Miután mindhárom kérő csúfos véget ért, a királyasszony így szólt férjéhez:
-Felséges király uram! Úgy látszik, már sohasem tudjuk férjhez adni egyetlen lányunkat, ráadásul még szövetségesünk sem lesz a gonosz Kőbányai Királyság ellen. Különben is, kinek kéne egy olyan leány, akinek az egyik füle jobban eláll, mint a másik!
Ekkor a királylány, aki időközben szülei elé járult, így szólott:
-Felséges szüleim! Az igazat megvallva, nekem még semmi kedvem nem volt férjhez menni, a dél-nyugati pasa fiának elvesztését sem hevertem még ki rendesen. Ráadásul milyen kérőim voltam?! Az elsőnek inkább a fele királyság kellett, a második csak lányságom virágát akarta leszakítani, a harmadik még megfelelő is lett volna, de attól, hogy valaki uram és parancsolóm lehetne, még nem biztos, hogy az is lesz.
-Mégpedig lányom, akit neked szánunk, ahhoz hozzá kell menned! Mi egy szegény királyság vagyunk, ráadásul nem azért hoztalak világra, hogy semmi hasznodat ne lássuk! Egy ilyen lánynak, aki még öltözködni se tud, aki folyton csak szobájában pengeti a lantot, még szerencséje is lesz, ha akad egy valamirevaló kérője!-mondta a királynő.
Eme szavak után a királylány az éj leple alatt, szeretett komornája Kara segítségével apródruhát öltött, és az Angyalföldi Királyságba szökött.
Az Angyalföldi Királyságban nagy volt a felfordulás éppen. Visszatért ugyanis a két királyfi, akik több éve tűntek el anyjukkal együtt, egy varázsló látogatása után. A két fivér sohasem szívlelhette egymást, és visszatértük után egyből kitört a véres testvérháború.
A királylány nem tudott hol megszállni, mert még a Zuglói Fejedelemségben, a Bosnyák téren egy zsebmetsző megszabadította minden értékétől. Ahogyan ült-üldögélt a fogadó előtt, átkozva sorsát, és lassan már beletörődve, hogy hazamegy, és aláveti magát szülei akaratának, épp arra jött egy diák, aki megszólitotta:
-Hé, te legény! Miért lógatod annyira az orrod?
-Mert nincs pénzem fogadóra, nincs egy hely, hol álomra hajthatnám fejemet.
-Gyere velem, nálam van egy-két arany, jut neked is egy nyoszolya a szobámban. János diák vagyok, itt a kezem, nem disznóláb!
-Milán1 apród vagyok. Köszönöm a kedvességedet.
-Rá se ránts, ez a legkevesebb. Tudom én is, mi a nélkülözés.
-Apród! Van-e valami harapnivalód?
-Nincsen semmim, diák, 2 napja egy falatot sem ettem.
-Nálam van egy darab szalonna, majd testvériesen megosztozunk.
-Köszönöm, diák!
-Szóra sem érdemes.
A vacsora után nyugovóra tértek, ám az éjszaka folyamán a szomszéd szobából kiszűrődő beszélgetésre lettek figyelmesek:
-Bizalmasom, drága komornám! A szívem szakad meg, hogy fiaim egymás vérét ontanák.
-Tudom, királyném! Miért nem ülsz a trónra reá te?
-Mert Angyalföldön csak férfiú uralkodhat.Ha hozzámennék valakihez, belőle lehetne az új uralkodó.
-Szeretett királyném! Van-e olyan, ki elnyerhetné szívedet?
-Volt, de meghalt. A gonosz varázsló engem vénasszonnyá, fiaimat pedig sassá és sólyommá változtatta, és csak úgy törhetett meg az átok, ha nekem valaki segít hazavinni a rőzsét, fiaimnak viszont egy halott ember szemét kellett kivájniuk megszabadulásukhoz. A varázsló gazsága volt ez, hogy gonosz tettét csak gaztettel lehetett kiváltani. Rólam tudta, hogy én nem tudnék gonoszságot elkövetni, ezért az emberi jóakaratra bízta sorsomat, amely egyre jobban fogyatkozik a mai világban. Az újpalotai királyfi megtörte az én átkomat, és halálával fiaimét is. Az ő felesége szívesen lettem volna.
-Úrnőm! Nem lehetne feltámasztani a királyfit?
-A herceg kiömlött véréből nőtt egy fekete rózsa. Ha azt három könnycseppemmel meghinteném, akkor újra életre kelne.
-Hallod ezt, apród?! Hozzuk el a királyasszonynak a rózsát, és magas jutalomban részesülünk.-mondta a diák.
-Nem szükséges átvágnunk hetedhét országon keresztül, diák! Én azt a rózsát leszakajtottam, és kebelembe rejtve elhoztam.
-Eléggé férfiatlan tett volt ez, apród, azt gondolhatnám, hogy pederaszta hajlamaid vannak, de ez most lényegtelen. Vigyük a királyné elé a rózsát!
-Uram, királyném! Akaratlanul is hallottunk beszélgetésteket, és ezen apródnál épp itt van ama rózsa, amelyet óhajtasz.
-Fiatal uraim! Örök hálára köteleztetek, magas jutalomban fogtok részesülni!
A királyasszony három könycseppet ejtett a rózsára, amely azonnal a királyfivá változott.
-Herceg! Szeretnél-e velem frigyre lépni, és Angyalföld királya lenni?
-Asszonyom! Már az első pillanatban belédszerettem, szívesen lennék hites urad, és e föld uralkodója.
Az újpalotai királyfi rövid időn belül rendet tett az országban, megzabolázva két mostohafiát.Kitűzték a lakodalmat is, hivatalosak voltak oda hercegek, grófok, nagykalapú tótok, válogatott cigánylegények.Meghívták a diákot és az álruhás hercegkisasszonyt is.
Mikor a mulattság tetőfokára hágott, megjelent Marianna hercegnő is, gyönyörű aranyos-ezüstös ruhában, de még öltözetének csillogását is elhalványította szépsége. A királykisasszony odalépett az elképedt diákhoz, kinem leesett a meglepetéstől az álla:
-Tudd meg, János diák, hogy én nem Milán apród vagyok, hanem Marianna, Mátyásföld uralkodójának leánya. Tudd meg azt is, hogy azóta szeretlek, mióta megosztottad velem szalonnádat.
-Fenséges királykisasszony! Én csak egy szegény diák vagyok, nincsen semmim, nem tudok adni neked semmit, csak mi igaz valóm, de nincs e kerek világon senki, kit szivesebben feleségül vennék!
A hercegnő végül is a diák felesége lett, aki elnyerte a fele királyságot is. Ferenc király megnyugodott, hogy milyen derék veje lett, Marianna királyné még sokáig dohogott, hogy nem egy királyi sarj akadt horogra, de hát ő sohasem értette lányát. András herceget - miután megtudta, hogy a fele királyság az övé marad - az egészből csak annyi érdekelte, hogy jót salsázhasson a lagzin.
János és Marianna boldogan éltek, míg meg nem haltak, de előtte még számos gyönyörű és igen eszes kis hercegecskével és herceglánykával örvendeztették meg alattvalóikat.
1Épp egy Kundera-köteten akadt meg a szemem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése