Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer Füsti Fecske(A füsti fecskénél nyílt ki a Brehmünk - a szerző jegyzete). Egy istálló tetejének szegletében született, a mestergerenda tőszomzédságában. Ahogy nőtt-növekedett, hamarosan már ki-kirepülgetett a fészekből, végül el is hagyta azt.
Mint minden rendes, jóravaló füsti fecskének a tél közeledtével neki is útra kellett kelnie, ezért úgy döntött, hogy meglátogatja az egyiptomi rokonokat (Hirundo rustica savignii), ott úgyis mindig jó meleg van, és vizipipa is bőven akad. Az egyiptomi rokonok nagyon szívesen is látták, el is vitték a legjobb el ful-sütödébe csípegetni. Nagyon kedvesek voltak az afrikai rokonok, de irtóztatóan lusták és finnyásak is egyben. Sehogysem állt rá a szárnyuk és csőrük, hogy egész nap szálldossanak és rovarokat fogdossanak, így a rovarok fenemód elszaporodtak és az általuk hordozott betegségek tizedelték annak a falunak a lakosságát, ahol a fecskék éltek. Több se kellett a kis verébalkatúnak! Gyújtó hatású beszédekkel (már nagyapja is kíváló szónak és harcos volt, aki többször is kitüntette magát a sárgarigók elleni háborúban) rávette a rokonokat, hogy fogdossák össze a rovarokat, mert ha minden ember megmurdel itt nekik, akkor nem lesz több ingyenkaja. Az egyiptomi füstifecskék először igen kelletlenül, de nekiláttak a vadászathoz, ám a végére olyannyira belejöttek, hogy igencsak élvezni kezdték a dolgot, és többen közülük rovarírtó vállalatoknál helyezkedtek el.
Amikor a kis Füsti Fecske már épp indulni készült, egyszer csak egy árnyék magasodott felé. A falu varázslójának árnyéka.
-Ne félj, nem akarlak bántani. Tudom jól, hogy te vetted rá ezeket a kis lusta dögöket a munkára. Te arra születtél, hogy változtass a világ folyásán, ezért mindkét lábadra felerősítek egy cetlit, amelyen különleges varázsigék vannak.
A madárka meg akarta kérdezni, hogyan találja meg a cetlik címzettjeit, de annyira nem volt antropomorf lény, hogy beszélni is tudjon, ezért csak kíváncsian nézett az öreg emberre, már amennyire ez egy fecskétől telik.
-Nyugodj meg, madárka! A cetlik megtalálják gazdáikat.
A madár továbbrepült, hogy meglátogassa a keleti rokonokat (Hirundo rustica gutturalis). A keleti rokonok is nagyon szívesen fogadták, ám itt már nem volt olyan jó dolga, mert nem hogy ingyenkaja nem volt, hanem az emberek még a rovarokat is elették előlük. Sőt, a fecskék fészkét is ínyencfalatnak tartották, így a keleti fecskének lenni annyira volt biztonságos, mint kolumbiai polgármesternek. A kis fecskének is be kellett segítenie az élelem keresésébe. Amikor egyszer épp valami ehető után kutatott, nagy sokadalmat pillanott meg. Gondolta, hogy itt biztos leesik neki is valami. Le is szállt, és már felkészült arra, hogy a lábak között lavírozzon, amikor rájött, hogy az emberek nem mozdulnak. Azért nem mozdulnak, mert agyagból vannak. A Füsti Fecske szerette az embereket, de mindig is fura teremtményeknek tartotta őket. Megeszik a fecskék fészkeit, és nem elég nekik, hogy annyian vannak, mint a nyűvek, még agyagból is csinálnak újabbakat. Ahogyan értetlenkedve sétálgatott az agyagemberek között, egyszer csak megpillantott egy hús-vér embert is. Már első pillantásra látszott rajta, hogy tudós, ám egy fecskének fogalma sincs róla, mi az a tudós, ezért ő csak azt látta rajta, hogy fura. Szépen lassan oda is ugrándozott hozzá.
-Hát te meg mit keresel itt, ahol a madár nem jár? – kérdezte a régész (mert az volt ám az istenadta). Ezek után a mutatóujját odanyújtotta a madárkának, aki fel is ugrándozott rá.
-Hát ezek az üzenetek meg mik a lábaidon? A galambszakszervezet nem fog örülni. Erős lobbi, alvilági kapcsolatokkal. - e szavakból is kiderülhetett, remek ornitológus is volt, nem csupán hullarabló. Azért csak levette a madárka jobb lábáról az egyik üzenetet, és hangosan felolvasta. Csodák-csodája, az agyagemberek életre keltek. Rövid időn belül elözönlötték a Földet. Mivel nem volt szükségük se vízre, se élelemre, se pihenésre, ezért előbb-utóbb átvették az írányítást az ipar majd minden területén. Csak a gépkocsigyártást és a finommechanikát hagyták meg a japánoknak, mert ahhoz nem volt eléggé ügyes a kezük.
A kis Füsti Fecske tovább folytatta útját. Következő útja az európai rokonokhoz vezetett (Hirundo rustica rustica). Ahogyan elérte Albion partjait, egy fura bódéra lett figyelmes. A tengerparton állt, ám a megszokott fish&chips helyett rántott hekket és lángost árultak. Két örökké nevetgélő étkezdés állt a pult mögött: egy alacsony, szakállas, akiről egész nap dőlt a víz és egy magas, kócos, akinek folyton fülig ért a szája. A bodegára fura betűkkel az volt kiírva: Római Party Büfé.
-Figyelj báttya! Nem jó ez így, sehogy se jó ez így. - mondta a köpcös.
-Menjek, csókolgassam meg kicsit a gyűrűdet? - vigyorodott el a kócos.
-Nem-nem, az üzletre értettem. A kutya se akar tőlünk kaját venni.
-Ne haragudj, én Oxfordban végeztem az étkezdésit! - replikázott a magas.
-Nem arra céloztam, hogy rosszul sütsz. - válaszolta társa, miközben kövér izzadtságcsepek gurultak le a homlokán.
-Azért! Nehogy már itt az legyen, hogy az én hibám!- fortyant fel a büfé megnyításának szellemi attyja.
Ekkor mindkettőjükből kitört a nevetés, hiszen ez a párbeszéd is csak egyike volt apró színjátékaiknak, amivel az időt mulatták.
Egyszer csak a magas észrevette a fecskét.
-Nézd már, Jáncsi, milyen aranyos kis madár! Egy füsti fecske. - mondta, miközben folyamatosan vigyorgott. Azonnal tört a madárnak egy kis lángost, ami igen jól esett a kis fecskének, hiszen régóta nem evett már.
-Te, Jáncsi, ennek a madárnak van egy gyűrű a lábán. Hátha zaciba lehetne csapni.
-Te, Bandi! Nemcsak gyűrű van ott, hanem üzenet is. Különben is ez a gyűrű még csak nem is ezüstből van.
-Mit szakértőzöl, csak nem becsüs voltál a Vámház körút kilencben? Tesék? (sic!) - ugratta barátját Andris.
Jáncsi elolvasta az üzenetet. Igen csak meglepődött, hiszen a legendás Valinene-lángos receptje volt a papíroson. Nosza, egyből hozzá is fogtak, elkezdték szakmányban gyártani a lángosokat. Hamarosan olyan híre kelt a helynek, hogy még messze földről is odajártak. Hálájuk jeleként átnevezték a büfét Füsti fecskének, ám a hasonló nevű zenekarnak sohasem biztosítottak fellépési lehetőséget. Helyette minden este Andris addig játszotta a Desafinado-t, amíg valaki a fejébe nem húzta a gitárját.
A kis Füsti Fecske pedig visszatért az istállóba, fészket épített és utódokat nemzett. A mindenhova repdesést meg hagyta a francba, mert igencsak tele lett a begye az emberekkel.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése