Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy ördögfióka. Fura egy családból származott: nagyapja egy morgós, ám igen okos medve volt, múltnak tudója, nagyanyja egy folyton gágogó lúdanyó, jövőnek ismerője, apja egy igen élelmes gorilla, a fogadások és az életrevalóság koronázatlan királya, anyja egy gazella, akiből sugárzott a szépség és a kedvesség, ám aki úgy helyre tudta tenni az ember fiát, hogy még a lehellet is bentszakadt. Ne felejtkezzünk el nagybátyjáról sem, egy igen apró sárkányról, aki szavakkal bűvészkedett. Mindannyian imádták az ördögfiókát, aki így fene nagy szeretetben nevelkedett.
Eme fene nagy szeretetben az ördögfióka fel is cseperedett. Ez nem ment minden gond nélkül, hiszen okosabb és pajkosabb volt társainál, akik ama szigetet benépesítették, ahol a család lakott. Számtalan kalamajkába keveredett, ám szülei ezt is elnézték neki, mert szerették, és mert tudták, ilyen családi háttérrel furcsábbakat is csinálhatna.
Mivel családjának több tagjában is benne volt a vándorlás és a világlátás ősi vágya, ezért ezt a sorsot az ördögfióka sem kerülhette el. Egy napon fogta magát, bepakolt a tarisznyájába egy mindent tudó kártyacsomagot, egy focilabdát, és minden vándorok legkedvesebb könyvét: Alvaro Mutistól a Maqrollt.
Ahogy ment-mendegélt, egyszer csak egy királyságba ért. Veszedelmesen szomorú királyság volt ez, mert a király egyetlen lányát, Norma heregkisasszonyt megmagyarázhatatlan bánat gyötörte. Több se kellett az ördögfiókának, egyből bebocsájtást kért a palotába. Oly nagy volt az öreg király elkeseredettsége, hogy fogadták is.
-Uram királyom, életem kezedbe ajánlom, én kiderítem, mi a hercegkisasszony búja-bánata! Ha szerencsével járok, adsz nekem egy szakajtó aranyat, ha nem, fejemet veheted!
-Rendben, fiam. Próbálj szerencsét!
Az ördögfióka a hercegkisasszony elé járult, és kiterítette mindent tudó kártyacsomagját. A kártya meg is mondta neki, hogy a hercegkisasszony azért szomorú, mert nem salakmotorozhat. Az ördögfióka nem igazán tudta, mi a gránát az a salakmotorozás, habár néhányszor fogadott is eme versenyek kimenetelére, de azt tanácsolta a királylánynak, hogy kövesse szíve vágyát. A heregkisasszony fel is pattant egy KTM-re, és elviharzott a naplementébe. Az öreg király csak nézett, mint pocok a lisztből, ám az ördögfióka gyógyírt talált a heregkisasszony bánatára, ezért mit volt mit tenni, kifizette a szakajtó aranyat.
Az ördögfióka következő útja egy olyan országba vezetett, ahol minden hatalom alapja a labdarúgás volt. Minden fontosabb poszton tisztességtelenségben megőszült labdarúgók ültek. Fura módon ez az ország sem működött rosszabbul, mint a többi, a különbség csak annyi volt, hogy itt még a focit is a szokottnál nagyobb korrupció lengte körül. Mivel az ördögfióka szinte az anyatejjel szívta magába a labdarúgás szeretetét, ezért egyből jelentkezett próbajátékra egy klubhoz. Melyik klubbot is választhatta volna? Természetesen azt, amelyiknek a címerében egy kék ördög volt. A próbajátékon az örgögfióka előkapta tarisznyájából a labdát, amit még gorilla-apjától kapott második születésnapjára, és olyan ügyesen búvölte, hogy az egyből elnyerte a klub vezetőinek tetszését. Szerződtették is, hiszen közeledett a Vörös Ördögök elleni meccs, amelynél fontosabb nem létezett ebben az országban. Ördögök ellen pedig a leghatásosabb ördöggel harcolni, legyen az csak egy fióka is. Az ördögfióka feltette a szakajtó aranyát saját csapatára, aztán hatalmas izgalommal és harci kedvvel várta a találkozót.
A mérkőzés hatalmas iramot hozott, a félidőben 2-2 volt az állás. Amikor már úgy tűnt, hosszabbításra kerül sor, az ördögfióka egyszer csak megiramodott, tüzet okádott az ellenfél kilencesére, aki leginkább egy ír favágó fiára emlékeztetett, a tizenhatoson belül kicselezte az ötöst, a Démonfejű Hátvédet, végül a kapus mellett – akit 14 éves korában boszorkák átkoztak meg – a kapuba gurított. A csapat a meccset, az ördögfióka a 2, 34 szakajtó aranyat nyerte meg. Az ördögfióka hamarosan tovább is állt.
Vándorlásai során – mint minden rendes mesehős – elérte a harmadik országot is. Mivel pénze már volt bőségesen, betért az ország fővárosának legjobb fogadójába, és ott szobát bérelt. Épp vacsorához készülődött - hercegnő burgonya volt vesepecsenyével – amikor egy különös párbeszédre lett figyelmes. Komoly ábrázatú urak vitatlkoztak épp Alvaro Mutis munkásságáról. Több se kellett az ördögfiókának, letelepedett melléjük, olyan hévvel és határozottsággal, amelyet apjától örökölt, kioktatta őket (a mindenkit való kioktatásban nagyanyjára ütött). Elmondta nekik, hogy inkább járnák be azokat a helyeket, ahol az Árbócmester járt, mint hogy sör és bor mellett hülyeségeket beszélnek. Különben is, akadhatna hasznosabb dolguk, mondjuk álljanak utcaseprőnek, azzal is többet használnak a köznek. Az Isten szerelmére, ne legyenek Szerebjakovok!
Miután így leforrázva hagyta a tudós társaságot, elköltötte ebédjét, és másnap tovább is indult.
Elérkezett végre abba a városba, ahol sárkány-nagybátyja lakott. Ezt a várost már a legősibb időktől egy sárkány-legenda lengte körül, ezért a nagybácsi felettébb jól érezte itt magát. A nagybácsi, mint mindig, tiszta szívből örült unokaöccse látogatásának. Jókat ettek, ittak, beszélgettek fociról, irodalomról, és a világ dolgairól. Ugratták egymást, fociztak a kertben, és a nagybácsi hunut szemekkel figyelte, hogyan is szerzi meg unokaöcse jólöltözött, kisfenekű szőke lányok telefonszámair, akiket azután esze ágában se volt felhívni.
Mikor már mindent meghánytak-vetettek, a nagybácsi hátára ültette az ördögfiókát, meglátogatták a nagyszülőket, majd hazarepültek a kisördög szüleihez. Azok nagyon megörültek nekik, mivel már nagyon hiányzott nekik a kis sátánfattya és a nagybácsit is felettébb szerették. Az ördögfióka megállapodott, talált egy kis angyallánykát, és boldogan éltek, míg meg nem haltak.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése