2011. szeptember 15., csütörtök
Mese XLII.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer két ördögfióka. Csintalan jószág volt mind a kettő, szerettek viháncolni, röhögcsélni, mások orra alá borsot törni. Az egészséges életmód helyett az italozót választották, annak minden szépségével és mélységével együtt. Egyik este is egy kocsmába vezetett az útjuk (minden este odavezetett). Ahogy egyre többet ittak, egyre pajkosabbak lettek, és úgy döntöttek, bevetik különleges képességüket: ha egy halandónak új nevet adtak, akkor az átváltozott az adott név viselőjévé. -Te ott a sarokban legyél Labasfejű! - kezdte a vörös üstökő ördögfi. -Ti ott legyetek Pornósztárok! - tromfolt rá testvére. -Clinton! -Túró! - röpködtek az elnevezések, míg a a kocsmában a két kisördögön kívül nem maradt olyan teremtmény, amely eredeti alakját megőrizte volna. A két ördögfattya annyira nevetett, hogy még a hasuk is beléfájdult. Lett is nagy perpatvar ebből az Alvilágban. A Sötétség Fejedelme igen megharagudott a két lurkóra, és megparancsolta nekik, hogy járuljanak színe elé. -Na, ti két gézengúz! Nem őszinte gonoszságra használtátok erőtöket, hanem csak csínytevésre! Ráadásul torziós ingává varázsoltátok stratégiai partnerünknek, a Denevérek Királyának legkisebb lányát is! Ezért büntetésetek az lesz, hogy elveszem tőletek varázserőtöket! A két ördögfióka erre csak megvonta a vállát, kinyújtotta a nyelvét a Sötétség Fejedelmére, és röhögve elszaladt. Következő estéjük is egy kocsmában, mégpedig az Öt Földrészben telt. Elhaladtak egy asztal mellett, ahol két középkorú, tweed-zakós úriember beszélgetett: -A Reflexív grillázsok a nem-sima Dobostorták adjungált terén című kiváló cikket olvastam a minap Andrejov professzor tollából.- kapták el a társalgás egyik mondatát. -Hol, kedves kolléga? - kérdezte az alacsony, kopasz asztaltárs. -Az American Mathematics of Food-ban. -Óóó! Az egy kiváló lap! Én nemrég olvastam ott a Nem-euklédeszi Rigó Jancsi-vektorok és határszámaik a Gerbeud-Mokka-Trüffel paradoxon alapján című tanulmányt Shalimar Khalifa indiai matematikustól. -Azt én is olvastam. Igen érdekes és inspiráló gondolatok voltak benne, de persze nyomába sem érhet tudományágunk alapművének:Az általános Rákóczi túrós felületi integrálja és fixponttételei című dolgozatnak, a Yale Egyetemen dolgozó Kevin Hutchinson professzor munkájának. -Na ja, de ha nekünk is olyan jól felszerelt laborjaink lennének, mi is tudnánk hasonló kutatási eredményeket publikálni. -Azokról a briliáns elmékről nem is szólva, akik a kutatásokban részt vesznek! Magunk között szólva, kedves kolléga, az intézetünkben a legtöbben még a marhapörkölt diagonális rajzát sem tudnák felrajzolni. És ezek diplomát kaptak! - kiáltotta a világ egyik legnagyobb igazságtalanságát az égbe a cukrászipari matematika nemzetközileg elismert docense. Mivel hőseink felettébb érdektelennek tartották ezt a párbeszédet, hamar tovább is mentek. Le is telepedtek egy üres asztalhoz és elkezdtek iszogatni. Egyhamar pajkos kedvük kerekedett, ezért valami csíny után néztek. Mivel varázserejük elveszett, ezért csak valami jól bevált mezei csíny jöhetett csak szóba. Egyszer csak megláttak egy ősz-öreg embert, aki egy pohár sörrel a kezébe épp le akart ülni. Na, több se kellett nekik! A vörös üstökű az öregember elé állt, míg nagyobbra nőtt testvére az idős aggastyán háta mögé lopakodott. -Hadd segítsek leülni, Öregapám! Látom, kicsit már megzuhantál. - mondta a vörös üstökű. -Nagyon szépen köszönöm, gyermekem! - válaszolta az öregember, ám mikor épp üll volna le, a másik ördögfióka kihúzta alóla a széket, és még gyorsan le is gugolt, hátát felpúpozva, hogy az öregember átessen rajta. Így is esett, sőt az aggastyán még az egész pohár sörét is magára borította. Lett nagy kárörvendő röhögés a kocsmában, a két ördögfattya annyira nevetett, hogy még a járomcsontjuk is megfájdult. -Na, ti alávaló sátánfiókák! Tudjátok meg, kinek törtetek borsot az orra alá! Én vagyok Zakariás, Minden Varázslók Legnagyobbika! Rossz tett helyébe rosszat várjatok! Kaskötőkké változtatlak benneteket! Így is lett. A két ördögfióka már cseppet sem volt vidám. Sehogy sem fűlt ahhoz a foguk, hogy egész nap kasokat kössenek, semmi csíny, semmi italozó életmód. Fel is keresték fordítottkereszt-anyjukat, a legeslegvénebb banyát, akit a Föld a hátán hordott. -Csak elért titeket is a végzet, rosszcsontok! - kezdte a bibircsókos boszorkány. - No, de rá se rántsatok, mindjárt előszedem a 1003 Népszerű átok és feloldásaik című könyvemet. Abban biztosan megtalálom, hogyan lehet megtörni az átkot. No, itt is van: kaskötő-átok. Innotok kell a varázserejű Jutka-vodkából, és akkor újra visszaváltoztok ördögfiókákká. A két kaskötő el is vándorolt a Jutka-vodka lelőhelyére, a legendás Ibolya Presszóba. A levegőben olcsó alkohol szaga és cigaretta füstje terjengett. A zenegépből épp a Kurtalábú asszony/Sáros lett az új cipőd című népszerű blues-ballada szólt. Hamarosan meg is találták Jutkát, a varázserjű vodka készítőjét. Elő is adták neki, hogy mi járatban vannak. -Hát jól van, adok én, de azt ki kell érdemelni. Egy évre elszegődtök hozzám. Ha kitelik az egy év, és semmi galibát nem okoztatok, kaptok a varázserejű Jutka-vodkából. A két kaskötő másnap szolgálatba is állt. Hamutálakat ürítettek, poharakat szedtek, mosogattak, wécét pucoltak, felmostak. Ha közelgett egy ünnep, akkor aranyos kis festményekkel és ajándékokkal lepték meg Jutkát. Ki is telt az egy év, minden galiba nélkül. -Na, kaskötők! Amit megígértem, teljesítem. Itt az egy-egy kupica Jutka-vodka, hörpintsétek fel! A két kaskötő egy szuszra felhajtotta a varázserejű italt, és azon nyomban visszaváltoztak ördögfiókákká. Mivel igen megszerették Jutkát és a helyet is, ezért továbbra is ottmaradtak dolgozni. És hogy végleg jó útra tértek? Az már a jövő meséje! ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
2011. szeptember 13., kedd
2011. szeptember 9., péntek
2011. szeptember 2., péntek
Mese XLI.
Ez a történet még azokban az időkben esett meg, amikor Jimmy Hendrix népdalokat gyűjteni jár Kalotaszegre. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy legény. Magas, jó kiállású legény volt, az évek során ugyan elvesztette dús hajzatát, de minden egyes hajszáláért kapott cserébe egy ismerőst. A klasszikus latin mondás: „Mindenhol egy barát, mindenhol egy testvér”, Isten kevés teremtményére illett úgy, mint reá. A legény egy szocrock bandában gitározott, végigbazseváltak jó néhány Kaotikus Világifjúsági Találkozót, a „Szigeti Jóska Szigeti Kelemenen” című, a homoszexualitás örömeit bemutató számuk különösen népszerű lett. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy leány. Róla a szerző alig valamit tud: helyre kis buksza volt és szeretett táncolni. A legény és a leány hogy-hogynem, de összejöttek, ahogyan ezt már a történetkezdésből is sejteni lehetett. Történhetett ez egy Kaotikus Világifjúsági Találkozón, az egyetemen, vagy az is elképzelhető, hogy mindketten nyári munkán voltak a Varjúdombi Húskombinátban. Itt be is fejezhetnénk, hogy boldogan éltek, míg meg nem haltak, de még csak most jön a java. Meg különben is, elég béna egy mese lenne ez így! Ahogy egy nap kéz a kézben sétálgattak a Farkashalom utcán, egyszer csak eléjük toppant a gonosz Tena Lady (a szereplő elnvezése nem utalás valamely főhős inkontinencia-gondjaira, egyszerűen csak tetszik a név a szerzőnek), és megbűvölte mindkettejüket, a legényt pedig kastélyába hurcolta, ahol láncra verve tartotta. Hát, a leány nagyon búnak hajtotta a fejét, nem tudván mitévő legyen. Egész nap csak bolyongott a városban, ment, amerre a lába vitte. Egyszer csak rátört az éhség, ezért bement a Kalifa büfébe. Ott Vigyorgós Karim fogadta: -Mit parancsolsz, Szép Hölgy? Van finom kebap, falafel, baklava? Ha valami kevésbé egzotikusabbra vágysz, itt a legújabb specialitásunk: olajos hal, tejjel (a szerző apjának kedvenc reggelije). A leány kért egy báránykebabot salátával és elkezdett falatozni. Ahogy eszik egyszer csak odasomfordál mellé Mosolygós Abdul: -Én tudom, hogy mi nyomja a szíved, Kislány. Elvarázsolták a fickódat, és nem tudod, hogyan törhetnéd meg az átkot. Megmondom: menj el a High Fidelity hangszerboltba, és ott szerezd meg a Végzet Pengetőjét. És azzal mit tegyek? - kérdezte a leány. -Azt majd tudni ogod, ha eljön az idő. A legfontosabb. Egy férfit csak egy nő szerelme menthet meg. -Köszönöm, Abdul, ha tudom meghálálom jóságod. Amúgy te nem néma vagy? -Dehogy is, az csak üzleti fogás. Karim úgyis annyit beszél, hogy nekem már nem muszáj. Tudod, mint Jay és Néma Bob. Egyébként nem is vagyunk arabok. -Te meg mit tartod fel a vendéget, Abdul? Mi? Gyanús vagy te nekem! Ne hidd, hogy nem vettem észre, hogy mostanában már harsonásokkal barátkozol, mi? Tesék? (sic!) Na, eridj dolgozni! -szakította félbe a társalgást Karim. A leány útra is kelt a High Fidelity hangszerboltba. Bepakolta a tarisznyájába az oldal szalonnát, a hamuba sült pogácsát és a Pink Floyd: The Dark Side of the Moon albumát, bakeliten. Hosszas keresés után meg is találta a boltot, egyből be is nyitott az ajtaján. Először nem látott bent senkit, ezért elkezdett nézelődni. Lenyűgözték a gitárok, azt is mondhatnánk, a gitároknál jobban csak a gitárosok tetszettek neki. Egyszer csak egy hangot hallott a háta mögül: -Te meg mit keresel itt? - kérdezte egy cseppet sem barátságos, borostás, kövér, göndör hajú alak (a szerző maga sem tudja, hogy miért szövi bele Jack Blacket a történetbe). -Én a Végzet Pengetőjét keresem. - felelte a leány. -Az bizony nem lesz olcsó, pénzért meg sem lehet venni. Mit tudsz cserébe adni érte? - válaszolt az eladó. A leány ekkor elkezdett táncolni. Tiszta szívéből, lelke legmélyéről táncolt, annyira, hogy a végén aléltan esett össze. -Ez bizony ide kevés lesz, Kislány! Mid van még? - mondta a tánc iránti teljes érzéketlenséggel az eladó. A leány mondta, hogy neki szalonnán, hamuba sült pogácsán és a Floyd-lemezen kívül nincsen semmije. -Ó, a The Dark Side of the Moon, bakeliten, 1973-as kiadás? Milyen régen is vágytam már erre az albumra! Kissrác koromban megvolt, folyton ezt hallgattam, amíg össze nem tört egy költözéskor. Tudod mit? Ha nekem adod az albumot, neked adom a pengetőt. Ja, és biztos ami biztos, csapd mellé még azt a darabka szalonnát is! A leány már a pengető birtokában, elindult a gonosz Tena Lady kastélyába. A kastély egy kietlen bércen állt, ahol mindig este volt, folyton villámlott, és egy ágas-bogas rengetegen kellett átvergődnie magát annak, aki el akarta jutni oda. Mi tagadás, elég költséges volt mindezeket fenntartani, de egy vérbeli gonosznak adnia kell a design-ra. Mivel a kastélyt semmiféle őrség nem őrizte, ezért a leány gond nélkül bejutott a kastélyba. Miért is őrizte volna bárki is, hiszen az emberek inkább ki akartak onnan jutni, semmint be. A leány hamarosan megtalálta a tömlöcöt is, ahol a legény raboskodott. A leány egyből csókot akart lehelni szerelmese ajkára, de a legény akinek nemcsak szabadságát, hanem a személyi higiéniát is mellőznie kellett, azt tanácsolta, hogy most az egyszer tekintsenek el szerelmük ilyen módon való kimutatásától. Ekkor hip-hopp a semmiből egyszer csak ott termett a gonosz Tena Lady: -Most pedig nem menekülhettek! Elpusztítalak mindkettőtöket, pofikáim! - rikácsolta. A leány, mivel már tényleg nem volt semmilyen fegyvere, csak a tánc, újra ropni kezdte. Szó szerint az életéért táncolt, beleadott apait-anyait. Sikerült is elterelnie a gonosz boszorkány figyelmét, és egy óvatlan pillanatban odadobta a legénynek a Végzet Pengetőjét. Az kinyitotta vele a bilincseit ( mire is lehet jó egy pengető), felkapta gitárját (jogosan merül fel a kérdés az olvasóban, hogy hogyan is került a gitár a tömlöcbe?) és olyan szólót rögtönzött, hogy azt még Hendrix is megírígyelhette volna, de mint tudjuk, ő nem volt ott, mert épp népdalokat gyűjtött Kalotaszegen. A banya a gitárszóló hallatán holtan esett össze, és hűlt helyén csak egy marék szürke por maradt. A két fiatal most már boldogan élhetett, míg meg nem halt. Így is tettek. Ja, és ha tehették, a Kalifában ettek. ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
2011. augusztus 30., kedd
Találkozás egy ritkán látott kedvessel
A nyíregyi Down-egyesület elnökével mentem Krakkóba, másnap pedig Sanokba. Krakkóban az ottani Down-egyesület képviselőjével akartunk beszélni a lehetséges együttműködésről, Sanokból pedig el akartunk hozni egy masszázságyat, mert még így is kb 100.000 forinttal kevesebbe került, mintha a magyar viszonteladótól rendeltük volna meg.
Fél 12-kor indultunk Nyíregyházáról, az út magyarországi szakaszán a GPS-nek köszönhetően az a szerencse ért, hogy átmehettem Hernádbüdön. Ebben a faluban született apám, amely életrajzi adat különösen a latin nyelvű doktori diplomájában mutat jól. Szerintem az öreg sem járt arra vagy 50 éve, nekem meg az egész hely olyan volt, mint Wagner úrnak a 100 dolláros.
Szlovákiában az volt a zorall, hogy Poprád környékén olyan viharba kerültünk, hogy rövid idő alatt 33 fokról 18 fokra hűlt le az idő.
Szerencsésen megérkeztünk Krakkóba. A Różowy Słoń melletti házban laktunk, ami később kisebb gondot okozott, mivel az elhaladó villamosok zavarták Karcsi álmát. Ha már ott volt a közelben, meg is vacsoráztunk: żurek és pierogi ruskie. A Nowa Prowincjával szembeni udvarban találkoztunk a Graal képviselőjével. Egy nagyon kedves, nagyon türelmes fiúcska volt, aki olyan meleg volt, hogy már sistergett (Neil Simon), ám mivel ő is csak önkéntes volt, ezért maximum annyit tehetett, hogy továbbította az elképzeléseinket a vezetőségnek. Ezek után nem ültünk be a Re-be (nem volt egy szabad asztal sem), aztán elsétáltunk a Planty Św. Gertrudyra eső részén (a kedvenc Planty-szakaszom) Kazimierzbe. Egy sör az Alchemiában, de mivel meleg is volt, és az Alchemia egyre rendezettebb képet mutat, ezért tovább is álltunk. Ettünk egy zapiekankát a Plac Nowyn, aztán még egy sör a Mleczarniában. Mikor bementem pisilni, láttam azt a padot, ahol az első Kazimierz-szombaton ültünk. A plac Wszystkich Świętych-en még ettünk egyet, aztán hazamentünk a szállásra. Az erkély épp a Collegium Novumra nézett. Üldögéltem ott egy picit, ám sehogy sem bírtam a seggemen maradni, ezért elindultam inni még egy sört. Már csak a klubbok voltak nyitva, ezért a lábam elvitt a Społembe. Ott persze eszembe jutott az első közös bulink, ami épp szökőnapra eset. A Społemben az volt a furcsa, hogy 16-18 éves fiúk és lányok ott gyújtottak rá, ahol csak akartak, pedig máshol eléggé komolyan veszik a szabályokat.
Nem volt még kedvem hazamenni, ezért a lábam még elvitt a Kitsch-be is. Ott még ittam egy sört, és nem tudva ellenállni a hely szellemének, táncra is perdültem. Annyira valószerűtlen volt, hogy a 28. születésnapom hajnalán a Kitschben táncolok, hogy folyamatosan röhögtem, a kunderai ördögi nevetésel.
Hajnal négykor még elszívtam az utolsó cigimet a Mały Ryneken, miközben szólt a hejnał.
Reggel fél 7-kor keltünk, 7-kor már úton voltunk Sanokba. Még betértünk egy Tescoba is, amiről már hallottam, hogy van Krakkóban, de látni még nem láttam egyet sem.
Az út Sanokig 5 órán keresztül tartott, ami ha belegondolunk, hogy 200 km a távolság köztük, eléggé lassú. Ám mivel a legtöbb helyen két sávos út van, záróvonallal, nagyon sok a dugó.
Sanokban aztán megmondtuk a munkásoknak, hogy ugyan tegyék már fel azt a 80 kilós ágyat a 307-es Peugeot kombi tetőcsomagtartójára. Ezt szépen meg is oldották, jól fel is kötötték, ám azért elég fura látvány volt egy magyar rendszámú kocsira felszíjjazva egy ágy, Lengyelország közepén. Ezután következett a hazaút, amit a GPS gyönyörű lemko falvak megtekintésével tett színesebbé(kell-e ennél stasiukibb táj?), sőt egyszer csak egy szlovák rendőrrel találtuk magunkat szembe, egy zsákutcában. Kiderült, hogy azért áll ott, hogy visszaírányítsa azokat, akiket a GPS elnavigált. Átmentünk Mezőlaborcon is, ami egy elképesztően szegény falu, de van Warhol-múzeuma, ugyanis Andy szülei onnan származtak.
Este hatra értünk haza, még betetük az ágyat a helyére, aztán búcsút vettünk egymástól.
Nagyon szép két nap volt, de azt nehezményezem, hogy meg se kérdezték, hogy mennyivel tartoznak (természetesen semenyivel, de azért az illem ezt kívánta volna), vagy hogy hazavigyenek-e?
Fél 12-kor indultunk Nyíregyházáról, az út magyarországi szakaszán a GPS-nek köszönhetően az a szerencse ért, hogy átmehettem Hernádbüdön. Ebben a faluban született apám, amely életrajzi adat különösen a latin nyelvű doktori diplomájában mutat jól. Szerintem az öreg sem járt arra vagy 50 éve, nekem meg az egész hely olyan volt, mint Wagner úrnak a 100 dolláros.
Szlovákiában az volt a zorall, hogy Poprád környékén olyan viharba kerültünk, hogy rövid idő alatt 33 fokról 18 fokra hűlt le az idő.
Szerencsésen megérkeztünk Krakkóba. A Różowy Słoń melletti házban laktunk, ami később kisebb gondot okozott, mivel az elhaladó villamosok zavarták Karcsi álmát. Ha már ott volt a közelben, meg is vacsoráztunk: żurek és pierogi ruskie. A Nowa Prowincjával szembeni udvarban találkoztunk a Graal képviselőjével. Egy nagyon kedves, nagyon türelmes fiúcska volt, aki olyan meleg volt, hogy már sistergett (Neil Simon), ám mivel ő is csak önkéntes volt, ezért maximum annyit tehetett, hogy továbbította az elképzeléseinket a vezetőségnek. Ezek után nem ültünk be a Re-be (nem volt egy szabad asztal sem), aztán elsétáltunk a Planty Św. Gertrudyra eső részén (a kedvenc Planty-szakaszom) Kazimierzbe. Egy sör az Alchemiában, de mivel meleg is volt, és az Alchemia egyre rendezettebb képet mutat, ezért tovább is álltunk. Ettünk egy zapiekankát a Plac Nowyn, aztán még egy sör a Mleczarniában. Mikor bementem pisilni, láttam azt a padot, ahol az első Kazimierz-szombaton ültünk. A plac Wszystkich Świętych-en még ettünk egyet, aztán hazamentünk a szállásra. Az erkély épp a Collegium Novumra nézett. Üldögéltem ott egy picit, ám sehogy sem bírtam a seggemen maradni, ezért elindultam inni még egy sört. Már csak a klubbok voltak nyitva, ezért a lábam elvitt a Społembe. Ott persze eszembe jutott az első közös bulink, ami épp szökőnapra eset. A Społemben az volt a furcsa, hogy 16-18 éves fiúk és lányok ott gyújtottak rá, ahol csak akartak, pedig máshol eléggé komolyan veszik a szabályokat.
Nem volt még kedvem hazamenni, ezért a lábam még elvitt a Kitsch-be is. Ott még ittam egy sört, és nem tudva ellenállni a hely szellemének, táncra is perdültem. Annyira valószerűtlen volt, hogy a 28. születésnapom hajnalán a Kitschben táncolok, hogy folyamatosan röhögtem, a kunderai ördögi nevetésel.
Hajnal négykor még elszívtam az utolsó cigimet a Mały Ryneken, miközben szólt a hejnał.
Reggel fél 7-kor keltünk, 7-kor már úton voltunk Sanokba. Még betértünk egy Tescoba is, amiről már hallottam, hogy van Krakkóban, de látni még nem láttam egyet sem.
Az út Sanokig 5 órán keresztül tartott, ami ha belegondolunk, hogy 200 km a távolság köztük, eléggé lassú. Ám mivel a legtöbb helyen két sávos út van, záróvonallal, nagyon sok a dugó.
Sanokban aztán megmondtuk a munkásoknak, hogy ugyan tegyék már fel azt a 80 kilós ágyat a 307-es Peugeot kombi tetőcsomagtartójára. Ezt szépen meg is oldották, jól fel is kötötték, ám azért elég fura látvány volt egy magyar rendszámú kocsira felszíjjazva egy ágy, Lengyelország közepén. Ezután következett a hazaút, amit a GPS gyönyörű lemko falvak megtekintésével tett színesebbé(kell-e ennél stasiukibb táj?), sőt egyszer csak egy szlovák rendőrrel találtuk magunkat szembe, egy zsákutcában. Kiderült, hogy azért áll ott, hogy visszaírányítsa azokat, akiket a GPS elnavigált. Átmentünk Mezőlaborcon is, ami egy elképesztően szegény falu, de van Warhol-múzeuma, ugyanis Andy szülei onnan származtak.
Este hatra értünk haza, még betetük az ágyat a helyére, aztán búcsút vettünk egymástól.
Nagyon szép két nap volt, de azt nehezményezem, hogy meg se kérdezték, hogy mennyivel tartoznak (természetesen semenyivel, de azért az illem ezt kívánta volna), vagy hogy hazavigyenek-e?
Megnéztem ma a Pipafüstben befejező részét. Mindig is szerettem Hegedüs Géza bácsit, ahogy irodalomról, történelemről mesélt, azt a hihetetlen műveltséget, ami benne volt, azt a huncutságot, ami a szemeiben és szavaiban bújkált, ő volt az, aki egész népét tanította, nem középiskolás fokon. Kitchi mesélte múlt hét hétfőn, hogy mindig valami kellemes érzés fogja el, ha Tiziano képeire néz, mert ő volt az első festő, aki igazán megfogta. Na, nekem Géza bácsi hasonló, az ő műsorai nyitották fel a szememet arra, hogy milyen érdekes is az irodalom, az írók világa. Sőt, egyre jobban azt érzem, hogy az ő elmesélésében még érdekesebb is, mint a valóságban.:)
Álljon itt két rövidke történet a mai részből:
1, Lengyel Menyhért 94 évig élt, de ebből 60-70 évet külföldön tartózkodott(10-20 év Svájc, 20 év London, 30 év New York), ám mivel a magyar irodalom legrosszabb nyelvérzékével megvert írója volt, ezért ezalatt az idő alatt még annyit sem sikerült megtanulnia angolul vagy németül, hogy egy kávét tudjon kérni. Világhírű filmeket írt Greta Garbonak magyarul, amiket később lefordítottak angolra a színészeknek.
2, Rejtő Jenőt idegkimerüléssel kezelték a Lipóton, nappal kijárt írogatni a Japán kávéházba, este pedig visszament. Egyszer zárva találta az ajtót, és elkezdte rugdosni. Jött is a portás:
-Mit akar itt?
-Én itt lakom, be akarok jutni.
-Akkor meg minek rugdossa az ajtót? Meg van maga őrülve?
-Persze, hogy meg vagyok, különben nem lenne itt szobám.
Álljon itt két rövidke történet a mai részből:
1, Lengyel Menyhért 94 évig élt, de ebből 60-70 évet külföldön tartózkodott(10-20 év Svájc, 20 év London, 30 év New York), ám mivel a magyar irodalom legrosszabb nyelvérzékével megvert írója volt, ezért ezalatt az idő alatt még annyit sem sikerült megtanulnia angolul vagy németül, hogy egy kávét tudjon kérni. Világhírű filmeket írt Greta Garbonak magyarul, amiket később lefordítottak angolra a színészeknek.
2, Rejtő Jenőt idegkimerüléssel kezelték a Lipóton, nappal kijárt írogatni a Japán kávéházba, este pedig visszament. Egyszer zárva találta az ajtót, és elkezdte rugdosni. Jött is a portás:
-Mit akar itt?
-Én itt lakom, be akarok jutni.
-Akkor meg minek rugdossa az ajtót? Meg van maga őrülve?
-Persze, hogy meg vagyok, különben nem lenne itt szobám.
Radnóti Miklós: Az áhítat zsoltárai
1.
Szakadt, dúlt ajkunk között forgó
feszülő szavaink is csókká
gömbölyödve bujdosnak itt a
díszes pillák között egymásba-
akadt csodáló szemünkben és
elhalnak hang nélkül; amire
születnek az cifra ajándék,
zsoltáros látás és tudós csók
terebélyén sárga rigóknak
szárnyas, csattogó ölelése.
(1929. augusztus 27.)
2.
Régen lehozott fénylő
csillagok akarnak szökni
az ujjaim közül
mert nagyon szeretlek
látod
őszi bokrok duzzadó
bogyófürtjein feszül
életem kedve, érett
kalászoknak terheit
érzem és éjjelenként
csókos nyelvem alkonyi
pirosát rácsókolom
némán a tenyeredre.
(1928. december 10.)
3.
Hűs néha forró kezednek
csúcsos ujjai zenés tornyai
karcsú életemnek, - mely oly
gazdag párás színekben mint
dús csókjaink a csendben -
ha csipkésen kíséri sóhajos
lihegésed és nedves nagy
fogaim szerelmes vacogása.
(1929. május 26.)
4.
Karcsú ujjaid között aranyló
narancs az életünk régi kedve,
mert valamikor mi együtt csodáltuk
csurranó, csodás ligetek alján
forró, színes madarak
daloló fészekrakását.
Tenyered gödrén forró ligetek
mesélnek elhagyott egekről,
ahonnan együtt zuhantunk
két fehér ártatlan szüzek,
bimbóban elnyílott pompás virágok:
mert ölelés nélkül fogamzott
csodásszép égi gyermekünk,
hullató, lombos erdők ölébe.
(1929. február 7.)
5.
Mint új istenben kék egekből most
széphangú orgonák zúgnak bennem,
álomhegyeim sorra beszakadnak, -
most eljöttél hozzám hullottan mint
a csillagok ősszel, mert úgy szeretlek
szememben hordva fehérszakállú
istenek végtelen életét és
úgy tanulom meg a csókjaidat
hívőn!
mint vénasszonyok a kártyavetést.
(1929. június 25.)
6.
Csak körmeink sápadt félholdja ragyog
és szemünk súlyos függönyét leeresztve
vak kezeinkkel játszunk szerelmet, mert
lila madarak ülnek a ködben
a lámpák alatt és ha felnyitjuk
ködfalak nyílnak néma szemünkben és
már csak körmeink félholdja ragyog.
(1929. március 5.)
7.
Néha harapunk. Fényes fogaink
vértjén csattogva törik a csók
és apró vércseppek koszorúja
lebben a homlokunk felé.
Csak kúszik, kúszik egy csillag
az égen és szerelmük alatt
bókolva hajlik a fű, tapadnak,
tapadnak a bokrok a szélben,
mint néha szelíd szeretők nyelve
tapad, ha csókban összeér.
(1929. július 9.)
8.
Földszagú rét vagy, a lihegésed egyszerű
mint a szeretkező béresparaszté és a
földanya átkos erejét hordozza tested.
Néha csak vágyad harangja kongat
és misére hív a lélekző csöndben
ziháló sötétnek tornya alatt.
Szerelmed rámhull kerengve, mint hulló
nagy vadgesztenyelevél. Most is.
A búnak áttetsző tiszta hajnalán
te vagy a föld, a test, a vér
és terajtad kívül minden csak játék.
(1928. július 12.)
Kissé fura mód hívták fel erre a versre a figyelmemet szombat éjjel, de nagyon tetszik. :)
2011. augusztus 19., péntek
Mese XL.
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy Legényke. Szája mindig nevetésre állt, haja mindig kócos volt, ruháján pedig folyton foltok éktelenkedtek. No, nem azért, mintha különösképpen piszkos vagy rendetlen lett volna, hanem mert minden lehetséges eszközzel, ami csak nyomot hagy, rajzolt. Rajzolt bármivel, amivel lehetett és bármire, amire lehetett. Gyönyörű alkotások kerültek ki a kezei közül, ám, mivel ezek a művek gyakorta frissen mosott lepedőket vagy frissen meszelt falakat díszítettek, ezért elismerés helyett főként ütleg volt a Legényke jussa. A Legénykének volt egy másik kevéssé tolerálható tulajdonsága is: teljességgel megbízhatatlan volt. Rendszeresen nem jelent meg a mezei munkákon, a reá bízott ház körüli munkákat nem végezte el, vasárnaponként rendszeresen hiányzott a templomból. Nem mintha önző vagy felelőtlen lett volna, hanem folyton a festésen vagy más érdekes dolgokon járt az esze, és ezért kobakjában már nem maradt hely a kaszálásnak vagy a tehénfejésnek. Ezek miatt a gyakori mulasztásai miatt is számtalan ütleg lett a sorsa. Tulajdonképpen a Legénykét folyton úgy csépelték, mint a főszereplőt a Rádió aranykorában(tudjátok, a rabbis rész). Ráadásul ha a fizikai bántalmazás nem lett volna elég, még csúfnevet is ragasztottak rá: mindenki úgy hívta, hogy Hebehurgya.
Az egyik nap Hebehurgya épp a szénát hányta a fészerben, amikor meghallotta, hogy valaki szólongatja a házból. Természetesen ekkor is máshol járt az esze, és a szájában lévő cigarettát önkéntelenül eldobva el is viharzott a ház felé. Miért is dobta el a cigarettáját? Mert a fészerben nem lehetett rágyújtani, hisz könnyen leéghetett. Ez is történt. A gazdaságban annyira megharagudtak a kis Hebehurgyára, hogy elszegődtették a városba, Auerbach-hoz, a fegyverkovácshoz. {A szerző megnevezi forrásait: Az Auerbach egy műugrás-fajta, a fegyverkovács meg onnan jött, hogy a szerző látott egy dokumentumfilmet a vadászpuska-készítésről. Egyébként is, kiskora óta vonzódott a fegyverekhez, és egy fegyverkovácsnak lenni azért valódi meló, nem úgy mint például rosszul öltözött színikritikusnak.}
Auerbach egy nagydarab, csupa izom, kérges tenyerű mesterember volt, akiben nagy adag emberség is lakozott. Egyből látta, hogy ez a nyeszlett legényke nem fog tudni neki segíteni tust faragni, vagy csövet önteni, ezért rábízta, hogy ő csinálja meg a puskák elsütőszerkezetét. Ez a munka századmilliméternyi pontosságot kívánt, ezért Hebehurgya itt nem lehetett többé hebehurgya, oda kellett figyelnie a munkájára. Mivel nagyon megszerette a fegyverkovácsot, és nem akart neki semmilyen kárt okozni, ezért olyan pontosan is dolgozott, amennyire csak tudott. Ráadásul Auerbach megengedte neki, hogy olyan díszes kakasokat csináljon a puskákra, amilyeneket csak akar. Olyan míves darabok kerültek ki a keze alól, hogy annak messzeföldről csodájára jártak. A fegyverek már attól a többszörösüket érték, hogy azt mondták rájuk, magukon viselik Hebehurgya keze nyomát. Hamisítók és csalók is felbukkantak, akik Hebehurgya nevéből akartak hasznot húzni, de hamar lebuktak. Több mester el is akarta csábítani Auerbachtól Hebehurgyát, de ő a világ minden pénzéért se ment volna el őszülő mesterétől.
Egy nap Auerbach így szólt:
-Hebehurgya! Igen sok hasznot hoztál nekem, és igen meg is szerettelek, de a te helyed nem itt van. Te nagyobb dolgokra vagy hivatottabb, mint hogy kakasokat készíts. Olyan bőségesen megjutalmazlak szolgálataidért, ahogy csak tudlak, ne kelljen szükséget szenvedned. Kapsz még tőlem egy tőrt is, amit olyan műgonddal készítettem neked, mint még fegyvert sohasem. Az asszony csomagol neked egy kis hamuba sült pogácsát is, csak a mesei megszokás miatt, ha már elmész hetedhét ország ellen szerencsét próbálni.
-De, Mester! Én itt akarok maradni veled! -válaszolta Hebehurgya,
-Szót se többet! Holnap útra kélsz! Mától pedig a neved nem Hebehurgya, van neked becsületes neved is: Gabi!-dörögtek a kovács szavai a műhelyben.
Gabi másnap egy tömött erszénnyel és egy-két kiló hamuba sült pogácsával (-Nehogy megéhezzél, aranyom!) útra kelt. Ahogy ment-mendegélt, a szomszédos királyság fővárosába ért. A legszebb fogadóban szállt meg, evett-ivott, amennyi beléfért, formás szolgálóleányokat cicerészett
{tetszik ez a szó}. Egyszer csak hírül vette, hogy a király piktort keres, aki képekkel díszítené a lovagtermet. No, több se kellett neki, rongyos, festékfoltos gúnyát öltött, és a király elé járult.
-Felséges királyom! Itt vagyok szolgálatodra, én szívesen kifesteném a lovagi termet. - kezdte mondókáját Gabi.
-És ugyan mit festenél rá? - kérdezte a király. Hangjában nagy fokú pökhendiség és leereszkedés volt, de hát mit várhatnánk egy koronás főtől?
-Az legyen az én titkom, ám ha nem tetszik, fejemet veheted. - válaszolta Gabi.
-Rendben, megpróbálhatod, de aztán fele királyságról szó se legyen a fizettségként, mert akkor kerékbe töretlek. - folytatta ugyanolyan pökhendin a király.
-Nyugodj meg felséges királyom, nem azt fogom kérni. - jelentette ki Gabi.
Másnap a lovagi terem minden bejáratára és ablakára nehéz lelpek kerültek, hogy senki se láthassa a bent folyó munkát. Három nap és három éjszaka dolgozott bent Gabi, míg végül a negyedik reggelen lekerültek a nehéz leplek. A falakat képeket nézegető emberek képei díszítették, akikről többnyire lerítt a sznobság, és a hozzáértés teljes hiánya. Ezen alkotásokat nevezte később a művészettörténet Gabi assholes-korszakának. A királyt nagyon lenyűgözték Gabi képei. Titokban mindig is avantgárd festő szeretett volna lenni, de hát a családi vállalkozást tovább kell vinni, valakinek koronás főnek is lennie kell.
-Na, te festő! Igaz is, hogy is hívnak? - kérdezte a király.
-Gabi a becsületes nevem, de hívtak Hebehurgyának is. - válaszolta a festő.
-Csak nem Auerbech híres inasa? Van tőletek egy puskám, azzal szoktam szalonkára menni.- mondta a király. -Nagyon megnyerte tetszésem a lovagterem. Mit kérsz szolgálataid fejében?
-Leányod kezét. -jelentette ki Gabi.
-Az adott szó kötelez, tiéd. - válaszolta a király. -Ám a leányom férjét, egy elismert festőművészt még sem hívhatják Gabinak! Ezen túl a neved Kiss Gábor Attila. Herceg.
A király csak látszólag nyugodott bele, hogy egy népi sarjadéknak adja a leánya kezét, ezért az éj leple alatt elraboltatta a királylányt egy ismerős Sárkánnyal.
Másnap reggel jelentették is Kiss Gábor Attilának, hogy a hercegnőt bizony elrabolták. Erre ő egyből páncélt és fegyvereket vett. Daliás termete ellenére is megtévesztő volt mosolya, amely már-már azt a látszatot keltette, hogy egy idióta, ezért a fegyverárúsok megpróbálták átverni, de mivel ő egy pár évet lehúzott ebben a bizniszben, ezért tudta, hogy melyik fegyver jó, melyik rossz.
Vett egy gyönyörű pej lovat is, aminek nyergébe pattanva (a 80 kilónyi páncél azért nem tette teljesen dinamikussá ezt a mozdulatsort) a Sárkány ellen indult.
Ahogyan az már csak a mesékben van, egy kietlen szikla ormán, ahová csak szűk szerpentin vezet fel, megtalálta a Sárkány barlangját. Egyből be is kiáltott a sűrű-sötétlő üregbe:
-Sárkány! Elraboltad a mátkámat! Gyere ki, és küzdj meg érte velem!
-Megyek már, megyek. Jaj, a derekam, ez az átkozott isiász! Na, mit is akarsz te itt, te kis pondró?
-Jöttem, hogy megöljelek, és elvigyem a kedvesemet!
-Lassan a testtel, kisember! Először is:ismered te egyáltalán ezt a csajt? Láttad valami közösségi oldalon, és megtetszett, mi? Legalább chateltetek már egyszer-kétszer? Másodszor: semmilyen buksza miatt nem nyíratom ki magam. Én már csak Facebookon hagyom, hogy megbökjenek.
Tudod mit, nekem adod azt a szép tőrt, ami az öveden lóg, a fiamnak biztos tetszeni fog. Kipiszkálhatja a fogai közül az odaragadt ételmaradékokat. Tudod, szeretjük a nagy családi ebédeket, bár borjút a waweli eset óta nem eszünk. Aztán azt hallottam, te valamiféle festő is vagy. Festesz még az asszonynak is valami szép kis akvarellt. Egy szép téli tájat mondjuk vagy valami falusi életképet. Áll az alku?
Kiss Gábor Attila válasz helyett keresztülszúrta a Fenevadat. A tőrre még csak-csak ráállt volna, de nehogy már az legyen, hogy szar képeket fessen. Mi jöhet még ezután? A goblein?
A királylány nagyon hálás volt megmentőjének, akibe első látásra beleszeretett.
-Mi a neved, szép dalia? - kérdezte a hercegnő.
-Neked csak Kitchi – válaszolta a festő, és huncutul rákacsintott.
Mielőtt hazamentek volna, Kitchi még elvitte a hercegnőt kedvenc helyére, a Kalifa Büfébe. Messze földön híres kebabos volt ez, amelyet két ál-török srác, Karim és Abdul (A szerző azt sugallja, hogy Kareem Abdul Jabbar ihlette a névadást, pedig nem.}vitt. Igazi nevük Andris és Jáncsi volt. A Kalifában lehetett kapni kebabot, falafelt, hummuszt, és olyan fantáziadús névvel ellátott ételeket, mint a Szultán Kardja vagy a Dervis Csókja. Karim-Andris arcán mindig fülig érő mosoly volt, ezért sokan csak úgy ismerték a helyet, hogy Vigyorgó Karimék Gyrososa. Abdul-Jáncsi pedig sokatmondó mosollyal az arcán hallgatott.
-Mit parancsolsz., effendi? - kérdezte a szokott vigyorral Karim-Andris.
-Két gyrost, pitában , csípős szósszal, elvitelre. - válaszolta Kitchi.
-Nálunk csak kebab van. Igazi Döner-kebab. Döner-kebab nincs csípős. - hervadt le gyorsan a mosoly Karim-Andris arcáról. Úgy gondolta ugyanis, ha már töröknek adja ki magát, akkor azt autentikusan csinálja, és amikor csak tehette, akkor kioktatta az embereket Hazája konyhájából. Különben is, nagyon szerette kioktatni az embereket.
-Jó, akkor két kebabot kérek elvitelre. - javította rendelését Kitchi.
-Rendben van, effendi! Óhajod számomra parancs! Abdul, gyorsan-gyorsan – csapkodta össze a tenyereit Karim-Andris – pita, hús, zöldségek!
Abdul-Jáncsi és Karim-Andris boszorkányos ügyességgel dobta össze a két kebabot. A piták, zöldségek, húsokdarabok csak úgy repkedtek a levegőben. Úgy járt a kezük, mintha két szemfényvesztő lennének.
Mivel Kichi és a hercegnő volt a két utolsó vendégük, ezért kiültek velük a büfé teraszára. A szerelmes pár összebújva ette a kebabját, Karim-Andris mint egy diadalmas hadvezér kortyolgatta utolsó, azon a napon már nyolcadik kávéját, Abdul-Jáncsi pedig olyan átszellemült mosollyal szürcsölgette teáját, mint egy arab nőgyógyász.
A két fiatal ezután már végre tényleg hazament. Egybekeltek, és később megkapták a fele királyságot is, mert az öreg királyt annyira idegesítette a vejéből időnként még előtörő kelekótyaság, hogy inkább neki adta országa termékenyebbik felét, csak hogy ne is lássa.
Kitchinek és a hercegnőnek született egy szakajtónyi gyereke, és boldogan éltek, míg meg nem haltak.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
Az egyik nap Hebehurgya épp a szénát hányta a fészerben, amikor meghallotta, hogy valaki szólongatja a házból. Természetesen ekkor is máshol járt az esze, és a szájában lévő cigarettát önkéntelenül eldobva el is viharzott a ház felé. Miért is dobta el a cigarettáját? Mert a fészerben nem lehetett rágyújtani, hisz könnyen leéghetett. Ez is történt. A gazdaságban annyira megharagudtak a kis Hebehurgyára, hogy elszegődtették a városba, Auerbach-hoz, a fegyverkovácshoz. {A szerző megnevezi forrásait: Az Auerbach egy műugrás-fajta, a fegyverkovács meg onnan jött, hogy a szerző látott egy dokumentumfilmet a vadászpuska-készítésről. Egyébként is, kiskora óta vonzódott a fegyverekhez, és egy fegyverkovácsnak lenni azért valódi meló, nem úgy mint például rosszul öltözött színikritikusnak.}
Auerbach egy nagydarab, csupa izom, kérges tenyerű mesterember volt, akiben nagy adag emberség is lakozott. Egyből látta, hogy ez a nyeszlett legényke nem fog tudni neki segíteni tust faragni, vagy csövet önteni, ezért rábízta, hogy ő csinálja meg a puskák elsütőszerkezetét. Ez a munka századmilliméternyi pontosságot kívánt, ezért Hebehurgya itt nem lehetett többé hebehurgya, oda kellett figyelnie a munkájára. Mivel nagyon megszerette a fegyverkovácsot, és nem akart neki semmilyen kárt okozni, ezért olyan pontosan is dolgozott, amennyire csak tudott. Ráadásul Auerbach megengedte neki, hogy olyan díszes kakasokat csináljon a puskákra, amilyeneket csak akar. Olyan míves darabok kerültek ki a keze alól, hogy annak messzeföldről csodájára jártak. A fegyverek már attól a többszörösüket érték, hogy azt mondták rájuk, magukon viselik Hebehurgya keze nyomát. Hamisítók és csalók is felbukkantak, akik Hebehurgya nevéből akartak hasznot húzni, de hamar lebuktak. Több mester el is akarta csábítani Auerbachtól Hebehurgyát, de ő a világ minden pénzéért se ment volna el őszülő mesterétől.
Egy nap Auerbach így szólt:
-Hebehurgya! Igen sok hasznot hoztál nekem, és igen meg is szerettelek, de a te helyed nem itt van. Te nagyobb dolgokra vagy hivatottabb, mint hogy kakasokat készíts. Olyan bőségesen megjutalmazlak szolgálataidért, ahogy csak tudlak, ne kelljen szükséget szenvedned. Kapsz még tőlem egy tőrt is, amit olyan műgonddal készítettem neked, mint még fegyvert sohasem. Az asszony csomagol neked egy kis hamuba sült pogácsát is, csak a mesei megszokás miatt, ha már elmész hetedhét ország ellen szerencsét próbálni.
-De, Mester! Én itt akarok maradni veled! -válaszolta Hebehurgya,
-Szót se többet! Holnap útra kélsz! Mától pedig a neved nem Hebehurgya, van neked becsületes neved is: Gabi!-dörögtek a kovács szavai a műhelyben.
Gabi másnap egy tömött erszénnyel és egy-két kiló hamuba sült pogácsával (-Nehogy megéhezzél, aranyom!) útra kelt. Ahogy ment-mendegélt, a szomszédos királyság fővárosába ért. A legszebb fogadóban szállt meg, evett-ivott, amennyi beléfért, formás szolgálóleányokat cicerészett
{tetszik ez a szó}. Egyszer csak hírül vette, hogy a király piktort keres, aki képekkel díszítené a lovagtermet. No, több se kellett neki, rongyos, festékfoltos gúnyát öltött, és a király elé járult.
-Felséges királyom! Itt vagyok szolgálatodra, én szívesen kifesteném a lovagi termet. - kezdte mondókáját Gabi.
-És ugyan mit festenél rá? - kérdezte a király. Hangjában nagy fokú pökhendiség és leereszkedés volt, de hát mit várhatnánk egy koronás főtől?
-Az legyen az én titkom, ám ha nem tetszik, fejemet veheted. - válaszolta Gabi.
-Rendben, megpróbálhatod, de aztán fele királyságról szó se legyen a fizettségként, mert akkor kerékbe töretlek. - folytatta ugyanolyan pökhendin a király.
-Nyugodj meg felséges királyom, nem azt fogom kérni. - jelentette ki Gabi.
Másnap a lovagi terem minden bejáratára és ablakára nehéz lelpek kerültek, hogy senki se láthassa a bent folyó munkát. Három nap és három éjszaka dolgozott bent Gabi, míg végül a negyedik reggelen lekerültek a nehéz leplek. A falakat képeket nézegető emberek képei díszítették, akikről többnyire lerítt a sznobság, és a hozzáértés teljes hiánya. Ezen alkotásokat nevezte később a művészettörténet Gabi assholes-korszakának. A királyt nagyon lenyűgözték Gabi képei. Titokban mindig is avantgárd festő szeretett volna lenni, de hát a családi vállalkozást tovább kell vinni, valakinek koronás főnek is lennie kell.
-Na, te festő! Igaz is, hogy is hívnak? - kérdezte a király.
-Gabi a becsületes nevem, de hívtak Hebehurgyának is. - válaszolta a festő.
-Csak nem Auerbech híres inasa? Van tőletek egy puskám, azzal szoktam szalonkára menni.- mondta a király. -Nagyon megnyerte tetszésem a lovagterem. Mit kérsz szolgálataid fejében?
-Leányod kezét. -jelentette ki Gabi.
-Az adott szó kötelez, tiéd. - válaszolta a király. -Ám a leányom férjét, egy elismert festőművészt még sem hívhatják Gabinak! Ezen túl a neved Kiss Gábor Attila. Herceg.
A király csak látszólag nyugodott bele, hogy egy népi sarjadéknak adja a leánya kezét, ezért az éj leple alatt elraboltatta a királylányt egy ismerős Sárkánnyal.
Másnap reggel jelentették is Kiss Gábor Attilának, hogy a hercegnőt bizony elrabolták. Erre ő egyből páncélt és fegyvereket vett. Daliás termete ellenére is megtévesztő volt mosolya, amely már-már azt a látszatot keltette, hogy egy idióta, ezért a fegyverárúsok megpróbálták átverni, de mivel ő egy pár évet lehúzott ebben a bizniszben, ezért tudta, hogy melyik fegyver jó, melyik rossz.
Vett egy gyönyörű pej lovat is, aminek nyergébe pattanva (a 80 kilónyi páncél azért nem tette teljesen dinamikussá ezt a mozdulatsort) a Sárkány ellen indult.
Ahogyan az már csak a mesékben van, egy kietlen szikla ormán, ahová csak szűk szerpentin vezet fel, megtalálta a Sárkány barlangját. Egyből be is kiáltott a sűrű-sötétlő üregbe:
-Sárkány! Elraboltad a mátkámat! Gyere ki, és küzdj meg érte velem!
-Megyek már, megyek. Jaj, a derekam, ez az átkozott isiász! Na, mit is akarsz te itt, te kis pondró?
-Jöttem, hogy megöljelek, és elvigyem a kedvesemet!
-Lassan a testtel, kisember! Először is:ismered te egyáltalán ezt a csajt? Láttad valami közösségi oldalon, és megtetszett, mi? Legalább chateltetek már egyszer-kétszer? Másodszor: semmilyen buksza miatt nem nyíratom ki magam. Én már csak Facebookon hagyom, hogy megbökjenek.
Tudod mit, nekem adod azt a szép tőrt, ami az öveden lóg, a fiamnak biztos tetszeni fog. Kipiszkálhatja a fogai közül az odaragadt ételmaradékokat. Tudod, szeretjük a nagy családi ebédeket, bár borjút a waweli eset óta nem eszünk. Aztán azt hallottam, te valamiféle festő is vagy. Festesz még az asszonynak is valami szép kis akvarellt. Egy szép téli tájat mondjuk vagy valami falusi életképet. Áll az alku?
Kiss Gábor Attila válasz helyett keresztülszúrta a Fenevadat. A tőrre még csak-csak ráállt volna, de nehogy már az legyen, hogy szar képeket fessen. Mi jöhet még ezután? A goblein?
A királylány nagyon hálás volt megmentőjének, akibe első látásra beleszeretett.
-Mi a neved, szép dalia? - kérdezte a hercegnő.
-Neked csak Kitchi – válaszolta a festő, és huncutul rákacsintott.
Mielőtt hazamentek volna, Kitchi még elvitte a hercegnőt kedvenc helyére, a Kalifa Büfébe. Messze földön híres kebabos volt ez, amelyet két ál-török srác, Karim és Abdul (A szerző azt sugallja, hogy Kareem Abdul Jabbar ihlette a névadást, pedig nem.}vitt. Igazi nevük Andris és Jáncsi volt. A Kalifában lehetett kapni kebabot, falafelt, hummuszt, és olyan fantáziadús névvel ellátott ételeket, mint a Szultán Kardja vagy a Dervis Csókja. Karim-Andris arcán mindig fülig érő mosoly volt, ezért sokan csak úgy ismerték a helyet, hogy Vigyorgó Karimék Gyrososa. Abdul-Jáncsi pedig sokatmondó mosollyal az arcán hallgatott.
-Mit parancsolsz., effendi? - kérdezte a szokott vigyorral Karim-Andris.
-Két gyrost, pitában , csípős szósszal, elvitelre. - válaszolta Kitchi.
-Nálunk csak kebab van. Igazi Döner-kebab. Döner-kebab nincs csípős. - hervadt le gyorsan a mosoly Karim-Andris arcáról. Úgy gondolta ugyanis, ha már töröknek adja ki magát, akkor azt autentikusan csinálja, és amikor csak tehette, akkor kioktatta az embereket Hazája konyhájából. Különben is, nagyon szerette kioktatni az embereket.
-Jó, akkor két kebabot kérek elvitelre. - javította rendelését Kitchi.
-Rendben van, effendi! Óhajod számomra parancs! Abdul, gyorsan-gyorsan – csapkodta össze a tenyereit Karim-Andris – pita, hús, zöldségek!
Abdul-Jáncsi és Karim-Andris boszorkányos ügyességgel dobta össze a két kebabot. A piták, zöldségek, húsokdarabok csak úgy repkedtek a levegőben. Úgy járt a kezük, mintha két szemfényvesztő lennének.
Mivel Kichi és a hercegnő volt a két utolsó vendégük, ezért kiültek velük a büfé teraszára. A szerelmes pár összebújva ette a kebabját, Karim-Andris mint egy diadalmas hadvezér kortyolgatta utolsó, azon a napon már nyolcadik kávéját, Abdul-Jáncsi pedig olyan átszellemült mosollyal szürcsölgette teáját, mint egy arab nőgyógyász.
A két fiatal ezután már végre tényleg hazament. Egybekeltek, és később megkapták a fele királyságot is, mert az öreg királyt annyira idegesítette a vejéből időnként még előtörő kelekótyaság, hogy inkább neki adta országa termékenyebbik felét, csak hogy ne is lássa.
Kitchinek és a hercegnőnek született egy szakajtónyi gyereke, és boldogan éltek, míg meg nem haltak.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
2011. augusztus 13., szombat
Idézetek mesékből VIII.
Volt egyszer messzi földön egy gyönyörű, önálló, magabiztos hercegnő, aki
egy szép napon a kastélya melletti zöldellő mezőn a kristálytiszta tó
partján , környezeti kérdésekről elmélkedve egyszer csak meglátott egy
békát. A béka ráugrott a hercegnő térdére, és azt mondta:
- Oh csodálatos hölgy, valamikor daliás herceg voltam, amíg el nem átkoztak,
ha megcsókolnál ismét jóvágású fiatal herceg lehetnék, és akkor drágám
összeházasodhatnánk, beköltözhetnék a kastélyodba az anyámmal együtt, ahol
főzhetnél, moshatnál ránk, nevelhetnéd a gyerekeinket és emiatt örökké hálás
és boldog lehetnél.
Aznap este, miközben a gyönyörű hercegnő könnyű vacsoraként fehérborban és
enyhe hagymamártásban megfuttatott fenséges békacombot szopogatott, magában
elmosolyodva így szólt:
- Én kurvára nem így gondolom.
egy szép napon a kastélya melletti zöldellő mezőn a kristálytiszta tó
partján , környezeti kérdésekről elmélkedve egyszer csak meglátott egy
békát. A béka ráugrott a hercegnő térdére, és azt mondta:
- Oh csodálatos hölgy, valamikor daliás herceg voltam, amíg el nem átkoztak,
ha megcsókolnál ismét jóvágású fiatal herceg lehetnék, és akkor drágám
összeházasodhatnánk, beköltözhetnék a kastélyodba az anyámmal együtt, ahol
főzhetnél, moshatnál ránk, nevelhetnéd a gyerekeinket és emiatt örökké hálás
és boldog lehetnél.
Aznap este, miközben a gyönyörű hercegnő könnyű vacsoraként fehérborban és
enyhe hagymamártásban megfuttatott fenséges békacombot szopogatott, magában
elmosolyodva így szólt:
- Én kurvára nem így gondolom.
2011. augusztus 10., szerda
Mese XXXIX
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Leány. A külső szemlélő számára határozott kis bukszának tűnhetett, aki mindig megmondta a véleményét, ám igazából belül tele volt kételyekel, és másoknak is inkább azért mondta meg a kíméletlen igazságot, hogy ne mások tegyék meg ezt vele.
Süldőlány-korának egyik legkedveltebb helyszíne a Benczúr tér volt. Ezen a téren keresztül ment mindig az iskolába. Útja során még útba ejtette a Büdös Bácsit, ahol megvette a napi poszkommunista propagandát, aztán a líceum kapuját átlépve egyből az udvarra sietett, rágyújtani. Talán pont a Büdös Bácsi és nem éppen illatos szenvedélye miatt szerette a teret, ahol tavasszal mindig virágillat terjengett. A téren állt egy játszótér, hintákkal, homokozóval és egy csúzdaházzal. A ház ”földszintjén” egy hajléktalan lakott, ”emeletén” tizenévesek élték szexuális életüket. A játszótér mellett a városka egyik kultikus kocsmája állt. Több emberöltőn keresztül jártak ide a helybéliek italozni és beszélgetni. Ez volt az egyik legnépszerűbb találkozóhely, ráadásul három középiskola is közel esett, ezért mindig találhatott az ember ismerőst. A kocsma másik oldalán volt még egy kis park is, padokkal, virágokkal és egy Vénusz-szoborral. (Ez a leírás nekrológ is lehetne. A Büdös Bácsi már meghalt, a trafikja bezárt, a Jerevánból Las Palmas néven egy elképesztően drága hely lett, ahová csak sznobok járnak. Csak egy valami nem változott: a csúszdában még mindig basznak. - A Szerző jegyzete.)
Ahogy egyik nap épp átsietett a téren, egyszer csak egy szikrázó szemű cigányasszony állította meg:
-Kisasszony! Te ugye a Rák jegyében születtél? Gyere, megmondom a sorsod! Te el fogol menni innét, mert ez nem a te városod. Egy magas, szőke dalia lesz az urad, akit már régóta ismerel, de akiért majd meg kell küzdened a Gonosszal.
-Mégis ki ez a dalia, és hogyan kell majd megküzdenem vele?
-Azt majd idejében megtudod. A túl hamar szerzett ismeret káros lehet, gondolj csak Ganéshára!
A Lánynak egy picit fura volt az utalás az indiai mitológiára, de azért adott egy kis pénzt a Jövendő Tudójának.
-Áldjon meg az Devla ezért a kis pénzecskéért! Velem még a tulajodon édestestvérem sem tett soha semmi jót! Egy tüt, annyit nem tett volna keresztbe értem! (Tudom, hogy tetszik ez a mondat :)
Ekkor ballagott át a téren Bene János hurka- és kolbászológus és Kása András a tepertőtudományok nagydoktora.
-Hhmm, nagyon érdekes, amit a kolléga mond a mangalicatepertő lipidstruktúrájáról. Feltétlenül tanulmányozni fogom a dolgot, és lehet, hogy egy cikket is megjelentetek a Food Chemistry Weekly-ben. - mondta szakállát simgatva András.
-Én éppen egy tanulmányon dolgozom az American Food Philosophynak. Az témája: A mangalicakolbász mint akarat és képzet – válaszolta János, miközben bal tenyerével egy félkört írt le a levegőbe.
Ahogyan az öregasszony megjósolta, a Leány el is került az ország fővárosába. Itt nagyon jól érezte magát hasonszőrű barátaival, és a jóslat második része is teljesült: beleszeretett gyermekkori jóbarátjába. Magas, szőke, göndörhajú fiúcska volt szíve választottja, aki inkább értett a kapcsolási rajzokhoz, mint a helyesíráshoz. Fiatalabb korában a Halottkémek bőgőse volt, de a zenekar hamar felbomlott, mert Totya, a dobos átment egy másik bandához, a Vérzivatarhoz. Eme zenekar később egy egynyári slágert is fel tudott mutatni, A látszerész elköltözött a faszba című nem éppen romantikus balladát.
Egyszer kettesben őgyelegtek a Moszkva téren, amikor egy üres 4-es villamosból egyszer csak kiugrott Minden Ellenőrök Leggonoszabbika, Lyukaszt Tóni, és átszálló jeggyé változtatta a szép, szőke daliát. Hogy miért is tette ezt? Mert hirtelen elege lett abból, hogy az utasok már nem értékelik az őszinte emberi gonoszságot. Mit volt mit tenni, a Leány pénztárcájába rakta az átszállójegyet, és bement az egyik kedvenc söntésébe, ami pont a Moszkván volt. Elfogta a kísértés, hogy lehúzzon egy feles körtét, kísérőnek meg 2 deci konyakot (genius loci), de aztán csak egy üveg Kőbányait rendelt. Nem rázva, nem keverve.
Ahogy ott üldögélt, egyszer csak letelpedett mellé egy ősz hajú úriember. Kinézete alapján lehetett koldus vagy egyetemi tanár.
-Tudom, hogy mi a baja Magácskának. Az átkot megtörni csak Chantelle mama segíthet, őt pedig a Time Square-en találja meg.
A Leány fizetett az bölcs öregembernek egy feles körtét, kísérőnek meg két deci konyakot, utána pedig felpattant az első new york-i gépre.
Hamarosan meg is találta Chantelle mamát a Time Square forgatagában. I <3 a="a" amit="amit" b="b" ben="ben" bornokt="bornokt" br="br" er="er" g="g" hangja="hangja" hasonl="hasonl" ja="ja" kat="kat" kukoricapipa="kukoricapipa" l="l" lopott.="lopott." ly="ly" m="m" macarthur="macarthur" mindig="mindig" new="new" ott="ott" rult.="rult." s="s" sz="sz" szeglet="szeglet" t="t" teljes="teljes" vlikat="vlikat" volt="volt" york-p="york-p"> -Mondjad, bogaram, mit szeretnél? Pólót, kulcstartót, kis empájersztétbildinget? - kérdezte az öregasszony.
A Leány előadta búját-baját, hogy miért is jött el ilyen messzire.
-A legjobb helyre jöttél, bogaram! Tudom én, hogyan kell levenni az átkot. - ezzel kikapott ruhája rejtekéből egy briliánssokkal kirakott arany jegylyukasztót – amely egyébként felettébb passzolt a kezén lévő gyűrűk sokaságához – és kilyukasztotta vele a jegyet. A jegy egyből el is tűnt, és helyébe a szép, szőke dalia termett. Hálából megvették a vén vajákostól a Robben-sziget kicsinyített mását (amiben lehetett egy kis füvet is tartani), és ha már ott voltak, megnézték Manhattant („Manhattan/Örültem, mikor tovább menhettem” Faludy György).
Később össze- és multik szolgálatába álltak, és boldogan éltek, míg meg nem haltak.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
.
Süldőlány-korának egyik legkedveltebb helyszíne a Benczúr tér volt. Ezen a téren keresztül ment mindig az iskolába. Útja során még útba ejtette a Büdös Bácsit, ahol megvette a napi poszkommunista propagandát, aztán a líceum kapuját átlépve egyből az udvarra sietett, rágyújtani. Talán pont a Büdös Bácsi és nem éppen illatos szenvedélye miatt szerette a teret, ahol tavasszal mindig virágillat terjengett. A téren állt egy játszótér, hintákkal, homokozóval és egy csúzdaházzal. A ház ”földszintjén” egy hajléktalan lakott, ”emeletén” tizenévesek élték szexuális életüket. A játszótér mellett a városka egyik kultikus kocsmája állt. Több emberöltőn keresztül jártak ide a helybéliek italozni és beszélgetni. Ez volt az egyik legnépszerűbb találkozóhely, ráadásul három középiskola is közel esett, ezért mindig találhatott az ember ismerőst. A kocsma másik oldalán volt még egy kis park is, padokkal, virágokkal és egy Vénusz-szoborral. (Ez a leírás nekrológ is lehetne. A Büdös Bácsi már meghalt, a trafikja bezárt, a Jerevánból Las Palmas néven egy elképesztően drága hely lett, ahová csak sznobok járnak. Csak egy valami nem változott: a csúszdában még mindig basznak. - A Szerző jegyzete.)
Ahogy egyik nap épp átsietett a téren, egyszer csak egy szikrázó szemű cigányasszony állította meg:
-Kisasszony! Te ugye a Rák jegyében születtél? Gyere, megmondom a sorsod! Te el fogol menni innét, mert ez nem a te városod. Egy magas, szőke dalia lesz az urad, akit már régóta ismerel, de akiért majd meg kell küzdened a Gonosszal.
-Mégis ki ez a dalia, és hogyan kell majd megküzdenem vele?
-Azt majd idejében megtudod. A túl hamar szerzett ismeret káros lehet, gondolj csak Ganéshára!
A Lánynak egy picit fura volt az utalás az indiai mitológiára, de azért adott egy kis pénzt a Jövendő Tudójának.
-Áldjon meg az Devla ezért a kis pénzecskéért! Velem még a tulajodon édestestvérem sem tett soha semmi jót! Egy tüt, annyit nem tett volna keresztbe értem! (Tudom, hogy tetszik ez a mondat :)
Ekkor ballagott át a téren Bene János hurka- és kolbászológus és Kása András a tepertőtudományok nagydoktora.
-Hhmm, nagyon érdekes, amit a kolléga mond a mangalicatepertő lipidstruktúrájáról. Feltétlenül tanulmányozni fogom a dolgot, és lehet, hogy egy cikket is megjelentetek a Food Chemistry Weekly-ben. - mondta szakállát simgatva András.
-Én éppen egy tanulmányon dolgozom az American Food Philosophynak. Az témája: A mangalicakolbász mint akarat és képzet – válaszolta János, miközben bal tenyerével egy félkört írt le a levegőbe.
Ahogyan az öregasszony megjósolta, a Leány el is került az ország fővárosába. Itt nagyon jól érezte magát hasonszőrű barátaival, és a jóslat második része is teljesült: beleszeretett gyermekkori jóbarátjába. Magas, szőke, göndörhajú fiúcska volt szíve választottja, aki inkább értett a kapcsolási rajzokhoz, mint a helyesíráshoz. Fiatalabb korában a Halottkémek bőgőse volt, de a zenekar hamar felbomlott, mert Totya, a dobos átment egy másik bandához, a Vérzivatarhoz. Eme zenekar később egy egynyári slágert is fel tudott mutatni, A látszerész elköltözött a faszba című nem éppen romantikus balladát.
Egyszer kettesben őgyelegtek a Moszkva téren, amikor egy üres 4-es villamosból egyszer csak kiugrott Minden Ellenőrök Leggonoszabbika, Lyukaszt Tóni, és átszálló jeggyé változtatta a szép, szőke daliát. Hogy miért is tette ezt? Mert hirtelen elege lett abból, hogy az utasok már nem értékelik az őszinte emberi gonoszságot. Mit volt mit tenni, a Leány pénztárcájába rakta az átszállójegyet, és bement az egyik kedvenc söntésébe, ami pont a Moszkván volt. Elfogta a kísértés, hogy lehúzzon egy feles körtét, kísérőnek meg 2 deci konyakot (genius loci), de aztán csak egy üveg Kőbányait rendelt. Nem rázva, nem keverve.
Ahogy ott üldögélt, egyszer csak letelpedett mellé egy ősz hajú úriember. Kinézete alapján lehetett koldus vagy egyetemi tanár.
-Tudom, hogy mi a baja Magácskának. Az átkot megtörni csak Chantelle mama segíthet, őt pedig a Time Square-en találja meg.
A Leány fizetett az bölcs öregembernek egy feles körtét, kísérőnek meg két deci konyakot, utána pedig felpattant az első new york-i gépre.
Hamarosan meg is találta Chantelle mamát a Time Square forgatagában. I <3 a="a" amit="amit" b="b" ben="ben" bornokt="bornokt" br="br" er="er" g="g" hangja="hangja" hasonl="hasonl" ja="ja" kat="kat" kukoricapipa="kukoricapipa" l="l" lopott.="lopott." ly="ly" m="m" macarthur="macarthur" mindig="mindig" new="new" ott="ott" rult.="rult." s="s" sz="sz" szeglet="szeglet" t="t" teljes="teljes" vlikat="vlikat" volt="volt" york-p="york-p"> -Mondjad, bogaram, mit szeretnél? Pólót, kulcstartót, kis empájersztétbildinget? - kérdezte az öregasszony.
A Leány előadta búját-baját, hogy miért is jött el ilyen messzire.
-A legjobb helyre jöttél, bogaram! Tudom én, hogyan kell levenni az átkot. - ezzel kikapott ruhája rejtekéből egy briliánssokkal kirakott arany jegylyukasztót – amely egyébként felettébb passzolt a kezén lévő gyűrűk sokaságához – és kilyukasztotta vele a jegyet. A jegy egyből el is tűnt, és helyébe a szép, szőke dalia termett. Hálából megvették a vén vajákostól a Robben-sziget kicsinyített mását (amiben lehetett egy kis füvet is tartani), és ha már ott voltak, megnézték Manhattant („Manhattan/Örültem, mikor tovább menhettem” Faludy György).
Később össze- és multik szolgálatába álltak, és boldogan éltek, míg meg nem haltak.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
.
2011. augusztus 9., kedd
Befejeztem a József és testvéreit. Nagyon jó könyv volt, de az egyik legnehezebb is, amit valaha olvastam. 2004. karácsonyára vettem meg magamnak, és már nem is emlékszem pontosan, mikor olvastam az első és a második részt. Egyszer, talán még a Nagy Könyv játék kapcsán Vitray Tamás mondta azt, hogy neki ez a kedvenc könyve, és minden barátnőjétől megkövetelte, hogy elolvassa. Szerintem igen kétségbeesett bukszának kell ahhoz lenni, hogy valaki Vitray kedvéért elolvassa egyhuzamban a Jozefundseinebrüdert. :)
2011. augusztus 2., kedd
Kikivánkozik
Egy gesztust sem teszel felém
Mégis mintha lelked lelkem kitépné
A kísértés tenmagad vagy
Mégis mintha lelked lelkem kitépné
A kísértés tenmagad vagy
2011. július 31., vasárnap
Játsszunk! III.
39 nap múlva kezdődik a rugby világbajnokság. Tippeljük meg, hogyan fog alakulni! :)
Csoportmeccsek:
A. csoport: Kanada, Franciaország, Japán, Új-Zéland, Tonga
Továbbjut: Új-Zéland, Franciaország
B. csoport: Argentína, Anglia, Grúzia, Románia, Skócia
Továbbjut:Anglia, Argentína
C. csoport: Ausztrália, Olaszország, Írország, Oroszország, USA
Továbbjut: Ausztrália, Írország
D. csoport: Fiji, Namíbia, Szamoa, Dél-Afrika, Wales
Továbbjut: Dél-Afrika, Wales
Negyeddöntők:
Ausztrália-Wales Továbbjut: Ausztrália
Anglia-Franciaország Továbbjut: Anglia
Dél-Afrika - Írország Továbbjut: Dél-Afrika
Új-Zéland-Argentína Továbbjut: Új-Zéland
Elődöntők:
Ausztrália-Anglia Továbbjut: Anglia
Dél-Afrika - Új-Zéland Továbbjut: Új-Zéland
3.hely:
Ausztrália-Dél-Afrika Győztes: Ausztrália
Döntő:
Anglia-Új-Zéland Győztes: Új-Zéland
Csoportmeccsek:
A. csoport: Kanada, Franciaország, Japán, Új-Zéland, Tonga
Továbbjut: Új-Zéland, Franciaország
B. csoport: Argentína, Anglia, Grúzia, Románia, Skócia
Továbbjut:Anglia, Argentína
C. csoport: Ausztrália, Olaszország, Írország, Oroszország, USA
Továbbjut: Ausztrália, Írország
D. csoport: Fiji, Namíbia, Szamoa, Dél-Afrika, Wales
Továbbjut: Dél-Afrika, Wales
Negyeddöntők:
Ausztrália-Wales Továbbjut: Ausztrália
Anglia-Franciaország Továbbjut: Anglia
Dél-Afrika - Írország Továbbjut: Dél-Afrika
Új-Zéland-Argentína Továbbjut: Új-Zéland
Elődöntők:
Ausztrália-Anglia Továbbjut: Anglia
Dél-Afrika - Új-Zéland Továbbjut: Új-Zéland
3.hely:
Ausztrália-Dél-Afrika Győztes: Ausztrália
Döntő:
Anglia-Új-Zéland Győztes: Új-Zéland
2011. július 28., csütörtök
2011. július 21., csütörtök
2011. július 20., szerda
2011. július 13., szerda
Mese XXXVIII.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer Füsti Fecske(A füsti fecskénél nyílt ki a Brehmünk - a szerző jegyzete). Egy istálló tetejének szegletében született, a mestergerenda tőszomzédságában. Ahogy nőtt-növekedett, hamarosan már ki-kirepülgetett a fészekből, végül el is hagyta azt.
Mint minden rendes, jóravaló füsti fecskének a tél közeledtével neki is útra kellett kelnie, ezért úgy döntött, hogy meglátogatja az egyiptomi rokonokat (Hirundo rustica savignii), ott úgyis mindig jó meleg van, és vizipipa is bőven akad. Az egyiptomi rokonok nagyon szívesen is látták, el is vitték a legjobb el ful-sütödébe csípegetni. Nagyon kedvesek voltak az afrikai rokonok, de irtóztatóan lusták és finnyásak is egyben. Sehogysem állt rá a szárnyuk és csőrük, hogy egész nap szálldossanak és rovarokat fogdossanak, így a rovarok fenemód elszaporodtak és az általuk hordozott betegségek tizedelték annak a falunak a lakosságát, ahol a fecskék éltek. Több se kellett a kis verébalkatúnak! Gyújtó hatású beszédekkel (már nagyapja is kíváló szónak és harcos volt, aki többször is kitüntette magát a sárgarigók elleni háborúban) rávette a rokonokat, hogy fogdossák össze a rovarokat, mert ha minden ember megmurdel itt nekik, akkor nem lesz több ingyenkaja. Az egyiptomi füstifecskék először igen kelletlenül, de nekiláttak a vadászathoz, ám a végére olyannyira belejöttek, hogy igencsak élvezni kezdték a dolgot, és többen közülük rovarírtó vállalatoknál helyezkedtek el.
Amikor a kis Füsti Fecske már épp indulni készült, egyszer csak egy árnyék magasodott felé. A falu varázslójának árnyéka.
-Ne félj, nem akarlak bántani. Tudom jól, hogy te vetted rá ezeket a kis lusta dögöket a munkára. Te arra születtél, hogy változtass a világ folyásán, ezért mindkét lábadra felerősítek egy cetlit, amelyen különleges varázsigék vannak.
A madárka meg akarta kérdezni, hogyan találja meg a cetlik címzettjeit, de annyira nem volt antropomorf lény, hogy beszélni is tudjon, ezért csak kíváncsian nézett az öreg emberre, már amennyire ez egy fecskétől telik.
-Nyugodj meg, madárka! A cetlik megtalálják gazdáikat.
A madár továbbrepült, hogy meglátogassa a keleti rokonokat (Hirundo rustica gutturalis). A keleti rokonok is nagyon szívesen fogadták, ám itt már nem volt olyan jó dolga, mert nem hogy ingyenkaja nem volt, hanem az emberek még a rovarokat is elették előlük. Sőt, a fecskék fészkét is ínyencfalatnak tartották, így a keleti fecskének lenni annyira volt biztonságos, mint kolumbiai polgármesternek. A kis fecskének is be kellett segítenie az élelem keresésébe. Amikor egyszer épp valami ehető után kutatott, nagy sokadalmat pillanott meg. Gondolta, hogy itt biztos leesik neki is valami. Le is szállt, és már felkészült arra, hogy a lábak között lavírozzon, amikor rájött, hogy az emberek nem mozdulnak. Azért nem mozdulnak, mert agyagból vannak. A Füsti Fecske szerette az embereket, de mindig is fura teremtményeknek tartotta őket. Megeszik a fecskék fészkeit, és nem elég nekik, hogy annyian vannak, mint a nyűvek, még agyagból is csinálnak újabbakat. Ahogyan értetlenkedve sétálgatott az agyagemberek között, egyszer csak megpillantott egy hús-vér embert is. Már első pillantásra látszott rajta, hogy tudós, ám egy fecskének fogalma sincs róla, mi az a tudós, ezért ő csak azt látta rajta, hogy fura. Szépen lassan oda is ugrándozott hozzá.
-Hát te meg mit keresel itt, ahol a madár nem jár? – kérdezte a régész (mert az volt ám az istenadta). Ezek után a mutatóujját odanyújtotta a madárkának, aki fel is ugrándozott rá.
-Hát ezek az üzenetek meg mik a lábaidon? A galambszakszervezet nem fog örülni. Erős lobbi, alvilági kapcsolatokkal. - e szavakból is kiderülhetett, remek ornitológus is volt, nem csupán hullarabló. Azért csak levette a madárka jobb lábáról az egyik üzenetet, és hangosan felolvasta. Csodák-csodája, az agyagemberek életre keltek. Rövid időn belül elözönlötték a Földet. Mivel nem volt szükségük se vízre, se élelemre, se pihenésre, ezért előbb-utóbb átvették az írányítást az ipar majd minden területén. Csak a gépkocsigyártást és a finommechanikát hagyták meg a japánoknak, mert ahhoz nem volt eléggé ügyes a kezük.
A kis Füsti Fecske tovább folytatta útját. Következő útja az európai rokonokhoz vezetett (Hirundo rustica rustica). Ahogyan elérte Albion partjait, egy fura bódéra lett figyelmes. A tengerparton állt, ám a megszokott fish&chips helyett rántott hekket és lángost árultak. Két örökké nevetgélő étkezdés állt a pult mögött: egy alacsony, szakállas, akiről egész nap dőlt a víz és egy magas, kócos, akinek folyton fülig ért a szája. A bodegára fura betűkkel az volt kiírva: Római Party Büfé.
-Figyelj báttya! Nem jó ez így, sehogy se jó ez így. - mondta a köpcös.
-Menjek, csókolgassam meg kicsit a gyűrűdet? - vigyorodott el a kócos.
-Nem-nem, az üzletre értettem. A kutya se akar tőlünk kaját venni.
-Ne haragudj, én Oxfordban végeztem az étkezdésit! - replikázott a magas.
-Nem arra céloztam, hogy rosszul sütsz. - válaszolta társa, miközben kövér izzadtságcsepek gurultak le a homlokán.
-Azért! Nehogy már itt az legyen, hogy az én hibám!- fortyant fel a büfé megnyításának szellemi attyja.
Ekkor mindkettőjükből kitört a nevetés, hiszen ez a párbeszéd is csak egyike volt apró színjátékaiknak, amivel az időt mulatták.
Egyszer csak a magas észrevette a fecskét.
-Nézd már, Jáncsi, milyen aranyos kis madár! Egy füsti fecske. - mondta, miközben folyamatosan vigyorgott. Azonnal tört a madárnak egy kis lángost, ami igen jól esett a kis fecskének, hiszen régóta nem evett már.
-Te, Jáncsi, ennek a madárnak van egy gyűrű a lábán. Hátha zaciba lehetne csapni.
-Te, Bandi! Nemcsak gyűrű van ott, hanem üzenet is. Különben is ez a gyűrű még csak nem is ezüstből van.
-Mit szakértőzöl, csak nem becsüs voltál a Vámház körút kilencben? Tesék? (sic!) - ugratta barátját Andris.
Jáncsi elolvasta az üzenetet. Igen csak meglepődött, hiszen a legendás Valinene-lángos receptje volt a papíroson. Nosza, egyből hozzá is fogtak, elkezdték szakmányban gyártani a lángosokat. Hamarosan olyan híre kelt a helynek, hogy még messze földről is odajártak. Hálájuk jeleként átnevezték a büfét Füsti fecskének, ám a hasonló nevű zenekarnak sohasem biztosítottak fellépési lehetőséget. Helyette minden este Andris addig játszotta a Desafinado-t, amíg valaki a fejébe nem húzta a gitárját.
A kis Füsti Fecske pedig visszatért az istállóba, fészket épített és utódokat nemzett. A mindenhova repdesést meg hagyta a francba, mert igencsak tele lett a begye az emberekkel.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
Mint minden rendes, jóravaló füsti fecskének a tél közeledtével neki is útra kellett kelnie, ezért úgy döntött, hogy meglátogatja az egyiptomi rokonokat (Hirundo rustica savignii), ott úgyis mindig jó meleg van, és vizipipa is bőven akad. Az egyiptomi rokonok nagyon szívesen is látták, el is vitték a legjobb el ful-sütödébe csípegetni. Nagyon kedvesek voltak az afrikai rokonok, de irtóztatóan lusták és finnyásak is egyben. Sehogysem állt rá a szárnyuk és csőrük, hogy egész nap szálldossanak és rovarokat fogdossanak, így a rovarok fenemód elszaporodtak és az általuk hordozott betegségek tizedelték annak a falunak a lakosságát, ahol a fecskék éltek. Több se kellett a kis verébalkatúnak! Gyújtó hatású beszédekkel (már nagyapja is kíváló szónak és harcos volt, aki többször is kitüntette magát a sárgarigók elleni háborúban) rávette a rokonokat, hogy fogdossák össze a rovarokat, mert ha minden ember megmurdel itt nekik, akkor nem lesz több ingyenkaja. Az egyiptomi füstifecskék először igen kelletlenül, de nekiláttak a vadászathoz, ám a végére olyannyira belejöttek, hogy igencsak élvezni kezdték a dolgot, és többen közülük rovarírtó vállalatoknál helyezkedtek el.
Amikor a kis Füsti Fecske már épp indulni készült, egyszer csak egy árnyék magasodott felé. A falu varázslójának árnyéka.
-Ne félj, nem akarlak bántani. Tudom jól, hogy te vetted rá ezeket a kis lusta dögöket a munkára. Te arra születtél, hogy változtass a világ folyásán, ezért mindkét lábadra felerősítek egy cetlit, amelyen különleges varázsigék vannak.
A madárka meg akarta kérdezni, hogyan találja meg a cetlik címzettjeit, de annyira nem volt antropomorf lény, hogy beszélni is tudjon, ezért csak kíváncsian nézett az öreg emberre, már amennyire ez egy fecskétől telik.
-Nyugodj meg, madárka! A cetlik megtalálják gazdáikat.
A madár továbbrepült, hogy meglátogassa a keleti rokonokat (Hirundo rustica gutturalis). A keleti rokonok is nagyon szívesen fogadták, ám itt már nem volt olyan jó dolga, mert nem hogy ingyenkaja nem volt, hanem az emberek még a rovarokat is elették előlük. Sőt, a fecskék fészkét is ínyencfalatnak tartották, így a keleti fecskének lenni annyira volt biztonságos, mint kolumbiai polgármesternek. A kis fecskének is be kellett segítenie az élelem keresésébe. Amikor egyszer épp valami ehető után kutatott, nagy sokadalmat pillanott meg. Gondolta, hogy itt biztos leesik neki is valami. Le is szállt, és már felkészült arra, hogy a lábak között lavírozzon, amikor rájött, hogy az emberek nem mozdulnak. Azért nem mozdulnak, mert agyagból vannak. A Füsti Fecske szerette az embereket, de mindig is fura teremtményeknek tartotta őket. Megeszik a fecskék fészkeit, és nem elég nekik, hogy annyian vannak, mint a nyűvek, még agyagból is csinálnak újabbakat. Ahogyan értetlenkedve sétálgatott az agyagemberek között, egyszer csak megpillantott egy hús-vér embert is. Már első pillantásra látszott rajta, hogy tudós, ám egy fecskének fogalma sincs róla, mi az a tudós, ezért ő csak azt látta rajta, hogy fura. Szépen lassan oda is ugrándozott hozzá.
-Hát te meg mit keresel itt, ahol a madár nem jár? – kérdezte a régész (mert az volt ám az istenadta). Ezek után a mutatóujját odanyújtotta a madárkának, aki fel is ugrándozott rá.
-Hát ezek az üzenetek meg mik a lábaidon? A galambszakszervezet nem fog örülni. Erős lobbi, alvilági kapcsolatokkal. - e szavakból is kiderülhetett, remek ornitológus is volt, nem csupán hullarabló. Azért csak levette a madárka jobb lábáról az egyik üzenetet, és hangosan felolvasta. Csodák-csodája, az agyagemberek életre keltek. Rövid időn belül elözönlötték a Földet. Mivel nem volt szükségük se vízre, se élelemre, se pihenésre, ezért előbb-utóbb átvették az írányítást az ipar majd minden területén. Csak a gépkocsigyártást és a finommechanikát hagyták meg a japánoknak, mert ahhoz nem volt eléggé ügyes a kezük.
A kis Füsti Fecske tovább folytatta útját. Következő útja az európai rokonokhoz vezetett (Hirundo rustica rustica). Ahogyan elérte Albion partjait, egy fura bódéra lett figyelmes. A tengerparton állt, ám a megszokott fish&chips helyett rántott hekket és lángost árultak. Két örökké nevetgélő étkezdés állt a pult mögött: egy alacsony, szakállas, akiről egész nap dőlt a víz és egy magas, kócos, akinek folyton fülig ért a szája. A bodegára fura betűkkel az volt kiírva: Római Party Büfé.
-Figyelj báttya! Nem jó ez így, sehogy se jó ez így. - mondta a köpcös.
-Menjek, csókolgassam meg kicsit a gyűrűdet? - vigyorodott el a kócos.
-Nem-nem, az üzletre értettem. A kutya se akar tőlünk kaját venni.
-Ne haragudj, én Oxfordban végeztem az étkezdésit! - replikázott a magas.
-Nem arra céloztam, hogy rosszul sütsz. - válaszolta társa, miközben kövér izzadtságcsepek gurultak le a homlokán.
-Azért! Nehogy már itt az legyen, hogy az én hibám!- fortyant fel a büfé megnyításának szellemi attyja.
Ekkor mindkettőjükből kitört a nevetés, hiszen ez a párbeszéd is csak egyike volt apró színjátékaiknak, amivel az időt mulatták.
Egyszer csak a magas észrevette a fecskét.
-Nézd már, Jáncsi, milyen aranyos kis madár! Egy füsti fecske. - mondta, miközben folyamatosan vigyorgott. Azonnal tört a madárnak egy kis lángost, ami igen jól esett a kis fecskének, hiszen régóta nem evett már.
-Te, Jáncsi, ennek a madárnak van egy gyűrű a lábán. Hátha zaciba lehetne csapni.
-Te, Bandi! Nemcsak gyűrű van ott, hanem üzenet is. Különben is ez a gyűrű még csak nem is ezüstből van.
-Mit szakértőzöl, csak nem becsüs voltál a Vámház körút kilencben? Tesék? (sic!) - ugratta barátját Andris.
Jáncsi elolvasta az üzenetet. Igen csak meglepődött, hiszen a legendás Valinene-lángos receptje volt a papíroson. Nosza, egyből hozzá is fogtak, elkezdték szakmányban gyártani a lángosokat. Hamarosan olyan híre kelt a helynek, hogy még messze földről is odajártak. Hálájuk jeleként átnevezték a büfét Füsti fecskének, ám a hasonló nevű zenekarnak sohasem biztosítottak fellépési lehetőséget. Helyette minden este Andris addig játszotta a Desafinado-t, amíg valaki a fejébe nem húzta a gitárját.
A kis Füsti Fecske pedig visszatért az istállóba, fészket épített és utódokat nemzett. A mindenhova repdesést meg hagyta a francba, mert igencsak tele lett a begye az emberekkel.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
2011. július 12., kedd
Egyszer régen láttam egy filmet...
Réges-régen láttam az HBO-n egy filmet. Most megint megnéztem. Az a címe, hogy Egyedül a ringben (The Power of One). Dél-Afrikában játszódik és egy angol srác történetét meséli el kiskorától felnőtté válásáig, amely az apartheid kiépülésének idejére esik. A film a rasszizmusról szól, hogy mennyire is kirekesztőek tudtak lenni a búrok, az angolok és a feketék is egymás között. Talán az érzelmeket legjobban felkorbácsoló film, amit valaha láttam, rengeteg példával arra, hogy milyen sötét és fennkölt is lehet az emberi lélek. Mindig is érdekelt az apartheid, mert ez volt az egyetlen faji alapú diktatúra, amely még akkor is fennállt, mikor én még éltem. Mindig is szerettem volna megérteni a diktatúrák természetrajzát, legyen az jobb- vagy baloldali. Vagy a liberális ostobaság diktatúrája. A filmnek három érdekes vonása van számomra: I, A tanítók sora, akik jó példával járnak elöl. II, Hogy 1992-ben készült, vagyis még az apartheid ideje alatt. III, Hogy a rendezője olyan filmeket jegyzett még, mint a Karate kölyök és a Rambo, és ezekből a filmekből szerintem elég sok motívumot át is emelt ide, ennek ellenére jót filmet csinált. :)
Nosztalgia II.
Eszembe jutott most 2002 tavasza is. Minden pénteken, amikor véget ért a suli, elmentem Nagykósáékhoz, Championship Manager-rel játszeni. A hideg szobában volt a gép, a szobának még a szagára is emlékszem. Tomi közben ivott, én meg kérdezgettem, hogy vegyem-e meg Luisao-t meg Ricardinho-t 20 millió fontért, ő meg mondta, hogy: VEGYED!!! Aztán 8 körül elindultunk bulizni a Rock Inn-be. Akkor tényleg enyém volt a világ, életem egyik legszebb időszaka volt (a másik Krakkó volt), és ezt jól tudtam.
Én nem tudom, mi ütött belém, de NAGYON érzelgős vagyok most. Rettenetes mértékű szeretet van bennem, különösen a családtagjaim íránt. Anyámék tegnap mentek el, de már hiányoznak. Még fel is hívtam őket, hogy hogy vannak. Reggel pedig olyan jó érzés volt, hogy Montyka ott ballag mellettem, miközben sétáltunk. Csepp öreg kutya. :)
Kicsit nosztalgikusra sikeredett a délelőttöm. Nem bírtam otthon ülni, ezért elmentem sétálni. Ez nálam azt jelenti, hogy benézek könyvesboltokba. A Bessenyei-könyvesbolt teljesen átalakult, csak szakács- és életmód könyveket árulnak, szépirodalmat nem, és minden könyv min 30 példányban van kint a polcokon, ezáltal max 50 különböző mű van a boltban. És akkor már sokat mondtam. Röviden: okafogyottá vált, hogy még egyszer benézzek oda. Utána következett a Babó. Ott elnézelődtem egy darabig, találtam egy-két jó könyvet, végül vettem egy Mrożeket. Aztán elindultam arra, amerre a lábam vitt. Elmentem a volt általános iskolám mellett, végigmentem az Epreskert utcán, ahol utoljára Kerekperecevővel sétáltam október végén. A Krúdy Giminél eszembe jutott, hogy mennyi jóbarátom is járt ide, és az amatőr rock-koncertek, amiken voltam. Hiába, hogy "ősellenség", ez a gimi is hozzá tartozik a kamaszkoromhoz. Ezek után elsétáltam Ikertestvéreim ablaka alatt. Ők a legrégebbi barátaim, és rengeteget lógtam náluk, így még több kamaszkori élmény jutott eszembe. Voltam a 14 emeletesnél is, ahol Bohó lakott, kamaszkorom legnagyobb szerelme. Itt egyébként elég mulatságos dolog esett meg velem:-Szia! - köszönt rám valaki - Ti nem kirándultok?-kérdezte. -Nem, csak drága jó apámék, engem itthonhagytak a kutyával.-válaszoltam. Ezen elnevetgéltünk egy kicsit, aztán elköszöntünk egymástól. Fogalmam sincs, hogy ki volt. A Dohány utcai ábécében vettem egy kis kekszet, meg egy dobozos kólát(régóta akartam már inni egy 3.33-ast. Krakkóban gyakorta ittam a Centrumban. 1.50 volt. Mint egy Gazeta Wyborcza.) A volt sulim mögötti játszótéren leültem, és olvasgattam egy kicsit a Mrożeket. Az az egyik kedvenc magyarországi "terem", gyakorta lógtunk ott általános iskolában. Hazafelé vettem a Balmazban (Csillag ételbár) egy káposztás krumplileves+csirkepaprikás nokedlivel menüt (eredetileg csak csirkeperikást akartam, de a konyhás nénik rábeszéltek: -Így jobban jár, fiatalember.) Délután, mikor leviszem a kutyát, elsétálok a volt gimim mellett is. :)
2011. július 3., vasárnap
Mese XXXVII.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy angyal. Egész stramm kis angyal volt, elöl már egy picit ritkuló hajjal. Hajszálra úgy nézett ki, mint egy 35-40 éves férfi. Leszámítva a szárnyakat.
Mint minden rendes, szorgalmas angyal, ő is őrangyal volt. Azaz csak lett volna, mert a számára kirendelt védenc annyira elutasította a vallás minden formáját, hogy még őrangyalra sem volt szüksége. Egy 80 éves őszszakállú irodalomtörténész volt, aki történetünk idején éppen haldoklott. Családja és könyvei vették körül. A családtagok sírtak, a könyvek porosodtak. Csocsó – mert így hívták az angyalt –mindig várta, hogy a professzor megtérjen, és ő végre beszállhasson a tudós életébe. Most egy kicsit sajnálta, hogy nem volt soha szükség a szolgálataira, mert a professzor minden antiklerikalizmusa ellenére példás életet élt, és halála után biztos a mennybe jutott volna, sőt nagy valószínűséggel angyal-tanonc lett volna belőle. Akkor pedig ő lett volna az oktatója, ami nemcsak előléptetést, de fizetésemelést is jelentett ebben a szakmában. Ám ezeket a gondolatokat hamar elhesegette magától, hiszen nem angyalhoz valóak, és különben is, mikor valaki meghalt, mindig furán érezte magát. Mivel öröktől fogva létezett, és örökké létezni is fog, ezért nem érezte át azt, hogy valaminek vége van. Mert megélhetett egy ember igen magas kort, mint például maga a professzor, de neki az is csak egy pillanat volt. Azt a mérhetetlen fájdalmat sem érezte át, amely a hozzátartozókat fogta el. Egy angyalnak se apja, se anyja, a szerencsésebbeknek még vannak védenceik, ám azokhoz is maximum annyi érzelmi kötelék fűzi őket, mint géplakatost a kedvenc franciakulcsához. Egy kis hiányérzet motoszkált benne: szerette volna tudni, hogy mi az az Idő, szerette volna csak egyszer kimondani azt, hogy: fél nyolckor, nemcsak mindig azt, hogy “mindörökkön örökké”. Az pedig még ennél is jobban érdekelte, hogy hogyan lehet annyira szeretni egy embert, hogy elvesztése ekkora szomorúságot szüljön. Szerette volna tudni, milyen az, amikor valami elmúlik.
Miután a professzor eltávozott az élők sorából, Csocsót végképp tartalék státuszba tették, így még a szokottnál is több szabad ideje volt, ami egy angyalnál elég nagy szívás. Az ördögök legalább szemétkedhetnek az emberekkel, hogy elüssék az időt, de egy angyal mit csinálhat? Mivel még tévéje sem volt, ezért azzal mulatta az időt, hogy az embereket figyelte. Egyszer csak egy szerelmes párra lett figyelmes. Egy parkban ültek, egy padon, csókokat hintettek egymás arcára és ajkára, simogattak egymás arcát, beletúrtak a másik hajába, becéző szavakat súgtak egymás fülébe. És nevettek. Csocsó mindig szerette nézni a szerelmes párokat, mert szemének kedves látványt nyújtottak, maga sem tudta, hogy miért. Egy angyalnak se szeretője, se szerelme, még elsődleges nemi jellege sincs. Egy kis hiányérzet motoszkált benne: szerette volna tudni, milyen valakit szeretni, aki nem vérünkből való, milyen valakit megcsókolni, megérinteni. Szamizdatban olvasott valami olyasmiről is, hogy szex, arra is bazi kiváncsi lett volna.
Ahogyan a Visztula-partján (Katolikus angyalnak katolikus országot! És vissza Tremolót!) sétálgatott, egy bicikliző lánykára lett figyelmes. Fehér szoknya volt rajta, piros mintákkal, lányos keblein és ruganyosan karcsú felsőtestén lila felső feszült. Térdeit csiklandozta a szél, amely hajába is beletúrt. Látszott rajta, hogy abban a minitumban igen jól érzi magát. Élvezte a mozgás örömét, a Visztula közelségét, a Nap sugarait, a szél játékát, hogy fiatal és kívánatos. Csocsóban egy kis hiányérzet motoszkált: ennek most nem volt semmilyen ideológiai indoklása, egyszerűen csak bringázott volna egy jót, kipróbálta volna az élet eme apró örömét.
Egyik este volt oktatójával, Baluval (az angyaloknak már csak ilyen hülye beceneveik vannak) üldögéltek együtt, egy vidéki ház udvarán (akinek csak asztrálteste van, bármelyik helyre lehuppanhat). Arra mindig kínosan ügyelt a két angyal, hogy magázzák egymást, ám kapcsolatuk igen baráti volt, szerettek egy jó fröccs mellett elüldögélni és beszélgetni. Ha az angyaloknak lenne bármi belső kényszerük a vulgaritásra, azt mondhatnánk, hogy anyázhat- és anyázható-kapcsolat volt köztük.
Balu látta, hogy volt tanítványának gondolatai valahol máshol járnak, ezért rá is kérdezett:
-Na, mi a bánat van, Csocsókám?
-Ó, Balu bá'! Fura gondolataim támadtak mostanában. Szeretnék egy kicsit ember lenni. Szeretném megtudni azt, milyen valakit megérinteni, megcsókolni. Szeretném megtudni, milyen a könnyeim íze. Valahol azt olvastam, hogy sós, de hát sokra megyek én ezzel a magyarázattal, még azt sem tudom, mi az, hogy sós! Szeretnék biciklizni egyet, biztos jó móka.
-Csocsókám, az a maga baja, hogy túl sok ideje van gondolkodni. Persze már nem maga az első angyal, akit ilyen gondolatok foglalkoztatnak.Tudom én, mi kell magának.- azzal elsietett a sufni felé. Kisvártatva egy szál sárga rózsával tért vissza.
-No, Csocsókám! Itt ez a rózsa. Ha a kezébe fogja, és azt kívánja, hogy ember legyen, akkor valóra is válik. Különben meg, mindenki úgy rontsa el az életet, ahogy akarja. Túl sokáig voltam én már őrangyal ahhoz, hogy ne unjam meg a hülyeséget, legyen az égi vagy földi természetű.
Csocsó megköszönte a rózsát, aztán elbúcsúzott Balutól, mert látta, hogy volt mentorának igen harapós kedve kerekedett. Ha nem is mondta ki, szerette Csocsót, és igen rosszul esett neki a gondolat, hogy többé már nem fröccsöznek együtt.
Nézte-nézegette Csocsó a rózsát, gondolkodott erősen, hogy mit válasszon, aztán végül is arra jutott, hogy van a francnak kedve (Na, csak kibújt a szög a zsákból! Az angyalok mégis vulgárisak időnként.) embernek lenni, különös tekintettel, hogy milyen gyatra a dolog ár-érték aránya. Fogta a rózsát, és letette a legközelebbi templom oltárára. Egy épp arra járó lányka felvette és hazavitte. Otthon aztán azt vette észre, hogy a rózsa szinte sugárzik, és mindig nagyon jó érzés, ha a kezébe veszi.
Csocsó pedig visszament Baluhoz, aki olyannyira megörült ifjú barátjának, hogy egyből bevágtak egy-egy kőműves fröccsöt fejenként. Még most is a szférák zenéjét gajdolják valahol, hiszen meghalni esélyük sincs.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
Mint minden rendes, szorgalmas angyal, ő is őrangyal volt. Azaz csak lett volna, mert a számára kirendelt védenc annyira elutasította a vallás minden formáját, hogy még őrangyalra sem volt szüksége. Egy 80 éves őszszakállú irodalomtörténész volt, aki történetünk idején éppen haldoklott. Családja és könyvei vették körül. A családtagok sírtak, a könyvek porosodtak. Csocsó – mert így hívták az angyalt –mindig várta, hogy a professzor megtérjen, és ő végre beszállhasson a tudós életébe. Most egy kicsit sajnálta, hogy nem volt soha szükség a szolgálataira, mert a professzor minden antiklerikalizmusa ellenére példás életet élt, és halála után biztos a mennybe jutott volna, sőt nagy valószínűséggel angyal-tanonc lett volna belőle. Akkor pedig ő lett volna az oktatója, ami nemcsak előléptetést, de fizetésemelést is jelentett ebben a szakmában. Ám ezeket a gondolatokat hamar elhesegette magától, hiszen nem angyalhoz valóak, és különben is, mikor valaki meghalt, mindig furán érezte magát. Mivel öröktől fogva létezett, és örökké létezni is fog, ezért nem érezte át azt, hogy valaminek vége van. Mert megélhetett egy ember igen magas kort, mint például maga a professzor, de neki az is csak egy pillanat volt. Azt a mérhetetlen fájdalmat sem érezte át, amely a hozzátartozókat fogta el. Egy angyalnak se apja, se anyja, a szerencsésebbeknek még vannak védenceik, ám azokhoz is maximum annyi érzelmi kötelék fűzi őket, mint géplakatost a kedvenc franciakulcsához. Egy kis hiányérzet motoszkált benne: szerette volna tudni, hogy mi az az Idő, szerette volna csak egyszer kimondani azt, hogy: fél nyolckor, nemcsak mindig azt, hogy “mindörökkön örökké”. Az pedig még ennél is jobban érdekelte, hogy hogyan lehet annyira szeretni egy embert, hogy elvesztése ekkora szomorúságot szüljön. Szerette volna tudni, milyen az, amikor valami elmúlik.
Miután a professzor eltávozott az élők sorából, Csocsót végképp tartalék státuszba tették, így még a szokottnál is több szabad ideje volt, ami egy angyalnál elég nagy szívás. Az ördögök legalább szemétkedhetnek az emberekkel, hogy elüssék az időt, de egy angyal mit csinálhat? Mivel még tévéje sem volt, ezért azzal mulatta az időt, hogy az embereket figyelte. Egyszer csak egy szerelmes párra lett figyelmes. Egy parkban ültek, egy padon, csókokat hintettek egymás arcára és ajkára, simogattak egymás arcát, beletúrtak a másik hajába, becéző szavakat súgtak egymás fülébe. És nevettek. Csocsó mindig szerette nézni a szerelmes párokat, mert szemének kedves látványt nyújtottak, maga sem tudta, hogy miért. Egy angyalnak se szeretője, se szerelme, még elsődleges nemi jellege sincs. Egy kis hiányérzet motoszkált benne: szerette volna tudni, milyen valakit szeretni, aki nem vérünkből való, milyen valakit megcsókolni, megérinteni. Szamizdatban olvasott valami olyasmiről is, hogy szex, arra is bazi kiváncsi lett volna.
Ahogyan a Visztula-partján (Katolikus angyalnak katolikus országot! És vissza Tremolót!) sétálgatott, egy bicikliző lánykára lett figyelmes. Fehér szoknya volt rajta, piros mintákkal, lányos keblein és ruganyosan karcsú felsőtestén lila felső feszült. Térdeit csiklandozta a szél, amely hajába is beletúrt. Látszott rajta, hogy abban a minitumban igen jól érzi magát. Élvezte a mozgás örömét, a Visztula közelségét, a Nap sugarait, a szél játékát, hogy fiatal és kívánatos. Csocsóban egy kis hiányérzet motoszkált: ennek most nem volt semmilyen ideológiai indoklása, egyszerűen csak bringázott volna egy jót, kipróbálta volna az élet eme apró örömét.
Egyik este volt oktatójával, Baluval (az angyaloknak már csak ilyen hülye beceneveik vannak) üldögéltek együtt, egy vidéki ház udvarán (akinek csak asztrálteste van, bármelyik helyre lehuppanhat). Arra mindig kínosan ügyelt a két angyal, hogy magázzák egymást, ám kapcsolatuk igen baráti volt, szerettek egy jó fröccs mellett elüldögélni és beszélgetni. Ha az angyaloknak lenne bármi belső kényszerük a vulgaritásra, azt mondhatnánk, hogy anyázhat- és anyázható-kapcsolat volt köztük.
Balu látta, hogy volt tanítványának gondolatai valahol máshol járnak, ezért rá is kérdezett:
-Na, mi a bánat van, Csocsókám?
-Ó, Balu bá'! Fura gondolataim támadtak mostanában. Szeretnék egy kicsit ember lenni. Szeretném megtudni azt, milyen valakit megérinteni, megcsókolni. Szeretném megtudni, milyen a könnyeim íze. Valahol azt olvastam, hogy sós, de hát sokra megyek én ezzel a magyarázattal, még azt sem tudom, mi az, hogy sós! Szeretnék biciklizni egyet, biztos jó móka.
-Csocsókám, az a maga baja, hogy túl sok ideje van gondolkodni. Persze már nem maga az első angyal, akit ilyen gondolatok foglalkoztatnak.Tudom én, mi kell magának.- azzal elsietett a sufni felé. Kisvártatva egy szál sárga rózsával tért vissza.
-No, Csocsókám! Itt ez a rózsa. Ha a kezébe fogja, és azt kívánja, hogy ember legyen, akkor valóra is válik. Különben meg, mindenki úgy rontsa el az életet, ahogy akarja. Túl sokáig voltam én már őrangyal ahhoz, hogy ne unjam meg a hülyeséget, legyen az égi vagy földi természetű.
Csocsó megköszönte a rózsát, aztán elbúcsúzott Balutól, mert látta, hogy volt mentorának igen harapós kedve kerekedett. Ha nem is mondta ki, szerette Csocsót, és igen rosszul esett neki a gondolat, hogy többé már nem fröccsöznek együtt.
Nézte-nézegette Csocsó a rózsát, gondolkodott erősen, hogy mit válasszon, aztán végül is arra jutott, hogy van a francnak kedve (Na, csak kibújt a szög a zsákból! Az angyalok mégis vulgárisak időnként.) embernek lenni, különös tekintettel, hogy milyen gyatra a dolog ár-érték aránya. Fogta a rózsát, és letette a legközelebbi templom oltárára. Egy épp arra járó lányka felvette és hazavitte. Otthon aztán azt vette észre, hogy a rózsa szinte sugárzik, és mindig nagyon jó érzés, ha a kezébe veszi.
Csocsó pedig visszament Baluhoz, aki olyannyira megörült ifjú barátjának, hogy egyből bevágtak egy-egy kőműves fröccsöt fejenként. Még most is a szférák zenéjét gajdolják valahol, hiszen meghalni esélyük sincs.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
2011. július 2., szombat
2011. június 30., csütörtök
Rangsor
Egy páran megkérdeztétek már, hogy melyik a kedvenc mesém?
-Épp az, amelyiket írom- szoktam válaszolni.
Most azonban mégis közzéteszek egyfajta rangsort. Egytől hatig terjedő skálát használok elméletileg, ám mivel tökéletes mese nincs, ezért hatost egyik se kap, ahogyan minden mesébe egy kicsit beleraktam a lelkemet is (ezért nem szeretem, ha nem reagálnak semmit rájuk a címzettek: lehet dícsérni vagy leszólni, esetleg egyszerűen csak megköszönni, de ha én rászántam 1-3 órát a megírásukra, akkor te is szánj rám néhány percet, hogy reagálsz rá. Elég egy smiley is. :), ezért egyest se kap egyik se. Íme a lista:
5: XXXV; XXXIV; XXXIII; XXXII; XXX(BÉKA); XXIX/B; XXI; XVIII/1; XI; X; V; III; II; I
4: XXXVI; XXXI; XXIX; XXVIII; XXVII; XXV; XXIII; XIX; XVIII/3; XVIII/2; XVII; XV; XIV; IX; IV;
3: XXX(IMPALA); XXVI; XXIV; XXII; XX; XVI; VII; XII; VIII;
2: XIII; VI;
Azok amelyek ötöst kaptak, a szívemből jöttek.
Azok, amelyek négyest, jó iparosmunkák voltak.
Azok, amelyek hármast, rossz iparosmunkák voltak.
Azok, amelyek kettest, azok fantáziátlan erőlködések voltak.
-Épp az, amelyiket írom- szoktam válaszolni.
Most azonban mégis közzéteszek egyfajta rangsort. Egytől hatig terjedő skálát használok elméletileg, ám mivel tökéletes mese nincs, ezért hatost egyik se kap, ahogyan minden mesébe egy kicsit beleraktam a lelkemet is (ezért nem szeretem, ha nem reagálnak semmit rájuk a címzettek: lehet dícsérni vagy leszólni, esetleg egyszerűen csak megköszönni, de ha én rászántam 1-3 órát a megírásukra, akkor te is szánj rám néhány percet, hogy reagálsz rá. Elég egy smiley is. :), ezért egyest se kap egyik se. Íme a lista:
5: XXXV; XXXIV; XXXIII; XXXII; XXX(BÉKA); XXIX/B; XXI; XVIII/1; XI; X; V; III; II; I
4: XXXVI; XXXI; XXIX; XXVIII; XXVII; XXV; XXIII; XIX; XVIII/3; XVIII/2; XVII; XV; XIV; IX; IV;
3: XXX(IMPALA); XXVI; XXIV; XXII; XX; XVI; VII; XII; VIII;
2: XIII; VI;
Azok amelyek ötöst kaptak, a szívemből jöttek.
Azok, amelyek négyest, jó iparosmunkák voltak.
Azok, amelyek hármast, rossz iparosmunkák voltak.
Azok, amelyek kettest, azok fantáziátlan erőlködések voltak.
2011. június 29., szerda
Mese XXXVI.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer két hercegnő: Janka királykisasszony és Kata királykisasszony. Mind a ketten olyan szépek voltak, hogy a Napra lehetett nézni, de rájuk nem. Cserfesek voltak, szerették a tréfát, a szörpös sört és a szép ruhákat. Amerre csak jártak, lépteiket vakító napfény ragyogta be. Összegezve: szeretnivaló kis bolond buksza volt mindkettő.
Egyik este elhatározták, hogy rangrejtve elmennek mulatni a szomszédos királyságba. Először a Spolembe akartak betérni, hogy ott meghallgassák birodalmuk nem hivatalos himnuszát, a Y.M.C.A.-t, ám mivel Janka hercegnő még nem volt 21 éves, ezért oda nem engedték be őket. Maradt hát a Pauza. A Pauzában épp az ország legjobb rap-duója a TwoFour (2 broz 4eva) lépett fel. A legújabb albumukról, a 2T Rule-ról adtak elő olyan slágereket, mint a Rákóczi-szabadságharc külpolitikai vonatkozásai és a Forgótár. A két királylányka nagyon jól érezte magát: táncikáltak, borozgattak, tatankáztak, nevetgéltek. Egyszer csak Janka meglátott egy igen visszataszító alakot. A hercegkisasszony szerette kimondani azt, amire gondolt, és mivel a hercegnők anyanyelvét igen kevesen beszélték, úgy gondolta, hogy ezt most büntetlenül meg is teheti, ezért így szólt:
-Te vagy már ronda, öcsém! Mindjárt hányok!
Pechére a visszataszító alak egy gonosz varázsló volt, aki a világ összes nyelvén értett. A mágus nagy haragra is gerjedt e szavak hallatán, és azon nyomban békává változtatta Jankát. Ezek után az elképedt tömegen átvágva - mint aki jól végezte dolgát - átment a Kitch-be, hátha akad ott neki valami szemrevaló fiúcska.
Kata királykisasszony táskájába tette a békává változtatott Jankát, és hazavitte a szállásukra. Ott aztán nagy szomorúságra adta a fejét, mert hát így mégsem viheti haza a húgát, ha az apjuk így meglátja Jankát, szíjat hasít a hátukból. Másnap reggelre sem csillapodott a szomorúsága, ezért úgy döntött, felmegy a Wawelba, ráül az energia-csakrára. Ártani nem árthat- gondolta magában.
Ahogy üldögélt ott a csakrán, a ruhatár tövében, egyszer csak odament hozzá egy alak. Az alakról hamarosan kiderült, hogy igazából egy szellem, aki még a januári felkelésben tűnt el. Hogy hogyan is derült fény szellem voltára? Kata királylány éles szeme egyből kiszúrta, hogy ruházata a XIX. századi divatot követi, és a boxer-motorról sem tudott egy árva kukkot sem.
-Tudom, hogy mi járatban vagy itt. -mondta a szellem.-Te a szomszédos királyság hercegnője vagy, akinek húgát elvarázsolta egy gonosz varázsló, és most nem tudod, mit tegyél. Menj el Kazimierzbe, a Singerbe. Ott találod a híres csodarabbit, majd ő megmondja, mit kell tenned.
A királylány megköszönte a segítséget, és egyből a Singerbe is sietett.
A Singerben meg is találta a csodarabbit, elébe is járult, és előadta, hogy mit is szeretne.
-Gyermekem, tudok neked segíteni, és fogok is. Itt van egy egydolláros és egy piszkavas. Menj el a Plac Inwalidówra, ott keresd meg azt a házat, amiben egy hostel van. Ott megtalálod a megoldást a problémádra.
-Ó rabbi, nem tudnál világosabban fogalmazni?- kérdezte a hercegnő.
-A Hit embere vagyok, munkaköri kötelességem a ködösítés. - és e szavakkal elbocsájtotta a leányt.
Mit volt mit tenni, a királykisasszony felszállt egy osiemkára, és elment a Plac Inwalidówra. Ott meg is találta azt a házat, amelyben a hostel volt. Baljóslatú egy ház volt ez, itt volt a német megszállás alatt a Gestapo főhadiszállása. Ahogy Kata a lépcsőket rótta, az egyik lépcsőfordulóban egyszer csak elétoppant a gonosz Pányipukász.
-Mit keresel itt, tán csak nem meguntad az életedet?! Ezen könnyen segíthetünk, úgy elpusztítalak, hogy írmagod sem marad!-rikácsolta a boszorkány.
Már épp belekezdett volna rontó varázslatába, amikor is Kata királylánynak összeállt a fejében a kép. A gonosz Pányipukász elé dobta az egydollárost, aki mint mindenre, ami Amerikából származott, egyből rávetette magát. Ekkor a hercegnő akkorát húzott a boszorkányra a piszkavassal, hogy az már nem kelt fel onnan többet. Ahogyan szétnyílt a koponyája, egy légy repült ki belőle. Kata királylány sem volt rest, megfogta a legyet, és egy katulába zárta. Ezek után visszatért a fogadóba, ahol a békává változtatott Janka már nagyon várta. Megetette hugával a legyet, aki egyből vissza is változott gyönyörűséges királylánnyá. A két királykisasszony így már hazatérhetett, és innentől kezdve boldogan éltek, míg meg nem haltak.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
Egyik este elhatározták, hogy rangrejtve elmennek mulatni a szomszédos királyságba. Először a Spolembe akartak betérni, hogy ott meghallgassák birodalmuk nem hivatalos himnuszát, a Y.M.C.A.-t, ám mivel Janka hercegnő még nem volt 21 éves, ezért oda nem engedték be őket. Maradt hát a Pauza. A Pauzában épp az ország legjobb rap-duója a TwoFour (2 broz 4eva) lépett fel. A legújabb albumukról, a 2T Rule-ról adtak elő olyan slágereket, mint a Rákóczi-szabadságharc külpolitikai vonatkozásai és a Forgótár. A két királylányka nagyon jól érezte magát: táncikáltak, borozgattak, tatankáztak, nevetgéltek. Egyszer csak Janka meglátott egy igen visszataszító alakot. A hercegkisasszony szerette kimondani azt, amire gondolt, és mivel a hercegnők anyanyelvét igen kevesen beszélték, úgy gondolta, hogy ezt most büntetlenül meg is teheti, ezért így szólt:
-Te vagy már ronda, öcsém! Mindjárt hányok!
Pechére a visszataszító alak egy gonosz varázsló volt, aki a világ összes nyelvén értett. A mágus nagy haragra is gerjedt e szavak hallatán, és azon nyomban békává változtatta Jankát. Ezek után az elképedt tömegen átvágva - mint aki jól végezte dolgát - átment a Kitch-be, hátha akad ott neki valami szemrevaló fiúcska.
Kata királykisasszony táskájába tette a békává változtatott Jankát, és hazavitte a szállásukra. Ott aztán nagy szomorúságra adta a fejét, mert hát így mégsem viheti haza a húgát, ha az apjuk így meglátja Jankát, szíjat hasít a hátukból. Másnap reggelre sem csillapodott a szomorúsága, ezért úgy döntött, felmegy a Wawelba, ráül az energia-csakrára. Ártani nem árthat- gondolta magában.
Ahogy üldögélt ott a csakrán, a ruhatár tövében, egyszer csak odament hozzá egy alak. Az alakról hamarosan kiderült, hogy igazából egy szellem, aki még a januári felkelésben tűnt el. Hogy hogyan is derült fény szellem voltára? Kata királylány éles szeme egyből kiszúrta, hogy ruházata a XIX. századi divatot követi, és a boxer-motorról sem tudott egy árva kukkot sem.
-Tudom, hogy mi járatban vagy itt. -mondta a szellem.-Te a szomszédos királyság hercegnője vagy, akinek húgát elvarázsolta egy gonosz varázsló, és most nem tudod, mit tegyél. Menj el Kazimierzbe, a Singerbe. Ott találod a híres csodarabbit, majd ő megmondja, mit kell tenned.
A királylány megköszönte a segítséget, és egyből a Singerbe is sietett.
A Singerben meg is találta a csodarabbit, elébe is járult, és előadta, hogy mit is szeretne.
-Gyermekem, tudok neked segíteni, és fogok is. Itt van egy egydolláros és egy piszkavas. Menj el a Plac Inwalidówra, ott keresd meg azt a házat, amiben egy hostel van. Ott megtalálod a megoldást a problémádra.
-Ó rabbi, nem tudnál világosabban fogalmazni?- kérdezte a hercegnő.
-A Hit embere vagyok, munkaköri kötelességem a ködösítés. - és e szavakkal elbocsájtotta a leányt.
Mit volt mit tenni, a királykisasszony felszállt egy osiemkára, és elment a Plac Inwalidówra. Ott meg is találta azt a házat, amelyben a hostel volt. Baljóslatú egy ház volt ez, itt volt a német megszállás alatt a Gestapo főhadiszállása. Ahogy Kata a lépcsőket rótta, az egyik lépcsőfordulóban egyszer csak elétoppant a gonosz Pányipukász.
-Mit keresel itt, tán csak nem meguntad az életedet?! Ezen könnyen segíthetünk, úgy elpusztítalak, hogy írmagod sem marad!-rikácsolta a boszorkány.
Már épp belekezdett volna rontó varázslatába, amikor is Kata királylánynak összeállt a fejében a kép. A gonosz Pányipukász elé dobta az egydollárost, aki mint mindenre, ami Amerikából származott, egyből rávetette magát. Ekkor a hercegnő akkorát húzott a boszorkányra a piszkavassal, hogy az már nem kelt fel onnan többet. Ahogyan szétnyílt a koponyája, egy légy repült ki belőle. Kata királylány sem volt rest, megfogta a legyet, és egy katulába zárta. Ezek után visszatért a fogadóba, ahol a békává változtatott Janka már nagyon várta. Megetette hugával a legyet, aki egyből vissza is változott gyönyörűséges királylánnyá. A két királykisasszony így már hazatérhetett, és innentől kezdve boldogan éltek, míg meg nem haltak.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
2011. június 28., kedd
2011. június 27., hétfő
Megnevezem forrásaim
Íme itt egy lista a Mese XXXV-ben található idézetekről és utalásokról.
Böllér: A mese címzettjének tetszik ez a foglalkozás.
Házi vágás, Füstölés, Hurka, kolbász, szalámi: Létező mezőgazdasági témájú művek.
Dagadó: Az Amorf Ördögök: Nyakba kötött kardigán című számából vettem.
Stroganoff: Elkészítési mód.
Mikszáth tér: A mese címzettjének kedvenc tere.
Vörös rózsa a gomblyukban: Az én gyakran használt, idióta poénom.
Rayuela: Julio Cortazar leghíresebb regénye. Magyarul Ugróiskola majd Sántaiskola címmel jelent meg.
Rosario: Itt született Che Guevara és itt játszott Javier Zanetti is.
Szálfatermetű, sastekintetű: Kazantzakisz hasonlóképpen írja le Zorbászt.
Schleswig-Holstein: Annak a csatahajónak a neve, amely 1939. szeptember 1-én elkezdte lőni a gdański Westerplatte-t. A tétel természetesen kitaláció, kicsit a születésnap-paradoxon mintáját követi.
Kicsirigó: A Kósa-fivérekhez és szűk baráti körükhöz köthető becézési forma.
Diego Maradona születésnapja: Nem teljesen kitaláció. Az isteni Diego születésnapján egész Argentínában utcabálokat és bulikat tartanak, és minden országos médium úgy kezdi híradásait, hogy: Ma van Diego Armando Maradona születésnapja.
Jack Slade: Al Pacino Oscar-díjjal jutalmazott karaktere az Egy asszony illatában.
Himmel: Der Himmel über Berlin (Berlin felett az ég). Wim Wenders híres filmje.
Érzékeny, kornélküli tájleírás: Esterházy Péter Harmonia Caelestis című művében van egy hasonló mondat.
Kapálás: A mese címzettje egy levelében említi.
Spanyol János tanulmánya: Az én volt gimis osztálytársam, Spanyol Janika élelmiszeripari-mérnökként végzett, és pácolásból tdk-zott.
Este hat: Nagyapám akkor adott enni a disznóknak.
Bajorbosszantó: Svábokkal szomszédos német népcsoport.
Meat Loaf: Mivel neve egy húsételre utal, ezért került a mesébe.
Cipőből és barátból sohasem elég: Ezt egy hűtőmágnesen láttam, valahol már fel is használtam.
Heidegger, Coulombo: Tényleg életem egyik legnagyobb felfedezése volt, hogy Heideggernek volt keresztneve is, ráadásul Martin. Coulombonak pedig sohasem mondják a sorozatban a keresztnevét, amikor Peter Falkot megkérdezték, hogy mi a figura keresztneve, azt felelte: Hadnagy.
Nagy sötétlő erdő, Pokol kapujának felirata: Isteni színjáték.
Dobó-kocka: Csabika nyelvi leleménye.
Hurricanes: Új-Zéland fővárosának, Wellingtonnak a rugby-csapata.
Passziánsz: Napóleonról tudni lehetett, hogy imádott passziánszozni, a csaták előtt mindig ezt a játékot játszotta, és ebből következtetett a csata kimenetelére.
Vita nouva, De vulgari eloquentia, De Monarchia: Dante művei.
Gyöngyhagymás kenyér: A Batthyány-borozóban árulnak ilyet.
Állat saját beleibe töltése: Több ilyen jellegű gondolatmenetet hallottam, többek között a Zöld hentesek című filmben.
Másra fröccsenő paprikás zsír: Megtörtént eset.
Böllér: A mese címzettjének tetszik ez a foglalkozás.
Házi vágás, Füstölés, Hurka, kolbász, szalámi: Létező mezőgazdasági témájú művek.
Dagadó: Az Amorf Ördögök: Nyakba kötött kardigán című számából vettem.
Stroganoff: Elkészítési mód.
Mikszáth tér: A mese címzettjének kedvenc tere.
Vörös rózsa a gomblyukban: Az én gyakran használt, idióta poénom.
Rayuela: Julio Cortazar leghíresebb regénye. Magyarul Ugróiskola majd Sántaiskola címmel jelent meg.
Rosario: Itt született Che Guevara és itt játszott Javier Zanetti is.
Szálfatermetű, sastekintetű: Kazantzakisz hasonlóképpen írja le Zorbászt.
Schleswig-Holstein: Annak a csatahajónak a neve, amely 1939. szeptember 1-én elkezdte lőni a gdański Westerplatte-t. A tétel természetesen kitaláció, kicsit a születésnap-paradoxon mintáját követi.
Kicsirigó: A Kósa-fivérekhez és szűk baráti körükhöz köthető becézési forma.
Diego Maradona születésnapja: Nem teljesen kitaláció. Az isteni Diego születésnapján egész Argentínában utcabálokat és bulikat tartanak, és minden országos médium úgy kezdi híradásait, hogy: Ma van Diego Armando Maradona születésnapja.
Jack Slade: Al Pacino Oscar-díjjal jutalmazott karaktere az Egy asszony illatában.
Himmel: Der Himmel über Berlin (Berlin felett az ég). Wim Wenders híres filmje.
Érzékeny, kornélküli tájleírás: Esterházy Péter Harmonia Caelestis című művében van egy hasonló mondat.
Kapálás: A mese címzettje egy levelében említi.
Spanyol János tanulmánya: Az én volt gimis osztálytársam, Spanyol Janika élelmiszeripari-mérnökként végzett, és pácolásból tdk-zott.
Este hat: Nagyapám akkor adott enni a disznóknak.
Bajorbosszantó: Svábokkal szomszédos német népcsoport.
Meat Loaf: Mivel neve egy húsételre utal, ezért került a mesébe.
Cipőből és barátból sohasem elég: Ezt egy hűtőmágnesen láttam, valahol már fel is használtam.
Heidegger, Coulombo: Tényleg életem egyik legnagyobb felfedezése volt, hogy Heideggernek volt keresztneve is, ráadásul Martin. Coulombonak pedig sohasem mondják a sorozatban a keresztnevét, amikor Peter Falkot megkérdezték, hogy mi a figura keresztneve, azt felelte: Hadnagy.
Nagy sötétlő erdő, Pokol kapujának felirata: Isteni színjáték.
Dobó-kocka: Csabika nyelvi leleménye.
Hurricanes: Új-Zéland fővárosának, Wellingtonnak a rugby-csapata.
Passziánsz: Napóleonról tudni lehetett, hogy imádott passziánszozni, a csaták előtt mindig ezt a játékot játszotta, és ebből következtetett a csata kimenetelére.
Vita nouva, De vulgari eloquentia, De Monarchia: Dante művei.
Gyöngyhagymás kenyér: A Batthyány-borozóban árulnak ilyet.
Állat saját beleibe töltése: Több ilyen jellegű gondolatmenetet hallottam, többek között a Zöld hentesek című filmben.
Másra fröccsenő paprikás zsír: Megtörtént eset.
Mese XXXV.
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy leány. Mióta az eszét tudta, böllér szeretett volna lenni. Kedvenc könyvei a Házi vágás, a Füstölés és persze a Házunk tája sorozat best-sellere, a Hurka, kolbász, szalámi voltak. Kedvenc verse pedig a Walesi bárdok. Gyakran chatelgetett hasonló érdeklődésű emberekkel olyan közösségi portálokon, mint a dagadoonline.hu. Különösen kedvelt chatpartnere volt stroganoff51. Annyira egy véleményen voltak sok mindenben, hogy úgy döntöttek, élőben is találkoznak. Meg is beszéltek egy közös borjúpörköltözést a Mikszáth térre. Stroganoff51 leírta, hogy arról lehet majd megismerni, hogy egy vörös rózsa lesz a gomblyukában.
Másnap annak rendje és módja szerint találkoztak is. Stroganoff51-et Somlai Ödönnek hívták, és egy nyugdíjas hentes volt.
-Bár meglephetett, hogy találkozót kértem tőled, - kezdte mondandóját Ödön - de semmiféle romantikus szándék nem vezetett. Látom benned a potenciált, hogy híres hentese legyél kerek e világnak. Elsőként a marhahússal kell megtanulni bánni, ezért adok neked egy ajánlólevelet Fernando Rayuelahoz. Egy argentin gauchonál senki nem érthet jobban a marhához. Mégis csak ők eszik meg a legtöbbet belőle.
A leány fel is pattant az első repülőre, és elment Buenos Airesbe. Onnan járatlan utakon haladva rozsdás autóbuszokkal és öszvérek hátán utazva elérte a Rosario melletti pampákat. Hamarosan meg is találta Fernando Rayuelat. Igazi szélcserzette gaucho volt, szálfatermetű, sastekintetű, nagyhangú, öblös nevetésű és az argentin marhapásztorok szokása szerint mindent a késével evett. (Erre a szokásra utal egyébként a méltán elfeledett Schleswig-Holstein-féle sebzett száj-paradoxon, azaz: hogy ha ül 33 gaucho egy asztalnál, akkor az egyiküknek biztos be lesz kötve a szája. Ezt a tételt tartják a valószínűségszámítás leghaszontalanabb megállapításának.)
-Mit akarsz, kicsirigó?-kérdezte az argentín.
-Meg akarom tanulni a marhavágás csínját-bínját. - felelte a lány.
-Rendben, én kitanítalak, de akkor fél évre beállsz hozzám. Megtanítalak nem csak a marha levágására, hanem a terelésre és a hús elkészítésére is. Áll az alku?-mondta a pásztor.
-Áll az alku! - csapott a gaucho kezébe a lány.
Elég kemény próbatétel volt ez a hat hónap, de a lány mindent megtanult a tehenekről. Megtanulta a marha részeit, hogy hogyan kell egy több száz kilós állatot egy késsel apró darabjaira bontani úgy, hogy abból csupa finom falat kerekedjen ki aztán. Megtanult terelni, billogozni, lasszózni, hegyeset köpni, tüzes vízet inni, káromkodni és kurjongatni, tréfálkozni és másokat ugratni. Teste izmosabb lett, és a tenger felől érkező sós szél is rendesen kicserzette. Ám a jól végzett munka magabiztosabbá is tette. Esténként pedig Fernando megmutatta neki, hogy hogyan is kell steaket sütni. A sülő hús, a sós szellő és Fernando cigarillojának illata – ami mindig a szája sarkában lógott – olyan elegyet alkotott, amely mindig éber álomba ringatta a lány érzékeit. Jóval hatékonyabb volt ez a tanulás, mintha bemagolta volna a Szarvasmarha- és Polgári per rendtartás tankönyvet.
Elérkezett a fél év legutolsó napja, amely egybeesett az argentínok legnagyobb és legszentebb nemzeti ünnepével: Diego Maradona születésnapjával. Ennek tiszteletére egy közeli kisvárosban tangó- és steaksütő versenyt rendeztek. Nosza, a gauchok is beneveztek mindkettőre. A leány egy saját maga vágta, saját maga érlelte, 2 kilós T-bone steaket csinált. A zsűri olyannyira el volt ragadtatva a hátszín és a bélszín együttesétől, hogy a lány kapta az első díjat. Mellesleg a táncversenyt is megnyerte, mert ahogy Jack Slade, az Egyesült Államok hadseregének nyugalmazott alezredese mondta: Csak az életben lehet hibázni, a tangóban nem.
Elérkezett hát a búcsúzás napja. Fernando huncutul a lányra mosolgott, és így szólt:
-Hiányozni fogsz, kicsirigó, igen megkedveltelek. Megtanultad tőlem a marhával való bánást, és a kreativitást, itt az ideje, hogy megismerkedj a sertéssel és a precizitással. Adok neked egy ajánlólevelet Heinz Himmelhez, a legjobb sváb böllérhez. Ő majd kitanít mindenre. Ja, és itt van még egy aranypeso is, ha bajba kerülsz, dobd fel, és menten kiránt a bajból!
-Hogyan? -kérdezte a leány.
-Fogalmam sincs! - nevette el magát Fernando, még utoljára a lányra kacsintott, aztán elvágtatott az érzékeny, kornélküli tájleírásban.
A leány el is ment Himmelhez. A német is felfogadta egy fél évre. A leánynak szigorú napirendje volt ezután: reggel hatkor kelt, moslékot adott a disznóknak, kiganéjozott, aztán a konyhakertben kapált vagy különféle mezőgazdasági munkákat végzett, mert hát nem mindegy, milyen eleséget kap a jószág. Délben ebéd, aztán Heinz megmutatta neki a pácolás minden rejtett kis titkát. Persze nagy segítségére volt a Pácolás című könyv is, és Spanyol János nagyszerű tanulmánya is, amelyet ebben a témában írt. Este hatkor újra enni adott a jószágoknak, majd vacsora, kilenckor nyugovóra tértek. Szombatonként Schalke-meccskre jártak, vasárnap templomba.
Elérkezett a szolgálat utolsó napja, amely egybeesett a szokásos évi Bajorbosszantó Fesztivállal. Az esemény sztárvendége Meat Loaf volt. A lány is kitette portékáját: a szalonnát és a sonkát, amit percek alatt elkapkodtak. A pénzből vett egy új cipőt, mert hát cipőből és barátból sohasem lehet elég.
Elérkezett hát a búcsúzás napja. Heinz arcára valamiféle grimasz ült, amelyet később mosolyként azonosított egy négy tagú kutatócsoport.
-No, Fraulein, letelt a hat hónap, én megtanítottam magának mindent, amit a szalonnáról és a sonkáról tudok. Megtanulta a precizitást is, amely igen fontos egy olyan könnyen romló húsféleségnél, mint a sertés. A következő lecke a zsír és a töpörtyű lenne, ám ahhoz legjobban a Sötétség Fejedelme ért, én meg hát csak egy istenfélő sváb vagyok, nem tudom, hogyan is lehetne eljutni hozzá. Minden esetre adok egy ezüstpfenniget, ha bajba kerül, csak dobja fel, ez majd segít.
-Hogyan?-kérdezte a leány.
-Fogalmam sincs, én sokáig még azt sem tudtam, hogy Heideggernek Martin volt a keresztneve. Addig olyan keresztnév nélküli volt nekem, mint Coloumbo felügyelő. - csóválta a fejét Heinz, és mivel nem az a fajta volt, aki csak úgy fiatal lányokra kacsintgasson, ezért elballagott, hogy bekeverje a moslékot a disznóknak.
Ahogy ment-mendegélt a leány, egy nagy sötétlő erdőbe jutott, mivel az igaz útat nem lelé. Ahogy egy fatörzsön üldögélt tanácstalanul, egyszer csak azt gondolta magában: -Egy életem, egy halálom, feldobom az aranypesót, megnézem, mi történik.
Egyből meg is jelent Wellington herceg, a híres bélszín névadója.
-Mi van már?! Mit akarsz?! -kérdezte ingerülten.
-Megmutatnád nekem a Pokolba vezető utat Herceg? - és már szinte a nyelve hegyén volt, hogy hozzátegye: hátha megjön a Tél is, ám az utolsó pillanatban visszanyelte e szavakat.
-Nem látsz a szemedtől?!-rivallt rá a waterloo-i győző. - A Pokolba vezető út Jószándékkal van kikövezve. Jószándék térkővel. Tudom, hogy hülye vicc, de az Öreg szereti az ilyeneket. Az egri Főtér köveit például csak Dobó-kockáknak hívja. Na, ha már elrángattál a Hurricanes-Crusaders meccs nézésétől, akkor kövess, mutatom én az utat.
Hogy hogyan került Wellington herceg a pokolba? Urunk Teremtőnk nagyon jóba lett Bonaparte Napóleonnal, gyakorta együtt páros passziánszoztak, és a korzikai vadkan kérte meg kártyapartnerét, hogy ugyan ezt a galád ángliust suvassza már el a pokol legmélyebb bugyraiba.
A pokol bejárata felett a 14. század legismertebb graffitisének munkája díszelgett:
"Én rajtam jutsz a kínnal telt hazába,
én rajtam át oda, hol nincs vigasság,
rajtam a kárhozott nép városába.
Nagy Alkotóm vezette az igazság;
Isten Hatalma emelt égi kénnyel,
az ős Szeretet és a fő Okosság.
Én nem vagyok egykoru semmi lénnyel,
csupán örökkel; s én örökkön állok.
Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel"
Ám mivel a lány a Vita nouvá-t, kicsit nyálasnak tartotta, a De vulgari eloquentia-val szemben voltak fenntartásai, a De monarchia-t pedig egyszerűen unta, mint a veszedelem, ezért rá se hederített a feliratra.
A leány hamarosan el is érkezett a Sötétség Fejedelmének színe elé.
-Osztán mit akarsz itt, halandó? - kérdezte a Sátán.
-Kérlek, taníts meg töpörtyűt és zsírt csinálni, mert hát a Pokolnál nincs nagyobb abároló üzem kerek e világon. -felelte a lány.
-Aztán miért tanítanálak meg bármire is? Hisz azon nyomban eltaposhatnálak itt, mint egy kis pondrót!- dörögtek az Ördög szavai.
A lány igencsak vakarta a fejét, hogy mi legyen a teendő, és ekkor eszébe jutott az esüst pfennig. Feldobta, és ekkor megjelent az, akinek igazi neve már eonok óta feledésbe merült, mindenki csak a Legnagyobb Kérdezőzseninek hívta. Annyi kérdéssel kezdte el bombázni Lucifert, hogy az végül megtört, feladta a harcot, és ráállt arra, hogy kitanítja a leányt. Ha figyelembe vesszük, hogy a Kérdezés és Kételkedés Angyala tette ezt, aki már az Ember tragédiájába is e szavakkal lép be: -S mi tessék rajta? meg kell állapítanunk, hősnőnk segítője nem lehetett kismiska. A lány 1-2 hónap múlva olyan szép töpörtyűket tudott csinálni, hogy minden rendű és rangú kis- és nagyördög nála evett ebédszünetben. Olyanok voltak azok a töpörtyűk, mint a valóságos aranyrögök. Zsírt is olyan jóízűt tudott csinálni, hogy mindenki azt falatozta, pirospaprikával megszórva. Igény szerint lila- vagy gyöngyhagymával a tetején. Ám mivel ezek csak emberi zsírból készültek, ezért a lány nem fanyalodott rá, hogy egyen is belőlük, ezért Belzebúb elküldte legjobban sikerült teremtményét, az alkoholmentes sört, hogy hozzon a leánynak egy kis hazait Fernandotól és Heinztől. Fernando mindig küldött egy-két cigarillót is, hogy a lány meggyújthassa, és érezhesse a dohány össze nem téveszthető illatát. Heinz a német mezőgazdasági kiadó legújabb kiadványaival lepte meg volt tanítványát.
Egy napon a Sötétség Fejedelme így szólt:
-No, te leány! Megtanítottalak mindenre, amit tudok. Nem mondassa senki, hogy nem száltál még pokolra is a tudásért.Most már hazamehetsz, nyithatsz egy kis üzletet.
A leány így is tett. Később még számos böllér-konferencián vett részt, mint előadó és persze ő is mindig tanult valami új fogást. Megkapta az Arany Hentesbárd-díjat is. Hozzáment egy kóser mészároshoz, és boldogan éltek, míg meg nem haltak.
És hogy mi a helyzet a töltelékárukkal? Az hogy, egy állatot rituálisan megölünk, aztán saját beleibe töltünk, az emberiség egyik leggroteszkebb tréfája. És erre a kegyetlen tréfára születni kell, nem lehet megtanulni. Ám nyugodtak lehetünk, a lány keze alól olyan kolbászok kerültek ki, amibe ha az ember beleharapott, a másik ruhájára fröccsent a paprikás zsír. Hiába no, ő is szerette a gonosz tréfákat.
ITT A VÉGE, FUSS EL VEGA!
Másnap annak rendje és módja szerint találkoztak is. Stroganoff51-et Somlai Ödönnek hívták, és egy nyugdíjas hentes volt.
-Bár meglephetett, hogy találkozót kértem tőled, - kezdte mondandóját Ödön - de semmiféle romantikus szándék nem vezetett. Látom benned a potenciált, hogy híres hentese legyél kerek e világnak. Elsőként a marhahússal kell megtanulni bánni, ezért adok neked egy ajánlólevelet Fernando Rayuelahoz. Egy argentin gauchonál senki nem érthet jobban a marhához. Mégis csak ők eszik meg a legtöbbet belőle.
A leány fel is pattant az első repülőre, és elment Buenos Airesbe. Onnan járatlan utakon haladva rozsdás autóbuszokkal és öszvérek hátán utazva elérte a Rosario melletti pampákat. Hamarosan meg is találta Fernando Rayuelat. Igazi szélcserzette gaucho volt, szálfatermetű, sastekintetű, nagyhangú, öblös nevetésű és az argentin marhapásztorok szokása szerint mindent a késével evett. (Erre a szokásra utal egyébként a méltán elfeledett Schleswig-Holstein-féle sebzett száj-paradoxon, azaz: hogy ha ül 33 gaucho egy asztalnál, akkor az egyiküknek biztos be lesz kötve a szája. Ezt a tételt tartják a valószínűségszámítás leghaszontalanabb megállapításának.)
-Mit akarsz, kicsirigó?-kérdezte az argentín.
-Meg akarom tanulni a marhavágás csínját-bínját. - felelte a lány.
-Rendben, én kitanítalak, de akkor fél évre beállsz hozzám. Megtanítalak nem csak a marha levágására, hanem a terelésre és a hús elkészítésére is. Áll az alku?-mondta a pásztor.
-Áll az alku! - csapott a gaucho kezébe a lány.
Elég kemény próbatétel volt ez a hat hónap, de a lány mindent megtanult a tehenekről. Megtanulta a marha részeit, hogy hogyan kell egy több száz kilós állatot egy késsel apró darabjaira bontani úgy, hogy abból csupa finom falat kerekedjen ki aztán. Megtanult terelni, billogozni, lasszózni, hegyeset köpni, tüzes vízet inni, káromkodni és kurjongatni, tréfálkozni és másokat ugratni. Teste izmosabb lett, és a tenger felől érkező sós szél is rendesen kicserzette. Ám a jól végzett munka magabiztosabbá is tette. Esténként pedig Fernando megmutatta neki, hogy hogyan is kell steaket sütni. A sülő hús, a sós szellő és Fernando cigarillojának illata – ami mindig a szája sarkában lógott – olyan elegyet alkotott, amely mindig éber álomba ringatta a lány érzékeit. Jóval hatékonyabb volt ez a tanulás, mintha bemagolta volna a Szarvasmarha- és Polgári per rendtartás tankönyvet.
Elérkezett a fél év legutolsó napja, amely egybeesett az argentínok legnagyobb és legszentebb nemzeti ünnepével: Diego Maradona születésnapjával. Ennek tiszteletére egy közeli kisvárosban tangó- és steaksütő versenyt rendeztek. Nosza, a gauchok is beneveztek mindkettőre. A leány egy saját maga vágta, saját maga érlelte, 2 kilós T-bone steaket csinált. A zsűri olyannyira el volt ragadtatva a hátszín és a bélszín együttesétől, hogy a lány kapta az első díjat. Mellesleg a táncversenyt is megnyerte, mert ahogy Jack Slade, az Egyesült Államok hadseregének nyugalmazott alezredese mondta: Csak az életben lehet hibázni, a tangóban nem.
Elérkezett hát a búcsúzás napja. Fernando huncutul a lányra mosolgott, és így szólt:
-Hiányozni fogsz, kicsirigó, igen megkedveltelek. Megtanultad tőlem a marhával való bánást, és a kreativitást, itt az ideje, hogy megismerkedj a sertéssel és a precizitással. Adok neked egy ajánlólevelet Heinz Himmelhez, a legjobb sváb böllérhez. Ő majd kitanít mindenre. Ja, és itt van még egy aranypeso is, ha bajba kerülsz, dobd fel, és menten kiránt a bajból!
-Hogyan? -kérdezte a leány.
-Fogalmam sincs! - nevette el magát Fernando, még utoljára a lányra kacsintott, aztán elvágtatott az érzékeny, kornélküli tájleírásban.
A leány el is ment Himmelhez. A német is felfogadta egy fél évre. A leánynak szigorú napirendje volt ezután: reggel hatkor kelt, moslékot adott a disznóknak, kiganéjozott, aztán a konyhakertben kapált vagy különféle mezőgazdasági munkákat végzett, mert hát nem mindegy, milyen eleséget kap a jószág. Délben ebéd, aztán Heinz megmutatta neki a pácolás minden rejtett kis titkát. Persze nagy segítségére volt a Pácolás című könyv is, és Spanyol János nagyszerű tanulmánya is, amelyet ebben a témában írt. Este hatkor újra enni adott a jószágoknak, majd vacsora, kilenckor nyugovóra tértek. Szombatonként Schalke-meccskre jártak, vasárnap templomba.
Elérkezett a szolgálat utolsó napja, amely egybeesett a szokásos évi Bajorbosszantó Fesztivállal. Az esemény sztárvendége Meat Loaf volt. A lány is kitette portékáját: a szalonnát és a sonkát, amit percek alatt elkapkodtak. A pénzből vett egy új cipőt, mert hát cipőből és barátból sohasem lehet elég.
Elérkezett hát a búcsúzás napja. Heinz arcára valamiféle grimasz ült, amelyet később mosolyként azonosított egy négy tagú kutatócsoport.
-No, Fraulein, letelt a hat hónap, én megtanítottam magának mindent, amit a szalonnáról és a sonkáról tudok. Megtanulta a precizitást is, amely igen fontos egy olyan könnyen romló húsféleségnél, mint a sertés. A következő lecke a zsír és a töpörtyű lenne, ám ahhoz legjobban a Sötétség Fejedelme ért, én meg hát csak egy istenfélő sváb vagyok, nem tudom, hogyan is lehetne eljutni hozzá. Minden esetre adok egy ezüstpfenniget, ha bajba kerül, csak dobja fel, ez majd segít.
-Hogyan?-kérdezte a leány.
-Fogalmam sincs, én sokáig még azt sem tudtam, hogy Heideggernek Martin volt a keresztneve. Addig olyan keresztnév nélküli volt nekem, mint Coloumbo felügyelő. - csóválta a fejét Heinz, és mivel nem az a fajta volt, aki csak úgy fiatal lányokra kacsintgasson, ezért elballagott, hogy bekeverje a moslékot a disznóknak.
Ahogy ment-mendegélt a leány, egy nagy sötétlő erdőbe jutott, mivel az igaz útat nem lelé. Ahogy egy fatörzsön üldögélt tanácstalanul, egyszer csak azt gondolta magában: -Egy életem, egy halálom, feldobom az aranypesót, megnézem, mi történik.
Egyből meg is jelent Wellington herceg, a híres bélszín névadója.
-Mi van már?! Mit akarsz?! -kérdezte ingerülten.
-Megmutatnád nekem a Pokolba vezető utat Herceg? - és már szinte a nyelve hegyén volt, hogy hozzátegye: hátha megjön a Tél is, ám az utolsó pillanatban visszanyelte e szavakat.
-Nem látsz a szemedtől?!-rivallt rá a waterloo-i győző. - A Pokolba vezető út Jószándékkal van kikövezve. Jószándék térkővel. Tudom, hogy hülye vicc, de az Öreg szereti az ilyeneket. Az egri Főtér köveit például csak Dobó-kockáknak hívja. Na, ha már elrángattál a Hurricanes-Crusaders meccs nézésétől, akkor kövess, mutatom én az utat.
Hogy hogyan került Wellington herceg a pokolba? Urunk Teremtőnk nagyon jóba lett Bonaparte Napóleonnal, gyakorta együtt páros passziánszoztak, és a korzikai vadkan kérte meg kártyapartnerét, hogy ugyan ezt a galád ángliust suvassza már el a pokol legmélyebb bugyraiba.
A pokol bejárata felett a 14. század legismertebb graffitisének munkája díszelgett:
"Én rajtam jutsz a kínnal telt hazába,
én rajtam át oda, hol nincs vigasság,
rajtam a kárhozott nép városába.
Nagy Alkotóm vezette az igazság;
Isten Hatalma emelt égi kénnyel,
az ős Szeretet és a fő Okosság.
Én nem vagyok egykoru semmi lénnyel,
csupán örökkel; s én örökkön állok.
Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel"
Ám mivel a lány a Vita nouvá-t, kicsit nyálasnak tartotta, a De vulgari eloquentia-val szemben voltak fenntartásai, a De monarchia-t pedig egyszerűen unta, mint a veszedelem, ezért rá se hederített a feliratra.
A leány hamarosan el is érkezett a Sötétség Fejedelmének színe elé.
-Osztán mit akarsz itt, halandó? - kérdezte a Sátán.
-Kérlek, taníts meg töpörtyűt és zsírt csinálni, mert hát a Pokolnál nincs nagyobb abároló üzem kerek e világon. -felelte a lány.
-Aztán miért tanítanálak meg bármire is? Hisz azon nyomban eltaposhatnálak itt, mint egy kis pondrót!- dörögtek az Ördög szavai.
A lány igencsak vakarta a fejét, hogy mi legyen a teendő, és ekkor eszébe jutott az esüst pfennig. Feldobta, és ekkor megjelent az, akinek igazi neve már eonok óta feledésbe merült, mindenki csak a Legnagyobb Kérdezőzseninek hívta. Annyi kérdéssel kezdte el bombázni Lucifert, hogy az végül megtört, feladta a harcot, és ráállt arra, hogy kitanítja a leányt. Ha figyelembe vesszük, hogy a Kérdezés és Kételkedés Angyala tette ezt, aki már az Ember tragédiájába is e szavakkal lép be: -S mi tessék rajta? meg kell állapítanunk, hősnőnk segítője nem lehetett kismiska. A lány 1-2 hónap múlva olyan szép töpörtyűket tudott csinálni, hogy minden rendű és rangú kis- és nagyördög nála evett ebédszünetben. Olyanok voltak azok a töpörtyűk, mint a valóságos aranyrögök. Zsírt is olyan jóízűt tudott csinálni, hogy mindenki azt falatozta, pirospaprikával megszórva. Igény szerint lila- vagy gyöngyhagymával a tetején. Ám mivel ezek csak emberi zsírból készültek, ezért a lány nem fanyalodott rá, hogy egyen is belőlük, ezért Belzebúb elküldte legjobban sikerült teremtményét, az alkoholmentes sört, hogy hozzon a leánynak egy kis hazait Fernandotól és Heinztől. Fernando mindig küldött egy-két cigarillót is, hogy a lány meggyújthassa, és érezhesse a dohány össze nem téveszthető illatát. Heinz a német mezőgazdasági kiadó legújabb kiadványaival lepte meg volt tanítványát.
Egy napon a Sötétség Fejedelme így szólt:
-No, te leány! Megtanítottalak mindenre, amit tudok. Nem mondassa senki, hogy nem száltál még pokolra is a tudásért.Most már hazamehetsz, nyithatsz egy kis üzletet.
A leány így is tett. Később még számos böllér-konferencián vett részt, mint előadó és persze ő is mindig tanult valami új fogást. Megkapta az Arany Hentesbárd-díjat is. Hozzáment egy kóser mészároshoz, és boldogan éltek, míg meg nem haltak.
És hogy mi a helyzet a töltelékárukkal? Az hogy, egy állatot rituálisan megölünk, aztán saját beleibe töltünk, az emberiség egyik leggroteszkebb tréfája. És erre a kegyetlen tréfára születni kell, nem lehet megtanulni. Ám nyugodtak lehetünk, a lány keze alól olyan kolbászok kerültek ki, amibe ha az ember beleharapott, a másik ruhájára fröccsent a paprikás zsír. Hiába no, ő is szerette a gonosz tréfákat.
ITT A VÉGE, FUSS EL VEGA!
2011. június 26., vasárnap
Azt álmodtam, hogy egy gimnáziumi teremben ülök valamilyen előadáson vagy konferencián, kedélyesen beszélgetek a volt krakkói szobatársammal, és "levelezgetek" valakivel, ám mivel a "levelezőtársam" a terem másik végében van, ezért a válaszát -faarccal, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga - Békesi László, a Horn-kormány egyik pénzügyminisztere csúsztatja a zsebembe, akiről egyébként tévesen azt hiszem, hogy Surányi Lászlónak hívják(Valószínűleg behozta a tudatalattim Surányi Görgyöt, a volt Jegybank-elnököt is). Valaki fontossal levelezhettem, mert az előadás előtt Kökényesi Tomi (barátainak csak Kökényesi Tamás Miklós) megkért, hogy emlékeztessem a "levelezőtársamat", hogy tartozik Tominak egy ezressel. Röhögve ébredtem fel.
2011. június 23., csütörtök
2011. június 21., kedd
Mese XXXIV.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kerékpár. Pontosabban egy bicigli (sic!). Panninak hívták, aranyos kis rózsaszín canga volt, nem egy Neuser Cruiser, hanem még a '90-es évek érthetetlen divatjából itt maradt monty (nem utalás a szerző kutyájára). Nap mint nap rótta a város útjait, nyergében egy formás fenekű lánykával. Volt ennek a kerékpárnak egy furcsa szokása, szinte legyőzhetetlen késztetést érzett arra, hogy segítsen az embereken, így amikor látta, hogy gazdájával minden rendben van, fogta magát, és elülső villájába vette a világot.
Először Dublinba vetette a sors. Ahogy a város utcáin gurult fel s alá, egyszer csak megpillantott egy szigorú tekintetű böllért. Oda is kerekezett hozzá, és megkérdezte:
-Mi bánt téged, te Szigorú Tekintetű Böllér?
-Az, hogy böllér vagyok. Mindig is rühelltem ezt a munkát, az igazat megvallva: a faszom kivan vele. - mondta, és kiköpött.
-Akkor miért csinálod ezt?- kérdezte Panni.
-Mert ősi böllércsalád sarja vagyok. Apám is Arany Hentesbárd-díjas böllér volt, ahogyan az ő apja, és annak az apja is, egészen a ködbe vesző régmúltig. Én viszont elég selejtes böllér vagyok, nem tudok megölni egy állatot sem, túlságosan is szeretem őket ahhoz. Ha nem lenne a bátyjám, aki kisegít néha-néha egy kis tőkehússal, hogy azt eladhassam, már rég felkopott volna az állam. Mert én amúgy nem eszem húst se. Na jó, egy-két katona kolbászt vagy szalonnát néha bekapok.
-És mit szeretnél csinálni?-kérdezte a kis kecaj.
-Világéletemben táncos szerettem volna lenni. Balettáncos.
-És kőfaragó. - tóditotta a bicigli.
-A lófarát! - válaszolta a böllér.
-Ha szeretnél táncos lenni, próbáld meg! - tanácsolta Panni.
-Végül is, miért nem?! Egy életem, egy halálom, én bizony megpróbálom! - lelkesedett fel a kések tökéletlen mestere.
Annak rendje és módja szerint el is ment felvételizni a Balettintézetbe.
- A hirdetésre jelentkezem.
- Melyik hirdetés?
- Az önök hirdetése. Hogy az Állami Balettintézet felvételre keres jelentkezőket. Hát itt volnék.
- Nyolc-kilenc éves fiúkat és leánykákat.
- Igen. Olvastam az újságban.
- Erre akar jelentkezni?
- Engedelmükkel.
- Bocsánat, ön hány éves?
- Hatvan múltam.
- És hány kiló?
- Kilencvenhárom. Tudom, kissé túlkoros vagyok. De nagyon fogok igyekezni. Gyermekkorom óta álmom, hogy balett-táncos legyek.
- Attól tartok, kissé elkésett.
- Igazán egészen komolyan venném. Nem sajnálom a fáradságot. A súlyomból is ledolgozhatnék valamicskét.
- Nem megy, uram.
- Bizonyos, hogy nem?
- Nem.
Kár. Egy álommal kevesebb.1
Azért a böllér nem keseredett el, beállt egy vándor tánctársulatba, és az idők folyamán elég jelentős ismeretségre tett szert az ír táncélet berkein belül.
A kis rózsaszín kerékpár tovább folytatta útját. A következő állomás Tartu volt. Ahogy a város utcáin gurult fel s alá, egyszer csak egy rőzsét hordó öregasszonyt pillantott meg. Oda is kerekezett hozzá, és megkérdezte:
-Segíthetek, öreganyám?
-Már hogy a viharba ne segíthetnél, olyan dögnehéz ez a köteg fa! Az Eduard Vilde Idősek Otthonába tartok, egy darabon vihetnéd helyettem. -felelte a vénségesen vén anyóka.
-Szíves-örömest, öreganyám! - mondta a bicigli, és már vitte is.
-Tudod, nem sok segítségem van. A gyerekeim is csak ünnepekkor látogatnak meg, és akkor hozzák azokat a bűnrossz unokáimat is, akiktől még a ragya is kiver. A derekam is hasogat már vagy 40 éve. Még egy Levadia Talinn elleni meccsen ment tropára.
-Mit sportolt a néni? - kérdezte udvariasan a kerékpár.
-Sportolt a halál! Verekedtem. - felelte a tisztességtelenségben megőszült hulligán.
A néni még útközben elmesélte kedvenc szurkolói rendbontásait, és megtanította a kis biciglit a késsel bánni is, mert szerinte a mai emófejű hülyegyerekek már azt se csinálják rendesen. Így értek el az Idősek Otthonához, ahol Panni őszinte megkönnyebüléssel intett búcsút az anyókának.
És hogy mire kellett a rőzse egy távfűtéses épületben? Az anyóka krattott csinált belőle, és ellopatta vele a többi vénasszony szívgyógyszerit (sic!), meg az elemeket a hallókészülékeikből. Ám ezeken kívűl gyakorta küldte a krattot olyan tárgyakért, amelyek minden háztartásban fellelhetőek, csak épp az övében nem, és ezekkel a tárgyakkal végre megvalósíthatta legféltetebb vágyát: megcsinálhatta Öveges professzor majd minden kísérletét.
A kis rózsaszín kerékpár következő állomása Krakkó volt. Ahogy a város utcáin gurult fel s alá, egyszer csak egy szomorú lánykát pillantott meg. Oda is kerekezett hozzá, és megkérdezte:
-Miért vagy szomorú, Kislány?
-Azért vagyok szomorú, Kedves Kerékpár, mert egyedül vagyol, mint az ujjam. Egy jóravaló legényt szeretnék. Még a CNC-forgácsoláshoz se kéne értenie, az a lényeg, hogy tényleg szeressen engem.
-Na, ne búsulj, amíg engem látsz, kerítünk neked egy pasit! A legfontosabbak: karbonvázas köcsögökkel sohase kezdj. Legalábbis lakott területen belül. Aki városban karbonvázas bringát használ, az valamit kompenzál. A cruiser-es fiúktól is óvakodj, általában öntetszelgő majmok.
E szavakkal nyergébe kapta a lányt, és legényvadászatra indultak. Ahogy az utcákat rótták, egyszer csak megpillantottak egy szimpatikus almazöld Gitane kerékpárt. Nem volt már új, de látszott rajta, hogy szépen rendben van tartva. Hamarosan a gazdáját is megpillantották. Szimpatikus srác volt, ezért oda is kerekeztek, és beszédbe elegyedtek. Kiderült, hogy a lányt és a fiút is ugyanaz érdekli: a CNC-forgácsolás, az üzbég konyha és Margaret Thacher korai költészete. Látván, hogy milyen jól elvannak gazdáik, a két kerékpár elkerekezett a podgórze-i parkba, és ők is eltöltöttek közösen néhány szép órát.
Másnap a kerékpár hazaindult, mert ki tudja, hátha otthol (sic!) is szükség lehet rá. Azért azt nem bírta kihagyni, hogy el ne heveredjen egy virágokkal teli réten, a Tátrában.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
Először Dublinba vetette a sors. Ahogy a város utcáin gurult fel s alá, egyszer csak megpillantott egy szigorú tekintetű böllért. Oda is kerekezett hozzá, és megkérdezte:
-Mi bánt téged, te Szigorú Tekintetű Böllér?
-Az, hogy böllér vagyok. Mindig is rühelltem ezt a munkát, az igazat megvallva: a faszom kivan vele. - mondta, és kiköpött.
-Akkor miért csinálod ezt?- kérdezte Panni.
-Mert ősi böllércsalád sarja vagyok. Apám is Arany Hentesbárd-díjas böllér volt, ahogyan az ő apja, és annak az apja is, egészen a ködbe vesző régmúltig. Én viszont elég selejtes böllér vagyok, nem tudok megölni egy állatot sem, túlságosan is szeretem őket ahhoz. Ha nem lenne a bátyjám, aki kisegít néha-néha egy kis tőkehússal, hogy azt eladhassam, már rég felkopott volna az állam. Mert én amúgy nem eszem húst se. Na jó, egy-két katona kolbászt vagy szalonnát néha bekapok.
-És mit szeretnél csinálni?-kérdezte a kis kecaj.
-Világéletemben táncos szerettem volna lenni. Balettáncos.
-És kőfaragó. - tóditotta a bicigli.
-A lófarát! - válaszolta a böllér.
-Ha szeretnél táncos lenni, próbáld meg! - tanácsolta Panni.
-Végül is, miért nem?! Egy életem, egy halálom, én bizony megpróbálom! - lelkesedett fel a kések tökéletlen mestere.
Annak rendje és módja szerint el is ment felvételizni a Balettintézetbe.
- A hirdetésre jelentkezem.
- Melyik hirdetés?
- Az önök hirdetése. Hogy az Állami Balettintézet felvételre keres jelentkezőket. Hát itt volnék.
- Nyolc-kilenc éves fiúkat és leánykákat.
- Igen. Olvastam az újságban.
- Erre akar jelentkezni?
- Engedelmükkel.
- Bocsánat, ön hány éves?
- Hatvan múltam.
- És hány kiló?
- Kilencvenhárom. Tudom, kissé túlkoros vagyok. De nagyon fogok igyekezni. Gyermekkorom óta álmom, hogy balett-táncos legyek.
- Attól tartok, kissé elkésett.
- Igazán egészen komolyan venném. Nem sajnálom a fáradságot. A súlyomból is ledolgozhatnék valamicskét.
- Nem megy, uram.
- Bizonyos, hogy nem?
- Nem.
Kár. Egy álommal kevesebb.1
Azért a böllér nem keseredett el, beállt egy vándor tánctársulatba, és az idők folyamán elég jelentős ismeretségre tett szert az ír táncélet berkein belül.
A kis rózsaszín kerékpár tovább folytatta útját. A következő állomás Tartu volt. Ahogy a város utcáin gurult fel s alá, egyszer csak egy rőzsét hordó öregasszonyt pillantott meg. Oda is kerekezett hozzá, és megkérdezte:
-Segíthetek, öreganyám?
-Már hogy a viharba ne segíthetnél, olyan dögnehéz ez a köteg fa! Az Eduard Vilde Idősek Otthonába tartok, egy darabon vihetnéd helyettem. -felelte a vénségesen vén anyóka.
-Szíves-örömest, öreganyám! - mondta a bicigli, és már vitte is.
-Tudod, nem sok segítségem van. A gyerekeim is csak ünnepekkor látogatnak meg, és akkor hozzák azokat a bűnrossz unokáimat is, akiktől még a ragya is kiver. A derekam is hasogat már vagy 40 éve. Még egy Levadia Talinn elleni meccsen ment tropára.
-Mit sportolt a néni? - kérdezte udvariasan a kerékpár.
-Sportolt a halál! Verekedtem. - felelte a tisztességtelenségben megőszült hulligán.
A néni még útközben elmesélte kedvenc szurkolói rendbontásait, és megtanította a kis biciglit a késsel bánni is, mert szerinte a mai emófejű hülyegyerekek már azt se csinálják rendesen. Így értek el az Idősek Otthonához, ahol Panni őszinte megkönnyebüléssel intett búcsút az anyókának.
És hogy mire kellett a rőzse egy távfűtéses épületben? Az anyóka krattott csinált belőle, és ellopatta vele a többi vénasszony szívgyógyszerit (sic!), meg az elemeket a hallókészülékeikből. Ám ezeken kívűl gyakorta küldte a krattot olyan tárgyakért, amelyek minden háztartásban fellelhetőek, csak épp az övében nem, és ezekkel a tárgyakkal végre megvalósíthatta legféltetebb vágyát: megcsinálhatta Öveges professzor majd minden kísérletét.
A kis rózsaszín kerékpár következő állomása Krakkó volt. Ahogy a város utcáin gurult fel s alá, egyszer csak egy szomorú lánykát pillantott meg. Oda is kerekezett hozzá, és megkérdezte:
-Miért vagy szomorú, Kislány?
-Azért vagyok szomorú, Kedves Kerékpár, mert egyedül vagyol, mint az ujjam. Egy jóravaló legényt szeretnék. Még a CNC-forgácsoláshoz se kéne értenie, az a lényeg, hogy tényleg szeressen engem.
-Na, ne búsulj, amíg engem látsz, kerítünk neked egy pasit! A legfontosabbak: karbonvázas köcsögökkel sohase kezdj. Legalábbis lakott területen belül. Aki városban karbonvázas bringát használ, az valamit kompenzál. A cruiser-es fiúktól is óvakodj, általában öntetszelgő majmok.
E szavakkal nyergébe kapta a lányt, és legényvadászatra indultak. Ahogy az utcákat rótták, egyszer csak megpillantottak egy szimpatikus almazöld Gitane kerékpárt. Nem volt már új, de látszott rajta, hogy szépen rendben van tartva. Hamarosan a gazdáját is megpillantották. Szimpatikus srác volt, ezért oda is kerekeztek, és beszédbe elegyedtek. Kiderült, hogy a lányt és a fiút is ugyanaz érdekli: a CNC-forgácsolás, az üzbég konyha és Margaret Thacher korai költészete. Látván, hogy milyen jól elvannak gazdáik, a két kerékpár elkerekezett a podgórze-i parkba, és ők is eltöltöttek közösen néhány szép órát.
Másnap a kerékpár hazaindult, mert ki tudja, hátha otthol (sic!) is szükség lehet rá. Azért azt nem bírta kihagyni, hogy el ne heveredjen egy virágokkal teli réten, a Tátrában.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
2011. június 20., hétfő
Tirpák pizza
Elkészítési mód: Egy lángost megtöltünk szalonnával és lila hagymával, majd a tetejére pizzakrém és tejföl kerül. Végül megszórjuk sajttal. Ízlés szerint tehetünk rá libatepertőt vagy köretként snack kolbásszal tálalhatjuk.
Beküldő: Kiskósa ( http://kosangliagan.blogspot.com/ )
Beküldő: Kiskósa ( http://kosangliagan.blogspot.com/ )
2011. június 19., vasárnap
Egy Nő (stílusgyakorlat)
Van egy nő. Szeret. Ezért úgy tesz, mint ha gyűlölne. Ilyen jó csajom még sosem volt. A Moqueca de peixe-je Garrinchára halaz, és ha vezet, portugálul káromkodik.
Ha velem van, mindig iszunk. Úgy iszik, mint egy férfi (a régi lányok úgy tudtak főzni, mint az anyjuk, a maiak meg úgy tudnak inni, mint az apjuk), ha az azt jelenti, hogy sokat. Sörökből és felesekből épitünk magunknak katedrálist. Ha iszik, vidám lesz, csipkelődik, adomázik, néha még huncutul rám is kacsint. Kibújik belőle a kisördög. Aztán egyik pillanatról a másikra megváltozik, hozzám bújik és azt mondja: vigyél haza. Otthon mindig jót hancúrozunk, szeretem becézgetni a melleit, ő pedig szeret a szájába venni (szószerinti idézet Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam című művéből). Reggel aztán elhúzódik, azt mondja dolga van, mennie kell. Hogy miért is csinálja ezt?
a, mert Kos
b, mert fél elköteleződni
c, mert különböző állásponton vagyunk a Kossuth-Görgey vitában
d, a, és b, és c, igaz, és van köztük összefüggés
(Megfelelő bekarikázandó)
Ha velem van, mindig iszunk. Úgy iszik, mint egy férfi (a régi lányok úgy tudtak főzni, mint az anyjuk, a maiak meg úgy tudnak inni, mint az apjuk), ha az azt jelenti, hogy sokat. Sörökből és felesekből épitünk magunknak katedrálist. Ha iszik, vidám lesz, csipkelődik, adomázik, néha még huncutul rám is kacsint. Kibújik belőle a kisördög. Aztán egyik pillanatról a másikra megváltozik, hozzám bújik és azt mondja: vigyél haza. Otthon mindig jót hancúrozunk, szeretem becézgetni a melleit, ő pedig szeret a szájába venni (szószerinti idézet Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam című művéből). Reggel aztán elhúzódik, azt mondja dolga van, mennie kell. Hogy miért is csinálja ezt?
a, mert Kos
b, mert fél elköteleződni
c, mert különböző állásponton vagyunk a Kossuth-Görgey vitában
d, a, és b, és c, igaz, és van köztük összefüggés
(Megfelelő bekarikázandó)
Melyik a kedvenc tered?
A minap láttam a Mindentudás Egyetemében egy műsort a terekről(http://mindentudas.hu/ 2011.06.14.), ami nagyon tetszett, ezért megkérdeztem pár ismerősömet, hogy melyik a kedvenc terük?
Cseh Tamás: Széna, Corvin köz (Budapest)
Kása: Bakáts, Klauzál, Hunyadi (Budapest)
Egyik ikertestvérem: Fővám, Kálvin, Madách (Budapest)
Kern András: Lövölde (Budapest)
Lét: Benczúr (Nyíregyháza), Moszkva (Budapest) { Eb ura fakó. Tarlós István nem királyunk, Times (Nowy Jork)
Drága jó anyám: Benczúr (Nyíregyháza)
Czarna: Bécsi kapu, Blaha Lujza, Deák (Budapest), Komáromi Csipkés György (Debrecen), Óváros (Veszprém), Bosnyák tér (Budapest)
Bereményi Géza: Teleki (Budapest)
Kiskósa: Hősök tere (Nyíregyháza), Heralds Square (Brooklyn){Lét szerint Brooklyn az már nem New York, Déri tér (Debrecen)
Kláriku: Hal-köz (Debrecen), Plac Wszystkich Świętych (Kraków)
Kerekperecevő: Mikszáth (Budapest)
Tesóm volt lakótársa és testvére a Martiniben: Place du Ralliement (Angers)
A Távol-Keletbe szakadt volt osztálytársam: Filozófiai Kert (Gellérthegy, Budapest)
És nekem? A Mały Rynek Krakkóban.(lásd a képen.) Magyarországon a nevenincs játszótereket szeretem. (Szóviccnek tűnik, de nem az.)
ÉS NEKED?
2011. június 15., szerda
2011. június 14., kedd
Drága jó apám értekezletet tartott ma. Mindenkinek kiosztotta, hogy mi lesz a feladata a Múzeumok Éjszakáján.
-Csabi, te itt meg itt leszel. Hol van Csabi?
-Szabadságon van.
-És ki engedte el?- csattant fel apám. Mindenkiben megfagyott a vér, anyám meg majdnem elröhögte magát, mert tudja, hogy apám milyen morgós tud lenni, és hogy Oroszlán módjára hogy el tudja magát üvölteni, a legapróbb dolog miatt, de ezeknek nagyobb a füstje mint a lángja. Az öreget ismerve, ő engedte el Csabit, egy kézlegyintéssel:-Menjél! Csak már nem emlékszik rá.
-Csabi, te itt meg itt leszel. Hol van Csabi?
-Szabadságon van.
-És ki engedte el?- csattant fel apám. Mindenkiben megfagyott a vér, anyám meg majdnem elröhögte magát, mert tudja, hogy apám milyen morgós tud lenni, és hogy Oroszlán módjára hogy el tudja magát üvölteni, a legapróbb dolog miatt, de ezeknek nagyobb a füstje mint a lángja. Az öreget ismerve, ő engedte el Csabit, egy kézlegyintéssel:-Menjél! Csak már nem emlékszik rá.
2011. június 10., péntek
Fociláz
Egyre furább nekem a szurkolói életérzés. Ahogyan a HIMYM-ben Ted mondta, a sport azért fontos, mert elvonja az ember figyelmét a hétköznapokról. "Wierny swojej drużynie/Znów przyjdę na jej mecz/I smutek z serca zginie/Troski odejdą precz"(Büszkén saját csapatomra/A meccsre újra kimegyek/A szomorúság eltűnik szívemből/Gondok félre el), ahogyan az a Wisła Kraków himnuszának szövegében is van, ám mégis egyre kevésbé bírom megérteni a futball keltette indulatokat. Most nem a hulliganizmusról beszélek, mert az a saját törzs/másik törzs ellentéte inkább, hanem arról, hogy tisztes középkorú magyar férfiak teli torokból ordibálnak és ugrálnak, amikor a Barca vagy a MU gólt lő (lásd a legutóbbi BL-döntőt). Olyan, mintha a Camp Nou vagy az Old Trafford mellett nőttek vlna fel, és még Bobby Charlton-nak vagy Cruyff-nak szedték volna a labdát. Pedig aztán nekik tényleg mindegy lehetne, nem lesz tőle olcsóbb a kenyér, sőt saját városuknak/országuknak sem hoz dicsőséget a csapat győzelme. Nem mondom, amikor 2010-ben az Inter megnyerte a BL-t, én is örültem, de valahogy semmi kedvem nem volt ordibálni, inkább valami csendes, békés öröm volt bennem. Amit pedig még különösebbnek találok, amikor különböző internetes fórumokon mocskolják egymást külföldi csapatok magyar szurkolói. Ahogyan erre az általam mélységesen tisztelt(legalább annyira tisztelem, mint Ablonczy Balázst) Tóth Sándor (az ifjúsági rugby-válogatott szövetségi kapitánya) rámutatott, ennek már tényleg semmi értelme sincs. Persze nekem is vannak kedvelt külföldi csapataim, de más csapatokat nem utálok, maximum azt érzem, hogy a legkisebb esély van arra, hogy valaha is egy meccsen a MU-nak vagy a Bayern-nek drukkoljak.
És most itt van Dzsudzsák Balázs átigazolása. Nem mindegy, hogy hová megy, ha a válogatottban jól játszik? Persze jobb lenne, ha egy nívós külföldi csapatban öregbítené a magyar labdarúgás hírét, de azzal, hogy Dagesztánba igazolt, maximum magának ártott. Meg talán Zimány Lindának.:) Különben is, az egyik ismerősömnek volt igaza: amikor Dzsudzsák még a Lokiban játszott, egy alkalommal nem tudott kiállni a sportautójával, mert egy teherautó elállta az útját. Ennek percek alatt híre is kelt, hogy: DZSUDZSÁK BALÁZS nem tud kiállni! Ekkor szólalt meg az ismerősöm, a maga keresetlen módján: "-Ki a fasz az a Dzsudzsák Balázs?" :)
http://myp2p.eu/broadcast.php?matchid=119706&part=sports
Az Anzsi következő meccse, ha kiváncsiak vagytok rá.;)
És most itt van Dzsudzsák Balázs átigazolása. Nem mindegy, hogy hová megy, ha a válogatottban jól játszik? Persze jobb lenne, ha egy nívós külföldi csapatban öregbítené a magyar labdarúgás hírét, de azzal, hogy Dagesztánba igazolt, maximum magának ártott. Meg talán Zimány Lindának.:) Különben is, az egyik ismerősömnek volt igaza: amikor Dzsudzsák még a Lokiban játszott, egy alkalommal nem tudott kiállni a sportautójával, mert egy teherautó elállta az útját. Ennek percek alatt híre is kelt, hogy: DZSUDZSÁK BALÁZS nem tud kiállni! Ekkor szólalt meg az ismerősöm, a maga keresetlen módján: "-Ki a fasz az a Dzsudzsák Balázs?" :)
http://myp2p.eu/broadcast.php?matchid=119706&part=sports
Az Anzsi következő meccse, ha kiváncsiak vagytok rá.;)
Hasonlóságok
Anyám szerint a férfiaknak és nőknek való jóslásban az a különbség, hogy a férfiak egy konkrét kérdésre várnak választ, míg a nők beszélni, beszélgetni szeretnek. Mintha ugyanígy használnák a telefont is, nemde? :)
Segédblogger lettem
Itt van Andris blogja. Megkért, hogy nézzem át neki, főként a helyesírási- és stilisztikai hibákra tekintettel.
http://budipest.blogspot.com/
http://budipest.blogspot.com/
2011. június 9., csütörtök
Anyám mesélte, hogy vett még nagyapámnak a Dockyardban egy rövidnadrágot és egy inget. Csupáncsak 45 ezer volt a két ruhadarab. Mikor legközelebb mentünk, drága jó anyám látta, hogy nagyapám azokban a ruhadarabokban szedi ki a krumplit a földből.:) Azt mondta, hogy eléggé összeszorult a szíve, de azért nagyapámnak akkor sem árulta el, hogy mennyit érnek a ruhadarabok.
Erről az jut eszembe, hogy amikor Németország elfoglalta Lengyelországot, akkor a Czartoryski-múzeum kincseit egy vidéki udvarházba menekítették. A németek végül is megtalálták a kincseket, az aranyat el is vitték, de Leonardo:Hermelines hölgyét otthagyták. Állítólag még csizmatalp-nyom is volt rajta.
Erről az jut eszembe, hogy amikor Németország elfoglalta Lengyelországot, akkor a Czartoryski-múzeum kincseit egy vidéki udvarházba menekítették. A németek végül is megtalálták a kincseket, az aranyat el is vitték, de Leonardo:Hermelines hölgyét otthagyták. Állítólag még csizmatalp-nyom is volt rajta.
2011. június 8., szerda
Mese XXX. (Béka-változat)
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy Béka. Vidám kis Béka volt, széles mosollyal és hülye viccekkel (pl: az elsőáldozás beépítése a judeo-keresztény kultúrkör nem megfelelő részébe). A Kioktatási Hivatalban dolgozott Nehogymárazlegyen Rózsikával és Mármegintmitakar Ferivel.
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy Impala. Délceg kis Impala volt széles vállakkal és a hegymászásra való erős hajlammal (Sir Edmund Hillary posztere ott lógott az ágya felett, közvetlenül a Kretén magazinból származó mulattató képek mellett). Egy olyan lakóparkban lakott, ahol rajta kívűl csak pillangók éltek, és napi 12-16 órában a Létnek ama tapasztalatát élte át, hogy az Excel kurvára nem egy szórakoztató dolog.
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy Jegesmedve. Okos kis józság volt, széles tárgyi tudással, még a Békánál is hülyébb viccekkel (lásd lentebb) és még az Impalánál is erősebb hajlammal. Nem, nem a hegymászásra. A lustaságra. Egy szinte lakatlan kis szigeten élt, a Sport Szeletet Termő Könyvespolc tövében.
Ez a három állat egyébiránt jóbarát volt. Az Impala és a Jegesmedve az Alan Mathison Turing (A Turing próbája az evés) Semmilyencélú Oktatási Intézménybe jártak együtt finommechanikai patkolókovács és énektanáridegesítő szakra. A Jegesmedve ugyan manuálisan retardált volt, de az énektanáridegesítés kiválóan ment neki, a finommechanikai patkolókovácsságban az Impala pedig segített neki. A Béka és a Jegesmedve pedig a DCLXVI. “Kurt Gödel” Metal Madness nevű fesztiválon találkoztak először.
Régen látta már egymást a 3 Jómadár, ezért mikor végre egy városba kerültek, megbeszélték, hogy beülnek az Öt Földrész nevű helyre, 1-2 sörre.
Az ivóban csak néhány ember lézengett: az IMÁ-nál (Iszákos Művészek Asztala) üldögélt Gluty-Gluty Gyuri, Augustin Cauchy-díjas festőművész, akinek leghíresebb művei a: Bachus inkább boros volt és Az egy pohár sört nemzetközi hírűek voltak. Mellette poharazgatott Tuba Misi, az alkoholista rézfúvós. Egy másik asztalnál Konyak B. Eduárd közlegény és magántitkár épp Kuprin:Cári tisztek, orosz lányok című könyvét olvasgatta eredetiben, ami figyelemre méltó teljesítmény volt, tekintve, hogy Konyak úr még a cirill betűket sem ismerte. Végül, de nem utolsó sorban, ott volt Christian Goldbach is. Csöndesen, a sarokban meghúzódva iszogatta söröcskéjét, senkit sem zavarva, ahogyan az egy diszkrét matematikustól elvárható. Ám feltűnően szomorú volt, ami nem kerülhette el hőseink figyelmét sem. Oda is ültek az asztalához, és megkérdezték, hogy mi a baj?
-Uraim, vigasztalhatatlan vagyok. Az a gaz, galád Retteghy Lajos, a Felnőttkínzási Akreditációs Központ (FAT) nevű terrorizálószervezet tagja ellopta a malackámat, és ismeretlen helyen tartja fogva. Felfogják ezt, Uraim?! Ellopták a Goldbach-sertést! Pedig milyen jó dolga volt nálam. A kertben elturkálgathatott kedvére, néha átjött Schrödinger a macskájával, békésen eljátszogattak kettesben. Vigasztalhatatlan vagyok. Már annak a fránya Eulernek is írtam, de ő sem tud semmit.
-Majd mi segítünk előkeríteni a jószágot. - mondta az Impala.
-Az remek lenne, Uraim, nagyon megköszönném. Olyan bánatos vagyok, hogy még a munkámmal sem haladok, pedig én az Új Mechanizmus kulcsembere voltam, és most itt végzem presszóban, porban. Asztalon, pohárban az összes érdemjelem.
Fel is kerekedett a három jóbarát, bár a Békát magukkal kellett rángatni, mert egy időközben megjelenő hölgytársaságnak tette a szépet. Olyan könyvekről mesélt nekik, amiket maga sem olvasott.
Ahogy mentek-mendegéltek, egyszer csak egy vénségesen vén adatfeldolgozóval találkoztak az erdő mélyén. Ő maga is érezte, hogy nem ebben a történetben lenne a helye, ezért a biztonság kedvéért egy köteg rőzsét cipelt, hogy létének értelmet adjon. A daliás Impala egyből segítségére sietett, és elvitte az adatfeldolgozó kunyhójához, hivatalos nevén a Rengeteg Erdő Statisztikai Hivatalhoz a köteget.
-Köszönöm szépen, Kedves Impala, hogy segítettél. Mi járatban vagytok erre, amerre maga Bear Grylls sem jár?
-Megyünk megkeresni Retteghy Lajost, hogy visszaszerezzük a Goldbach-sertést.
-Akkor jó helyen jártok, én tudom, hol van a malac. Jó tett helyébe jót várjatok. Megmutatom az utat, sőt még egy hibásan kitöltött óradíj-lapot is kaptok, hogy elvonjátok a haramia figyelmét.
Hosszas menetelés után el is érkeztek a gonosztevő barlangjához. A Béka egyből bedobta a hibás óradíj-lapot, amit a martalóc fel is vett a földről, és elkezdte olvasni.
-Mi az, hogy nincs rajta csoportkód! Nincs egyértelműsítve, hogy az aláírás a teljes órán való részvételt jelenti-e! Nincs aláírva, nincsenek beírva a házifeladatok! - kelt ki magából Retteghy.
Mialatt dühöngött, a Jegesmedve belopózott a barlangba, és kihozta a megrettent malacot.
Az állatot visszajutatták Goldbachnak, aki nagyon megörült szeretett sertésének. A három cimbora pedig nyakába vette a várost. Hajnal háromkor egy pasaréti hotel előtt találták magukat, egyik kezükben cigi, másikban import (!) dobozos sör. A jókedv is hamarosan előállt, mint ahogyan:
(I.)Minden 2-nél nagyobb páros szám előáll két prímszám összegeként.
(II.)Minden 5-nél nagyobb páratlan szám előáll három prímszám összegeként
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy Impala. Délceg kis Impala volt széles vállakkal és a hegymászásra való erős hajlammal (Sir Edmund Hillary posztere ott lógott az ágya felett, közvetlenül a Kretén magazinból származó mulattató képek mellett). Egy olyan lakóparkban lakott, ahol rajta kívűl csak pillangók éltek, és napi 12-16 órában a Létnek ama tapasztalatát élte át, hogy az Excel kurvára nem egy szórakoztató dolog.
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy Jegesmedve. Okos kis józság volt, széles tárgyi tudással, még a Békánál is hülyébb viccekkel (lásd lentebb) és még az Impalánál is erősebb hajlammal. Nem, nem a hegymászásra. A lustaságra. Egy szinte lakatlan kis szigeten élt, a Sport Szeletet Termő Könyvespolc tövében.
Ez a három állat egyébiránt jóbarát volt. Az Impala és a Jegesmedve az Alan Mathison Turing (A Turing próbája az evés) Semmilyencélú Oktatási Intézménybe jártak együtt finommechanikai patkolókovács és énektanáridegesítő szakra. A Jegesmedve ugyan manuálisan retardált volt, de az énektanáridegesítés kiválóan ment neki, a finommechanikai patkolókovácsságban az Impala pedig segített neki. A Béka és a Jegesmedve pedig a DCLXVI. “Kurt Gödel” Metal Madness nevű fesztiválon találkoztak először.
Régen látta már egymást a 3 Jómadár, ezért mikor végre egy városba kerültek, megbeszélték, hogy beülnek az Öt Földrész nevű helyre, 1-2 sörre.
Az ivóban csak néhány ember lézengett: az IMÁ-nál (Iszákos Művészek Asztala) üldögélt Gluty-Gluty Gyuri, Augustin Cauchy-díjas festőművész, akinek leghíresebb művei a: Bachus inkább boros volt és Az egy pohár sört nemzetközi hírűek voltak. Mellette poharazgatott Tuba Misi, az alkoholista rézfúvós. Egy másik asztalnál Konyak B. Eduárd közlegény és magántitkár épp Kuprin:Cári tisztek, orosz lányok című könyvét olvasgatta eredetiben, ami figyelemre méltó teljesítmény volt, tekintve, hogy Konyak úr még a cirill betűket sem ismerte. Végül, de nem utolsó sorban, ott volt Christian Goldbach is. Csöndesen, a sarokban meghúzódva iszogatta söröcskéjét, senkit sem zavarva, ahogyan az egy diszkrét matematikustól elvárható. Ám feltűnően szomorú volt, ami nem kerülhette el hőseink figyelmét sem. Oda is ültek az asztalához, és megkérdezték, hogy mi a baj?
-Uraim, vigasztalhatatlan vagyok. Az a gaz, galád Retteghy Lajos, a Felnőttkínzási Akreditációs Központ (FAT) nevű terrorizálószervezet tagja ellopta a malackámat, és ismeretlen helyen tartja fogva. Felfogják ezt, Uraim?! Ellopták a Goldbach-sertést! Pedig milyen jó dolga volt nálam. A kertben elturkálgathatott kedvére, néha átjött Schrödinger a macskájával, békésen eljátszogattak kettesben. Vigasztalhatatlan vagyok. Már annak a fránya Eulernek is írtam, de ő sem tud semmit.
-Majd mi segítünk előkeríteni a jószágot. - mondta az Impala.
-Az remek lenne, Uraim, nagyon megköszönném. Olyan bánatos vagyok, hogy még a munkámmal sem haladok, pedig én az Új Mechanizmus kulcsembere voltam, és most itt végzem presszóban, porban. Asztalon, pohárban az összes érdemjelem.
Fel is kerekedett a három jóbarát, bár a Békát magukkal kellett rángatni, mert egy időközben megjelenő hölgytársaságnak tette a szépet. Olyan könyvekről mesélt nekik, amiket maga sem olvasott.
Ahogy mentek-mendegéltek, egyszer csak egy vénségesen vén adatfeldolgozóval találkoztak az erdő mélyén. Ő maga is érezte, hogy nem ebben a történetben lenne a helye, ezért a biztonság kedvéért egy köteg rőzsét cipelt, hogy létének értelmet adjon. A daliás Impala egyből segítségére sietett, és elvitte az adatfeldolgozó kunyhójához, hivatalos nevén a Rengeteg Erdő Statisztikai Hivatalhoz a köteget.
-Köszönöm szépen, Kedves Impala, hogy segítettél. Mi járatban vagytok erre, amerre maga Bear Grylls sem jár?
-Megyünk megkeresni Retteghy Lajost, hogy visszaszerezzük a Goldbach-sertést.
-Akkor jó helyen jártok, én tudom, hol van a malac. Jó tett helyébe jót várjatok. Megmutatom az utat, sőt még egy hibásan kitöltött óradíj-lapot is kaptok, hogy elvonjátok a haramia figyelmét.
Hosszas menetelés után el is érkeztek a gonosztevő barlangjához. A Béka egyből bedobta a hibás óradíj-lapot, amit a martalóc fel is vett a földről, és elkezdte olvasni.
-Mi az, hogy nincs rajta csoportkód! Nincs egyértelműsítve, hogy az aláírás a teljes órán való részvételt jelenti-e! Nincs aláírva, nincsenek beírva a házifeladatok! - kelt ki magából Retteghy.
Mialatt dühöngött, a Jegesmedve belopózott a barlangba, és kihozta a megrettent malacot.
Az állatot visszajutatták Goldbachnak, aki nagyon megörült szeretett sertésének. A három cimbora pedig nyakába vette a várost. Hajnal háromkor egy pasaréti hotel előtt találták magukat, egyik kezükben cigi, másikban import (!) dobozos sör. A jókedv is hamarosan előállt, mint ahogyan:
(I.)Minden 2-nél nagyobb páros szám előáll két prímszám összegeként.
(II.)Minden 5-nél nagyobb páratlan szám előáll három prímszám összegeként
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
Mese XXX. (Impala-változat)
Egyszer volt hol nem volt, élt egyszer három állat: egy béka, egy impala és egy jegesmedve. Hogy ezeket a különböző égövről származó állatok - az impala kedvelt szavajárásával élve- hogy a viharba ismerték egymást? A jegesmedve és az impala mindketten a Filetóth Károly Királyvízipari Általános Iskolába jártak, a békával pedig egy Nagy sikerű Bőrkereszt-koncerten ismerkedtek meg, ahol előzenekarként fellépett Vitézy Laci és a Szardobálók is.
Útjaik később elváltak, más királyságokban tengették mindennapjaikat,ám amikor csak tehették, összefutottak. Történt egyszer, hogy a jegesmedve épp a Pasaréti téren járt, amely közel esett az impala és a béka lakhelyéhez, ezért galmbpostát küldött nekik, hogy ugyan csatlakozzanak már hozzá egy meszely sörre. A két állat hamarosan meg is érkezett a béka békaügetésben, az impala pedig kecses futásával. Be is tértek egyből a Pasaréti Sörözőbe. Jól érezték magukat, örültek a viszontlátásnak, nevetgéltek, mulatoztak. Egyszer csak egy kupa bor landolt a fejük mellett, a falon. Rövid, ámde annál hevesebb szóváltás után (mivan?mivan?mivan?) rejtői pofonok segítségével ártalmatlanná tették a Viharkeresztes Lovagrend tizenkét tagját, a Nagymesteren pedig halálos sebet ejtettek. Halála előtt a nagymester így szólt:
-Most, hogy közeledik utolsó órám, elmondom legféltettebb titkom: A Viharkeresztes
Lovagrend kincse itt van elásva a közelben. Mivel becsületes küzdelemben legyőztetek bennünket, legyen tiétek. Itt van e lánc, ha elmentek a Grand Hostelbe, és felmutatjátok, többet is megtudtok a kincs helyéről.
Annak rendje és módja szerint fel is kerekedtek, és elmentek a Grand Hostelbe. Ott fel is mutatták a láncot. Krisztián, a portás viszont csak nézett, mint pocok a lisztből, mert ő semmilyen kincsről nem tudott. Na sebaj, leültek és rendeltek még néhány meszely sört. A béka meglátott egy formás amazont a szomszéd asztalnál üldögélni. Oda is ment hozzá:
-Szia, Breki vagyok! Neked mindig ilyen jól állt a kétkezes pallos?-kérdezte hülyén vigyorogva.
Addig-addig duruzsolt édes kis semmiségeket a lány ülébe, míg az meg nem csókolta, és csodák-csodájára... nem történt semmi. A mesék minden logikája ellenére sem változott királyfivá.
Ahogyan visszafelé tartottak, betértek még a Mónika éjjel-nappaliba, venni egy kisebb hordó sört. Amint az eladólány meglátta az impala nyakában a láncot, felsikított:
-Szentséges ég! A Viharkeresztesek jele. Már régen vártuk jöttötöket.
A lány el is árulta, hogy a kincs a Hotel Pand parkolójában van. A jegesmedve felhasználva útkaparói kapcsolatait, szerzett légkalapácsot és egyéb szerszámokat. A hotelben dolgozók is elég furán néztek az éj közepén szorgoskodó állatokra, de tudták azt is, hogy épeszű vendégekre nem lehet világhírű fürdőhelyet bazírozni, ezért hagyták szorgoskodni őket. Hamarosan meg is találták a kincset, kárpótolták belőle a szállodát,majd a maradékot testvériesen elosztották.
A három jóbarát azontúl is gyakorta összefutott, és mint hóbortos milliomosok, még ennél is furább dolgokat követtek el.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
Útjaik később elváltak, más királyságokban tengették mindennapjaikat,ám amikor csak tehették, összefutottak. Történt egyszer, hogy a jegesmedve épp a Pasaréti téren járt, amely közel esett az impala és a béka lakhelyéhez, ezért galmbpostát küldött nekik, hogy ugyan csatlakozzanak már hozzá egy meszely sörre. A két állat hamarosan meg is érkezett a béka békaügetésben, az impala pedig kecses futásával. Be is tértek egyből a Pasaréti Sörözőbe. Jól érezték magukat, örültek a viszontlátásnak, nevetgéltek, mulatoztak. Egyszer csak egy kupa bor landolt a fejük mellett, a falon. Rövid, ámde annál hevesebb szóváltás után (mivan?mivan?mivan?) rejtői pofonok segítségével ártalmatlanná tették a Viharkeresztes Lovagrend tizenkét tagját, a Nagymesteren pedig halálos sebet ejtettek. Halála előtt a nagymester így szólt:
-Most, hogy közeledik utolsó órám, elmondom legféltettebb titkom: A Viharkeresztes
Lovagrend kincse itt van elásva a közelben. Mivel becsületes küzdelemben legyőztetek bennünket, legyen tiétek. Itt van e lánc, ha elmentek a Grand Hostelbe, és felmutatjátok, többet is megtudtok a kincs helyéről.
Annak rendje és módja szerint fel is kerekedtek, és elmentek a Grand Hostelbe. Ott fel is mutatták a láncot. Krisztián, a portás viszont csak nézett, mint pocok a lisztből, mert ő semmilyen kincsről nem tudott. Na sebaj, leültek és rendeltek még néhány meszely sört. A béka meglátott egy formás amazont a szomszéd asztalnál üldögélni. Oda is ment hozzá:
-Szia, Breki vagyok! Neked mindig ilyen jól állt a kétkezes pallos?-kérdezte hülyén vigyorogva.
Addig-addig duruzsolt édes kis semmiségeket a lány ülébe, míg az meg nem csókolta, és csodák-csodájára... nem történt semmi. A mesék minden logikája ellenére sem változott királyfivá.
Ahogyan visszafelé tartottak, betértek még a Mónika éjjel-nappaliba, venni egy kisebb hordó sört. Amint az eladólány meglátta az impala nyakában a láncot, felsikított:
-Szentséges ég! A Viharkeresztesek jele. Már régen vártuk jöttötöket.
A lány el is árulta, hogy a kincs a Hotel Pand parkolójában van. A jegesmedve felhasználva útkaparói kapcsolatait, szerzett légkalapácsot és egyéb szerszámokat. A hotelben dolgozók is elég furán néztek az éj közepén szorgoskodó állatokra, de tudták azt is, hogy épeszű vendégekre nem lehet világhírű fürdőhelyet bazírozni, ezért hagyták szorgoskodni őket. Hamarosan meg is találták a kincset, kárpótolták belőle a szállodát,majd a maradékot testvériesen elosztották.
A három jóbarát azontúl is gyakorta összefutott, és mint hóbortos milliomosok, még ennél is furább dolgokat követtek el.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
2011. június 7., kedd
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)