Mese XLIX.

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy tündér. Igazi kis sztereotipikus tündér volt: szőke, göndör haja csak úgy röpködött a szélben, mikor a virágos mezőkön szökdécselt, és amikor mosolygott, még a legrosszabb kedvű teremtmények is jókedvre derültek.
Egy nap aztán ez a tündér megunta a réteken való ugrándozást, a virágkoszorúk vonását, és elindult világot látni.
Ahogy egy tisztásra ért, két kicsi medvebocsot pillantott meg, akik kegyetlenül csépelték egymást. Mivel a tündér nem bírta elviselni az erőszak egyetlen formáját sem, ezért rögtön ketté is választotta őket.
- Mi a nevetek kis rosszcsontok? – kérdezte tőlük.
- Az enyém Alex annak a másik medveszonoknak pedig Delarge. –válaszolta az egyik bocs.
- És miért verekszetek ilyen eszeveszettül egymással? – vonta őket szelíden felelősségre a tündér.
- Mert ez a burak mindig ellopja a molokot tőlem. – fakadt ki a medvebocs.
A tündér ekkor felemelte a pálcáját, suhintott hármat, majd így szólt:
- Te, Delarge, ezentúl nem tudsz ellopni semmit, és egyikőtök sem tud majd bántani egyetlen egy élőlényt sem, nemhogy egymást. – ezzel, mint aki jól végezte dolgát, a tündér folytatta útját. Hamarosan arra jött egy hiéna, és mivel a két medvebocs nem tudott védekezni, fel is falta mindkettőt.
Ahogy a tündér ment-mendegélt, megint egy tisztásra ért. A tisztáson, két facsonkon, egymásnak háttal két fiatal ült: egy fiú és egy lány. Nagyon nagy szomorúság áradt mindkettőből. Mivel a tündér nem bírta elviselni a szomorúság egyetlen formáját sem, ezért rögtön fölemelte mindkettőjüket, és egymással szemben tette le őket, a tisztás selymes füvére.
- Miért vagytok szomorúak, fiatalok? – kérdezte tőlük.
- Mert nagyon jól érezzük magunkat együtt, nagyon szeretünk együtt lenni. – felelték.
- Ez miért baj? – csodálkozott el a tündér. - Hát nem adtok meg egymásnak mindent?
- De, mindent megadunk egymásnak, mi erőnkből telik, de nem vagyunk szerelmesek egymásba. – fakadt ki a lány.
A tündér ekkor felemelte a pálcáját, suhintott hármat, majd így szólt:
- Megadom most nektek a varázst, legyetek szerelmesek egymásba!- ezzel, mint aki jól végezte dolgát, a tündér folytatta útját. A két szerelmes nagyon jól érezte magát, ám minden csoda csak három napig tart, így hamarosan el is szállt a varázs. A lány beleszeretett egy fiúba, aki nem adott meg neki mindent, akiért lehetett epedezni, és aki néha-néha szörnyen bánt vele. A fiú pedig még sokáig szomorú volt, hogy a lány elhagyta, mert ilyen kedves, aranyos, okos és értelmes barátnője már volt nem egy, de ilyen gyönyörű még soha.
Ahogy a tündér ment-mendegélt, egyszer csak egy sűrű-sötét erdőbe ért. Az erdő teljesen kihaltnak tűnt, a fák nagy többsége már ki is száradt. Hirtelen az avarban észrevett egy ijedt mókust. Varázspálcájával fel is kapta és magához repítette.
- Mi történt itt, mókuska? – kérdezte a tündér.
- Egy gonosz csoroszlya garázdálkodik az erdőben, már szinte az egészet elpusztította. – felelte a patkánynál jóval nagyobb PR-értékkel rendelkező rágcsáló.
- Egyet se félj, amíg engem látsz! – harsant fel a tündér szava. – Megszabadítom én ezt az erdőt a boszorkánytól.
Nem is kellett sokat az erdőbe befelé haladnia, amikor egyszer csak elérepült a csoroszlya. Eléggé úgy nézett ki, mint egy kiöregedett glam-rock maca, de meg kell hagyni, valódi boszorkány volt.
- Mit akarsz itt, ahol a madár sem mer már járni? – rivallt rá egyből a csoroszlya a tündérre.
- Jöttem megszabadítani az erdőt ártó személyedtől! – felelte bátran a tündér.
- Nosza, csak rajta! – kontrázott rá a boszorkány.
A tündér már épp emelte fel a kezét, hogy hármat suhintson, amikor a csoroszlya kezének egy apró mozdulatával olyan széllöketet idézett elő, amely kicsavarta a tündér kezéből a varázspálcát.
- Mi van, csak ennyit tudsz?! – kacagott fel gonoszan a bestia.
A tündér- mit volt mit tenni – előkapta legveszélyesebb fegyverét, Szabó Pál Élettan előadásainak eredeti hangfelvételét. A csoroszlya ekkor hirtelen a fejéhez kapott, amely a következő pillanatban ezer darabra robbant szét.
Az erdőt naiv, jó szándékú és igencsak kihasználható önkéntesek újratelepítették, hamarosan az állatok is visszaköltöztek bele.
A tündér pedig nyitott egy helyre kis boltot, ahol kézműves termékeket árult és időről időre levadászott egy jóravaló daliát, akivel leéltek együtt cirka 40-50 évet.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!