Június 24. van. Apanyelvemen: dwudziestego-czwartego czerwca. Ezek szerint pont tíz napja hagytam el a Krakkok városát. Még mindig, mint életem egyik legszebb időszakára emlékszem erre a tavasz-kora nyárra. De már csak emlékezem.{1956 PAMIĘTAMY, ezt nem tudtam kihagyni}.
Most, mint ebből a blogból is kiderül, itthon vagyok. Hát nem egy messzeringó gyermekkorom világa, azt meg kell hagyni.
Nem érzem fényesen magam, de nem is szabad. "Láttam a boldogságot, szőke volt, göndör és másfél mázsa". Már megint József Attila. Mondtam már, hogy mindig nagy fontosságot tulajdonítok annak, hogy milyen idézetek jutnak eszembe, vagy hogy milyen könnyveket olvasok épp? Ez nálam egyfajta önelemzés.
Nézzük , hogy változtatom élhetővé ezt a szarfészket?
Először elkezdek mozogni. Kell az állóképesség, meg a testem is kurvára romon van. Ráfér a mozgás.
Elkezdek írni. Én ehhez értek, akkor legalább ezt kezdjem már el rendesen csinálni.
Ja, és rendesen felkészülök az augusztusi vizsgaidőszakra. Ez a szellemi állóképesség fokozására kell.
Rámférne egy rendes buksza is, de az is fog akadni, csak keresni kell.
Ha cigiről még nem is, de a szénhidrátokról leállok.
Hát ennyi egyelőre.
És persze meghódítom a világot.
Sőt, a nyár folyamán arra is sort kell hogy kerítsek, hogy közelebbi kapcsolatba kerüljek a zöldfűszeres, forró olajjal. Ez biztos a szeptemberi olasztanulást előlegezi meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése