Mese II.

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren innen, az üveghegyen túl, ott ahol a kurta farkú malac túr, élt egyszer dalnok, a jogosan meg nem értett Veszprémi Lantos Tamás.
Ez a dalnok egyszer csak meghívást kapott a távoli Mátyásföldi Királyságba, hogy ott udvari költő legyen.Erősen furcsállotta, hogy nem létező híre oly távoli országokba is elért, de azt gondolta magában: mindegy, fő , hogy végre elismerik tehetségét.
Vándorlásai során egyszer csak elért az Angyalföldi Királyság egyik kis falvába. Mivel pénze nem sok volt, az emberek jóindulatára számítva – amely, mint tudjuk, a mai világban egyre kevesebb – különböző házaknál kért bébocsájtatást. Az emberek nem akartak szállást adni, ezért azt tanácsolták neki, hogy menjen a kovácshoz.
A kovács műhelyében egy lány készített éppen egy kovácsolt vas negyvenkettest. A leány elbűvölő szépségű volt, de a dalnok a szívét egy erdőtündérnél hagyta, és szerelme elárulásának tekintette volna a legkisebb vágyakozó pillantást is.
-Jó napot leány! Veszprémi Lantos Tamás vagyok, dalnok. Lenne-e nálatok szállás számomra?
-Jó napot dalnok! Marianna vagyok, a kovács lánya. Egy szegény vándor számára nálunk mindig van hely.
Estefelé megérkezett a kovács is a lópatkolásból, szépen asztalhoz ültek, megvacsoráltak, aztán nyugovóra tértek.
Reggel, amikor a dalnok továbbindult volna, egyszer csak elélépett Marianna.
-Dalnok, hadd menjek veled, nem nekem való a kovács mesterség.
-Gyere velem nyugodtan, leány!- mondta Tamás, a nyugalom álcáját felvéve, ám belül izgulva, hogy hogyan is fog vigyázni erre a lányra. Felrémlettek előtte ifjú korának lovagtörténetei is.
Mentek-mendegéltek, a dalnok magáról és az erdőtündérről mesélt, közben verseit szavalta. Este a fogadóban Mariannának már lecsúszott két deci vodka.
A következő nap is mentek-mendegéltek, a dalnok magáról és az erdőtündérről mesélt, közben verseit szavalta. Este a fogadóban Mariannának már lecsúszott egy egész üveg vodka.
A rákövetkező nap is mentek-mendegéltek, a dalnok magáról és az erdőtündérről mesélt, közben verseit szavalta. Este a fogadóban Marianna már azon gondolkodott, hogy rá kéne szokni a dohányzásra.
Végre elérkeztek a Mátyásföldi Királyságba. A dalnokot és leányt a királyi pár színe elé vezették.
-Felséges királyi pár! Fogadjátok legmélyebb hálámat, hogy udvari költőtök lehetek. Igérem, naponta foglak szórakoztatni benneteket költeményeimmel!
-Dalnok! Tudd meg, nem verseid miatt hivattunk ide, hanem amiatt, mi orrod alatt van! Bajszod varázserővel bír, és csak az törheti meg az átkot, mi fiunkon van.- mondta a király.
-Felséges királyom, de hát bajszom legszebb férfi ékem! Na mindegy, vágjátok le.
A bajszot levágták, a közeli tóba dobták, ahonnan elő is jött az elátkozott királyfi.
A herceg mihelyst meglátta a kovács lányát, odalépett hozzá, és azt mondta:
-Te vagy a legszebb leány, akit valaha láttam! Légy a feleségem!
-Jó, még mindig jobb királynénak lenni, mint kovácsnak. Tapasztalatnak jó lesz.
Meg is tartották a lagzit, és boldogan éltek, amíg ki nem derült, hogy nem is illenek egymáshoz, ekkor elváltak, és Mariannáé lett a fele királyság.
A dalnok pedig, kinek historikus végzettsége is volt, a II. Csombok Ferenc Intézet igazgatója lett. II. Csombok Ferenc Mátyásföld legnépszerűbb és legjobb juralkodója volt.
Itt a vége, fuss el véle!