Mese XL.

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy Legényke. Szája mindig nevetésre állt, haja mindig kócos volt, ruháján pedig folyton foltok éktelenkedtek. No, nem azért, mintha különösképpen piszkos vagy rendetlen lett volna, hanem mert minden lehetséges eszközzel, ami csak nyomot hagy, rajzolt. Rajzolt bármivel, amivel lehetett és bármire, amire lehetett. Gyönyörű alkotások kerültek ki a kezei közül, ám, mivel ezek a művek gyakorta frissen mosott lepedőket vagy frissen meszelt falakat díszítettek, ezért elismerés helyett főként ütleg volt a Legényke jussa. A Legénykének volt egy másik kevéssé tolerálható tulajdonsága is: teljességgel megbízhatatlan volt. Rendszeresen nem jelent meg a mezei munkákon, a reá bízott ház körüli munkákat nem végezte el, vasárnaponként rendszeresen hiányzott a templomból. Nem mintha önző vagy felelőtlen lett volna, hanem folyton a festésen vagy más érdekes dolgokon járt az esze, és ezért kobakjában már nem maradt hely a kaszálásnak vagy a tehénfejésnek. Ezek miatt a gyakori mulasztásai miatt is számtalan ütleg lett a sorsa. Tulajdonképpen a Legénykét folyton úgy csépelték, mint a főszereplőt a Rádió aranykorában(tudjátok, a rabbis rész). Ráadásul ha a fizikai bántalmazás nem lett volna elég, még csúfnevet is ragasztottak rá: mindenki úgy hívta, hogy Hebehurgya.
Az egyik nap Hebehurgya épp a szénát hányta a fészerben, amikor meghallotta, hogy valaki szólongatja a házból. Természetesen ekkor is máshol járt az esze, és a szájában lévő cigarettát önkéntelenül eldobva el is viharzott a ház felé. Miért is dobta el a cigarettáját? Mert a fészerben nem lehetett rágyújtani, hisz könnyen leéghetett. Ez is történt. A gazdaságban annyira megharagudtak a kis Hebehurgyára, hogy elszegődtették a városba, Auerbach-hoz, a fegyverkovácshoz. {A szerző megnevezi forrásait: Az Auerbach egy műugrás-fajta, a fegyverkovács meg onnan jött, hogy a szerző látott egy dokumentumfilmet a vadászpuska-készítésről. Egyébként is, kiskora óta vonzódott a fegyverekhez, és egy fegyverkovácsnak lenni azért valódi meló, nem úgy mint például rosszul öltözött színikritikusnak.}
Auerbach egy nagydarab, csupa izom, kérges tenyerű mesterember volt, akiben nagy adag emberség is lakozott. Egyből látta, hogy ez a nyeszlett legényke nem fog tudni neki segíteni tust faragni, vagy csövet önteni, ezért rábízta, hogy ő csinálja meg a puskák elsütőszerkezetét. Ez a munka századmilliméternyi pontosságot kívánt, ezért Hebehurgya itt nem lehetett többé hebehurgya, oda kellett figyelnie a munkájára. Mivel nagyon megszerette a fegyverkovácsot, és nem akart neki semmilyen kárt okozni, ezért olyan pontosan is dolgozott, amennyire csak tudott. Ráadásul Auerbach megengedte neki, hogy olyan díszes kakasokat csináljon a puskákra, amilyeneket csak akar. Olyan míves darabok kerültek ki a keze alól, hogy annak messzeföldről csodájára jártak. A fegyverek már attól a többszörösüket érték, hogy azt mondták rájuk, magukon viselik Hebehurgya keze nyomát. Hamisítók és csalók is felbukkantak, akik Hebehurgya nevéből akartak hasznot húzni, de hamar lebuktak. Több mester el is akarta csábítani Auerbachtól Hebehurgyát, de ő a világ minden pénzéért se ment volna el őszülő mesterétől.
Egy nap Auerbach így szólt:
-Hebehurgya! Igen sok hasznot hoztál nekem, és igen meg is szerettelek, de a te helyed nem itt van. Te nagyobb dolgokra vagy hivatottabb, mint hogy kakasokat készíts. Olyan bőségesen megjutalmazlak szolgálataidért, ahogy csak tudlak, ne kelljen szükséget szenvedned. Kapsz még tőlem egy tőrt is, amit olyan műgonddal készítettem neked, mint még fegyvert sohasem. Az asszony csomagol neked egy kis hamuba sült pogácsát is, csak a mesei megszokás miatt, ha már elmész hetedhét ország ellen szerencsét próbálni.
-De, Mester! Én itt akarok maradni veled! -válaszolta Hebehurgya,
-Szót se többet! Holnap útra kélsz! Mától pedig a neved nem Hebehurgya, van neked becsületes neved is: Gabi!-dörögtek a kovács szavai a műhelyben.
Gabi másnap egy tömött erszénnyel és egy-két kiló hamuba sült pogácsával (-Nehogy megéhezzél, aranyom!) útra kelt. Ahogy ment-mendegélt, a szomszédos királyság fővárosába ért. A legszebb fogadóban szállt meg, evett-ivott, amennyi beléfért, formás szolgálóleányokat cicerészett
{tetszik ez a szó}. Egyszer csak hírül vette, hogy a király piktort keres, aki képekkel díszítené a lovagtermet. No, több se kellett neki, rongyos, festékfoltos gúnyát öltött, és a király elé járult.
-Felséges királyom! Itt vagyok szolgálatodra, én szívesen kifesteném a lovagi termet. - kezdte mondókáját Gabi.
-És ugyan mit festenél rá? - kérdezte a király. Hangjában nagy fokú pökhendiség és leereszkedés volt, de hát mit várhatnánk egy koronás főtől?
-Az legyen az én titkom, ám ha nem tetszik, fejemet veheted. - válaszolta Gabi.
-Rendben, megpróbálhatod, de aztán fele királyságról szó se legyen a fizettségként, mert akkor kerékbe töretlek. - folytatta ugyanolyan pökhendin a király.
-Nyugodj meg felséges királyom, nem azt fogom kérni. - jelentette ki Gabi.
Másnap a lovagi terem minden bejáratára és ablakára nehéz lelpek kerültek, hogy senki se láthassa a bent folyó munkát. Három nap és három éjszaka dolgozott bent Gabi, míg végül a negyedik reggelen lekerültek a nehéz leplek. A falakat képeket nézegető emberek képei díszítették, akikről többnyire lerítt a sznobság, és a hozzáértés teljes hiánya. Ezen alkotásokat nevezte később a művészettörténet Gabi assholes-korszakának. A királyt nagyon lenyűgözték Gabi képei. Titokban mindig is avantgárd festő szeretett volna lenni, de hát a családi vállalkozást tovább kell vinni, valakinek koronás főnek is lennie kell.
-Na, te festő! Igaz is, hogy is hívnak? - kérdezte a király.
-Gabi a becsületes nevem, de hívtak Hebehurgyának is. - válaszolta a festő.
-Csak nem Auerbech híres inasa? Van tőletek egy puskám, azzal szoktam szalonkára menni.- mondta a király. -Nagyon megnyerte tetszésem a lovagterem. Mit kérsz szolgálataid fejében?
-Leányod kezét. -jelentette ki Gabi.
-Az adott szó kötelez, tiéd. - válaszolta a király. -Ám a leányom férjét, egy elismert festőművészt még sem hívhatják Gabinak! Ezen túl a neved Kiss Gábor Attila. Herceg.
A király csak látszólag nyugodott bele, hogy egy népi sarjadéknak adja a leánya kezét, ezért az éj leple alatt elraboltatta a királylányt egy ismerős Sárkánnyal.
Másnap reggel jelentették is Kiss Gábor Attilának, hogy a hercegnőt bizony elrabolták. Erre ő egyből páncélt és fegyvereket vett. Daliás termete ellenére is megtévesztő volt mosolya, amely már-már azt a látszatot keltette, hogy egy idióta, ezért a fegyverárúsok megpróbálták átverni, de mivel ő egy pár évet lehúzott ebben a bizniszben, ezért tudta, hogy melyik fegyver jó, melyik rossz.
Vett egy gyönyörű pej lovat is, aminek nyergébe pattanva (a 80 kilónyi páncél azért nem tette teljesen dinamikussá ezt a mozdulatsort) a Sárkány ellen indult.
Ahogyan az már csak a mesékben van, egy kietlen szikla ormán, ahová csak szűk szerpentin vezet fel, megtalálta a Sárkány barlangját. Egyből be is kiáltott a sűrű-sötétlő üregbe:
-Sárkány! Elraboltad a mátkámat! Gyere ki, és küzdj meg érte velem!
-Megyek már, megyek. Jaj, a derekam, ez az átkozott isiász! Na, mit is akarsz te itt, te kis pondró?
-Jöttem, hogy megöljelek, és elvigyem a kedvesemet!
-Lassan a testtel, kisember! Először is:ismered te egyáltalán ezt a csajt? Láttad valami közösségi oldalon, és megtetszett, mi? Legalább chateltetek már egyszer-kétszer? Másodszor: semmilyen buksza miatt nem nyíratom ki magam. Én már csak Facebookon hagyom, hogy megbökjenek.
Tudod mit, nekem adod azt a szép tőrt, ami az öveden lóg, a fiamnak biztos tetszeni fog. Kipiszkálhatja a fogai közül az odaragadt ételmaradékokat. Tudod, szeretjük a nagy családi ebédeket, bár borjút a waweli eset óta nem eszünk. Aztán azt hallottam, te valamiféle festő is vagy. Festesz még az asszonynak is valami szép kis akvarellt. Egy szép téli tájat mondjuk vagy valami falusi életképet. Áll az alku?
Kiss Gábor Attila válasz helyett keresztülszúrta a Fenevadat. A tőrre még csak-csak ráállt volna, de nehogy már az legyen, hogy szar képeket fessen. Mi jöhet még ezután? A goblein?
A királylány nagyon hálás volt megmentőjének, akibe első látásra beleszeretett.
-Mi a neved, szép dalia? - kérdezte a hercegnő.
-Neked csak Kitchi – válaszolta a festő, és huncutul rákacsintott.
Mielőtt hazamentek volna, Kitchi még elvitte a hercegnőt kedvenc helyére, a Kalifa Büfébe. Messze földön híres kebabos volt ez, amelyet két ál-török srác, Karim és Abdul (A szerző azt sugallja, hogy Kareem Abdul Jabbar ihlette a névadást, pedig nem.}vitt. Igazi nevük Andris és Jáncsi volt. A Kalifában lehetett kapni kebabot, falafelt, hummuszt, és olyan fantáziadús névvel ellátott ételeket, mint a Szultán Kardja vagy a Dervis Csókja. Karim-Andris arcán mindig fülig érő mosoly volt, ezért sokan csak úgy ismerték a helyet, hogy Vigyorgó Karimék Gyrososa. Abdul-Jáncsi pedig sokatmondó mosollyal az arcán hallgatott.
-Mit parancsolsz., effendi? - kérdezte a szokott vigyorral Karim-Andris.
-Két gyrost, pitában , csípős szósszal, elvitelre. - válaszolta Kitchi.
-Nálunk csak kebab van. Igazi Döner-kebab. Döner-kebab nincs csípős. - hervadt le gyorsan a mosoly Karim-Andris arcáról. Úgy gondolta ugyanis, ha már töröknek adja ki magát, akkor azt autentikusan csinálja, és amikor csak tehette, akkor kioktatta az embereket Hazája konyhájából. Különben is, nagyon szerette kioktatni az embereket.
-Jó, akkor két kebabot kérek elvitelre. - javította rendelését Kitchi.
-Rendben van, effendi! Óhajod számomra parancs! Abdul, gyorsan-gyorsan – csapkodta össze a tenyereit Karim-Andris – pita, hús, zöldségek!
Abdul-Jáncsi és Karim-Andris boszorkányos ügyességgel dobta össze a két kebabot. A piták, zöldségek, húsokdarabok csak úgy repkedtek a levegőben. Úgy járt a kezük, mintha két szemfényvesztő lennének.
Mivel Kichi és a hercegnő volt a két utolsó vendégük, ezért kiültek velük a büfé teraszára. A szerelmes pár összebújva ette a kebabját, Karim-Andris mint egy diadalmas hadvezér kortyolgatta utolsó, azon a napon már nyolcadik kávéját, Abdul-Jáncsi pedig olyan átszellemült mosollyal szürcsölgette teáját, mint egy arab nőgyógyász.
A két fiatal ezután már végre tényleg hazament. Egybekeltek, és később megkapták a fele királyságot is, mert az öreg királyt annyira idegesítette a vejéből időnként még előtörő kelekótyaság, hogy inkább neki adta országa termékenyebbik felét, csak hogy ne is lássa.
Kitchinek és a hercegnőnek született egy szakajtónyi gyereke, és boldogan éltek, míg meg nem haltak.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!

Idézetek mesékből VIII.

Volt egyszer messzi földön egy gyönyörű, önálló, magabiztos hercegnő, aki

egy szép napon a kastélya melletti zöldellő mezőn a kristálytiszta tó

partján , környezeti kérdésekről elmélkedve egyszer csak meglátott egy

békát. A béka ráugrott a hercegnő térdére, és azt mondta:

- Oh csodálatos hölgy, valamikor daliás herceg voltam, amíg el nem átkoztak,

ha megcsókolnál ismét jóvágású fiatal herceg lehetnék, és akkor drágám

összeházasodhatnánk, beköltözhetnék a kastélyodba az anyámmal együtt, ahol

főzhetnél, moshatnál ránk, nevelhetnéd a gyerekeinket és emiatt örökké hálás

és boldog lehetnél.

Aznap este, miközben a gyönyörű hercegnő könnyű vacsoraként fehérborban és

enyhe hagymamártásban megfuttatott fenséges békacombot szopogatott, magában

elmosolyodva így szólt:

- Én kurvára nem így gondolom.

Mese XXXIX

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Leány. A külső szemlélő számára határozott kis bukszának tűnhetett, aki mindig megmondta a véleményét, ám igazából belül tele volt kételyekel, és másoknak is inkább azért mondta meg a kíméletlen igazságot, hogy ne mások tegyék meg ezt vele.
Süldőlány-korának egyik legkedveltebb helyszíne a Benczúr tér volt. Ezen a téren keresztül ment mindig az iskolába. Útja során még útba ejtette a Büdös Bácsit, ahol megvette a napi poszkommunista propagandát, aztán a líceum kapuját átlépve egyből az udvarra sietett, rágyújtani. Talán pont a Büdös Bácsi és nem éppen illatos szenvedélye miatt szerette a teret, ahol tavasszal mindig virágillat terjengett. A téren állt egy játszótér, hintákkal, homokozóval és egy csúzdaházzal. A ház ”földszintjén” egy hajléktalan lakott, ”emeletén” tizenévesek élték szexuális életüket. A játszótér mellett a városka egyik kultikus kocsmája állt. Több emberöltőn keresztül jártak ide a helybéliek italozni és beszélgetni. Ez volt az egyik legnépszerűbb találkozóhely, ráadásul három középiskola is közel esett, ezért mindig találhatott az ember ismerőst. A kocsma másik oldalán volt még egy kis park is, padokkal, virágokkal és egy Vénusz-szoborral. (Ez a leírás nekrológ is lehetne. A Büdös Bácsi már meghalt, a trafikja bezárt, a Jerevánból Las Palmas néven egy elképesztően drága hely lett, ahová csak sznobok járnak. Csak egy valami nem változott: a csúszdában még mindig basznak. - A Szerző jegyzete.)
Ahogy egyik nap épp átsietett a téren, egyszer csak egy szikrázó szemű cigányasszony állította meg:
-Kisasszony! Te ugye a Rák jegyében születtél? Gyere, megmondom a sorsod! Te el fogol menni innét, mert ez nem a te városod. Egy magas, szőke dalia lesz az urad, akit már régóta ismerel, de akiért majd meg kell küzdened a Gonosszal.
-Mégis ki ez a dalia, és hogyan kell majd megküzdenem vele?
-Azt majd idejében megtudod. A túl hamar szerzett ismeret káros lehet, gondolj csak Ganéshára!
A Lánynak egy picit fura volt az utalás az indiai mitológiára, de azért adott egy kis pénzt a Jövendő Tudójának.
-Áldjon meg az Devla ezért a kis pénzecskéért! Velem még a tulajodon édestestvérem sem tett soha semmi jót! Egy tüt, annyit nem tett volna keresztbe értem! (Tudom, hogy tetszik ez a mondat :)
Ekkor ballagott át a téren Bene János hurka- és kolbászológus és Kása András a tepertőtudományok nagydoktora.
-Hhmm, nagyon érdekes, amit a kolléga mond a mangalicatepertő lipidstruktúrájáról. Feltétlenül tanulmányozni fogom a dolgot, és lehet, hogy egy cikket is megjelentetek a Food Chemistry Weekly-ben. - mondta szakállát simgatva András.
-Én éppen egy tanulmányon dolgozom az American Food Philosophynak. Az témája: A mangalicakolbász mint akarat és képzet – válaszolta János, miközben bal tenyerével egy félkört írt le a levegőbe.
Ahogyan az öregasszony megjósolta, a Leány el is került az ország fővárosába. Itt nagyon jól érezte magát hasonszőrű barátaival, és a jóslat második része is teljesült: beleszeretett gyermekkori jóbarátjába. Magas, szőke, göndörhajú fiúcska volt szíve választottja, aki inkább értett a kapcsolási rajzokhoz, mint a helyesíráshoz. Fiatalabb korában a Halottkémek bőgőse volt, de a zenekar hamar felbomlott, mert Totya, a dobos átment egy másik bandához, a Vérzivatarhoz. Eme zenekar később egy egynyári slágert is fel tudott mutatni, A látszerész elköltözött a faszba című nem éppen romantikus balladát.
Egyszer kettesben őgyelegtek a Moszkva téren, amikor egy üres 4-es villamosból egyszer csak kiugrott Minden Ellenőrök Leggonoszabbika, Lyukaszt Tóni, és átszálló jeggyé változtatta a szép, szőke daliát. Hogy miért is tette ezt? Mert hirtelen elege lett abból, hogy az utasok már nem értékelik az őszinte emberi gonoszságot. Mit volt mit tenni, a Leány pénztárcájába rakta az átszállójegyet, és bement az egyik kedvenc söntésébe, ami pont a Moszkván volt. Elfogta a kísértés, hogy lehúzzon egy feles körtét, kísérőnek meg 2 deci konyakot (genius loci), de aztán csak egy üveg Kőbányait rendelt. Nem rázva, nem keverve.
Ahogy ott üldögélt, egyszer csak letelpedett mellé egy ősz hajú úriember. Kinézete alapján lehetett koldus vagy egyetemi tanár.
-Tudom, hogy mi a baja Magácskának. Az átkot megtörni csak Chantelle mama segíthet, őt pedig a Time Square-en találja meg.
A Leány fizetett az bölcs öregembernek egy feles körtét, kísérőnek meg két deci konyakot, utána pedig felpattant az első new york-i gépre.
Hamarosan meg is találta Chantelle mamát a Time Square forgatagában. I <3 a="a" amit="amit" b="b" ben="ben" bornokt="bornokt" br="br" er="er" g="g" hangja="hangja" hasonl="hasonl" ja="ja" kat="kat" kukoricapipa="kukoricapipa" l="l" lopott.="lopott." ly="ly" m="m" macarthur="macarthur" mindig="mindig" new="new" ott="ott" rult.="rult." s="s" sz="sz" szeglet="szeglet" t="t" teljes="teljes" vlikat="vlikat" volt="volt" york-p="york-p"> -Mondjad, bogaram, mit szeretnél? Pólót, kulcstartót, kis empájersztétbildinget? - kérdezte az öregasszony.
A Leány előadta búját-baját, hogy miért is jött el ilyen messzire.
-A legjobb helyre jöttél, bogaram! Tudom én, hogyan kell levenni az átkot. - ezzel kikapott ruhája rejtekéből egy briliánssokkal kirakott arany jegylyukasztót – amely egyébként felettébb passzolt a kezén lévő gyűrűk sokaságához – és kilyukasztotta vele a jegyet. A jegy egyből el is tűnt, és helyébe a szép, szőke dalia termett. Hálából megvették a vén vajákostól a Robben-sziget kicsinyített mását (amiben lehetett egy kis füvet is tartani), és ha már ott voltak, megnézték Manhattant („Manhattan/Örültem, mikor tovább menhettem” Faludy György).
Később össze- és multik szolgálatába álltak, és boldogan éltek, míg meg nem haltak.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
.

Befejeztem a József és testvéreit. Nagyon jó könyv volt, de az egyik legnehezebb is, amit valaha olvastam. 2004. karácsonyára vettem meg magamnak, és már nem is emlékszem pontosan, mikor olvastam az első és a második részt. Egyszer, talán még a Nagy Könyv játék kapcsán Vitray Tamás mondta azt, hogy neki ez a kedvenc könyve, és minden barátnőjétől megkövetelte, hogy elolvassa. Szerintem igen kétségbeesett bukszának kell ahhoz lenni, hogy valaki Vitray kedvéért elolvassa egyhuzamban a Jozefundseinebrüdert. :)

Kikivánkozik

Egy gesztust sem teszel felém
Mégis mintha lelked lelkem kitépné
A kísértés tenmagad vagy

Játsszunk! III.

39 nap múlva kezdődik a rugby világbajnokság. Tippeljük meg, hogyan fog alakulni! :)

Csoportmeccsek:
A. csoport: Kanada, Franciaország, Japán, Új-Zéland, Tonga
Továbbjut: Új-Zéland, Franciaország
B. csoport: Argentína, Anglia, Grúzia, Románia, Skócia
Továbbjut:Anglia, Argentína
C. csoport: Ausztrália, Olaszország, Írország, Oroszország, USA
Továbbjut: Ausztrália, Írország
D. csoport: Fiji, Namíbia, Szamoa, Dél-Afrika, Wales
Továbbjut: Dél-Afrika, Wales

Negyeddöntők:
Ausztrália-Wales Továbbjut: Ausztrália
Anglia-Franciaország Továbbjut: Anglia
Dél-Afrika - Írország Továbbjut: Dél-Afrika
Új-Zéland-Argentína Továbbjut: Új-Zéland

Elődöntők:
Ausztrália-Anglia Továbbjut: Anglia
Dél-Afrika - Új-Zéland Továbbjut: Új-Zéland

3.hely:
Ausztrália-Dél-Afrika Győztes: Ausztrália

Döntő:
Anglia-Új-Zéland Győztes: Új-Zéland

A mai nap mondata przez Czarnej

"...és akkor éreztem hogy mi f*szt keresek én ezek között?"

Vad Fruttik-parafrázis

Ha rád gondolok
Írok

Megint nagyon magányosnak érzem magam. Ezért max csak magamat hibáztathatom, de akkor sem jó érzés. Sőt így talán még egy kicsit rosszabb is. A végén még írok egy mesét, mert nehogy azt higyjétek, hogy jókedvemből írok meséket! :) Nehogy már az legyen! :D

Mese XXXVIII.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer Füsti Fecske(A füsti fecskénél nyílt ki a Brehmünk - a szerző jegyzete). Egy istálló tetejének szegletében született, a mestergerenda tőszomzédságában. Ahogy nőtt-növekedett, hamarosan már ki-kirepülgetett a fészekből, végül el is hagyta azt.
Mint minden rendes, jóravaló füsti fecskének a tél közeledtével neki is útra kellett kelnie, ezért úgy döntött, hogy meglátogatja az egyiptomi rokonokat (Hirundo rustica savignii), ott úgyis mindig jó meleg van, és vizipipa is bőven akad. Az egyiptomi rokonok nagyon szívesen is látták, el is vitték a legjobb el ful-sütödébe csípegetni. Nagyon kedvesek voltak az afrikai rokonok, de irtóztatóan lusták és finnyásak is egyben. Sehogysem állt rá a szárnyuk és csőrük, hogy egész nap szálldossanak és rovarokat fogdossanak, így a rovarok fenemód elszaporodtak és az általuk hordozott betegségek tizedelték annak a falunak a lakosságát, ahol a fecskék éltek. Több se kellett a kis verébalkatúnak! Gyújtó hatású beszédekkel (már nagyapja is kíváló szónak és harcos volt, aki többször is kitüntette magát a sárgarigók elleni háborúban) rávette a rokonokat, hogy fogdossák össze a rovarokat, mert ha minden ember megmurdel itt nekik, akkor nem lesz több ingyenkaja. Az egyiptomi füstifecskék először igen kelletlenül, de nekiláttak a vadászathoz, ám a végére olyannyira belejöttek, hogy igencsak élvezni kezdték a dolgot, és többen közülük rovarírtó vállalatoknál helyezkedtek el.
Amikor a kis Füsti Fecske már épp indulni készült, egyszer csak egy árnyék magasodott felé. A falu varázslójának árnyéka.
-Ne félj, nem akarlak bántani. Tudom jól, hogy te vetted rá ezeket a kis lusta dögöket a munkára. Te arra születtél, hogy változtass a világ folyásán, ezért mindkét lábadra felerősítek egy cetlit, amelyen különleges varázsigék vannak.
A madárka meg akarta kérdezni, hogyan találja meg a cetlik címzettjeit, de annyira nem volt antropomorf lény, hogy beszélni is tudjon, ezért csak kíváncsian nézett az öreg emberre, már amennyire ez egy fecskétől telik.
-Nyugodj meg, madárka! A cetlik megtalálják gazdáikat.
A madár továbbrepült, hogy meglátogassa a keleti rokonokat (Hirundo rustica gutturalis). A keleti rokonok is nagyon szívesen fogadták, ám itt már nem volt olyan jó dolga, mert nem hogy ingyenkaja nem volt, hanem az emberek még a rovarokat is elették előlük. Sőt, a fecskék fészkét is ínyencfalatnak tartották, így a keleti fecskének lenni annyira volt biztonságos, mint kolumbiai polgármesternek. A kis fecskének is be kellett segítenie az élelem keresésébe. Amikor egyszer épp valami ehető után kutatott, nagy sokadalmat pillanott meg. Gondolta, hogy itt biztos leesik neki is valami. Le is szállt, és már felkészült arra, hogy a lábak között lavírozzon, amikor rájött, hogy az emberek nem mozdulnak. Azért nem mozdulnak, mert agyagból vannak. A Füsti Fecske szerette az embereket, de mindig is fura teremtményeknek tartotta őket. Megeszik a fecskék fészkeit, és nem elég nekik, hogy annyian vannak, mint a nyűvek, még agyagból is csinálnak újabbakat. Ahogyan értetlenkedve sétálgatott az agyagemberek között, egyszer csak megpillantott egy hús-vér embert is. Már első pillantásra látszott rajta, hogy tudós, ám egy fecskének fogalma sincs róla, mi az a tudós, ezért ő csak azt látta rajta, hogy fura. Szépen lassan oda is ugrándozott hozzá.
-Hát te meg mit keresel itt, ahol a madár nem jár? – kérdezte a régész (mert az volt ám az istenadta). Ezek után a mutatóujját odanyújtotta a madárkának, aki fel is ugrándozott rá.
-Hát ezek az üzenetek meg mik a lábaidon? A galambszakszervezet nem fog örülni. Erős lobbi, alvilági kapcsolatokkal. - e szavakból is kiderülhetett, remek ornitológus is volt, nem csupán hullarabló. Azért csak levette a madárka jobb lábáról az egyik üzenetet, és hangosan felolvasta. Csodák-csodája, az agyagemberek életre keltek. Rövid időn belül elözönlötték a Földet. Mivel nem volt szükségük se vízre, se élelemre, se pihenésre, ezért előbb-utóbb átvették az írányítást az ipar majd minden területén. Csak a gépkocsigyártást és a finommechanikát hagyták meg a japánoknak, mert ahhoz nem volt eléggé ügyes a kezük.
A kis Füsti Fecske tovább folytatta útját. Következő útja az európai rokonokhoz vezetett (Hirundo rustica rustica). Ahogyan elérte Albion partjait, egy fura bódéra lett figyelmes. A tengerparton állt, ám a megszokott fish&chips helyett rántott hekket és lángost árultak. Két örökké nevetgélő étkezdés állt a pult mögött: egy alacsony, szakállas, akiről egész nap dőlt a víz és egy magas, kócos, akinek folyton fülig ért a szája. A bodegára fura betűkkel az volt kiírva: Római Party Büfé.
-Figyelj báttya! Nem jó ez így, sehogy se jó ez így. - mondta a köpcös.
-Menjek, csókolgassam meg kicsit a gyűrűdet? - vigyorodott el a kócos.
-Nem-nem, az üzletre értettem. A kutya se akar tőlünk kaját venni.
-Ne haragudj, én Oxfordban végeztem az étkezdésit! - replikázott a magas.
-Nem arra céloztam, hogy rosszul sütsz. - válaszolta társa, miközben kövér izzadtságcsepek gurultak le a homlokán.
-Azért! Nehogy már itt az legyen, hogy az én hibám!- fortyant fel a büfé megnyításának szellemi attyja.
Ekkor mindkettőjükből kitört a nevetés, hiszen ez a párbeszéd is csak egyike volt apró színjátékaiknak, amivel az időt mulatták.
Egyszer csak a magas észrevette a fecskét.
-Nézd már, Jáncsi, milyen aranyos kis madár! Egy füsti fecske. - mondta, miközben folyamatosan vigyorgott. Azonnal tört a madárnak egy kis lángost, ami igen jól esett a kis fecskének, hiszen régóta nem evett már.
-Te, Jáncsi, ennek a madárnak van egy gyűrű a lábán. Hátha zaciba lehetne csapni.
-Te, Bandi! Nemcsak gyűrű van ott, hanem üzenet is. Különben is ez a gyűrű még csak nem is ezüstből van.
-Mit szakértőzöl, csak nem becsüs voltál a Vámház körút kilencben? Tesék? (sic!) - ugratta barátját Andris.
Jáncsi elolvasta az üzenetet. Igen csak meglepődött, hiszen a legendás Valinene-lángos receptje volt a papíroson. Nosza, egyből hozzá is fogtak, elkezdték szakmányban gyártani a lángosokat. Hamarosan olyan híre kelt a helynek, hogy még messze földről is odajártak. Hálájuk jeleként átnevezték a büfét Füsti fecskének, ám a hasonló nevű zenekarnak sohasem biztosítottak fellépési lehetőséget. Helyette minden este Andris addig játszotta a Desafinado-t, amíg valaki a fejébe nem húzta a gitárját.
A kis Füsti Fecske pedig visszatért az istállóba, fészket épített és utódokat nemzett. A mindenhova repdesést meg hagyta a francba, mert igencsak tele lett a begye az emberekkel.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!

Egyszer régen láttam egy filmet...

Réges-régen láttam az HBO-n egy filmet. Most megint megnéztem. Az a címe, hogy Egyedül a ringben (The Power of One). Dél-Afrikában játszódik és egy angol srác történetét meséli el kiskorától felnőtté válásáig, amely az apartheid kiépülésének idejére esik. A film a rasszizmusról szól, hogy mennyire is kirekesztőek tudtak lenni a búrok, az angolok és a feketék is egymás között. Talán az érzelmeket legjobban felkorbácsoló film, amit valaha láttam, rengeteg példával arra, hogy milyen sötét és fennkölt is lehet az emberi lélek. Mindig is érdekelt az apartheid, mert ez volt az egyetlen faji alapú diktatúra, amely még akkor is fennállt, mikor én még éltem. Mindig is szerettem volna megérteni a diktatúrák természetrajzát, legyen az jobb- vagy baloldali. Vagy a liberális ostobaság diktatúrája. A filmnek három érdekes vonása van számomra: I, A tanítók sora, akik jó példával járnak elöl. II, Hogy 1992-ben készült, vagyis még az apartheid ideje alatt. III, Hogy a rendezője olyan filmeket jegyzett még, mint a Karate kölyök és a Rambo, és ezekből a filmekből szerintem elég sok motívumot át is emelt ide, ennek ellenére jót filmet csinált. :)

Nosztalgia II.

Eszembe jutott most 2002 tavasza is. Minden pénteken, amikor véget ért a suli, elmentem Nagykósáékhoz, Championship Manager-rel játszeni. A hideg szobában volt a gép, a szobának még a szagára is emlékszem. Tomi közben ivott, én meg kérdezgettem, hogy vegyem-e meg Luisao-t meg Ricardinho-t 20 millió fontért, ő meg mondta, hogy: VEGYED!!! Aztán 8 körül elindultunk bulizni a Rock Inn-be. Akkor tényleg enyém volt a világ, életem egyik legszebb időszaka volt (a másik Krakkó volt), és ezt jól tudtam.

Én nem tudom, mi ütött belém, de NAGYON érzelgős vagyok most. Rettenetes mértékű szeretet van bennem, különösen a családtagjaim íránt. Anyámék tegnap mentek el, de már hiányoznak. Még fel is hívtam őket, hogy hogy vannak. Reggel pedig olyan jó érzés volt, hogy Montyka ott ballag mellettem, miközben sétáltunk. Csepp öreg kutya. :)

Kicsit nosztalgikusra sikeredett a délelőttöm. Nem bírtam otthon ülni, ezért elmentem sétálni. Ez nálam azt jelenti, hogy benézek könyvesboltokba. A Bessenyei-könyvesbolt teljesen átalakult, csak szakács- és életmód könyveket árulnak, szépirodalmat nem, és minden könyv min 30 példányban van kint a polcokon, ezáltal max 50 különböző mű van a boltban. És akkor már sokat mondtam. Röviden: okafogyottá vált, hogy még egyszer benézzek oda. Utána következett a Babó. Ott elnézelődtem egy darabig, találtam egy-két jó könyvet, végül vettem egy Mrożeket. Aztán elindultam arra, amerre a lábam vitt. Elmentem a volt általános iskolám mellett, végigmentem az Epreskert utcán, ahol utoljára Kerekperecevővel sétáltam október végén. A Krúdy Giminél eszembe jutott, hogy mennyi jóbarátom is járt ide, és az amatőr rock-koncertek, amiken voltam. Hiába, hogy "ősellenség", ez a gimi is hozzá tartozik a kamaszkoromhoz. Ezek után elsétáltam Ikertestvéreim ablaka alatt. Ők a legrégebbi barátaim, és rengeteget lógtam náluk, így még több kamaszkori élmény jutott eszembe. Voltam a 14 emeletesnél is, ahol Bohó lakott, kamaszkorom legnagyobb szerelme. Itt egyébként elég mulatságos dolog esett meg velem:-Szia! - köszönt rám valaki - Ti nem kirándultok?-kérdezte. -Nem, csak drága jó apámék, engem itthonhagytak a kutyával.-válaszoltam. Ezen elnevetgéltünk egy kicsit, aztán elköszöntünk egymástól. Fogalmam sincs, hogy ki volt. A Dohány utcai ábécében vettem egy kis kekszet, meg egy dobozos kólát(régóta akartam már inni egy 3.33-ast. Krakkóban gyakorta ittam a Centrumban. 1.50 volt. Mint egy Gazeta Wyborcza.) A volt sulim mögötti játszótéren leültem, és olvasgattam egy kicsit a Mrożeket. Az az egyik kedvenc magyarországi "terem", gyakorta lógtunk ott általános iskolában. Hazafelé vettem a Balmazban (Csillag ételbár) egy káposztás krumplileves+csirkepaprikás nokedlivel menüt (eredetileg csak csirkeperikást akartam, de a konyhás nénik rábeszéltek: -Így jobban jár, fiatalember.) Délután, mikor leviszem a kutyát, elsétálok a volt gimim mellett is. :)

Mese XXXVII.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy angyal. Egész stramm kis angyal volt, elöl már egy picit ritkuló hajjal. Hajszálra úgy nézett ki, mint egy 35-40 éves férfi. Leszámítva a szárnyakat.
Mint minden rendes, szorgalmas angyal, ő is őrangyal volt. Azaz csak lett volna, mert a számára kirendelt védenc annyira elutasította a vallás minden formáját, hogy még őrangyalra sem volt szüksége. Egy 80 éves őszszakállú irodalomtörténész volt, aki történetünk idején éppen haldoklott. Családja és könyvei vették körül. A családtagok sírtak, a könyvek porosodtak. Csocsó – mert így hívták az angyalt –mindig várta, hogy a professzor megtérjen, és ő végre beszállhasson a tudós életébe. Most egy kicsit sajnálta, hogy nem volt soha szükség a szolgálataira, mert a professzor minden antiklerikalizmusa ellenére példás életet élt, és halála után biztos a mennybe jutott volna, sőt nagy valószínűséggel angyal-tanonc lett volna belőle. Akkor pedig ő lett volna az oktatója, ami nemcsak előléptetést, de fizetésemelést is jelentett ebben a szakmában. Ám ezeket a gondolatokat hamar elhesegette magától, hiszen nem angyalhoz valóak, és különben is, mikor valaki meghalt, mindig furán érezte magát. Mivel öröktől fogva létezett, és örökké létezni is fog, ezért nem érezte át azt, hogy valaminek vége van. Mert megélhetett egy ember igen magas kort, mint például maga a professzor, de neki az is csak egy pillanat volt. Azt a mérhetetlen fájdalmat sem érezte át, amely a hozzátartozókat fogta el. Egy angyalnak se apja, se anyja, a szerencsésebbeknek még vannak védenceik, ám azokhoz is maximum annyi érzelmi kötelék fűzi őket, mint géplakatost a kedvenc franciakulcsához. Egy kis hiányérzet motoszkált benne: szerette volna tudni, hogy mi az az Idő, szerette volna csak egyszer kimondani azt, hogy: fél nyolckor, nemcsak mindig azt, hogy “mindörökkön örökké”. Az pedig még ennél is jobban érdekelte, hogy hogyan lehet annyira szeretni egy embert, hogy elvesztése ekkora szomorúságot szüljön. Szerette volna tudni, milyen az, amikor valami elmúlik.
Miután a professzor eltávozott az élők sorából, Csocsót végképp tartalék státuszba tették, így még a szokottnál is több szabad ideje volt, ami egy angyalnál elég nagy szívás. Az ördögök legalább szemétkedhetnek az emberekkel, hogy elüssék az időt, de egy angyal mit csinálhat? Mivel még tévéje sem volt, ezért azzal mulatta az időt, hogy az embereket figyelte. Egyszer csak egy szerelmes párra lett figyelmes. Egy parkban ültek, egy padon, csókokat hintettek egymás arcára és ajkára, simogattak egymás arcát, beletúrtak a másik hajába, becéző szavakat súgtak egymás fülébe. És nevettek. Csocsó mindig szerette nézni a szerelmes párokat, mert szemének kedves látványt nyújtottak, maga sem tudta, hogy miért. Egy angyalnak se szeretője, se szerelme, még elsődleges nemi jellege sincs. Egy kis hiányérzet motoszkált benne: szerette volna tudni, milyen valakit szeretni, aki nem vérünkből való, milyen valakit megcsókolni, megérinteni. Szamizdatban olvasott valami olyasmiről is, hogy szex, arra is bazi kiváncsi lett volna.
Ahogyan a Visztula-partján (Katolikus angyalnak katolikus országot! És vissza Tremolót!) sétálgatott, egy bicikliző lánykára lett figyelmes. Fehér szoknya volt rajta, piros mintákkal, lányos keblein és ruganyosan karcsú felsőtestén lila felső feszült. Térdeit csiklandozta a szél, amely hajába is beletúrt. Látszott rajta, hogy abban a minitumban igen jól érzi magát. Élvezte a mozgás örömét, a Visztula közelségét, a Nap sugarait, a szél játékát, hogy fiatal és kívánatos. Csocsóban egy kis hiányérzet motoszkált: ennek most nem volt semmilyen ideológiai indoklása, egyszerűen csak bringázott volna egy jót, kipróbálta volna az élet eme apró örömét.
Egyik este volt oktatójával, Baluval (az angyaloknak már csak ilyen hülye beceneveik vannak) üldögéltek együtt, egy vidéki ház udvarán (akinek csak asztrálteste van, bármelyik helyre lehuppanhat). Arra mindig kínosan ügyelt a két angyal, hogy magázzák egymást, ám kapcsolatuk igen baráti volt, szerettek egy jó fröccs mellett elüldögélni és beszélgetni. Ha az angyaloknak lenne bármi belső kényszerük a vulgaritásra, azt mondhatnánk, hogy anyázhat- és anyázható-kapcsolat volt köztük.
Balu látta, hogy volt tanítványának gondolatai valahol máshol járnak, ezért rá is kérdezett:
-Na, mi a bánat van, Csocsókám?
-Ó, Balu bá'! Fura gondolataim támadtak mostanában. Szeretnék egy kicsit ember lenni. Szeretném megtudni azt, milyen valakit megérinteni, megcsókolni. Szeretném megtudni, milyen a könnyeim íze. Valahol azt olvastam, hogy sós, de hát sokra megyek én ezzel a magyarázattal, még azt sem tudom, mi az, hogy sós! Szeretnék biciklizni egyet, biztos jó móka.
-Csocsókám, az a maga baja, hogy túl sok ideje van gondolkodni. Persze már nem maga az első angyal, akit ilyen gondolatok foglalkoztatnak.Tudom én, mi kell magának.- azzal elsietett a sufni felé. Kisvártatva egy szál sárga rózsával tért vissza.
-No, Csocsókám! Itt ez a rózsa. Ha a kezébe fogja, és azt kívánja, hogy ember legyen, akkor valóra is válik. Különben meg, mindenki úgy rontsa el az életet, ahogy akarja. Túl sokáig voltam én már őrangyal ahhoz, hogy ne unjam meg a hülyeséget, legyen az égi vagy földi természetű.
Csocsó megköszönte a rózsát, aztán elbúcsúzott Balutól, mert látta, hogy volt mentorának igen harapós kedve kerekedett. Ha nem is mondta ki, szerette Csocsót, és igen rosszul esett neki a gondolat, hogy többé már nem fröccsöznek együtt.
Nézte-nézegette Csocsó a rózsát, gondolkodott erősen, hogy mit válasszon, aztán végül is arra jutott, hogy van a francnak kedve (Na, csak kibújt a szög a zsákból! Az angyalok mégis vulgárisak időnként.) embernek lenni, különös tekintettel, hogy milyen gyatra a dolog ár-érték aránya. Fogta a rózsát, és letette a legközelebbi templom oltárára. Egy épp arra járó lányka felvette és hazavitte. Otthon aztán azt vette észre, hogy a rózsa szinte sugárzik, és mindig nagyon jó érzés, ha a kezébe veszi.
Csocsó pedig visszament Baluhoz, aki olyannyira megörült ifjú barátjának, hogy egyből bevágtak egy-egy kőműves fröccsöt fejenként. Még most is a szférák zenéjét gajdolják valahol, hiszen meghalni esélyük sincs.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!

Azért kedves látvány számomra az, hogy Il Capitano megint albiceleste-ben van. Az viszont nagyon meglepett, hogy ez már a 142. alkalom, hiába, hogy maholnap 38 éves. Jóval kevesebbre gondoltam.

Rangsor

Egy páran megkérdeztétek már, hogy melyik a kedvenc mesém?
-Épp az, amelyiket írom- szoktam válaszolni.
Most azonban mégis közzéteszek egyfajta rangsort. Egytől hatig terjedő skálát használok elméletileg, ám mivel tökéletes mese nincs, ezért hatost egyik se kap, ahogyan minden mesébe egy kicsit beleraktam a lelkemet is (ezért nem szeretem, ha nem reagálnak semmit rájuk a címzettek: lehet dícsérni vagy leszólni, esetleg egyszerűen csak megköszönni, de ha én rászántam 1-3 órát a megírásukra, akkor te is szánj rám néhány percet, hogy reagálsz rá. Elég egy smiley is. :), ezért egyest se kap egyik se. Íme a lista:

5: XXXV; XXXIV; XXXIII; XXXII; XXX(BÉKA); XXIX/B; XXI; XVIII/1; XI; X; V; III; II; I

4: XXXVI; XXXI; XXIX; XXVIII; XXVII; XXV; XXIII; XIX; XVIII/3; XVIII/2; XVII; XV; XIV; IX; IV;

3: XXX(IMPALA); XXVI; XXIV; XXII; XX; XVI; VII; XII; VIII;

2: XIII; VI;

Azok amelyek ötöst kaptak, a szívemből jöttek.
Azok, amelyek négyest, jó iparosmunkák voltak.
Azok, amelyek hármast, rossz iparosmunkák voltak.
Azok, amelyek kettest, azok fantáziátlan erőlködések voltak.

Mese XXXVI.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer két hercegnő: Janka királykisasszony és Kata királykisasszony. Mind a ketten olyan szépek voltak, hogy a Napra lehetett nézni, de rájuk nem. Cserfesek voltak, szerették a tréfát, a szörpös sört és a szép ruhákat. Amerre csak jártak, lépteiket vakító napfény ragyogta be. Összegezve: szeretnivaló kis bolond buksza volt mindkettő.
Egyik este elhatározták, hogy rangrejtve elmennek mulatni a szomszédos királyságba. Először a Spolembe akartak betérni, hogy ott meghallgassák birodalmuk nem hivatalos himnuszát, a Y.M.C.A.-t, ám mivel Janka hercegnő még nem volt 21 éves, ezért oda nem engedték be őket. Maradt hát a Pauza. A Pauzában épp az ország legjobb rap-duója a TwoFour (2 broz 4eva) lépett fel. A legújabb albumukról, a 2T Rule-ról adtak elő olyan slágereket, mint a Rákóczi-szabadságharc külpolitikai vonatkozásai és a Forgótár. A két királylányka nagyon jól érezte magát: táncikáltak, borozgattak, tatankáztak, nevetgéltek. Egyszer csak Janka meglátott egy igen visszataszító alakot. A hercegkisasszony szerette kimondani azt, amire gondolt, és mivel a hercegnők anyanyelvét igen kevesen beszélték, úgy gondolta, hogy ezt most büntetlenül meg is teheti, ezért így szólt:
-Te vagy már ronda, öcsém! Mindjárt hányok!
Pechére a visszataszító alak egy gonosz varázsló volt, aki a világ összes nyelvén értett. A mágus nagy haragra is gerjedt e szavak hallatán, és azon nyomban békává változtatta Jankát. Ezek után az elképedt tömegen átvágva - mint aki jól végezte dolgát - átment a Kitch-be, hátha akad ott neki valami szemrevaló fiúcska.
Kata királykisasszony táskájába tette a békává változtatott Jankát, és hazavitte a szállásukra. Ott aztán nagy szomorúságra adta a fejét, mert hát így mégsem viheti haza a húgát, ha az apjuk így meglátja Jankát, szíjat hasít a hátukból. Másnap reggelre sem csillapodott a szomorúsága, ezért úgy döntött, felmegy a Wawelba, ráül az energia-csakrára. Ártani nem árthat- gondolta magában.
Ahogy üldögélt ott a csakrán, a ruhatár tövében, egyszer csak odament hozzá egy alak. Az alakról hamarosan kiderült, hogy igazából egy szellem, aki még a januári felkelésben tűnt el. Hogy hogyan is derült fény szellem voltára? Kata királylány éles szeme egyből kiszúrta, hogy ruházata a XIX. századi divatot követi, és a boxer-motorról sem tudott egy árva kukkot sem.
-Tudom, hogy mi járatban vagy itt. -mondta a szellem.-Te a szomszédos királyság hercegnője vagy, akinek húgát elvarázsolta egy gonosz varázsló, és most nem tudod, mit tegyél. Menj el Kazimierzbe, a Singerbe. Ott találod a híres csodarabbit, majd ő megmondja, mit kell tenned.
A királylány megköszönte a segítséget, és egyből a Singerbe is sietett.
A Singerben meg is találta a csodarabbit, elébe is járult, és előadta, hogy mit is szeretne.
-Gyermekem, tudok neked segíteni, és fogok is. Itt van egy egydolláros és egy piszkavas. Menj el a Plac Inwalidówra, ott keresd meg azt a házat, amiben egy hostel van. Ott megtalálod a megoldást a problémádra.
-Ó rabbi, nem tudnál világosabban fogalmazni?- kérdezte a hercegnő.
-A Hit embere vagyok, munkaköri kötelességem a ködösítés. - és e szavakkal elbocsájtotta a leányt.
Mit volt mit tenni, a királykisasszony felszállt egy osiemkára, és elment a Plac Inwalidówra. Ott meg is találta azt a házat, amelyben a hostel volt. Baljóslatú egy ház volt ez, itt volt a német megszállás alatt a Gestapo főhadiszállása. Ahogy Kata a lépcsőket rótta, az egyik lépcsőfordulóban egyszer csak elétoppant a gonosz Pányipukász.
-Mit keresel itt, tán csak nem meguntad az életedet?! Ezen könnyen segíthetünk, úgy elpusztítalak, hogy írmagod sem marad!-rikácsolta a boszorkány.
Már épp belekezdett volna rontó varázslatába, amikor is Kata királylánynak összeállt a fejében a kép. A gonosz Pányipukász elé dobta az egydollárost, aki mint mindenre, ami Amerikából származott, egyből rávetette magát. Ekkor a hercegnő akkorát húzott a boszorkányra a piszkavassal, hogy az már nem kelt fel onnan többet. Ahogyan szétnyílt a koponyája, egy légy repült ki belőle. Kata királylány sem volt rest, megfogta a legyet, és egy katulába zárta. Ezek után visszatért a fogadóba, ahol a békává változtatott Janka már nagyon várta. Megetette hugával a legyet, aki egyből vissza is változott gyönyörűséges királylánnyá. A két királykisasszony így már hazatérhetett, és innentől kezdve boldogan éltek, míg meg nem haltak.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!

Beleszerettem ebbe a filmbe

http://port.hu/berlin_felett_az_eg_der_himmel_uber_berlin/pls/fi/films.film_page?i_topic_id=2&i_film_id=217&i_city_id=-1&i_county_id=-1

Megnevezem forrásaim

Íme itt egy lista a Mese XXXV-ben található idézetekről és utalásokról.
Böllér: A mese címzettjének tetszik ez a foglalkozás.
Házi vágás, Füstölés, Hurka, kolbász, szalámi: Létező mezőgazdasági témájú művek.
Dagadó: Az Amorf Ördögök: Nyakba kötött kardigán című számából vettem.
Stroganoff: Elkészítési mód.
Mikszáth tér: A mese címzettjének kedvenc tere.
Vörös rózsa a gomblyukban: Az én gyakran használt, idióta poénom.
Rayuela: Julio Cortazar leghíresebb regénye. Magyarul Ugróiskola majd Sántaiskola címmel jelent meg.
Rosario: Itt született Che Guevara és itt játszott Javier Zanetti is.
Szálfatermetű, sastekintetű: Kazantzakisz hasonlóképpen írja le Zorbászt.
Schleswig-Holstein: Annak a csatahajónak a neve, amely 1939. szeptember 1-én elkezdte lőni a gdański Westerplatte-t. A tétel természetesen kitaláció, kicsit a születésnap-paradoxon mintáját követi.
Kicsirigó: A Kósa-fivérekhez és szűk baráti körükhöz köthető becézési forma.
Diego Maradona születésnapja: Nem teljesen kitaláció. Az isteni Diego születésnapján egész Argentínában utcabálokat és bulikat tartanak, és minden országos médium úgy kezdi híradásait, hogy: Ma van Diego Armando Maradona születésnapja.
Jack Slade: Al Pacino Oscar-díjjal jutalmazott karaktere az Egy asszony illatában.
Himmel: Der Himmel über Berlin (Berlin felett az ég). Wim Wenders híres filmje.
Érzékeny, kornélküli tájleírás: Esterházy Péter Harmonia Caelestis című művében van egy hasonló mondat.
Kapálás: A mese címzettje egy levelében említi.
Spanyol János tanulmánya: Az én volt gimis osztálytársam, Spanyol Janika élelmiszeripari-mérnökként végzett, és pácolásból tdk-zott.
Este hat: Nagyapám akkor adott enni a disznóknak.
Bajorbosszantó: Svábokkal szomszédos német népcsoport.
Meat Loaf: Mivel neve egy húsételre utal, ezért került a mesébe.
Cipőből és barátból sohasem elég: Ezt egy hűtőmágnesen láttam, valahol már fel is használtam.
Heidegger, Coulombo: Tényleg életem egyik legnagyobb felfedezése volt, hogy Heideggernek volt keresztneve is, ráadásul Martin. Coulombonak pedig sohasem mondják a sorozatban a keresztnevét, amikor Peter Falkot megkérdezték, hogy mi a figura keresztneve, azt felelte: Hadnagy.
Nagy sötétlő erdő, Pokol kapujának felirata: Isteni színjáték.
Dobó-kocka: Csabika nyelvi leleménye.
Hurricanes: Új-Zéland fővárosának, Wellingtonnak a rugby-csapata.
Passziánsz: Napóleonról tudni lehetett, hogy imádott passziánszozni, a csaták előtt mindig ezt a játékot játszotta, és ebből következtetett a csata kimenetelére.
Vita nouva, De vulgari eloquentia, De Monarchia: Dante művei.
Gyöngyhagymás kenyér: A Batthyány-borozóban árulnak ilyet.
Állat saját beleibe töltése: Több ilyen jellegű gondolatmenetet hallottam, többek között a Zöld hentesek című filmben.
Másra fröccsenő paprikás zsír: Megtörtént eset.

Mese XXXV.

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy leány. Mióta az eszét tudta, böllér szeretett volna lenni. Kedvenc könyvei a Házi vágás, a Füstölés és persze a Házunk tája sorozat best-sellere, a Hurka, kolbász, szalámi voltak. Kedvenc verse pedig a Walesi bárdok. Gyakran chatelgetett hasonló érdeklődésű emberekkel olyan közösségi portálokon, mint a dagadoonline.hu. Különösen kedvelt chatpartnere volt stroganoff51. Annyira egy véleményen voltak sok mindenben, hogy úgy döntöttek, élőben is találkoznak. Meg is beszéltek egy közös borjúpörköltözést a Mikszáth térre. Stroganoff51 leírta, hogy arról lehet majd megismerni, hogy egy vörös rózsa lesz a gomblyukában.
Másnap annak rendje és módja szerint találkoztak is. Stroganoff51-et Somlai Ödönnek hívták, és egy nyugdíjas hentes volt.
-Bár meglephetett, hogy találkozót kértem tőled, - kezdte mondandóját Ödön - de semmiféle romantikus szándék nem vezetett. Látom benned a potenciált, hogy híres hentese legyél kerek e világnak. Elsőként a marhahússal kell megtanulni bánni, ezért adok neked egy ajánlólevelet Fernando Rayuelahoz. Egy argentin gauchonál senki nem érthet jobban a marhához. Mégis csak ők eszik meg a legtöbbet belőle.
A leány fel is pattant az első repülőre, és elment Buenos Airesbe. Onnan járatlan utakon haladva rozsdás autóbuszokkal és öszvérek hátán utazva elérte a Rosario melletti pampákat. Hamarosan meg is találta Fernando Rayuelat. Igazi szélcserzette gaucho volt, szálfatermetű, sastekintetű, nagyhangú, öblös nevetésű és az argentin marhapásztorok szokása szerint mindent a késével evett. (Erre a szokásra utal egyébként a méltán elfeledett Schleswig-Holstein-féle sebzett száj-paradoxon, azaz: hogy ha ül 33 gaucho egy asztalnál, akkor az egyiküknek biztos be lesz kötve a szája. Ezt a tételt tartják a valószínűségszámítás leghaszontalanabb megállapításának.)
-Mit akarsz, kicsirigó?-kérdezte az argentín.
-Meg akarom tanulni a marhavágás csínját-bínját. - felelte a lány.
-Rendben, én kitanítalak, de akkor fél évre beállsz hozzám. Megtanítalak nem csak a marha levágására, hanem a terelésre és a hús elkészítésére is. Áll az alku?-mondta a pásztor.
-Áll az alku! - csapott a gaucho kezébe a lány.
Elég kemény próbatétel volt ez a hat hónap, de a lány mindent megtanult a tehenekről. Megtanulta a marha részeit, hogy hogyan kell egy több száz kilós állatot egy késsel apró darabjaira bontani úgy, hogy abból csupa finom falat kerekedjen ki aztán. Megtanult terelni, billogozni, lasszózni, hegyeset köpni, tüzes vízet inni, káromkodni és kurjongatni, tréfálkozni és másokat ugratni. Teste izmosabb lett, és a tenger felől érkező sós szél is rendesen kicserzette. Ám a jól végzett munka magabiztosabbá is tette. Esténként pedig Fernando megmutatta neki, hogy hogyan is kell steaket sütni. A sülő hús, a sós szellő és Fernando cigarillojának illata – ami mindig a szája sarkában lógott – olyan elegyet alkotott, amely mindig éber álomba ringatta a lány érzékeit. Jóval hatékonyabb volt ez a tanulás, mintha bemagolta volna a Szarvasmarha- és Polgári per rendtartás tankönyvet.
Elérkezett a fél év legutolsó napja, amely egybeesett az argentínok legnagyobb és legszentebb nemzeti ünnepével: Diego Maradona születésnapjával. Ennek tiszteletére egy közeli kisvárosban tangó- és steaksütő versenyt rendeztek. Nosza, a gauchok is beneveztek mindkettőre. A leány egy saját maga vágta, saját maga érlelte, 2 kilós T-bone steaket csinált. A zsűri olyannyira el volt ragadtatva a hátszín és a bélszín együttesétől, hogy a lány kapta az első díjat. Mellesleg a táncversenyt is megnyerte, mert ahogy Jack Slade, az Egyesült Államok hadseregének nyugalmazott alezredese mondta: Csak az életben lehet hibázni, a tangóban nem.
Elérkezett hát a búcsúzás napja. Fernando huncutul a lányra mosolgott, és így szólt:
-Hiányozni fogsz, kicsirigó, igen megkedveltelek. Megtanultad tőlem a marhával való bánást, és a kreativitást, itt az ideje, hogy megismerkedj a sertéssel és a precizitással. Adok neked egy ajánlólevelet Heinz Himmelhez, a legjobb sváb böllérhez. Ő majd kitanít mindenre. Ja, és itt van még egy aranypeso is, ha bajba kerülsz, dobd fel, és menten kiránt a bajból!
-Hogyan? -kérdezte a leány.
-Fogalmam sincs! - nevette el magát Fernando, még utoljára a lányra kacsintott, aztán elvágtatott az érzékeny, kornélküli tájleírásban.
A leány el is ment Himmelhez. A német is felfogadta egy fél évre. A leánynak szigorú napirendje volt ezután: reggel hatkor kelt, moslékot adott a disznóknak, kiganéjozott, aztán a konyhakertben kapált vagy különféle mezőgazdasági munkákat végzett, mert hát nem mindegy, milyen eleséget kap a jószág. Délben ebéd, aztán Heinz megmutatta neki a pácolás minden rejtett kis titkát. Persze nagy segítségére volt a Pácolás című könyv is, és Spanyol János nagyszerű tanulmánya is, amelyet ebben a témában írt. Este hatkor újra enni adott a jószágoknak, majd vacsora, kilenckor nyugovóra tértek. Szombatonként Schalke-meccskre jártak, vasárnap templomba.
Elérkezett a szolgálat utolsó napja, amely egybeesett a szokásos évi Bajorbosszantó Fesztivállal. Az esemény sztárvendége Meat Loaf volt. A lány is kitette portékáját: a szalonnát és a sonkát, amit percek alatt elkapkodtak. A pénzből vett egy új cipőt, mert hát cipőből és barátból sohasem lehet elég.
Elérkezett hát a búcsúzás napja. Heinz arcára valamiféle grimasz ült, amelyet később mosolyként azonosított egy négy tagú kutatócsoport.
-No, Fraulein, letelt a hat hónap, én megtanítottam magának mindent, amit a szalonnáról és a sonkáról tudok. Megtanulta a precizitást is, amely igen fontos egy olyan könnyen romló húsféleségnél, mint a sertés. A következő lecke a zsír és a töpörtyű lenne, ám ahhoz legjobban a Sötétség Fejedelme ért, én meg hát csak egy istenfélő sváb vagyok, nem tudom, hogyan is lehetne eljutni hozzá. Minden esetre adok egy ezüstpfenniget, ha bajba kerül, csak dobja fel, ez majd segít.
-Hogyan?-kérdezte a leány.
-Fogalmam sincs, én sokáig még azt sem tudtam, hogy Heideggernek Martin volt a keresztneve. Addig olyan keresztnév nélküli volt nekem, mint Coloumbo felügyelő. - csóválta a fejét Heinz, és mivel nem az a fajta volt, aki csak úgy fiatal lányokra kacsintgasson, ezért elballagott, hogy bekeverje a moslékot a disznóknak.
Ahogy ment-mendegélt a leány, egy nagy sötétlő erdőbe jutott, mivel az igaz útat nem lelé. Ahogy egy fatörzsön üldögélt tanácstalanul, egyszer csak azt gondolta magában: -Egy életem, egy halálom, feldobom az aranypesót, megnézem, mi történik.
Egyből meg is jelent Wellington herceg, a híres bélszín névadója.
-Mi van már?! Mit akarsz?! -kérdezte ingerülten.
-Megmutatnád nekem a Pokolba vezető utat Herceg? - és már szinte a nyelve hegyén volt, hogy hozzátegye: hátha megjön a Tél is, ám az utolsó pillanatban visszanyelte e szavakat.
-Nem látsz a szemedtől?!-rivallt rá a waterloo-i győző. - A Pokolba vezető út Jószándékkal van kikövezve. Jószándék térkővel. Tudom, hogy hülye vicc, de az Öreg szereti az ilyeneket. Az egri Főtér köveit például csak Dobó-kockáknak hívja. Na, ha már elrángattál a Hurricanes-Crusaders meccs nézésétől, akkor kövess, mutatom én az utat.
Hogy hogyan került Wellington herceg a pokolba? Urunk Teremtőnk nagyon jóba lett Bonaparte Napóleonnal, gyakorta együtt páros passziánszoztak, és a korzikai vadkan kérte meg kártyapartnerét, hogy ugyan ezt a galád ángliust suvassza már el a pokol legmélyebb bugyraiba.
A pokol bejárata felett a 14. század legismertebb graffitisének munkája díszelgett:
"Én rajtam jutsz a kínnal telt hazába,
én rajtam át oda, hol nincs vigasság,
rajtam a kárhozott nép városába.
Nagy Alkotóm vezette az igazság;
Isten Hatalma emelt égi kénnyel,
az ős Szeretet és a fő Okosság.
Én nem vagyok egykoru semmi lénnyel,
csupán örökkel; s én örökkön állok.
Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel"
Ám mivel a lány a Vita nouvá-t, kicsit nyálasnak tartotta, a De vulgari eloquentia-val szemben voltak fenntartásai, a De monarchia-t pedig egyszerűen unta, mint a veszedelem, ezért rá se hederített a feliratra.
A leány hamarosan el is érkezett a Sötétség Fejedelmének színe elé.
-Osztán mit akarsz itt, halandó? - kérdezte a Sátán.
-Kérlek, taníts meg töpörtyűt és zsírt csinálni, mert hát a Pokolnál nincs nagyobb abároló üzem kerek e világon. -felelte a lány.
-Aztán miért tanítanálak meg bármire is? Hisz azon nyomban eltaposhatnálak itt, mint egy kis pondrót!- dörögtek az Ördög szavai.
A lány igencsak vakarta a fejét, hogy mi legyen a teendő, és ekkor eszébe jutott az esüst pfennig. Feldobta, és ekkor megjelent az, akinek igazi neve már eonok óta feledésbe merült, mindenki csak a Legnagyobb Kérdezőzseninek hívta. Annyi kérdéssel kezdte el bombázni Lucifert, hogy az végül megtört, feladta a harcot, és ráállt arra, hogy kitanítja a leányt. Ha figyelembe vesszük, hogy a Kérdezés és Kételkedés Angyala tette ezt, aki már az Ember tragédiájába is e szavakkal lép be: -S mi tessék rajta? meg kell állapítanunk, hősnőnk segítője nem lehetett kismiska. A lány 1-2 hónap múlva olyan szép töpörtyűket tudott csinálni, hogy minden rendű és rangú kis- és nagyördög nála evett ebédszünetben. Olyanok voltak azok a töpörtyűk, mint a valóságos aranyrögök. Zsírt is olyan jóízűt tudott csinálni, hogy mindenki azt falatozta, pirospaprikával megszórva. Igény szerint lila- vagy gyöngyhagymával a tetején. Ám mivel ezek csak emberi zsírból készültek, ezért a lány nem fanyalodott rá, hogy egyen is belőlük, ezért Belzebúb elküldte legjobban sikerült teremtményét, az alkoholmentes sört, hogy hozzon a leánynak egy kis hazait Fernandotól és Heinztől. Fernando mindig küldött egy-két cigarillót is, hogy a lány meggyújthassa, és érezhesse a dohány össze nem téveszthető illatát. Heinz a német mezőgazdasági kiadó legújabb kiadványaival lepte meg volt tanítványát.
Egy napon a Sötétség Fejedelme így szólt:
-No, te leány! Megtanítottalak mindenre, amit tudok. Nem mondassa senki, hogy nem száltál még pokolra is a tudásért.Most már hazamehetsz, nyithatsz egy kis üzletet.
A leány így is tett. Később még számos böllér-konferencián vett részt, mint előadó és persze ő is mindig tanult valami új fogást. Megkapta az Arany Hentesbárd-díjat is. Hozzáment egy kóser mészároshoz, és boldogan éltek, míg meg nem haltak.
És hogy mi a helyzet a töltelékárukkal? Az hogy, egy állatot rituálisan megölünk, aztán saját beleibe töltünk, az emberiség egyik leggroteszkebb tréfája. És erre a kegyetlen tréfára születni kell, nem lehet megtanulni. Ám nyugodtak lehetünk, a lány keze alól olyan kolbászok kerültek ki, amibe ha az ember beleharapott, a másik ruhájára fröccsent a paprikás zsír. Hiába no, ő is szerette a gonosz tréfákat.
ITT A VÉGE, FUSS EL VEGA!

Azt álmodtam, hogy egy gimnáziumi teremben ülök valamilyen előadáson vagy konferencián, kedélyesen beszélgetek a volt krakkói szobatársammal, és "levelezgetek" valakivel, ám mivel a "levelezőtársam" a terem másik végében van, ezért a válaszát -faarccal, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga - Békesi László, a Horn-kormány egyik pénzügyminisztere csúsztatja a zsebembe, akiről egyébként tévesen azt hiszem, hogy Surányi Lászlónak hívják(Valószínűleg behozta a tudatalattim Surányi Görgyöt, a volt Jegybank-elnököt is). Valaki fontossal levelezhettem, mert az előadás előtt Kökényesi Tomi (barátainak csak Kökényesi Tamás Miklós) megkért, hogy emlékeztessem a "levelezőtársamat", hogy tartozik Tominak egy ezressel. Röhögve ébredtem fel.

Meg szoktam emlékezni arról, hogy milyen keresési kulcsszavakkal találnak rá erre a blogra. A mai kettő különösen tetszik: Dragonhammer és báttya. Mondanom se kell, miután elolvasták a XVII. mesét és meglátták Kása vigyorgó arcát, többre nem is voltak kiváncsiak a blogból. :)

Mese XXXIV.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kerékpár. Pontosabban egy bicigli (sic!). Panninak hívták, aranyos kis rózsaszín canga volt, nem egy Neuser Cruiser, hanem még a '90-es évek érthetetlen divatjából itt maradt monty (nem utalás a szerző kutyájára). Nap mint nap rótta a város útjait, nyergében egy formás fenekű lánykával. Volt ennek a kerékpárnak egy furcsa szokása, szinte legyőzhetetlen késztetést érzett arra, hogy segítsen az embereken, így amikor látta, hogy gazdájával minden rendben van, fogta magát, és elülső villájába vette a világot.
Először Dublinba vetette a sors. Ahogy a város utcáin gurult fel s alá, egyszer csak megpillantott egy szigorú tekintetű böllért. Oda is kerekezett hozzá, és megkérdezte:
-Mi bánt téged, te Szigorú Tekintetű Böllér?
-Az, hogy böllér vagyok. Mindig is rühelltem ezt a munkát, az igazat megvallva: a faszom kivan vele. - mondta, és kiköpött.
-Akkor miért csinálod ezt?- kérdezte Panni.
-Mert ősi böllércsalád sarja vagyok. Apám is Arany Hentesbárd-díjas böllér volt, ahogyan az ő apja, és annak az apja is, egészen a ködbe vesző régmúltig. Én viszont elég selejtes böllér vagyok, nem tudok megölni egy állatot sem, túlságosan is szeretem őket ahhoz. Ha nem lenne a bátyjám, aki kisegít néha-néha egy kis tőkehússal, hogy azt eladhassam, már rég felkopott volna az állam. Mert én amúgy nem eszem húst se. Na jó, egy-két katona kolbászt vagy szalonnát néha bekapok.
-És mit szeretnél csinálni?-kérdezte a kis kecaj.
-Világéletemben táncos szerettem volna lenni. Balettáncos.
-És kőfaragó. - tóditotta a bicigli.
-A lófarát! - válaszolta a böllér.
-Ha szeretnél táncos lenni, próbáld meg! - tanácsolta Panni.
-Végül is, miért nem?! Egy életem, egy halálom, én bizony megpróbálom! - lelkesedett fel a kések tökéletlen mestere.
Annak rendje és módja szerint el is ment felvételizni a Balettintézetbe.
- A hirdetésre jelentkezem.
- Melyik hirdetés?
- Az önök hirdetése. Hogy az Állami Balettintézet felvételre keres jelentkezőket. Hát itt volnék.
- Nyolc-kilenc éves fiúkat és leánykákat.
- Igen. Olvastam az újságban.
- Erre akar jelentkezni?
- Engedelmükkel.
- Bocsánat, ön hány éves?
- Hatvan múltam.
- És hány kiló?
- Kilencvenhárom. Tudom, kissé túlkoros vagyok. De nagyon fogok igyekezni. Gyermekkorom óta álmom, hogy balett-táncos legyek.
- Attól tartok, kissé elkésett.
- Igazán egészen komolyan venném. Nem sajnálom a fáradságot. A súlyomból is ledolgozhatnék valamicskét.
- Nem megy, uram.
- Bizonyos, hogy nem?
- Nem.
Kár. Egy álommal kevesebb.1
Azért a böllér nem keseredett el, beállt egy vándor tánctársulatba, és az idők folyamán elég jelentős ismeretségre tett szert az ír táncélet berkein belül.
A kis rózsaszín kerékpár tovább folytatta útját. A következő állomás Tartu volt. Ahogy a város utcáin gurult fel s alá, egyszer csak egy rőzsét hordó öregasszonyt pillantott meg. Oda is kerekezett hozzá, és megkérdezte:
-Segíthetek, öreganyám?
-Már hogy a viharba ne segíthetnél, olyan dögnehéz ez a köteg fa! Az Eduard Vilde Idősek Otthonába tartok, egy darabon vihetnéd helyettem. -felelte a vénségesen vén anyóka.
-Szíves-örömest, öreganyám! - mondta a bicigli, és már vitte is.
-Tudod, nem sok segítségem van. A gyerekeim is csak ünnepekkor látogatnak meg, és akkor hozzák azokat a bűnrossz unokáimat is, akiktől még a ragya is kiver. A derekam is hasogat már vagy 40 éve. Még egy Levadia Talinn elleni meccsen ment tropára.
-Mit sportolt a néni? - kérdezte udvariasan a kerékpár.
-Sportolt a halál! Verekedtem. - felelte a tisztességtelenségben megőszült hulligán.
A néni még útközben elmesélte kedvenc szurkolói rendbontásait, és megtanította a kis biciglit a késsel bánni is, mert szerinte a mai emófejű hülyegyerekek már azt se csinálják rendesen. Így értek el az Idősek Otthonához, ahol Panni őszinte megkönnyebüléssel intett búcsút az anyókának.
És hogy mire kellett a rőzse egy távfűtéses épületben? Az anyóka krattott csinált belőle, és ellopatta vele a többi vénasszony szívgyógyszerit (sic!), meg az elemeket a hallókészülékeikből. Ám ezeken kívűl gyakorta küldte a krattot olyan tárgyakért, amelyek minden háztartásban fellelhetőek, csak épp az övében nem, és ezekkel a tárgyakkal végre megvalósíthatta legféltetebb vágyát: megcsinálhatta Öveges professzor majd minden kísérletét.
A kis rózsaszín kerékpár következő állomása Krakkó volt. Ahogy a város utcáin gurult fel s alá, egyszer csak egy szomorú lánykát pillantott meg. Oda is kerekezett hozzá, és megkérdezte:
-Miért vagy szomorú, Kislány?
-Azért vagyok szomorú, Kedves Kerékpár, mert egyedül vagyol, mint az ujjam. Egy jóravaló legényt szeretnék. Még a CNC-forgácsoláshoz se kéne értenie, az a lényeg, hogy tényleg szeressen engem.
-Na, ne búsulj, amíg engem látsz, kerítünk neked egy pasit! A legfontosabbak: karbonvázas köcsögökkel sohase kezdj. Legalábbis lakott területen belül. Aki városban karbonvázas bringát használ, az valamit kompenzál. A cruiser-es fiúktól is óvakodj, általában öntetszelgő majmok.
E szavakkal nyergébe kapta a lányt, és legényvadászatra indultak. Ahogy az utcákat rótták, egyszer csak megpillantottak egy szimpatikus almazöld Gitane kerékpárt. Nem volt már új, de látszott rajta, hogy szépen rendben van tartva. Hamarosan a gazdáját is megpillantották. Szimpatikus srác volt, ezért oda is kerekeztek, és beszédbe elegyedtek. Kiderült, hogy a lányt és a fiút is ugyanaz érdekli: a CNC-forgácsolás, az üzbég konyha és Margaret Thacher korai költészete. Látván, hogy milyen jól elvannak gazdáik, a két kerékpár elkerekezett a podgórze-i parkba, és ők is eltöltöttek közösen néhány szép órát.
Másnap a kerékpár hazaindult, mert ki tudja, hátha otthol (sic!) is szükség lehet rá. Azért azt nem bírta kihagyni, hogy el ne heveredjen egy virágokkal teli réten, a Tátrában.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!

Drága jó diákjaim összekeverték a zmęczony "fáradt" és a zaręczony "eljegyzett" mellékneveket. Mi tagadás, lehet hogy van köztük átfedés.

Tirpák pizza

Elkészítési mód: Egy lángost megtöltünk szalonnával és lila hagymával, majd a tetejére pizzakrém és tejföl kerül. Végül megszórjuk sajttal. Ízlés szerint tehetünk rá libatepertőt vagy köretként snack kolbásszal tálalhatjuk.
Beküldő: Kiskósa ( http://kosangliagan.blogspot.com/ )

Egy Nő (stílusgyakorlat)

Van egy nő. Szeret. Ezért úgy tesz, mint ha gyűlölne. Ilyen jó csajom még sosem volt. A Moqueca de peixe-je Garrinchára halaz, és ha vezet, portugálul káromkodik.
Ha velem van, mindig iszunk. Úgy iszik, mint egy férfi (a régi lányok úgy tudtak főzni, mint az anyjuk, a maiak meg úgy tudnak inni, mint az apjuk), ha az azt jelenti, hogy sokat. Sörökből és felesekből épitünk magunknak katedrálist. Ha iszik, vidám lesz, csipkelődik, adomázik, néha még huncutul rám is kacsint. Kibújik belőle a kisördög. Aztán egyik pillanatról a másikra megváltozik, hozzám bújik és azt mondja: vigyél haza. Otthon mindig jót hancúrozunk, szeretem becézgetni a melleit, ő pedig szeret a szájába venni (szószerinti idézet Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam című művéből). Reggel aztán elhúzódik, azt mondja dolga van, mennie kell. Hogy miért is csinálja ezt?
a, mert Kos
b, mert fél elköteleződni
c, mert különböző állásponton vagyunk a Kossuth-Görgey vitában
d, a, és b, és c, igaz, és van köztük összefüggés
(Megfelelő bekarikázandó)

Melyik a kedvenc tered?

A minap láttam a Mindentudás Egyetemében egy műsort a terekről(http://mindentudas.hu/ 2011.06.14.), ami nagyon tetszett, ezért megkérdeztem pár ismerősömet, hogy melyik a kedvenc terük?
Cseh Tamás: Széna, Corvin köz (Budapest)
Kása: Bakáts, Klauzál, Hunyadi (Budapest)
Egyik ikertestvérem: Fővám, Kálvin, Madách (Budapest)
Kern András: Lövölde (Budapest)
Lét: Benczúr (Nyíregyháza), Moszkva (Budapest) { Eb ura fakó. Tarlós István nem királyunk, Times (Nowy Jork)
Drága jó anyám: Benczúr (Nyíregyháza)
Czarna: Bécsi kapu, Blaha Lujza, Deák (Budapest), Komáromi Csipkés György (Debrecen), Óváros (Veszprém), Bosnyák tér (Budapest)
Bereményi Géza: Teleki (Budapest)
Kiskósa: Hősök tere (Nyíregyháza), Heralds Square (Brooklyn){Lét szerint Brooklyn az már nem New York, Déri tér (Debrecen)
Kláriku: Hal-köz (Debrecen), Plac Wszystkich Świętych (Kraków)
Kerekperecevő: Mikszáth (Budapest)
Tesóm volt lakótársa és testvére a Martiniben: Place du Ralliement (Angers)
A Távol-Keletbe szakadt volt osztálytársam: Filozófiai Kert (Gellérthegy, Budapest)
És nekem? A Mały Rynek Krakkóban.(lásd a képen.) Magyarországon a nevenincs játszótereket szeretem. (Szóviccnek tűnik, de nem az.)
ÉS NEKED?

Pénteken MAGA Zoltán András jön Nyíregyházára.:)

Drága jó anyámat felhívta ma egy fickó, hogy a Szolnoki Múzeum kölcsönvett egy ÁGYÚT, és azt visszahozhatnák-e 22-én? Érted, más egy csillagcsavarhúzót ad kölcsön, apám ágyúkat. :)

Drága jó apám értekezletet tartott ma. Mindenkinek kiosztotta, hogy mi lesz a feladata a Múzeumok Éjszakáján.
-Csabi, te itt meg itt leszel. Hol van Csabi?
-Szabadságon van.
-És ki engedte el?- csattant fel apám. Mindenkiben megfagyott a vér, anyám meg majdnem elröhögte magát, mert tudja, hogy apám milyen morgós tud lenni, és hogy Oroszlán módjára hogy el tudja magát üvölteni, a legapróbb dolog miatt, de ezeknek nagyobb a füstje mint a lángja. Az öreget ismerve, ő engedte el Csabit, egy kézlegyintéssel:-Menjél! Csak már nem emlékszik rá.

Fociláz

Egyre furább nekem a szurkolói életérzés. Ahogyan a HIMYM-ben Ted mondta, a sport azért fontos, mert elvonja az ember figyelmét a hétköznapokról. "Wierny swojej drużynie/Znów przyjdę na jej mecz/I smutek z serca zginie/Troski odejdą precz"(Büszkén saját csapatomra/A meccsre újra kimegyek/A szomorúság eltűnik szívemből/Gondok félre el), ahogyan az a Wisła Kraków himnuszának szövegében is van, ám mégis egyre kevésbé bírom megérteni a futball keltette indulatokat. Most nem a hulliganizmusról beszélek, mert az a saját törzs/másik törzs ellentéte inkább, hanem arról, hogy tisztes középkorú magyar férfiak teli torokból ordibálnak és ugrálnak, amikor a Barca vagy a MU gólt lő (lásd a legutóbbi BL-döntőt). Olyan, mintha a Camp Nou vagy az Old Trafford mellett nőttek vlna fel, és még Bobby Charlton-nak vagy Cruyff-nak szedték volna a labdát. Pedig aztán nekik tényleg mindegy lehetne, nem lesz tőle olcsóbb a kenyér, sőt saját városuknak/országuknak sem hoz dicsőséget a csapat győzelme. Nem mondom, amikor 2010-ben az Inter megnyerte a BL-t, én is örültem, de valahogy semmi kedvem nem volt ordibálni, inkább valami csendes, békés öröm volt bennem. Amit pedig még különösebbnek találok, amikor különböző internetes fórumokon mocskolják egymást külföldi csapatok magyar szurkolói. Ahogyan erre az általam mélységesen tisztelt(legalább annyira tisztelem, mint Ablonczy Balázst) Tóth Sándor (az ifjúsági rugby-válogatott szövetségi kapitánya) rámutatott, ennek már tényleg semmi értelme sincs. Persze nekem is vannak kedvelt külföldi csapataim, de más csapatokat nem utálok, maximum azt érzem, hogy a legkisebb esély van arra, hogy valaha is egy meccsen a MU-nak vagy a Bayern-nek drukkoljak.
És most itt van Dzsudzsák Balázs átigazolása. Nem mindegy, hogy hová megy, ha a válogatottban jól játszik? Persze jobb lenne, ha egy nívós külföldi csapatban öregbítené a magyar labdarúgás hírét, de azzal, hogy Dagesztánba igazolt, maximum magának ártott. Meg talán Zimány Lindának.:) Különben is, az egyik ismerősömnek volt igaza: amikor Dzsudzsák még a Lokiban játszott, egy alkalommal nem tudott kiállni a sportautójával, mert egy teherautó elállta az útját. Ennek percek alatt híre is kelt, hogy: DZSUDZSÁK BALÁZS nem tud kiállni! Ekkor szólalt meg az ismerősöm, a maga keresetlen módján: "-Ki a fasz az a Dzsudzsák Balázs?" :)
http://myp2p.eu/broadcast.php?matchid=119706&part=sports
Az Anzsi következő meccse, ha kiváncsiak vagytok rá.;)

Hasonlóságok

Anyám szerint a férfiaknak és nőknek való jóslásban az a különbség, hogy a férfiak egy konkrét kérdésre várnak választ, míg a nők beszélni, beszélgetni szeretnek. Mintha ugyanígy használnák a telefont is, nemde? :)

Segédblogger lettem

Itt van Andris blogja. Megkért, hogy nézzem át neki, főként a helyesírási- és stilisztikai hibákra tekintettel.
http://budipest.blogspot.com/

Anyám mesélte, hogy vett még nagyapámnak a Dockyardban egy rövidnadrágot és egy inget. Csupáncsak 45 ezer volt a két ruhadarab. Mikor legközelebb mentünk, drága jó anyám látta, hogy nagyapám azokban a ruhadarabokban szedi ki a krumplit a földből.:) Azt mondta, hogy eléggé összeszorult a szíve, de azért nagyapámnak akkor sem árulta el, hogy mennyit érnek a ruhadarabok.
Erről az jut eszembe, hogy amikor Németország elfoglalta Lengyelországot, akkor a Czartoryski-múzeum kincseit egy vidéki udvarházba menekítették. A németek végül is megtalálták a kincseket, az aranyat el is vitték, de Leonardo:Hermelines hölgyét otthagyták. Állítólag még csizmatalp-nyom is volt rajta.

Az a mondás, hogy: "Ahogy vetsz, úgy aratsz", többletjelentésekkel gazdagodik egy agrármérnök szájából.

Mese XXX. (Béka-változat)

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy Béka. Vidám kis Béka volt, széles mosollyal és hülye viccekkel (pl: az elsőáldozás beépítése a judeo-keresztény kultúrkör nem megfelelő részébe). A Kioktatási Hivatalban dolgozott Nehogymárazlegyen Rózsikával és Mármegintmitakar Ferivel.
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy Impala. Délceg kis Impala volt széles vállakkal és a hegymászásra való erős hajlammal (Sir Edmund Hillary posztere ott lógott az ágya felett, közvetlenül a Kretén magazinból származó mulattató képek mellett). Egy olyan lakóparkban lakott, ahol rajta kívűl csak pillangók éltek, és napi 12-16 órában a Létnek ama tapasztalatát élte át, hogy az Excel kurvára nem egy szórakoztató dolog.
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy Jegesmedve. Okos kis józság volt, széles tárgyi tudással, még a Békánál is hülyébb viccekkel (lásd lentebb) és még az Impalánál is erősebb hajlammal. Nem, nem a hegymászásra. A lustaságra. Egy szinte lakatlan kis szigeten élt, a Sport Szeletet Termő Könyvespolc tövében.
Ez a három állat egyébiránt jóbarát volt. Az Impala és a Jegesmedve az Alan Mathison Turing (A Turing próbája az evés) Semmilyencélú Oktatási Intézménybe jártak együtt finommechanikai patkolókovács és énektanáridegesítő szakra. A Jegesmedve ugyan manuálisan retardált volt, de az énektanáridegesítés kiválóan ment neki, a finommechanikai patkolókovácsságban az Impala pedig segített neki. A Béka és a Jegesmedve pedig a DCLXVI. “Kurt Gödel” Metal Madness nevű fesztiválon találkoztak először.
Régen látta már egymást a 3 Jómadár, ezért mikor végre egy városba kerültek, megbeszélték, hogy beülnek az Öt Földrész nevű helyre, 1-2 sörre.
Az ivóban csak néhány ember lézengett: az IMÁ-nál (Iszákos Művészek Asztala) üldögélt Gluty-Gluty Gyuri, Augustin Cauchy-díjas festőművész, akinek leghíresebb művei a: Bachus inkább boros volt és Az egy pohár sört nemzetközi hírűek voltak. Mellette poharazgatott Tuba Misi, az alkoholista rézfúvós. Egy másik asztalnál Konyak B. Eduárd közlegény és magántitkár épp Kuprin:Cári tisztek, orosz lányok című könyvét olvasgatta eredetiben, ami figyelemre méltó teljesítmény volt, tekintve, hogy Konyak úr még a cirill betűket sem ismerte. Végül, de nem utolsó sorban, ott volt Christian Goldbach is. Csöndesen, a sarokban meghúzódva iszogatta söröcskéjét, senkit sem zavarva, ahogyan az egy diszkrét matematikustól elvárható. Ám feltűnően szomorú volt, ami nem kerülhette el hőseink figyelmét sem. Oda is ültek az asztalához, és megkérdezték, hogy mi a baj?
-Uraim, vigasztalhatatlan vagyok. Az a gaz, galád Retteghy Lajos, a Felnőttkínzási Akreditációs Központ (FAT) nevű terrorizálószervezet tagja ellopta a malackámat, és ismeretlen helyen tartja fogva. Felfogják ezt, Uraim?! Ellopták a Goldbach-sertést! Pedig milyen jó dolga volt nálam. A kertben elturkálgathatott kedvére, néha átjött Schrödinger a macskájával, békésen eljátszogattak kettesben. Vigasztalhatatlan vagyok. Már annak a fránya Eulernek is írtam, de ő sem tud semmit.
-Majd mi segítünk előkeríteni a jószágot. - mondta az Impala.
-Az remek lenne, Uraim, nagyon megköszönném. Olyan bánatos vagyok, hogy még a munkámmal sem haladok, pedig én az Új Mechanizmus kulcsembere voltam, és most itt végzem presszóban, porban. Asztalon, pohárban az összes érdemjelem.
Fel is kerekedett a három jóbarát, bár a Békát magukkal kellett rángatni, mert egy időközben megjelenő hölgytársaságnak tette a szépet. Olyan könyvekről mesélt nekik, amiket maga sem olvasott.
Ahogy mentek-mendegéltek, egyszer csak egy vénségesen vén adatfeldolgozóval találkoztak az erdő mélyén. Ő maga is érezte, hogy nem ebben a történetben lenne a helye, ezért a biztonság kedvéért egy köteg rőzsét cipelt, hogy létének értelmet adjon. A daliás Impala egyből segítségére sietett, és elvitte az adatfeldolgozó kunyhójához, hivatalos nevén a Rengeteg Erdő Statisztikai Hivatalhoz a köteget.
-Köszönöm szépen, Kedves Impala, hogy segítettél. Mi járatban vagytok erre, amerre maga Bear Grylls sem jár?
-Megyünk megkeresni Retteghy Lajost, hogy visszaszerezzük a Goldbach-sertést.
-Akkor jó helyen jártok, én tudom, hol van a malac. Jó tett helyébe jót várjatok. Megmutatom az utat, sőt még egy hibásan kitöltött óradíj-lapot is kaptok, hogy elvonjátok a haramia figyelmét.
Hosszas menetelés után el is érkeztek a gonosztevő barlangjához. A Béka egyből bedobta a hibás óradíj-lapot, amit a martalóc fel is vett a földről, és elkezdte olvasni.
-Mi az, hogy nincs rajta csoportkód! Nincs egyértelműsítve, hogy az aláírás a teljes órán való részvételt jelenti-e! Nincs aláírva, nincsenek beírva a házifeladatok! - kelt ki magából Retteghy.
Mialatt dühöngött, a Jegesmedve belopózott a barlangba, és kihozta a megrettent malacot.
Az állatot visszajutatták Goldbachnak, aki nagyon megörült szeretett sertésének. A három cimbora pedig nyakába vette a várost. Hajnal háromkor egy pasaréti hotel előtt találták magukat, egyik kezükben cigi, másikban import (!) dobozos sör. A jókedv is hamarosan előállt, mint ahogyan:
(I.)Minden 2-nél nagyobb páros szám előáll két prímszám összegeként.
(II.)Minden 5-nél nagyobb páratlan szám előáll három prímszám összegeként
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!

Mese XXX. (Impala-változat)

Egyszer volt hol nem volt, élt egyszer három állat: egy béka, egy impala és egy jegesmedve. Hogy ezeket a különböző égövről származó állatok - az impala kedvelt szavajárásával élve- hogy a viharba ismerték egymást? A jegesmedve és az impala mindketten a Filetóth Károly Királyvízipari Általános Iskolába jártak, a békával pedig egy Nagy sikerű Bőrkereszt-koncerten ismerkedtek meg, ahol előzenekarként fellépett Vitézy Laci és a Szardobálók is.
Útjaik később elváltak, más királyságokban tengették mindennapjaikat,ám amikor csak tehették, összefutottak. Történt egyszer, hogy a jegesmedve épp a Pasaréti téren járt, amely közel esett az impala és a béka lakhelyéhez, ezért galmbpostát küldött nekik, hogy ugyan csatlakozzanak már hozzá egy meszely sörre. A két állat hamarosan meg is érkezett a béka békaügetésben, az impala pedig kecses futásával. Be is tértek egyből a Pasaréti Sörözőbe. Jól érezték magukat, örültek a viszontlátásnak, nevetgéltek, mulatoztak. Egyszer csak egy kupa bor landolt a fejük mellett, a falon. Rövid, ámde annál hevesebb szóváltás után (mivan?mivan?mivan?) rejtői pofonok segítségével ártalmatlanná tették a Viharkeresztes Lovagrend tizenkét tagját, a Nagymesteren pedig halálos sebet ejtettek. Halála előtt a nagymester így szólt:
-Most, hogy közeledik utolsó órám, elmondom legféltettebb titkom: A Viharkeresztes
Lovagrend kincse itt van elásva a közelben. Mivel becsületes küzdelemben legyőztetek bennünket, legyen tiétek. Itt van e lánc, ha elmentek a Grand Hostelbe, és felmutatjátok, többet is megtudtok a kincs helyéről.
Annak rendje és módja szerint fel is kerekedtek, és elmentek a Grand Hostelbe. Ott fel is mutatták a láncot. Krisztián, a portás viszont csak nézett, mint pocok a lisztből, mert ő semmilyen kincsről nem tudott. Na sebaj, leültek és rendeltek még néhány meszely sört. A béka meglátott egy formás amazont a szomszéd asztalnál üldögélni. Oda is ment hozzá:
-Szia, Breki vagyok! Neked mindig ilyen jól állt a kétkezes pallos?-kérdezte hülyén vigyorogva.
Addig-addig duruzsolt édes kis semmiségeket a lány ülébe, míg az meg nem csókolta, és csodák-csodájára... nem történt semmi. A mesék minden logikája ellenére sem változott királyfivá.
Ahogyan visszafelé tartottak, betértek még a Mónika éjjel-nappaliba, venni egy kisebb hordó sört. Amint az eladólány meglátta az impala nyakában a láncot, felsikított:
-Szentséges ég! A Viharkeresztesek jele. Már régen vártuk jöttötöket.
A lány el is árulta, hogy a kincs a Hotel Pand parkolójában van. A jegesmedve felhasználva útkaparói kapcsolatait, szerzett légkalapácsot és egyéb szerszámokat. A hotelben dolgozók is elég furán néztek az éj közepén szorgoskodó állatokra, de tudták azt is, hogy épeszű vendégekre nem lehet világhírű fürdőhelyet bazírozni, ezért hagyták szorgoskodni őket. Hamarosan meg is találták a kincset, kárpótolták belőle a szállodát,majd a maradékot testvériesen elosztották.
A három jóbarát azontúl is gyakorta összefutott, és mint hóbortos milliomosok, még ennél is furább dolgokat követtek el.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!

3 éves a blog. Következhetne itt az elmúlt 3 év összefoglalása, de nincs kedvem hozzá. Éldegélgetünk csendesen: apám szervezi a Huszártalálkozót, anyám hadjáratot indított egy kocsma ellen, ami az ablakunk alatt nyílt most, és egymást vádolják torkossággal. . A szomszéd utcában nyílt egy drogbolt.

"Ketten vagyunk a lakásban: Én meg a Gond. De ő már áthívta a haverjait." :)

Drága jó apám: "Ez a MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETE sorozat már eléggé elavult (a '80-as évek során adták ki), ezt kiselejtezzük, de a Hóman-Szekfű MAGYAR TÖRTÉNELEM sorozat (1928) marad". Szóval akkor mi is került a történelem szemétdombjára? :)

Olyan szép és érdekes álmaim voltak most: álmodtam divattervező lánykáról, tesómról, életem első legjobb barátjáról, fociztam, beszélgettem egy sérült hokis sráccal. Szeretem azt, amikor a képzeletem így beindul. :)

Finnország megnyerte második világbajnokságát jéghokiban. Ennek kicsit örülök. :)

Rátaláltam olyan internetes oldalakra, ahol lehet meccseket nézni. Olyan gyönyörű rugby-meccseket láttam a déli féltekéről, mint a ceglédi vasútállomás. :) Láttam, hogyan lett bajnok a Wisła, néztem meccseket az olasz és az angol bajnokságból, a TOP 14-ből, a Magnersből. Láttam az Avivából a Leister-Northampton elődöntőt. A legkeményebb rugby-meccs volt, amit valaha láttam, ököllel verték egymást, ott aztán tényleg az volt, hogy utolsó csepp vérükig küzdöttek.

A történelem ismétli magát

Bajnok lett a Wisła Kraków. 3 éve is pont ilyen tájban nyerték meg a bajnokságot, pont a Juwenalia hetének végén, és pont úgy, hogy legnagyobb riválisukat, a Cracovia Kraków-ot kellett legyőzniük ahhoz, hogy behozhatatlan előnyre tegyenek szert. Biztos lesz ma mulatozás a Ryneken. :)

Heineken-kupa, elődöntők győztesei: Northampton, Leinster. Kettőből egy bejött. :)

Mese XXXIII.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Kenguru, egy Sárkány és egy Egyszarvú.
Miután belefáradtak az egész heti kő- és nyelvtörésbe, úgy döntöttek, hogy péntek este elmennek mulatozni.
Első állomásuk a Chill-Out volt. Hangulatos kis belső udvar volt a Św. Jana-n. Kővel felszórt udvar, kicsiny kis asztalok, épp a Tajtékos Napok Kvintett játszotta az I split on your graves before midnight in Saint Louis című népszerű jazz-tendert. Iszogattak, nevetgéltek mikor is a Kenguru arra lett figyelmes, hogy a mellettük lévő asztalnál egy szakállas, tweed-zakós bácsi épp a Rákóczi-szabadságharc hadtápja című korszakalkotó művet olvasgatja. Mivel a Kengurunak mindig is különleges izgalmat jelentett a Rákóczi-szabadságharc, a doromb és az Erdőtündér szavak emlegetése (filológus ott élvez, ahol tud), ezért egyből szóba elegyedett a Tudós Elmével. A szellemi maszturbációban megöregedett férfiú egy ideig még élvezte is az erszényes emlős társaságát, hiszen nem-létező szexuális életét szellemének és elméjének izgatásával pótolta, ám egy idő után rájött, hogy a Kenguru bizony igen fárasztó, ezért soron következő Żywiec-e mellé, biztos, ami biztos, kért egy zsilett-pengét is. Ám mielőtt még eldobta volna magától az életet, és ezzel együtt a biztos PAN-tagságot, a három jóbarát búcsút intett neki. A Kenguruval még megbeszéltek egy találkozót másnapra, a Miczkiewicz-szobor tövébe, ám a Történethamisítás Doktorának eszébe se jutott elmenni. Inkább Łódź-ba költözött, és szabadeséses ejtőernyőzést oktatott élete végéig.
A következő hely, ahová betértek, a Społem volt, a Św. Tomasza-n, a Club Coyote-tal szemben. Retro helynek mondották, ám igazából csak egy letűnt diktatúra relikviáit halmozták fel egy pincében. Itt is iszogattak egy picit, aztán táncikáltak. Az Egyszarvú született táncos volt, testének minden mozdulása gyönyörű volt. A Kenguru elfelejtett népek és korok táncainak nagy ismerője volt, bajsza csak úgy szálldosott, miközben ropta. A Sárkányka sohasem tudott táncolni, ezért az ő mozdulatai inkább önirónikusak voltak, ám sugárzott belőlük a naiv öröm is. Ahogy épp a Y.M.C.A.-re táncikáltak, egyszer csak odalépett az Egyszarvúhoz egy csúnya, nagy Varangyos Béka.
-Hé, bébi jössz csörögni?- kérdezte a maga pallérozott módján.
Az Egyszarvú erre röhögésben tört ki, és még válaszolni sem bírt a gurgulátó nevetéstől.
-Na, hát így állunk! -mondta a Béka. -Kinevettél, ezért átkot bocsájtok rád! Csak Fluor-dalszövegekben tudj beszélni!
Ám amikor épp az unikornisra bocsájtotta volna ártó varázslatát, a Kenguru kettőjük közé ugrott (Kenguru lévén, testének legtermészetesebb mozgásformája az ugrándozás volt), és őt érte az átok. Érdekes átváltozáson ment keresztül: fejébe nagyapja mozgalmi kalapja helyett egy hálós baseball-sapka került, amely a mezőtúri Copacabana Bár Kamionosok és kurvák partyján is nagy sikert aratott volna, felsőtestén megjelent egy olyan melegítőfelső, amely Lengyel László pulóvereit is megszégyenítette volna. Szemüvegét pedig egy kék pary-szemcsi váltotta fel, amelyért Kanye West északákon át a Holdat ugatta volna. Az átváltozás nem csak a kinézetét változtatta meg (amelyről Michał Listkiewicz bizonyára egy gyönyörű dolgozatot tudott volna írni). Egyből odaugrált egy feltűnően jól öltözött, és feltűnően kis fenekű lányhoz.
-Hé csajszi, ez nem oltás,akit kiszúrtam egyből, te voltál, nem túlzás, túl rózsaszín, beléd szerelmes leszek holnapig.- hadarta el az átalakult erszényes emlős.
A lányka csak nézett, mint Coulombo a helyszíneléskor, ám ekkor a Kenguru tovább folytatta:
-Kicsilány, ou, szia, helló! Álljunk össze, mint két kicsi lego! Na, figyu már, mondom mi a szitu, te lány, én meg fiú, na mizu, mizu, mizu?
Addig-addig duruzsolta ezeket az igen kevés valódi jelentéssel bíró szövegeket a lány fülébe, míg az kötélnek állt. Egymást átkarolva hagyták el a helyet, miközben Sydney Polaktól a Chomiczówka szólt.
A Sárkányka és az Egyszarvúcska tovább folytatták az utukat. Hová is mehettek volna? Naná, hogy az Alchemiába. Ahogy a középső terembe értek, az egyik asztalnál megláttak egy őszszakállú, bölcs, öreg rabbit. Mint minden őszszakállú, bölcs, öreg rabbi, ő is erősen Frantiszek Pieczkára hajazott. Egyből le is telepedtek mellé, és előadták, hogy barátjukat Fluorrá változtatta egy Utálatos Varangy. Bölcs, Mózes-hitű testvérünk így szólott:
-Miért is kéne nektek ezen bánkódni? Amíg régmúlt korokkal foglalkozott, boldog volt? Nem hiszem. Most legalább van valakije, akivel megoszthatja az ágyát.
A két képzeletbeli teremtmény meg is nyugodott a rabbi szavaitól. Könnyed kis csevegésbe kezdtek minden titkok tudójával. A rabbi egy idő után megérezte, hogy a Sárkánykában minden tűzokádása ellenére hatalmas szeretet és empátia lakozik. El is kezdett neki panaszkodni, hogy nagyon unja már, azt, hogy neki minden titkok tudójának kell lennie. Szívesebben lenne olvasztár Nowa Hutában. Vagy kőfaragó. Esteleg balett-táncos. A Sárkányka türelmesen végighallgatta. A rabbi, miután elmondta minden búját-bánatát, igen megkönnyebült, és megajándékozta a Sárkánykát. Megadta neki azt a képességet, hogy bármikor a Mały Rynek-en tudjon teremni.
Miután búcsút intettek a szent embernek, vettek még a Sokszögletű Kolbászgyár egyik büféjében egy zapiekankát, amit testvériesen megfeleztek. A Sárkányka még kapott a Kengurutól egy üres üzenetet. Valószínűleg azt akarta írni, hogy: A klubbok rég
bezártak, a város felébred, világos van, de nálam, a bulik kemények,a cuccok szétdobálva
after a szobában.
Hazafelé, a 601-es buszon még belefutottak egy vidám kompániába, akik teli torokból, gitárkísérettel énekelték a Hej, sokoły-t.
A kollégiumba visszaérve befeküdtek a Kenguru ágyába, lévén az volt a kényelmesebb, az Egyszarvúcska odabújt a Sárkánykához, aki elmesélte neki ezt a mesét. Az Egyszarvúcska nagyon vigyázott, hogy szarvával ne döfje át a Sárkányka mellkasát, mert az nagyon nagy szívfájdalmat okozott volna a kis tűzokádónak, és a Sárkánykának amúgy is lejárt az Európai Betegbiztosítási Kártyája.
Reggel a Sárkányka elment a Lewiathánhoz, vett tőle néhány drożdżówkát és obwarzaneket, reggelire az Egyszarvúcskának és magának.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!

Ma is tanultam valami újat

Lengyelül úgy van a görény, hogy śmierdziel, ami valami olyasmit jelent, hogy olyan élőlény, aki bűzlik.:)

Bolond április. Vagy bazi jó kedvem van, vagy szétbasz az ideg. Nem véletlen, hogy tavaly is ilyenkor kezdtem el biciklizni, 3 éve ilyenkor lettem megint szerelmes. Megint a Maqrollt olasom.

Könyvfesztivál

Pénteken, 4 év után (2008-ban Krakkóban voltam, 2009-ben Huelle-n a Lengyel Intézetben, 2010-ben pedig Londonban) megint voltam a Könyvfesztiválon. Az Öregéknek volt egy kis dolguk Budán(Országos Levéltárból iratokat kihozni, Hadtörténeti Múzeumba pálinkát vinni, aktatáskában, Don-kanyart megjárt tábornokok unokáival kvaterkázni, meg elhozni néhány sarkantyút) ezért engem is elvittek. Szóval egy pindurit álmos voltam.
Fél 10-kor raktak ki apámék a Mammutnál (egész nap a Széna tér járt a fejemben, Cseh Tamástól). A Mammutban pisiltem egyet, aztán ittam egy kávét. Utána elindultam, de persze teljesen rossz irányba. Bolyongtam egy kicsit a II. kerületben, amit igazából nem bántam, mert szeretek arrafelé sétálni. Fél 11-re végül is csak megtaláltam a Millenárist. Végigjártam a standokat, megvettem az Ördöngös időket és a Sárkányok enciklopédiáját. Utána felfedeztem egy kicsit a Millenárist. Fél egy-egy körül megérkezett Kerekperecevő, vele elnevetgéltünk egy padnál ülve, miközben Andrus Kivirahk sétált el mellettünk, és Sárközi Mátyás kávézott mögöttünk. Pont az ilyenek miatt szeretem a Könyvfesztivált. Kettőtől megnéztük Kivirahket. Eddig is nagyon szerettem a könyveit, de kezdek rájönni, mennyi hasonlóság is van a világlátásunkban és a lelki alkatunkban. Ráadásul nagyon szimpatikusak voltak az eseményen megjelenő finnugrók is.
Háromtól pedig Olga Tokarczuk volt. Jó volt megint otthonos nyelvi környezetben lenni, a beavatottság-tudat, hogy valaki idegen nyelven kérdez, erre idegen nyelven kap választ, és mindezt én értem.:) Ott volt Pálfalvi Lajos is, akire már régen kiváncsi voltam. Olga Tokarczuknak pedig olyan gyönyörű, mosolygó szeme van, hogy az rabul ejti az embert!:) Fél 4-kor el kellett jönnöm, mert apámék indultak haza.
Hazafelé még ettünk egy jót(harcsapaprikás túrós csuszával), aztán 8 körül hazaértünk.
Nagyon jó kis nap volt, találkoztam nemes lelkű írókkal és nemtelen újságírókkal, emberekkel, akiknek már írtam mesét. Ja, és egy nagyon szimpatikus bazseválóval is. :)

Ösztön és ész között ülve
Mint aki közészorult
Mindegyik jövőnél százszor
Százszorta hosszabb a múlt.

Mese XXXII.

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy ördögfióka. Fura egy családból származott: nagyapja egy morgós, ám igen okos medve volt, múltnak tudója, nagyanyja egy folyton gágogó lúdanyó, jövőnek ismerője, apja egy igen élelmes gorilla, a fogadások és az életrevalóság koronázatlan királya, anyja egy gazella, akiből sugárzott a szépség és a kedvesség, ám aki úgy helyre tudta tenni az ember fiát, hogy még a lehellet is bentszakadt. Ne felejtkezzünk el nagybátyjáról sem, egy igen apró sárkányról, aki szavakkal bűvészkedett. Mindannyian imádták az ördögfiókát, aki így fene nagy szeretetben nevelkedett.
Eme fene nagy szeretetben az ördögfióka fel is cseperedett. Ez nem ment minden gond nélkül, hiszen okosabb és pajkosabb volt társainál, akik ama szigetet benépesítették, ahol a család lakott. Számtalan kalamajkába keveredett, ám szülei ezt is elnézték neki, mert szerették, és mert tudták, ilyen családi háttérrel furcsábbakat is csinálhatna.
Mivel családjának több tagjában is benne volt a vándorlás és a világlátás ősi vágya, ezért ezt a sorsot az ördögfióka sem kerülhette el. Egy napon fogta magát, bepakolt a tarisznyájába egy mindent tudó kártyacsomagot, egy focilabdát, és minden vándorok legkedvesebb könyvét: Alvaro Mutistól a Maqrollt.
Ahogy ment-mendegélt, egyszer csak egy királyságba ért. Veszedelmesen szomorú királyság volt ez, mert a király egyetlen lányát, Norma heregkisasszonyt megmagyarázhatatlan bánat gyötörte. Több se kellett az ördögfiókának, egyből bebocsájtást kért a palotába. Oly nagy volt az öreg király elkeseredettsége, hogy fogadták is.
-Uram királyom, életem kezedbe ajánlom, én kiderítem, mi a hercegkisasszony búja-bánata! Ha szerencsével járok, adsz nekem egy szakajtó aranyat, ha nem, fejemet veheted!
-Rendben, fiam. Próbálj szerencsét!
Az ördögfióka a hercegkisasszony elé járult, és kiterítette mindent tudó kártyacsomagját. A kártya meg is mondta neki, hogy a hercegkisasszony azért szomorú, mert nem salakmotorozhat. Az ördögfióka nem igazán tudta, mi a gránát az a salakmotorozás, habár néhányszor fogadott is eme versenyek kimenetelére, de azt tanácsolta a királylánynak, hogy kövesse szíve vágyát. A heregkisasszony fel is pattant egy KTM-re, és elviharzott a naplementébe. Az öreg király csak nézett, mint pocok a lisztből, ám az ördögfióka gyógyírt talált a heregkisasszony bánatára, ezért mit volt mit tenni, kifizette a szakajtó aranyat.
Az ördögfióka következő útja egy olyan országba vezetett, ahol minden hatalom alapja a labdarúgás volt. Minden fontosabb poszton tisztességtelenségben megőszült labdarúgók ültek. Fura módon ez az ország sem működött rosszabbul, mint a többi, a különbség csak annyi volt, hogy itt még a focit is a szokottnál nagyobb korrupció lengte körül. Mivel az ördögfióka szinte az anyatejjel szívta magába a labdarúgás szeretetét, ezért egyből jelentkezett próbajátékra egy klubhoz. Melyik klubbot is választhatta volna? Természetesen azt, amelyiknek a címerében egy kék ördög volt. A próbajátékon az örgögfióka előkapta tarisznyájából a labdát, amit még gorilla-apjától kapott második születésnapjára, és olyan ügyesen búvölte, hogy az egyből elnyerte a klub vezetőinek tetszését. Szerződtették is, hiszen közeledett a Vörös Ördögök elleni meccs, amelynél fontosabb nem létezett ebben az országban. Ördögök ellen pedig a leghatásosabb ördöggel harcolni, legyen az csak egy fióka is. Az ördögfióka feltette a szakajtó aranyát saját csapatára, aztán hatalmas izgalommal és harci kedvvel várta a találkozót.
A mérkőzés hatalmas iramot hozott, a félidőben 2-2 volt az állás. Amikor már úgy tűnt, hosszabbításra kerül sor, az ördögfióka egyszer csak megiramodott, tüzet okádott az ellenfél kilencesére, aki leginkább egy ír favágó fiára emlékeztetett, a tizenhatoson belül kicselezte az ötöst, a Démonfejű Hátvédet, végül a kapus mellett – akit 14 éves korában boszorkák átkoztak meg – a kapuba gurított. A csapat a meccset, az ördögfióka a 2, 34 szakajtó aranyat nyerte meg. Az ördögfióka hamarosan tovább is állt.
Vándorlásai során – mint minden rendes mesehős – elérte a harmadik országot is. Mivel pénze már volt bőségesen, betért az ország fővárosának legjobb fogadójába, és ott szobát bérelt. Épp vacsorához készülődött - hercegnő burgonya volt vesepecsenyével – amikor egy különös párbeszédre lett figyelmes. Komoly ábrázatú urak vitatlkoztak épp Alvaro Mutis munkásságáról. Több se kellett az ördögfiókának, letelepedett melléjük, olyan hévvel és határozottsággal, amelyet apjától örökölt, kioktatta őket (a mindenkit való kioktatásban nagyanyjára ütött). Elmondta nekik, hogy inkább járnák be azokat a helyeket, ahol az Árbócmester járt, mint hogy sör és bor mellett hülyeségeket beszélnek. Különben is, akadhatna hasznosabb dolguk, mondjuk álljanak utcaseprőnek, azzal is többet használnak a köznek. Az Isten szerelmére, ne legyenek Szerebjakovok!
Miután így leforrázva hagyta a tudós társaságot, elköltötte ebédjét, és másnap tovább is indult.
Elérkezett végre abba a városba, ahol sárkány-nagybátyja lakott. Ezt a várost már a legősibb időktől egy sárkány-legenda lengte körül, ezért a nagybácsi felettébb jól érezte itt magát. A nagybácsi, mint mindig, tiszta szívből örült unokaöccse látogatásának. Jókat ettek, ittak, beszélgettek fociról, irodalomról, és a világ dolgairól. Ugratták egymást, fociztak a kertben, és a nagybácsi hunut szemekkel figyelte, hogyan is szerzi meg unokaöcse jólöltözött, kisfenekű szőke lányok telefonszámair, akiket azután esze ágában se volt felhívni.
Mikor már mindent meghánytak-vetettek, a nagybácsi hátára ültette az ördögfiókát, meglátogatták a nagyszülőket, majd hazarepültek a kisördög szüleihez. Azok nagyon megörültek nekik, mivel már nagyon hiányzott nekik a kis sátánfattya és a nagybácsit is felettébb szerették. Az ördögfióka megállapodott, talált egy kis angyallánykát, és boldogan éltek, míg meg nem haltak.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!

Mircea Cartarescu: Sárkányok enciklopédiája

Sárkány nélkül az ember nem teljes ember. Mert a sárkány életben tartásához a képzelet szüntelen csiholására van szükség. Képzelet nélkül pedig nem ember az ember. Aki a sárkányról ír, a legtágabb értelemben igyekszik az embert ábrázolni.

Peter Phillips, Anna hercegnő fia egy iskolai rugbymeccsen csapatkapitány volt, és a pénzfeldobásnál a bíró azt kérdezte tőle: A nagymama vagy írás?

Csehovot olvasok mostanában. Zseniális.

Játsszunk! II.

A negyeddöntők nyertesei: Northampton, Toulouse, Perpignan, Leinster.
Négyből három, nem is olyan rossz! ;)

2010. április 10.

Mese XXXI.

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy leány. Mint minden mesebeli leányzó, ő is olyan szép volt, hogy a napra lehetett nézni, de reá nem. Mesélhetnék még egyéb tulajdonságairól, amit más képzeletbeli vagy valós lényektől loptam, de azzal csak megnehezíteném a szereplőkkel való azonosulást.
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy legény. Mint minden mesebeli legény, ő is daliás volt. Mesélhetnék még egyéb tulajdonságairól, amit más képzeletbeli vagy valós lényektől loptam, de azzal csak megnehezíteném a szereplőkkel való azonosulást.
Egyszer a legény épp egy Match pénztáránál állt, amikor megpillantotta a leányt. Egyből szerelembe esett, mert hát a leány gyönyörű volt, és olyan szép oldal szalonnát vett ki a kosarából, hogy az már magában is megdobogtatta volna egy férfiú szívét.
A legény barátok és közösségi oldalak segítségével hamar kiderítette a lány nevét, és számát, ezek után széptevő drótposta-üzenetekkel és az éjszaka közepén elküldött fura röszükkel bombázta a lányt. A lánynak kedvére valók voltak a legény szerelmes sorai, ezért úgy döntött, hogy találkozik vele. Egy kipusztult törzsről elnevezett kávézóba beszéltek meg találkát.
A legény kicsípte magát (értsd: felvette a kevésbé gyűrött pulóverét és a kevésbé koszos nadrágját) vitt bonbont és bukétát is. Előbb érkezett és várta a leányt. Az ablakból látta, ahogyan vágyai titokzatos tárgya feltűnik a sarkon. Szíve hevesebben kezdett dobogni, tenyere izzadt és kipirult. Ám egyszer csak jött egy gonosz, fekete fergeteg, sipp-supp, felkapta a leányt, és már vitte is. A legény csak nézett, mint pocok a lisztből, aztán miután felocsúdott a megdöbbenésből, elhatározta, hogy utánajár, hogy mi történt és hogy hová tűnt a leány? Kitől is tudhatná ezeket meg? A közösségi oldalakról vagy barátaitól biztosan nem. Minden titkok tudójához kell fordulnia: az 5166-os kézbesítőhöz, Szuromi Lajoshoz.
-Na, halljam, mit szeretne tudni a tisztelt ügyfél? - kérdezte az, akit a járásában csak Lajosnak, a Postásnak hívtak, miközben sózott fehér szalonna és kapadohány szaga lengte körül.
-Lajos! Van énnekem egy szívszerelmem, de mielőtt találkozhattunk volna, felkapta egy gonosz, fekete fergeteg, és elvitte tőlem. - felelte a legény.
-Ez minden bizonnyal a Gonosz, Fekete Fergeteg lesz. - mondta minden titkok tudója, és jelentőségteljesen megpödörte a bajszát. - El kell menned a Külterület III.-as járásba, ismertebb nevén a Sűrű, Sötét Erdőbe, annak a közepibe van a leány. Dobozi Jóska épp kiszállít oda holnap, majd ő elvisz.
-Nagyon szépen köszönöm, Lajos! Hogyan hálálhatnám meg?
-Talán egy pohár sört, egy pohár sört meginnék. Szolgálatban nem nagyon szoktam italozni.
Másnap Dobozi Jóska annak rendje és módja szerint el is vitte a legényt a Sűrű, Sötét Erdőbe. Ahogy megy-mendegélt egyszer csak egy lidérc toppant elébe.
-Én vagyok a Kisebbrendűségi Érzés Démona. Csak akkor juthatsz el a kedvesedhez, ha legyőzöl engem!
-A saját kisebbrendűségét mindenkinek magának kell legyőznie, én csak abban segíthetek, hogy elhitessem vele, ő a legfontosabb a számomra, mert ha érzed, hogy valakinek fontos vagy, annál kevés jobb érzés van. Talán csak a Kőbányai utáni büfögés. Persze az is fontos, hogy nem próbálom leigázni a lelkét. Nekem társra van szükségem, nem rabszolgára.
Persze a szavak semmit se érnek, ha nem követik tettek őket, ezért a következő pillanatban a legény átdöfte a kísértetet lidércölő gyíklesőjével, amit még a Posta-Őr biztosítása mellé kapott ajándékba. A lidérc semmivé foszlott, és hűlt helyén egy ezüst kulcsocska csillogott a porban. A legény felvette, zsebre rakta és továbbindult.
Ahogy ment-mendegélt, egyszer csak elébe toppant egy másik lidérc.
-Én vagyok a Társadalmi és a Szülői Elvárások Démona, csak akkor juthatsz el a szerelmedhez, ha legyőzöl engem.
-Nem vagyok nemesek sarja, jelentős vagyonom sohasem lesz, de amire erőmből telik, azt megadom neki. Szeretnék róla gondoskodni, szeretnék ott lenni élete minden fontos pillanatában. Szeretnék neki reggelit hozni a boltból. Persze nekem is szükségem van egy nő szerelmére, mert az az egyik legerősebb dolog, amely engem beágyazhat a társadalom szövetébe, ami által megtalálhatom a helyem.
Persze a szavak semmit se érnek, ha nem követik tettek őket, ezért a következő pillanatban a legény átdöfte a kísértetet lidércölő gyíklesőjével, amit még a Posta-Őr biztosítása mellé kapott ajándékba. A lidérc semmivé foszlott, és hűlt helyén egy arany kulcsocska csillogott a porban.
Ahogy ment-mendegélt, egyszerre csak két démon toppant elé.
-Mi vagyunk az Elmúlt Kedvesek és a Megsebződéstől Való Félelem Démonai. Csak úgy juthatsz el a szerelmedhez, ha legyőzöl minket!
-Való igaz, aki szeret, védtelen lesz, kiszolgáltatottá válik. Ezért nem merünk szeretni, mert félünk a visszautasíástól, a megcsalatástól, a fájdalomtól. Pajzs védi szívúnket, amelyet csak nagyon kevesek kedvéért veszünk le, és gyakran még ők is belénkdöfik a tőrt. Ám szeretet nélkül szart sem ér az egész. - mondta a legény a Megsebződéstől Való Félelem Démonának, majd a másikhoz fordult.
-Nem tudom, milyenek voltak a múlt idők kedvesei, bizonyosan sok örömöt okozhattak, de sok bánatot és csalódást is, hiszen mára már egyik sincs mellette, emlékké lényegültek vagy kiestek az emlékezet rostáján keresztül. Én is számtalan sebbel lettem gazdagabb és számtalan ábránddal szegényebb az idők folyamán, de akkor se keresse bennem senki más hibáit vagy erényeit, megvannak nekem a saját hibáim és erényeim. Nem gyógyír vagyok a régi sérelmekre, hanem az új lehetősége. Nem mondhatom, hogy tökéletes leszek, de azt igen, hogy szeretni fogom.
Persze a szavak semmit se érnek, ha nem követik tettek őket, ezért a következő pillanatban a legény átdöfte mindkét kísértetet lidércölő gyíklesőjével, amit még a Posta-Őr biztosítása mellé kapott ajándékba. A lidércek semmivé foszlottak, és hűlt helyükön egy gyémánt kulcsocska csillogott a porban.
Így ért el a legény a Sűrű, Sötét Erdő közepébe, Ahol meglepően világos volt, ám ha belegondolunk, világosság nélkül sötétség sem lenne. A Sűrű, Sötét Erdő közepén volt egy torony, abban volt bezárva a legény szerelme. A legény a nála lévő kulcsokkal kinyitotta a torony súlyos, vasalt ajtajait, így szabadítván meg a leányt.
Egy hét múlva sor került első randevújukra is. Nagy szerelem kerekedett a dologból, és hogy boldogan élnek, míg meg nem halnak? Az már csak attól függ, hogyan is bírkóznak meg a többi démonnal.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!

Ezeket vettem ma

Kommentár nélkül

„Főméltóságú Úr! Szószegők lettünk – gyávaságból – a mohácsi beszéden alapuló örökbéke szerződéssel szemben. A nemzet érzi, és mi odadobtuk becsületét. A gazemberek oldalára álltunk – mert a mondvacsinált atrocitásokból egy szó sem igaz! Sem a magyarok ellen, de még a németek ellen sem! Hullarablók leszünk! a legpocsékabb nemzet. Nem tartottalak vissza. Bűnös vagyok. Teleki Pál”

Kesh:Mizu