Mint alant is kitűnik, megint egy vendégszöveg került a gépezetbe. Annyira posztmodern vagy egyszerűen csak tehetségtelen lennék, hogy ilyenekkel kell dúsítanom a szövegtestet? Nem hiszem. Minden intertextualitás elnyerte méltó helyét ebben a blogban. Egyébként se tudok verset írni, és jelenlegi hangulatomat majdnem tökéletesen ábrázolja eme vers.
Nézzük mi is történt ma?
Voltam Debrecenben. Hát nem volt valami izgi, de legalább szereztem jegyzetet, meg beszéltem Madörrel. Jókat nevetgéltünk. Időközben feltűnt Frusztrált is, aki elmesélte, mi történt Krakkóban, távozásunk után.
Aztán megírtam egy levelet, amely, valljuk be elég idejétmúlt témát feszegetett, és amelyet legalább másfél hónapja meg kellett volna írni.
Megkaptam rá a választ. Erre is igaz az, ami az előzőre. Levontam belőle a tanulságot, hogy minél előbb ki kell lépnem Kerekperecevő életéből.
Mert lehet, hogy kreatívabbá teszem, de boldogabbá biztos hogy nem. Sőt előbb-utóbb eljön az az időszak, hogy csak fájdalmat okozunk egymásnak, és ezt nem akarom megvárni. Nem akarok Erdőtündér lenni, aki folyamatosan csak frusztrálja. Nem akarok túl sok és túl hosszantartó szenvedést okozni neki, mert annál mindenféleképpen jobban szeretem. Az eddig sokat átkozott földrajzi távolság most épp kapóra jön, mert így könnyebben fog menni a felejtés folyamata.
Azt szeretném, ha boldog lenne inkább. Persze tudom, hogy az alkotás az élete része{ színház, tánc, celofán, 12 méter drót} de ebben más is biztosan támogatni tudja.
Túl sokszor törettem össze ahhoz a szívem, hogy tudjam, ez is csak egy múló állapot és leszünk mi még régi urak, kenyerespajtás. De ez nem most fog bekövetkezni. Valószínűleg nem is a közeljövőben.
Legyek, ami lennék: férfi. A fű kinő utánam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése