek a korházból, Bach végleg le is tett a professzionális zenei pályáról. Sebestyénről senki nem tudott semmit, mert ő általában nem szólt egy szót se, csak sokatmondóan mosolygott.[2] Égy kikötői csapszékben üldögélve (a királyság a Bohém-tenger[3]partján feküdt) döntötték el, hogy ők bizony egy életük-egy haláluk, megpróbálják felvidítani a királylányt, hisz ha a házassághoz nem is fűlött a foguk, azért egy fele királyságot szívesen elittak és elkártyáztak volna. Amúgy is csak egyikőjüknek kéne megházasodni, azt meg majd sorshúzással eldöntik, ha sikerül a nevettetés. El is kezdtek tanakodni, hogy hogyan is kéne felvidámítani a hercegnőt, amikor odalejtett hozzájuk egy hastáncosnő. Ezt a műsorszámot kissé népszerűtlenné tette, hogy a táncosnő ötvenedik életévét már régebben betöltötte. A kor és egy ideges bennszülött zsebkése mély nyomokat hagyott az arcán.[4] A három cimbora hamar értésére is adta, hogy nem kíváncsiak a táncosnő művészetére.

- Ha nem, hát nem. Akaratlanul is hallottam, hogy miről beszélnek az urak. Én meg tudnám mondani, hogy mi vidíthatná fel a királylányt.

- És mit kérnél érte, te vén boszorkány? – kérdezte Rum.

- A királykisasszony egy haja szálát. Teljesen igaza van a rumi úrnak, tényleg boszorkány vagyok, a hastánc csak a megélhetés miatt kell, és a boszorkányi munkában pedig mindig hasznos, ha az embernek egy királylány haja szála van a birtokában.

A három jóbarát hamar rá is állt erre az alkura.

- Na, bökd ki, banya, mi derítheti jókedvre a hercegnőt? – förmedt a kiöregedett táncosnőre Rum.

- Lakik a királyságban egy óriás. Ha kitéptek egy szőrszálat az állából, azt kifeszítitek és megpengetitek, akkor nincs ember fia, akinek ne költözne jókedv a szívébe. Ám bajos eljutni odáig, át kell vergődnötök a Hamis Alkoholisták Rengetegén, a Vérszívó Nyelvészek[5]Ösvényén és végül az Örök Kérdések Tisztásán.

A három jóbarát mindig is kedvelte a kalandokat, ezért másnap már útra is keltek.

            Hamarosan el is érték a Hamis Alkoholisták Rengetegét. Nem igazán tudták, milyen is lehet egy Hamis Alkoholista. Ahogy egyre beljebb értek a Rengetegben, egyszer csak eléjük toppantak Hamis Alkoholisták, rikító hawaii mintás ingekben, elképesztő bermuda nadrágokban és magabiztos rövidital-szaggal övezve. Rum és Bach azonnal támadásba lendült: csak úgy sorjáztak súlyos ökleik, osztogatva a hatalmas pofonokat és a megsemmisítő horgokat. Egyhamar eszméletlenre verték az összes Hamis Alkoholistát. Sebestyén eközben sokatmondóan mosolygott. Rumot azért hajtotta a kíváncsiság egy dolog miatt és fellocsolta az egyik kiütött Alkoholistát.

- Áruld el már nekem, komám, miért vagytok ti Hamis Alkoholisták? – kérdezte Rum.

- Mert van egy szigorú főnökünk, aki nem engedi, hogy délután kettőig igyunk. Bezzeg ott vannak Gluty-gluty Gyuriék, ők már délelőtt megisznak két unicumot. Fejenként. – válaszolta az Alkoholista, majd ismét elájult.

Bach talált még egy Hej, hej helyes beszédet, amit azonnal zsebre is vágott, ki tudja, mire lesz még jó. Még elfogyasztották a Hamis Alkoholisták (Rum szerint csekélyke) alkoholkészletét, aztán nyugovóra tértek, mert másnap még nehezebb próbatétel várt rájuk.

            A következő napon el is érték a Vérszívó Nyelvészek Ösvényét. Ahogyan számítottak is rá, hamarosan eléjük is toppantak a Vérszívó Nyelvészek. Mind sápadt volt, a folyamatos könyvtárban és levéltárban üléstől, megnyúlt szemfogaik csak úgy csillogtak a napfényben, mindegyik fekete köpenyt viselt. Sorszámok és tudományos fogalmak egymásra aggatásával különböztették meg egymást.[6]

- A Hamis Alkoholistákon még túljutottatok, de most már vége az életeteknek. Van valami utolsó kívánságotok? – kérdezte vezetőjük, 117. avagy Generatív Mondattan.

- Szeretnék még egyet tangóharmonikázni. – felelte Bach.

- Hm, zenés vacsora.[7] – nyalta meg a szája szélét a fővámpír.

            Bach el is kezdett harmonikázni, de olyan tragikusan rosszul játszott, hogy a Nyelvészek úgy döntöttek, hogy nem várják be a végét, hanem azonnal végeznek velük. Bachnak ekkor, mint az egyetemes európai kultúra képviselőjének eszébe jutott a könyv, amit az Alkoholistáknál tett zsebre. Gyorsan közéjük is dobta. Egy szempillantás alatt olyan heves vita bontakozott ki a nyelvművelő és a szociolingvista vámpírok között, hogy hőseinkre már ügyet sem vetettek. Előkerültek régi sérelmek is, például a veláris i megléte, és egyhamar a Vérszívók egymásra támadtak. Heves, de rövid küzdelem után mindegyik Nyelvész holtan terült el.

- Ez volt aztán a vérre menő tudományos vita. – jegyezte meg Bach végül.

            Másnap folytatták útjukat az Örök Kérdések Tisztása felé. Na, erről aztán már végképp nem tudták, hogy mit gondoljanak, és hogy vajon milyen veszély is leselkedhet ott rájuk. Ahogy mentek-mendegéltek, egyszer csak eléjük toppant egy cingár, szemüveges srác, lanttal és figyelemre méltó bajusszal. Rövid idő alatt annyi kérdést zúdított rájuk, hogy Rumnak (pedig aznap csak egy negyed liter rozspálinkát ivott) és Bachnak hamarosan elkezdett zsongani a feje és elkezdtek szédülni. Sebestyén viszont csak állt ott, sokatmondó mosolyával és egy szót se szólt. A lantos még feltett párszáz kérdést, de amikor látta, hogy Sebestyént nem tudja megtörni, és nem hogy válaszolni nem fog egyre sem, de még a sokatmondó mosoly sem fog eltűnni az arcáról, lógó fejjel[8]elballagott.

            Negyedik nap elértek az Óriás barlangjába. Szerencséjükre, ebéd után értek a barlangba, amikor az Óriás épp szokásos délutáni alvását töltötte. Bach gyorsan az Óriás füléhez osont és egy pajkos kis művet kezdett neki olvasni Trubeckoj életéről és munkásságáról (még a Vérszívóknál találta, gondolta, jó lesz még valamire. Bach szinte mindenre azt gondolta, hogy jó lesz még valamire. Vagy kényszeres gyűjtögető volt vagy kleptomániás. Ez, mint eredeti neve, sohasem derült ki.). Az Óriás ettől még mélyebb álomba merült. Rum ekkor az Óriás állához osont és kitépett belőle egy szőrszálat. Sebestyén sokatmondóan mosolygott.

Semmi kedvük nem volt visszafelé is gyalog megtenni az utat, ezért elkötötték az Óriás griffmadarát és visszarepültek vele a Névtelen Királyságba.

            Másnap reggel be is jelentkeztek, hogy ők jöttek felvidítani a királylányt. Gyorsan ki is feszítették a szőrszálat és Bach, az egyetemes európai kultúra képviselője el is kezdett játszani rajta. Mindenkinek öröm és vidámság költözött a szívébe a csapnivaló előadásmód ellenére is, ám Puporka királykisasszony szomorú maradt. Mit volt, mit tenni, a verdikt, az verdikt, a három cimborát le kellett fejezni. A hóhér már épp indult is volna, hogy a vesztőhelyre vonja őket, amikor egyszer csak megbotlott a trónterem padlójának egy kiálló kövében és elesett. Puporka királykisasszony azonnal felkacagott. Kiderült, hogy igen kárörvendő volt.[9]

            A három jó barátnak megkegyelmeztek, sőt, kaptak valami kamuállást jó magas fizetéssel. Az idős hastáncosnőnek is kiutalt egy tisztességes nyugdíjat a népjóléti miniszter, hiszen a népnek is jobb az úgy, ha ő nem táncol többet. Puporka pedig hamarosan megszökött egy vándorköszörűssel.

            Hogy a Névtelen Királyságnak lett újra neve? Kiírtak rá egy pályázatot, és szokás szerint valami nagyon bugyuta név nyert. De a Nemzeti szó legalább nem volt benne.

ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!

---

[1] Szinte szó szerint átvétele a Harún és a mesék tengere első bekezdésének.

[2] Szándékosan rejtőire vett figurák.

[3] Shakespeare, Vihar, Caliban stb.;)

[4] Leila, az arab démon a Három testőr Afrikában-ból.

[5] Milyen más ellenségek lehetnének egy filológus számára? J

[6] Kis Jambus és Marcipán.

[7] Macskafogó.

[8] Kicsit fura nekem ez a kifejezés, de Kosztolányi is használta.

[9] Ezt Lizzykéről mintáztam, mert ő tényleg nagyon kárörvendő.

Múzeumok Éjszakája (képek)

Csak úgy...

Tegnap volt 5 éve, hogy hazajöttem Krakkóból.
Ma van 10 éve, hogy leérettségiztem. Még találkoztam is tegnap az érettségi elnökömmel.
10 éve van annak is, hogy meghalt Knézy Jenő.

Múzeumok Éjszakája 2013

Tavaly, még munkaköri kötelességből, idén már önkéntesen álltam végig azt a 9-9,5 órát, ami a Múzeumok Éjszakája. Már nem dolgozom a Kállayban, de néhány hete Attila felhívott, hogy nincs-e kedvem önkénteskedni. Mivel amúgy is rövid hetes voltam, így szombaton nem dolgoztam, ezért úgy gondoltam: miért ne? Amúgy is mivel az Öregnek az élete a Múzeum, ezért egy kicsit családi biznisz ez az egész. Már csak tesómat kéne beszervezni a Falumúzeumba, és mindenhol lenne egy Bene. :D A főnök és két helytartója. :D A Kállay, mint principátus. Következzen egy kis lista, hogy mik is voltak, mik tetszettek:
-Az Öreg arca és azonnali sarkon fordulása, mikor megtudta, hogy ott van Lakatos Travolta, a disznókirálynő, a Kállay volt főnöke.
-Felülni a tevére.
-Kukullás képek Laczkó Zsuzsival és Józseffel.
-Tárlatvezetés Laczkó Zsuzsinak, a tények teljes mellőzésével. Úgyis mindenki Miklós. :-)
-A szendvicsek, amiket Éváék csináltak.
-A Camping Führer (Camping útikönyv) című könyv. Elképzeltem, ahogy a Monty Phyton-jelenethez hasonlóan Adolf Hitler egy campingből kiindulva megpróbálja újra elfoglalni a világot. :-)
-Az, hogy az Oroszlánkirályos villanykapcsolót milyen szépen beépítették az egyiptomi tárlatba.
-József összes rajza.
-Hogy Nyíregyháza jelenlegi, fideszes polgármesterétől menekülök, de a volt mszp-snek köszönök, sőt még mosolygok is rá. 
-A vendégek hülyeségei: hogy a kitüntetések tulajdonképpen kitűzők és olyanok, mint a rangjelzések a hadseregben.
-Hogy Márainak volt olyan műve, hogy: Napló 1983-1990. Apró szépséghiba, hogy '89-ben öngyilkos lett.
Szóval jól esett megint kicsit a Kállayban lenni, jó emberekkel.Rám fért. :-)

Idézetek mesékből X.

Six Nations 2013, 2. round

Skócia-Olaszország 34-10

Célok: Visser, Scott, Hogg, Lamont ill. Zanni

Jutalomrúgások: Laidlaw (4) ill. Burton

Büntetők: Laidlaw (2) ill. Orquera

Ha azt írtam múlt héten, hogy Olaszország megtalálta a fly-halfját, akkor vissza kell vonnom ezt az állításomat. Orquera pocsékul játszott, a skótok pedig annyira megijedhettek attól, hogy övék lehet a fakanál, hogy bónuszponttal felérő különbséggel verték az olaszokat.

Franciaország-Wales 6-16

Cél: North (WAL)

Jutalomrúgás: Halfpenny (WAL)

Büntetők: Michalak (2) ill. Halfpenny (3)

George North 73. percben szerzett gyönyörű céljával a walesiek eldöntötték a sokáig döntetlenre álló találkozót, ezzel 8 meccses vereségi sorozatuknak vetve véget. A franciák már két vereséggel az utolsó helyen állnak, köszönhetően annak, hogy a szövetségi kapitányuk még mindig nem találja az ideális csapat összeállítást és a TOP 14-ben játszó számtalan idegenlégiósnak is szerepe lehet a gyenge szereplésben.

Írország-Anglia 6-12

Büntetők: O’Gara (2) ill. Farrell (4)

A szinte tökéletesen védekező Anglia Owen Farrell négy büntetőjével megverte az első félidőben Johhny Sextont és Simon Zebot is elveszítő ír válogatottat, ezzel nagy lépést téve a torna megnyerése felé.

Folytatás két hét múlva

  

Six Nations 2013, 1. forduló

Wales-Írország 22-30

Célok: Mitchell, Halfpenny, Cuthbert ill. O'Driscoll, Healy, Zebo

Jutalomrúgások: Halfpenny (2) ill. Sexton (3)

Büntetők: Halfpenny ill. Sexton (3)

Írország az első félidőben feltörölte Wales-szel a padlót, a második félidő elején már 3-30 volt az állás, és hiába játszott Wales fantasztikusan a második félidőben és szerzett 19 pontot, nem tudott fordítani. Megjegyzés: Leigh Halfpenny (aki megérne egy hungaro-mémet Félpénzes néven) egyre izmosabb és egyre nagyobb darab. Ha így folytatja, ő lesz az első első pillér/sarkazó, aki büntetőt rúg. :-)

Anglia-Skócia  38-18

Célok: Parling, Care, Ashton, Twelvetrees ill. Maitland, Hogg

Jutalomrúgások: Farrell (3) ill. Laidlaw 

Büntetők: Farrell (4) ill. Laidlaw (2)

Bár az első célt Skócia szerezte, az angolok hamar fordítottak. Az új sztár, Launchbury (az angolok imádják a második sorosokat, biztos még Martin Johnson idejéből maradt ez nekik) célját érvénytelenítették, sortársa, Parling azért szerzett egyet, mint ahogy az újonc Billy Twelvetrees is.

Olaszország-Franciaország 23-18

Célok: Castrogiovanni, Parisse ill. Picamoles, Fall

Jutalomrúgások:Orquera (2) ill. Michalak

Büntetők: Orquera ill. Michalak (2)

Drop-rúgások: Orquera, Burton ITA

A hétvége legnagyobb meglepetése, az olaszok 3 éven belül másodjára verik meg a franciákat, akik addig-addig ringatták magukat abba a hitbe, hogy csak megnyerik a meccset, míg késő lett. Úgy tűnik, az olaszok megtalálták Orquera személyében a megfelelő embert a fly-half posztra, és így még nagyobb dolgokat is elérhetnek.