Tegnap reggel végre átmentem az egyetemre is. Szokás szerint rá kellett jönnöm, hogy még személyesen is bazi nehéz bármit is elintézni. Sőt - a mostanában életemben uralkodó trend folytatásaként - még a téós néni is elkezdett nekem panaszkodni.
Ebéd a DOTE menzán. Jó kis sztowúfka, csak mindig van egy olyan félelmem, hogy egy Fehérköpeny odalép hozzám, átnyútja a névjegyét és így szól: -Keressen meg.
Vizsga Lagzinál{kell-e valakinek álnév, ha így hívják?}. Másfél óráig tartott és kölcsönösen aljadékoskodtunk egymással, de végül is ötöst adott. Ja, és kiderült, hogy Alkesz, drága jó csoporttársam, hajnali fél háromkor felhívta Lagzit, és közölte vele: -Gabi, nagyon nagy a buli!
Találkozás Czarnaval. Jó volt látni, de nagyon fáradt volt. Megbeszéltem vele, hogy nála alszom, mert időközben kiderült, hogy este dziampreza a Krampuszban.
Kimentem a Krampuszba, még beszélgettem egyet Klárikuval is. Aztán buli Cigónál. Ott volt Alkesz, Madör, Kadri is. Kellemesen leittasodtunk és sokat nevettünk. Nagyon jól éreztük magunkat. Fél négyig beszélgettem még Cigóval.
Négy órát aludtam, és az volt az utolsó álmom, hogy elraboltak és modern kori rabszolga lettem.
Délelőtt kimentem a Főtérre. Gyönyörűnek láttam most a fasort és a Nagytemplomot. Leültem és megreggeliztem( ejtsd: Balaton szelet és kóla). A háttérben szólt egy tangóharmonika.(Eme sorok írója nagy rajongója a tangóharmónika-muzsikának.)
Mint a fenti sorokból is kiderül, nagyon jól éreztem magam Debrecenben. Még egy mostanra értelmét vesztett szám is feltűnt egy villanyoszlopon: a 252.
Az a jó ebben a városban, hogy kisebb csodák történnek benne.
Még Czarnaval ittam egy kávét. Ő a változatosság kedvéért a volt facetjáról panaszkodott{ csak másfél éve teszi}. Miért kell az embereknek megijedni a saját érzéseiktől és miért nem tudják csak egyszerűen szeretni egymást?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése