A péntek akkor kezdődött el igazán, amikor drága jó anyám elküldött gyros-tálért{mert ő ugyebár nem főz}. Mivel a sült krumplinak még meg kellett sülnie, ezért volt alkalmam megint bepillantani kis lakóhelyem hétköznapjaiba. A látottak nem igazán tetszettek. Konkrétan azt gondoltam: Hogy lehet ebben a szánalmas, kicsinyes szarfészekben élni?
Ezek után drága jó anyám megkérdezte, hogy nem szeretett-e belém senki Krakkóban? Közöltem vele, hogy nem. Azért ekkora csoda még ott sem történhet.
Így a város iránti gyűlöletem és saját, kudarcokkal terhelt szerelmi életem démonjainak összeszövetkezéseként elképesztően ideges és szomorú lettem.
Este elmentem inni{a buli szót ebben a városban nem is érdemes használni} Bohóval, aki életem Krakkóig tartó szakaszának legnagyobb szerelme volt. Neki jól kipanaszkodhattam magam, meg aljadékoskodhattam is egy picit vele, úgyhogy ennek, és még 2 sörnek a hatására eléggé meg is nyugodtam.
A Jam nevű helyen összefutottam Kicsispud-dal, Rosszabbikénem öccsével, akit szintén nagyon szeretek. Vele még elmentünk egy helyre, és aztán haza hozzájuk. Kamaszkorom meghatározó élménye Kicsispudék háza, volt olyan nyár, hogy hetente legalább egyszer ottaludtam. Fergeteges, ám hirtelen végetérő bulik kötődnek ide, sok szép emlékkel együtt.
Úgyhogy ha csoda nem is történt, de egy picit visszatért kamaszkorom legszebb nyara{itt ezt most szószerint kell érteni}.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése