Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy hercegnő. Olyan szép volt, hogy a Napra lehetett nézni, de reá nem. (Általánosan elismert igazság, hogy a hercegnőnek, ha egyke, okvetlenül szépnek kell lennie. ) Napjai viszonylagos boldogságban teltek: társalkodónőivel hímezgetett, néha hámozgatott, naponta kilovagolt (nem, nem Perzsiából), röviden: élte a hercegkisasszonyok szokásos életét. Volt azonban egy apró, ámde annál veszélytelenebb titka: a legjobban azt szerette, ha a konyhában sertepertélhetett a szakácsok, kukták és gőzölgő fazekak között. Szerette a sülő szalonna szagát, szerette a lencsetorta barnászöldjét , szerette a frissen készült sörös csirkét a toronybástya egyik eldugott zugában, a kövön ülve megenni.
Egyszer aztán kalandos lelke már annyira nem bírta azt, hogy a hercegkisasszonyok szokásos életét élje, hogy fogta magát, haját világosbarna sapka alá rejtette, lányos kebleit egy textildarabbal kötötte le és apródruhába bújt.
Hová is vezethetett első útja, mint a taljánok földjére? Míg vándorolt le a csizmán, megízlelve a milánóiak rizottóit, a bolognaiak tésztáit és az eredeti nápolyi pizzát, sokat hallott egy bizonyos Giovanniról , akinek egy dél-olasz szigeten volt étterme. Úgy döntött, hogy beáll hozzá kuktának. Mikor először találkoztak, a legénykének egyből szimpatikus lett a talján: magas volt, nagydarab, majd kicsattant az életerőtől, szakállas arcán pedig mindig nevetés ült. Erős hangját felharsanásra és éneklésre teremtették. Giovanninak is egyből megtetszett a legényke, fel is fogadta, azzal a feltétellel, hogyha a lányához ér, levágja a cazzoját.
Az étteremben nem volt étlap. Giovanni minden reggel kiment háromkerekű Piaggiojával a halászokhoz és a zöldségeshez, akiktől megvette a neki tetsző árút. Ezek után kiírta konyhája falára: ”Most épp főzök, az Isten segítsen munkámban.” Este pedig lányai szolgálták fel az aznap elkészült fogásokat. Mint ebből is kitűnik, a legényke jó tanítómesterre akadt: megtanulta, hogyan bánjon a húsokkal, halakkal, zöldségekkel. Megtanulta, hogyan kell kifőzni a tésztát, hogyan kell a fűszereket használni. Megtanulta, hogy az egyes alapanyagokból hogyan lehet remek fogásokat rögtönözni. Megtanult szívből főzni. Egy nap aztán Giovanni eléállt:
- Guaglió! Nagyon megszerettelek, te vagy a valaha volt legjobb tanítványom. Ám én már mindent megtanítottam neked, amit tudtam. Mivel nagyon megszerettelek, válaszút elé állítalak most: vagy elveszed az egyik leányomat - amúgy is tetszik nekik a lányos képed és az a szép nagy orrod – és te viszed tovább az éttermet halálom után, vagy adok neked egy ajánlólevelet Julien Boyerhez .
- Giovanni! Én is nagyon megszerettem itt, és úgy nézek rád, mint az apámra. De a lányaid kezét nem kérem, a szakácsmesterségről viszont minél többet szeretnék megtudni, ezért az ajánlólevelet választom.
- Jó választás, guaglió! Amúgy sem adtam volna a lányaimat egy ilyen kis cingárhoz. – harsant fel Giovanni nevetése. – Itt az ajánlóleveled. Ha majd lesz egy saját éttermed, meg egy aranyos kis csajod, aki agyon csókolja arcod , majd meglátogatlak. – ezzel a legénykére kacsintott és megölelte.
A legény másnap el is indult Franciaországba. Megízlelte a marseille-i boullabaisse-t, a cassoulet-t, a ratatouille-t, a tenger gyümölcseit, a hegyvidék kolbászait, a libamájat és a kacsazsírt. Julien egy magas, vékony, már-már gyomorbajosnak tűnő, szigorú tekintetű férfiú volt. Mikor a legényke belépett a konyhájába, épp egy hentesbárd repült el a füle mellett, egy darabot majdnem ki is hasítva a formás kis fülkagylóból. – Na, ennek a fele sem tréfa! – gondolta – ha nem nyerem meg a tetszését, ez a facet kirak, mint a Rubik-kockát. A vágószerszámot nem neki, hanem az egyik szakácsnak szánták, aki egy teáskanálnyi kakukkfüvet tett a boeuf bourgignon-ba, fél helyett. Mivel szemmel láthatólag új szakácsra volt szükség és az ajánlólevél is megtette hatását, Julien morogva ugyan, de felfogadta a legénykét.
Az étteremben szigorú étlap volt. Julien minden reggel maga ment ki a piacra, és kiválogatta a legfrissebb halakat, húsokat, zöldségeket. A konyhában szigorú rend uralkodott, mindenki tudta a maga helyét és feladatát. A legényke itt megtanulta a pontosságot, a precizitást, azt hogy fegyelmezetten, mindenre odafigyelve húzzon le egy 12 órás műszakot. Minden este holtfáradtan, ám elégedetten hajtotta álomra a fejét. Megtanult ésszel főzni.
Kollégái között akadt egy ifjú, aki különösen kedves volt a szívének. Csekély számú szabadnapjaikon együtt piknikeztek a tengerparton, halat sütöttek és az ifjú gitározott. Óvatosan és oly gyöngéden szedte elő mindig hangszerét, mintha nőt vetkőztetett volna. A legényke pedig eltáncolta, amit éppen érzett. Mint a fenti sorokból is kiderülhetett, szerelemre gyulladtak egymás iránt, ám ez mindkettőjüknek nehézzé tette az életet, mert a hercegnő nem fedhette fel kilétét, a dalia pedig igencsak megijedt, hogy rájött a kajla hajlam. Vagyis: megmelegedett. Ám ez addig-addig ment, míg már nem tudott parancsolni a vágyainak és elhatározta, egy élete-egy halála, ő bizony szerelmet vall a legénykének. Kollégájához útban azonban hipp-hopp, felkapta egy turulmadár és bezárta az Országos Széchenyi Könyvtár büféjébe. Hogy hogyan is került oda az a turulmadár? Épp az EU elleni szabadságharcát vívta és úgy gondolta, hogy elrabol egy fránya francúzt, – úgyis miattuk van Trianon is - túszul ejti és követeli az Uniós tisztviselők azonnali kivonását hazájából.
A hercegnő igen elszomorodott, hogy szerelmesét elrabolták, meg is kérdezte Julient, hogy mitévő is legyen?
- Szakács vagy, harcolj is úgy a barátodért! Itt van egy ajánlólevél a világ legjobb szakácsához, a baszk Imanol Gabilondohoz . Ha ő nem tanít meg neked egy olyan fogást, amely segít, akkor senki.
A hercegnő el is ment San Sebastianba. Imanol vidám, büszke tekintetű férfiú volt, akiről sohasem kopott le a baszk sapka. Szerette a vidámságot, ám ha munkára került sor, nem ismerte a tréfát, precíz volt és pontos. A királylány kitanulta nála a pintxosok (Eb ura fakó, azért sem tapas!) készítésének szabályait. Olyan tőkehal-tortákat és sertésvérrel töltött raviolikat készített, hogy mindenki megnyalta utána a tíz ujját. A leány itt kamatoztathatta a kreativitást, amit Giovannitól tanult és a pontosságot, amit Julientől.
- Délen olajjal főznek, Madridban vajjal, a baszkok pedig tudnak főzni. – kezdte egy nap mondandóját Imanol. – Te pedig legalább olyan jól főzöl, mint egy baszk. Viszont látom rajtad, hogy a szíved máshol jár. Mi a baj, fiúcska?
- Nagy az én bánatom, Imanol. A legjobb barátomat egy turulmadár tartja fogva az OSZK-ban. Ki szeretném szabadítani, de nem tudom, hogyan is kell. – válaszolta a királylány.
- Segítek én a te bajodon! Itt van a leggyilkosabb ital, amit valaha összekutyultak: a Gégepukkasztó Tinódi módra. Ha ezt megitatod vele, biztos, hogy ártalmatlanná teszed, és kiszabadíthatod a cimborádat.
A leány megköszönte, és egyből Budapest felé vette az irányt. Oda is ért a Várba, az OSZK-hoz. Egyből meg is jelent előtte a turulmadár:
- Hát téged ki hítt’? – rivallt rá a madár.
- Hallod , azt beszélik, ti magyar totemállatok nagyon bírjátok a csipöset (sic!). Már csak a konyhátokból kifolyólag is. Fogadjuk, hogy ezt a koktélt nem bírod meginni, mert ez úgy mar, hogy nincsen teremtmény, aki kibírja. – mondta a királylány.
- Na, ide vele! – válaszolta a turul és egy hörpintésre fel is hajtotta. Vége is lett, mint a Twin Peaks-nek. A leány elvette a madártól a kulcsot és kiszabadított a szerelmesét. Rövid, ám igen velős beszélgetés során (Te lány, én meg fiú, na mizu, mizu, mizu?) tisztázták nemi hovatartozásaikat, és boldogan omlottak egymás karjaiba.
A királylány és a legény újra megnyitotta a büfét, és el is nevezték Thökölynek (miért pont Thököly? Mert most jön aztán a fekete leves!). Olyan finom kávékat főztek, hogy többen csak azért léptek tudományos pályára, hogy minden nap azt ihassák. Akadt még a büfében néhány finom falat és jó hagymás zsíros kenyér is. A két fiatal pedig csapott egy cuki kis lagzit és boldogan éltek, míg meg nem haltak.
Hogy a turullal mi történt? Szobor lett a XII. kerületben, néha leszállt talapzatáról és igen képzavaros verseket adott elő. Ám ezt be kell tudnunk a koktél mellékhatásának.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése