Agatha Christie: Tíz kicsi néger
Akutagava Rjúnoszuke: A vihar kapujában
Alain-René Le Sage: Gil Blas de Santillana históriája
Alan Alexander Milne: Micimackó
Alan Alexander Milne: Micsoda négy nap!
Alan Sillitoe: A hosszútávfutó magányossága / Szombat este, vasárnap reggel
Aldous Huxley: Szép új világ
Aleksander Kaczorowski: Életjáték
Alekszandr Szergejevics Puskin: Anyegin
Alessandro Baricco: City
Alessandro Baricco: Harag-várak
Alessandro Baricco: Novecento
Alessandro Baricco: Selyem
Alessandro Baricco: Tengeróceán
Alessandro Baricco: Történet
Alessandro Baricco: Vértelenül
Alexandre Dumas: A fekete tulipán
Alexandre Dumas: A három testőr
Alexandre Dumas: Monte Cristo grófja
Alice Calaprice (szerk.): Idézetek Einsteintől
Álvaro Mutis: Magroll, az Árbocmester nekibuzdulásai és hányattatásai 1.
Álvaro Mutis: Magroll, az Árbocmester nekibuzdulásai és hányattatásai 2.
Amin Maalouf: A pápa rabszolgája, Leo Africanus
Amin Maalouf: Baldassare nagy utazása
Amin Maalouf: Szamarkand
Ámosz Oz: Hirtelen az erdő mélyén
Ámosz Oz: Hogyan gyógyítsuk a fanatikust
Ámosz Oz: Rímek életre, halálra
Ámosz Oz: Szeretetről, sötétségről
Anderle Ádám – Horváth Gyula: Perón – Che Guevara
André Malraux: Királyok útja
Andrus Kivirähk: Breviárium
Andrus Kivirähk: Kék vagon
Andrus Kivirähk: Ördöngös idők
Andrus Kivirähk: Sári, Samu és a titkok
Andrzej Stasiuk: Dukla
Andrzej Stasiuk: Fehér holló
Andrzej Stasiuk: Galíciai történetek
Andrzej Stasiuk: Hogyan lettem író
Andrzej Stasiuk – Jurij Andruhovics: Az én Európám
Andrzej Stasiuk: Kilenc
Andrzej Stasiuk: Útban Babadagba
Anna Gavalda: Csak azt szeretném, ha valaki várna rám valahol
Anton Pavlovics Csehov: Drámák és elbeszélések
Anton Powell: Az ókori Hellász történelme
Antonio Tabucchi: Állítja Pereira
Antonio Tabucchi: Fonák játék
Antonio Tabucchi: Indiai éjszaka
Arany János: Toldi
Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Nehéz istennek lenni
Arthur Hailey: Hotel
Arthur Koestler: Sötétség délben
Aszlányi Károly: Haybodyt nem lehet agyonütni
Aszlányi Károly: Kalandos vakáció / Az Északi Park felfedezése
Aszlányi Károly: Özöngáz
Baktay Ervin: Mahábhárata
Bálint Ágnes: Szeleburdi család
Bartis Attila: A kéklő pára
Bartis Attila: A nyugalom
Bartis Attila: A séta
Bayer Zsolt: Tündértemető
Benedek Elek: Többsincs királyfi
Benjamin Hoff: Malacka és a Tao
Benjamin Hoff: Micimackó és a Tao
Bérczes László – Cseh Tamás: Cseh Tamás – Bérczes László beszélgetőkönyve
Bertolt Brecht: Julius Caesar úr üzletei
Bodor Ádám: Az érsek látogatása
Bodor Ádám: Sinistra körzet
Bodor Ádám: Vissza a fülesbagolyhoz
Bohumil Hrabal: A városka, ahol megállt az idő
Bohumil Hrabal: Adagio lamentoso
Bohumil Hrabal: Bambini di Praga 1947
Bohumil Hrabal: Díszgyász
Bohumil Hrabal: Egy osztályismétlő emlékezései
Bohumil Hrabal: Foghíjak
Bohumil Hrabal: Harlekin milliói
Bohumil Hrabal: Házimurik
Bohumil Hrabal: Macska-maszkabál, avagy gyónás feloldozás nélkül
Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam
Bohumil Hrabal: Sörgyári capriccio
Bohumil Hrabal – Szigeti László: Zsebcselek
Bohumil Hrabal: Szigorúan ellenőrzött vonatok
Bohumil Hrabal: Táncórák idősebbeknek és haladóknak
Bohumil Hrabal: Tükrök árulása
Bohumil Hrabal: Vita Nuova
Borbély Szilárd: Halotti pompa
Boris Vian: A kék liba
Boris Vian: Blues egy fekete macskáért
Boris Vian: Kalandárium
Boris Vian: Köpök a sírotokra
Boris Vian: Mindenkit megnyúzunk!
Boris Vian: Öljünk meg minden rohadékot!
Boris Vian: Pekingi ősz
Boris Vian: Piros fű
Boris Vian: Szívtépő
Boris Vian: Tajtékos napok
Boris Vian: Venyigeszú és a plankton
Bret Easton Ellis: Amerikai psycho
Britt G. Hallqvist – Ingrid Sjöstrand – Siv Widerberg: Ami a szívedet nyomja
Bródy Sándor: A nap lovagja
Brunella Gasperini: Egy nő és egyéb állatfajták
Bruno Bettelheim: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek
Burány Béla: A legkisebb királylány kívánsága
Carlo Maria Martini – Umberto Eco: Miben hisz, aki nem hisz?
Christian August Vulpius: Haramiák kapitánya
Christopher Isherwood: Isten Veled, Berlin
Claudio Magris: Kisvilágok
Cserna-Szabó András: Levin körút
Csokonai Lili: Tizenhét hattyúk
Csukás István: Keménykalap és krumpliorr
Czakó Gábor – Banga Ferenc: 77 magyar rémmese
Czakó Gábor – Banga Ferenc: Hetvenhét és fél magyar rémmese
Czakó Gábor: Luca néni föltámadása
Dai Sijie: A Di-komplexus
Dai Sijie: Balzac és a kis kínai varrólány
Daniel Kehlmann: A Beerholm-illúzió
Danilo Kiš: A holtak enciklopédiája
Dante Marianacci: Tiszavirágzás
Dékány András: Csempészek, hősök, kikötők
Dékány András: Kalózok, bálnák, tengerek
Dékány András: Matrózok, hajók, kapitányok
Dékány András: Mexikói legények
Dennis Rodman: A féreg
Dennis Rodman: Légy vad!
Dino Buzzati: A colombre
Dino Buzzati: A Tatárpuszta
Dino Buzzati: Riadalom a Scalában
Dolák-Saly Róbert: Madáretető
Dorota Masłowska: Lengyel-ruszki háború a fehér-piros lobogó alatt
Douglas Adams: Galaxis Útikalauz stopposoknak
Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak – A világ leghosszabb trilógiája öt részben
Dr. Csernus Imre: Bevállalja?
Dr. Csernus Imre – Dobai Benedek – Tárnok Alfonz: Drogma
Dr. Kende Péter: A Viktor
Dragomán György: A fehér király
E. L. Doctorow: Isten városa
E. T. A. Hoffmann: Az arany virágcserép
Eduardo Mendoza: A csodák városa
Eric-Emmanuel Schmitt: Ibrahim úr és a Korán virágai
Eric-Emmanuel Schmitt: Noé gyermeke
Eric-Emmanuel Schmitt: Oszkár és Rózsa mami
Erich Kästner: A két Lotti
Erich Kästner: A repülő osztály
Erich Kästner: Az eltűnt miniatűr
Erich Kästner: Az Emberke
Erich Kästner: Emil és a detektívek
Erich Kästner: Emil és a három iker
Erich Maria Remarque: A Diadalív árnyékában
Erlend Loe: Doppler
Erlend Loe: Doppler, az utak királya
Erlend Loe: Elfújta a nő
Erlend Loe: Naiv.Szuper.
Ernest Hemingway: Akiért a harang szól
Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger
Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől
Ernest Hemingway: Veszélyes nyár
Esterházy Péter: A halacska csodálatos élete
Esterházy Péter: A kitömött hattyú
Esterházy Péter: A szabadság nehéz mámora
Esterházy Péter: Búcsúszimfónia
Esterházy Péter: Egy kékharisnya följegyzéseiből
Esterházy Péter: Egy nő
Esterházy Péter: Esti
Esterházy Péter: Fancsikó és Pinta / Pápai vizeken ne kalózkodj!
Esterházy Péter: Hahn-Hahn grófnő pillantása
Esterházy Péter: Harmonia Caelestis
Esterházy Péter: Hrabal könyve
Esterházy Péter: Javított kiadás
Esterházy Péter: Ki szavatol a lady biztonságáért?
Esterházy Péter: Kis Magyar Pornográfia
Esterházy Péter: Rubens és a nemeuklideszi asszonyok
Esterházy Péter: Semmi művészet
Esterházy Péter: Termelési-regény
Esterházy Péter: Utazás a tizenhatos mélyére
F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby
Faludy György – Eric Johnson: Jegyzetek az esőerdőből
Faludy György: Jegyzetek a kor margójára
Faludy György: Pokolbeli napjaim után
Faludy György: Pokolbeli víg napjaim
Faludy György: Testek vonzásában
Faludy György: Versek
Faludy György: Viharos évszázad
Federico Andahazi-Kasnya: A fejedelem
Federico Andahazi-Kasnya: A harmadik nővér
Federico Andahazi-Kasnya: Az anatómus
Fehér Béla: Alszik a doki Betlehemben
Fehér Béla: Filkó
Fehér Béla: Fültől fülig
Fehér Béla: Zöldvendéglő
Fernando Pessoa (Bernardo Soares): A kétségek könyve
Florin Lazarescu: Mennyből a küldött
François Villon: A nagy testamentum
François Villon – Faludy György: François Villon balladái Faludy György átköltésében
Franz Kafka: A per
Franz Kafka: Az átváltozás
Gabriel García Márquez: A guajava illata
Gabriel García Márquez: A pátriárka alkonya
Gabriel García Márquez: A szerelemről és más démonokról
Gabriel García Márquez: A tábornok útvesztője
Gabriel García Márquez: Az ezredes úrnak nincs, aki írjon
Gabriel García Márquez: Azért élek, hogy elmeséljem az életemet
Gabriel García Márquez: Baljós óra
Gabriel García Márquez: Bánatos kurváim emlékezete
Gabriel García Márquez: Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája
Gabriel García Márquez: Egy emberrablás története
Gabriel García Márquez: Egy hajótörött története
Gabriel García Márquez: Söpredék
Gabriel García Márquez: Száz év magány
Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején
Gabriel García Márquez: Tizenkét vándor novella
Garaczi László: Arc és hátraarc
Garaczi László: Gyarmati nő
Garaczi László: Metaxa
Garaczi László: Mintha élnél
Garaczi László: Pompásan buszozunk!
Gárdonyi Géza: Egri csillagok
George Orwell: 1984
George Orwell: Állatfarm
Gerald Durrell: Szamártolvajok
Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc
Goffredo Parise: A szép pap
Gottfried August Bürger: Münchhausen báró csodálatos kalandjai
Grecsó Krisztián: Isten hozott
Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz
Grecsó Krisztián: Tánciskola
Günter Grass: A bádogdob
Hámori Tibor: Piszkos Fred és a többiek…
Hana Doskočilová: Diogenész hordója
Harriet Beecher Stowe: Tamás bátya kunyhója
Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia
Háy János: Dzsigerdilen / Török korom
Háy János: Xanadu – Völgyhíd
Hegedüs Géza: A költői mesterség
Hegedűs Géza: A leghuszárabb huszár
Hegedüs Géza: Az erdőntúli veszedelem
Hegedűs Géza: Megkondulnak a harangok
Hegedűs Géza: Vergilius ifjusága
Henri Charrière: Pillangó
Hernádi Gyula: Frankenstein
Hernádi Gyula: Jancsó Miklós szeretői
Honoré de Balzac: Goriot apó
Igor Štiks: Illés próféta széke
Ilja Ilf – Jevgenyij Petrov: Aranyborjú
Ilja Ilf – Jevgenyij Petrov: Tizenkét szék
Irena Dousková: Anyegin ruszki volt
Irena Dousková: Weöres Csepel
Ivan Klíma: Várd a sötétet, várd a fényt!
Ivan Szergejevics Turgenyev: Apák és fiúk
J. D. Salinger: Magasabbra a tetőt, ácsok / Seymour: Bemutatás
J. D. Salinger: Zabhegyező
J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura
Jáchym Topol: Éjszakai munka
James B. Kraus (szerk.): Középkori költészet
James B. Kraus (szerk.): Reneszánsz költészet
James Clavell: A Tajpan
James Fenimore Cooper: A kém
James Fenimore Cooper: A vörös kalóz
James Fenimore Cooper: Nagy indiánkönyv
Jaroslav Hašek: Dekameron
Jaroslav Hašek: Švejk
Jaroslav Hašek: Szemelvények „A törvény keretein belül mérsékelten haladó párt” történetéből
Jaume Cabré: A Pamano zúgása
Jaume Cabré: Az eunuch árnyéka
Jaume Cabré: Junoy barát, avagy a hangok halála
Jaume Cabré: Őméltósága
Jean de La Fontaine: Állatmesék
Jerome K. Jerome: Három ember kerékpáron / Három ember egy csónakban
Jerzy Andrzejewski: Hamu és gyémánt
Jerzy Andrzejewski: Nagyhét Varsóban
Jerzy Sosnowski: Aglaja
Jevgenyij Popov: A hazafi lelke, avagy különféle közlelemények Fityfiricshez
Jiøí Kratochvil: Szomorú Isten
Jirí Kratochvil: Éjszakai tangó avagy Egy századvégi nyár regénye
Jiří Menzel: Hát, nem tudom…
Jiří Menzel: Hát, nem tudom… másodszor
Jókai Mór: A kőszívű ember fiai
Jókai Mór: Az arany ember
Jonathan Swift: Gulliver utazásai
Jorge Luis Borges: A halál és az iránytű – Elbeszélések
Jorge Luis Borges: A költői mesterség
José Saramago: Jézus Krisztus evangéliuma
Josef Škvorecký: Csoda
Josef Škvorecký: Egy tenorszaxofonos történetei
Josef Škvorecký: Gyávák
Josef Skvorecký: Oroszlánkölyök
Josef Toman: Tiberius és Caligula
Joseph Conrad: Lord Jim
Juliette Benzoni: A firenzei lány I. – A firenzei lány
Julio Cortázar: Bestiárium
Julio Cortázar: Sántaiskola
Jurij Andruhovics: Moszkoviáda
Jurij Andruhovics: Rekreáció
Kaffka Margit: Színek és évek
Karel Schulz: Kőbe zárt fájdalom
Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem
Karl May: A Medveölő fia
Karl May: A sivatag szelleme
Karl May: Az Ezüst-tó kincse
Karl May: Az inka öröksége
Karl May: Az olajkirály
Karl May: Winnetou
Kárpáti Andor: Kurvajó!
Kathleen Winsor: Amber
Katona József: Bánk bán
Kazimierz Brandys: Rondó
Kemény Zsigmond: Özvegy és leánya
Ken Follett: A katedrális
Kertész Imre: Sorstalanság
Kiss Gy. Csaba: Ariadné avagy a bolyongások könyve
Kiss Ilona – M. Nagy Miklós (szerk.): Se apák, se fiúk
Konrad Lorenz: A civilizált emberiség nyolc halálos bűne
Kosztolányi Dezső: Édes Anna
Kosztolányi Dezső: Esti Kornél
Kosztolányi Dezső: Esti Kornél énekei
Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona: Karinthyról
Krasznahorkai László: Az ellenállás melankóliája
Krúdy Gyula: Boldogult úrfikoromban
Krzysztof Varga: Tequila / Fejlődésregény
Kurt Vonnegut: A Titán szirénjei
Kurt Vonnegut: Áldja meg az Isten, Dr. Kevorkian
Kurt Vonnegut: Áldja meg az isten, Mr. Rosewater
Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd
Kurt Vonnegut: Bajnokok reggelije
Kurt Vonnegut: Börtöntöltelék
Kurt Vonnegut: Éj anyánk
Kurt Vonnegut: Gépzongora
Kurt Vonnegut: Időomlás
Kurt Vonnegut: Kékszakáll
Kurt Vonnegut: Macskabölcső
Kurt Vonnegut: Mesterlövész
Kurt Vonnegut: Virágvasárnap
Kurucz Gyula: Lukács evangéliuma
Lawrence Norfolk: A Lemprière-lexikon
Lawrence Norfolk: A pápa rinocérosza
Lawrence Norfolk: Vadkan képében
Lázár Ervin: A Hétfejű Tündér
Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő
Lázár Ervin: Bab Berci kalandjai
Lázár Ervin: Gyere haza, Mikkamakka!
Leon Uris: A királynő törvényszéke
Leonard Cohen: A kedvenc játék
Lev Tolsztoj: Anna Karenina
Lev Tolsztoj: Háború és béke
Lev Tolsztoj: Kreutzer-szonáta
Lévai Balázs: Bestseller – A világ nyitott könyv
Liselotte Welskopf-Henrich: A Nagy Medve fiai
Liselotte Welskopf-Henrich: Tokei-ihto visszatér
Litkai Gergely: Buhera mátrix
Ljudmila Ulickaja: Daniel Stein, tolmács
Ljudmila Ulickaja: Életművésznők
Ljudmila Ulickaja: Kukockij esetei
Ljudmila Ulickaja: Médea és gyermekei
Ljudmila Ulickaja: Szonyecska
Ljudmila Ulickaja: Vidám temetés
Lovas István: Második jobbegyenes
Lovas István: Önnek nem hiányzik a válasz?
Luigi Bertelli (Vamba): Ebadta kölyke! – Szélvész Jancsi naplója
Luigi Pirandello: Mattia Pascal két élete
Mácsai Pál – Bereményi Géza (szerk.) – Örkény István: Azt meséld el, Pista!
Madách Imre: Az ember tragédiája
Major Mihály: Ganxsta Zolee
Mándy Iván: Robin Hood
Manuela Gretkowska: Kézikönyv az emberekhez
Manuela Gretkowska: Metafizikai kabaré
Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek
Márai Sándor: A kassai polgárok
Márai Sándor: A négy évszak
Márai Sándor: Az idegenek
Márai Sándor: Az igazi
Márai Sándor: Bébi vagy az első szerelem / A nővér
Márai Sándor: Béke Ithakában
Márai Sándor: Egy polgár vallomásai
Márai Sándor: Féltékenyek
Márai Sándor: Füves könyv
Márai Sándor: Jelvény és jelentés / Utóhang / Sereghajtók
Márai Sándor: Judit… és az utóhang
Márai Sándor: Napló 1958–1967
Márai Sándor: Napló 1968–1975
Márai Sándor: San Gennaro vére
Márai Sándor: Sértődöttek / A hang
Márai Sándor: Vendégjáték Bolzanóban
Márai Sándor: Zendülők
Mario Puzo: A keresztapa
Mario Puzo: A szicíliai
Mario Vargas Llosa: A Kecske ünnepe
Mario Vargas Llosa: A rossz kislány csínytevései
Mario Vargas Llosa: A város és a kutyák
Mario Vargas Llosa: A Zöld Palota
Mario Vargas Llosa: Don Rigoberto feljegyzései
Mario Vargas Llosa: Édenkert a sarkon túl
Mario Vargas Llosa: Háború a világ végén
Mario Vargas Llosa: Halál az Andokban
Mario Vargas Llosa: Julia néni és a tollnok
Mario Vargas Llosa: Ki ölte meg Palomino Molerót?
Mario Vargas Llosa: Kölykök
Mario Vargas Llosa: Levelek egy ifjú regényíróhoz
Mario Vargas Llosa: Mayta története
Mario Vargas Llosa: Pantaleón és a hölgyvendégek
Mario Vargas Llosa: Szeretem a mostohámat
Mariusz Szczygieł: Gottland
Mark Twain: Koldus és királyfi
Martin Walser: A hattyús ház
Martin Walser: Egy kritikus halála
Martin Walser: Hullámverés
Martin Walser: Lélekedzés
Martin Walser: Menekülő ló
Martin Walser: Szökőkút
Márton László: Jacob Wunschwitz igaz története
Maurice Druon: Az elátkozott királyok I-III.
Maurice Druon: Az országvesztő
Maurice Druon: Az ősi törvény
Maurice Druon: Franciaország nőstényfarkasa
Michel Houellebecq: A csúcson
Michel Houellebecq: Egy sziget lehetősége
Michel Houellebecq: Elemi részecskék
Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita
Mihail Bulgakov: Guruló lakótér
Mihail Bulgakov: Molière úr élete
Mihail Bulgakov: Színházi regény
Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival
Mikszáth Kálmán: A tót atyafiak / A jó palócok
Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma
Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője
Milan Kundera: A függöny
Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége
Milan Kundera: A nevetés és felejtés könyve
Milan Kundera: A regény művészete
Milan Kundera: Az élet máshol van
Milan Kundera: Azonosság
Milan Kundera: Búcsúkeringő
Milan Kundera: Elárult testamentumok
Milan Kundera: Halhatatlanság
Milan Kundera: Jakab és az ura
Milan Kundera: Lassúság
Milan Kundera: Nemtudás
Milan Kundera: Nevetséges szerelmek
Milan Kundera: Találkozás
Milan Kundera: Tréfa
Mircea Cărtărescu: A sárkányok enciklopédiája
Mirko Kovač: Város a tükörben
Moldova György: Ferencvárosi koktél
Molière: Hat színmű
Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk
Móra Ferenc: Dióbél királyfi
Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön
Móra Ferenc: Történelmi elbeszélések
Móricz Zsigmond: Az Isten háta mögött
Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig
N. H. Kleinbaum: Holt Költők Társasága
Nádas Péter: Emlékiratok könyve I-II.
Nádas Péter: Minotaurus
Nádas Péter: Párhuzamos történetek I-III.
Nagy Lajos: Képtelen természetrajz
Neil Gaiman: A temető könyve
Neil Gaiman: Amerikai istenek
Neil Gaiman: Tükör és füst
Nick Hornby: Egy fiúról
Nick Hornby: Pop, csajok, satöbbi
Nikosz Kazantzakisz: Krisztus utolsó megkísértése
Nikosz Kazantzakisz: Zorbász, a görög
Nyikolaj Vasziljevics Gogol: A köpönyeg / Az orr / A revizor
Olga Tokarczuk: Őskor és más idők
Olga Tokarczuk: Podróż ludzi Księgi
Orbán János Dénes: Búbocska – Ördögregény
Orbán János Dénes: Tragédiák és cipők
Orhan Pamuk: A fehér vár
Orhan Pamuk: Hó
Örkény István: Egyperces novellák
Örkény István: Tóték
Oscar Wilde: A boldog herceg és más mesék
Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe
Ottlik Géza: Buda
Ottlik Géza: Iskola a határon
Pablo Neruda: Bevallom, éltem
Páskándi Géza: A Nagy Légyölő meg Szuszóka és Miló
Pászt Patricia: Fiatal lengyel dráma
Patrik Ouředník: A huszonnégyes év
Patrik Ouředník: A megfelelő pillanat, 1855
Patrik Ouředník: Ad acta
Patrik Ouředník: Europeana
Paul Auster: A végső dolgok országában
Paul Auster: A véletlen zenéje
Paul Auster: Az illúziók könyve
Paul Auster: Az orákulum éjszakája
Paul Auster: Brooklyni balgaságok
Paul Auster: Holdpalota
Paul Auster: Invisible
Paul Auster: Leviatán
Paul Auster: Man in the Dark
Paul Auster: Máról holnapra
Paul Auster: Mr. Vertigo
Paul Auster: New York trilógia
Paul Auster: Timbuktu
Paul Auster: Utazások a Szkriptóriumban
Paulo Coelho: Az ördög és Prym kisasszony
Paweł Huelle: Castorp
Paweł Huelle: Mercedes-Benz
Paweł Huelle: Utolsó vacsora
Paweł Huelle: Weiser Dávidka
Per Olov Enquist: A földigiliszták életéből
Per Olov Enquist: A Három Barlang Hegye
Per Olov Enquist: Az udvari orvos látogatása
Per Olov Enquist: Blanche és Marie könyve
Per Olov Enquist: Hamsun
Per Olov Enquist: Lewi útja
Peter Marshall: Nincs helyed a temetőben
Petra Hůlová: Homályos üvegen át
Petra Hůlová: Nagyanyám emlékezete
Petronius Arbiter: Satyricon
Pomogáts Béla: Faludy György
Popper Péter: A belső utak könyve
Popper Péter: A pokol színei
Popper Péter: A tigris és a majom
Popper Péter: Az Istennel sakkozás kockázata
Popper Péter: Belső utakon
Popper Péter: Fáj-e meghalni?
Popper Péter: Felnőttnek lenni…
Popper Péter: Hazugság nélkül
Popper Péter: Hogyan öljük meg magunkat?
Popper Péter: Holdidő
Popper Péter: Ők – én vagyok
Popper Péter: Pilátus testamentuma
Popper Péter: Út a tükrökön át
Pozsonyi Ádám: Hogyan pukkasszunk liberálisokat?
Publius Vergilius Maro: Aeneis
Rabindranath Tagore: A boldogság ígérete
Rejtő Jenő (P. Howard): A fehér folt
Rejtő Jenő (P. Howard): A három testőr Afrikában
Rejtő Jenő (P. Howard): A láthatatlan légió
Rejtő Jenő (P. Howard): A megkerült cirkáló
Rejtő Jenő (P. Howard): A Néma Revolverek Városa
Rejtő Jenő (P. Howard): A szőke ciklon
Rejtő Jenő (P. Howard): A tizennégy karátos autó
Rejtő Jenő (P. Howard): Az elátkozott part
Rejtő Jenő (P. Howard): Az ellopott futár
Rejtő Jenő (P. Howard): Az előretolt helyőrség
Rejtő Jenő (P. Howard): Az elsikkasztott pénztáros
Rejtő Jenő (P. Howard): Az elveszett cirkáló
Rejtő Jenő (P. Howard): Bradley Tamás visszaüt
Rejtő Jenő (P. Howard): Csontbrigád
Rejtő Jenő (P. Howard): Egy bolond száz bajt csinál
Rejtő Jenő (P. Howard): Ezen egy éjszaka
Rejtő Jenő (P. Howard): Menni vagy meghalni
Rejtő Jenő (P. Howard): Pipacs, a fenegyerek
Rejtő Jenő (P. Howard): Piszkos Fred, a kapitány
Rejtő Jenő (P. Howard): Piszkos Fred közbelép Fülig Jimmy őszinte sajnálatára
Rejtő Jenő (P. Howard): Vanek úr Párizsban
Rejtő Jenő (P. Howard): Vesztegzár a Grand Hotelben
Réz András: Orr
Réz András: Válogatott szorongásaim
Roald Dahl: Karcsi és a csokoládégyár
Robert Arthur: A kísértetkastély
Robert Merle: A bálvány
Robert Merle: A gyermekkirály
Robert Merle: A pirkadat
Robert Merle: A sziget
Robert Merle: Állati elmék
Robert Merle: Ármány és cselszövés
Robert Merle: Az élet rózsái
Robert Merle: Csikóéveink
Robert Merle: Francia história
Robert Merle: Íme, a király!
Robert Merle: Jó városunk, Párizs
Robert Merle: Két nap az élet
Robert Merle: Libben a szoknya
Robert Merle: Liliom és bíbor
Robert Merle: Madrapur
Robert Merle: Majomábécé
Robert Merle: Malevil
Robert Merle: Mesterségem a halál
Robert Merle: Moncada
Robert Merle: Pallos és szerelem
Robert Merle: Szenvedélyes szeretet
Robert Merle: Üvegfal mögött
Robert Merle: Védett férfiak
Robert Merle: Veszedelem és dicsőség
Roberto Saviano: Gomorra
Romain Gary: Lady L.
Rónaszegi Miklós: A királynő kalóza
Rónaszegi Miklós: A rettenetes Kartal
Rotterdami Erasmus: A balgaság dicsérete
Salman Rushdie: A firenzei varázslónő
Salman Rushdie: A Mór utolsó sóhaja
Salman Rushdie: Az éjfél gyermekei
Salman Rushdie: Fúriadüh
Salman Rushdie: Grímusz
Salman Rushdie: Haroun and the Sea of Stories
Salman Rushdie: Hárún és a mesék tengere
Salman Rushdie: Kelet, nyugat
Salman Rushdie: Luka and the Fire of Life
Salman Rushdie: Midnight's Children
Salman Rushdie: Sálímár bohóc
Salman Rushdie: Sátáni versek
Salman Rushdie: Szégyen
Salman Rushdie: Talpa alatt a föld
Salman Rushdie: The Satanic Verses
Samuel Beckett: Watt
Sir Arthur Conan Doyle: A nagy árnyék
Siri Hustvedt: What I Loved
Sławomir Mrożek: A hasonmás
Sławomir Mrożek: A perverz és más történetek
Sławomir Mrożek: A zsiráf és más történetek
Sławomir Mrożek: Baltazár
Sławomir Mrożek: Hazatérésem naplója
Sławomir Mrożek: Leckék a legújabb kori történelemből
Spiró György: Az Ikszek
Spiró György: Fogság
Stephen Butler Leacock: A Kék Edward
Sue Townsend: A 13 és 3/4 éves Adrian Mole titkos naplója
Sue Townsend: A 23 és 3/4 éves Adrian Mole küzdelmei
Sue Townsend: Adrian Mole és a kis kétéltűek
Sue Townsend: Adrian Mole és a tömegpusztító fegyverek
Sue Townsend: Adrian Mole és napi hat cappuccino
Sue Townsend: Adrian Mole újabb kínszenvedései
Sylvie Matton: Én, Rembrandt lotyója
Szentkuthy Miklós: Divertimento – Változatok Wolfgang Amadeus Mozart életére
Szepes Mária: A Vörös Oroszlán
Szerb Antal: A királyné nyaklánca
Szerb Antal: A Pendragon legenda
Szerb Antal: Szerelem a palackban
Szerb Antal: Utas és holdvilág
Szerb Antal: VII. Olivér
Szergej Dovlatov: A zóna / A bőrönd
Szophoklész: Antigoné
Tamási Áron: Ábel a rengetegben
Tamkó Sirató Károly: Tengerecki hazaszáll
Tatay Sándor: Kinizsi Pál
Tatay Sándor: Puskák és galambok
Tatyjana Tolsztaja: Kssz!
Temesi Ferenc: 3. könyv
Temesi Ferenc: A szív böjtje
Temesi Ferenc: Híd
Temesi Ferenc: Pest
Temesi Ferenc: Por I-II.
Thomas Berger: Kis Nagy Ember
Thomas Mann: A varázshegy
Thomas Mann: József és testvérei
Thomas Mayne Reid: A fehér törzsfőnök
Umberto Eco: A Foucault-inga
Umberto Eco: A lista mámora
Umberto Eco: A rózsa neve
Umberto Eco: A tegnap szigete
Umberto Eco: Az új középkor
Umberto Eco: Bábeli beszélgetés – Minimálnapló
Umberto Eco: Baudolino
Umberto Eco: Gyufalevelek
Umberto Eco: Hat séta a fikció erdejében
Umberto Eco: La Mancha és Bábel között
Umberto Eco: Loana királynő titokzatos tüze
Umberto Eco: Öt írás az erkölcsről
Vámos Miklós: Apák könyve
Vámos Miklós: Zenga zének
Varga Katalin: Gőgös Gúnár Gedeon
Varnus Xaver: Isten majd megbocsájt – az a mestersége
Varró Dániel: Bögre azúr
Varró Dániel: Szívdesszert
Vass Tibor: Jelbeszéd az Ózdi Finomhengerműben
Venyegyikt Jerofejev: Moszkva-Petuski
Viktor Jerofejev: A jó Sztálin
Viktor Jerofejev: Az élet öt folyója
Viktor Jerofejev: Az orosz lélek enciklopédiája
Viktor Jerofejev: Az orosz széplány
Viktor Jerofejev: Élet egy idiótával
Viktor Jerofejev: Férfiak
Viktor Pelevin: A hunok harmóniája
Viktor Pelevin: A Metamor Szent Könyve
Viktor Pelevin: A rettenet sisakja
Viktor Pelevin: A Sárga Nyíl
Viktor Pelevin: A tervhivatal hercege
Viktor Pelevin: Empire 'V'
Viktor Pelevin: Generation P
Viktor Pelevin: Kristályvilág
Viktor Pelevin: Omon Ré
Viktor Pelevin: P5 – Pindosztán politikai pigmeusai – Pá, pederaszták
Viktor Pelevin: Számok
Virginia Woolf: Mrs. Dalloway
Vlagyimir Szorokin: 23000
Vlagyimir Szorokin: A jég
Vlagyimir Szorokin: Az opricsnyik egy napja
Vlagyimir Szorokin: Bro útja
Vlagyimir Szorokin: Cukor-Kreml
Vlagyimir Szorokin: Kékháj
Vlagyimir Szutyejev: Vidám mesék
Voltaire: Candide vagy az optimizmus
Walt Whitman: Fűszálak
Walter Scott: Ivanhoe
Walter Scott: Rob Roy
Wass Albert: A funtineli boszorkány
Wilhelm Busch: Max és Móric
William Golding: A Legyek Ura
William Shakespeare: A makrancos hölgy
William Shakespeare: A windsori víg asszonyok
William Shakespeare: Hamlet
William Shakespeare: III. Richárd
William Shakespeare: Lear király
William Shakespeare: Lóvátett lovagok
William Shakespeare: Romeo és Júlia
William Shakespeare: Sok hűhó semmiért
William Shakespeare: Szentivánéji álom
William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok
Witold Gombrowicz: Ferdydurke
Witold Gombrowicz: Testamentum
Witold Gombrowicz: Transz-Atlantik
Wladimir Kaminer: Katonazene
Wladimir Kaminer: Multikulti – Berlini történetek
Wladimir Kaminer – Olga Kaminer: A nagy szovjet fazék
Wladimir Kaminer: Orosz diszkó
Wladimir Kaminer: Utazás Tralalába
Władisław Stanisław Reymont: Parasztok
Wojciech Kuczok: Bűz
Woody Allen: Lelki jelenségek vizsgálata
Yann Martel: A helsinki Roccamatio család a tények tükrében
Yann Martel: Pi élete
Závada Pál: A fényképész utókora
Závada Pál: Idegen testünk
Závada Pál: Jadviga párnája
Zdeněk Svěrák – Vladislav Vančura: Az én kis falum / Szeszélyes nyár
Zilahy Péter: Az utolsó ablakzsiráf
Zilahy Péter: Három plusz 1
2012. augusztus 18., szombat
2012. augusztus 16., csütörtök
Modern love III.
"-Te meg a volt csajom miért vagytok ismerősök Facebook-on? Egyáltalán honnan ismeritek egymást?"
A web 2-es alkalmazások új lehetőséget teremtenek a féltékenykedésre. :D
A web 2-es alkalmazások új lehetőséget teremtenek a féltékenykedésre. :D
2012. augusztus 15., szerda
2012. augusztus 14., kedd
2012. augusztus 12., vasárnap
Mese LI.
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer legény, akinek mindig nevetésre állt a szája. Hamar rá is ragadt a Vigyorgós becenév. Meggyőződéses kommunistaként a világ szinte minden dolgáról téves elképzelése volt, amely tévképzeteket szeretett mindenkivel megosztani, ám mivel nagyon mély érzésű is volt egyben, ezért ezt az apró hibáját mindig meg is bocsátották neki. Egy statisztikai cégnél dolgozott, ahová minden nap bejárt, fehér, egyiptomi vászon ingében és nadrágjában, száján a jellegzetes vigyorral. Fekete aktatáskáját vidáman lóbálta az úton, miközben mindig elvett a közeli zöldséges pultjáról egy évszaknak megfelelő gyümölcsöt, amibe egészséges fogaival beleharapott. Aki ezt a jelenetet látta, jogosan gondolhatta: - Majd kicsattannak mind a ketten. - ám mivel az embereknek elég kevés képzelőtehetségük volt arrafelé, ezért ezt a kutya se gondolta.
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy legény, akinek mindig egy aprócska mosoly bujkált a szája szélén. Hamar rá is ragadt a Mosolygós becenév. A világ dolgait kevesen látták olyan tisztán és jól, mint ő, ám mivel magvas gondolatait nagyon kevés emberrel osztotta meg, ezért mosolyát sokszor gőgnek és a felsőbbrendűség kifejezésének vélték, amit soha sem bocsátottak meg neki. Egy elvarázsolt műgyűjteményben dolgozott, ahová a madár se járt. Minden nap kitette a gyűjtemény elé Magát, a Máltai Lovagrend Nagymesterét, hogy mutassa az utat a Gyűjtemény felé, hátha akad valaki, aki betéved.
A két dalia, Karim, a Vigyorgós és Abdul, a Mosolygós minden különbözőségük ellenére barátok voltak, mert lelkük legmélyén nagyon sok mindenben hasonlítottak. Egy napon épp a közeli folyó partján sütették a hasukat, amikor Karim megszólalt:
- Abdulka, unom én már a statisztikusi állást, valami másba kéne kezdeni. – sóhajtott fel a nyurga legény.
- Karim, miért nem nyitunk egy büfét itt a folyóparton? Neked amúgy is megvan az étkezdésid. Egy lángos, egy barna sör és mindenkinek szebb a napja. – válaszolta halkan barátja.
- Milyen jó ötlet, Abdulka! Na, gyerünk-gyerünk, szaporán váltsd ki az engedélyeket, keress egy helyet, amit kibérelhetünk. –tapsolt kezével Karim. – Addig én itt a folyóparton gondolkodok, hogy mi legyen a menü. – mondta, a menü szót úgy ejtve ki, hogy abban a Grande Cuisine minden rafinériája és hagyománya benne foglaltatott.
Hamarosan találtak egy használaton kívüli automata büfékocsit, amit ki is béreltek és kivontattak a folyó partjára. A menü is csakhamar elkészült: lángos, hekk, barna sör volt a választék. Hatalmas lelkesedéssel kezdtek neki a vendéglátózásnak, de a kuncsaftok csak nem jöttek. Néha-néha bekukkantott egy ÁNTSZ-ellenőr: - Lángos, hekk, barna sör? No lámcsak! – mormolta maga elé kissé csodálkozva, majd hamarosan tovább is állt.
A két büfés egy nap egy öreg horgászt pillantott meg a parton.
- Abdulka, én odamegyek a vénemberhez kicsit marketingolni, te meg addig süss ki egy jó hekket! – parancsolt rá Karim társára, aki szó nélkül engedelmeskedett.
- Tisztelt Uram! Szeretettel várjuk a közétkeztetés szentélyében, a Jáncsi büfében! Egy jó lángost, hekket, egy hideg barna sört? – komédiázott Karim.
- Ne fáradjál, öcsém! Enni ettem már otthol egy jó paprikás csirkét, mellettem meg a varsában van 3-4 jó Kőbányai, ha megszomjaznék. Különben meg sehogy se megy a fejembe, hogy miért hoztatok egy mozgóbüfét az Elátkozott Folyó partjára? Hisz réges-régen egy varázsló legkedvesebb fiának torkán akadt itt egy szálka, amibe belehalt, ezért a varázsló megátkozta a helyet, hogy egy büfé se legyen nyereséges.
- Minden átkot meg lehet törni valamivel – válaszolta a legény, kissé pökhendien – esetleg nem tudja, hogy ezt hogyan lehet? Mit mond erre a szájhagyomány? Nem lennék hálátlan –hízelgett a szokásosnál is szélesebb vigyorral.
- Tudni bizony tudom. El kell menni a Nagy Levinhez, ő meg tudja törni az átkot. – adta meg a választ az öregember.
- Hálásan köszönjük Önnek, mindjárt útra is kelünk Abdullal. Kérem, mondja meg a nevét, hogy áldó imáinkba foglalhassuk. – szólt ékesen Karim, aki lelke mélyén már nagyon szeretett volna véget vetni az idős férfivel való beszélgetésnek, mert egész idő alatt az járt az eszében, hogy az öregnek biztos büdös a szája.
- Nándi bácsi, ha tudni akarjátok. Na, hali! – búcsúzott a horgász.
A két barát hamarosan útra is kelt. Úton-útfélen kérdezősködtek, hogy hol találják a Nagy Levint, ám a megkérdezettek azt sem tudták, ki is az a Levin, ezért Karim kénytelen volt mindegyiküket leköpni és megalázni. Bolyongásaik során elérték a Rahmár oázist. Mivel mindketten nagyon megéheztek, betértek az egyetlen ”étterembe”, amely valójában egy deszkabódé volt, ahol raki-, dohány- és vér szaga terjengett.
- Látod, Abdulka, milyen jó helyre hoztalak? – mutatott körbe vigyorogva Karim. Le is ültek az egyetlen asztalhoz, amely egy felfordított banános láda volt és rendeltek 2 tagine-t. A tagine minden várakozás ellenére kitűnő volt. Ezért Karim egyből üzent a szakácsnak, hogy tegye már tiszteletét asztaluknál, mert szeretne neki gratulálni. Nagyon hanyag eleganciájú, idősödő úriember jött elő, akinek frizurája elég erősen Liszt Ferencre hajazott.
- Mester! Leborulok a konyhaművészete előtt! Engedje meg, hogy megrázzam a kezét! Nevem Karim, ő pedig hűséges segítőm, Abdul.
- Nevem Levin. – hajolt meg méltóságteljesen a szakács.
- Csak nem a Nagy Levin? Ugye nem az, akinek a nővére a cári balettben volt? Mert ezzel már megjártuk néhányszor. – érdeklődött Vigyorgós Karim.
- Csak egy Levin van, aki említésre méltó. – húzta ki magát a séf.
- Mester, magát kerestük! Mi az Elátkozott Folyó partjáról jöttünk és azt hallottuk, hogy csak a Mester törheti meg az átkot.
- Ez pontosan így is van, de nem adják ám ezt olyan könnyen. Egy évre elszegődnek mindketten hozzám és az év végén eldöntöm, hogy segítek-e magukon, már ha előbb nem dobom ki magukat. – felelte a Nagy Levin.
- Rendben, áll az alku! – csapott a Nagy Levin vállára Karim, aki ettől a hirtelen jött bizalmaskodástól igencsak meglepődött. Abdult persze senki sem kérdezte, hogy ő rááll-e az alkura.
A két jó barát az első év alatt kitanulta, hogy a halnál nincs jobb étel, és hogy hal alatt nem feltétlenül csak a hekket értjük, hogy panírozni csak igazi zsemlemorzsával lehet, és hogy a folyami rák mit sem ér Worchester-szósz nélkül. Mivel Levin korábban sok gonosztevőt okított, ezért a szakácstehetséget is bűnözőtípusok szerint ítélte meg. Karimon látszott, hogy remek szélhámos lenne, ezért ő különös tehetséget mutatott a szuflék és különböző felfújtak területén, Abdul végtelen türelme pedig egy kasszafúróé volt, ezért ő a lassú tűzön grillezett húsok és a közel-keleti konyha mestere lett, igazi kebab-tapasztalt.
Mikor letelt az egy év, a Nagy Levin elé járultak, aki így szólott:
- Tisztességgel kiállták (a világ minden kincséért sem tegezte volna őket) a próbát, íme az átok feloldásának feltétele. Azaz csak a fele. Az átkot csak egy arany ji king-érem törheti meg, de sok évvel ezelőtt egy vénséges vén csoroszlya ellopta tőlem az egyik felét. Íme, maguknak adom azt a felét, ami a birtokomban van, de a másikat maguknak kell megkeresni.
A két sous-chef (mert időközben azok lettek) megköszönte a félpénzt, Karim még befejezte futó viszonyát a helyi Pipacs Presszó Gyöngyi nevű pultosával, majd megint útra keltek.
Ahogy mentek-mendegéltek elértek a távol-keleti kultúrkörbe. Épp egy Hayao Miyazaki világát idéző sűrű-sötét rengetegben bolyongtak, mikor egy tisztásra értek. Egyszer csak eléjük toppant egy vénséges-vén csoroszlya, egy sárkány hátán.
- Hát titeket meg ki hítt? – rivallt rájuk a vénség.
- Öreganyám, mi egy fél ji king-érmet keresünk, esetleg tudnál róla felvilágosítást adni. Szegény drága jó bábuskám kedves tárgya volt a polgárháború előtt. Anyagi értéke vajmi kevés, de érzelmi annál több. Megvennénk a mostani tulajdonosától egy marék rizsért.
- Engem nem versz át, te pernahajder! Tudom én, hogy az Elátkozott folyó átkát akarod megtörni vele! Hamarabb kell felkelned, ha át akarod verni Chim Pi nénit! – rikoltozta az öregasszony.
- Átláttál a szitán, öreganyám. Mondd akkor meg te, hogy mit szeretnél az éremért cserébe? – kérdezte Karim.
- Szerencséd, hogy öreganyámnak szólítottál! Szegődjetek el egy évre hozzám szakácsnak. Van egy kifőzdém a környéken, rám férne a segítség. Ti pedig kitanulhatnátok a távol-keleti konyhát, bár titeket kitanítani igazából gyöngyök elé disznót. – mondta el a feltételeit a csoroszlya.
- Disznók elé gyöngyöt. – javította ki Abdul.
- Jó-jó, tudjátok, kondástévesztő vagyok. – szabadkozott az öregasszony.
Mondástévesztő, mama. – szólt közbe most Karim.
A két sous-chef az egy év alatt kitanulta a sós-édes-csípős-savanyú ízek minden permutációját. Különösen Karim jeleskedett a dologban, aki még nagyokat is tudott kurjongatni és nevetni miközben a wokkal és a bárddal dolgozott. Szemfényvesztő látványkonyhájának messze földről csodájára jártak.
Amint az egy év leteltével a vénasszony magához hívatta őket.
- Jól szolgáltatok nekem ebben az egy évben, ezért én is állom a szavam. Chim Pi néni nem szép, de becsületes. Ne’, itt van a fél ji king-érem. Ha összeillesztitek a párjával, és a folyóba dobjátok, megtörik az átok.
A két dalia szépen megköszönte a félpénzt, Karim végett vetett futó viszonyának a Kantoni Mennyország megjegyezhetetlen nevű kasszírnőjével és hazamentek.
Otthon bedobták az érmét a folyóba, és mivel míg távol voltak egy forgószél úgy elvitte a büféjüket, mint Juditkáék disznóólát a vihar, ezért építettek egy fogadót, aminek a Közel- s Távol-keleti Étterem nevet adták. Míg Karim vigyorogva zsonglőrködött, addig Abdul valamivel hátrább grillezgetett és szabályos időközönként arcán szokott mosolyával kijelentette: - Én a Nagy Levin tanítványa vagyok. A hely hamarosan igen felkapott lett, nem sokára megnyílt mellette a Gengszterek Fogadója és a Slovakian and Indian Restaurant is, még jobban felvirágoztatva a környék turizmusát.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy legény, akinek mindig egy aprócska mosoly bujkált a szája szélén. Hamar rá is ragadt a Mosolygós becenév. A világ dolgait kevesen látták olyan tisztán és jól, mint ő, ám mivel magvas gondolatait nagyon kevés emberrel osztotta meg, ezért mosolyát sokszor gőgnek és a felsőbbrendűség kifejezésének vélték, amit soha sem bocsátottak meg neki. Egy elvarázsolt műgyűjteményben dolgozott, ahová a madár se járt. Minden nap kitette a gyűjtemény elé Magát, a Máltai Lovagrend Nagymesterét, hogy mutassa az utat a Gyűjtemény felé, hátha akad valaki, aki betéved.
A két dalia, Karim, a Vigyorgós és Abdul, a Mosolygós minden különbözőségük ellenére barátok voltak, mert lelkük legmélyén nagyon sok mindenben hasonlítottak. Egy napon épp a közeli folyó partján sütették a hasukat, amikor Karim megszólalt:
- Abdulka, unom én már a statisztikusi állást, valami másba kéne kezdeni. – sóhajtott fel a nyurga legény.
- Karim, miért nem nyitunk egy büfét itt a folyóparton? Neked amúgy is megvan az étkezdésid. Egy lángos, egy barna sör és mindenkinek szebb a napja. – válaszolta halkan barátja.
- Milyen jó ötlet, Abdulka! Na, gyerünk-gyerünk, szaporán váltsd ki az engedélyeket, keress egy helyet, amit kibérelhetünk. –tapsolt kezével Karim. – Addig én itt a folyóparton gondolkodok, hogy mi legyen a menü. – mondta, a menü szót úgy ejtve ki, hogy abban a Grande Cuisine minden rafinériája és hagyománya benne foglaltatott.
Hamarosan találtak egy használaton kívüli automata büfékocsit, amit ki is béreltek és kivontattak a folyó partjára. A menü is csakhamar elkészült: lángos, hekk, barna sör volt a választék. Hatalmas lelkesedéssel kezdtek neki a vendéglátózásnak, de a kuncsaftok csak nem jöttek. Néha-néha bekukkantott egy ÁNTSZ-ellenőr: - Lángos, hekk, barna sör? No lámcsak! – mormolta maga elé kissé csodálkozva, majd hamarosan tovább is állt.
A két büfés egy nap egy öreg horgászt pillantott meg a parton.
- Abdulka, én odamegyek a vénemberhez kicsit marketingolni, te meg addig süss ki egy jó hekket! – parancsolt rá Karim társára, aki szó nélkül engedelmeskedett.
- Tisztelt Uram! Szeretettel várjuk a közétkeztetés szentélyében, a Jáncsi büfében! Egy jó lángost, hekket, egy hideg barna sört? – komédiázott Karim.
- Ne fáradjál, öcsém! Enni ettem már otthol egy jó paprikás csirkét, mellettem meg a varsában van 3-4 jó Kőbányai, ha megszomjaznék. Különben meg sehogy se megy a fejembe, hogy miért hoztatok egy mozgóbüfét az Elátkozott Folyó partjára? Hisz réges-régen egy varázsló legkedvesebb fiának torkán akadt itt egy szálka, amibe belehalt, ezért a varázsló megátkozta a helyet, hogy egy büfé se legyen nyereséges.
- Minden átkot meg lehet törni valamivel – válaszolta a legény, kissé pökhendien – esetleg nem tudja, hogy ezt hogyan lehet? Mit mond erre a szájhagyomány? Nem lennék hálátlan –hízelgett a szokásosnál is szélesebb vigyorral.
- Tudni bizony tudom. El kell menni a Nagy Levinhez, ő meg tudja törni az átkot. – adta meg a választ az öregember.
- Hálásan köszönjük Önnek, mindjárt útra is kelünk Abdullal. Kérem, mondja meg a nevét, hogy áldó imáinkba foglalhassuk. – szólt ékesen Karim, aki lelke mélyén már nagyon szeretett volna véget vetni az idős férfivel való beszélgetésnek, mert egész idő alatt az járt az eszében, hogy az öregnek biztos büdös a szája.
- Nándi bácsi, ha tudni akarjátok. Na, hali! – búcsúzott a horgász.
A két barát hamarosan útra is kelt. Úton-útfélen kérdezősködtek, hogy hol találják a Nagy Levint, ám a megkérdezettek azt sem tudták, ki is az a Levin, ezért Karim kénytelen volt mindegyiküket leköpni és megalázni. Bolyongásaik során elérték a Rahmár oázist. Mivel mindketten nagyon megéheztek, betértek az egyetlen ”étterembe”, amely valójában egy deszkabódé volt, ahol raki-, dohány- és vér szaga terjengett.
- Látod, Abdulka, milyen jó helyre hoztalak? – mutatott körbe vigyorogva Karim. Le is ültek az egyetlen asztalhoz, amely egy felfordított banános láda volt és rendeltek 2 tagine-t. A tagine minden várakozás ellenére kitűnő volt. Ezért Karim egyből üzent a szakácsnak, hogy tegye már tiszteletét asztaluknál, mert szeretne neki gratulálni. Nagyon hanyag eleganciájú, idősödő úriember jött elő, akinek frizurája elég erősen Liszt Ferencre hajazott.
- Mester! Leborulok a konyhaművészete előtt! Engedje meg, hogy megrázzam a kezét! Nevem Karim, ő pedig hűséges segítőm, Abdul.
- Nevem Levin. – hajolt meg méltóságteljesen a szakács.
- Csak nem a Nagy Levin? Ugye nem az, akinek a nővére a cári balettben volt? Mert ezzel már megjártuk néhányszor. – érdeklődött Vigyorgós Karim.
- Csak egy Levin van, aki említésre méltó. – húzta ki magát a séf.
- Mester, magát kerestük! Mi az Elátkozott Folyó partjáról jöttünk és azt hallottuk, hogy csak a Mester törheti meg az átkot.
- Ez pontosan így is van, de nem adják ám ezt olyan könnyen. Egy évre elszegődnek mindketten hozzám és az év végén eldöntöm, hogy segítek-e magukon, már ha előbb nem dobom ki magukat. – felelte a Nagy Levin.
- Rendben, áll az alku! – csapott a Nagy Levin vállára Karim, aki ettől a hirtelen jött bizalmaskodástól igencsak meglepődött. Abdult persze senki sem kérdezte, hogy ő rááll-e az alkura.
A két jó barát az első év alatt kitanulta, hogy a halnál nincs jobb étel, és hogy hal alatt nem feltétlenül csak a hekket értjük, hogy panírozni csak igazi zsemlemorzsával lehet, és hogy a folyami rák mit sem ér Worchester-szósz nélkül. Mivel Levin korábban sok gonosztevőt okított, ezért a szakácstehetséget is bűnözőtípusok szerint ítélte meg. Karimon látszott, hogy remek szélhámos lenne, ezért ő különös tehetséget mutatott a szuflék és különböző felfújtak területén, Abdul végtelen türelme pedig egy kasszafúróé volt, ezért ő a lassú tűzön grillezett húsok és a közel-keleti konyha mestere lett, igazi kebab-tapasztalt.
Mikor letelt az egy év, a Nagy Levin elé járultak, aki így szólott:
- Tisztességgel kiállták (a világ minden kincséért sem tegezte volna őket) a próbát, íme az átok feloldásának feltétele. Azaz csak a fele. Az átkot csak egy arany ji king-érem törheti meg, de sok évvel ezelőtt egy vénséges vén csoroszlya ellopta tőlem az egyik felét. Íme, maguknak adom azt a felét, ami a birtokomban van, de a másikat maguknak kell megkeresni.
A két sous-chef (mert időközben azok lettek) megköszönte a félpénzt, Karim még befejezte futó viszonyát a helyi Pipacs Presszó Gyöngyi nevű pultosával, majd megint útra keltek.
Ahogy mentek-mendegéltek elértek a távol-keleti kultúrkörbe. Épp egy Hayao Miyazaki világát idéző sűrű-sötét rengetegben bolyongtak, mikor egy tisztásra értek. Egyszer csak eléjük toppant egy vénséges-vén csoroszlya, egy sárkány hátán.
- Hát titeket meg ki hítt? – rivallt rájuk a vénség.
- Öreganyám, mi egy fél ji king-érmet keresünk, esetleg tudnál róla felvilágosítást adni. Szegény drága jó bábuskám kedves tárgya volt a polgárháború előtt. Anyagi értéke vajmi kevés, de érzelmi annál több. Megvennénk a mostani tulajdonosától egy marék rizsért.
- Engem nem versz át, te pernahajder! Tudom én, hogy az Elátkozott folyó átkát akarod megtörni vele! Hamarabb kell felkelned, ha át akarod verni Chim Pi nénit! – rikoltozta az öregasszony.
- Átláttál a szitán, öreganyám. Mondd akkor meg te, hogy mit szeretnél az éremért cserébe? – kérdezte Karim.
- Szerencséd, hogy öreganyámnak szólítottál! Szegődjetek el egy évre hozzám szakácsnak. Van egy kifőzdém a környéken, rám férne a segítség. Ti pedig kitanulhatnátok a távol-keleti konyhát, bár titeket kitanítani igazából gyöngyök elé disznót. – mondta el a feltételeit a csoroszlya.
- Disznók elé gyöngyöt. – javította ki Abdul.
- Jó-jó, tudjátok, kondástévesztő vagyok. – szabadkozott az öregasszony.
Mondástévesztő, mama. – szólt közbe most Karim.
A két sous-chef az egy év alatt kitanulta a sós-édes-csípős-savanyú ízek minden permutációját. Különösen Karim jeleskedett a dologban, aki még nagyokat is tudott kurjongatni és nevetni miközben a wokkal és a bárddal dolgozott. Szemfényvesztő látványkonyhájának messze földről csodájára jártak.
Amint az egy év leteltével a vénasszony magához hívatta őket.
- Jól szolgáltatok nekem ebben az egy évben, ezért én is állom a szavam. Chim Pi néni nem szép, de becsületes. Ne’, itt van a fél ji king-érem. Ha összeillesztitek a párjával, és a folyóba dobjátok, megtörik az átok.
A két dalia szépen megköszönte a félpénzt, Karim végett vetett futó viszonyának a Kantoni Mennyország megjegyezhetetlen nevű kasszírnőjével és hazamentek.
Otthon bedobták az érmét a folyóba, és mivel míg távol voltak egy forgószél úgy elvitte a büféjüket, mint Juditkáék disznóólát a vihar, ezért építettek egy fogadót, aminek a Közel- s Távol-keleti Étterem nevet adták. Míg Karim vigyorogva zsonglőrködött, addig Abdul valamivel hátrább grillezgetett és szabályos időközönként arcán szokott mosolyával kijelentette: - Én a Nagy Levin tanítványa vagyok. A hely hamarosan igen felkapott lett, nem sokára megnyílt mellette a Gengszterek Fogadója és a Slovakian and Indian Restaurant is, még jobban felvirágoztatva a környék turizmusát.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
2012. július 2., hétfő
2012. május 16., szerda
Mese XLIX.
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy tündér. Igazi kis sztereotipikus tündér volt: szőke, göndör haja csak úgy röpködött a szélben, mikor a virágos mezőkön szökdécselt, és amikor mosolygott, még a legrosszabb kedvű teremtmények is jókedvre derültek.
Egy nap aztán ez a tündér megunta a réteken való ugrándozást, a virágkoszorúk vonását, és elindult világot látni.
Ahogy egy tisztásra ért, két kicsi medvebocsot pillantott meg, akik kegyetlenül csépelték egymást. Mivel a tündér nem bírta elviselni az erőszak egyetlen formáját sem, ezért rögtön ketté is választotta őket.
- Mi a nevetek kis rosszcsontok? – kérdezte tőlük.
- Az enyém Alex annak a másik medveszonoknak pedig Delarge. –válaszolta az egyik bocs.
- És miért verekszetek ilyen eszeveszettül egymással? – vonta őket szelíden felelősségre a tündér.
- Mert ez a burak mindig ellopja a molokot tőlem. – fakadt ki a medvebocs.
A tündér ekkor felemelte a pálcáját, suhintott hármat, majd így szólt:
- Te, Delarge, ezentúl nem tudsz ellopni semmit, és egyikőtök sem tud majd bántani egyetlen egy élőlényt sem, nemhogy egymást. – ezzel, mint aki jól végezte dolgát, a tündér folytatta útját. Hamarosan arra jött egy hiéna, és mivel a két medvebocs nem tudott védekezni, fel is falta mindkettőt.
Ahogy a tündér ment-mendegélt, megint egy tisztásra ért. A tisztáson, két facsonkon, egymásnak háttal két fiatal ült: egy fiú és egy lány. Nagyon nagy szomorúság áradt mindkettőből. Mivel a tündér nem bírta elviselni a szomorúság egyetlen formáját sem, ezért rögtön fölemelte mindkettőjüket, és egymással szemben tette le őket, a tisztás selymes füvére.
- Miért vagytok szomorúak, fiatalok? – kérdezte tőlük.
- Mert nagyon jól érezzük magunkat együtt, nagyon szeretünk együtt lenni. – felelték.
- Ez miért baj? – csodálkozott el a tündér. - Hát nem adtok meg egymásnak mindent?
- De, mindent megadunk egymásnak, mi erőnkből telik, de nem vagyunk szerelmesek egymásba. – fakadt ki a lány.
A tündér ekkor felemelte a pálcáját, suhintott hármat, majd így szólt:
- Megadom most nektek a varázst, legyetek szerelmesek egymásba!- ezzel, mint aki jól végezte dolgát, a tündér folytatta útját. A két szerelmes nagyon jól érezte magát, ám minden csoda csak három napig tart, így hamarosan el is szállt a varázs. A lány beleszeretett egy fiúba, aki nem adott meg neki mindent, akiért lehetett epedezni, és aki néha-néha szörnyen bánt vele. A fiú pedig még sokáig szomorú volt, hogy a lány elhagyta, mert ilyen kedves, aranyos, okos és értelmes barátnője már volt nem egy, de ilyen gyönyörű még soha.
Ahogy a tündér ment-mendegélt, egyszer csak egy sűrű-sötét erdőbe ért. Az erdő teljesen kihaltnak tűnt, a fák nagy többsége már ki is száradt. Hirtelen az avarban észrevett egy ijedt mókust. Varázspálcájával fel is kapta és magához repítette.
- Mi történt itt, mókuska? – kérdezte a tündér.
- Egy gonosz csoroszlya garázdálkodik az erdőben, már szinte az egészet elpusztította. – felelte a patkánynál jóval nagyobb PR-értékkel rendelkező rágcsáló.
- Egyet se félj, amíg engem látsz! – harsant fel a tündér szava. – Megszabadítom én ezt az erdőt a boszorkánytól.
Nem is kellett sokat az erdőbe befelé haladnia, amikor egyszer csak elérepült a csoroszlya. Eléggé úgy nézett ki, mint egy kiöregedett glam-rock maca, de meg kell hagyni, valódi boszorkány volt.
- Mit akarsz itt, ahol a madár sem mer már járni? – rivallt rá egyből a csoroszlya a tündérre.
- Jöttem megszabadítani az erdőt ártó személyedtől! – felelte bátran a tündér.
- Nosza, csak rajta! – kontrázott rá a boszorkány.
A tündér már épp emelte fel a kezét, hogy hármat suhintson, amikor a csoroszlya kezének egy apró mozdulatával olyan széllöketet idézett elő, amely kicsavarta a tündér kezéből a varázspálcát.
- Mi van, csak ennyit tudsz?! – kacagott fel gonoszan a bestia.
A tündér- mit volt mit tenni – előkapta legveszélyesebb fegyverét, Szabó Pál Élettan előadásainak eredeti hangfelvételét. A csoroszlya ekkor hirtelen a fejéhez kapott, amely a következő pillanatban ezer darabra robbant szét.
Az erdőt naiv, jó szándékú és igencsak kihasználható önkéntesek újratelepítették, hamarosan az állatok is visszaköltöztek bele.
A tündér pedig nyitott egy helyre kis boltot, ahol kézműves termékeket árult és időről időre levadászott egy jóravaló daliát, akivel leéltek együtt cirka 40-50 évet.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
Egy nap aztán ez a tündér megunta a réteken való ugrándozást, a virágkoszorúk vonását, és elindult világot látni.
Ahogy egy tisztásra ért, két kicsi medvebocsot pillantott meg, akik kegyetlenül csépelték egymást. Mivel a tündér nem bírta elviselni az erőszak egyetlen formáját sem, ezért rögtön ketté is választotta őket.
- Mi a nevetek kis rosszcsontok? – kérdezte tőlük.
- Az enyém Alex annak a másik medveszonoknak pedig Delarge. –válaszolta az egyik bocs.
- És miért verekszetek ilyen eszeveszettül egymással? – vonta őket szelíden felelősségre a tündér.
- Mert ez a burak mindig ellopja a molokot tőlem. – fakadt ki a medvebocs.
A tündér ekkor felemelte a pálcáját, suhintott hármat, majd így szólt:
- Te, Delarge, ezentúl nem tudsz ellopni semmit, és egyikőtök sem tud majd bántani egyetlen egy élőlényt sem, nemhogy egymást. – ezzel, mint aki jól végezte dolgát, a tündér folytatta útját. Hamarosan arra jött egy hiéna, és mivel a két medvebocs nem tudott védekezni, fel is falta mindkettőt.
Ahogy a tündér ment-mendegélt, megint egy tisztásra ért. A tisztáson, két facsonkon, egymásnak háttal két fiatal ült: egy fiú és egy lány. Nagyon nagy szomorúság áradt mindkettőből. Mivel a tündér nem bírta elviselni a szomorúság egyetlen formáját sem, ezért rögtön fölemelte mindkettőjüket, és egymással szemben tette le őket, a tisztás selymes füvére.
- Miért vagytok szomorúak, fiatalok? – kérdezte tőlük.
- Mert nagyon jól érezzük magunkat együtt, nagyon szeretünk együtt lenni. – felelték.
- Ez miért baj? – csodálkozott el a tündér. - Hát nem adtok meg egymásnak mindent?
- De, mindent megadunk egymásnak, mi erőnkből telik, de nem vagyunk szerelmesek egymásba. – fakadt ki a lány.
A tündér ekkor felemelte a pálcáját, suhintott hármat, majd így szólt:
- Megadom most nektek a varázst, legyetek szerelmesek egymásba!- ezzel, mint aki jól végezte dolgát, a tündér folytatta útját. A két szerelmes nagyon jól érezte magát, ám minden csoda csak három napig tart, így hamarosan el is szállt a varázs. A lány beleszeretett egy fiúba, aki nem adott meg neki mindent, akiért lehetett epedezni, és aki néha-néha szörnyen bánt vele. A fiú pedig még sokáig szomorú volt, hogy a lány elhagyta, mert ilyen kedves, aranyos, okos és értelmes barátnője már volt nem egy, de ilyen gyönyörű még soha.
Ahogy a tündér ment-mendegélt, egyszer csak egy sűrű-sötét erdőbe ért. Az erdő teljesen kihaltnak tűnt, a fák nagy többsége már ki is száradt. Hirtelen az avarban észrevett egy ijedt mókust. Varázspálcájával fel is kapta és magához repítette.
- Mi történt itt, mókuska? – kérdezte a tündér.
- Egy gonosz csoroszlya garázdálkodik az erdőben, már szinte az egészet elpusztította. – felelte a patkánynál jóval nagyobb PR-értékkel rendelkező rágcsáló.
- Egyet se félj, amíg engem látsz! – harsant fel a tündér szava. – Megszabadítom én ezt az erdőt a boszorkánytól.
Nem is kellett sokat az erdőbe befelé haladnia, amikor egyszer csak elérepült a csoroszlya. Eléggé úgy nézett ki, mint egy kiöregedett glam-rock maca, de meg kell hagyni, valódi boszorkány volt.
- Mit akarsz itt, ahol a madár sem mer már járni? – rivallt rá egyből a csoroszlya a tündérre.
- Jöttem megszabadítani az erdőt ártó személyedtől! – felelte bátran a tündér.
- Nosza, csak rajta! – kontrázott rá a boszorkány.
A tündér már épp emelte fel a kezét, hogy hármat suhintson, amikor a csoroszlya kezének egy apró mozdulatával olyan széllöketet idézett elő, amely kicsavarta a tündér kezéből a varázspálcát.
- Mi van, csak ennyit tudsz?! – kacagott fel gonoszan a bestia.
A tündér- mit volt mit tenni – előkapta legveszélyesebb fegyverét, Szabó Pál Élettan előadásainak eredeti hangfelvételét. A csoroszlya ekkor hirtelen a fejéhez kapott, amely a következő pillanatban ezer darabra robbant szét.
Az erdőt naiv, jó szándékú és igencsak kihasználható önkéntesek újratelepítették, hamarosan az állatok is visszaköltöztek bele.
A tündér pedig nyitott egy helyre kis boltot, ahol kézműves termékeket árult és időről időre levadászott egy jóravaló daliát, akivel leéltek együtt cirka 40-50 évet.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
2012. április 25., szerda
Mese XLVIII.
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy herceg, a bátor Acélszív királyfi. Acélszív királyfi ideje nagy részében tamburázott, sert ivott és szolgálóleányokat cicerészett. Egy idő után azonban már nagyon kezdte unni ezt az életet, ezért egy este álruhát öltött és hű szolgája, Joszif kíséretében elhagyta a várost.
Ahogy mentek-mendegéltek, egyszer csak az egyik szomszédos királyság fővárosában kötöttek ki. A városban nagyon nagy szomorúság uralkodott, mert az uralkodó nagyon nagy búnak adta a fejét. Mi volt bújának-bajának oka? Valaki ellopta kedvenc Vasparipáját. A király annak ígérte leánya kezét és fele királyságát, aki visszaszerzi az átmenetifémek csoportjába tartozó lovat. A királyfinak királysága volt ugyan elég, de a hercegnő nagyon kis helyre buksza volt, ezért úgy gondolta: egy élete-egy halála, ő bizony megpróbálja visszaszerezni a Vasparipát.
Másnap útnak is indult hű szolgájával, Josziffal. Hát, ahogy mentek-mendegéltek, egyszer csak egy 99. szintű varázslóval találkoztak. Az ősszakállú mágus meg is kérdezte őket:
- Üdv néktek, vitéz daliák! Mi járatban erre, ahol a madár se jár?
- Üdv néked, ősz-öregapám! Én Erősáram lovag vagyok, ő pedig itt hű fegyverhordozóm, Koba. Megyünk megkeresni és kiszabadítani a Vasparipát.
- Szerencséd, hogy öregapádnak szólítottál. A Vasparipát messzi-messzi földön tartja fogságban egy Vágányzár nevű sárkány. Karvastagságú ezüstláncokkal van a ló megkötözve és csak az Xtigmatic nevű kétkezes pallossal lehet azokat a láncokat elvágni. Tessék, itt egy gombolyag aranyfonál, ha ezt eldobod, megmutatja az utat a kardhoz. A kardot egy furcsa szerzet, Reptile őrzi, ám ha a fonállal lasszót vetsz a nyakába, akkor minden kívánságodat teljesítenie kell.
- Köszönöm a segítségedet, öregapám. – mondta a herceg.
- Nem tesz semmit. – felelte a varázsló, majd megkérdezte: - ha már így összefutottunk, nincs egy kis Slayer-ötök kölcsön? Bazi unalmas egyedül róni az utat, zene nélkül.
- Slayer-ünk az nincs, de egy kis Stoneblade akad. – válaszolt a rangrejtett herceg.
- Az is jó lesz. Karcol rendesen. – zárta le a beszélgetést a mágus.
Miután elbúcsúztak a varázslótól, Acélszív eldobta a gombolyagot, és annak nyomát követve meg is találták az Xtigmatic-et. Egy hatalmas kőszirtből állt ki, a háttérben pedig villámok cikáztak. A kard környékén még pórul járt próbálkozók koponyái is hevertek, úgyhogy egész jó kis lemezborító lett volna a tájból. Hamarosan eléjük toppant Reptile is, de a királyfi azon nyomban lasszót vetett a nyakába és egy fához kötözte. Ezek után a kard elé járult, hogy megpróbálja kihúzni.
- Hehe, úgy se fog sikerülni! Ezt a kardot csak az arra legérdemesebb tudja kihúzni, de az nem te vagy! Hehe! – csúfolódott vele Reptile.
A herceg ekkor odaszólt hű szolgájának:
- Gyorsan, adj egy cigit!
Majd miután rágyújtott, könnyebben húzta ki a kardot a sziklából, mint amilyen könnyű egy főútvonalon megfordulni.
- Na, te undorító kis csúszó-mászó! Most pedig elvezetsz a gonosz sárkányhoz, Vágányzárhoz.
Reptile-nak mit volt mit tenni, nyakában az aranyzsinórral el kellett vinnie a herceget a fenevadhoz. Hamarosan meg is érkeztek a Sárkány barlangjához. Bentről hangos Iron Maiden szűrődött ki (hisz minden sárkány szereti a szüzeket). Acélszív egyből meg is látta a láncra vert Vasparipát, oda is lopódzott hozzá és elvágta az ezüstláncokat. Ám a láncok mikor leesetek, olyan nagyokat pendültek, hogy azt még a Fear of the Dark sem tudta elnyomni. A sárkány azonnal ki is rontott a barlangjából és a hercegnek támadt:
- Mit akarsz itt, te kis mitugrász?
- Ki akarom szabadítani a Vasparipát, hogy enyém legyen a hercegkisasszony és a fele királyság, és ha az utamba állsz, az Xtigmatic-kel hasítalak ketté! – felelte a herceg.
- Mit árthat nekem az a gyíkleső? – kérdezte lefitymálóan a tűzokádó. – A láncok ellen talán jó, de az én bőrömről lepattan. Ám ha ennyire akarod, küzdjünk meg mint…, mint…, tudod mit? Kívánt rész behelyettesítendő!
- Rendben, mi legyen a fegyver? – állt rá a párbajra a herceg.
- Mi lehetne más, mint a legzoralabb dolog a világon: Basszusgitár! – felelte a sárkány és mivel úgy gondolta, szavait nyomatékosítani kell, még egy kis tüzet is okádott.
- Igen, azt hiszem az a fegyver rendben lesz. – igazította meg a nyakában lévő kendőt Acélszív, mintha valamilyen bizottsági ülésen lenne.
A sárkány kezdte a bárbajt. Olyan húzós riffeket nyomott, hogy a hercegnek még majdnem a hús is lerepült a koponyájáról.
Ezek után következett a királyfi. Olyan gyorsan mozogtak az ujjai, hogy azt semmilyen teremtett lélek nem bírta volna szemeivel követni és úgy headbangelt, hogy egyszer csak hipp-hopp, beomlott a sárkány barlangja.
- Na ez odabaszott, öcsém! – mondta a tűzokádó – Egy ilyen szóló után már nem is bánom, hogy elveszítettem a Vasparipát. Van itt a közelben egy Rocktár nevű hely, ha van még pár hasonszőrű cimborád, néha felléphetnétek ott.
A királyfi megköszönte a lehetőséget, majd a Vasparipával és hű szolgájával együtt elvágtatott. A szomszéd királyság uralkodójának visszaadták a Vasparipát, a herceg leleplezte magát és hetedhét országra szóló lakodalmat tartottak. Az ifjú pár boldogan élt, amíg a herceg ott nem hagyott csapot-papot, tényleg szerzett néhány hasonszőrű cimborát és végigturnézták az összes királyságot. Többször felléptek a Rocktárban is.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
Ahogy mentek-mendegéltek, egyszer csak az egyik szomszédos királyság fővárosában kötöttek ki. A városban nagyon nagy szomorúság uralkodott, mert az uralkodó nagyon nagy búnak adta a fejét. Mi volt bújának-bajának oka? Valaki ellopta kedvenc Vasparipáját. A király annak ígérte leánya kezét és fele királyságát, aki visszaszerzi az átmenetifémek csoportjába tartozó lovat. A királyfinak királysága volt ugyan elég, de a hercegnő nagyon kis helyre buksza volt, ezért úgy gondolta: egy élete-egy halála, ő bizony megpróbálja visszaszerezni a Vasparipát.
Másnap útnak is indult hű szolgájával, Josziffal. Hát, ahogy mentek-mendegéltek, egyszer csak egy 99. szintű varázslóval találkoztak. Az ősszakállú mágus meg is kérdezte őket:
- Üdv néktek, vitéz daliák! Mi járatban erre, ahol a madár se jár?
- Üdv néked, ősz-öregapám! Én Erősáram lovag vagyok, ő pedig itt hű fegyverhordozóm, Koba. Megyünk megkeresni és kiszabadítani a Vasparipát.
- Szerencséd, hogy öregapádnak szólítottál. A Vasparipát messzi-messzi földön tartja fogságban egy Vágányzár nevű sárkány. Karvastagságú ezüstláncokkal van a ló megkötözve és csak az Xtigmatic nevű kétkezes pallossal lehet azokat a láncokat elvágni. Tessék, itt egy gombolyag aranyfonál, ha ezt eldobod, megmutatja az utat a kardhoz. A kardot egy furcsa szerzet, Reptile őrzi, ám ha a fonállal lasszót vetsz a nyakába, akkor minden kívánságodat teljesítenie kell.
- Köszönöm a segítségedet, öregapám. – mondta a herceg.
- Nem tesz semmit. – felelte a varázsló, majd megkérdezte: - ha már így összefutottunk, nincs egy kis Slayer-ötök kölcsön? Bazi unalmas egyedül róni az utat, zene nélkül.
- Slayer-ünk az nincs, de egy kis Stoneblade akad. – válaszolt a rangrejtett herceg.
- Az is jó lesz. Karcol rendesen. – zárta le a beszélgetést a mágus.
Miután elbúcsúztak a varázslótól, Acélszív eldobta a gombolyagot, és annak nyomát követve meg is találták az Xtigmatic-et. Egy hatalmas kőszirtből állt ki, a háttérben pedig villámok cikáztak. A kard környékén még pórul járt próbálkozók koponyái is hevertek, úgyhogy egész jó kis lemezborító lett volna a tájból. Hamarosan eléjük toppant Reptile is, de a királyfi azon nyomban lasszót vetett a nyakába és egy fához kötözte. Ezek után a kard elé járult, hogy megpróbálja kihúzni.
- Hehe, úgy se fog sikerülni! Ezt a kardot csak az arra legérdemesebb tudja kihúzni, de az nem te vagy! Hehe! – csúfolódott vele Reptile.
A herceg ekkor odaszólt hű szolgájának:
- Gyorsan, adj egy cigit!
Majd miután rágyújtott, könnyebben húzta ki a kardot a sziklából, mint amilyen könnyű egy főútvonalon megfordulni.
- Na, te undorító kis csúszó-mászó! Most pedig elvezetsz a gonosz sárkányhoz, Vágányzárhoz.
Reptile-nak mit volt mit tenni, nyakában az aranyzsinórral el kellett vinnie a herceget a fenevadhoz. Hamarosan meg is érkeztek a Sárkány barlangjához. Bentről hangos Iron Maiden szűrődött ki (hisz minden sárkány szereti a szüzeket). Acélszív egyből meg is látta a láncra vert Vasparipát, oda is lopódzott hozzá és elvágta az ezüstláncokat. Ám a láncok mikor leesetek, olyan nagyokat pendültek, hogy azt még a Fear of the Dark sem tudta elnyomni. A sárkány azonnal ki is rontott a barlangjából és a hercegnek támadt:
- Mit akarsz itt, te kis mitugrász?
- Ki akarom szabadítani a Vasparipát, hogy enyém legyen a hercegkisasszony és a fele királyság, és ha az utamba állsz, az Xtigmatic-kel hasítalak ketté! – felelte a herceg.
- Mit árthat nekem az a gyíkleső? – kérdezte lefitymálóan a tűzokádó. – A láncok ellen talán jó, de az én bőrömről lepattan. Ám ha ennyire akarod, küzdjünk meg mint…, mint…, tudod mit? Kívánt rész behelyettesítendő!
- Rendben, mi legyen a fegyver? – állt rá a párbajra a herceg.
- Mi lehetne más, mint a legzoralabb dolog a világon: Basszusgitár! – felelte a sárkány és mivel úgy gondolta, szavait nyomatékosítani kell, még egy kis tüzet is okádott.
- Igen, azt hiszem az a fegyver rendben lesz. – igazította meg a nyakában lévő kendőt Acélszív, mintha valamilyen bizottsági ülésen lenne.
A sárkány kezdte a bárbajt. Olyan húzós riffeket nyomott, hogy a hercegnek még majdnem a hús is lerepült a koponyájáról.
Ezek után következett a királyfi. Olyan gyorsan mozogtak az ujjai, hogy azt semmilyen teremtett lélek nem bírta volna szemeivel követni és úgy headbangelt, hogy egyszer csak hipp-hopp, beomlott a sárkány barlangja.
- Na ez odabaszott, öcsém! – mondta a tűzokádó – Egy ilyen szóló után már nem is bánom, hogy elveszítettem a Vasparipát. Van itt a közelben egy Rocktár nevű hely, ha van még pár hasonszőrű cimborád, néha felléphetnétek ott.
A királyfi megköszönte a lehetőséget, majd a Vasparipával és hű szolgájával együtt elvágtatott. A szomszéd királyság uralkodójának visszaadták a Vasparipát, a herceg leleplezte magát és hetedhét országra szóló lakodalmat tartottak. Az ifjú pár boldogan élt, amíg a herceg ott nem hagyott csapot-papot, tényleg szerzett néhány hasonszőrű cimborát és végigturnézták az összes királyságot. Többször felléptek a Rocktárban is.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
2012. április 2., hétfő
Jan Paweł II. (1920.05.18-2005.04.02)
Hét éve halt meg II. János Pál. Lehet, hogy a sajtó most a köztársasági elnök lemondásától hangos, de erre jövőre a kutya sem fog emlékezni. Viszont II. János Pálért jövőre is gyertyát fognak gyújtani. A következtetést mindenki vonja le maga.
http://www.youtube.com/watch?v=he0Bt00_RLA&feature=relmfu
Ebből is látszik, egy rocksztár veszett el benne. :)
http://www.youtube.com/watch?v=he0Bt00_RLA&feature=relmfu
Ebből is látszik, egy rocksztár veszett el benne. :)
2012. március 27., kedd
Matematikus születik II. - Lajtbreitner Ignác
Lajtbreitner Ignác 1822. április 24-én született Tiszalökön. Édesapja, Lajtbreitner Tódor a falu kovácsa volt, édesanyja Hodákovics Rozália pedig a tiszalöki kastélyban volt szolgáló. A kis Ignác - barátainak csak Náci - már korán kitűnt a reáltudományok iránti fogékonyságával, ám mivel szüleinek nem volt pénze taníttatására, oktatásának költségeit a katolikus egyház vállalta magára. Pannonhalmára került, ahol remek pap-tanárai hatására egyre jobban el tudott mélyülni a matematika szépségeiben. Sokáig gondolkodott rajta, hogy ő is felveszi a szentséget és Pannonhalmán marad tanítani, de a szerelem közbeszólt. 1843-ban ismerte meg Thúróczy Georginát, egy elszegényedett gróf egyetlen leányát. Szerelem volt ez első látásra, ám a zord atya, Thúróczy Sándor ragaszkodott ahhoz, hogy a fiatal Lajtbreitner valami olyan állás után nézzen, amelyből el is tudja tartani lányát, ezért Ignác az Első Magyar Hitelbanknál helyezkedett el, mint könyvelő. 1845-ben született meg a pár első gyermeke, Benedek, akit 1847-ben a kis Emília követett.
Mivel egy súlyos hasmenés március 14-én ágynak dönti, ezért a forradalom kitörésében nem tud részt venni, de felgyógyulása után azonnal beáll nemzetőrnek. A szabadságharc alatt az Állami Országos Fegyvergyár könyvelője. Egyszer majdnem találkozik Petőfivel is, de rossz ivóba ül be. A világosi fegyverletétel után bujkálni kezd, ám Haynau rémuralma ügyet sem vesz róla, senkitől se háborgatva hazamegy és újra beáll a bankba, amelyet időközben átneveztek Bécs és környéke Takarékpénztárra.
1862-ben aztán nagy fordulatot vesz élete. Megismeri Puntacher Izabellát, egy kasszírnőt, akivel családját hátrahagyva megszökik. Ekkor dönt úgy, hogy életet végleg a matematikának szenteli. Míg Izabella egy csemegeüzletben dolgozik, ő a nagy számok törvényszerűségeit kutatja. Ebből az időből származik első híres bonmotja: "Mivel kis számú pénzből kell megélnem, a nagy számok felé fordultam." Végül 1867-ben, a kiegyezés évében sikerült is megalkotnia a Lajtbreitner-sejtést, amely a nagy számok gyenge törvényéhez kapcsolódik. Ez az elmélet később Ivan Viszarionovics Koljcsev munkásságának alapját képezte. 1867. más tekintetben is fontos volt életében, Puntacher Izabella kiadta útját, ám családja visszafogadta. Ekkor keletkezett második híres bonmotja: "Nem csak az országban történt kiegyezés, hanem a családban is."
A család ezek után visszaköltözött a családi birtokra, ahol Lajtbreitner tovább finomítgatta elméleteit és hobbiként megpróbálkozott a Goldbach-sertések meghonosításával.
1897. május 18-án hunyt el, szerettei és tisztelői körében. A Szegedi Tudományegyetem Matematikai Intézete 1977-ben, születésének 150. évfordulóján posztumusz doktori címet adományozott neki.
Legendásan szórakozott ember volt, vagy ahogyan egyszer találóan megjegyezte: "A matematikáról még csak-csak sejtek valamit, de arról sejtelmem sincs, hol van a kapukulcs."
Mivel egy súlyos hasmenés március 14-én ágynak dönti, ezért a forradalom kitörésében nem tud részt venni, de felgyógyulása után azonnal beáll nemzetőrnek. A szabadságharc alatt az Állami Országos Fegyvergyár könyvelője. Egyszer majdnem találkozik Petőfivel is, de rossz ivóba ül be. A világosi fegyverletétel után bujkálni kezd, ám Haynau rémuralma ügyet sem vesz róla, senkitől se háborgatva hazamegy és újra beáll a bankba, amelyet időközben átneveztek Bécs és környéke Takarékpénztárra.
1862-ben aztán nagy fordulatot vesz élete. Megismeri Puntacher Izabellát, egy kasszírnőt, akivel családját hátrahagyva megszökik. Ekkor dönt úgy, hogy életet végleg a matematikának szenteli. Míg Izabella egy csemegeüzletben dolgozik, ő a nagy számok törvényszerűségeit kutatja. Ebből az időből származik első híres bonmotja: "Mivel kis számú pénzből kell megélnem, a nagy számok felé fordultam." Végül 1867-ben, a kiegyezés évében sikerült is megalkotnia a Lajtbreitner-sejtést, amely a nagy számok gyenge törvényéhez kapcsolódik. Ez az elmélet később Ivan Viszarionovics Koljcsev munkásságának alapját képezte. 1867. más tekintetben is fontos volt életében, Puntacher Izabella kiadta útját, ám családja visszafogadta. Ekkor keletkezett második híres bonmotja: "Nem csak az országban történt kiegyezés, hanem a családban is."
A család ezek után visszaköltözött a családi birtokra, ahol Lajtbreitner tovább finomítgatta elméleteit és hobbiként megpróbálkozott a Goldbach-sertések meghonosításával.
1897. május 18-án hunyt el, szerettei és tisztelői körében. A Szegedi Tudományegyetem Matematikai Intézete 1977-ben, születésének 150. évfordulóján posztumusz doktori címet adományozott neki.
Legendásan szórakozott ember volt, vagy ahogyan egyszer találóan megjegyezte: "A matematikáról még csak-csak sejtek valamit, de arról sejtelmem sincs, hol van a kapukulcs."
Matematikus születik - Ivan Viszarionovics Koljcsev
Ivan Viszarionovics Koljcsev 1852. március 26-án született Luhanszkban. Édesapja a helyi állatorvos és inszeminátor volt, édesanyja pedig egy kiöregedett dizőz. A kis Ivánnak már korán megmutatkozott tehetsége a matematika iránt, így először a lubanszki reálgimnáziumba íratták be, majd ennek elvégeztével a moszkvai Lomonoszov egyetem matematikai fakultására jelentkezett. A fakultás summa cum laude elvégzése után tanársegéd és a híres Bunyakovszkij professzor munkatársa lett. A professzor halála után egyetemi tanári címet kapott, olyan neves matematikusokat oktatott, mint Bugajev (Andrej Belij édesapja) vagy Vvegyenszkij. Közben persze tudományos pályáját sem hanyagolta el, és 1897-ben megalkotta leghíresebb elméletét: a Koljcsev-lemmát, amely a régi nehézkes bizonyítást megkerülve képes igazolni a nagy számok gyenge törvényét. Az elmélet alapját a Lajtbreitner-sejtés adta.
Az első világháborút már nem érhette meg, 1913 október 27-én ragadta el a halál.
Érdekességként megemlíthetjük, hogy Ivan Koljcsev nagybátyja volt Andrej Vasziljevics Koljcsevnek, a híres 1918-as Koljcsev-offenzíva kiötlőjének és végrehajtójának.
Az első világháborút már nem érhette meg, 1913 október 27-én ragadta el a halál.
Érdekességként megemlíthetjük, hogy Ivan Koljcsev nagybátyja volt Andrej Vasziljevics Koljcsevnek, a híres 1918-as Koljcsev-offenzíva kiötlőjének és végrehajtójának.
2012. március 25., vasárnap
Wars i Sawa
Úgy esett, hogy ezen a héten, kedd és szombat között megint Lengyelországban voltam. A varsói Régészeti Múzeum és a Magyar Intézet szervezett egy ünnepséget Osztrolenkában és egy kiállítást is összehoztak Bemről.
Kedd este érkeztünk meg Varsóba. A Régészeti Múzeumnál találkoztunk Keresztes Gáspárral, akiről az egyetlen személyes emlékem az, hogy nagyon idegesítette Kerekperecevőt azzal, hogy folyamatosan fosta mögötte a szót, amikor a Huelle író-olvasó találkozón voltunk, 2009-ben. Vele elmentünk a szállásra, a Magyar Intézet egyik lakására, az ulica Hoża-ra. Helyre kis kégli volt. Vacsorára nagyon finom abárolt szalonnát és kolbászt ettünk. Mivel egyedül szerettem volna kicsit lenni és a várost is felfedezni, ezért elindultam sétálni. Nagyon jó volt a Marszałkowska köveit róni, jobbra tőlem a Pałac Kultury i Nauki figyelte lépteimet. Elmentem az Ogród Saskiba, ott pisiltem egyet, aztán az Ismeretlen Katona Sírjánál kikötöttem a Krakowskie Przedmieścién. Először a Browarmia-ba ültem be. Olyan jó házi söreik voltak, hogy egyből lecsúszott 2 Pils. Utána elugrottam az Indecks-be, mégis csak a Varsói Egyetem főbejárata mellett van, de az nem volt valami nagy hely. Végül egy Enklava nevű helyen táncikáltam és mocskos drágán ittam sört.
Szerda délelőtt megnéztük a varsói Királyi Várat. Nagyon klasszicista, sok arannyal, néhány Matejkoval és Rembrandt-tal. Van benne egy kiállítás a vár újjáépítéséről, ami nagyon dzsukel. Délben a varsói Magyar Intézetben ettünk, aminek van egy nagyon cuki kis kávézója, és ahol szörnyen rosszul főznek. Délután a Varsói Felkelés Múzeuma. Már nagyon régóta érdekelt az a hely, talán a közép-európai térség legjobban felszerelt és legérdekesebb múzeuma. Maga a hely is nagyon szuper: van benne egy komplett csatornarészlet és egy repülő is, ám ami még különlegesebbé tette, az az idegenvezetőnk volt, aki annyira szuggesztíven mesélte el a dolgokat, hogy időről-időre még a könnyem is kicsordult. A múzeum után volt egy kis szabadidő, ezért bementünk egy Marks & Spencerbe (Londonban naponta jártam, kedves emlékeket idézett fel) és egy EMPIK-be, ahol végre megvettem Olga Tokarczuk Prowadź swój pług przez kości zmarłych című könyvét. Már 1-2 éve meg akarom venni, de eddig mindig lebeszéltem magam róla. Ittunk még egy sört egy Sphinx-ben. A vacsora még rosszabb volt, mint az ebéd. Este még elmentem inni egy sört, de már olyan fáradt voltam, hogy többre nem volt erőm.
Csütörtökön elmentünk Osztrolenkára, az ünnepségre. Már útközben is fura hangja volt az autó motorjának, ezért elmentünk egy Ford-szervízbe. Kiderült, hogy kilyukadt az Intercooler-cső (legyen az bármi is), amit megtisztítottak és alkatrész híján beszigetelőszalagoztak. Ezek után visszamentünk az ünnepségre. Beszédek, koszorúzások, iskolások zászlókkal, amik nagyobbak voltak, mint vivőik. Utána megnéztük az osztrolenkai csata emlékművét, amit 80 év után úgy néz ki, sikerül befejezni idén. Az ebéd a múzeumban volt. Annyira jó kaja volt, hogy degeszre ettem magam. Żurek, pierogi mięsne, főt sonka cipóban, smalec, sütemény, surówka. Délután 4 körül mentünk vissza Rybnoba, ahol a régészeti bázis volt. Ez tulajdonképpen egy gyönyörű kis kastély, amelynek az udvarán vannak a raktárak, a háta mögött pedig egy kis tavacska. Tényleg egy kis ékszerdoboz. Itt is volt egy nagyon finom vacsora, majd utána baráti beszélgetések régészetről, politikáról. Olyanokat fordítottam le, hogy még én is csodálkoztam. :) Az intercooler cső megjavítása és ez az este is meggyőzött arról, hogy a tolmácsnak nem muszáj értenie azt, amit mond. :)
Péntek délelőtt részt vettünk egy ünnepségen, ahol sok éves munkájukért a múzeum 17 dolgozóját tüntették ki. Köztük barátunkat, Mareket is, aki akkora tapsot kapott tőlünk, hogy még a köztársasági elnök megbízottja is megjegyezte, hogy ezért ő két érmet érdemelne. Délután megnéztük a Tábori Lelkészet Múzeumát, amely jelenleg Lengyelország leginkább digitális tárlata. Megtörtént a Bem-kiállítás megnyitója is, ami mellett még ott volt a Pest megyei régészeti ásatásokról szóló kiállítás is. A Bem tárlat aranyos volt, de nem igazán nagy, hisz főként emlékérmekből állt, amiből kevés van. (A magyarországi érmek például elfértek egy befőttes gumival átkötött Forte filmes dobozban.) A régészeti tárlat viszont egész egyszerűen szar volt, ráadásul olyan helységnevek is szerepeltek rajta, amiket nem szívesen olvasok, mivel nem igazán kedvelem az ott lakó emberek némelyikét. Este szintén sörözés-borozás, csak most a földszinti szalonban (más esetben ez nagyképűnek hangozna, de itt tényleg egy szalonban voltunk.)
Szombaton hazajöttünk. Útközben megálltunk Sárospatakon egy jó halászlére. Ez azért volt számomra fura, mert a pataki Vár vendéglőben mindig akkor ettünk, amikor Montyt vittük nyíratni, és most volt az első alkalom halála óta, hogy ott jártunk. Amúgy is nagyon hiányzik mostanában egy állat.
Összegezve: Varsó nagyon tetszett. Olyan az a város, mintha egymásra dobáltak volna épületeket, de olyan mértékű vitalitás árad belőle, ami vonzóvá teszi. A nők gyönyörűek és méretei ellenére is barátságos város. Kurpföld nekem egy kicsit unalmas volt, ám ha belegondolok, hogy amikor a Bem József Általános iskola tanulójaként Petőfi Erdélyi hadseregét tanultam, a büdös életben nem gondoltam volna, hogy egyszer díszvendég leszek Osztrolenkában.
A Déri Múzeum munkatársait is meghívták Marekék. Nagyon sokat nevettem a volt csoporttársammal, Mártival aki régészként dolgozik ott és a két kicsi legóval, Zsigával és Gyulával (mindketten 2 méteresek és legalább 130 kilósok). Megtudtam, hogy a varsói Irodalmi Múzeum igazgatói székéből szó szerint csak kihalni lehet, hiszen az előző igazgató halála miatt kellett 2 éve kiírni a pályázatot az igazgatói székre. Az előző igazgató egyébként 1953 óta, a múzeum nyitása óta volt a direktor. Sokat röhögtem Mártival is a tolmácsolás szépségein. Az egyik fejes, akinek tolmácsolt még Szabolcsban, 2 éve, egyszer csak benyögte, hogy: Most akkor elmondanék egy verset. Azt fordítsd le élőszóban :D Megtudtam, hogy a toaleta hímneve a kibel. :)
Mint a fentiekből is kitűnik, nagyon jól éreztem magam, és remekül feltöltődtem. :)
Kedd este érkeztünk meg Varsóba. A Régészeti Múzeumnál találkoztunk Keresztes Gáspárral, akiről az egyetlen személyes emlékem az, hogy nagyon idegesítette Kerekperecevőt azzal, hogy folyamatosan fosta mögötte a szót, amikor a Huelle író-olvasó találkozón voltunk, 2009-ben. Vele elmentünk a szállásra, a Magyar Intézet egyik lakására, az ulica Hoża-ra. Helyre kis kégli volt. Vacsorára nagyon finom abárolt szalonnát és kolbászt ettünk. Mivel egyedül szerettem volna kicsit lenni és a várost is felfedezni, ezért elindultam sétálni. Nagyon jó volt a Marszałkowska köveit róni, jobbra tőlem a Pałac Kultury i Nauki figyelte lépteimet. Elmentem az Ogród Saskiba, ott pisiltem egyet, aztán az Ismeretlen Katona Sírjánál kikötöttem a Krakowskie Przedmieścién. Először a Browarmia-ba ültem be. Olyan jó házi söreik voltak, hogy egyből lecsúszott 2 Pils. Utána elugrottam az Indecks-be, mégis csak a Varsói Egyetem főbejárata mellett van, de az nem volt valami nagy hely. Végül egy Enklava nevű helyen táncikáltam és mocskos drágán ittam sört.
Szerda délelőtt megnéztük a varsói Királyi Várat. Nagyon klasszicista, sok arannyal, néhány Matejkoval és Rembrandt-tal. Van benne egy kiállítás a vár újjáépítéséről, ami nagyon dzsukel. Délben a varsói Magyar Intézetben ettünk, aminek van egy nagyon cuki kis kávézója, és ahol szörnyen rosszul főznek. Délután a Varsói Felkelés Múzeuma. Már nagyon régóta érdekelt az a hely, talán a közép-európai térség legjobban felszerelt és legérdekesebb múzeuma. Maga a hely is nagyon szuper: van benne egy komplett csatornarészlet és egy repülő is, ám ami még különlegesebbé tette, az az idegenvezetőnk volt, aki annyira szuggesztíven mesélte el a dolgokat, hogy időről-időre még a könnyem is kicsordult. A múzeum után volt egy kis szabadidő, ezért bementünk egy Marks & Spencerbe (Londonban naponta jártam, kedves emlékeket idézett fel) és egy EMPIK-be, ahol végre megvettem Olga Tokarczuk Prowadź swój pług przez kości zmarłych című könyvét. Már 1-2 éve meg akarom venni, de eddig mindig lebeszéltem magam róla. Ittunk még egy sört egy Sphinx-ben. A vacsora még rosszabb volt, mint az ebéd. Este még elmentem inni egy sört, de már olyan fáradt voltam, hogy többre nem volt erőm.
Csütörtökön elmentünk Osztrolenkára, az ünnepségre. Már útközben is fura hangja volt az autó motorjának, ezért elmentünk egy Ford-szervízbe. Kiderült, hogy kilyukadt az Intercooler-cső (legyen az bármi is), amit megtisztítottak és alkatrész híján beszigetelőszalagoztak. Ezek után visszamentünk az ünnepségre. Beszédek, koszorúzások, iskolások zászlókkal, amik nagyobbak voltak, mint vivőik. Utána megnéztük az osztrolenkai csata emlékművét, amit 80 év után úgy néz ki, sikerül befejezni idén. Az ebéd a múzeumban volt. Annyira jó kaja volt, hogy degeszre ettem magam. Żurek, pierogi mięsne, főt sonka cipóban, smalec, sütemény, surówka. Délután 4 körül mentünk vissza Rybnoba, ahol a régészeti bázis volt. Ez tulajdonképpen egy gyönyörű kis kastély, amelynek az udvarán vannak a raktárak, a háta mögött pedig egy kis tavacska. Tényleg egy kis ékszerdoboz. Itt is volt egy nagyon finom vacsora, majd utána baráti beszélgetések régészetről, politikáról. Olyanokat fordítottam le, hogy még én is csodálkoztam. :) Az intercooler cső megjavítása és ez az este is meggyőzött arról, hogy a tolmácsnak nem muszáj értenie azt, amit mond. :)
Péntek délelőtt részt vettünk egy ünnepségen, ahol sok éves munkájukért a múzeum 17 dolgozóját tüntették ki. Köztük barátunkat, Mareket is, aki akkora tapsot kapott tőlünk, hogy még a köztársasági elnök megbízottja is megjegyezte, hogy ezért ő két érmet érdemelne. Délután megnéztük a Tábori Lelkészet Múzeumát, amely jelenleg Lengyelország leginkább digitális tárlata. Megtörtént a Bem-kiállítás megnyitója is, ami mellett még ott volt a Pest megyei régészeti ásatásokról szóló kiállítás is. A Bem tárlat aranyos volt, de nem igazán nagy, hisz főként emlékérmekből állt, amiből kevés van. (A magyarországi érmek például elfértek egy befőttes gumival átkötött Forte filmes dobozban.) A régészeti tárlat viszont egész egyszerűen szar volt, ráadásul olyan helységnevek is szerepeltek rajta, amiket nem szívesen olvasok, mivel nem igazán kedvelem az ott lakó emberek némelyikét. Este szintén sörözés-borozás, csak most a földszinti szalonban (más esetben ez nagyképűnek hangozna, de itt tényleg egy szalonban voltunk.)
Szombaton hazajöttünk. Útközben megálltunk Sárospatakon egy jó halászlére. Ez azért volt számomra fura, mert a pataki Vár vendéglőben mindig akkor ettünk, amikor Montyt vittük nyíratni, és most volt az első alkalom halála óta, hogy ott jártunk. Amúgy is nagyon hiányzik mostanában egy állat.
Összegezve: Varsó nagyon tetszett. Olyan az a város, mintha egymásra dobáltak volna épületeket, de olyan mértékű vitalitás árad belőle, ami vonzóvá teszi. A nők gyönyörűek és méretei ellenére is barátságos város. Kurpföld nekem egy kicsit unalmas volt, ám ha belegondolok, hogy amikor a Bem József Általános iskola tanulójaként Petőfi Erdélyi hadseregét tanultam, a büdös életben nem gondoltam volna, hogy egyszer díszvendég leszek Osztrolenkában.
A Déri Múzeum munkatársait is meghívták Marekék. Nagyon sokat nevettem a volt csoporttársammal, Mártival aki régészként dolgozik ott és a két kicsi legóval, Zsigával és Gyulával (mindketten 2 méteresek és legalább 130 kilósok). Megtudtam, hogy a varsói Irodalmi Múzeum igazgatói székéből szó szerint csak kihalni lehet, hiszen az előző igazgató halála miatt kellett 2 éve kiírni a pályázatot az igazgatói székre. Az előző igazgató egyébként 1953 óta, a múzeum nyitása óta volt a direktor. Sokat röhögtem Mártival is a tolmácsolás szépségein. Az egyik fejes, akinek tolmácsolt még Szabolcsban, 2 éve, egyszer csak benyögte, hogy: Most akkor elmondanék egy verset. Azt fordítsd le élőszóban :D Megtudtam, hogy a toaleta hímneve a kibel. :)
Mint a fentiekből is kitűnik, nagyon jól éreztem magam, és remekül feltöltődtem. :)
Anglia-Írország 30-9
Meglepetésre Anglia összeszedte magát, és megverte az íreket. De bazira.
Cél: Youngs (ENG), büntetőcél
Jutalomrúgás: Farrell (ENG)
Büntetők: Farrell (6) ill. Sexton (3)
Cél: Youngs (ENG), büntetőcél
Jutalomrúgás: Farrell (ENG)
Büntetők: Farrell (6) ill. Sexton (3)
Wales-Franciaország 16-9
Megvan a Grand Slam! :)
Cél: Cuthbert (WAL)
Jutalomrúgás: Halfpenny (WAL)
Büntetők: Halfpenny (3) ill. Yachvilli (2), Beauxis
Cél: Cuthbert (WAL)
Jutalomrúgás: Halfpenny (WAL)
Büntetők: Halfpenny (3) ill. Yachvilli (2), Beauxis
2012. március 24., szombat
Mese XLVII
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy hercegnő. Olyan szép volt, hogy a Napra lehetett nézni, de reá nem. (Általánosan elismert igazság, hogy a hercegnőnek, ha egyke, okvetlenül szépnek kell lennie. ) Napjai viszonylagos boldogságban teltek: társalkodónőivel hímezgetett, néha hámozgatott, naponta kilovagolt (nem, nem Perzsiából), röviden: élte a hercegkisasszonyok szokásos életét. Volt azonban egy apró, ámde annál veszélytelenebb titka: a legjobban azt szerette, ha a konyhában sertepertélhetett a szakácsok, kukták és gőzölgő fazekak között. Szerette a sülő szalonna szagát, szerette a lencsetorta barnászöldjét , szerette a frissen készült sörös csirkét a toronybástya egyik eldugott zugában, a kövön ülve megenni.
Egyszer aztán kalandos lelke már annyira nem bírta azt, hogy a hercegkisasszonyok szokásos életét élje, hogy fogta magát, haját világosbarna sapka alá rejtette, lányos kebleit egy textildarabbal kötötte le és apródruhába bújt.
Hová is vezethetett első útja, mint a taljánok földjére? Míg vándorolt le a csizmán, megízlelve a milánóiak rizottóit, a bolognaiak tésztáit és az eredeti nápolyi pizzát, sokat hallott egy bizonyos Giovanniról , akinek egy dél-olasz szigeten volt étterme. Úgy döntött, hogy beáll hozzá kuktának. Mikor először találkoztak, a legénykének egyből szimpatikus lett a talján: magas volt, nagydarab, majd kicsattant az életerőtől, szakállas arcán pedig mindig nevetés ült. Erős hangját felharsanásra és éneklésre teremtették. Giovanninak is egyből megtetszett a legényke, fel is fogadta, azzal a feltétellel, hogyha a lányához ér, levágja a cazzoját.
Az étteremben nem volt étlap. Giovanni minden reggel kiment háromkerekű Piaggiojával a halászokhoz és a zöldségeshez, akiktől megvette a neki tetsző árút. Ezek után kiírta konyhája falára: ”Most épp főzök, az Isten segítsen munkámban.” Este pedig lányai szolgálták fel az aznap elkészült fogásokat. Mint ebből is kitűnik, a legényke jó tanítómesterre akadt: megtanulta, hogyan bánjon a húsokkal, halakkal, zöldségekkel. Megtanulta, hogyan kell kifőzni a tésztát, hogyan kell a fűszereket használni. Megtanulta, hogy az egyes alapanyagokból hogyan lehet remek fogásokat rögtönözni. Megtanult szívből főzni. Egy nap aztán Giovanni eléállt:
- Guaglió! Nagyon megszerettelek, te vagy a valaha volt legjobb tanítványom. Ám én már mindent megtanítottam neked, amit tudtam. Mivel nagyon megszerettelek, válaszút elé állítalak most: vagy elveszed az egyik leányomat - amúgy is tetszik nekik a lányos képed és az a szép nagy orrod – és te viszed tovább az éttermet halálom után, vagy adok neked egy ajánlólevelet Julien Boyerhez .
- Giovanni! Én is nagyon megszerettem itt, és úgy nézek rád, mint az apámra. De a lányaid kezét nem kérem, a szakácsmesterségről viszont minél többet szeretnék megtudni, ezért az ajánlólevelet választom.
- Jó választás, guaglió! Amúgy sem adtam volna a lányaimat egy ilyen kis cingárhoz. – harsant fel Giovanni nevetése. – Itt az ajánlóleveled. Ha majd lesz egy saját éttermed, meg egy aranyos kis csajod, aki agyon csókolja arcod , majd meglátogatlak. – ezzel a legénykére kacsintott és megölelte.
A legény másnap el is indult Franciaországba. Megízlelte a marseille-i boullabaisse-t, a cassoulet-t, a ratatouille-t, a tenger gyümölcseit, a hegyvidék kolbászait, a libamájat és a kacsazsírt. Julien egy magas, vékony, már-már gyomorbajosnak tűnő, szigorú tekintetű férfiú volt. Mikor a legényke belépett a konyhájába, épp egy hentesbárd repült el a füle mellett, egy darabot majdnem ki is hasítva a formás kis fülkagylóból. – Na, ennek a fele sem tréfa! – gondolta – ha nem nyerem meg a tetszését, ez a facet kirak, mint a Rubik-kockát. A vágószerszámot nem neki, hanem az egyik szakácsnak szánták, aki egy teáskanálnyi kakukkfüvet tett a boeuf bourgignon-ba, fél helyett. Mivel szemmel láthatólag új szakácsra volt szükség és az ajánlólevél is megtette hatását, Julien morogva ugyan, de felfogadta a legénykét.
Az étteremben szigorú étlap volt. Julien minden reggel maga ment ki a piacra, és kiválogatta a legfrissebb halakat, húsokat, zöldségeket. A konyhában szigorú rend uralkodott, mindenki tudta a maga helyét és feladatát. A legényke itt megtanulta a pontosságot, a precizitást, azt hogy fegyelmezetten, mindenre odafigyelve húzzon le egy 12 órás műszakot. Minden este holtfáradtan, ám elégedetten hajtotta álomra a fejét. Megtanult ésszel főzni.
Kollégái között akadt egy ifjú, aki különösen kedves volt a szívének. Csekély számú szabadnapjaikon együtt piknikeztek a tengerparton, halat sütöttek és az ifjú gitározott. Óvatosan és oly gyöngéden szedte elő mindig hangszerét, mintha nőt vetkőztetett volna. A legényke pedig eltáncolta, amit éppen érzett. Mint a fenti sorokból is kiderülhetett, szerelemre gyulladtak egymás iránt, ám ez mindkettőjüknek nehézzé tette az életet, mert a hercegnő nem fedhette fel kilétét, a dalia pedig igencsak megijedt, hogy rájött a kajla hajlam. Vagyis: megmelegedett. Ám ez addig-addig ment, míg már nem tudott parancsolni a vágyainak és elhatározta, egy élete-egy halála, ő bizony szerelmet vall a legénykének. Kollégájához útban azonban hipp-hopp, felkapta egy turulmadár és bezárta az Országos Széchenyi Könyvtár büféjébe. Hogy hogyan is került oda az a turulmadár? Épp az EU elleni szabadságharcát vívta és úgy gondolta, hogy elrabol egy fránya francúzt, – úgyis miattuk van Trianon is - túszul ejti és követeli az Uniós tisztviselők azonnali kivonását hazájából.
A hercegnő igen elszomorodott, hogy szerelmesét elrabolták, meg is kérdezte Julient, hogy mitévő is legyen?
- Szakács vagy, harcolj is úgy a barátodért! Itt van egy ajánlólevél a világ legjobb szakácsához, a baszk Imanol Gabilondohoz . Ha ő nem tanít meg neked egy olyan fogást, amely segít, akkor senki.
A hercegnő el is ment San Sebastianba. Imanol vidám, büszke tekintetű férfiú volt, akiről sohasem kopott le a baszk sapka. Szerette a vidámságot, ám ha munkára került sor, nem ismerte a tréfát, precíz volt és pontos. A királylány kitanulta nála a pintxosok (Eb ura fakó, azért sem tapas!) készítésének szabályait. Olyan tőkehal-tortákat és sertésvérrel töltött raviolikat készített, hogy mindenki megnyalta utána a tíz ujját. A leány itt kamatoztathatta a kreativitást, amit Giovannitól tanult és a pontosságot, amit Julientől.
- Délen olajjal főznek, Madridban vajjal, a baszkok pedig tudnak főzni. – kezdte egy nap mondandóját Imanol. – Te pedig legalább olyan jól főzöl, mint egy baszk. Viszont látom rajtad, hogy a szíved máshol jár. Mi a baj, fiúcska?
- Nagy az én bánatom, Imanol. A legjobb barátomat egy turulmadár tartja fogva az OSZK-ban. Ki szeretném szabadítani, de nem tudom, hogyan is kell. – válaszolta a királylány.
- Segítek én a te bajodon! Itt van a leggyilkosabb ital, amit valaha összekutyultak: a Gégepukkasztó Tinódi módra. Ha ezt megitatod vele, biztos, hogy ártalmatlanná teszed, és kiszabadíthatod a cimborádat.
A leány megköszönte, és egyből Budapest felé vette az irányt. Oda is ért a Várba, az OSZK-hoz. Egyből meg is jelent előtte a turulmadár:
- Hát téged ki hítt’? – rivallt rá a madár.
- Hallod , azt beszélik, ti magyar totemállatok nagyon bírjátok a csipöset (sic!). Már csak a konyhátokból kifolyólag is. Fogadjuk, hogy ezt a koktélt nem bírod meginni, mert ez úgy mar, hogy nincsen teremtmény, aki kibírja. – mondta a királylány.
- Na, ide vele! – válaszolta a turul és egy hörpintésre fel is hajtotta. Vége is lett, mint a Twin Peaks-nek. A leány elvette a madártól a kulcsot és kiszabadított a szerelmesét. Rövid, ám igen velős beszélgetés során (Te lány, én meg fiú, na mizu, mizu, mizu?) tisztázták nemi hovatartozásaikat, és boldogan omlottak egymás karjaiba.
A királylány és a legény újra megnyitotta a büfét, és el is nevezték Thökölynek (miért pont Thököly? Mert most jön aztán a fekete leves!). Olyan finom kávékat főztek, hogy többen csak azért léptek tudományos pályára, hogy minden nap azt ihassák. Akadt még a büfében néhány finom falat és jó hagymás zsíros kenyér is. A két fiatal pedig csapott egy cuki kis lagzit és boldogan éltek, míg meg nem haltak.
Hogy a turullal mi történt? Szobor lett a XII. kerületben, néha leszállt talapzatáról és igen képzavaros verseket adott elő. Ám ezt be kell tudnunk a koktél mellékhatásának.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
Egyszer aztán kalandos lelke már annyira nem bírta azt, hogy a hercegkisasszonyok szokásos életét élje, hogy fogta magát, haját világosbarna sapka alá rejtette, lányos kebleit egy textildarabbal kötötte le és apródruhába bújt.
Hová is vezethetett első útja, mint a taljánok földjére? Míg vándorolt le a csizmán, megízlelve a milánóiak rizottóit, a bolognaiak tésztáit és az eredeti nápolyi pizzát, sokat hallott egy bizonyos Giovanniról , akinek egy dél-olasz szigeten volt étterme. Úgy döntött, hogy beáll hozzá kuktának. Mikor először találkoztak, a legénykének egyből szimpatikus lett a talján: magas volt, nagydarab, majd kicsattant az életerőtől, szakállas arcán pedig mindig nevetés ült. Erős hangját felharsanásra és éneklésre teremtették. Giovanninak is egyből megtetszett a legényke, fel is fogadta, azzal a feltétellel, hogyha a lányához ér, levágja a cazzoját.
Az étteremben nem volt étlap. Giovanni minden reggel kiment háromkerekű Piaggiojával a halászokhoz és a zöldségeshez, akiktől megvette a neki tetsző árút. Ezek után kiírta konyhája falára: ”Most épp főzök, az Isten segítsen munkámban.” Este pedig lányai szolgálták fel az aznap elkészült fogásokat. Mint ebből is kitűnik, a legényke jó tanítómesterre akadt: megtanulta, hogyan bánjon a húsokkal, halakkal, zöldségekkel. Megtanulta, hogyan kell kifőzni a tésztát, hogyan kell a fűszereket használni. Megtanulta, hogy az egyes alapanyagokból hogyan lehet remek fogásokat rögtönözni. Megtanult szívből főzni. Egy nap aztán Giovanni eléállt:
- Guaglió! Nagyon megszerettelek, te vagy a valaha volt legjobb tanítványom. Ám én már mindent megtanítottam neked, amit tudtam. Mivel nagyon megszerettelek, válaszút elé állítalak most: vagy elveszed az egyik leányomat - amúgy is tetszik nekik a lányos képed és az a szép nagy orrod – és te viszed tovább az éttermet halálom után, vagy adok neked egy ajánlólevelet Julien Boyerhez .
- Giovanni! Én is nagyon megszerettem itt, és úgy nézek rád, mint az apámra. De a lányaid kezét nem kérem, a szakácsmesterségről viszont minél többet szeretnék megtudni, ezért az ajánlólevelet választom.
- Jó választás, guaglió! Amúgy sem adtam volna a lányaimat egy ilyen kis cingárhoz. – harsant fel Giovanni nevetése. – Itt az ajánlóleveled. Ha majd lesz egy saját éttermed, meg egy aranyos kis csajod, aki agyon csókolja arcod , majd meglátogatlak. – ezzel a legénykére kacsintott és megölelte.
A legény másnap el is indult Franciaországba. Megízlelte a marseille-i boullabaisse-t, a cassoulet-t, a ratatouille-t, a tenger gyümölcseit, a hegyvidék kolbászait, a libamájat és a kacsazsírt. Julien egy magas, vékony, már-már gyomorbajosnak tűnő, szigorú tekintetű férfiú volt. Mikor a legényke belépett a konyhájába, épp egy hentesbárd repült el a füle mellett, egy darabot majdnem ki is hasítva a formás kis fülkagylóból. – Na, ennek a fele sem tréfa! – gondolta – ha nem nyerem meg a tetszését, ez a facet kirak, mint a Rubik-kockát. A vágószerszámot nem neki, hanem az egyik szakácsnak szánták, aki egy teáskanálnyi kakukkfüvet tett a boeuf bourgignon-ba, fél helyett. Mivel szemmel láthatólag új szakácsra volt szükség és az ajánlólevél is megtette hatását, Julien morogva ugyan, de felfogadta a legénykét.
Az étteremben szigorú étlap volt. Julien minden reggel maga ment ki a piacra, és kiválogatta a legfrissebb halakat, húsokat, zöldségeket. A konyhában szigorú rend uralkodott, mindenki tudta a maga helyét és feladatát. A legényke itt megtanulta a pontosságot, a precizitást, azt hogy fegyelmezetten, mindenre odafigyelve húzzon le egy 12 órás műszakot. Minden este holtfáradtan, ám elégedetten hajtotta álomra a fejét. Megtanult ésszel főzni.
Kollégái között akadt egy ifjú, aki különösen kedves volt a szívének. Csekély számú szabadnapjaikon együtt piknikeztek a tengerparton, halat sütöttek és az ifjú gitározott. Óvatosan és oly gyöngéden szedte elő mindig hangszerét, mintha nőt vetkőztetett volna. A legényke pedig eltáncolta, amit éppen érzett. Mint a fenti sorokból is kiderülhetett, szerelemre gyulladtak egymás iránt, ám ez mindkettőjüknek nehézzé tette az életet, mert a hercegnő nem fedhette fel kilétét, a dalia pedig igencsak megijedt, hogy rájött a kajla hajlam. Vagyis: megmelegedett. Ám ez addig-addig ment, míg már nem tudott parancsolni a vágyainak és elhatározta, egy élete-egy halála, ő bizony szerelmet vall a legénykének. Kollégájához útban azonban hipp-hopp, felkapta egy turulmadár és bezárta az Országos Széchenyi Könyvtár büféjébe. Hogy hogyan is került oda az a turulmadár? Épp az EU elleni szabadságharcát vívta és úgy gondolta, hogy elrabol egy fránya francúzt, – úgyis miattuk van Trianon is - túszul ejti és követeli az Uniós tisztviselők azonnali kivonását hazájából.
A hercegnő igen elszomorodott, hogy szerelmesét elrabolták, meg is kérdezte Julient, hogy mitévő is legyen?
- Szakács vagy, harcolj is úgy a barátodért! Itt van egy ajánlólevél a világ legjobb szakácsához, a baszk Imanol Gabilondohoz . Ha ő nem tanít meg neked egy olyan fogást, amely segít, akkor senki.
A hercegnő el is ment San Sebastianba. Imanol vidám, büszke tekintetű férfiú volt, akiről sohasem kopott le a baszk sapka. Szerette a vidámságot, ám ha munkára került sor, nem ismerte a tréfát, precíz volt és pontos. A királylány kitanulta nála a pintxosok (Eb ura fakó, azért sem tapas!) készítésének szabályait. Olyan tőkehal-tortákat és sertésvérrel töltött raviolikat készített, hogy mindenki megnyalta utána a tíz ujját. A leány itt kamatoztathatta a kreativitást, amit Giovannitól tanult és a pontosságot, amit Julientől.
- Délen olajjal főznek, Madridban vajjal, a baszkok pedig tudnak főzni. – kezdte egy nap mondandóját Imanol. – Te pedig legalább olyan jól főzöl, mint egy baszk. Viszont látom rajtad, hogy a szíved máshol jár. Mi a baj, fiúcska?
- Nagy az én bánatom, Imanol. A legjobb barátomat egy turulmadár tartja fogva az OSZK-ban. Ki szeretném szabadítani, de nem tudom, hogyan is kell. – válaszolta a királylány.
- Segítek én a te bajodon! Itt van a leggyilkosabb ital, amit valaha összekutyultak: a Gégepukkasztó Tinódi módra. Ha ezt megitatod vele, biztos, hogy ártalmatlanná teszed, és kiszabadíthatod a cimborádat.
A leány megköszönte, és egyből Budapest felé vette az irányt. Oda is ért a Várba, az OSZK-hoz. Egyből meg is jelent előtte a turulmadár:
- Hát téged ki hítt’? – rivallt rá a madár.
- Hallod , azt beszélik, ti magyar totemállatok nagyon bírjátok a csipöset (sic!). Már csak a konyhátokból kifolyólag is. Fogadjuk, hogy ezt a koktélt nem bírod meginni, mert ez úgy mar, hogy nincsen teremtmény, aki kibírja. – mondta a királylány.
- Na, ide vele! – válaszolta a turul és egy hörpintésre fel is hajtotta. Vége is lett, mint a Twin Peaks-nek. A leány elvette a madártól a kulcsot és kiszabadított a szerelmesét. Rövid, ám igen velős beszélgetés során (Te lány, én meg fiú, na mizu, mizu, mizu?) tisztázták nemi hovatartozásaikat, és boldogan omlottak egymás karjaiba.
A királylány és a legény újra megnyitotta a büfét, és el is nevezték Thökölynek (miért pont Thököly? Mert most jön aztán a fekete leves!). Olyan finom kávékat főztek, hogy többen csak azért léptek tudományos pályára, hogy minden nap azt ihassák. Akadt még a büfében néhány finom falat és jó hagymás zsíros kenyér is. A két fiatal pedig csapott egy cuki kis lagzit és boldogan éltek, míg meg nem haltak.
Hogy a turullal mi történt? Szobor lett a XII. kerületben, néha leszállt talapzatáról és igen képzavaros verseket adott elő. Ám ezt be kell tudnunk a koktél mellékhatásának.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
2012. március 14., szerda
Kerekperecevő: Caliban
(Nagyon tetszik nekem ez a vers. Nem nekem íródott és persze az íróját is nagyon szeretem, de ha tárgyilagosan nézem, akkor is azt érzem, hogy jó vers. Szerintetek is?)
Bőr-börtön tartja fogva
Caliban-lelkem,
ki ellopná szerelmed.
De nem teszi, mert nem meri.
Nem mer megérinteni.
Mit mosolynak látsz,
csak a fagyott fájdalom:
hasított a fenevad
egy rést arcomon.
De ha közelembe érsz,
hallgat nagyon.
Húsodba fúrná minden ujját
és torkodba harapna,
ha nem félne - így csak gyenge
csókjait adja.
Lassan beleőrül,
hogy nem érhet hozzád
minden íze egyszerre.
Nem tudja, hogyan tegye,
de szeretni szeretne.
(2008. június 16.)
Bőr-börtön tartja fogva
Caliban-lelkem,
ki ellopná szerelmed.
De nem teszi, mert nem meri.
Nem mer megérinteni.
Mit mosolynak látsz,
csak a fagyott fájdalom:
hasított a fenevad
egy rést arcomon.
De ha közelembe érsz,
hallgat nagyon.
Húsodba fúrná minden ujját
és torkodba harapna,
ha nem félne - így csak gyenge
csókjait adja.
Lassan beleőrül,
hogy nem érhet hozzád
minden íze egyszerre.
Nem tudja, hogyan tegye,
de szeretni szeretne.
(2008. június 16.)
2012. március 11., vasárnap
Mit etetnél meg egy külföldivel? (Kerekperecevő kedvéért)
Étlap
Előétel:
Libamáj libatepertővel, lilahagymával (drága ugyan, de egyszer meg kell kóstolni, annyira finom. Mikor drága jó húgomékat búcsúztattuk, a Flaska csárdában drága jó apám ezt rendelt, és jó ízűen meg is ette volna, ha nem lopkodjuk ki a tányérjából.)
Fehér kenyér, zsír, kolbász, füstölt szalonna, hagyma (sztereotipikus, de a magyar kolbásznak szerintem nincs párja. Vagy ahogyan a varsói Régészeti Múzeum igazgatója mondta: „Kinek kell tudomány, ha van kolbász is?
Tésztaételek:
Milánói makaróni (teljesen kitalált étel, mivel Lombardiában rizottókat főznek. Jó példa arra, hogy milyennek is képzeljük más népek konyháját és abba is bepillanthatunk, hogy min nő fel egy magyar gyerek)
Sztrapacska juhtúróval (a velünk élő szlávság miatt is, meg én nagyon szeretem. Érződik benne az észak-magyarországi falvak kéményeinek füstje, ahogyan keveredik a hajnal párájával.)
Lángos (Mózes-hitű testvéreink se maradjanak ki. Próbáltátok már megmagyarázni külföldinek, mi is az a lángos? Akkor valamennyire rájöttetek, hogy ez a zsidó eredetű tészta talán a leginkább magyar étel. A varsói Régészeti Múzeum igazgatójának egyik kedvenc étele, akkor kóstolta meg először, amikor egy lángos még 1 forint 40 fillérbe került. Otthon is próbált készíteni, de nem jött össze neki. Drága jó apám ezért hozatott neki, a többi lengyelnek és nekem is lángost. Eléggé mulatságos volt, amikor lengyel régészekkel egy cseh huszitákról szóló kiállításban magyar lángost ettem. Úgyhogy: Idźmy na langosza! {Idézet a kraśniki Liceum Ogólnokształcące im. Mikołaja Reja igazgató-helyettesétől.})
Lapcsánka (A krakkói Piast kollégium menzáján ettem a legjobb lapcsánkát, de azért sajttal és tejföllel is fenséges fogás, főként amikor délutánonként rájársz a maradékra.)
Krumplis tészta (Tesóm talán ezt hiányolja a legjobban Angliában. Igazi, egyszerű menzafogás, nem lehet vele mellélőni, megvan benne az egyszerű, hétköznapi magyar konyha minden bája)
Zöldséges ételek:
Zöldborsó főzelék tükörtojással (szerintem a legfinomabb étel, amit hétköznapokon lehet készíteni. Könnyű és finom)
Lecsó (A délvidéki ízek miatt, ráadásul az egyetlen kaja, amit anyám szenzációsan főz)
Rántott zöldségek (Tipikus példa, hogy mi még a legegészségesebb ételekből is tudunk egészségtelent csinálni.)
Levesek:
Bableves csülökkel, lila hagymával, tejföllel (Miután drága jó apámmal évente egyszer rendbe tesszük nagyapám sírját, mindig beugrunk a közeli Fenyves Csárdába, és ezt esszük)
Gulyásleves (ez a legismertebb magyar étel, ezért legalább egyszer ezt is meg kell kóstolnia egy külföldinek, hogy lássa: leves, nem pörkölt. Én sohasem szerettem, de nagymamám egyszer nagyon jót készített.)
Csirkehúsos ételek:
Csirkepaprikás nokedlivel, tejfölös uborkasalátával (Szerintem a legjobb nyári étel, mindig a nagymamánál töltött nyarak jutnak eszembe róla, ahogyan a nap besüt az ebédlőasztalra. Nagymamánál még a nokedlinak is olyan finom íze van, hogy önálló fogásként is megállná a helyét)
Sertéshúsos ételek:
Cigánypecsenye (Én nem szeretem az ennyire zsíros ételeket, de egy ilyet is meg kell kóstolnia egy külföldinek. Krzysztof Varga szerint a magyar azért ennyire mélabús nép, mert nehéz ételei vannak, amiktől a vér az agyból a gyomorba tódul és egyfajta kábaság lesz úrrá rajtunk.)
Töltött káposzta (Ezt csak azért raktam be, mert felénk ugyebár kis töltött káposztákat készítenek, aminél jobban szerintem semmi nem jellemzi jobban az itt élő evangélikus tirpákokat. Látszódjon minél többnek, de legyen takarékos, legyen benne káposzta, sertéshús, paprika, bors.)
Székelykáposzta (Bár a bigos szerintem finomabb, de néha nagyon jól tud esni ez a kiadós étel ebédre. Az alvás garantált utána.)
Marhahúsos ételek:
Marhapörkölt galuskával vagy főtt burgonyával (Egy pörköltnek is szerepelnie kell itt, meg valamilyen marhahúsos ételnek is, ezért jött ez ide, de szerintem a magyar konyha egyik legnagyobb hiányossága, hogy nincsenek jó marhahúsos ételeink. Ezt a műfajt inkább hagyjuk az angolokra, amerikaiakra, argentinokra)
Halas ételek
Halászlé (Az egyik kedvenc éttermi ételem. Amikor Montykát vittük Sárospatakra nyíratni, mindig ezt ettünk az Öreggel a Vár Vendéglőben. Ha Krakkóban magyar ízekre vágytam, keddenként Pani Kinga és Ewa Lipińska órája között elmentem a Delibe és ezt ettem. Emlékszem, egyszer olyan kába lettem tőle, hogy csak a Lipińska-óra után tértem magamhoz.)
Harcsapaprikás túrós csuszával (A másik kedvenc éttermi ételem. A tészta, a ropogós szalonna, a harcsahús és a paprikás szósz együttese szerintem tökéletes. A túrós tésztát magában is nagyon szeretem.)
Menük
Húsleves
Rántott hús krumplipürével
Uborkasaláta
(A tipikus hétvégi ebéd. A húsleves lehet marhából, sertésből, a zöldségeket és a tésztát lehet külön tányéron tálalni. Ha marhából van, akkor a velőt ki lehet ütögetni és pirítóssal megenni. A rántott hús szerintem legjobb, ha rántott csirkecomb. A rántott hús szimbolizálja a német hatást. Talán ez a menü testesíti meg legjobban a fehér asztal szentségét, van benne valami polgári.)
Vajas kenyér szalámival vagy kolbásszal, Piros Arannyal, savanyú uborkával, resztelt sajttal
Kókuszgolyó
(Gyermekkorom parti-menüje. Ha valaki meg akarja érteni az egyszerű magyar emberek lelkét, ezt a menüt feltétlenül meg kell kóstolnia, mert benne van a munkásosztály mennybe megy a panelházak árnyékában teljes hangulata. A kókuszgolyóval volt még egy fura kalandom: London zsidó negyedében, Hendonban egy pékségben próbáltam elmagyarázni angolul és lengyelül, hogy mi is ez, mert sógorom régebben vett már azon a helyen ilyet, de akkor éppen nem volt ilyen a kínálatban.)
Csirkehúsleves zöldborsóval
Rakott krumpli
Rétes
(Egy nagyon szép emlékű ebéd menüje, amit egy kelet-pesti családi házban költhettem el, majd egy szőnyegen ülve beszélgethettem a ház hercegnőjével.)
Édességek:
Somlói galuska, gesztenyepüré (szerintem finomak)
Túró Rudi (Generációnk talán legjellegzetesebb étele. Tulajdonképpen ezen nőttem fel, de sokáig nem tudtam enni, mert mikor Montyka meghalt, akkor maradt utána még 3-4 Rudi, amit már nem tudott megenni, és ezért a Rudi sokáig erre emlékeztetett.)
Előétel:
Libamáj libatepertővel, lilahagymával (drága ugyan, de egyszer meg kell kóstolni, annyira finom. Mikor drága jó húgomékat búcsúztattuk, a Flaska csárdában drága jó apám ezt rendelt, és jó ízűen meg is ette volna, ha nem lopkodjuk ki a tányérjából.)
Fehér kenyér, zsír, kolbász, füstölt szalonna, hagyma (sztereotipikus, de a magyar kolbásznak szerintem nincs párja. Vagy ahogyan a varsói Régészeti Múzeum igazgatója mondta: „Kinek kell tudomány, ha van kolbász is?
Tésztaételek:
Milánói makaróni (teljesen kitalált étel, mivel Lombardiában rizottókat főznek. Jó példa arra, hogy milyennek is képzeljük más népek konyháját és abba is bepillanthatunk, hogy min nő fel egy magyar gyerek)
Sztrapacska juhtúróval (a velünk élő szlávság miatt is, meg én nagyon szeretem. Érződik benne az észak-magyarországi falvak kéményeinek füstje, ahogyan keveredik a hajnal párájával.)
Lángos (Mózes-hitű testvéreink se maradjanak ki. Próbáltátok már megmagyarázni külföldinek, mi is az a lángos? Akkor valamennyire rájöttetek, hogy ez a zsidó eredetű tészta talán a leginkább magyar étel. A varsói Régészeti Múzeum igazgatójának egyik kedvenc étele, akkor kóstolta meg először, amikor egy lángos még 1 forint 40 fillérbe került. Otthon is próbált készíteni, de nem jött össze neki. Drága jó apám ezért hozatott neki, a többi lengyelnek és nekem is lángost. Eléggé mulatságos volt, amikor lengyel régészekkel egy cseh huszitákról szóló kiállításban magyar lángost ettem. Úgyhogy: Idźmy na langosza! {Idézet a kraśniki Liceum Ogólnokształcące im. Mikołaja Reja igazgató-helyettesétől.})
Lapcsánka (A krakkói Piast kollégium menzáján ettem a legjobb lapcsánkát, de azért sajttal és tejföllel is fenséges fogás, főként amikor délutánonként rájársz a maradékra.)
Krumplis tészta (Tesóm talán ezt hiányolja a legjobban Angliában. Igazi, egyszerű menzafogás, nem lehet vele mellélőni, megvan benne az egyszerű, hétköznapi magyar konyha minden bája)
Zöldséges ételek:
Zöldborsó főzelék tükörtojással (szerintem a legfinomabb étel, amit hétköznapokon lehet készíteni. Könnyű és finom)
Lecsó (A délvidéki ízek miatt, ráadásul az egyetlen kaja, amit anyám szenzációsan főz)
Rántott zöldségek (Tipikus példa, hogy mi még a legegészségesebb ételekből is tudunk egészségtelent csinálni.)
Levesek:
Bableves csülökkel, lila hagymával, tejföllel (Miután drága jó apámmal évente egyszer rendbe tesszük nagyapám sírját, mindig beugrunk a közeli Fenyves Csárdába, és ezt esszük)
Gulyásleves (ez a legismertebb magyar étel, ezért legalább egyszer ezt is meg kell kóstolnia egy külföldinek, hogy lássa: leves, nem pörkölt. Én sohasem szerettem, de nagymamám egyszer nagyon jót készített.)
Csirkehúsos ételek:
Csirkepaprikás nokedlivel, tejfölös uborkasalátával (Szerintem a legjobb nyári étel, mindig a nagymamánál töltött nyarak jutnak eszembe róla, ahogyan a nap besüt az ebédlőasztalra. Nagymamánál még a nokedlinak is olyan finom íze van, hogy önálló fogásként is megállná a helyét)
Sertéshúsos ételek:
Cigánypecsenye (Én nem szeretem az ennyire zsíros ételeket, de egy ilyet is meg kell kóstolnia egy külföldinek. Krzysztof Varga szerint a magyar azért ennyire mélabús nép, mert nehéz ételei vannak, amiktől a vér az agyból a gyomorba tódul és egyfajta kábaság lesz úrrá rajtunk.)
Töltött káposzta (Ezt csak azért raktam be, mert felénk ugyebár kis töltött káposztákat készítenek, aminél jobban szerintem semmi nem jellemzi jobban az itt élő evangélikus tirpákokat. Látszódjon minél többnek, de legyen takarékos, legyen benne káposzta, sertéshús, paprika, bors.)
Székelykáposzta (Bár a bigos szerintem finomabb, de néha nagyon jól tud esni ez a kiadós étel ebédre. Az alvás garantált utána.)
Marhahúsos ételek:
Marhapörkölt galuskával vagy főtt burgonyával (Egy pörköltnek is szerepelnie kell itt, meg valamilyen marhahúsos ételnek is, ezért jött ez ide, de szerintem a magyar konyha egyik legnagyobb hiányossága, hogy nincsenek jó marhahúsos ételeink. Ezt a műfajt inkább hagyjuk az angolokra, amerikaiakra, argentinokra)
Halas ételek
Halászlé (Az egyik kedvenc éttermi ételem. Amikor Montykát vittük Sárospatakra nyíratni, mindig ezt ettünk az Öreggel a Vár Vendéglőben. Ha Krakkóban magyar ízekre vágytam, keddenként Pani Kinga és Ewa Lipińska órája között elmentem a Delibe és ezt ettem. Emlékszem, egyszer olyan kába lettem tőle, hogy csak a Lipińska-óra után tértem magamhoz.)
Harcsapaprikás túrós csuszával (A másik kedvenc éttermi ételem. A tészta, a ropogós szalonna, a harcsahús és a paprikás szósz együttese szerintem tökéletes. A túrós tésztát magában is nagyon szeretem.)
Menük
Húsleves
Rántott hús krumplipürével
Uborkasaláta
(A tipikus hétvégi ebéd. A húsleves lehet marhából, sertésből, a zöldségeket és a tésztát lehet külön tányéron tálalni. Ha marhából van, akkor a velőt ki lehet ütögetni és pirítóssal megenni. A rántott hús szerintem legjobb, ha rántott csirkecomb. A rántott hús szimbolizálja a német hatást. Talán ez a menü testesíti meg legjobban a fehér asztal szentségét, van benne valami polgári.)
Vajas kenyér szalámival vagy kolbásszal, Piros Arannyal, savanyú uborkával, resztelt sajttal
Kókuszgolyó
(Gyermekkorom parti-menüje. Ha valaki meg akarja érteni az egyszerű magyar emberek lelkét, ezt a menüt feltétlenül meg kell kóstolnia, mert benne van a munkásosztály mennybe megy a panelházak árnyékában teljes hangulata. A kókuszgolyóval volt még egy fura kalandom: London zsidó negyedében, Hendonban egy pékségben próbáltam elmagyarázni angolul és lengyelül, hogy mi is ez, mert sógorom régebben vett már azon a helyen ilyet, de akkor éppen nem volt ilyen a kínálatban.)
Csirkehúsleves zöldborsóval
Rakott krumpli
Rétes
(Egy nagyon szép emlékű ebéd menüje, amit egy kelet-pesti családi házban költhettem el, majd egy szőnyegen ülve beszélgethettem a ház hercegnőjével.)
Édességek:
Somlói galuska, gesztenyepüré (szerintem finomak)
Túró Rudi (Generációnk talán legjellegzetesebb étele. Tulajdonképpen ezen nőttem fel, de sokáig nem tudtam enni, mert mikor Montyka meghalt, akkor maradt utána még 3-4 Rudi, amit már nem tudott megenni, és ezért a Rudi sokáig erre emlékeztetett.)
Wales-Olaszország 24-3
A papírformának megfelelően Wales magabiztosan, néha már kicsit unalmasan is játszva megverte az olaszokat, így megmaradt az esélye a Grand Slamre.
Célok: Roberts, Cuthbert (WAL)
Jutalomrúgások: Halfpenny (WAL)
Büntetők: Halfpenny (3), Priestland ill. Bergamasco
Célok: Roberts, Cuthbert (WAL)
Jutalomrúgások: Halfpenny (WAL)
Büntetők: Halfpenny (3), Priestland ill. Bergamasco
Franciaország-Anglia 22-24
Izgalmas meccsen az angoloknak sikerült megverniük a franciákat, úgy hogy ők szerezték meg a vezetést egy céllal és ezt a vezetésüket végig megtartották.
Célok: Fofana ill. Tuilagi, Foden, Croft
Jutalomrúgások: Parra ill. Farrell (3)
Büntetők: Beauxis (3), Dupuy, Parra ill. Farrell
Célok: Fofana ill. Tuilagi, Foden, Croft
Jutalomrúgások: Parra ill. Farrell (3)
Büntetők: Beauxis (3), Dupuy, Parra ill. Farrell
Tegnap kölcsönkaptam nagynénémtől a Kétségek könyvét Fernando Pessoa-tól. Van abban valami ironikus, amikor az egyik magányos ember a másik magányos embernek adja oda a világirodalom legmagányosabb írójának művét. :) Lehet, hogy ezzel lehetne közösséget teremteni: minden magányos ember odaadja a Kétségek könyvét egy másik magányos embernek. aki szintén továbbadja és a közös olvasmányélmény összehozza az embereket. :)
2012. március 8., csütörtök
Pótlás:Anglia-Wales 12-19
Egy késői céllal Wales le tudta győzni Angliát, bár még az utolsó percben is a videóbíró ítéletét kellett kikérni egy vitás angol célhelyzettel kapcsolatban.
Cél: Scott Williams (Wales)
Jutalomrúgás: Halfpenny (Wales)
Büntetők: Farrell 4 (Anglia) ill. Halfpenny 4
Cél: Scott Williams (Wales)
Jutalomrúgás: Halfpenny (Wales)
Büntetők: Farrell 4 (Anglia) ill. Halfpenny 4
2012. március 6., kedd
Mese XLVI.
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy leány. Olyan szép volt, hogy a Napra lehetett nézni, de reá nem. Lelke ábrándos volt, tekintete csillogó, röviden: helyre kis buksza volt.
Egyszer, amikor épp szülővárosában, Szegeden ült (nem, nem a Csillagban) a Tisza partján, Dankó Pista szobra mellet, lábait lóbálva, miközben könnyű kis ruhájával a tavaszi szél incselkedett, eszébe jutott, hogy milyen jó is volna világot látni. A gondolatot tett követte: felpattant egy repülőgépre, és hipp-hopp már Buenos Airesben is termett.
Buenos Airesben ezen sorok írója még nem járt, ezért hősnőjét sztereotípiák közé helyezi. Dél-Amerika legeurópaibb városában a leány nappal egy puccos country clubban dolgozott, mint felszolgáló. Elegáns, fehér öltönyös, brillantinos hajú úriemberek beszélték meg üzleti ügyeiket hatalmas, 3-4 fontos steak-ek mellett. Délutánonként lovaspólóztak, míg feleségeik barátnőikkel koktélozgattak, fiaik pedig rögbi edzésen voltak. Miközben zászlójukról a Nap sütött le rájuk, olasz és spanyol gyökereikkel kérkedtek és szidták a fránya ángliusolókat, hogy már megint keverik a szart az Islas Malvinason (eb ura fakó, azért se Falkland!).
És hogy esténként mit csinált? Sorra járta a rossz hírű, ám pont ezért izgalmas kikötői negyed, a Boca mulatóit, ahol a tangó született. Vékonybajszú, brillantos hajú, férfiak és kemény tekintetű nők járták itt feketében-vörösben a szenvedély és szenvedés táncát. Mozdulataikból sugárzott, hogy már sokszor hagytak el valakit és már sokszor hagyták el őket. Az asztaloknál pedig a gauchók (akik még a tejbegrízt is késsel ennék) leszármazottjai ültek, Azul y oro- vagy Albiceleste -mezben, és kezükben Quilmes sörrel szidták a gazdagokat meg a Rivert.
Ahogy egyik este egy ilyen bárban üldögélt barátaival - épp a Per una cabeza szólt - egyszer csak egy sarokban megpillantott egy szőke ifjút. Hosszú haját hátul csurkába fogta , asztala mellett gitárja pihent. Előtte pohárban, gonosz ital volt és mélabúsan nézett maga elé. A lány nem állhatta meg, odament és megkérdezte:
-Ifjú dalia! Miért vagy ilyen szomorú? Látom, van melletted egy gitár, nem vidítana fel, ha játszanál rajta. Én is szoktam gitározni, játszótársam, mondd akarsz-e lenni?
-Megtisztelő az ajánlat, szép hölgy, de pont azért vagyok szomorú, mert nem tudok már játszani a gitáron. – válaszolta a legény.
-Van nekem egy ismerősöm, a jó öreg Javier Lopez. Ő a legbölcsebb ember, akit valaha ismertem, ő majd biztos megmondja, mit kell tenned, hogy újra tudj játszani. – tanácsolta a leány.
Azonmód el is mentek az öreg Javier Lopezhez. Ő jobb szemével erősen hunyorítva végigmérte a legényt, miközben egy olyan kapadohány-szivart szívott, amit még Tuskó Hopkins is megirigyelt volna, majd így szólt:
-Nagy a te bajod, fiúcska! Én ezen nem tudok segíteni. Menj el oda, ahol az idő visszafelé jár, a prágai zsidónegyedbe. Ott keresd meg Abraham Ben Jehuda rabbit, majd ő megmondja, mi a teendő. Hogy könnyebben odajussatok, itt egy kis segítség – mondta, ezzel ledobott a földre egy sárga rózsát , amely a következő pillanatban kétszemélyes táltos paripává változott. Ez volt csak a Cabrio!
A két fiatal el is repült a ló hátán Prágába. Este érkeztek meg, a kocsmákban már a csehek itták a napi átlag 3 liter sörüket és ennek folyományaként az utcán vizeltek. Akadt még számtalan külföldi is, akik a 3 liter sörnél többet ittak és ennek folyományaként az utcán vizeltek. Ennek a szokásnak egyébként szobrot is emeltek, amely egy sms (a helyesírási program itt az SS betűpárt javasolja. Hát elég érdekes lenne!) ellenében kipisili az illető nevét.
Hőseink szerencsésen el is jutottak a zsidó negyedbe , hamar meg is találták a rabbi házát. A szent ember 100 korona fejében fogadta is őket. Röviden elő is adták, mi a probléma. A rabbi hosszasan nézte a legényt, hümmögött és szakállát simogatta, majd így szólt:
-Neked fiam, egy varázsigére van szükséged, amit tüstént meg is írok. A te feladatod: ezzel a gyönyörű leánnyal itt az oldaladon el kell menned Barcelonába. Élnek ott rokonaim, náluk megszállhattok. Nézzétek meg a várost: Güell Park, Sagrada Familia, ha érdekel a foci, akkor a Nou Camp. Este pedig sétáljatok le a Las Ramblason Kolumbusz szobráig, és ott olvasd fel hangosan a varázsigét. Meglásd, megoldódik minden bajod! – mondta a rabbi, hamiskásan mosolyogva. –Hogy könnyebb legyen utatok, itt a Gólem, évszázadok óta nem használja senki, üljetek fel a vállára, ő majd elvisz titeket.
A két fiatal szerencsésen meg is érkezett Barcelonába , útjuk során csak közepes mértékű tömeghisztériát sikerült kiváltaniuk a Gólemmel. A gótikus negyedben szálltak meg, a Botillers utcában, ahol hajdanában Alvaro Mutis megtalálta Maqroll, az Árbocmester utolsó kéziratát. Szállásadójuk egy sűrű, levantinus zsidó szakállas, elefántcsontszínű arcbőrű, fekete, vizenyős, enyhén elkerekedő szemű fiatalember volt.
A két fiatal másnap fel is kerekedett, hogy megnézze a várost. A Nou Campot kihagyták, mert sem a foci, sem a Puyol-babák nem érdekelték őket. A Sagrada Familia lenyűgözte őket, a Güell-parkban már egymás kezét fogták, megnézték még a két Gaudi-házat a belvárosban, aztán mivel már esteledett, a Las Ramblason lesétáltak a szoborhoz. Ahogy ott álltak Barcelona kikötőjében, előttük a hatalmas óceánjárók, egyszer csak ellenállhatatlan vágy tört rájuk, hogy megcsókolják egymást. Meg is tették. Na, de itt volt az ideje, hogy felolvassák a rabbi varázsigéjét, amely így szólt:
-Na, te pupák! Ha nem vagy teljesen mesüge, akkor az a szép lány melletted már a kedvesed. Akkor pedig már nem kell semmilyen varázsige. Mert egy csaj rengeteg energiát tud adni az embernek ! Kapd fel a gitárodat és játssz!
A legény így is tett, nyakába akasztotta a faberakásos hangszert és elkezdte a The Spirit carries on-t . Le is vágott egy izmos szólót. Ekkor a leány megkérdezte:
-Tudsz játszani?
-Tudok.
-És szeretsz is?
-És szeretlek is.
Azóta is boldogan élnek, míg meg nem halnak.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
Egyszer, amikor épp szülővárosában, Szegeden ült (nem, nem a Csillagban) a Tisza partján, Dankó Pista szobra mellet, lábait lóbálva, miközben könnyű kis ruhájával a tavaszi szél incselkedett, eszébe jutott, hogy milyen jó is volna világot látni. A gondolatot tett követte: felpattant egy repülőgépre, és hipp-hopp már Buenos Airesben is termett.
Buenos Airesben ezen sorok írója még nem járt, ezért hősnőjét sztereotípiák közé helyezi. Dél-Amerika legeurópaibb városában a leány nappal egy puccos country clubban dolgozott, mint felszolgáló. Elegáns, fehér öltönyös, brillantinos hajú úriemberek beszélték meg üzleti ügyeiket hatalmas, 3-4 fontos steak-ek mellett. Délutánonként lovaspólóztak, míg feleségeik barátnőikkel koktélozgattak, fiaik pedig rögbi edzésen voltak. Miközben zászlójukról a Nap sütött le rájuk, olasz és spanyol gyökereikkel kérkedtek és szidták a fránya ángliusolókat, hogy már megint keverik a szart az Islas Malvinason (eb ura fakó, azért se Falkland!).
És hogy esténként mit csinált? Sorra járta a rossz hírű, ám pont ezért izgalmas kikötői negyed, a Boca mulatóit, ahol a tangó született. Vékonybajszú, brillantos hajú, férfiak és kemény tekintetű nők járták itt feketében-vörösben a szenvedély és szenvedés táncát. Mozdulataikból sugárzott, hogy már sokszor hagytak el valakit és már sokszor hagyták el őket. Az asztaloknál pedig a gauchók (akik még a tejbegrízt is késsel ennék) leszármazottjai ültek, Azul y oro- vagy Albiceleste -mezben, és kezükben Quilmes sörrel szidták a gazdagokat meg a Rivert.
Ahogy egyik este egy ilyen bárban üldögélt barátaival - épp a Per una cabeza szólt - egyszer csak egy sarokban megpillantott egy szőke ifjút. Hosszú haját hátul csurkába fogta , asztala mellett gitárja pihent. Előtte pohárban, gonosz ital volt és mélabúsan nézett maga elé. A lány nem állhatta meg, odament és megkérdezte:
-Ifjú dalia! Miért vagy ilyen szomorú? Látom, van melletted egy gitár, nem vidítana fel, ha játszanál rajta. Én is szoktam gitározni, játszótársam, mondd akarsz-e lenni?
-Megtisztelő az ajánlat, szép hölgy, de pont azért vagyok szomorú, mert nem tudok már játszani a gitáron. – válaszolta a legény.
-Van nekem egy ismerősöm, a jó öreg Javier Lopez. Ő a legbölcsebb ember, akit valaha ismertem, ő majd biztos megmondja, mit kell tenned, hogy újra tudj játszani. – tanácsolta a leány.
Azonmód el is mentek az öreg Javier Lopezhez. Ő jobb szemével erősen hunyorítva végigmérte a legényt, miközben egy olyan kapadohány-szivart szívott, amit még Tuskó Hopkins is megirigyelt volna, majd így szólt:
-Nagy a te bajod, fiúcska! Én ezen nem tudok segíteni. Menj el oda, ahol az idő visszafelé jár, a prágai zsidónegyedbe. Ott keresd meg Abraham Ben Jehuda rabbit, majd ő megmondja, mi a teendő. Hogy könnyebben odajussatok, itt egy kis segítség – mondta, ezzel ledobott a földre egy sárga rózsát , amely a következő pillanatban kétszemélyes táltos paripává változott. Ez volt csak a Cabrio!
A két fiatal el is repült a ló hátán Prágába. Este érkeztek meg, a kocsmákban már a csehek itták a napi átlag 3 liter sörüket és ennek folyományaként az utcán vizeltek. Akadt még számtalan külföldi is, akik a 3 liter sörnél többet ittak és ennek folyományaként az utcán vizeltek. Ennek a szokásnak egyébként szobrot is emeltek, amely egy sms (a helyesírási program itt az SS betűpárt javasolja. Hát elég érdekes lenne!) ellenében kipisili az illető nevét.
Hőseink szerencsésen el is jutottak a zsidó negyedbe , hamar meg is találták a rabbi házát. A szent ember 100 korona fejében fogadta is őket. Röviden elő is adták, mi a probléma. A rabbi hosszasan nézte a legényt, hümmögött és szakállát simogatta, majd így szólt:
-Neked fiam, egy varázsigére van szükséged, amit tüstént meg is írok. A te feladatod: ezzel a gyönyörű leánnyal itt az oldaladon el kell menned Barcelonába. Élnek ott rokonaim, náluk megszállhattok. Nézzétek meg a várost: Güell Park, Sagrada Familia, ha érdekel a foci, akkor a Nou Camp. Este pedig sétáljatok le a Las Ramblason Kolumbusz szobráig, és ott olvasd fel hangosan a varázsigét. Meglásd, megoldódik minden bajod! – mondta a rabbi, hamiskásan mosolyogva. –Hogy könnyebb legyen utatok, itt a Gólem, évszázadok óta nem használja senki, üljetek fel a vállára, ő majd elvisz titeket.
A két fiatal szerencsésen meg is érkezett Barcelonába , útjuk során csak közepes mértékű tömeghisztériát sikerült kiváltaniuk a Gólemmel. A gótikus negyedben szálltak meg, a Botillers utcában, ahol hajdanában Alvaro Mutis megtalálta Maqroll, az Árbocmester utolsó kéziratát. Szállásadójuk egy sűrű, levantinus zsidó szakállas, elefántcsontszínű arcbőrű, fekete, vizenyős, enyhén elkerekedő szemű fiatalember volt.
A két fiatal másnap fel is kerekedett, hogy megnézze a várost. A Nou Campot kihagyták, mert sem a foci, sem a Puyol-babák nem érdekelték őket. A Sagrada Familia lenyűgözte őket, a Güell-parkban már egymás kezét fogták, megnézték még a két Gaudi-házat a belvárosban, aztán mivel már esteledett, a Las Ramblason lesétáltak a szoborhoz. Ahogy ott álltak Barcelona kikötőjében, előttük a hatalmas óceánjárók, egyszer csak ellenállhatatlan vágy tört rájuk, hogy megcsókolják egymást. Meg is tették. Na, de itt volt az ideje, hogy felolvassák a rabbi varázsigéjét, amely így szólt:
-Na, te pupák! Ha nem vagy teljesen mesüge, akkor az a szép lány melletted már a kedvesed. Akkor pedig már nem kell semmilyen varázsige. Mert egy csaj rengeteg energiát tud adni az embernek ! Kapd fel a gitárodat és játssz!
A legény így is tett, nyakába akasztotta a faberakásos hangszert és elkezdte a The Spirit carries on-t . Le is vágott egy izmos szólót. Ekkor a leány megkérdezte:
-Tudsz játszani?
-Tudok.
-És szeretsz is?
-És szeretlek is.
Azóta is boldogan élnek, míg meg nem halnak.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
A turné (Kata kedvéért)
Kedves Rajongóim!
Itt tekinthetik meg "Isten véled édes Piroskám! 2012" turném állomásait. A gyér érdeklődésre való tekintettel egy megyében csak egyszer lépek fel. Íme az időpontok:
Április 1. Aranyosapáti, Arany Naplemente Nyugdíjasklub (lemezbemutató koncert)
Április 7. Felsőzsolca, Általános Művelődési Központ
Április 15. Szúcs, bányatelep, Falunap
Április 23. Felsőpetény, Kaolinbánya kisvasútja, avatóünnepség
Május 1. Gyömrő, Tőzeges-tó, Majális
Május 7. Harkakötöny, Pajorkereszt emlékünnepség
Május 13. Pusztamérges, Nemzetközi töltött káposzta főző verseny (tényleg van ilyen:)
Május 20. Bélmegyer, Fási Vadászház (zártkörű)
Május 27. Törökszentmiklós, Székács Elemér Szakközépiskola, Alapítványi- és Batyus bál
Június 2. Bagamér, Négy Nyárfa, záró megakoncert
Itt tekinthetik meg "Isten véled édes Piroskám! 2012" turném állomásait. A gyér érdeklődésre való tekintettel egy megyében csak egyszer lépek fel. Íme az időpontok:
Április 1. Aranyosapáti, Arany Naplemente Nyugdíjasklub (lemezbemutató koncert)
Április 7. Felsőzsolca, Általános Művelődési Központ
Április 15. Szúcs, bányatelep, Falunap
Április 23. Felsőpetény, Kaolinbánya kisvasútja, avatóünnepség
Május 1. Gyömrő, Tőzeges-tó, Majális
Május 7. Harkakötöny, Pajorkereszt emlékünnepség
Május 13. Pusztamérges, Nemzetközi töltött káposzta főző verseny (tényleg van ilyen:)
Május 20. Bélmegyer, Fási Vadászház (zártkörű)
Május 27. Törökszentmiklós, Székács Elemér Szakközépiskola, Alapítványi- és Batyus bál
Június 2. Bagamér, Négy Nyárfa, záró megakoncert
Fáj a szívem
Hogy miért? Mert baszottul magányosnak érzem most magam. Valószínűleg pszichológiai oka van most ennek a fájdalomnak: a tudatalattim megtelt a magány érzeteivel és most a felszínre tört. Van néha ilyen időszakom, amikor egy probléma elég erősen a tudomásomra hozza, hogy meg kéne már oldani. Ezt most legfőképpen úgy: el kéne már megint menni innen, ahol van ember, akivel legalább el tudok menni sörözni vagy legideálisabb esetben: van egy buksza aki játszótársam akar lenni. Na, megyek, kész van a tojás.
2012. február 15., szerda
Rímváltás III.
(Szerzők: ugyanazok, mint az első kettőnél. Hogy melyikünk melyiket írta, azt találjátok ki! :)
I.
Nagyon tudod, hogy
mi van velem, pedig nem
is panaszkodom :D
II.
Mert mindent tudok
mondhatnám dölyfösen, de
csak jól tippelek;)
I.
Nagyon tudod, hogy
mi van velem, pedig nem
is panaszkodom :D
II.
Mert mindent tudok
mondhatnám dölyfösen, de
csak jól tippelek;)
2012. február 5., vasárnap
Írország-Wales 21-23
Mivel egyre jobban szeretem a walesi válogatottat, meg úgy általában Walest és a walesieket, ezért az ő eredményeiket is közzé teszem. Egy nagyon izgalmas meccsen, az utolsó percben szerzett büntetővel végül is megverték Írországot, akit a torna legnagyobb esélyesének tartottak, és az írek 21-15-re vezettek is a meccs folyamán. Akkor biztos senki sem tett volna egy halfpennyt sem a walesiek győzelmére. :)
Célok: Best, Bowe (IRL) ill. Davies (2), North (WAL)
Jutalomrúgások: Sexton (IRL) ill. Halfpenny (WAL)
Büntetők: Sexton (3) ill. Halfpenny (2)
Célok: Best, Bowe (IRL) ill. Davies (2), North (WAL)
Jutalomrúgások: Sexton (IRL) ill. Halfpenny (WAL)
Büntetők: Sexton (3) ill. Halfpenny (2)
2012. február 4., szombat
Skócia-Anglia 6-13
Megint megkezdődött a Hat Nemzet, a világ legrégebb óta lebonyolításra kerülő rugby-tornája. A rosszul játszó angolok megverték a még rosszabbul játszó skótokat.
Cél: Hodgson (ENG)
Jutalomrúgás: Farrell (ENG)
Büntetők: Parks (2) ill. Farrell (2)
Cél: Hodgson (ENG)
Jutalomrúgás: Farrell (ENG)
Büntetők: Parks (2) ill. Farrell (2)
2012. január 24., kedd
Mese XLV.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kávézó. Romantikus kis kávézó volt, amelyben mindig a Csokoládé zenéje szólt. Egy városkában volt ez a kávézó, minden városkák legvidámabbikában, amely egy meleg vizű tenger partján feküdt. A kávézónak volt egy nagyon takaros tulajnője is, akinek gyönyörű mosolya és még gyönyörűbb feneke volt. Csak épp neve nem volt a kávézónak. Vendégei csak úgy hívták: A Vendéglő, Amely A Nevét Is Elfelejtette. Ám egy ilyen hosszú nevet nem sok embernek volt kedve kiejteni, ezért nem is akadt sok vendége a helynek. Azok viszont igen szerették a helyet és a tulajnő is szerette őket. Csak úgy siklott az asztalok között, mintha táncot járna, szoknyája libbent és tavaszi virágok illata vette körül.
Történt egyszer, hogy egy ősz-öreg rabbi tévedt be a kávézóba. Leült és rendelt egy kávét és egy bagelt. A tulajnő ki is vitte. A rabbi belekortyolt a teába, aztán beleharapott a bagelbe. Arcán azonnal elömlött a mennyei boldogság.
-Mademoiselle! Ez a bagel fenséges! – mondta mosolyogva a rabbi. –Megboldogult mámém készített ilyet. Aki ilyen fenséges bagelt tud sütni, abban nagy dolgok lakoznak.
-Bárcsak úgy lenne, rabbi. – sóhajtozott a leány. –Ám maholnap be kell zárnom a boltot, és olyan egyedül vagyok, mint az ujjam.
-Ne aggódjon, Mademoiselle! Hamarosan minden bújára-bajára akad megoldás. – ezzel kiitta kavéja utolsó kortyát, és hamiskás mosollyal az orra alatt (nem antiszemita utalás) távozott.
A következő nap bejött a kávézóba egy dalia. De még milyen jóképű dalia! Magas volt, karcsú testén csak úgy duzzadtak az izmok, mosolya lehengerlő volt, bal kezében a Kis Nemzetközi Ellenkultúra Határozó, jobb kezében pedig a Liberalism for Dummies volt. Többnyire a süldőlányok Nietzschével a szatyorban voltak az esetei, akik aztán nem viccelnek. Ezért egy idő után elege is lett ezekből, és egy olyan lánykára vágyott, akivel jókat nevetgélhet. Hát, ezt meg is találta a tulajnőben. Csakhamar összemelegedtek, jókat nevetgéltek, kávéztak, moziba, színházba, kiállításokra jártak, néha kirúgtak a hámból. Szóval remekül érezték magukat. Ám a kávézó sehogy sem akart menni. A daliának ekkor eszébe jutott, hogy elmegy és elhozza a világ legjobb kávébabját, a Dragon Coffee-t. Nevét onnan kapta, hogy azon kávészemeket, amelyeket a Híres Dél-tengeri Sárkány megevett és áthaladt a bélcsatornáján, a helyi telepesek megtisztították és eladták. Ám ez nem volt veszélytelen foglalkozás, mert a sárkány nem szerette, ha a bélsarával kufárkodnak, ezért ha rajtakapta a telepeseket, kegyetlenül elpusztította őket. A dalia azonban annyira szerette a tulajnőt, hogy érte még ezt a veszélyt is vállalta(a szerző szerényen megjegyzi, hogy talán a kávézó elvesztése kevésbé fájt volna a tulajnőnek, mint a daliáé). Csodálatos képzeletbeli tájakon vezetett át az útja, amelyek leírását a szerzőnek most nincs kedve kidolgozni. Hosszú vándorútja végén csak elért a Híres Dél-tengeri Sárkány Barlangjához. El is kezdett keresgélni a megemésztett babszemek után, ám az ígéretesnek látszó kupacokról csakhamar kiderült, hogy vagy nem a Sárkány bélsarából vagy egyszerűen csak sárból vannak. Meg kell hagyni: szar meló volt. Ám kutatásait végül siker koronázta.Egy világosbarna kupacban meglátta a sötétbarna szemeket. Épp szedegette őket össze, amikor egyszer csak egy hatalmas árnyék magasodott felé: A Sárkány.
-Most elpusztitalak, te kis ganéjtúró mitugrász! – üvöltötte, majd a nyomatékosítás eszközeként fújt egy lángcsóvát.
-Ha már meg kell halnom, lenne egy utolsó kívánságom: szeretnék felolvasni a Marx-Freud válogatott levelezései Ron Jeremy kommentárjaival XLV. kötetéből.
-Rendben, - legyintett nagylelkűen a Sárkány – azt még megvárom. Irodalmi vacsora lesz. Úgysem volt erre semmilyen kulturális esemény már évszázadok óta. Persze néha a helyi kínai többség eljön ide megünnepelni a Sárkány évét, de az nem számít annyira. Főként csak isznak meg petárdáznak.
A dalia el is kezdte fennhangon olvasni a könyvet, amely olyan szörnyen unalmasnak bizonyult, hogy a Sárkány először saját farkába harapott majd egyszerűen elájult, mint a régi szép időkben, tanévnyitók alkalmával. A dalia ekkor felkapta a zsákot és iszkolt is haza a fent nem részletezett tájakon keresztül. Mikor hazaérkezett, a tulajnő nagy örömmel fogadta. Miután kikeltek az ágyból, a tulajnő le is darálta a kávébabokat és elkezdte árulni. Ám az emberek erre sem akartak betérni a kávézóba.
Az egyik napon aztán bejött két arab dalia. Vagyis csak az egyik volt daliásnak mondható vékony, égimeszelő termetével, a másik inkább alacsony volt és tömzsi. Ám mindkettejük arcán széles mosoly ült. Az égimeszelő arcán széles vigyor ült, míg a tömzsi rejtelmesen mosolygott. A tömzsi oda is ballagott kacsázó lépteivel a pulthoz és így szólt:
-Egy kávét kérnék, aranyom. Négy cukorral.
-Micsoda, Abdul?! Négy cukor, mi?! Tesék?(sic!) Elég lesz neked kettő is! A sok szénhidrát árt a szervezetnek. Állitólag. Különben is, mi ez a csendőrpertu, hogy csak így learanyomozod a hölgyet?! Nem őriztetek együtt vizilovat! - torkolta le társát az égimeszelő.
A két furcsa szerzetről kiderült, hogy épp most akarják megnyitni a közelben a Kalifa Büfét, és a tulajnőtől érdeklődtek, hogy milyen is a forgalom errefelé? A tulajdonosnő mondta, hogy hát elég gyér, de a vendégek, akik mégis betérnek, nagyon cukik. Mosolygós Abdul (az alacsonyabbik) ekkor elkezdte szakállát simogatni, majd így szólt:
-Talán túl hosszú és furcsa a hely neve. Senki sem beszél meg találkozót, pláne randevút egy olyan helyre, aminek az a neve, hogy A Vendéglő, Amely A Nevét Is Elfelejtette. Mi a becses neved, Kedves Hölgy?
-Maja.
-Akkor legyen a hely neve Café Maja. – javaslta Abdul.
-Nehogy már az legyen, hogy becenevekről nevezzünk el vendéglátóipari egységeket! – horkant fel Vigyorgós Karim (az égimeszelő). – Példának okáért a Kalifát boldogult nagyapámról, Harún el-Rashid Kalifáról neveztük el, aki a Perzsa Minisztertanács elnöke volt, míg az Abdulé csak egyszerű munkásőr.
Ám a szerelmeseknek tetszett az ötlet, és el is nevezték a helyet Café Majának. El is kezdtek seregleni az emberek, mert tetszett nekik a név rövidsége és meleg hangzása. Meg persze a Kalifa kebabjait is le kellett öblíteni valahol, mert Karim és Abdul mosolya mindenkit becsapott és a Csípős mehet bele?-kérdésre mindannyian igennel válaszoltak, nem is sejtve, hogy milyen méregerős is a szósz. Ezért az apró kis segítségért a két kebabos mindig ingyen fogyaszthatott a Café Majában, amit gyakorta meg is tettek. A szerelmesek pedig boldogan éltek, míg meg nem haltak.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
Történt egyszer, hogy egy ősz-öreg rabbi tévedt be a kávézóba. Leült és rendelt egy kávét és egy bagelt. A tulajnő ki is vitte. A rabbi belekortyolt a teába, aztán beleharapott a bagelbe. Arcán azonnal elömlött a mennyei boldogság.
-Mademoiselle! Ez a bagel fenséges! – mondta mosolyogva a rabbi. –Megboldogult mámém készített ilyet. Aki ilyen fenséges bagelt tud sütni, abban nagy dolgok lakoznak.
-Bárcsak úgy lenne, rabbi. – sóhajtozott a leány. –Ám maholnap be kell zárnom a boltot, és olyan egyedül vagyok, mint az ujjam.
-Ne aggódjon, Mademoiselle! Hamarosan minden bújára-bajára akad megoldás. – ezzel kiitta kavéja utolsó kortyát, és hamiskás mosollyal az orra alatt (nem antiszemita utalás) távozott.
A következő nap bejött a kávézóba egy dalia. De még milyen jóképű dalia! Magas volt, karcsú testén csak úgy duzzadtak az izmok, mosolya lehengerlő volt, bal kezében a Kis Nemzetközi Ellenkultúra Határozó, jobb kezében pedig a Liberalism for Dummies volt. Többnyire a süldőlányok Nietzschével a szatyorban voltak az esetei, akik aztán nem viccelnek. Ezért egy idő után elege is lett ezekből, és egy olyan lánykára vágyott, akivel jókat nevetgélhet. Hát, ezt meg is találta a tulajnőben. Csakhamar összemelegedtek, jókat nevetgéltek, kávéztak, moziba, színházba, kiállításokra jártak, néha kirúgtak a hámból. Szóval remekül érezték magukat. Ám a kávézó sehogy sem akart menni. A daliának ekkor eszébe jutott, hogy elmegy és elhozza a világ legjobb kávébabját, a Dragon Coffee-t. Nevét onnan kapta, hogy azon kávészemeket, amelyeket a Híres Dél-tengeri Sárkány megevett és áthaladt a bélcsatornáján, a helyi telepesek megtisztították és eladták. Ám ez nem volt veszélytelen foglalkozás, mert a sárkány nem szerette, ha a bélsarával kufárkodnak, ezért ha rajtakapta a telepeseket, kegyetlenül elpusztította őket. A dalia azonban annyira szerette a tulajnőt, hogy érte még ezt a veszélyt is vállalta(a szerző szerényen megjegyzi, hogy talán a kávézó elvesztése kevésbé fájt volna a tulajnőnek, mint a daliáé). Csodálatos képzeletbeli tájakon vezetett át az útja, amelyek leírását a szerzőnek most nincs kedve kidolgozni. Hosszú vándorútja végén csak elért a Híres Dél-tengeri Sárkány Barlangjához. El is kezdett keresgélni a megemésztett babszemek után, ám az ígéretesnek látszó kupacokról csakhamar kiderült, hogy vagy nem a Sárkány bélsarából vagy egyszerűen csak sárból vannak. Meg kell hagyni: szar meló volt. Ám kutatásait végül siker koronázta.Egy világosbarna kupacban meglátta a sötétbarna szemeket. Épp szedegette őket össze, amikor egyszer csak egy hatalmas árnyék magasodott felé: A Sárkány.
-Most elpusztitalak, te kis ganéjtúró mitugrász! – üvöltötte, majd a nyomatékosítás eszközeként fújt egy lángcsóvát.
-Ha már meg kell halnom, lenne egy utolsó kívánságom: szeretnék felolvasni a Marx-Freud válogatott levelezései Ron Jeremy kommentárjaival XLV. kötetéből.
-Rendben, - legyintett nagylelkűen a Sárkány – azt még megvárom. Irodalmi vacsora lesz. Úgysem volt erre semmilyen kulturális esemény már évszázadok óta. Persze néha a helyi kínai többség eljön ide megünnepelni a Sárkány évét, de az nem számít annyira. Főként csak isznak meg petárdáznak.
A dalia el is kezdte fennhangon olvasni a könyvet, amely olyan szörnyen unalmasnak bizonyult, hogy a Sárkány először saját farkába harapott majd egyszerűen elájult, mint a régi szép időkben, tanévnyitók alkalmával. A dalia ekkor felkapta a zsákot és iszkolt is haza a fent nem részletezett tájakon keresztül. Mikor hazaérkezett, a tulajnő nagy örömmel fogadta. Miután kikeltek az ágyból, a tulajnő le is darálta a kávébabokat és elkezdte árulni. Ám az emberek erre sem akartak betérni a kávézóba.
Az egyik napon aztán bejött két arab dalia. Vagyis csak az egyik volt daliásnak mondható vékony, égimeszelő termetével, a másik inkább alacsony volt és tömzsi. Ám mindkettejük arcán széles mosoly ült. Az égimeszelő arcán széles vigyor ült, míg a tömzsi rejtelmesen mosolygott. A tömzsi oda is ballagott kacsázó lépteivel a pulthoz és így szólt:
-Egy kávét kérnék, aranyom. Négy cukorral.
-Micsoda, Abdul?! Négy cukor, mi?! Tesék?(sic!) Elég lesz neked kettő is! A sok szénhidrát árt a szervezetnek. Állitólag. Különben is, mi ez a csendőrpertu, hogy csak így learanyomozod a hölgyet?! Nem őriztetek együtt vizilovat! - torkolta le társát az égimeszelő.
A két furcsa szerzetről kiderült, hogy épp most akarják megnyitni a közelben a Kalifa Büfét, és a tulajnőtől érdeklődtek, hogy milyen is a forgalom errefelé? A tulajdonosnő mondta, hogy hát elég gyér, de a vendégek, akik mégis betérnek, nagyon cukik. Mosolygós Abdul (az alacsonyabbik) ekkor elkezdte szakállát simogatni, majd így szólt:
-Talán túl hosszú és furcsa a hely neve. Senki sem beszél meg találkozót, pláne randevút egy olyan helyre, aminek az a neve, hogy A Vendéglő, Amely A Nevét Is Elfelejtette. Mi a becses neved, Kedves Hölgy?
-Maja.
-Akkor legyen a hely neve Café Maja. – javaslta Abdul.
-Nehogy már az legyen, hogy becenevekről nevezzünk el vendéglátóipari egységeket! – horkant fel Vigyorgós Karim (az égimeszelő). – Példának okáért a Kalifát boldogult nagyapámról, Harún el-Rashid Kalifáról neveztük el, aki a Perzsa Minisztertanács elnöke volt, míg az Abdulé csak egyszerű munkásőr.
Ám a szerelmeseknek tetszett az ötlet, és el is nevezték a helyet Café Majának. El is kezdtek seregleni az emberek, mert tetszett nekik a név rövidsége és meleg hangzása. Meg persze a Kalifa kebabjait is le kellett öblíteni valahol, mert Karim és Abdul mosolya mindenkit becsapott és a Csípős mehet bele?-kérdésre mindannyian igennel válaszoltak, nem is sejtve, hogy milyen méregerős is a szósz. Ezért az apró kis segítségért a két kebabos mindig ingyen fogyaszthatott a Café Majában, amit gyakorta meg is tettek. A szerelmesek pedig boldogan éltek, míg meg nem haltak.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
2012. január 17., kedd
Mese XLIV.
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy király (nem L. Norbert). A Bolondság szigetek (kirájivár, félemelet balra) uralkodója volt. Népe szerette, az országban rajta kívül a béke és a jólét uralkodott.
Ám a király bazira unta magát. Egész nap csak ült a tronján, bal keze mutatoujján koronájat porgette, mig jobb kezevel fejet tamasztva a karfara konyokolt. Sokszor foglalkoztatta az a gondolat is, hogy vajon jo uralkodo-e o? Mert hat a Bolondsag szigeteken minden olyan olajozottan mukodott, hogy ezt az orszagot barki emberfia elkormanyozhatta volna. Vajon tenyleg arra szuletett o, hogy uralkodo legyen, vagy valami mas vele a Teremto terve. Addig-addig foglalkoztattak ezek a gondolatok, mig egyszer fogta magat, alruhat oltott es elszokott.
Atkelt Het Tengeren, sivatagon, kalandozott vadonban , mig egy vandor szini tarsulatba nem botlott. El is szegodott hozzajuk plakatragasztonak. Bejartak igy mind a hat vilagot, megaldva es lekopve mindenutt . Epp egy eszaki varosban jartak, ahol metszo szelek fujtak. Annyira metszo szelek, hogy a tarsulat legjobb szinesze, - aki az epp bemutatando kiralydrama cimszerepet jatszotta volna, - agynak is esett. Mi legyen most a teendo? A direktor egybol a kiralyhoz fordult.
- Egyetlen valamire valo szineszem agynak esett, a tobbi meg atkozott csepurago. Nem jatszanad el, kedves ocsem, a cimszerepet? Megvan benned a fenseg, jelenleted tekintelyt parancsol. Az isten is kiralydramaba teremtett!
A legeny ra is allt. Megtanulta a szoveget, es este mar a vilagot jelento deszkakon is allt. A szinfalak mogott meg ragyujtott egy cigarettara, amit mar nem szivott el , vett egy mely lelegzetet, majd belekezdett:
-York napsutese rosszkedvunk telet
Tundoklo nyarra valtoztatta at
Orszagunkrol mar elvonult a kod
S alamerult a tenger hullamain
Az eloadas fergeteges siker lett. A direktor lelkendezve futott a rangrejtett uralkodohoz.
-Azonnal elbocsajtom azt a betegeskedo pojacat. Te leszel tarsulatunk legragyogobb ekkove. Epp most kaptunk egy meghivast Helsingorbe.
-Bocsass meg nekem, direktorom, de en mar oda nem tartok veletek.
-Miert? Tan csak nem fizetesemelest akarsz? Ketszer annyit fizetek neked, mint annak a gothos csepuragonak!
-Nem errol van szo. Valami buzlik Daniaban nekem. Mashol probalok szerencset.
A direktor csak ertetlenkedve a fejet razta, de hat mit volt mit tenni, elfogadta a kiraly tavozasat. Szerette volna ugyan a tarsulat tagjai kozott tudni, de a plakatragasztobol oly merteku hatarozottsag aradt, hogy nem mert dacolni a dontesevel.
A kiraly valodi oka arra, hogy ne menjen Helsingorbe, az volt, hogy tavoli rokonsagban allt a dan kiralyi csaladdal, es nem akarta, hogy felismerjek. Ezert inkabb letelepedett a szeles varosban, es postas lett. Minden reggel kopkazott, szortirozott, berakta jaras szerint a leveleket, bucikat csinalt beloluk, atvette az ajanlott leveleket es az utalvanyokat, azokat is jaras szerint berakta. Ezek utan berakta a puttonyba a bucikat, es elindult kezbesiteni. Utkozben megkinaltak kaveval, nehol udito (ejstd:sor) is akadt. Szellemileg es fizikailag is megterhelo feladat volt, de legalabb rosszul fizetett. A kiraly viszont szerette csinalni, mert friss levegon volt, mozgott es legfokeppen megismerte a hetkoznapi emberek ugyes-bajos dolgait. Egy ido utan mar csak ranezett egy levelre, es tudta, hogy mi van benne. Latta a gazdagok villait, a szegenyek nyomornegyedeit, a legmelyebb gonoszsagnak es a legmagasztosabb josagnak is szemtanuja volt. Raadasul, ha kezbesites kozben rajott a szapora, az A/5-os ertesitok papir gyanant is megtettek. Egyszer aztan egy utalvanyt vitt minden emberek legbolcsebbikenek, maganak Zoltan Andrasnak. Mikozben szurkolta le neki az osszeget, Zoltan Andras ujjaival a bajszat simogatta, majd egyszer csak igy szolt:
-Maganak nem postasnak kene lennie.Maga karizmatikus, helyen van az esze es a szive is. Egy orszagot kene inkabb vezetnie, de legalabb egy kozepvallalatot.
-Es mindezt abbol szurte le, ahogyan kifizettem onnek az utalvanyt? – kerdezte a kiraly.
-En vagyok Zoltan Andras, minden emberek legbolcsebbike. Az 1+6 modszerrel dolgozom. Higgye el fiatalember, tobb van magaban, mint kepzelne.
A kiraly erosen elgondolkozott minden emberek legbolcsebbikenek szavain. Rajott, hogy elege van a korai kelesbol es hogy olyan emberek parancsoljanak neki, akik azt mondjak, hogy “beleter a postaladaba”. Fogta magat, vallara vetette tarisznyajat es tovabbindult.
Egy varosba vezette utja, minden varosok legvidamabbikaba, amely egy meleg vizu tenger partjan fekudt. Ahogy ment-mendegelt a varosban, egyszer csak meglatott egy gyonyoru lanyt az egyik kavezo teraszan, aki epp az asztalokat torolgette es a hamutartokat rakta ki. Nosza, fogta magat, es el is szegodott a Café Majaba (mert igy hivtak a kavezot). Romatikus kis kavezo volt, ahol egesz nap sutemeny illata es a Csokolade zeneje terjengett. Az a fajta hely, amire azt mondjak: cuki. Ahogy naprol-napra tobbet es tobbet volt a lany mellett, egyre nagyobb szerelemre gyult iranta. Kiderult, hogy a leany nem csak szep, de okos es vices is. Raadasul takaros es remekul foz is. De a kiraly talan ezen tulajdonsagok hianyara sem vetett volna ugyet, mert neki az volt a legfontosabb, hogy a leany mellette legyen, mert jelenlete nyugalmat es a hatartalan szeretet erzeset adta neki. A leany is csakhamar szerelemre lobbant a kiraly irant. Igy eldegeltek boldogan, vadhazassagban. Vezettek a kavehazat, minden este talaltak a masik testen valami ujat, amit szerethetnek, aztan nyugovora tertek. Reggel pedig egymas mellett ebredtek, aminel nem kellett nekik nagyobb ajandek. Am egy napon egy sarkany, - aki megelegelte, hogy minden varosok legvidamabbika olyan vidam, - betort a varosba, es elragadta a leanyt. Tobb se kellett a kiralynak, feloltotte fekete panceljat (Miert fekete? Slankit.) es elindult, hogy megkuzdjon a fenevaddal.
El is ert a bestia barlangjahoz, es ott igy szolt:
-Gyere ki, te sarkany! Elragadtad tolem a kedvesemet, ezert megkuzdunk eletre-halara!
-Megy a faszom. Nem fogok holmi pultosokkal megkuzdeni. Vagy hogy is szeretitek magatokat hivni? Ja, megvan; barista. Hahaha – nevetett a sarkany. –Tudd meg, en elso osztalyu sarkany vagyok, summa cum laudeval vegeztem tuzfujasbol a newporti egyetemen. En csak kiralyokkal, hercegekkel, grofokkal kuzdok meg. Max nagykalapos totokkal es valogatott ciganylegenyekkel.
-Akkor most rajtam a sor, hogy felfedjem kiletemet. – valaszolta a legeny. –En a Bolondsag Szigetek rangrejtett uralkodoja vagyok, a kardforgatasra maga Dorsigny tanitott meg. – es e szavakkal egyszeruen keresztulszurta a fenevadat. Mert azert a vivoleckeken kivul a Sarkanyanatomia I-III. ertelmisegi modul is jol jott, amit az egyetemen tanult.
A kiraly ezek utan mar nem tarthatta titokban kedvese elott kiletet, igy csakhamar osszehazasodtak es visszatertek a Bolondsag Szigetekre, hogy jo kiralya es jo kiralyneje legyenek a nepnek. A leany nagyon orult annak, hogy kiralyne lehet, mert hat egy kiralyi fizetesbol eleg sok ruha, cipo es taska jon ki, de a szive kicsit szomoru is volt, hogy ott kellett hagynia a kavezot. Addig-addig szomorkodott, mig a kiraly teglankent at nem hozatta a Café Majat, igy a Bolonsag Szigetek lett az elso es egyetlen orszag, ahol a kiralyne szolgalta ki a vendegeket.
ITT A VEGE, FUSS EL VELE!
Ám a király bazira unta magát. Egész nap csak ült a tronján, bal keze mutatoujján koronájat porgette, mig jobb kezevel fejet tamasztva a karfara konyokolt. Sokszor foglalkoztatta az a gondolat is, hogy vajon jo uralkodo-e o? Mert hat a Bolondsag szigeteken minden olyan olajozottan mukodott, hogy ezt az orszagot barki emberfia elkormanyozhatta volna. Vajon tenyleg arra szuletett o, hogy uralkodo legyen, vagy valami mas vele a Teremto terve. Addig-addig foglalkoztattak ezek a gondolatok, mig egyszer fogta magat, alruhat oltott es elszokott.
Atkelt Het Tengeren, sivatagon, kalandozott vadonban , mig egy vandor szini tarsulatba nem botlott. El is szegodott hozzajuk plakatragasztonak. Bejartak igy mind a hat vilagot, megaldva es lekopve mindenutt . Epp egy eszaki varosban jartak, ahol metszo szelek fujtak. Annyira metszo szelek, hogy a tarsulat legjobb szinesze, - aki az epp bemutatando kiralydrama cimszerepet jatszotta volna, - agynak is esett. Mi legyen most a teendo? A direktor egybol a kiralyhoz fordult.
- Egyetlen valamire valo szineszem agynak esett, a tobbi meg atkozott csepurago. Nem jatszanad el, kedves ocsem, a cimszerepet? Megvan benned a fenseg, jelenleted tekintelyt parancsol. Az isten is kiralydramaba teremtett!
A legeny ra is allt. Megtanulta a szoveget, es este mar a vilagot jelento deszkakon is allt. A szinfalak mogott meg ragyujtott egy cigarettara, amit mar nem szivott el , vett egy mely lelegzetet, majd belekezdett:
-York napsutese rosszkedvunk telet
Tundoklo nyarra valtoztatta at
Orszagunkrol mar elvonult a kod
S alamerult a tenger hullamain
Az eloadas fergeteges siker lett. A direktor lelkendezve futott a rangrejtett uralkodohoz.
-Azonnal elbocsajtom azt a betegeskedo pojacat. Te leszel tarsulatunk legragyogobb ekkove. Epp most kaptunk egy meghivast Helsingorbe.
-Bocsass meg nekem, direktorom, de en mar oda nem tartok veletek.
-Miert? Tan csak nem fizetesemelest akarsz? Ketszer annyit fizetek neked, mint annak a gothos csepuragonak!
-Nem errol van szo. Valami buzlik Daniaban nekem. Mashol probalok szerencset.
A direktor csak ertetlenkedve a fejet razta, de hat mit volt mit tenni, elfogadta a kiraly tavozasat. Szerette volna ugyan a tarsulat tagjai kozott tudni, de a plakatragasztobol oly merteku hatarozottsag aradt, hogy nem mert dacolni a dontesevel.
A kiraly valodi oka arra, hogy ne menjen Helsingorbe, az volt, hogy tavoli rokonsagban allt a dan kiralyi csaladdal, es nem akarta, hogy felismerjek. Ezert inkabb letelepedett a szeles varosban, es postas lett. Minden reggel kopkazott, szortirozott, berakta jaras szerint a leveleket, bucikat csinalt beloluk, atvette az ajanlott leveleket es az utalvanyokat, azokat is jaras szerint berakta. Ezek utan berakta a puttonyba a bucikat, es elindult kezbesiteni. Utkozben megkinaltak kaveval, nehol udito (ejstd:sor) is akadt. Szellemileg es fizikailag is megterhelo feladat volt, de legalabb rosszul fizetett. A kiraly viszont szerette csinalni, mert friss levegon volt, mozgott es legfokeppen megismerte a hetkoznapi emberek ugyes-bajos dolgait. Egy ido utan mar csak ranezett egy levelre, es tudta, hogy mi van benne. Latta a gazdagok villait, a szegenyek nyomornegyedeit, a legmelyebb gonoszsagnak es a legmagasztosabb josagnak is szemtanuja volt. Raadasul, ha kezbesites kozben rajott a szapora, az A/5-os ertesitok papir gyanant is megtettek. Egyszer aztan egy utalvanyt vitt minden emberek legbolcsebbikenek, maganak Zoltan Andrasnak. Mikozben szurkolta le neki az osszeget, Zoltan Andras ujjaival a bajszat simogatta, majd egyszer csak igy szolt:
-Maganak nem postasnak kene lennie.Maga karizmatikus, helyen van az esze es a szive is. Egy orszagot kene inkabb vezetnie, de legalabb egy kozepvallalatot.
-Es mindezt abbol szurte le, ahogyan kifizettem onnek az utalvanyt? – kerdezte a kiraly.
-En vagyok Zoltan Andras, minden emberek legbolcsebbike. Az 1+6 modszerrel dolgozom. Higgye el fiatalember, tobb van magaban, mint kepzelne.
A kiraly erosen elgondolkozott minden emberek legbolcsebbikenek szavain. Rajott, hogy elege van a korai kelesbol es hogy olyan emberek parancsoljanak neki, akik azt mondjak, hogy “beleter a postaladaba”. Fogta magat, vallara vetette tarisznyajat es tovabbindult.
Egy varosba vezette utja, minden varosok legvidamabbikaba, amely egy meleg vizu tenger partjan fekudt. Ahogy ment-mendegelt a varosban, egyszer csak meglatott egy gyonyoru lanyt az egyik kavezo teraszan, aki epp az asztalokat torolgette es a hamutartokat rakta ki. Nosza, fogta magat, es el is szegodott a Café Majaba (mert igy hivtak a kavezot). Romatikus kis kavezo volt, ahol egesz nap sutemeny illata es a Csokolade zeneje terjengett. Az a fajta hely, amire azt mondjak: cuki. Ahogy naprol-napra tobbet es tobbet volt a lany mellett, egyre nagyobb szerelemre gyult iranta. Kiderult, hogy a leany nem csak szep, de okos es vices is. Raadasul takaros es remekul foz is. De a kiraly talan ezen tulajdonsagok hianyara sem vetett volna ugyet, mert neki az volt a legfontosabb, hogy a leany mellette legyen, mert jelenlete nyugalmat es a hatartalan szeretet erzeset adta neki. A leany is csakhamar szerelemre lobbant a kiraly irant. Igy eldegeltek boldogan, vadhazassagban. Vezettek a kavehazat, minden este talaltak a masik testen valami ujat, amit szerethetnek, aztan nyugovora tertek. Reggel pedig egymas mellett ebredtek, aminel nem kellett nekik nagyobb ajandek. Am egy napon egy sarkany, - aki megelegelte, hogy minden varosok legvidamabbika olyan vidam, - betort a varosba, es elragadta a leanyt. Tobb se kellett a kiralynak, feloltotte fekete panceljat (Miert fekete? Slankit.) es elindult, hogy megkuzdjon a fenevaddal.
El is ert a bestia barlangjahoz, es ott igy szolt:
-Gyere ki, te sarkany! Elragadtad tolem a kedvesemet, ezert megkuzdunk eletre-halara!
-Megy a faszom. Nem fogok holmi pultosokkal megkuzdeni. Vagy hogy is szeretitek magatokat hivni? Ja, megvan; barista. Hahaha – nevetett a sarkany. –Tudd meg, en elso osztalyu sarkany vagyok, summa cum laudeval vegeztem tuzfujasbol a newporti egyetemen. En csak kiralyokkal, hercegekkel, grofokkal kuzdok meg. Max nagykalapos totokkal es valogatott ciganylegenyekkel.
-Akkor most rajtam a sor, hogy felfedjem kiletemet. – valaszolta a legeny. –En a Bolondsag Szigetek rangrejtett uralkodoja vagyok, a kardforgatasra maga Dorsigny tanitott meg. – es e szavakkal egyszeruen keresztulszurta a fenevadat. Mert azert a vivoleckeken kivul a Sarkanyanatomia I-III. ertelmisegi modul is jol jott, amit az egyetemen tanult.
A kiraly ezek utan mar nem tarthatta titokban kedvese elott kiletet, igy csakhamar osszehazasodtak es visszatertek a Bolondsag Szigetekre, hogy jo kiralya es jo kiralyneje legyenek a nepnek. A leany nagyon orult annak, hogy kiralyne lehet, mert hat egy kiralyi fizetesbol eleg sok ruha, cipo es taska jon ki, de a szive kicsit szomoru is volt, hogy ott kellett hagynia a kavezot. Addig-addig szomorkodott, mig a kiraly teglankent at nem hozatta a Café Majat, igy a Bolonsag Szigetek lett az elso es egyetlen orszag, ahol a kiralyne szolgalta ki a vendegeket.
ITT A VEGE, FUSS EL VELE!
2011. december 28., szerda
Mese XLIII.
Ez a tortenet meg a hires-nevezetes uralkodo, Vitez Coleslaw uralkodasa idejen esett meg.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kiralylany, Alkoholilla hercegkisasszony. Olyan szep volt, hogy a Napra lehetett nezni, de rea nem. Boldogan eldegelt szulei palotajaban, folyton fecsego anyja, morgos apja es kelekotya batyja tarsasagaban. Egyszer aztan elhatarozta, hogy nyakaba veszi a vilagot. Ment-mendegelt a taljanok, a hispanok es a francuzok foldjen keresztul, mig vegul a Kodos Nagy Albionban kotott ki. Itt a Pequod elso tisztjenek szolgalataba szegodott.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy legeny. Nagyon ravasz es ugyes legeny volt, az a fajta, akire azt mondjak, a jeg hatan is megel. Szeretet nelkuli csaladban nott fel, sohasem ertette, hogyan is szulethetett ezek koze az emberek koze. Egyszer aztan elhatarozta, hogy nyakaba veszi a vilagot. Beutazta mind az ot vilagot egy cethal gyomraban, ahogy mondani szoktak, volt minden, csak akasztott ember nem, mig vegul a Kodos Nagy Albionban kotott ki.
Ahogy Alkoholilla kiralykisasszony rangrejtve az elso tiszt hazanak teraszan levo asztalokat torolgette, a legeny epp arra setalt, es meglatta. Egybol szerelemre gyulladt a leany irant. A hercegno is meglatta a legenyt, es azt gondolta: -Milyen szemrevalo dalia!
Am Alkoholilla kiralykisasszonyt nem mindenki szerette. Irigye is akadt szepsegenek, a gonosz Lady Catherine de Bourgh szemelyeben, aki a Szigetek legnagyobb hatalmu boszorkanya volt. Egyszer, amikor az elso tiszt balt adott, meg is hivatta magat, majd a leany kozelebe lopakodott, es egy masfel literes martinis uvegge valtoztatta szegeny teremtest. Alkoholilla szerencsejere a legeny is belogott a balra. Mikor a dalia meglatta a varazslatot, amilyen gyorsan csak tudta, felkapta az uvegge valtozott leanyt, mielott meg egy szegeny kovetsegi titkar ratette volna a markat, es jol beszlopalt volna belole.
A legeny nagyon el volt keseredve. Szomoruan ult egy kilometerkovon, mikor arra setalt egy roka.
-Udv, dalia! What‘s occurin‘? ; kerdezte a voros bundas joszag.
-Nagy az en banatom, Rokakoma. Beleszerettem egy leanyba, akit Lady Catherine de Bourgh martinisuvegge valtoztatott. – valaszolta a legeny.
-I'm not gonna lie to you, dalia. En nem roka vagyok, hanem egy varazslo, akit Lady Catherine de Bourgh rokava valtoztatott, mert csak az en varazserom volt akkora, amely vetekedhetett volna az ovevel. Csak a Hires Nyirfajd torheti meg az atkot, amivel Lady Catherine de Bourgh engem sujtott. – mondta az elvarazsolt magus.
-En elhozom neked a Hires Nyirfajdot, ha cserebe megtorod azt az atkot, amivel Lady Catherine de Bourgh sujtotta a szerelmemet.
-Tidy. – allt ra a roka.
A legeny el is indult, hogy megkeresse a Hires Nyirfajdot. Uttalan utakon, suru, sotet rengetegekben bolyongott, mig vegul ratalalt a madar feszkere. Am hogyan is fogja be a Hires Nyirfajdot? A legenynek tamadt egy brillians otlete. Megsutotte hires sajtos kenyeret, mild cheddar-rel, metelohagymaval es Worcester-szosszal, a kenyereket apro darabokra szelte fel, es a darabokat elszorta az uton. A madar kovette is a kenyerdarabok kiszabta utat, igy egyenesen a legeny markaba setalt, aki ravetette magat es megkotozte.
A legeny elvitte a Hires Nyirfajdot a rokanak, aki kitekerte a madar nyakat, kitepte a szivet, majd egy kis petrezselymes vajon megfutatta es megette azt. Ez utan hirtelen osz szakallu varazslova valtozott, amolyan Feher-Gandalf tipusuva (szinkod:068). A varazslo egyhamar visszavaltoztatta a leanyt is, majd elindult, hogy megkeresse Lady Catherine de Bourgh-ot, es megkuzdjon vele varazslo-wrestlingben (alliteracio). Jottere ot nap mulva szamitsatok, pirkadatkor, kelet felol.
A ket fiatal pedig egybekelt, lett ot szep lanyuk(nem utalas a Buszkeseg es baliteletre), es boldogan eltek, mig meg nem haltak.
ITT A VEGE, FUSS EL VELE!
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kiralylany, Alkoholilla hercegkisasszony. Olyan szep volt, hogy a Napra lehetett nezni, de rea nem. Boldogan eldegelt szulei palotajaban, folyton fecsego anyja, morgos apja es kelekotya batyja tarsasagaban. Egyszer aztan elhatarozta, hogy nyakaba veszi a vilagot. Ment-mendegelt a taljanok, a hispanok es a francuzok foldjen keresztul, mig vegul a Kodos Nagy Albionban kotott ki. Itt a Pequod elso tisztjenek szolgalataba szegodott.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy legeny. Nagyon ravasz es ugyes legeny volt, az a fajta, akire azt mondjak, a jeg hatan is megel. Szeretet nelkuli csaladban nott fel, sohasem ertette, hogyan is szulethetett ezek koze az emberek koze. Egyszer aztan elhatarozta, hogy nyakaba veszi a vilagot. Beutazta mind az ot vilagot egy cethal gyomraban, ahogy mondani szoktak, volt minden, csak akasztott ember nem, mig vegul a Kodos Nagy Albionban kotott ki.
Ahogy Alkoholilla kiralykisasszony rangrejtve az elso tiszt hazanak teraszan levo asztalokat torolgette, a legeny epp arra setalt, es meglatta. Egybol szerelemre gyulladt a leany irant. A hercegno is meglatta a legenyt, es azt gondolta: -Milyen szemrevalo dalia!
Am Alkoholilla kiralykisasszonyt nem mindenki szerette. Irigye is akadt szepsegenek, a gonosz Lady Catherine de Bourgh szemelyeben, aki a Szigetek legnagyobb hatalmu boszorkanya volt. Egyszer, amikor az elso tiszt balt adott, meg is hivatta magat, majd a leany kozelebe lopakodott, es egy masfel literes martinis uvegge valtoztatta szegeny teremtest. Alkoholilla szerencsejere a legeny is belogott a balra. Mikor a dalia meglatta a varazslatot, amilyen gyorsan csak tudta, felkapta az uvegge valtozott leanyt, mielott meg egy szegeny kovetsegi titkar ratette volna a markat, es jol beszlopalt volna belole.
A legeny nagyon el volt keseredve. Szomoruan ult egy kilometerkovon, mikor arra setalt egy roka.
-Udv, dalia! What‘s occurin‘? ; kerdezte a voros bundas joszag.
-Nagy az en banatom, Rokakoma. Beleszerettem egy leanyba, akit Lady Catherine de Bourgh martinisuvegge valtoztatott. – valaszolta a legeny.
-I'm not gonna lie to you, dalia. En nem roka vagyok, hanem egy varazslo, akit Lady Catherine de Bourgh rokava valtoztatott, mert csak az en varazserom volt akkora, amely vetekedhetett volna az ovevel. Csak a Hires Nyirfajd torheti meg az atkot, amivel Lady Catherine de Bourgh engem sujtott. – mondta az elvarazsolt magus.
-En elhozom neked a Hires Nyirfajdot, ha cserebe megtorod azt az atkot, amivel Lady Catherine de Bourgh sujtotta a szerelmemet.
-Tidy. – allt ra a roka.
A legeny el is indult, hogy megkeresse a Hires Nyirfajdot. Uttalan utakon, suru, sotet rengetegekben bolyongott, mig vegul ratalalt a madar feszkere. Am hogyan is fogja be a Hires Nyirfajdot? A legenynek tamadt egy brillians otlete. Megsutotte hires sajtos kenyeret, mild cheddar-rel, metelohagymaval es Worcester-szosszal, a kenyereket apro darabokra szelte fel, es a darabokat elszorta az uton. A madar kovette is a kenyerdarabok kiszabta utat, igy egyenesen a legeny markaba setalt, aki ravetette magat es megkotozte.
A legeny elvitte a Hires Nyirfajdot a rokanak, aki kitekerte a madar nyakat, kitepte a szivet, majd egy kis petrezselymes vajon megfutatta es megette azt. Ez utan hirtelen osz szakallu varazslova valtozott, amolyan Feher-Gandalf tipusuva (szinkod:068). A varazslo egyhamar visszavaltoztatta a leanyt is, majd elindult, hogy megkeresse Lady Catherine de Bourgh-ot, es megkuzdjon vele varazslo-wrestlingben (alliteracio). Jottere ot nap mulva szamitsatok, pirkadatkor, kelet felol.
A ket fiatal pedig egybekelt, lett ot szep lanyuk(nem utalas a Buszkeseg es baliteletre), es boldogan eltek, mig meg nem haltak.
ITT A VEGE, FUSS EL VELE!
2011. október 12., szerda
Mostanában egyre több apró, negatív előjelű változás történik körülöttem. Az itthoni gépemen már hang sincs, töltő nélkül nem is működik, de a töltőm meg tönkrement, ezért drága jó anyámét kérem mindig kölcsön. Már hang sincs rajta, és ha egyszer lezárom, akkor mát a rootert sem érzékeli, újra kell indítani. Hétfőtől pedig már a Skype se működik rajta. :) A Jósa Csemegét is átveszi valaki, úgyhogy valószínűleg ott is esni fog a színvonal, bár az már az utóbbi időben is esett, mert Erzsikéék nyitottak egy másik boltot, és erre már nem annyira figyeltek oda. A legfontosabb változás pedig természetesen az, hogy már Montyka sincs közöttünk. Valahogy nem akar marasztalni engem ez a város és ez az ország.:D
2011. október 4., kedd
Gyász
Montyka kilépett az élők sorából. Tizenhárom évig volt velünk, rengeteg szeretet adott és kapott, az utolsó pillanatig vele voltunk. Néhány nap alatt a systema locotoriuma felmondta a szolgálatot{ idős wetie-knél ez igen jellemzó}, ezért el kellett altatni. Örökké velünk lesz, az általa adott és a neki adott szeretetet mindig érezni fogjuk, hiánya idővel nosztaligiává szelidül.
2011. szeptember 29., csütörtök
Fura érzések kavarognak bennem. Először is olyan mértékben áhítozom egy társ iránt, hogy abba a szívem naponta többször is belefájdul. De egyrészt közel s távol nincs olyan ember aki a társamul szegődne, másrészt két hét múlva megyek ki tesómékhoz, elég sok időre, onnan meg valószínűleg tovább Krakkóba, talán életem végéig, úgyhogy nem éppen abban az élethelyzetben vagyok, ami egy tartós kapcsolat alapfeltétele. Ugyanakkor meg olyan emberekhez megyek, akik szeretnek, és tesómnál jobban senkitől se félek, úgyhogy ő biztos hogy rövid időn belül helyrerak. :D Hogy mit hagyok itt? Drága jó anyámékat meg Montykát. A barátaim már régen elmentek innen, olyan nő nincs aki miatt maradnom kéne és mikor ma sétáltam a városban, megint rájöttem, mennyire nem akarok itt lenni. Ugyanakkor persze hatalmas változás áll be az életembe, és a változás mindig nehézségekkel jár, de persze annyi tennivalóm lesz a következő hetekben, hogy ebbe még belegondolni se lesz időm. Azért ha van kedvetek, gyertek ki a reptérre elbúcsúztatni, majd csinálok egy eventet Facebookon! :D
Józsaf Attila emlékmű Szárszón II. (részlet)
Mert belénk szálltál, bennünk vagy, mint méhek
a kasban. A kamasz téged idézget
udvarlás közben. Más álmában mondja
szavaidat, pihegve mint a sóhajt.
És én is, félig öntudatlanul majd
elsúgom pár sorodat haldokolva.
a kasban. A kamasz téged idézget
udvarlás közben. Más álmában mondja
szavaidat, pihegve mint a sóhajt.
És én is, félig öntudatlanul majd
elsúgom pár sorodat haldokolva.
Karóval jöttél
Karóval jöttél, nem virággal,
feleseltél a másvilággal,
aranyat igértél nagy zsákkal
anyádnak és most itt csücsülsz,
mint fák tövén a bolondgomba
(igy van rád, akinek van, gondja),
be vagy zárva a Hét Toronyba
és már sohasem menekülsz.
Tejfoggal kőbe mért haraptál?
Mért siettél, ha elmaradtál?
Miért nem éjszaka álmodtál?
Végre mi kellett volna, mondd?
Magadat mindig kitakartad,
sebedet mindig elvakartad,
híres vagy, hogyha ezt akartad.
S hány hét a világ? Te bolond.
Szerettél? Magához ki fűzött?
Bujdokoltál? Vajjon ki űzött?
Győzd, ami volt, ha ugyan győzöd,
se késed nincs, se kenyered.
Be vagy a Hét Toronyba zárva,
örülj, ha jut tüzelőfára,
örülj, itt van egy puha párna,
hajtsd le szépen a fejedet.
feleseltél a másvilággal,
aranyat igértél nagy zsákkal
anyádnak és most itt csücsülsz,
mint fák tövén a bolondgomba
(igy van rád, akinek van, gondja),
be vagy zárva a Hét Toronyba
és már sohasem menekülsz.
Tejfoggal kőbe mért haraptál?
Mért siettél, ha elmaradtál?
Miért nem éjszaka álmodtál?
Végre mi kellett volna, mondd?
Magadat mindig kitakartad,
sebedet mindig elvakartad,
híres vagy, hogyha ezt akartad.
S hány hét a világ? Te bolond.
Szerettél? Magához ki fűzött?
Bujdokoltál? Vajjon ki űzött?
Győzd, ami volt, ha ugyan győzöd,
se késed nincs, se kenyered.
Be vagy a Hét Toronyba zárva,
örülj, ha jut tüzelőfára,
örülj, itt van egy puha párna,
hajtsd le szépen a fejedet.
2011. szeptember 15., csütörtök
Mese XLII.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer két ördögfióka. Csintalan jószág volt mind a kettő, szerettek viháncolni, röhögcsélni, mások orra alá borsot törni. Az egészséges életmód helyett az italozót választották, annak minden szépségével és mélységével együtt. Egyik este is egy kocsmába vezetett az útjuk (minden este odavezetett). Ahogy egyre többet ittak, egyre pajkosabbak lettek, és úgy döntöttek, bevetik különleges képességüket: ha egy halandónak új nevet adtak, akkor az átváltozott az adott név viselőjévé. -Te ott a sarokban legyél Labasfejű! - kezdte a vörös üstökő ördögfi. -Ti ott legyetek Pornósztárok! - tromfolt rá testvére. -Clinton! -Túró! - röpködtek az elnevezések, míg a a kocsmában a két kisördögön kívül nem maradt olyan teremtmény, amely eredeti alakját megőrizte volna. A két ördögfattya annyira nevetett, hogy még a hasuk is beléfájdult. Lett is nagy perpatvar ebből az Alvilágban. A Sötétség Fejedelme igen megharagudott a két lurkóra, és megparancsolta nekik, hogy járuljanak színe elé. -Na, ti két gézengúz! Nem őszinte gonoszságra használtátok erőtöket, hanem csak csínytevésre! Ráadásul torziós ingává varázsoltátok stratégiai partnerünknek, a Denevérek Királyának legkisebb lányát is! Ezért büntetésetek az lesz, hogy elveszem tőletek varázserőtöket! A két ördögfióka erre csak megvonta a vállát, kinyújtotta a nyelvét a Sötétség Fejedelmére, és röhögve elszaladt. Következő estéjük is egy kocsmában, mégpedig az Öt Földrészben telt. Elhaladtak egy asztal mellett, ahol két középkorú, tweed-zakós úriember beszélgetett: -A Reflexív grillázsok a nem-sima Dobostorták adjungált terén című kiváló cikket olvastam a minap Andrejov professzor tollából.- kapták el a társalgás egyik mondatát. -Hol, kedves kolléga? - kérdezte az alacsony, kopasz asztaltárs. -Az American Mathematics of Food-ban. -Óóó! Az egy kiváló lap! Én nemrég olvastam ott a Nem-euklédeszi Rigó Jancsi-vektorok és határszámaik a Gerbeud-Mokka-Trüffel paradoxon alapján című tanulmányt Shalimar Khalifa indiai matematikustól. -Azt én is olvastam. Igen érdekes és inspiráló gondolatok voltak benne, de persze nyomába sem érhet tudományágunk alapművének:Az általános Rákóczi túrós felületi integrálja és fixponttételei című dolgozatnak, a Yale Egyetemen dolgozó Kevin Hutchinson professzor munkájának. -Na ja, de ha nekünk is olyan jól felszerelt laborjaink lennének, mi is tudnánk hasonló kutatási eredményeket publikálni. -Azokról a briliáns elmékről nem is szólva, akik a kutatásokban részt vesznek! Magunk között szólva, kedves kolléga, az intézetünkben a legtöbben még a marhapörkölt diagonális rajzát sem tudnák felrajzolni. És ezek diplomát kaptak! - kiáltotta a világ egyik legnagyobb igazságtalanságát az égbe a cukrászipari matematika nemzetközileg elismert docense. Mivel hőseink felettébb érdektelennek tartották ezt a párbeszédet, hamar tovább is mentek. Le is telepedtek egy üres asztalhoz és elkezdtek iszogatni. Egyhamar pajkos kedvük kerekedett, ezért valami csíny után néztek. Mivel varázserejük elveszett, ezért csak valami jól bevált mezei csíny jöhetett csak szóba. Egyszer csak megláttak egy ősz-öreg embert, aki egy pohár sörrel a kezébe épp le akart ülni. Na, több se kellett nekik! A vörös üstökű az öregember elé állt, míg nagyobbra nőtt testvére az idős aggastyán háta mögé lopakodott. -Hadd segítsek leülni, Öregapám! Látom, kicsit már megzuhantál. - mondta a vörös üstökű. -Nagyon szépen köszönöm, gyermekem! - válaszolta az öregember, ám mikor épp üll volna le, a másik ördögfióka kihúzta alóla a széket, és még gyorsan le is gugolt, hátát felpúpozva, hogy az öregember átessen rajta. Így is esett, sőt az aggastyán még az egész pohár sörét is magára borította. Lett nagy kárörvendő röhögés a kocsmában, a két ördögfattya annyira nevetett, hogy még a járomcsontjuk is megfájdult. -Na, ti alávaló sátánfiókák! Tudjátok meg, kinek törtetek borsot az orra alá! Én vagyok Zakariás, Minden Varázslók Legnagyobbika! Rossz tett helyébe rosszat várjatok! Kaskötőkké változtatlak benneteket! Így is lett. A két ördögfióka már cseppet sem volt vidám. Sehogy sem fűlt ahhoz a foguk, hogy egész nap kasokat kössenek, semmi csíny, semmi italozó életmód. Fel is keresték fordítottkereszt-anyjukat, a legeslegvénebb banyát, akit a Föld a hátán hordott. -Csak elért titeket is a végzet, rosszcsontok! - kezdte a bibircsókos boszorkány. - No, de rá se rántsatok, mindjárt előszedem a 1003 Népszerű átok és feloldásaik című könyvemet. Abban biztosan megtalálom, hogyan lehet megtörni az átkot. No, itt is van: kaskötő-átok. Innotok kell a varázserejű Jutka-vodkából, és akkor újra visszaváltoztok ördögfiókákká. A két kaskötő el is vándorolt a Jutka-vodka lelőhelyére, a legendás Ibolya Presszóba. A levegőben olcsó alkohol szaga és cigaretta füstje terjengett. A zenegépből épp a Kurtalábú asszony/Sáros lett az új cipőd című népszerű blues-ballada szólt. Hamarosan meg is találták Jutkát, a varázserjű vodka készítőjét. Elő is adták neki, hogy mi járatban vannak. -Hát jól van, adok én, de azt ki kell érdemelni. Egy évre elszegődtök hozzám. Ha kitelik az egy év, és semmi galibát nem okoztatok, kaptok a varázserejű Jutka-vodkából. A két kaskötő másnap szolgálatba is állt. Hamutálakat ürítettek, poharakat szedtek, mosogattak, wécét pucoltak, felmostak. Ha közelgett egy ünnep, akkor aranyos kis festményekkel és ajándékokkal lepték meg Jutkát. Ki is telt az egy év, minden galiba nélkül. -Na, kaskötők! Amit megígértem, teljesítem. Itt az egy-egy kupica Jutka-vodka, hörpintsétek fel! A két kaskötő egy szuszra felhajtotta a varázserejű italt, és azon nyomban visszaváltoztak ördögfiókákká. Mivel igen megszerették Jutkát és a helyet is, ezért továbbra is ottmaradtak dolgozni. És hogy végleg jó útra tértek? Az már a jövő meséje! ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
2011. szeptember 13., kedd
2011. szeptember 9., péntek
2011. szeptember 2., péntek
Mese XLI.
Ez a történet még azokban az időkben esett meg, amikor Jimmy Hendrix népdalokat gyűjteni jár Kalotaszegre. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy legény. Magas, jó kiállású legény volt, az évek során ugyan elvesztette dús hajzatát, de minden egyes hajszáláért kapott cserébe egy ismerőst. A klasszikus latin mondás: „Mindenhol egy barát, mindenhol egy testvér”, Isten kevés teremtményére illett úgy, mint reá. A legény egy szocrock bandában gitározott, végigbazseváltak jó néhány Kaotikus Világifjúsági Találkozót, a „Szigeti Jóska Szigeti Kelemenen” című, a homoszexualitás örömeit bemutató számuk különösen népszerű lett. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy leány. Róla a szerző alig valamit tud: helyre kis buksza volt és szeretett táncolni. A legény és a leány hogy-hogynem, de összejöttek, ahogyan ezt már a történetkezdésből is sejteni lehetett. Történhetett ez egy Kaotikus Világifjúsági Találkozón, az egyetemen, vagy az is elképzelhető, hogy mindketten nyári munkán voltak a Varjúdombi Húskombinátban. Itt be is fejezhetnénk, hogy boldogan éltek, míg meg nem haltak, de még csak most jön a java. Meg különben is, elég béna egy mese lenne ez így! Ahogy egy nap kéz a kézben sétálgattak a Farkashalom utcán, egyszer csak eléjük toppant a gonosz Tena Lady (a szereplő elnvezése nem utalás valamely főhős inkontinencia-gondjaira, egyszerűen csak tetszik a név a szerzőnek), és megbűvölte mindkettejüket, a legényt pedig kastélyába hurcolta, ahol láncra verve tartotta. Hát, a leány nagyon búnak hajtotta a fejét, nem tudván mitévő legyen. Egész nap csak bolyongott a városban, ment, amerre a lába vitte. Egyszer csak rátört az éhség, ezért bement a Kalifa büfébe. Ott Vigyorgós Karim fogadta: -Mit parancsolsz, Szép Hölgy? Van finom kebap, falafel, baklava? Ha valami kevésbé egzotikusabbra vágysz, itt a legújabb specialitásunk: olajos hal, tejjel (a szerző apjának kedvenc reggelije). A leány kért egy báránykebabot salátával és elkezdett falatozni. Ahogy eszik egyszer csak odasomfordál mellé Mosolygós Abdul: -Én tudom, hogy mi nyomja a szíved, Kislány. Elvarázsolták a fickódat, és nem tudod, hogyan törhetnéd meg az átkot. Megmondom: menj el a High Fidelity hangszerboltba, és ott szerezd meg a Végzet Pengetőjét. És azzal mit tegyek? - kérdezte a leány. -Azt majd tudni ogod, ha eljön az idő. A legfontosabb. Egy férfit csak egy nő szerelme menthet meg. -Köszönöm, Abdul, ha tudom meghálálom jóságod. Amúgy te nem néma vagy? -Dehogy is, az csak üzleti fogás. Karim úgyis annyit beszél, hogy nekem már nem muszáj. Tudod, mint Jay és Néma Bob. Egyébként nem is vagyunk arabok. -Te meg mit tartod fel a vendéget, Abdul? Mi? Gyanús vagy te nekem! Ne hidd, hogy nem vettem észre, hogy mostanában már harsonásokkal barátkozol, mi? Tesék? (sic!) Na, eridj dolgozni! -szakította félbe a társalgást Karim. A leány útra is kelt a High Fidelity hangszerboltba. Bepakolta a tarisznyájába az oldal szalonnát, a hamuba sült pogácsát és a Pink Floyd: The Dark Side of the Moon albumát, bakeliten. Hosszas keresés után meg is találta a boltot, egyből be is nyitott az ajtaján. Először nem látott bent senkit, ezért elkezdett nézelődni. Lenyűgözték a gitárok, azt is mondhatnánk, a gitároknál jobban csak a gitárosok tetszettek neki. Egyszer csak egy hangot hallott a háta mögül: -Te meg mit keresel itt? - kérdezte egy cseppet sem barátságos, borostás, kövér, göndör hajú alak (a szerző maga sem tudja, hogy miért szövi bele Jack Blacket a történetbe). -Én a Végzet Pengetőjét keresem. - felelte a leány. -Az bizony nem lesz olcsó, pénzért meg sem lehet venni. Mit tudsz cserébe adni érte? - válaszolt az eladó. A leány ekkor elkezdett táncolni. Tiszta szívéből, lelke legmélyéről táncolt, annyira, hogy a végén aléltan esett össze. -Ez bizony ide kevés lesz, Kislány! Mid van még? - mondta a tánc iránti teljes érzéketlenséggel az eladó. A leány mondta, hogy neki szalonnán, hamuba sült pogácsán és a Floyd-lemezen kívül nincsen semmije. -Ó, a The Dark Side of the Moon, bakeliten, 1973-as kiadás? Milyen régen is vágytam már erre az albumra! Kissrác koromban megvolt, folyton ezt hallgattam, amíg össze nem tört egy költözéskor. Tudod mit? Ha nekem adod az albumot, neked adom a pengetőt. Ja, és biztos ami biztos, csapd mellé még azt a darabka szalonnát is! A leány már a pengető birtokában, elindult a gonosz Tena Lady kastélyába. A kastély egy kietlen bércen állt, ahol mindig este volt, folyton villámlott, és egy ágas-bogas rengetegen kellett átvergődnie magát annak, aki el akarta jutni oda. Mi tagadás, elég költséges volt mindezeket fenntartani, de egy vérbeli gonosznak adnia kell a design-ra. Mivel a kastélyt semmiféle őrség nem őrizte, ezért a leány gond nélkül bejutott a kastélyba. Miért is őrizte volna bárki is, hiszen az emberek inkább ki akartak onnan jutni, semmint be. A leány hamarosan megtalálta a tömlöcöt is, ahol a legény raboskodott. A leány egyből csókot akart lehelni szerelmese ajkára, de a legény akinek nemcsak szabadságát, hanem a személyi higiéniát is mellőznie kellett, azt tanácsolta, hogy most az egyszer tekintsenek el szerelmük ilyen módon való kimutatásától. Ekkor hip-hopp a semmiből egyszer csak ott termett a gonosz Tena Lady: -Most pedig nem menekülhettek! Elpusztítalak mindkettőtöket, pofikáim! - rikácsolta. A leány, mivel már tényleg nem volt semmilyen fegyvere, csak a tánc, újra ropni kezdte. Szó szerint az életéért táncolt, beleadott apait-anyait. Sikerült is elterelnie a gonosz boszorkány figyelmét, és egy óvatlan pillanatban odadobta a legénynek a Végzet Pengetőjét. Az kinyitotta vele a bilincseit ( mire is lehet jó egy pengető), felkapta gitárját (jogosan merül fel a kérdés az olvasóban, hogy hogyan is került a gitár a tömlöcbe?) és olyan szólót rögtönzött, hogy azt még Hendrix is megírígyelhette volna, de mint tudjuk, ő nem volt ott, mert épp népdalokat gyűjtött Kalotaszegen. A banya a gitárszóló hallatán holtan esett össze, és hűlt helyén csak egy marék szürke por maradt. A két fiatal most már boldogan élhetett, míg meg nem halt. Így is tettek. Ja, és ha tehették, a Kalifában ettek. ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)