Hát, mégse mentem nagyiékhoz. Voltam viszont Rosszabikéneméknél megint. Az oda felé vezető úton megint eszembe jutott 2002 nyara{az a bizonyos legszebb kamaszkori} . Miénk volt a világ, mely Mario Vargas Llosa-ban és Gabikában fejezte ki magát, akibe mindannyian szerelmesek voltunk egy picit. Azóta persze minden megváltozott, már az az ajtón kopogtat a felnőttéválás, sőt közülünk többen már azok is.
A második otthonomban már megint családi viták szemtanúja lettem, amelyek fő mozgatórugója a felek kölcsönös bizalomvesztése volt. De ezek a viták jók voltak arra, hogy felszínre hozzák a problémákat, amelyeket meg kell oldani, és a kölcsönös kiabálás után a felek egészen megnyugodtak és helyreállt a családi béke.
Megint elképesztően jót beszélgettem Rosszabikénemmel{minek kell nekem ilyen hosszú neveket adni!}. Ő az én Zorbászom, ezért is kapta tőlem ezt a könyvet ajándékba. Az a srác mindig rámutat arra, hogy miben is elhibázott az életem, persze az övé meg még rosszabb jelenleg. És igazán meghülyülni csak vele lehet. Mi vagyunk a Persziflázs-ikrek.
2008. június 29., vasárnap
2008. június 28., szombat
Találkozások
A csütörtököt és a pénteket a találkozások határozták meg. Csütörtökön főleg olyan emberek tűntek fel, akik életemnek mindig csak mellékszereplői voltak, és nem is tulajdonítottam volna nekik nagy szerepet, ha fél órás bevásárlósétám közben nem hárman bukkantak volna fel. Ráadásul mindhárman abból a fajtából, akiknek majd jól fog állni a középkorúság, a kockás ing és a saját fontosságukba vetett hit.
Pénteken láttuk anyámmal drága jó apámat a Kölcsey Tv-ben, pedig elméletileg Makón kellett volna lennie. Gyanús az öreg!
Délután felhívott Rosszabbikénem, hogy hazajött, és hogy menjek át hozzá. A hozzájuk tartó séta során találkoztam Dumással is, aki életem első Estikornélja volt. A második természetesen Rosszabikénem. Dumáltunk egy kicsit. Hát, rá kellett jönnöm, hogy mennyire távol is kerültünk minden tekintetben. Ez a srác valaha a legjobb barátom volt, és még mindig bírom, de már két teljesen más világban élünk.
Rosszabikéneméknél kiderült, hogy én vagyok az egyetlen vendég. A mama épp paszulygulyást csinált bográcsban. Kerti asztal, kerti szék, vodka-tonik, jókedv és kacagás. Nagyon jól éreztem magam, mert mint már említettem, ez a második otthonom. A földszinti hálószobát pl. én neveztem el a Hideg Szobának, és azóta mindenki úgy hívja.
Rettenetesen jó beszélgettem Rsszabikénemmel, aki egyébként a jobbik. Mióta nem beszéltünk, érettebb lett, megkomolyodott, de azért az őrültség nem veszett ki belőle teljesen. Szó volt barátok árulásáról, kortárs orosz prózáról, a felelőségvállalás nehézségéről és elkerülhetetlenségéről.
Ma viszont tanúja lehettem Rosszabikénem és szülei parttalan vitájának. A kiváltó ok nem lényeges, inkább a kicsinyes emberi játszmák voltak a fontosak, és hogy emberek a legnagyobb jó szándékkal is hogy meg akarják nyomorítani egymást. Hát ez volt az érem másik oldala.
Ja, a héten amúgy megvettem a Blues egy fekete macskáért című Viant, meg a Jeget Szorokintól.
Egy pár napig ez lesz az utolsó bejegyzés, mert megyek nagymamáékhoz nyaralni egy picit. Majd füvet nyírok meg rotációs kapálok. ;)
Ja, és ha Krakkó nem is, de Toruń elképesztően hiányzik.
Pénteken láttuk anyámmal drága jó apámat a Kölcsey Tv-ben, pedig elméletileg Makón kellett volna lennie. Gyanús az öreg!
Délután felhívott Rosszabbikénem, hogy hazajött, és hogy menjek át hozzá. A hozzájuk tartó séta során találkoztam Dumással is, aki életem első Estikornélja volt. A második természetesen Rosszabikénem. Dumáltunk egy kicsit. Hát, rá kellett jönnöm, hogy mennyire távol is kerültünk minden tekintetben. Ez a srác valaha a legjobb barátom volt, és még mindig bírom, de már két teljesen más világban élünk.
Rosszabikéneméknél kiderült, hogy én vagyok az egyetlen vendég. A mama épp paszulygulyást csinált bográcsban. Kerti asztal, kerti szék, vodka-tonik, jókedv és kacagás. Nagyon jól éreztem magam, mert mint már említettem, ez a második otthonom. A földszinti hálószobát pl. én neveztem el a Hideg Szobának, és azóta mindenki úgy hívja.
Rettenetesen jó beszélgettem Rsszabikénemmel, aki egyébként a jobbik. Mióta nem beszéltünk, érettebb lett, megkomolyodott, de azért az őrültség nem veszett ki belőle teljesen. Szó volt barátok árulásáról, kortárs orosz prózáról, a felelőségvállalás nehézségéről és elkerülhetetlenségéről.
Ma viszont tanúja lehettem Rosszabikénem és szülei parttalan vitájának. A kiváltó ok nem lényeges, inkább a kicsinyes emberi játszmák voltak a fontosak, és hogy emberek a legnagyobb jó szándékkal is hogy meg akarják nyomorítani egymást. Hát ez volt az érem másik oldala.
Ja, a héten amúgy megvettem a Blues egy fekete macskáért című Viant, meg a Jeget Szorokintól.
Egy pár napig ez lesz az utolsó bejegyzés, mert megyek nagymamáékhoz nyaralni egy picit. Majd füvet nyírok meg rotációs kapálok. ;)
Ja, és ha Krakkó nem is, de Toruń elképesztően hiányzik.
2008. június 26., csütörtök
Szolgálati közlemény
Mint azt észrevehettétek, a hónap(ok) nevei lengyelre változtak. Hát, így jobban tetszik.
A másik változás: végre GMT+1 időzónában vannak a bejegyzések közzétételeinek időpontjai. Eddig, számomra is érthetetlen módon a csendes-óceáni időzónában "írogattam".
A másik változás: végre GMT+1 időzónában vannak a bejegyzések közzétételeinek időpontjai. Eddig, számomra is érthetetlen módon a csendes-óceáni időzónában "írogattam".
XIII.
Nem, nem azért kapta ez a bejegyzés ezt a címet, mert ez a Kartel száma, és itt jön Döglégy puncira vadászva. A XIII. a Nagy Arkanumban{a 22 lapos tarott} a Halál lapja. Amely persze magában hordozza valaminek a kezdetét is. De erről az aspektusáról most nem fog szó esni.
Kezdjük eme nap elmesélését kronológikusan{ ha már anyám hatása megjelent, jelenjen meg apámé is}:
6.00. Felkeltem, tízórait csináltam, lezuhanyoztam, felvettem az öltönyömet{ úgy néztem ki, mint egy népi kollegista}.
10.00 Végeztem egy zaliczenievel(czwórka) és egy egzaminnal(trójka), találkozó az Egyetem előtt Czarnaval. Közölte, hogy az apja komában fekszik, és már csak a csoda segíthet rajta. Jobbra el a Bakelit nevű kávézóba. Kóla, kávé, ásványvíz, állom, mint a katonatiszt. Máskor is ez lenne a legkevesebb, hát még most. Orvosi műhibák és tragikomikus történetek.
13.09 Visszatérés Nyíregyre. Leviszem a kutyát, pihenek, megkérdem Bohót, mikor találkozunk.
19.30 Czarna hív. Meghalt az apukája. Nem ismertem, soha nem is találkoztunk, de megrázott. Mit is mondhatnék? Hát semmit. Marad a néma együttérzés. És néhány könnycsepp.
20.00-20.30 Skype. Kerekperecevő. Elolvasom a legújabb versét. Mint a magyarázatból is kiderült, a lélekgyilkosságról szól, a felnőtté válás köntösébe bújtatva. Tudom, hogy idealista, romantikus seggfej vagyok{ ez volt egyébként Tinódival a legközösebb tulajdonságunk}, de nem akarom elhinni, hogy valaki attól lesz felnőtt, hogy elveszti az illúzióit. Na jó, persze érettebbé és tapasztaltabbá válik ezáltal, de nem hiszem, hogy ez az üdvözítő út. Tudván tudom, hogy az emberek - köztük sajnos én is - naponta tőröket döfnek egymásba. Engedtessék meg nekem, hogy Kazantzakisz Zorbászára utaljak: Loptam, csaltam, hazudtam, öltem, ezt Isten még talán megbocsájtja nekem, de azt, ha egy nő miattam szomorúan hajtja álomra a fejét, azt sohasem fogja. Nem akarok senkit átvágni, becsapni, megcsalni, legfőképpen pedig megkuffantani. Soha nem tettem, remélem nem is fogom. Azt akarom, hogy a szeretteim boldogok legyenek, és hogy ne sebezzek. Tudom, hogy ezzel viszont én vállalom a megsebződés kockázatát, de semmi kedvem a kicsinyes emberi játszmákhoz.
22.00-01.30. Iszogatás Bohóval, Kicsivel és állandó jellegű tettestársaikkal. Beszélgetés a művészetről, művész és befogadó viszonyáról. Pl: Mi van akkor, ha a legjobb szobrot egy faládában állítjuk ki?
Végül: Ellenállhatatlan vágy szállt meg, hogy a júliusi nap fényében végigsétáljak még egyszer a fent látható utcán.
2008. június 24., kedd
Kicsit más
Június 24. van. Apanyelvemen: dwudziestego-czwartego czerwca. Ezek szerint pont tíz napja hagytam el a Krakkok városát. Még mindig, mint életem egyik legszebb időszakára emlékszem erre a tavasz-kora nyárra. De már csak emlékezem.{1956 PAMIĘTAMY, ezt nem tudtam kihagyni}.
Most, mint ebből a blogból is kiderül, itthon vagyok. Hát nem egy messzeringó gyermekkorom világa, azt meg kell hagyni.
Nem érzem fényesen magam, de nem is szabad. "Láttam a boldogságot, szőke volt, göndör és másfél mázsa". Már megint József Attila. Mondtam már, hogy mindig nagy fontosságot tulajdonítok annak, hogy milyen idézetek jutnak eszembe, vagy hogy milyen könnyveket olvasok épp? Ez nálam egyfajta önelemzés.
Nézzük , hogy változtatom élhetővé ezt a szarfészket?
Először elkezdek mozogni. Kell az állóképesség, meg a testem is kurvára romon van. Ráfér a mozgás.
Elkezdek írni. Én ehhez értek, akkor legalább ezt kezdjem már el rendesen csinálni.
Ja, és rendesen felkészülök az augusztusi vizsgaidőszakra. Ez a szellemi állóképesség fokozására kell.
Rámférne egy rendes buksza is, de az is fog akadni, csak keresni kell.
Ha cigiről még nem is, de a szénhidrátokról leállok.
Hát ennyi egyelőre.
És persze meghódítom a világot.
Sőt, a nyár folyamán arra is sort kell hogy kerítsek, hogy közelebbi kapcsolatba kerüljek a zöldfűszeres, forró olajjal. Ez biztos a szeptemberi olasztanulást előlegezi meg.
Most, mint ebből a blogból is kiderül, itthon vagyok. Hát nem egy messzeringó gyermekkorom világa, azt meg kell hagyni.
Nem érzem fényesen magam, de nem is szabad. "Láttam a boldogságot, szőke volt, göndör és másfél mázsa". Már megint József Attila. Mondtam már, hogy mindig nagy fontosságot tulajdonítok annak, hogy milyen idézetek jutnak eszembe, vagy hogy milyen könnyveket olvasok épp? Ez nálam egyfajta önelemzés.
Nézzük , hogy változtatom élhetővé ezt a szarfészket?
Először elkezdek mozogni. Kell az állóképesség, meg a testem is kurvára romon van. Ráfér a mozgás.
Elkezdek írni. Én ehhez értek, akkor legalább ezt kezdjem már el rendesen csinálni.
Ja, és rendesen felkészülök az augusztusi vizsgaidőszakra. Ez a szellemi állóképesség fokozására kell.
Rámférne egy rendes buksza is, de az is fog akadni, csak keresni kell.
Ha cigiről még nem is, de a szénhidrátokról leállok.
Hát ennyi egyelőre.
És persze meghódítom a világot.
Sőt, a nyár folyamán arra is sort kell hogy kerítsek, hogy közelebbi kapcsolatba kerüljek a zöldfűszeres, forró olajjal. Ez biztos a szeptemberi olasztanulást előlegezi meg.
Magyarázat
Mint alant is kitűnik, megint egy vendégszöveg került a gépezetbe. Annyira posztmodern vagy egyszerűen csak tehetségtelen lennék, hogy ilyenekkel kell dúsítanom a szövegtestet? Nem hiszem. Minden intertextualitás elnyerte méltó helyét ebben a blogban. Egyébként se tudok verset írni, és jelenlegi hangulatomat majdnem tökéletesen ábrázolja eme vers.
Nézzük mi is történt ma?
Voltam Debrecenben. Hát nem volt valami izgi, de legalább szereztem jegyzetet, meg beszéltem Madörrel. Jókat nevetgéltünk. Időközben feltűnt Frusztrált is, aki elmesélte, mi történt Krakkóban, távozásunk után.
Aztán megírtam egy levelet, amely, valljuk be elég idejétmúlt témát feszegetett, és amelyet legalább másfél hónapja meg kellett volna írni.
Megkaptam rá a választ. Erre is igaz az, ami az előzőre. Levontam belőle a tanulságot, hogy minél előbb ki kell lépnem Kerekperecevő életéből.
Mert lehet, hogy kreatívabbá teszem, de boldogabbá biztos hogy nem. Sőt előbb-utóbb eljön az az időszak, hogy csak fájdalmat okozunk egymásnak, és ezt nem akarom megvárni. Nem akarok Erdőtündér lenni, aki folyamatosan csak frusztrálja. Nem akarok túl sok és túl hosszantartó szenvedést okozni neki, mert annál mindenféleképpen jobban szeretem. Az eddig sokat átkozott földrajzi távolság most épp kapóra jön, mert így könnyebben fog menni a felejtés folyamata.
Azt szeretném, ha boldog lenne inkább. Persze tudom, hogy az alkotás az élete része{ színház, tánc, celofán, 12 méter drót} de ebben más is biztosan támogatni tudja.
Túl sokszor törettem össze ahhoz a szívem, hogy tudjam, ez is csak egy múló állapot és leszünk mi még régi urak, kenyerespajtás. De ez nem most fog bekövetkezni. Valószínűleg nem is a közeljövőben.
Legyek, ami lennék: férfi. A fű kinő utánam.
Nézzük mi is történt ma?
Voltam Debrecenben. Hát nem volt valami izgi, de legalább szereztem jegyzetet, meg beszéltem Madörrel. Jókat nevetgéltünk. Időközben feltűnt Frusztrált is, aki elmesélte, mi történt Krakkóban, távozásunk után.
Aztán megírtam egy levelet, amely, valljuk be elég idejétmúlt témát feszegetett, és amelyet legalább másfél hónapja meg kellett volna írni.
Megkaptam rá a választ. Erre is igaz az, ami az előzőre. Levontam belőle a tanulságot, hogy minél előbb ki kell lépnem Kerekperecevő életéből.
Mert lehet, hogy kreatívabbá teszem, de boldogabbá biztos hogy nem. Sőt előbb-utóbb eljön az az időszak, hogy csak fájdalmat okozunk egymásnak, és ezt nem akarom megvárni. Nem akarok Erdőtündér lenni, aki folyamatosan csak frusztrálja. Nem akarok túl sok és túl hosszantartó szenvedést okozni neki, mert annál mindenféleképpen jobban szeretem. Az eddig sokat átkozott földrajzi távolság most épp kapóra jön, mert így könnyebben fog menni a felejtés folyamata.
Azt szeretném, ha boldog lenne inkább. Persze tudom, hogy az alkotás az élete része{ színház, tánc, celofán, 12 méter drót} de ebben más is biztosan támogatni tudja.
Túl sokszor törettem össze ahhoz a szívem, hogy tudjam, ez is csak egy múló állapot és leszünk mi még régi urak, kenyerespajtás. De ez nem most fog bekövetkezni. Valószínűleg nem is a közeljövőben.
Legyek, ami lennék: férfi. A fű kinő utánam.
2008. június 23., hétfő
Mért játszott a szíved te szerencsétlen
József Attila
TUDOD, HOGY NINCS BOCSÁNAT
Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fű kinő utánad.
A bűn az nem lesz könnyebb,
hiába hull a könnyed.
Hogy bizonyság vagy erre,
legalább azt köszönjed.
Ne vádolj, ne fogadkozz,
ne légy komisz magadhoz,
ne hódolj és ne hódits,
ne csatlakozz a hadhoz.
Maradj fölöslegesnek,
a titkokat ne lesd meg.
S ezt az emberiséget,
hisz ember vagy, ne vesd meg.
Emlékezz, hogy hörögtél
s hiába könyörögtél.
Hamis tanúvá lettél
saját igaz pörödnél.
Atyát hivtál elesten,
embert, ha nincsen isten.
S romlott kölkökre leltél
pszichoanalizisben.
Hittél a könnyü szóknak,
fizetett pártfogóknak
s lásd, soha, soha senki
nem mondta, hogy te jó vagy.
Megcsaltak, úgy szerettek,
csaltál s igy nem szerethetsz.
Most hát a töltött fegyvert
szoritsd üres szivedhez.
Vagy vess el minden elvet
s még remélj hű szerelmet,
hisz mint a kutya hinnél
abban, ki bízna benned.
1937. július-augusztus
TUDOD, HOGY NINCS BOCSÁNAT
Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fű kinő utánad.
A bűn az nem lesz könnyebb,
hiába hull a könnyed.
Hogy bizonyság vagy erre,
legalább azt köszönjed.
Ne vádolj, ne fogadkozz,
ne légy komisz magadhoz,
ne hódolj és ne hódits,
ne csatlakozz a hadhoz.
Maradj fölöslegesnek,
a titkokat ne lesd meg.
S ezt az emberiséget,
hisz ember vagy, ne vesd meg.
Emlékezz, hogy hörögtél
s hiába könyörögtél.
Hamis tanúvá lettél
saját igaz pörödnél.
Atyát hivtál elesten,
embert, ha nincsen isten.
S romlott kölkökre leltél
pszichoanalizisben.
Hittél a könnyü szóknak,
fizetett pártfogóknak
s lásd, soha, soha senki
nem mondta, hogy te jó vagy.
Megcsaltak, úgy szerettek,
csaltál s igy nem szerethetsz.
Most hát a töltött fegyvert
szoritsd üres szivedhez.
Vagy vess el minden elvet
s még remélj hű szerelmet,
hisz mint a kutya hinnél
abban, ki bízna benned.
1937. július-augusztus
2008. június 21., szombat
Pokolbéli víg napjaim
A péntek akkor kezdődött el igazán, amikor drága jó anyám elküldött gyros-tálért{mert ő ugyebár nem főz}. Mivel a sült krumplinak még meg kellett sülnie, ezért volt alkalmam megint bepillantani kis lakóhelyem hétköznapjaiba. A látottak nem igazán tetszettek. Konkrétan azt gondoltam: Hogy lehet ebben a szánalmas, kicsinyes szarfészekben élni?
Ezek után drága jó anyám megkérdezte, hogy nem szeretett-e belém senki Krakkóban? Közöltem vele, hogy nem. Azért ekkora csoda még ott sem történhet.
Így a város iránti gyűlöletem és saját, kudarcokkal terhelt szerelmi életem démonjainak összeszövetkezéseként elképesztően ideges és szomorú lettem.
Este elmentem inni{a buli szót ebben a városban nem is érdemes használni} Bohóval, aki életem Krakkóig tartó szakaszának legnagyobb szerelme volt. Neki jól kipanaszkodhattam magam, meg aljadékoskodhattam is egy picit vele, úgyhogy ennek, és még 2 sörnek a hatására eléggé meg is nyugodtam.
A Jam nevű helyen összefutottam Kicsispud-dal, Rosszabbikénem öccsével, akit szintén nagyon szeretek. Vele még elmentünk egy helyre, és aztán haza hozzájuk. Kamaszkorom meghatározó élménye Kicsispudék háza, volt olyan nyár, hogy hetente legalább egyszer ottaludtam. Fergeteges, ám hirtelen végetérő bulik kötődnek ide, sok szép emlékkel együtt.
Úgyhogy ha csoda nem is történt, de egy picit visszatért kamaszkorom legszebb nyara{itt ezt most szószerint kell érteni}.
Ezek után drága jó anyám megkérdezte, hogy nem szeretett-e belém senki Krakkóban? Közöltem vele, hogy nem. Azért ekkora csoda még ott sem történhet.
Így a város iránti gyűlöletem és saját, kudarcokkal terhelt szerelmi életem démonjainak összeszövetkezéseként elképesztően ideges és szomorú lettem.
Este elmentem inni{a buli szót ebben a városban nem is érdemes használni} Bohóval, aki életem Krakkóig tartó szakaszának legnagyobb szerelme volt. Neki jól kipanaszkodhattam magam, meg aljadékoskodhattam is egy picit vele, úgyhogy ennek, és még 2 sörnek a hatására eléggé meg is nyugodtam.
A Jam nevű helyen összefutottam Kicsispud-dal, Rosszabbikénem öccsével, akit szintén nagyon szeretek. Vele még elmentünk egy helyre, és aztán haza hozzájuk. Kamaszkorom meghatározó élménye Kicsispudék háza, volt olyan nyár, hogy hetente legalább egyszer ottaludtam. Fergeteges, ám hirtelen végetérő bulik kötődnek ide, sok szép emlékkel együtt.
Úgyhogy ha csoda nem is történt, de egy picit visszatért kamaszkorom legszebb nyara{itt ezt most szószerint kell érteni}.
2008. június 20., péntek
Kiss Gy. Csaba: Krakkóba indulni (részlet)
És valahogy mindig Krakkó lett a középpont. Az első vagy egyedüli állomás. Ahol tervezni lehetett, merre tovább, és ahová vissza lehetett térni. Krakkó fogadott és elbocsájtott. Mindig visszavárt.
Már messziről köszöntött a Mária-templom kettős tornya: Isten hozott, hallom a szavukat a vonatablakban könyökölve, csakhogy megint itt vagy, bolygó magyar! Mintha csak tegnap mentem volna el. Mintha a Krakkón kívül töltött idő nem számítana. Tegnap, öt hónapja vagy ötszáz éve, mindegy. Az a fontos, hogy újra megérkeztem, s itt vagyok a város kapui előtt.
Különös idő a krakkói idő. A Wawel tornyai, az ódon paloták bolthajlásai a múlhatatlanságot mutatják, az örök történelmet a maga változatlan változandóságában. Hiába kopnak a kövek, mállnak a falak, a város örök. És fiatal. A százados falak rezzenetlen arccal szemlélik az előttük hömpölygő fiatalságot. A Főtéren, a Flórián utcán, a Varga utcán és a többiben mindig leányok és fiúk raja vonul. A tegnapi-tegnapelőtti leányok ma már talán tisztes matrónák, s egyikük-másikuk az unokáját sétáltatja a Körliget fái között.
Minden órában fölharsan a hejnal kürtje, s a magyar vándor nem csak az atyafiság jelének örvend ebben a percben, hiszen a toronyból jövő kürtszó neve a magyar hajnalt idézi, hanem eszébe jut a krakkói időnek a másik dimenziója. A percek izgalmas lüktetése, a várakozás reményteljes feszültségéé. Hogy valami történni fog, valami érdekes, nagyszerű. Ami csak itt történhet meg velem. Olyan idő ez, amelyből eltűnik a jelen, mint ahogy a történelmi paloták fölött szétfoszlik a levegőben a hejnal zengő hangja. Mintha csak jövő volna, az említést nem érdemlő jelen és múlt nélkül. Varázsos pillantok. Hogy visszahozná őket az ember!
Újra átvágni a Főtéren, keresztül a Posztócsarnok közepén a nyüzsgő turisták és egyéb bámészkodók között. Itt van előttem Mickiewicz szobra. Nem lehet eltéveszteni. Mintha azért állították volna ide, hogy mellette lehessen találkozni. És tovább sietve vagy andalogva, mondjuk a Bracka utca felé, ahol az egykori magyar diákok bursája - diákotthona, mondaná a mai egyetemista - áll. Alig olvasható rajta az emléktábla, szinte ujjal kell kitapogatni a betűket. Zengett itt akkoriban a magyar szó, vagy fél évezrede, akár a 20. század hatvanas éveinek derekán. Ma lengyel urak és ölgyek járnak erre, be-bekukkantván az előkelő belvárosi üzletekbe. Manapság a városban kószáló utazó is megkaphatja, amit hirtelen megkíván frissítőnek, kávét-teát éppúgy, mint egyebet, közéjük értve a kommunizmus alatt ritka csemegének számító seritalt.
Merre folytassam az utat? Ahol a lengyel királyok vonultak a Wawel felé? Az volna a híres Vár utca, de fordulhatok a Kanonok utca felé, amely hűen őrzi a régi idők hangulatát. Itt van az írószövetség székháza, s kérdezem magaban: tartanak-e még vendégszobát, ahová egyszer éjszaka közepén s sötét épületben a nálam lévő megannyi kulccsal sem sikerült bejutni?
Ha eljön megint a nyár, Szent Iván-nap éjjelén ismét virágkoszorúkat tesznek majd ifjú leányok a Visztula titokzatosan sötétlő vizére. A parton égnek a tüzek, táncolnak körülötte. Hiába tudja az ember, szervezik-tervezik az egész látványosságot, hiszen időnként hangosbeszélő ad útbaigazítást az egyre gyűlő tömegnek, érezzük mégis, valaminő misztériumnak vagyunk részesei.
Napsugaras krakkói reggelek, amikor vidám arcokat látok magam körül az utcán. És szemek villanását. Azok a szemek - akkor, és most is. Nefelejcskék, dióbarna és mélyszürke változatban. Emlékezem rátok.
Krakkó, ifjúságom fővárosa, várj, megyek.
Már messziről köszöntött a Mária-templom kettős tornya: Isten hozott, hallom a szavukat a vonatablakban könyökölve, csakhogy megint itt vagy, bolygó magyar! Mintha csak tegnap mentem volna el. Mintha a Krakkón kívül töltött idő nem számítana. Tegnap, öt hónapja vagy ötszáz éve, mindegy. Az a fontos, hogy újra megérkeztem, s itt vagyok a város kapui előtt.
Különös idő a krakkói idő. A Wawel tornyai, az ódon paloták bolthajlásai a múlhatatlanságot mutatják, az örök történelmet a maga változatlan változandóságában. Hiába kopnak a kövek, mállnak a falak, a város örök. És fiatal. A százados falak rezzenetlen arccal szemlélik az előttük hömpölygő fiatalságot. A Főtéren, a Flórián utcán, a Varga utcán és a többiben mindig leányok és fiúk raja vonul. A tegnapi-tegnapelőtti leányok ma már talán tisztes matrónák, s egyikük-másikuk az unokáját sétáltatja a Körliget fái között.
Minden órában fölharsan a hejnal kürtje, s a magyar vándor nem csak az atyafiság jelének örvend ebben a percben, hiszen a toronyból jövő kürtszó neve a magyar hajnalt idézi, hanem eszébe jut a krakkói időnek a másik dimenziója. A percek izgalmas lüktetése, a várakozás reményteljes feszültségéé. Hogy valami történni fog, valami érdekes, nagyszerű. Ami csak itt történhet meg velem. Olyan idő ez, amelyből eltűnik a jelen, mint ahogy a történelmi paloták fölött szétfoszlik a levegőben a hejnal zengő hangja. Mintha csak jövő volna, az említést nem érdemlő jelen és múlt nélkül. Varázsos pillantok. Hogy visszahozná őket az ember!
Újra átvágni a Főtéren, keresztül a Posztócsarnok közepén a nyüzsgő turisták és egyéb bámészkodók között. Itt van előttem Mickiewicz szobra. Nem lehet eltéveszteni. Mintha azért állították volna ide, hogy mellette lehessen találkozni. És tovább sietve vagy andalogva, mondjuk a Bracka utca felé, ahol az egykori magyar diákok bursája - diákotthona, mondaná a mai egyetemista - áll. Alig olvasható rajta az emléktábla, szinte ujjal kell kitapogatni a betűket. Zengett itt akkoriban a magyar szó, vagy fél évezrede, akár a 20. század hatvanas éveinek derekán. Ma lengyel urak és ölgyek járnak erre, be-bekukkantván az előkelő belvárosi üzletekbe. Manapság a városban kószáló utazó is megkaphatja, amit hirtelen megkíván frissítőnek, kávét-teát éppúgy, mint egyebet, közéjük értve a kommunizmus alatt ritka csemegének számító seritalt.
Merre folytassam az utat? Ahol a lengyel királyok vonultak a Wawel felé? Az volna a híres Vár utca, de fordulhatok a Kanonok utca felé, amely hűen őrzi a régi idők hangulatát. Itt van az írószövetség székháza, s kérdezem magaban: tartanak-e még vendégszobát, ahová egyszer éjszaka közepén s sötét épületben a nálam lévő megannyi kulccsal sem sikerült bejutni?
Ha eljön megint a nyár, Szent Iván-nap éjjelén ismét virágkoszorúkat tesznek majd ifjú leányok a Visztula titokzatosan sötétlő vizére. A parton égnek a tüzek, táncolnak körülötte. Hiába tudja az ember, szervezik-tervezik az egész látványosságot, hiszen időnként hangosbeszélő ad útbaigazítást az egyre gyűlő tömegnek, érezzük mégis, valaminő misztériumnak vagyunk részesei.
Napsugaras krakkói reggelek, amikor vidám arcokat látok magam körül az utcán. És szemek villanását. Azok a szemek - akkor, és most is. Nefelejcskék, dióbarna és mélyszürke változatban. Emlékezem rátok.
Krakkó, ifjúságom fővárosa, várj, megyek.
2008. június 19., csütörtök
Debrecen
Tegnap reggel végre átmentem az egyetemre is. Szokás szerint rá kellett jönnöm, hogy még személyesen is bazi nehéz bármit is elintézni. Sőt - a mostanában életemben uralkodó trend folytatásaként - még a téós néni is elkezdett nekem panaszkodni.
Ebéd a DOTE menzán. Jó kis sztowúfka, csak mindig van egy olyan félelmem, hogy egy Fehérköpeny odalép hozzám, átnyútja a névjegyét és így szól: -Keressen meg.
Vizsga Lagzinál{kell-e valakinek álnév, ha így hívják?}. Másfél óráig tartott és kölcsönösen aljadékoskodtunk egymással, de végül is ötöst adott. Ja, és kiderült, hogy Alkesz, drága jó csoporttársam, hajnali fél háromkor felhívta Lagzit, és közölte vele: -Gabi, nagyon nagy a buli!
Találkozás Czarnaval. Jó volt látni, de nagyon fáradt volt. Megbeszéltem vele, hogy nála alszom, mert időközben kiderült, hogy este dziampreza a Krampuszban.
Kimentem a Krampuszba, még beszélgettem egyet Klárikuval is. Aztán buli Cigónál. Ott volt Alkesz, Madör, Kadri is. Kellemesen leittasodtunk és sokat nevettünk. Nagyon jól éreztük magunkat. Fél négyig beszélgettem még Cigóval.
Négy órát aludtam, és az volt az utolsó álmom, hogy elraboltak és modern kori rabszolga lettem.
Délelőtt kimentem a Főtérre. Gyönyörűnek láttam most a fasort és a Nagytemplomot. Leültem és megreggeliztem( ejtsd: Balaton szelet és kóla). A háttérben szólt egy tangóharmonika.(Eme sorok írója nagy rajongója a tangóharmónika-muzsikának.)
Mint a fenti sorokból is kiderül, nagyon jól éreztem magam Debrecenben. Még egy mostanra értelmét vesztett szám is feltűnt egy villanyoszlopon: a 252.
Az a jó ebben a városban, hogy kisebb csodák történnek benne.
Még Czarnaval ittam egy kávét. Ő a változatosság kedvéért a volt facetjáról panaszkodott{ csak másfél éve teszi}. Miért kell az embereknek megijedni a saját érzéseiktől és miért nem tudják csak egyszerűen szeretni egymást?
Ebéd a DOTE menzán. Jó kis sztowúfka, csak mindig van egy olyan félelmem, hogy egy Fehérköpeny odalép hozzám, átnyútja a névjegyét és így szól: -Keressen meg.
Vizsga Lagzinál{kell-e valakinek álnév, ha így hívják?}. Másfél óráig tartott és kölcsönösen aljadékoskodtunk egymással, de végül is ötöst adott. Ja, és kiderült, hogy Alkesz, drága jó csoporttársam, hajnali fél háromkor felhívta Lagzit, és közölte vele: -Gabi, nagyon nagy a buli!
Találkozás Czarnaval. Jó volt látni, de nagyon fáradt volt. Megbeszéltem vele, hogy nála alszom, mert időközben kiderült, hogy este dziampreza a Krampuszban.
Kimentem a Krampuszba, még beszélgettem egyet Klárikuval is. Aztán buli Cigónál. Ott volt Alkesz, Madör, Kadri is. Kellemesen leittasodtunk és sokat nevettünk. Nagyon jól éreztük magunkat. Fél négyig beszélgettem még Cigóval.
Négy órát aludtam, és az volt az utolsó álmom, hogy elraboltak és modern kori rabszolga lettem.
Délelőtt kimentem a Főtérre. Gyönyörűnek láttam most a fasort és a Nagytemplomot. Leültem és megreggeliztem( ejtsd: Balaton szelet és kóla). A háttérben szólt egy tangóharmonika.(Eme sorok írója nagy rajongója a tangóharmónika-muzsikának.)
Mint a fenti sorokból is kiderül, nagyon jól éreztem magam Debrecenben. Még egy mostanra értelmét vesztett szám is feltűnt egy villanyoszlopon: a 252.
Az a jó ebben a városban, hogy kisebb csodák történnek benne.
Még Czarnaval ittam egy kávét. Ő a változatosság kedvéért a volt facetjáról panaszkodott{ csak másfél éve teszi}. Miért kell az embereknek megijedni a saját érzéseiktől és miért nem tudják csak egyszerűen szeretni egymást?
2008. június 17., kedd
Nem fogadol szaot, Misike?
Kezdem megérteni, miért is degradáló szó a tirpák. Itt az emberek máshogy bunkók, mint máshol. Hiányzik belőlük az ostobaság magabiztosága, inkább ebben is megalázottságuk tükröződik.
Ezekre benyomásokra mai - hazaérkezésem utáni első - sétámon tettem szert.
Az a baj ezzel a várossal, hogy nem történnek benne csodák.
"... mert ide nem jön sem erő, sem jutalom, ahogyan kérdő és sóvárgó tekintet sem, itt az újdonságok az idegenek újdonságai, az új idők vendégek, és úgy mennek el, ahogyan jöttek. Van itt valami szagos, lucskos, könyörtelen állandóság, ami bezárja és megemészti azokat, akik nem menekültek el, és alattomosan provinciálissá zülleszti őket. Az alföldi kisszerűség fertőz, mint egy sokáig lappangó kór, a nyitott és tájékozott embereket látogatja, serkéket hagy, akár a tetvek, aztán éppen úgy kerül napvilágra, mint a tetvesség az iskolában, ostobán, a baráti közösség előtt, mikor a legkevésbé számít rá, és talán elbizakodott is. A beszűkülés a gondozott lelkeket szereti, azokét, akik kitekintenek, küzdenek, olvasnak, színházba és moziba járnak, néha még a fővárosba is." (Grecsó Krisztián: Tánciskola)
Ja, van azért 2 jó hír: szeptembertől elkezdek olaszul tanulni, és úgy néz ki, hogy 4 hét múlva megyek anyámmal Krakkóba 4 napra. Megmutatom neki, hol fog lakni a fia.
Ezekre benyomásokra mai - hazaérkezésem utáni első - sétámon tettem szert.
Az a baj ezzel a várossal, hogy nem történnek benne csodák.
"... mert ide nem jön sem erő, sem jutalom, ahogyan kérdő és sóvárgó tekintet sem, itt az újdonságok az idegenek újdonságai, az új idők vendégek, és úgy mennek el, ahogyan jöttek. Van itt valami szagos, lucskos, könyörtelen állandóság, ami bezárja és megemészti azokat, akik nem menekültek el, és alattomosan provinciálissá zülleszti őket. Az alföldi kisszerűség fertőz, mint egy sokáig lappangó kór, a nyitott és tájékozott embereket látogatja, serkéket hagy, akár a tetvek, aztán éppen úgy kerül napvilágra, mint a tetvesség az iskolában, ostobán, a baráti közösség előtt, mikor a legkevésbé számít rá, és talán elbizakodott is. A beszűkülés a gondozott lelkeket szereti, azokét, akik kitekintenek, küzdenek, olvasnak, színházba és moziba járnak, néha még a fővárosba is." (Grecsó Krisztián: Tánciskola)
Ja, van azért 2 jó hír: szeptembertől elkezdek olaszul tanulni, és úgy néz ki, hogy 4 hét múlva megyek anyámmal Krakkóba 4 napra. Megmutatom neki, hol fog lakni a fia.
2008. június 16., hétfő
Dziady
"Persze én úgy gondolom, hogy én látom jól a világot, de különben ez így is van. Le van szarva mindenki, aki nem így látja." Szószerinti idézet drága jó anyámtól. Csoda, hogy ilyen lettem?
Itthon
Nem jó megint itthon lenni. Nem annyira szar, mint amilyenre számítottam, de nem az igazi.
Annyira provinciálisak ezek az alföldi városok, beleértve szűkebb környezetemet is.
Ma is: a kisboltos és a pizzás is kifaggatott krakkói élményeimről. Ismerjük egymás minden apró titkát. Kezdek megint bennszülött lenni a saját idegenségemben.
Azért a végére még egy kis vidámság: a Múzeumok éjszakájának programjában szerepel egy olyan műsorszám, amelynek elnevezése: MEGLEPETÉS. Na, ez olyannyira igaz, hogy még apámék sem tudják, mit is fognak csinálni.
Annyira provinciálisak ezek az alföldi városok, beleértve szűkebb környezetemet is.
Ma is: a kisboltos és a pizzás is kifaggatott krakkói élményeimről. Ismerjük egymás minden apró titkát. Kezdek megint bennszülött lenni a saját idegenségemben.
Azért a végére még egy kis vidámság: a Múzeumok éjszakájának programjában szerepel egy olyan műsorszám, amelynek elnevezése: MEGLEPETÉS. Na, ez olyannyira igaz, hogy még apámék sem tudják, mit is fognak csinálni.
2008. június 15., vasárnap
Szombat
Bár pénteken azt mondtam, hogy ez az utolsó krakkói bejegyzésem, ez csak a földrajzi helyre vonatkozott.
Szombat reggel még elmentem shopni{megint egy szó Kerekperecevőtől}. Vettem egy Voovoo cd-t Slim Shadynek és egy üveg vodkát Arosszabbikénemnek. Csinálunk belőle veszett kutyát, szokás szerint megvadulunk egy picit, szóval adunk rendesen az ösztönénnek.
Bepakoltunk Tinódival, aztán kijelentkeztünk, kaptunk egy közepes letolást a fürdőszoba és az erkély állapota miatt.
Ebéd Kiakadtamnál és két állandó jellegű tettestársánál. Búcsúlecsó.
Dworzec autobusowy. Búcsúzkodás, integetés, ölelgetés, fényképezgetés, elérzékenyülés.
Autóbuszút. Hat és fél óra, se rádió, se film. Volt viszont Tinódi.
Megérkezés Pestre, átszállás a kisbuszba, egy pianinó társaságába. Még 45-ben lopták el a vajai kastélyból és festették feketére. Azért valljuk be, egy pianinó nem egy étkészlet, már maga az eltulajdonítás aktusa is látványosabb.
Apáméktól megtudtam, hogy a Jósa András Múzeum padlásán, régmúlt korok szemtanúinak csontjai felett, a biztonság kedvéért lóg egy oldal szalonna.
Megérkezés éjfélkor. Annyira fáradt voltam, hogy nem bírtam elaludni kettőig.
Végülis sikerült a héten elbúcsúzni Krakkótól, egy darabig nem is fog oly nagyon hiányozni. De a szeretteim azért még nagyon bírnak.
Szombat reggel még elmentem shopni{megint egy szó Kerekperecevőtől}. Vettem egy Voovoo cd-t Slim Shadynek és egy üveg vodkát Arosszabbikénemnek. Csinálunk belőle veszett kutyát, szokás szerint megvadulunk egy picit, szóval adunk rendesen az ösztönénnek.
Bepakoltunk Tinódival, aztán kijelentkeztünk, kaptunk egy közepes letolást a fürdőszoba és az erkély állapota miatt.
Ebéd Kiakadtamnál és két állandó jellegű tettestársánál. Búcsúlecsó.
Dworzec autobusowy. Búcsúzkodás, integetés, ölelgetés, fényképezgetés, elérzékenyülés.
Autóbuszút. Hat és fél óra, se rádió, se film. Volt viszont Tinódi.
Megérkezés Pestre, átszállás a kisbuszba, egy pianinó társaságába. Még 45-ben lopták el a vajai kastélyból és festették feketére. Azért valljuk be, egy pianinó nem egy étkészlet, már maga az eltulajdonítás aktusa is látványosabb.
Apáméktól megtudtam, hogy a Jósa András Múzeum padlásán, régmúlt korok szemtanúinak csontjai felett, a biztonság kedvéért lóg egy oldal szalonna.
Megérkezés éjfélkor. Annyira fáradt voltam, hogy nem bírtam elaludni kettőig.
Végülis sikerült a héten elbúcsúzni Krakkótól, egy darabig nem is fog oly nagyon hiányozni. De a szeretteim azért még nagyon bírnak.
2008. június 14., szombat
Péntek
Délelőtt levizsgáztam az írásbeli tárgyaimból, délután a szóbeliekből. Mindegyik jól sikerült. Nem túl jól, de jól.
Közben,régi vágyamnak eleget téve, elmentem Mrożek {nizzai emberünk} magyar-lengyel éttermébe a Szabla i szklanka-ba, egy halászlére (túrós csusza nem volt). Hát, tényleg fúziós konyhát visznek. A levesnek nem volt halászlé íze, de finom volt.
Ezek után jött az, amit már tényleg nagyon régen csináltunk: kitakarítottunk Tinódival! Egészen emberi arca lett a szobánknak, de azért megőrizte piastos báját.
Utolsó kávé Kazimierzben, aztán megnéztem még egyszer a Wawelt.
Este holland-francia meccs. Hát, ezek a németalföldiek! Megint megmutatták, mi a szép ebben a sportban.
Hát, ez volt (eddigi) utolsó krakkói bejegyzésem. DE! Lesz majd még, pupákok! Ne izguljatok!
{Feladat: Számolja meg a hátokat és a deket a szövegben, és ossza el a zárójelek összegével! A helyes beküldők között Tinódi-köteteket sorsulunk ki!}
Közben,régi vágyamnak eleget téve, elmentem Mrożek {nizzai emberünk} magyar-lengyel éttermébe a Szabla i szklanka-ba, egy halászlére (túrós csusza nem volt). Hát, tényleg fúziós konyhát visznek. A levesnek nem volt halászlé íze, de finom volt.
Ezek után jött az, amit már tényleg nagyon régen csináltunk: kitakarítottunk Tinódival! Egészen emberi arca lett a szobánknak, de azért megőrizte piastos báját.
Utolsó kávé Kazimierzben, aztán megnéztem még egyszer a Wawelt.
Este holland-francia meccs. Hát, ezek a németalföldiek! Megint megmutatták, mi a szép ebben a sportban.
Hát, ez volt (eddigi) utolsó krakkói bejegyzésem. DE! Lesz majd még, pupákok! Ne izguljatok!
{Feladat: Számolja meg a hátokat és a deket a szövegben, és ossza el a zárójelek összegével! A helyes beküldők között Tinódi-köteteket sorsulunk ki!}
2008. június 12., csütörtök
Csütörtök
Ez a nap rosszul kezdődött és rosszul is végződött. Negyed háromkor arra keltem, hogy ég a gyomrom az előző napi kebabtól. 5-ig nem is tudtam elaludni. 7-kor arra keltem, hogy fuldoklok. Valószínűleg lenyeltem egy szúnyogot. Nem is volt erőm bemenni az utolsó Kowa órára. Vajon miről maradhattam le?
Délután lementem az adminisztrációra, és elrendeztem a piszkos anyagiakat. A bácsi{itt mindenki az} azt mondta, majd adjam le a portán a kulcsot, a kártyát meg az ágyneműt. Nem olyan, mint egy rossz amerikai filmben?
Aztán a búcsúzás következő állomásaként elmentem az Alchemiába, inni egy kávét. Ki is kértem, le is ültem, csak hát a szék úgy gondolta, befejezi földi pályafutását. Konkrétan három darabra tört alattam. A mögöttem ülő pár{ akik valamilyen germán akcentussal beszélték a lengyelt} jót is derült ezen, aztán, mire magamhoz tértem volna, a lányka már el is takarította a romokat.
Ezek után Podgórze, park. Nagyon jó volt megint, focizó gyerekek, kutyák, mókusok, minden ami egy parkhoz kell. Kezdem szeretni a parkokat. Mi lesz a következő állomás? Elmegyek túrázni? Sanyarú jövőkép, mondhatom.
Vacsora a BAR MLECZNY-ben{csak így nagybetűvel, mert ez a b.m. a lehető b.m-ek legjobbika}: żurek és pierogi ruskie.
Meccsnézés az od nova-ban{kamaszkorunk legszebb nyara}. A hosszúhajú csapos srác a fiával nézte a meccset. Aranyos volt. (A horvátok egyébként lejátszották a németeket)
Újra Źaczek, újra lengyel meccs. Fergeteges hangulat{ezekben a polákokban van valami délszaki} egészen a kilencvenharmadik percig. Tizenegyes, osztrák egyenlítés. "Bazd meg a bírót és az egész családját", "Két év múlva Lengyelország lesz a világbajnok". Ilyen és ehhez hasonló nóták csendültek fel. Ezeknek amúgy mindegy, csak teli torokból üvölthessenek, amit eufemisztikusan csak éneklésnek hívnak. Csoda, hogy még nem nyerték meg az Euróviziót?
Délután lementem az adminisztrációra, és elrendeztem a piszkos anyagiakat. A bácsi{itt mindenki az} azt mondta, majd adjam le a portán a kulcsot, a kártyát meg az ágyneműt. Nem olyan, mint egy rossz amerikai filmben?
Aztán a búcsúzás következő állomásaként elmentem az Alchemiába, inni egy kávét. Ki is kértem, le is ültem, csak hát a szék úgy gondolta, befejezi földi pályafutását. Konkrétan három darabra tört alattam. A mögöttem ülő pár{ akik valamilyen germán akcentussal beszélték a lengyelt} jót is derült ezen, aztán, mire magamhoz tértem volna, a lányka már el is takarította a romokat.
Ezek után Podgórze, park. Nagyon jó volt megint, focizó gyerekek, kutyák, mókusok, minden ami egy parkhoz kell. Kezdem szeretni a parkokat. Mi lesz a következő állomás? Elmegyek túrázni? Sanyarú jövőkép, mondhatom.
Vacsora a BAR MLECZNY-ben{csak így nagybetűvel, mert ez a b.m. a lehető b.m-ek legjobbika}: żurek és pierogi ruskie.
Meccsnézés az od nova-ban{kamaszkorunk legszebb nyara}. A hosszúhajú csapos srác a fiával nézte a meccset. Aranyos volt. (A horvátok egyébként lejátszották a németeket)
Újra Źaczek, újra lengyel meccs. Fergeteges hangulat{ezekben a polákokban van valami délszaki} egészen a kilencvenharmadik percig. Tizenegyes, osztrák egyenlítés. "Bazd meg a bírót és az egész családját", "Két év múlva Lengyelország lesz a világbajnok". Ilyen és ehhez hasonló nóták csendültek fel. Ezeknek amúgy mindegy, csak teli torokból üvölthessenek, amit eufemisztikusan csak éneklésnek hívnak. Csoda, hogy még nem nyerték meg az Euróviziót?
Ami kimaradt II.
Tegnap, hosszú idő óta először, a 7.53-as osiemkával mentem suliba és a Pl. Wszystkich Świętych-en szálltam le. Olyan csend uralta a teret, hogy az már szinte a fülembe hasított.
Aztán a Grodzkán összefutottam Agaval, magyar szakos lengyel ismerősömmel, aki megjegyezte, hogy, látta, nem vágyok haza. Ezt a Skype-on található "Nem akarok hazamenni, BAZZEG" mondatból szűrte le.
Aztán a Grodzkán összefutottam Agaval, magyar szakos lengyel ismerősömmel, aki megjegyezte, hogy, látta, nem vágyok haza. Ezt a Skype-on található "Nem akarok hazamenni, BAZZEG" mondatból szűrte le.
SZOTYI
Na, mi is volt ma?
Az utolsó Kinganénióra. Hát a szokásos+érzékeny búcsú.
Ebéd a KFC-ben. Polskie smaki.
Voltam a francia konzulátuson, Houellebecq találkozón. Olyan sokan voltak, hogyha nem késik, nem is látom.
Sör a Chilloutban. Krakkó-életérzés ezerrel. Csak hiányoztak a szeretteim.
Meccs a Żaczekban. Nem játszott jól egyik csapat sem.
Hát ennyi történt.
Az utolsó Kinganénióra. Hát a szokásos+érzékeny búcsú.
Ebéd a KFC-ben. Polskie smaki.
Voltam a francia konzulátuson, Houellebecq találkozón. Olyan sokan voltak, hogyha nem késik, nem is látom.
Sör a Chilloutban. Krakkó-életérzés ezerrel. Csak hiányoztak a szeretteim.
Meccs a Żaczekban. Nem játszott jól egyik csapat sem.
Hát ennyi történt.
2008. június 11., szerda
Ami kimaradt I.
Tegnap még le akartam írni:
-hogy megvettem, az utolsó Wprost-ot és Marlboro Light-ot. Ez a 2 dolog számomra hozzátartozik a Lengyelország-érzéshez. Mint a mentás almalé, a Wawel csoki és a megfázás is.
-Az utóbbi napokban nem vagyok hajlandó órát hordani. Ezzel is csak az idő múlásáról nem akarok tudomást venni.
-hogy megvettem, az utolsó Wprost-ot és Marlboro Light-ot. Ez a 2 dolog számomra hozzátartozik a Lengyelország-érzéshez. Mint a mentás almalé, a Wawel csoki és a megfázás is.
-Az utóbbi napokban nem vagyok hajlandó órát hordani. Ezzel is csak az idő múlásáról nem akarok tudomást venni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)