2012. július 2., hétfő
2012. május 16., szerda
Mese XLIX.
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy tündér. Igazi kis sztereotipikus tündér volt: szőke, göndör haja csak úgy röpködött a szélben, mikor a virágos mezőkön szökdécselt, és amikor mosolygott, még a legrosszabb kedvű teremtmények is jókedvre derültek.
Egy nap aztán ez a tündér megunta a réteken való ugrándozást, a virágkoszorúk vonását, és elindult világot látni.
Ahogy egy tisztásra ért, két kicsi medvebocsot pillantott meg, akik kegyetlenül csépelték egymást. Mivel a tündér nem bírta elviselni az erőszak egyetlen formáját sem, ezért rögtön ketté is választotta őket.
- Mi a nevetek kis rosszcsontok? – kérdezte tőlük.
- Az enyém Alex annak a másik medveszonoknak pedig Delarge. –válaszolta az egyik bocs.
- És miért verekszetek ilyen eszeveszettül egymással? – vonta őket szelíden felelősségre a tündér.
- Mert ez a burak mindig ellopja a molokot tőlem. – fakadt ki a medvebocs.
A tündér ekkor felemelte a pálcáját, suhintott hármat, majd így szólt:
- Te, Delarge, ezentúl nem tudsz ellopni semmit, és egyikőtök sem tud majd bántani egyetlen egy élőlényt sem, nemhogy egymást. – ezzel, mint aki jól végezte dolgát, a tündér folytatta útját. Hamarosan arra jött egy hiéna, és mivel a két medvebocs nem tudott védekezni, fel is falta mindkettőt.
Ahogy a tündér ment-mendegélt, megint egy tisztásra ért. A tisztáson, két facsonkon, egymásnak háttal két fiatal ült: egy fiú és egy lány. Nagyon nagy szomorúság áradt mindkettőből. Mivel a tündér nem bírta elviselni a szomorúság egyetlen formáját sem, ezért rögtön fölemelte mindkettőjüket, és egymással szemben tette le őket, a tisztás selymes füvére.
- Miért vagytok szomorúak, fiatalok? – kérdezte tőlük.
- Mert nagyon jól érezzük magunkat együtt, nagyon szeretünk együtt lenni. – felelték.
- Ez miért baj? – csodálkozott el a tündér. - Hát nem adtok meg egymásnak mindent?
- De, mindent megadunk egymásnak, mi erőnkből telik, de nem vagyunk szerelmesek egymásba. – fakadt ki a lány.
A tündér ekkor felemelte a pálcáját, suhintott hármat, majd így szólt:
- Megadom most nektek a varázst, legyetek szerelmesek egymásba!- ezzel, mint aki jól végezte dolgát, a tündér folytatta útját. A két szerelmes nagyon jól érezte magát, ám minden csoda csak három napig tart, így hamarosan el is szállt a varázs. A lány beleszeretett egy fiúba, aki nem adott meg neki mindent, akiért lehetett epedezni, és aki néha-néha szörnyen bánt vele. A fiú pedig még sokáig szomorú volt, hogy a lány elhagyta, mert ilyen kedves, aranyos, okos és értelmes barátnője már volt nem egy, de ilyen gyönyörű még soha.
Ahogy a tündér ment-mendegélt, egyszer csak egy sűrű-sötét erdőbe ért. Az erdő teljesen kihaltnak tűnt, a fák nagy többsége már ki is száradt. Hirtelen az avarban észrevett egy ijedt mókust. Varázspálcájával fel is kapta és magához repítette.
- Mi történt itt, mókuska? – kérdezte a tündér.
- Egy gonosz csoroszlya garázdálkodik az erdőben, már szinte az egészet elpusztította. – felelte a patkánynál jóval nagyobb PR-értékkel rendelkező rágcsáló.
- Egyet se félj, amíg engem látsz! – harsant fel a tündér szava. – Megszabadítom én ezt az erdőt a boszorkánytól.
Nem is kellett sokat az erdőbe befelé haladnia, amikor egyszer csak elérepült a csoroszlya. Eléggé úgy nézett ki, mint egy kiöregedett glam-rock maca, de meg kell hagyni, valódi boszorkány volt.
- Mit akarsz itt, ahol a madár sem mer már járni? – rivallt rá egyből a csoroszlya a tündérre.
- Jöttem megszabadítani az erdőt ártó személyedtől! – felelte bátran a tündér.
- Nosza, csak rajta! – kontrázott rá a boszorkány.
A tündér már épp emelte fel a kezét, hogy hármat suhintson, amikor a csoroszlya kezének egy apró mozdulatával olyan széllöketet idézett elő, amely kicsavarta a tündér kezéből a varázspálcát.
- Mi van, csak ennyit tudsz?! – kacagott fel gonoszan a bestia.
A tündér- mit volt mit tenni – előkapta legveszélyesebb fegyverét, Szabó Pál Élettan előadásainak eredeti hangfelvételét. A csoroszlya ekkor hirtelen a fejéhez kapott, amely a következő pillanatban ezer darabra robbant szét.
Az erdőt naiv, jó szándékú és igencsak kihasználható önkéntesek újratelepítették, hamarosan az állatok is visszaköltöztek bele.
A tündér pedig nyitott egy helyre kis boltot, ahol kézműves termékeket árult és időről időre levadászott egy jóravaló daliát, akivel leéltek együtt cirka 40-50 évet.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
Egy nap aztán ez a tündér megunta a réteken való ugrándozást, a virágkoszorúk vonását, és elindult világot látni.
Ahogy egy tisztásra ért, két kicsi medvebocsot pillantott meg, akik kegyetlenül csépelték egymást. Mivel a tündér nem bírta elviselni az erőszak egyetlen formáját sem, ezért rögtön ketté is választotta őket.
- Mi a nevetek kis rosszcsontok? – kérdezte tőlük.
- Az enyém Alex annak a másik medveszonoknak pedig Delarge. –válaszolta az egyik bocs.
- És miért verekszetek ilyen eszeveszettül egymással? – vonta őket szelíden felelősségre a tündér.
- Mert ez a burak mindig ellopja a molokot tőlem. – fakadt ki a medvebocs.
A tündér ekkor felemelte a pálcáját, suhintott hármat, majd így szólt:
- Te, Delarge, ezentúl nem tudsz ellopni semmit, és egyikőtök sem tud majd bántani egyetlen egy élőlényt sem, nemhogy egymást. – ezzel, mint aki jól végezte dolgát, a tündér folytatta útját. Hamarosan arra jött egy hiéna, és mivel a két medvebocs nem tudott védekezni, fel is falta mindkettőt.
Ahogy a tündér ment-mendegélt, megint egy tisztásra ért. A tisztáson, két facsonkon, egymásnak háttal két fiatal ült: egy fiú és egy lány. Nagyon nagy szomorúság áradt mindkettőből. Mivel a tündér nem bírta elviselni a szomorúság egyetlen formáját sem, ezért rögtön fölemelte mindkettőjüket, és egymással szemben tette le őket, a tisztás selymes füvére.
- Miért vagytok szomorúak, fiatalok? – kérdezte tőlük.
- Mert nagyon jól érezzük magunkat együtt, nagyon szeretünk együtt lenni. – felelték.
- Ez miért baj? – csodálkozott el a tündér. - Hát nem adtok meg egymásnak mindent?
- De, mindent megadunk egymásnak, mi erőnkből telik, de nem vagyunk szerelmesek egymásba. – fakadt ki a lány.
A tündér ekkor felemelte a pálcáját, suhintott hármat, majd így szólt:
- Megadom most nektek a varázst, legyetek szerelmesek egymásba!- ezzel, mint aki jól végezte dolgát, a tündér folytatta útját. A két szerelmes nagyon jól érezte magát, ám minden csoda csak három napig tart, így hamarosan el is szállt a varázs. A lány beleszeretett egy fiúba, aki nem adott meg neki mindent, akiért lehetett epedezni, és aki néha-néha szörnyen bánt vele. A fiú pedig még sokáig szomorú volt, hogy a lány elhagyta, mert ilyen kedves, aranyos, okos és értelmes barátnője már volt nem egy, de ilyen gyönyörű még soha.
Ahogy a tündér ment-mendegélt, egyszer csak egy sűrű-sötét erdőbe ért. Az erdő teljesen kihaltnak tűnt, a fák nagy többsége már ki is száradt. Hirtelen az avarban észrevett egy ijedt mókust. Varázspálcájával fel is kapta és magához repítette.
- Mi történt itt, mókuska? – kérdezte a tündér.
- Egy gonosz csoroszlya garázdálkodik az erdőben, már szinte az egészet elpusztította. – felelte a patkánynál jóval nagyobb PR-értékkel rendelkező rágcsáló.
- Egyet se félj, amíg engem látsz! – harsant fel a tündér szava. – Megszabadítom én ezt az erdőt a boszorkánytól.
Nem is kellett sokat az erdőbe befelé haladnia, amikor egyszer csak elérepült a csoroszlya. Eléggé úgy nézett ki, mint egy kiöregedett glam-rock maca, de meg kell hagyni, valódi boszorkány volt.
- Mit akarsz itt, ahol a madár sem mer már járni? – rivallt rá egyből a csoroszlya a tündérre.
- Jöttem megszabadítani az erdőt ártó személyedtől! – felelte bátran a tündér.
- Nosza, csak rajta! – kontrázott rá a boszorkány.
A tündér már épp emelte fel a kezét, hogy hármat suhintson, amikor a csoroszlya kezének egy apró mozdulatával olyan széllöketet idézett elő, amely kicsavarta a tündér kezéből a varázspálcát.
- Mi van, csak ennyit tudsz?! – kacagott fel gonoszan a bestia.
A tündér- mit volt mit tenni – előkapta legveszélyesebb fegyverét, Szabó Pál Élettan előadásainak eredeti hangfelvételét. A csoroszlya ekkor hirtelen a fejéhez kapott, amely a következő pillanatban ezer darabra robbant szét.
Az erdőt naiv, jó szándékú és igencsak kihasználható önkéntesek újratelepítették, hamarosan az állatok is visszaköltöztek bele.
A tündér pedig nyitott egy helyre kis boltot, ahol kézműves termékeket árult és időről időre levadászott egy jóravaló daliát, akivel leéltek együtt cirka 40-50 évet.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
2012. április 25., szerda
Mese XLVIII.
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy herceg, a bátor Acélszív királyfi. Acélszív királyfi ideje nagy részében tamburázott, sert ivott és szolgálóleányokat cicerészett. Egy idő után azonban már nagyon kezdte unni ezt az életet, ezért egy este álruhát öltött és hű szolgája, Joszif kíséretében elhagyta a várost.
Ahogy mentek-mendegéltek, egyszer csak az egyik szomszédos királyság fővárosában kötöttek ki. A városban nagyon nagy szomorúság uralkodott, mert az uralkodó nagyon nagy búnak adta a fejét. Mi volt bújának-bajának oka? Valaki ellopta kedvenc Vasparipáját. A király annak ígérte leánya kezét és fele királyságát, aki visszaszerzi az átmenetifémek csoportjába tartozó lovat. A királyfinak királysága volt ugyan elég, de a hercegnő nagyon kis helyre buksza volt, ezért úgy gondolta: egy élete-egy halála, ő bizony megpróbálja visszaszerezni a Vasparipát.
Másnap útnak is indult hű szolgájával, Josziffal. Hát, ahogy mentek-mendegéltek, egyszer csak egy 99. szintű varázslóval találkoztak. Az ősszakállú mágus meg is kérdezte őket:
- Üdv néktek, vitéz daliák! Mi járatban erre, ahol a madár se jár?
- Üdv néked, ősz-öregapám! Én Erősáram lovag vagyok, ő pedig itt hű fegyverhordozóm, Koba. Megyünk megkeresni és kiszabadítani a Vasparipát.
- Szerencséd, hogy öregapádnak szólítottál. A Vasparipát messzi-messzi földön tartja fogságban egy Vágányzár nevű sárkány. Karvastagságú ezüstláncokkal van a ló megkötözve és csak az Xtigmatic nevű kétkezes pallossal lehet azokat a láncokat elvágni. Tessék, itt egy gombolyag aranyfonál, ha ezt eldobod, megmutatja az utat a kardhoz. A kardot egy furcsa szerzet, Reptile őrzi, ám ha a fonállal lasszót vetsz a nyakába, akkor minden kívánságodat teljesítenie kell.
- Köszönöm a segítségedet, öregapám. – mondta a herceg.
- Nem tesz semmit. – felelte a varázsló, majd megkérdezte: - ha már így összefutottunk, nincs egy kis Slayer-ötök kölcsön? Bazi unalmas egyedül róni az utat, zene nélkül.
- Slayer-ünk az nincs, de egy kis Stoneblade akad. – válaszolt a rangrejtett herceg.
- Az is jó lesz. Karcol rendesen. – zárta le a beszélgetést a mágus.
Miután elbúcsúztak a varázslótól, Acélszív eldobta a gombolyagot, és annak nyomát követve meg is találták az Xtigmatic-et. Egy hatalmas kőszirtből állt ki, a háttérben pedig villámok cikáztak. A kard környékén még pórul járt próbálkozók koponyái is hevertek, úgyhogy egész jó kis lemezborító lett volna a tájból. Hamarosan eléjük toppant Reptile is, de a királyfi azon nyomban lasszót vetett a nyakába és egy fához kötözte. Ezek után a kard elé járult, hogy megpróbálja kihúzni.
- Hehe, úgy se fog sikerülni! Ezt a kardot csak az arra legérdemesebb tudja kihúzni, de az nem te vagy! Hehe! – csúfolódott vele Reptile.
A herceg ekkor odaszólt hű szolgájának:
- Gyorsan, adj egy cigit!
Majd miután rágyújtott, könnyebben húzta ki a kardot a sziklából, mint amilyen könnyű egy főútvonalon megfordulni.
- Na, te undorító kis csúszó-mászó! Most pedig elvezetsz a gonosz sárkányhoz, Vágányzárhoz.
Reptile-nak mit volt mit tenni, nyakában az aranyzsinórral el kellett vinnie a herceget a fenevadhoz. Hamarosan meg is érkeztek a Sárkány barlangjához. Bentről hangos Iron Maiden szűrődött ki (hisz minden sárkány szereti a szüzeket). Acélszív egyből meg is látta a láncra vert Vasparipát, oda is lopódzott hozzá és elvágta az ezüstláncokat. Ám a láncok mikor leesetek, olyan nagyokat pendültek, hogy azt még a Fear of the Dark sem tudta elnyomni. A sárkány azonnal ki is rontott a barlangjából és a hercegnek támadt:
- Mit akarsz itt, te kis mitugrász?
- Ki akarom szabadítani a Vasparipát, hogy enyém legyen a hercegkisasszony és a fele királyság, és ha az utamba állsz, az Xtigmatic-kel hasítalak ketté! – felelte a herceg.
- Mit árthat nekem az a gyíkleső? – kérdezte lefitymálóan a tűzokádó. – A láncok ellen talán jó, de az én bőrömről lepattan. Ám ha ennyire akarod, küzdjünk meg mint…, mint…, tudod mit? Kívánt rész behelyettesítendő!
- Rendben, mi legyen a fegyver? – állt rá a párbajra a herceg.
- Mi lehetne más, mint a legzoralabb dolog a világon: Basszusgitár! – felelte a sárkány és mivel úgy gondolta, szavait nyomatékosítani kell, még egy kis tüzet is okádott.
- Igen, azt hiszem az a fegyver rendben lesz. – igazította meg a nyakában lévő kendőt Acélszív, mintha valamilyen bizottsági ülésen lenne.
A sárkány kezdte a bárbajt. Olyan húzós riffeket nyomott, hogy a hercegnek még majdnem a hús is lerepült a koponyájáról.
Ezek után következett a királyfi. Olyan gyorsan mozogtak az ujjai, hogy azt semmilyen teremtett lélek nem bírta volna szemeivel követni és úgy headbangelt, hogy egyszer csak hipp-hopp, beomlott a sárkány barlangja.
- Na ez odabaszott, öcsém! – mondta a tűzokádó – Egy ilyen szóló után már nem is bánom, hogy elveszítettem a Vasparipát. Van itt a közelben egy Rocktár nevű hely, ha van még pár hasonszőrű cimborád, néha felléphetnétek ott.
A királyfi megköszönte a lehetőséget, majd a Vasparipával és hű szolgájával együtt elvágtatott. A szomszéd királyság uralkodójának visszaadták a Vasparipát, a herceg leleplezte magát és hetedhét országra szóló lakodalmat tartottak. Az ifjú pár boldogan élt, amíg a herceg ott nem hagyott csapot-papot, tényleg szerzett néhány hasonszőrű cimborát és végigturnézták az összes királyságot. Többször felléptek a Rocktárban is.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
Ahogy mentek-mendegéltek, egyszer csak az egyik szomszédos királyság fővárosában kötöttek ki. A városban nagyon nagy szomorúság uralkodott, mert az uralkodó nagyon nagy búnak adta a fejét. Mi volt bújának-bajának oka? Valaki ellopta kedvenc Vasparipáját. A király annak ígérte leánya kezét és fele királyságát, aki visszaszerzi az átmenetifémek csoportjába tartozó lovat. A királyfinak királysága volt ugyan elég, de a hercegnő nagyon kis helyre buksza volt, ezért úgy gondolta: egy élete-egy halála, ő bizony megpróbálja visszaszerezni a Vasparipát.
Másnap útnak is indult hű szolgájával, Josziffal. Hát, ahogy mentek-mendegéltek, egyszer csak egy 99. szintű varázslóval találkoztak. Az ősszakállú mágus meg is kérdezte őket:
- Üdv néktek, vitéz daliák! Mi járatban erre, ahol a madár se jár?
- Üdv néked, ősz-öregapám! Én Erősáram lovag vagyok, ő pedig itt hű fegyverhordozóm, Koba. Megyünk megkeresni és kiszabadítani a Vasparipát.
- Szerencséd, hogy öregapádnak szólítottál. A Vasparipát messzi-messzi földön tartja fogságban egy Vágányzár nevű sárkány. Karvastagságú ezüstláncokkal van a ló megkötözve és csak az Xtigmatic nevű kétkezes pallossal lehet azokat a láncokat elvágni. Tessék, itt egy gombolyag aranyfonál, ha ezt eldobod, megmutatja az utat a kardhoz. A kardot egy furcsa szerzet, Reptile őrzi, ám ha a fonállal lasszót vetsz a nyakába, akkor minden kívánságodat teljesítenie kell.
- Köszönöm a segítségedet, öregapám. – mondta a herceg.
- Nem tesz semmit. – felelte a varázsló, majd megkérdezte: - ha már így összefutottunk, nincs egy kis Slayer-ötök kölcsön? Bazi unalmas egyedül róni az utat, zene nélkül.
- Slayer-ünk az nincs, de egy kis Stoneblade akad. – válaszolt a rangrejtett herceg.
- Az is jó lesz. Karcol rendesen. – zárta le a beszélgetést a mágus.
Miután elbúcsúztak a varázslótól, Acélszív eldobta a gombolyagot, és annak nyomát követve meg is találták az Xtigmatic-et. Egy hatalmas kőszirtből állt ki, a háttérben pedig villámok cikáztak. A kard környékén még pórul járt próbálkozók koponyái is hevertek, úgyhogy egész jó kis lemezborító lett volna a tájból. Hamarosan eléjük toppant Reptile is, de a királyfi azon nyomban lasszót vetett a nyakába és egy fához kötözte. Ezek után a kard elé járult, hogy megpróbálja kihúzni.
- Hehe, úgy se fog sikerülni! Ezt a kardot csak az arra legérdemesebb tudja kihúzni, de az nem te vagy! Hehe! – csúfolódott vele Reptile.
A herceg ekkor odaszólt hű szolgájának:
- Gyorsan, adj egy cigit!
Majd miután rágyújtott, könnyebben húzta ki a kardot a sziklából, mint amilyen könnyű egy főútvonalon megfordulni.
- Na, te undorító kis csúszó-mászó! Most pedig elvezetsz a gonosz sárkányhoz, Vágányzárhoz.
Reptile-nak mit volt mit tenni, nyakában az aranyzsinórral el kellett vinnie a herceget a fenevadhoz. Hamarosan meg is érkeztek a Sárkány barlangjához. Bentről hangos Iron Maiden szűrődött ki (hisz minden sárkány szereti a szüzeket). Acélszív egyből meg is látta a láncra vert Vasparipát, oda is lopódzott hozzá és elvágta az ezüstláncokat. Ám a láncok mikor leesetek, olyan nagyokat pendültek, hogy azt még a Fear of the Dark sem tudta elnyomni. A sárkány azonnal ki is rontott a barlangjából és a hercegnek támadt:
- Mit akarsz itt, te kis mitugrász?
- Ki akarom szabadítani a Vasparipát, hogy enyém legyen a hercegkisasszony és a fele királyság, és ha az utamba állsz, az Xtigmatic-kel hasítalak ketté! – felelte a herceg.
- Mit árthat nekem az a gyíkleső? – kérdezte lefitymálóan a tűzokádó. – A láncok ellen talán jó, de az én bőrömről lepattan. Ám ha ennyire akarod, küzdjünk meg mint…, mint…, tudod mit? Kívánt rész behelyettesítendő!
- Rendben, mi legyen a fegyver? – állt rá a párbajra a herceg.
- Mi lehetne más, mint a legzoralabb dolog a világon: Basszusgitár! – felelte a sárkány és mivel úgy gondolta, szavait nyomatékosítani kell, még egy kis tüzet is okádott.
- Igen, azt hiszem az a fegyver rendben lesz. – igazította meg a nyakában lévő kendőt Acélszív, mintha valamilyen bizottsági ülésen lenne.
A sárkány kezdte a bárbajt. Olyan húzós riffeket nyomott, hogy a hercegnek még majdnem a hús is lerepült a koponyájáról.
Ezek után következett a királyfi. Olyan gyorsan mozogtak az ujjai, hogy azt semmilyen teremtett lélek nem bírta volna szemeivel követni és úgy headbangelt, hogy egyszer csak hipp-hopp, beomlott a sárkány barlangja.
- Na ez odabaszott, öcsém! – mondta a tűzokádó – Egy ilyen szóló után már nem is bánom, hogy elveszítettem a Vasparipát. Van itt a közelben egy Rocktár nevű hely, ha van még pár hasonszőrű cimborád, néha felléphetnétek ott.
A királyfi megköszönte a lehetőséget, majd a Vasparipával és hű szolgájával együtt elvágtatott. A szomszéd királyság uralkodójának visszaadták a Vasparipát, a herceg leleplezte magát és hetedhét országra szóló lakodalmat tartottak. Az ifjú pár boldogan élt, amíg a herceg ott nem hagyott csapot-papot, tényleg szerzett néhány hasonszőrű cimborát és végigturnézták az összes királyságot. Többször felléptek a Rocktárban is.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
2012. április 2., hétfő
Jan Paweł II. (1920.05.18-2005.04.02)
Hét éve halt meg II. János Pál. Lehet, hogy a sajtó most a köztársasági elnök lemondásától hangos, de erre jövőre a kutya sem fog emlékezni. Viszont II. János Pálért jövőre is gyertyát fognak gyújtani. A következtetést mindenki vonja le maga.
http://www.youtube.com/watch?v=he0Bt00_RLA&feature=relmfu
Ebből is látszik, egy rocksztár veszett el benne. :)
http://www.youtube.com/watch?v=he0Bt00_RLA&feature=relmfu
Ebből is látszik, egy rocksztár veszett el benne. :)
2012. március 27., kedd
Matematikus születik II. - Lajtbreitner Ignác
Lajtbreitner Ignác 1822. április 24-én született Tiszalökön. Édesapja, Lajtbreitner Tódor a falu kovácsa volt, édesanyja Hodákovics Rozália pedig a tiszalöki kastélyban volt szolgáló. A kis Ignác - barátainak csak Náci - már korán kitűnt a reáltudományok iránti fogékonyságával, ám mivel szüleinek nem volt pénze taníttatására, oktatásának költségeit a katolikus egyház vállalta magára. Pannonhalmára került, ahol remek pap-tanárai hatására egyre jobban el tudott mélyülni a matematika szépségeiben. Sokáig gondolkodott rajta, hogy ő is felveszi a szentséget és Pannonhalmán marad tanítani, de a szerelem közbeszólt. 1843-ban ismerte meg Thúróczy Georginát, egy elszegényedett gróf egyetlen leányát. Szerelem volt ez első látásra, ám a zord atya, Thúróczy Sándor ragaszkodott ahhoz, hogy a fiatal Lajtbreitner valami olyan állás után nézzen, amelyből el is tudja tartani lányát, ezért Ignác az Első Magyar Hitelbanknál helyezkedett el, mint könyvelő. 1845-ben született meg a pár első gyermeke, Benedek, akit 1847-ben a kis Emília követett.
Mivel egy súlyos hasmenés március 14-én ágynak dönti, ezért a forradalom kitörésében nem tud részt venni, de felgyógyulása után azonnal beáll nemzetőrnek. A szabadságharc alatt az Állami Országos Fegyvergyár könyvelője. Egyszer majdnem találkozik Petőfivel is, de rossz ivóba ül be. A világosi fegyverletétel után bujkálni kezd, ám Haynau rémuralma ügyet sem vesz róla, senkitől se háborgatva hazamegy és újra beáll a bankba, amelyet időközben átneveztek Bécs és környéke Takarékpénztárra.
1862-ben aztán nagy fordulatot vesz élete. Megismeri Puntacher Izabellát, egy kasszírnőt, akivel családját hátrahagyva megszökik. Ekkor dönt úgy, hogy életet végleg a matematikának szenteli. Míg Izabella egy csemegeüzletben dolgozik, ő a nagy számok törvényszerűségeit kutatja. Ebből az időből származik első híres bonmotja: "Mivel kis számú pénzből kell megélnem, a nagy számok felé fordultam." Végül 1867-ben, a kiegyezés évében sikerült is megalkotnia a Lajtbreitner-sejtést, amely a nagy számok gyenge törvényéhez kapcsolódik. Ez az elmélet később Ivan Viszarionovics Koljcsev munkásságának alapját képezte. 1867. más tekintetben is fontos volt életében, Puntacher Izabella kiadta útját, ám családja visszafogadta. Ekkor keletkezett második híres bonmotja: "Nem csak az országban történt kiegyezés, hanem a családban is."
A család ezek után visszaköltözött a családi birtokra, ahol Lajtbreitner tovább finomítgatta elméleteit és hobbiként megpróbálkozott a Goldbach-sertések meghonosításával.
1897. május 18-án hunyt el, szerettei és tisztelői körében. A Szegedi Tudományegyetem Matematikai Intézete 1977-ben, születésének 150. évfordulóján posztumusz doktori címet adományozott neki.
Legendásan szórakozott ember volt, vagy ahogyan egyszer találóan megjegyezte: "A matematikáról még csak-csak sejtek valamit, de arról sejtelmem sincs, hol van a kapukulcs."
Mivel egy súlyos hasmenés március 14-én ágynak dönti, ezért a forradalom kitörésében nem tud részt venni, de felgyógyulása után azonnal beáll nemzetőrnek. A szabadságharc alatt az Állami Országos Fegyvergyár könyvelője. Egyszer majdnem találkozik Petőfivel is, de rossz ivóba ül be. A világosi fegyverletétel után bujkálni kezd, ám Haynau rémuralma ügyet sem vesz róla, senkitől se háborgatva hazamegy és újra beáll a bankba, amelyet időközben átneveztek Bécs és környéke Takarékpénztárra.
1862-ben aztán nagy fordulatot vesz élete. Megismeri Puntacher Izabellát, egy kasszírnőt, akivel családját hátrahagyva megszökik. Ekkor dönt úgy, hogy életet végleg a matematikának szenteli. Míg Izabella egy csemegeüzletben dolgozik, ő a nagy számok törvényszerűségeit kutatja. Ebből az időből származik első híres bonmotja: "Mivel kis számú pénzből kell megélnem, a nagy számok felé fordultam." Végül 1867-ben, a kiegyezés évében sikerült is megalkotnia a Lajtbreitner-sejtést, amely a nagy számok gyenge törvényéhez kapcsolódik. Ez az elmélet később Ivan Viszarionovics Koljcsev munkásságának alapját képezte. 1867. más tekintetben is fontos volt életében, Puntacher Izabella kiadta útját, ám családja visszafogadta. Ekkor keletkezett második híres bonmotja: "Nem csak az országban történt kiegyezés, hanem a családban is."
A család ezek után visszaköltözött a családi birtokra, ahol Lajtbreitner tovább finomítgatta elméleteit és hobbiként megpróbálkozott a Goldbach-sertések meghonosításával.
1897. május 18-án hunyt el, szerettei és tisztelői körében. A Szegedi Tudományegyetem Matematikai Intézete 1977-ben, születésének 150. évfordulóján posztumusz doktori címet adományozott neki.
Legendásan szórakozott ember volt, vagy ahogyan egyszer találóan megjegyezte: "A matematikáról még csak-csak sejtek valamit, de arról sejtelmem sincs, hol van a kapukulcs."
Matematikus születik - Ivan Viszarionovics Koljcsev
Ivan Viszarionovics Koljcsev 1852. március 26-án született Luhanszkban. Édesapja a helyi állatorvos és inszeminátor volt, édesanyja pedig egy kiöregedett dizőz. A kis Ivánnak már korán megmutatkozott tehetsége a matematika iránt, így először a lubanszki reálgimnáziumba íratták be, majd ennek elvégeztével a moszkvai Lomonoszov egyetem matematikai fakultására jelentkezett. A fakultás summa cum laude elvégzése után tanársegéd és a híres Bunyakovszkij professzor munkatársa lett. A professzor halála után egyetemi tanári címet kapott, olyan neves matematikusokat oktatott, mint Bugajev (Andrej Belij édesapja) vagy Vvegyenszkij. Közben persze tudományos pályáját sem hanyagolta el, és 1897-ben megalkotta leghíresebb elméletét: a Koljcsev-lemmát, amely a régi nehézkes bizonyítást megkerülve képes igazolni a nagy számok gyenge törvényét. Az elmélet alapját a Lajtbreitner-sejtés adta.
Az első világháborút már nem érhette meg, 1913 október 27-én ragadta el a halál.
Érdekességként megemlíthetjük, hogy Ivan Koljcsev nagybátyja volt Andrej Vasziljevics Koljcsevnek, a híres 1918-as Koljcsev-offenzíva kiötlőjének és végrehajtójának.
Az első világháborút már nem érhette meg, 1913 október 27-én ragadta el a halál.
Érdekességként megemlíthetjük, hogy Ivan Koljcsev nagybátyja volt Andrej Vasziljevics Koljcsevnek, a híres 1918-as Koljcsev-offenzíva kiötlőjének és végrehajtójának.
2012. március 25., vasárnap
Wars i Sawa
Úgy esett, hogy ezen a héten, kedd és szombat között megint Lengyelországban voltam. A varsói Régészeti Múzeum és a Magyar Intézet szervezett egy ünnepséget Osztrolenkában és egy kiállítást is összehoztak Bemről.
Kedd este érkeztünk meg Varsóba. A Régészeti Múzeumnál találkoztunk Keresztes Gáspárral, akiről az egyetlen személyes emlékem az, hogy nagyon idegesítette Kerekperecevőt azzal, hogy folyamatosan fosta mögötte a szót, amikor a Huelle író-olvasó találkozón voltunk, 2009-ben. Vele elmentünk a szállásra, a Magyar Intézet egyik lakására, az ulica Hoża-ra. Helyre kis kégli volt. Vacsorára nagyon finom abárolt szalonnát és kolbászt ettünk. Mivel egyedül szerettem volna kicsit lenni és a várost is felfedezni, ezért elindultam sétálni. Nagyon jó volt a Marszałkowska köveit róni, jobbra tőlem a Pałac Kultury i Nauki figyelte lépteimet. Elmentem az Ogród Saskiba, ott pisiltem egyet, aztán az Ismeretlen Katona Sírjánál kikötöttem a Krakowskie Przedmieścién. Először a Browarmia-ba ültem be. Olyan jó házi söreik voltak, hogy egyből lecsúszott 2 Pils. Utána elugrottam az Indecks-be, mégis csak a Varsói Egyetem főbejárata mellett van, de az nem volt valami nagy hely. Végül egy Enklava nevű helyen táncikáltam és mocskos drágán ittam sört.
Szerda délelőtt megnéztük a varsói Királyi Várat. Nagyon klasszicista, sok arannyal, néhány Matejkoval és Rembrandt-tal. Van benne egy kiállítás a vár újjáépítéséről, ami nagyon dzsukel. Délben a varsói Magyar Intézetben ettünk, aminek van egy nagyon cuki kis kávézója, és ahol szörnyen rosszul főznek. Délután a Varsói Felkelés Múzeuma. Már nagyon régóta érdekelt az a hely, talán a közép-európai térség legjobban felszerelt és legérdekesebb múzeuma. Maga a hely is nagyon szuper: van benne egy komplett csatornarészlet és egy repülő is, ám ami még különlegesebbé tette, az az idegenvezetőnk volt, aki annyira szuggesztíven mesélte el a dolgokat, hogy időről-időre még a könnyem is kicsordult. A múzeum után volt egy kis szabadidő, ezért bementünk egy Marks & Spencerbe (Londonban naponta jártam, kedves emlékeket idézett fel) és egy EMPIK-be, ahol végre megvettem Olga Tokarczuk Prowadź swój pług przez kości zmarłych című könyvét. Már 1-2 éve meg akarom venni, de eddig mindig lebeszéltem magam róla. Ittunk még egy sört egy Sphinx-ben. A vacsora még rosszabb volt, mint az ebéd. Este még elmentem inni egy sört, de már olyan fáradt voltam, hogy többre nem volt erőm.
Csütörtökön elmentünk Osztrolenkára, az ünnepségre. Már útközben is fura hangja volt az autó motorjának, ezért elmentünk egy Ford-szervízbe. Kiderült, hogy kilyukadt az Intercooler-cső (legyen az bármi is), amit megtisztítottak és alkatrész híján beszigetelőszalagoztak. Ezek után visszamentünk az ünnepségre. Beszédek, koszorúzások, iskolások zászlókkal, amik nagyobbak voltak, mint vivőik. Utána megnéztük az osztrolenkai csata emlékművét, amit 80 év után úgy néz ki, sikerül befejezni idén. Az ebéd a múzeumban volt. Annyira jó kaja volt, hogy degeszre ettem magam. Żurek, pierogi mięsne, főt sonka cipóban, smalec, sütemény, surówka. Délután 4 körül mentünk vissza Rybnoba, ahol a régészeti bázis volt. Ez tulajdonképpen egy gyönyörű kis kastély, amelynek az udvarán vannak a raktárak, a háta mögött pedig egy kis tavacska. Tényleg egy kis ékszerdoboz. Itt is volt egy nagyon finom vacsora, majd utána baráti beszélgetések régészetről, politikáról. Olyanokat fordítottam le, hogy még én is csodálkoztam. :) Az intercooler cső megjavítása és ez az este is meggyőzött arról, hogy a tolmácsnak nem muszáj értenie azt, amit mond. :)
Péntek délelőtt részt vettünk egy ünnepségen, ahol sok éves munkájukért a múzeum 17 dolgozóját tüntették ki. Köztük barátunkat, Mareket is, aki akkora tapsot kapott tőlünk, hogy még a köztársasági elnök megbízottja is megjegyezte, hogy ezért ő két érmet érdemelne. Délután megnéztük a Tábori Lelkészet Múzeumát, amely jelenleg Lengyelország leginkább digitális tárlata. Megtörtént a Bem-kiállítás megnyitója is, ami mellett még ott volt a Pest megyei régészeti ásatásokról szóló kiállítás is. A Bem tárlat aranyos volt, de nem igazán nagy, hisz főként emlékérmekből állt, amiből kevés van. (A magyarországi érmek például elfértek egy befőttes gumival átkötött Forte filmes dobozban.) A régészeti tárlat viszont egész egyszerűen szar volt, ráadásul olyan helységnevek is szerepeltek rajta, amiket nem szívesen olvasok, mivel nem igazán kedvelem az ott lakó emberek némelyikét. Este szintén sörözés-borozás, csak most a földszinti szalonban (más esetben ez nagyképűnek hangozna, de itt tényleg egy szalonban voltunk.)
Szombaton hazajöttünk. Útközben megálltunk Sárospatakon egy jó halászlére. Ez azért volt számomra fura, mert a pataki Vár vendéglőben mindig akkor ettünk, amikor Montyt vittük nyíratni, és most volt az első alkalom halála óta, hogy ott jártunk. Amúgy is nagyon hiányzik mostanában egy állat.
Összegezve: Varsó nagyon tetszett. Olyan az a város, mintha egymásra dobáltak volna épületeket, de olyan mértékű vitalitás árad belőle, ami vonzóvá teszi. A nők gyönyörűek és méretei ellenére is barátságos város. Kurpföld nekem egy kicsit unalmas volt, ám ha belegondolok, hogy amikor a Bem József Általános iskola tanulójaként Petőfi Erdélyi hadseregét tanultam, a büdös életben nem gondoltam volna, hogy egyszer díszvendég leszek Osztrolenkában.
A Déri Múzeum munkatársait is meghívták Marekék. Nagyon sokat nevettem a volt csoporttársammal, Mártival aki régészként dolgozik ott és a két kicsi legóval, Zsigával és Gyulával (mindketten 2 méteresek és legalább 130 kilósok). Megtudtam, hogy a varsói Irodalmi Múzeum igazgatói székéből szó szerint csak kihalni lehet, hiszen az előző igazgató halála miatt kellett 2 éve kiírni a pályázatot az igazgatói székre. Az előző igazgató egyébként 1953 óta, a múzeum nyitása óta volt a direktor. Sokat röhögtem Mártival is a tolmácsolás szépségein. Az egyik fejes, akinek tolmácsolt még Szabolcsban, 2 éve, egyszer csak benyögte, hogy: Most akkor elmondanék egy verset. Azt fordítsd le élőszóban :D Megtudtam, hogy a toaleta hímneve a kibel. :)
Mint a fentiekből is kitűnik, nagyon jól éreztem magam, és remekül feltöltődtem. :)
Kedd este érkeztünk meg Varsóba. A Régészeti Múzeumnál találkoztunk Keresztes Gáspárral, akiről az egyetlen személyes emlékem az, hogy nagyon idegesítette Kerekperecevőt azzal, hogy folyamatosan fosta mögötte a szót, amikor a Huelle író-olvasó találkozón voltunk, 2009-ben. Vele elmentünk a szállásra, a Magyar Intézet egyik lakására, az ulica Hoża-ra. Helyre kis kégli volt. Vacsorára nagyon finom abárolt szalonnát és kolbászt ettünk. Mivel egyedül szerettem volna kicsit lenni és a várost is felfedezni, ezért elindultam sétálni. Nagyon jó volt a Marszałkowska köveit róni, jobbra tőlem a Pałac Kultury i Nauki figyelte lépteimet. Elmentem az Ogród Saskiba, ott pisiltem egyet, aztán az Ismeretlen Katona Sírjánál kikötöttem a Krakowskie Przedmieścién. Először a Browarmia-ba ültem be. Olyan jó házi söreik voltak, hogy egyből lecsúszott 2 Pils. Utána elugrottam az Indecks-be, mégis csak a Varsói Egyetem főbejárata mellett van, de az nem volt valami nagy hely. Végül egy Enklava nevű helyen táncikáltam és mocskos drágán ittam sört.
Szerda délelőtt megnéztük a varsói Királyi Várat. Nagyon klasszicista, sok arannyal, néhány Matejkoval és Rembrandt-tal. Van benne egy kiállítás a vár újjáépítéséről, ami nagyon dzsukel. Délben a varsói Magyar Intézetben ettünk, aminek van egy nagyon cuki kis kávézója, és ahol szörnyen rosszul főznek. Délután a Varsói Felkelés Múzeuma. Már nagyon régóta érdekelt az a hely, talán a közép-európai térség legjobban felszerelt és legérdekesebb múzeuma. Maga a hely is nagyon szuper: van benne egy komplett csatornarészlet és egy repülő is, ám ami még különlegesebbé tette, az az idegenvezetőnk volt, aki annyira szuggesztíven mesélte el a dolgokat, hogy időről-időre még a könnyem is kicsordult. A múzeum után volt egy kis szabadidő, ezért bementünk egy Marks & Spencerbe (Londonban naponta jártam, kedves emlékeket idézett fel) és egy EMPIK-be, ahol végre megvettem Olga Tokarczuk Prowadź swój pług przez kości zmarłych című könyvét. Már 1-2 éve meg akarom venni, de eddig mindig lebeszéltem magam róla. Ittunk még egy sört egy Sphinx-ben. A vacsora még rosszabb volt, mint az ebéd. Este még elmentem inni egy sört, de már olyan fáradt voltam, hogy többre nem volt erőm.
Csütörtökön elmentünk Osztrolenkára, az ünnepségre. Már útközben is fura hangja volt az autó motorjának, ezért elmentünk egy Ford-szervízbe. Kiderült, hogy kilyukadt az Intercooler-cső (legyen az bármi is), amit megtisztítottak és alkatrész híján beszigetelőszalagoztak. Ezek után visszamentünk az ünnepségre. Beszédek, koszorúzások, iskolások zászlókkal, amik nagyobbak voltak, mint vivőik. Utána megnéztük az osztrolenkai csata emlékművét, amit 80 év után úgy néz ki, sikerül befejezni idén. Az ebéd a múzeumban volt. Annyira jó kaja volt, hogy degeszre ettem magam. Żurek, pierogi mięsne, főt sonka cipóban, smalec, sütemény, surówka. Délután 4 körül mentünk vissza Rybnoba, ahol a régészeti bázis volt. Ez tulajdonképpen egy gyönyörű kis kastély, amelynek az udvarán vannak a raktárak, a háta mögött pedig egy kis tavacska. Tényleg egy kis ékszerdoboz. Itt is volt egy nagyon finom vacsora, majd utána baráti beszélgetések régészetről, politikáról. Olyanokat fordítottam le, hogy még én is csodálkoztam. :) Az intercooler cső megjavítása és ez az este is meggyőzött arról, hogy a tolmácsnak nem muszáj értenie azt, amit mond. :)
Péntek délelőtt részt vettünk egy ünnepségen, ahol sok éves munkájukért a múzeum 17 dolgozóját tüntették ki. Köztük barátunkat, Mareket is, aki akkora tapsot kapott tőlünk, hogy még a köztársasági elnök megbízottja is megjegyezte, hogy ezért ő két érmet érdemelne. Délután megnéztük a Tábori Lelkészet Múzeumát, amely jelenleg Lengyelország leginkább digitális tárlata. Megtörtént a Bem-kiállítás megnyitója is, ami mellett még ott volt a Pest megyei régészeti ásatásokról szóló kiállítás is. A Bem tárlat aranyos volt, de nem igazán nagy, hisz főként emlékérmekből állt, amiből kevés van. (A magyarországi érmek például elfértek egy befőttes gumival átkötött Forte filmes dobozban.) A régészeti tárlat viszont egész egyszerűen szar volt, ráadásul olyan helységnevek is szerepeltek rajta, amiket nem szívesen olvasok, mivel nem igazán kedvelem az ott lakó emberek némelyikét. Este szintén sörözés-borozás, csak most a földszinti szalonban (más esetben ez nagyképűnek hangozna, de itt tényleg egy szalonban voltunk.)
Szombaton hazajöttünk. Útközben megálltunk Sárospatakon egy jó halászlére. Ez azért volt számomra fura, mert a pataki Vár vendéglőben mindig akkor ettünk, amikor Montyt vittük nyíratni, és most volt az első alkalom halála óta, hogy ott jártunk. Amúgy is nagyon hiányzik mostanában egy állat.
Összegezve: Varsó nagyon tetszett. Olyan az a város, mintha egymásra dobáltak volna épületeket, de olyan mértékű vitalitás árad belőle, ami vonzóvá teszi. A nők gyönyörűek és méretei ellenére is barátságos város. Kurpföld nekem egy kicsit unalmas volt, ám ha belegondolok, hogy amikor a Bem József Általános iskola tanulójaként Petőfi Erdélyi hadseregét tanultam, a büdös életben nem gondoltam volna, hogy egyszer díszvendég leszek Osztrolenkában.
A Déri Múzeum munkatársait is meghívták Marekék. Nagyon sokat nevettem a volt csoporttársammal, Mártival aki régészként dolgozik ott és a két kicsi legóval, Zsigával és Gyulával (mindketten 2 méteresek és legalább 130 kilósok). Megtudtam, hogy a varsói Irodalmi Múzeum igazgatói székéből szó szerint csak kihalni lehet, hiszen az előző igazgató halála miatt kellett 2 éve kiírni a pályázatot az igazgatói székre. Az előző igazgató egyébként 1953 óta, a múzeum nyitása óta volt a direktor. Sokat röhögtem Mártival is a tolmácsolás szépségein. Az egyik fejes, akinek tolmácsolt még Szabolcsban, 2 éve, egyszer csak benyögte, hogy: Most akkor elmondanék egy verset. Azt fordítsd le élőszóban :D Megtudtam, hogy a toaleta hímneve a kibel. :)
Mint a fentiekből is kitűnik, nagyon jól éreztem magam, és remekül feltöltődtem. :)
Anglia-Írország 30-9
Meglepetésre Anglia összeszedte magát, és megverte az íreket. De bazira.
Cél: Youngs (ENG), büntetőcél
Jutalomrúgás: Farrell (ENG)
Büntetők: Farrell (6) ill. Sexton (3)
Cél: Youngs (ENG), büntetőcél
Jutalomrúgás: Farrell (ENG)
Büntetők: Farrell (6) ill. Sexton (3)
Wales-Franciaország 16-9
Megvan a Grand Slam! :)
Cél: Cuthbert (WAL)
Jutalomrúgás: Halfpenny (WAL)
Büntetők: Halfpenny (3) ill. Yachvilli (2), Beauxis
Cél: Cuthbert (WAL)
Jutalomrúgás: Halfpenny (WAL)
Büntetők: Halfpenny (3) ill. Yachvilli (2), Beauxis
2012. március 24., szombat
Mese XLVII
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy hercegnő. Olyan szép volt, hogy a Napra lehetett nézni, de reá nem. (Általánosan elismert igazság, hogy a hercegnőnek, ha egyke, okvetlenül szépnek kell lennie. ) Napjai viszonylagos boldogságban teltek: társalkodónőivel hímezgetett, néha hámozgatott, naponta kilovagolt (nem, nem Perzsiából), röviden: élte a hercegkisasszonyok szokásos életét. Volt azonban egy apró, ámde annál veszélytelenebb titka: a legjobban azt szerette, ha a konyhában sertepertélhetett a szakácsok, kukták és gőzölgő fazekak között. Szerette a sülő szalonna szagát, szerette a lencsetorta barnászöldjét , szerette a frissen készült sörös csirkét a toronybástya egyik eldugott zugában, a kövön ülve megenni.
Egyszer aztán kalandos lelke már annyira nem bírta azt, hogy a hercegkisasszonyok szokásos életét élje, hogy fogta magát, haját világosbarna sapka alá rejtette, lányos kebleit egy textildarabbal kötötte le és apródruhába bújt.
Hová is vezethetett első útja, mint a taljánok földjére? Míg vándorolt le a csizmán, megízlelve a milánóiak rizottóit, a bolognaiak tésztáit és az eredeti nápolyi pizzát, sokat hallott egy bizonyos Giovanniról , akinek egy dél-olasz szigeten volt étterme. Úgy döntött, hogy beáll hozzá kuktának. Mikor először találkoztak, a legénykének egyből szimpatikus lett a talján: magas volt, nagydarab, majd kicsattant az életerőtől, szakállas arcán pedig mindig nevetés ült. Erős hangját felharsanásra és éneklésre teremtették. Giovanninak is egyből megtetszett a legényke, fel is fogadta, azzal a feltétellel, hogyha a lányához ér, levágja a cazzoját.
Az étteremben nem volt étlap. Giovanni minden reggel kiment háromkerekű Piaggiojával a halászokhoz és a zöldségeshez, akiktől megvette a neki tetsző árút. Ezek után kiírta konyhája falára: ”Most épp főzök, az Isten segítsen munkámban.” Este pedig lányai szolgálták fel az aznap elkészült fogásokat. Mint ebből is kitűnik, a legényke jó tanítómesterre akadt: megtanulta, hogyan bánjon a húsokkal, halakkal, zöldségekkel. Megtanulta, hogyan kell kifőzni a tésztát, hogyan kell a fűszereket használni. Megtanulta, hogy az egyes alapanyagokból hogyan lehet remek fogásokat rögtönözni. Megtanult szívből főzni. Egy nap aztán Giovanni eléállt:
- Guaglió! Nagyon megszerettelek, te vagy a valaha volt legjobb tanítványom. Ám én már mindent megtanítottam neked, amit tudtam. Mivel nagyon megszerettelek, válaszút elé állítalak most: vagy elveszed az egyik leányomat - amúgy is tetszik nekik a lányos képed és az a szép nagy orrod – és te viszed tovább az éttermet halálom után, vagy adok neked egy ajánlólevelet Julien Boyerhez .
- Giovanni! Én is nagyon megszerettem itt, és úgy nézek rád, mint az apámra. De a lányaid kezét nem kérem, a szakácsmesterségről viszont minél többet szeretnék megtudni, ezért az ajánlólevelet választom.
- Jó választás, guaglió! Amúgy sem adtam volna a lányaimat egy ilyen kis cingárhoz. – harsant fel Giovanni nevetése. – Itt az ajánlóleveled. Ha majd lesz egy saját éttermed, meg egy aranyos kis csajod, aki agyon csókolja arcod , majd meglátogatlak. – ezzel a legénykére kacsintott és megölelte.
A legény másnap el is indult Franciaországba. Megízlelte a marseille-i boullabaisse-t, a cassoulet-t, a ratatouille-t, a tenger gyümölcseit, a hegyvidék kolbászait, a libamájat és a kacsazsírt. Julien egy magas, vékony, már-már gyomorbajosnak tűnő, szigorú tekintetű férfiú volt. Mikor a legényke belépett a konyhájába, épp egy hentesbárd repült el a füle mellett, egy darabot majdnem ki is hasítva a formás kis fülkagylóból. – Na, ennek a fele sem tréfa! – gondolta – ha nem nyerem meg a tetszését, ez a facet kirak, mint a Rubik-kockát. A vágószerszámot nem neki, hanem az egyik szakácsnak szánták, aki egy teáskanálnyi kakukkfüvet tett a boeuf bourgignon-ba, fél helyett. Mivel szemmel láthatólag új szakácsra volt szükség és az ajánlólevél is megtette hatását, Julien morogva ugyan, de felfogadta a legénykét.
Az étteremben szigorú étlap volt. Julien minden reggel maga ment ki a piacra, és kiválogatta a legfrissebb halakat, húsokat, zöldségeket. A konyhában szigorú rend uralkodott, mindenki tudta a maga helyét és feladatát. A legényke itt megtanulta a pontosságot, a precizitást, azt hogy fegyelmezetten, mindenre odafigyelve húzzon le egy 12 órás műszakot. Minden este holtfáradtan, ám elégedetten hajtotta álomra a fejét. Megtanult ésszel főzni.
Kollégái között akadt egy ifjú, aki különösen kedves volt a szívének. Csekély számú szabadnapjaikon együtt piknikeztek a tengerparton, halat sütöttek és az ifjú gitározott. Óvatosan és oly gyöngéden szedte elő mindig hangszerét, mintha nőt vetkőztetett volna. A legényke pedig eltáncolta, amit éppen érzett. Mint a fenti sorokból is kiderülhetett, szerelemre gyulladtak egymás iránt, ám ez mindkettőjüknek nehézzé tette az életet, mert a hercegnő nem fedhette fel kilétét, a dalia pedig igencsak megijedt, hogy rájött a kajla hajlam. Vagyis: megmelegedett. Ám ez addig-addig ment, míg már nem tudott parancsolni a vágyainak és elhatározta, egy élete-egy halála, ő bizony szerelmet vall a legénykének. Kollégájához útban azonban hipp-hopp, felkapta egy turulmadár és bezárta az Országos Széchenyi Könyvtár büféjébe. Hogy hogyan is került oda az a turulmadár? Épp az EU elleni szabadságharcát vívta és úgy gondolta, hogy elrabol egy fránya francúzt, – úgyis miattuk van Trianon is - túszul ejti és követeli az Uniós tisztviselők azonnali kivonását hazájából.
A hercegnő igen elszomorodott, hogy szerelmesét elrabolták, meg is kérdezte Julient, hogy mitévő is legyen?
- Szakács vagy, harcolj is úgy a barátodért! Itt van egy ajánlólevél a világ legjobb szakácsához, a baszk Imanol Gabilondohoz . Ha ő nem tanít meg neked egy olyan fogást, amely segít, akkor senki.
A hercegnő el is ment San Sebastianba. Imanol vidám, büszke tekintetű férfiú volt, akiről sohasem kopott le a baszk sapka. Szerette a vidámságot, ám ha munkára került sor, nem ismerte a tréfát, precíz volt és pontos. A királylány kitanulta nála a pintxosok (Eb ura fakó, azért sem tapas!) készítésének szabályait. Olyan tőkehal-tortákat és sertésvérrel töltött raviolikat készített, hogy mindenki megnyalta utána a tíz ujját. A leány itt kamatoztathatta a kreativitást, amit Giovannitól tanult és a pontosságot, amit Julientől.
- Délen olajjal főznek, Madridban vajjal, a baszkok pedig tudnak főzni. – kezdte egy nap mondandóját Imanol. – Te pedig legalább olyan jól főzöl, mint egy baszk. Viszont látom rajtad, hogy a szíved máshol jár. Mi a baj, fiúcska?
- Nagy az én bánatom, Imanol. A legjobb barátomat egy turulmadár tartja fogva az OSZK-ban. Ki szeretném szabadítani, de nem tudom, hogyan is kell. – válaszolta a királylány.
- Segítek én a te bajodon! Itt van a leggyilkosabb ital, amit valaha összekutyultak: a Gégepukkasztó Tinódi módra. Ha ezt megitatod vele, biztos, hogy ártalmatlanná teszed, és kiszabadíthatod a cimborádat.
A leány megköszönte, és egyből Budapest felé vette az irányt. Oda is ért a Várba, az OSZK-hoz. Egyből meg is jelent előtte a turulmadár:
- Hát téged ki hítt’? – rivallt rá a madár.
- Hallod , azt beszélik, ti magyar totemállatok nagyon bírjátok a csipöset (sic!). Már csak a konyhátokból kifolyólag is. Fogadjuk, hogy ezt a koktélt nem bírod meginni, mert ez úgy mar, hogy nincsen teremtmény, aki kibírja. – mondta a királylány.
- Na, ide vele! – válaszolta a turul és egy hörpintésre fel is hajtotta. Vége is lett, mint a Twin Peaks-nek. A leány elvette a madártól a kulcsot és kiszabadított a szerelmesét. Rövid, ám igen velős beszélgetés során (Te lány, én meg fiú, na mizu, mizu, mizu?) tisztázták nemi hovatartozásaikat, és boldogan omlottak egymás karjaiba.
A királylány és a legény újra megnyitotta a büfét, és el is nevezték Thökölynek (miért pont Thököly? Mert most jön aztán a fekete leves!). Olyan finom kávékat főztek, hogy többen csak azért léptek tudományos pályára, hogy minden nap azt ihassák. Akadt még a büfében néhány finom falat és jó hagymás zsíros kenyér is. A két fiatal pedig csapott egy cuki kis lagzit és boldogan éltek, míg meg nem haltak.
Hogy a turullal mi történt? Szobor lett a XII. kerületben, néha leszállt talapzatáról és igen képzavaros verseket adott elő. Ám ezt be kell tudnunk a koktél mellékhatásának.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
Egyszer aztán kalandos lelke már annyira nem bírta azt, hogy a hercegkisasszonyok szokásos életét élje, hogy fogta magát, haját világosbarna sapka alá rejtette, lányos kebleit egy textildarabbal kötötte le és apródruhába bújt.
Hová is vezethetett első útja, mint a taljánok földjére? Míg vándorolt le a csizmán, megízlelve a milánóiak rizottóit, a bolognaiak tésztáit és az eredeti nápolyi pizzát, sokat hallott egy bizonyos Giovanniról , akinek egy dél-olasz szigeten volt étterme. Úgy döntött, hogy beáll hozzá kuktának. Mikor először találkoztak, a legénykének egyből szimpatikus lett a talján: magas volt, nagydarab, majd kicsattant az életerőtől, szakállas arcán pedig mindig nevetés ült. Erős hangját felharsanásra és éneklésre teremtették. Giovanninak is egyből megtetszett a legényke, fel is fogadta, azzal a feltétellel, hogyha a lányához ér, levágja a cazzoját.
Az étteremben nem volt étlap. Giovanni minden reggel kiment háromkerekű Piaggiojával a halászokhoz és a zöldségeshez, akiktől megvette a neki tetsző árút. Ezek után kiírta konyhája falára: ”Most épp főzök, az Isten segítsen munkámban.” Este pedig lányai szolgálták fel az aznap elkészült fogásokat. Mint ebből is kitűnik, a legényke jó tanítómesterre akadt: megtanulta, hogyan bánjon a húsokkal, halakkal, zöldségekkel. Megtanulta, hogyan kell kifőzni a tésztát, hogyan kell a fűszereket használni. Megtanulta, hogy az egyes alapanyagokból hogyan lehet remek fogásokat rögtönözni. Megtanult szívből főzni. Egy nap aztán Giovanni eléállt:
- Guaglió! Nagyon megszerettelek, te vagy a valaha volt legjobb tanítványom. Ám én már mindent megtanítottam neked, amit tudtam. Mivel nagyon megszerettelek, válaszút elé állítalak most: vagy elveszed az egyik leányomat - amúgy is tetszik nekik a lányos képed és az a szép nagy orrod – és te viszed tovább az éttermet halálom után, vagy adok neked egy ajánlólevelet Julien Boyerhez .
- Giovanni! Én is nagyon megszerettem itt, és úgy nézek rád, mint az apámra. De a lányaid kezét nem kérem, a szakácsmesterségről viszont minél többet szeretnék megtudni, ezért az ajánlólevelet választom.
- Jó választás, guaglió! Amúgy sem adtam volna a lányaimat egy ilyen kis cingárhoz. – harsant fel Giovanni nevetése. – Itt az ajánlóleveled. Ha majd lesz egy saját éttermed, meg egy aranyos kis csajod, aki agyon csókolja arcod , majd meglátogatlak. – ezzel a legénykére kacsintott és megölelte.
A legény másnap el is indult Franciaországba. Megízlelte a marseille-i boullabaisse-t, a cassoulet-t, a ratatouille-t, a tenger gyümölcseit, a hegyvidék kolbászait, a libamájat és a kacsazsírt. Julien egy magas, vékony, már-már gyomorbajosnak tűnő, szigorú tekintetű férfiú volt. Mikor a legényke belépett a konyhájába, épp egy hentesbárd repült el a füle mellett, egy darabot majdnem ki is hasítva a formás kis fülkagylóból. – Na, ennek a fele sem tréfa! – gondolta – ha nem nyerem meg a tetszését, ez a facet kirak, mint a Rubik-kockát. A vágószerszámot nem neki, hanem az egyik szakácsnak szánták, aki egy teáskanálnyi kakukkfüvet tett a boeuf bourgignon-ba, fél helyett. Mivel szemmel láthatólag új szakácsra volt szükség és az ajánlólevél is megtette hatását, Julien morogva ugyan, de felfogadta a legénykét.
Az étteremben szigorú étlap volt. Julien minden reggel maga ment ki a piacra, és kiválogatta a legfrissebb halakat, húsokat, zöldségeket. A konyhában szigorú rend uralkodott, mindenki tudta a maga helyét és feladatát. A legényke itt megtanulta a pontosságot, a precizitást, azt hogy fegyelmezetten, mindenre odafigyelve húzzon le egy 12 órás műszakot. Minden este holtfáradtan, ám elégedetten hajtotta álomra a fejét. Megtanult ésszel főzni.
Kollégái között akadt egy ifjú, aki különösen kedves volt a szívének. Csekély számú szabadnapjaikon együtt piknikeztek a tengerparton, halat sütöttek és az ifjú gitározott. Óvatosan és oly gyöngéden szedte elő mindig hangszerét, mintha nőt vetkőztetett volna. A legényke pedig eltáncolta, amit éppen érzett. Mint a fenti sorokból is kiderülhetett, szerelemre gyulladtak egymás iránt, ám ez mindkettőjüknek nehézzé tette az életet, mert a hercegnő nem fedhette fel kilétét, a dalia pedig igencsak megijedt, hogy rájött a kajla hajlam. Vagyis: megmelegedett. Ám ez addig-addig ment, míg már nem tudott parancsolni a vágyainak és elhatározta, egy élete-egy halála, ő bizony szerelmet vall a legénykének. Kollégájához útban azonban hipp-hopp, felkapta egy turulmadár és bezárta az Országos Széchenyi Könyvtár büféjébe. Hogy hogyan is került oda az a turulmadár? Épp az EU elleni szabadságharcát vívta és úgy gondolta, hogy elrabol egy fránya francúzt, – úgyis miattuk van Trianon is - túszul ejti és követeli az Uniós tisztviselők azonnali kivonását hazájából.
A hercegnő igen elszomorodott, hogy szerelmesét elrabolták, meg is kérdezte Julient, hogy mitévő is legyen?
- Szakács vagy, harcolj is úgy a barátodért! Itt van egy ajánlólevél a világ legjobb szakácsához, a baszk Imanol Gabilondohoz . Ha ő nem tanít meg neked egy olyan fogást, amely segít, akkor senki.
A hercegnő el is ment San Sebastianba. Imanol vidám, büszke tekintetű férfiú volt, akiről sohasem kopott le a baszk sapka. Szerette a vidámságot, ám ha munkára került sor, nem ismerte a tréfát, precíz volt és pontos. A királylány kitanulta nála a pintxosok (Eb ura fakó, azért sem tapas!) készítésének szabályait. Olyan tőkehal-tortákat és sertésvérrel töltött raviolikat készített, hogy mindenki megnyalta utána a tíz ujját. A leány itt kamatoztathatta a kreativitást, amit Giovannitól tanult és a pontosságot, amit Julientől.
- Délen olajjal főznek, Madridban vajjal, a baszkok pedig tudnak főzni. – kezdte egy nap mondandóját Imanol. – Te pedig legalább olyan jól főzöl, mint egy baszk. Viszont látom rajtad, hogy a szíved máshol jár. Mi a baj, fiúcska?
- Nagy az én bánatom, Imanol. A legjobb barátomat egy turulmadár tartja fogva az OSZK-ban. Ki szeretném szabadítani, de nem tudom, hogyan is kell. – válaszolta a királylány.
- Segítek én a te bajodon! Itt van a leggyilkosabb ital, amit valaha összekutyultak: a Gégepukkasztó Tinódi módra. Ha ezt megitatod vele, biztos, hogy ártalmatlanná teszed, és kiszabadíthatod a cimborádat.
A leány megköszönte, és egyből Budapest felé vette az irányt. Oda is ért a Várba, az OSZK-hoz. Egyből meg is jelent előtte a turulmadár:
- Hát téged ki hítt’? – rivallt rá a madár.
- Hallod , azt beszélik, ti magyar totemállatok nagyon bírjátok a csipöset (sic!). Már csak a konyhátokból kifolyólag is. Fogadjuk, hogy ezt a koktélt nem bírod meginni, mert ez úgy mar, hogy nincsen teremtmény, aki kibírja. – mondta a királylány.
- Na, ide vele! – válaszolta a turul és egy hörpintésre fel is hajtotta. Vége is lett, mint a Twin Peaks-nek. A leány elvette a madártól a kulcsot és kiszabadított a szerelmesét. Rövid, ám igen velős beszélgetés során (Te lány, én meg fiú, na mizu, mizu, mizu?) tisztázták nemi hovatartozásaikat, és boldogan omlottak egymás karjaiba.
A királylány és a legény újra megnyitotta a büfét, és el is nevezték Thökölynek (miért pont Thököly? Mert most jön aztán a fekete leves!). Olyan finom kávékat főztek, hogy többen csak azért léptek tudományos pályára, hogy minden nap azt ihassák. Akadt még a büfében néhány finom falat és jó hagymás zsíros kenyér is. A két fiatal pedig csapott egy cuki kis lagzit és boldogan éltek, míg meg nem haltak.
Hogy a turullal mi történt? Szobor lett a XII. kerületben, néha leszállt talapzatáról és igen képzavaros verseket adott elő. Ám ezt be kell tudnunk a koktél mellékhatásának.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
2012. március 14., szerda
Kerekperecevő: Caliban
(Nagyon tetszik nekem ez a vers. Nem nekem íródott és persze az íróját is nagyon szeretem, de ha tárgyilagosan nézem, akkor is azt érzem, hogy jó vers. Szerintetek is?)
Bőr-börtön tartja fogva
Caliban-lelkem,
ki ellopná szerelmed.
De nem teszi, mert nem meri.
Nem mer megérinteni.
Mit mosolynak látsz,
csak a fagyott fájdalom:
hasított a fenevad
egy rést arcomon.
De ha közelembe érsz,
hallgat nagyon.
Húsodba fúrná minden ujját
és torkodba harapna,
ha nem félne - így csak gyenge
csókjait adja.
Lassan beleőrül,
hogy nem érhet hozzád
minden íze egyszerre.
Nem tudja, hogyan tegye,
de szeretni szeretne.
(2008. június 16.)
Bőr-börtön tartja fogva
Caliban-lelkem,
ki ellopná szerelmed.
De nem teszi, mert nem meri.
Nem mer megérinteni.
Mit mosolynak látsz,
csak a fagyott fájdalom:
hasított a fenevad
egy rést arcomon.
De ha közelembe érsz,
hallgat nagyon.
Húsodba fúrná minden ujját
és torkodba harapna,
ha nem félne - így csak gyenge
csókjait adja.
Lassan beleőrül,
hogy nem érhet hozzád
minden íze egyszerre.
Nem tudja, hogyan tegye,
de szeretni szeretne.
(2008. június 16.)
2012. március 11., vasárnap
Mit etetnél meg egy külföldivel? (Kerekperecevő kedvéért)
Étlap
Előétel:
Libamáj libatepertővel, lilahagymával (drága ugyan, de egyszer meg kell kóstolni, annyira finom. Mikor drága jó húgomékat búcsúztattuk, a Flaska csárdában drága jó apám ezt rendelt, és jó ízűen meg is ette volna, ha nem lopkodjuk ki a tányérjából.)
Fehér kenyér, zsír, kolbász, füstölt szalonna, hagyma (sztereotipikus, de a magyar kolbásznak szerintem nincs párja. Vagy ahogyan a varsói Régészeti Múzeum igazgatója mondta: „Kinek kell tudomány, ha van kolbász is?
Tésztaételek:
Milánói makaróni (teljesen kitalált étel, mivel Lombardiában rizottókat főznek. Jó példa arra, hogy milyennek is képzeljük más népek konyháját és abba is bepillanthatunk, hogy min nő fel egy magyar gyerek)
Sztrapacska juhtúróval (a velünk élő szlávság miatt is, meg én nagyon szeretem. Érződik benne az észak-magyarországi falvak kéményeinek füstje, ahogyan keveredik a hajnal párájával.)
Lángos (Mózes-hitű testvéreink se maradjanak ki. Próbáltátok már megmagyarázni külföldinek, mi is az a lángos? Akkor valamennyire rájöttetek, hogy ez a zsidó eredetű tészta talán a leginkább magyar étel. A varsói Régészeti Múzeum igazgatójának egyik kedvenc étele, akkor kóstolta meg először, amikor egy lángos még 1 forint 40 fillérbe került. Otthon is próbált készíteni, de nem jött össze neki. Drága jó apám ezért hozatott neki, a többi lengyelnek és nekem is lángost. Eléggé mulatságos volt, amikor lengyel régészekkel egy cseh huszitákról szóló kiállításban magyar lángost ettem. Úgyhogy: Idźmy na langosza! {Idézet a kraśniki Liceum Ogólnokształcące im. Mikołaja Reja igazgató-helyettesétől.})
Lapcsánka (A krakkói Piast kollégium menzáján ettem a legjobb lapcsánkát, de azért sajttal és tejföllel is fenséges fogás, főként amikor délutánonként rájársz a maradékra.)
Krumplis tészta (Tesóm talán ezt hiányolja a legjobban Angliában. Igazi, egyszerű menzafogás, nem lehet vele mellélőni, megvan benne az egyszerű, hétköznapi magyar konyha minden bája)
Zöldséges ételek:
Zöldborsó főzelék tükörtojással (szerintem a legfinomabb étel, amit hétköznapokon lehet készíteni. Könnyű és finom)
Lecsó (A délvidéki ízek miatt, ráadásul az egyetlen kaja, amit anyám szenzációsan főz)
Rántott zöldségek (Tipikus példa, hogy mi még a legegészségesebb ételekből is tudunk egészségtelent csinálni.)
Levesek:
Bableves csülökkel, lila hagymával, tejföllel (Miután drága jó apámmal évente egyszer rendbe tesszük nagyapám sírját, mindig beugrunk a közeli Fenyves Csárdába, és ezt esszük)
Gulyásleves (ez a legismertebb magyar étel, ezért legalább egyszer ezt is meg kell kóstolnia egy külföldinek, hogy lássa: leves, nem pörkölt. Én sohasem szerettem, de nagymamám egyszer nagyon jót készített.)
Csirkehúsos ételek:
Csirkepaprikás nokedlivel, tejfölös uborkasalátával (Szerintem a legjobb nyári étel, mindig a nagymamánál töltött nyarak jutnak eszembe róla, ahogyan a nap besüt az ebédlőasztalra. Nagymamánál még a nokedlinak is olyan finom íze van, hogy önálló fogásként is megállná a helyét)
Sertéshúsos ételek:
Cigánypecsenye (Én nem szeretem az ennyire zsíros ételeket, de egy ilyet is meg kell kóstolnia egy külföldinek. Krzysztof Varga szerint a magyar azért ennyire mélabús nép, mert nehéz ételei vannak, amiktől a vér az agyból a gyomorba tódul és egyfajta kábaság lesz úrrá rajtunk.)
Töltött káposzta (Ezt csak azért raktam be, mert felénk ugyebár kis töltött káposztákat készítenek, aminél jobban szerintem semmi nem jellemzi jobban az itt élő evangélikus tirpákokat. Látszódjon minél többnek, de legyen takarékos, legyen benne káposzta, sertéshús, paprika, bors.)
Székelykáposzta (Bár a bigos szerintem finomabb, de néha nagyon jól tud esni ez a kiadós étel ebédre. Az alvás garantált utána.)
Marhahúsos ételek:
Marhapörkölt galuskával vagy főtt burgonyával (Egy pörköltnek is szerepelnie kell itt, meg valamilyen marhahúsos ételnek is, ezért jött ez ide, de szerintem a magyar konyha egyik legnagyobb hiányossága, hogy nincsenek jó marhahúsos ételeink. Ezt a műfajt inkább hagyjuk az angolokra, amerikaiakra, argentinokra)
Halas ételek
Halászlé (Az egyik kedvenc éttermi ételem. Amikor Montykát vittük Sárospatakra nyíratni, mindig ezt ettünk az Öreggel a Vár Vendéglőben. Ha Krakkóban magyar ízekre vágytam, keddenként Pani Kinga és Ewa Lipińska órája között elmentem a Delibe és ezt ettem. Emlékszem, egyszer olyan kába lettem tőle, hogy csak a Lipińska-óra után tértem magamhoz.)
Harcsapaprikás túrós csuszával (A másik kedvenc éttermi ételem. A tészta, a ropogós szalonna, a harcsahús és a paprikás szósz együttese szerintem tökéletes. A túrós tésztát magában is nagyon szeretem.)
Menük
Húsleves
Rántott hús krumplipürével
Uborkasaláta
(A tipikus hétvégi ebéd. A húsleves lehet marhából, sertésből, a zöldségeket és a tésztát lehet külön tányéron tálalni. Ha marhából van, akkor a velőt ki lehet ütögetni és pirítóssal megenni. A rántott hús szerintem legjobb, ha rántott csirkecomb. A rántott hús szimbolizálja a német hatást. Talán ez a menü testesíti meg legjobban a fehér asztal szentségét, van benne valami polgári.)
Vajas kenyér szalámival vagy kolbásszal, Piros Arannyal, savanyú uborkával, resztelt sajttal
Kókuszgolyó
(Gyermekkorom parti-menüje. Ha valaki meg akarja érteni az egyszerű magyar emberek lelkét, ezt a menüt feltétlenül meg kell kóstolnia, mert benne van a munkásosztály mennybe megy a panelházak árnyékában teljes hangulata. A kókuszgolyóval volt még egy fura kalandom: London zsidó negyedében, Hendonban egy pékségben próbáltam elmagyarázni angolul és lengyelül, hogy mi is ez, mert sógorom régebben vett már azon a helyen ilyet, de akkor éppen nem volt ilyen a kínálatban.)
Csirkehúsleves zöldborsóval
Rakott krumpli
Rétes
(Egy nagyon szép emlékű ebéd menüje, amit egy kelet-pesti családi házban költhettem el, majd egy szőnyegen ülve beszélgethettem a ház hercegnőjével.)
Édességek:
Somlói galuska, gesztenyepüré (szerintem finomak)
Túró Rudi (Generációnk talán legjellegzetesebb étele. Tulajdonképpen ezen nőttem fel, de sokáig nem tudtam enni, mert mikor Montyka meghalt, akkor maradt utána még 3-4 Rudi, amit már nem tudott megenni, és ezért a Rudi sokáig erre emlékeztetett.)
Előétel:
Libamáj libatepertővel, lilahagymával (drága ugyan, de egyszer meg kell kóstolni, annyira finom. Mikor drága jó húgomékat búcsúztattuk, a Flaska csárdában drága jó apám ezt rendelt, és jó ízűen meg is ette volna, ha nem lopkodjuk ki a tányérjából.)
Fehér kenyér, zsír, kolbász, füstölt szalonna, hagyma (sztereotipikus, de a magyar kolbásznak szerintem nincs párja. Vagy ahogyan a varsói Régészeti Múzeum igazgatója mondta: „Kinek kell tudomány, ha van kolbász is?
Tésztaételek:
Milánói makaróni (teljesen kitalált étel, mivel Lombardiában rizottókat főznek. Jó példa arra, hogy milyennek is képzeljük más népek konyháját és abba is bepillanthatunk, hogy min nő fel egy magyar gyerek)
Sztrapacska juhtúróval (a velünk élő szlávság miatt is, meg én nagyon szeretem. Érződik benne az észak-magyarországi falvak kéményeinek füstje, ahogyan keveredik a hajnal párájával.)
Lángos (Mózes-hitű testvéreink se maradjanak ki. Próbáltátok már megmagyarázni külföldinek, mi is az a lángos? Akkor valamennyire rájöttetek, hogy ez a zsidó eredetű tészta talán a leginkább magyar étel. A varsói Régészeti Múzeum igazgatójának egyik kedvenc étele, akkor kóstolta meg először, amikor egy lángos még 1 forint 40 fillérbe került. Otthon is próbált készíteni, de nem jött össze neki. Drága jó apám ezért hozatott neki, a többi lengyelnek és nekem is lángost. Eléggé mulatságos volt, amikor lengyel régészekkel egy cseh huszitákról szóló kiállításban magyar lángost ettem. Úgyhogy: Idźmy na langosza! {Idézet a kraśniki Liceum Ogólnokształcące im. Mikołaja Reja igazgató-helyettesétől.})
Lapcsánka (A krakkói Piast kollégium menzáján ettem a legjobb lapcsánkát, de azért sajttal és tejföllel is fenséges fogás, főként amikor délutánonként rájársz a maradékra.)
Krumplis tészta (Tesóm talán ezt hiányolja a legjobban Angliában. Igazi, egyszerű menzafogás, nem lehet vele mellélőni, megvan benne az egyszerű, hétköznapi magyar konyha minden bája)
Zöldséges ételek:
Zöldborsó főzelék tükörtojással (szerintem a legfinomabb étel, amit hétköznapokon lehet készíteni. Könnyű és finom)
Lecsó (A délvidéki ízek miatt, ráadásul az egyetlen kaja, amit anyám szenzációsan főz)
Rántott zöldségek (Tipikus példa, hogy mi még a legegészségesebb ételekből is tudunk egészségtelent csinálni.)
Levesek:
Bableves csülökkel, lila hagymával, tejföllel (Miután drága jó apámmal évente egyszer rendbe tesszük nagyapám sírját, mindig beugrunk a közeli Fenyves Csárdába, és ezt esszük)
Gulyásleves (ez a legismertebb magyar étel, ezért legalább egyszer ezt is meg kell kóstolnia egy külföldinek, hogy lássa: leves, nem pörkölt. Én sohasem szerettem, de nagymamám egyszer nagyon jót készített.)
Csirkehúsos ételek:
Csirkepaprikás nokedlivel, tejfölös uborkasalátával (Szerintem a legjobb nyári étel, mindig a nagymamánál töltött nyarak jutnak eszembe róla, ahogyan a nap besüt az ebédlőasztalra. Nagymamánál még a nokedlinak is olyan finom íze van, hogy önálló fogásként is megállná a helyét)
Sertéshúsos ételek:
Cigánypecsenye (Én nem szeretem az ennyire zsíros ételeket, de egy ilyet is meg kell kóstolnia egy külföldinek. Krzysztof Varga szerint a magyar azért ennyire mélabús nép, mert nehéz ételei vannak, amiktől a vér az agyból a gyomorba tódul és egyfajta kábaság lesz úrrá rajtunk.)
Töltött káposzta (Ezt csak azért raktam be, mert felénk ugyebár kis töltött káposztákat készítenek, aminél jobban szerintem semmi nem jellemzi jobban az itt élő evangélikus tirpákokat. Látszódjon minél többnek, de legyen takarékos, legyen benne káposzta, sertéshús, paprika, bors.)
Székelykáposzta (Bár a bigos szerintem finomabb, de néha nagyon jól tud esni ez a kiadós étel ebédre. Az alvás garantált utána.)
Marhahúsos ételek:
Marhapörkölt galuskával vagy főtt burgonyával (Egy pörköltnek is szerepelnie kell itt, meg valamilyen marhahúsos ételnek is, ezért jött ez ide, de szerintem a magyar konyha egyik legnagyobb hiányossága, hogy nincsenek jó marhahúsos ételeink. Ezt a műfajt inkább hagyjuk az angolokra, amerikaiakra, argentinokra)
Halas ételek
Halászlé (Az egyik kedvenc éttermi ételem. Amikor Montykát vittük Sárospatakra nyíratni, mindig ezt ettünk az Öreggel a Vár Vendéglőben. Ha Krakkóban magyar ízekre vágytam, keddenként Pani Kinga és Ewa Lipińska órája között elmentem a Delibe és ezt ettem. Emlékszem, egyszer olyan kába lettem tőle, hogy csak a Lipińska-óra után tértem magamhoz.)
Harcsapaprikás túrós csuszával (A másik kedvenc éttermi ételem. A tészta, a ropogós szalonna, a harcsahús és a paprikás szósz együttese szerintem tökéletes. A túrós tésztát magában is nagyon szeretem.)
Menük
Húsleves
Rántott hús krumplipürével
Uborkasaláta
(A tipikus hétvégi ebéd. A húsleves lehet marhából, sertésből, a zöldségeket és a tésztát lehet külön tányéron tálalni. Ha marhából van, akkor a velőt ki lehet ütögetni és pirítóssal megenni. A rántott hús szerintem legjobb, ha rántott csirkecomb. A rántott hús szimbolizálja a német hatást. Talán ez a menü testesíti meg legjobban a fehér asztal szentségét, van benne valami polgári.)
Vajas kenyér szalámival vagy kolbásszal, Piros Arannyal, savanyú uborkával, resztelt sajttal
Kókuszgolyó
(Gyermekkorom parti-menüje. Ha valaki meg akarja érteni az egyszerű magyar emberek lelkét, ezt a menüt feltétlenül meg kell kóstolnia, mert benne van a munkásosztály mennybe megy a panelházak árnyékában teljes hangulata. A kókuszgolyóval volt még egy fura kalandom: London zsidó negyedében, Hendonban egy pékségben próbáltam elmagyarázni angolul és lengyelül, hogy mi is ez, mert sógorom régebben vett már azon a helyen ilyet, de akkor éppen nem volt ilyen a kínálatban.)
Csirkehúsleves zöldborsóval
Rakott krumpli
Rétes
(Egy nagyon szép emlékű ebéd menüje, amit egy kelet-pesti családi házban költhettem el, majd egy szőnyegen ülve beszélgethettem a ház hercegnőjével.)
Édességek:
Somlói galuska, gesztenyepüré (szerintem finomak)
Túró Rudi (Generációnk talán legjellegzetesebb étele. Tulajdonképpen ezen nőttem fel, de sokáig nem tudtam enni, mert mikor Montyka meghalt, akkor maradt utána még 3-4 Rudi, amit már nem tudott megenni, és ezért a Rudi sokáig erre emlékeztetett.)
Wales-Olaszország 24-3
A papírformának megfelelően Wales magabiztosan, néha már kicsit unalmasan is játszva megverte az olaszokat, így megmaradt az esélye a Grand Slamre.
Célok: Roberts, Cuthbert (WAL)
Jutalomrúgások: Halfpenny (WAL)
Büntetők: Halfpenny (3), Priestland ill. Bergamasco
Célok: Roberts, Cuthbert (WAL)
Jutalomrúgások: Halfpenny (WAL)
Büntetők: Halfpenny (3), Priestland ill. Bergamasco
Franciaország-Anglia 22-24
Izgalmas meccsen az angoloknak sikerült megverniük a franciákat, úgy hogy ők szerezték meg a vezetést egy céllal és ezt a vezetésüket végig megtartották.
Célok: Fofana ill. Tuilagi, Foden, Croft
Jutalomrúgások: Parra ill. Farrell (3)
Büntetők: Beauxis (3), Dupuy, Parra ill. Farrell
Célok: Fofana ill. Tuilagi, Foden, Croft
Jutalomrúgások: Parra ill. Farrell (3)
Büntetők: Beauxis (3), Dupuy, Parra ill. Farrell
Tegnap kölcsönkaptam nagynénémtől a Kétségek könyvét Fernando Pessoa-tól. Van abban valami ironikus, amikor az egyik magányos ember a másik magányos embernek adja oda a világirodalom legmagányosabb írójának művét. :) Lehet, hogy ezzel lehetne közösséget teremteni: minden magányos ember odaadja a Kétségek könyvét egy másik magányos embernek. aki szintén továbbadja és a közös olvasmányélmény összehozza az embereket. :)
2012. március 8., csütörtök
Pótlás:Anglia-Wales 12-19
Egy késői céllal Wales le tudta győzni Angliát, bár még az utolsó percben is a videóbíró ítéletét kellett kikérni egy vitás angol célhelyzettel kapcsolatban.
Cél: Scott Williams (Wales)
Jutalomrúgás: Halfpenny (Wales)
Büntetők: Farrell 4 (Anglia) ill. Halfpenny 4
Cél: Scott Williams (Wales)
Jutalomrúgás: Halfpenny (Wales)
Büntetők: Farrell 4 (Anglia) ill. Halfpenny 4
2012. március 6., kedd
Mese XLVI.
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy leány. Olyan szép volt, hogy a Napra lehetett nézni, de reá nem. Lelke ábrándos volt, tekintete csillogó, röviden: helyre kis buksza volt.
Egyszer, amikor épp szülővárosában, Szegeden ült (nem, nem a Csillagban) a Tisza partján, Dankó Pista szobra mellet, lábait lóbálva, miközben könnyű kis ruhájával a tavaszi szél incselkedett, eszébe jutott, hogy milyen jó is volna világot látni. A gondolatot tett követte: felpattant egy repülőgépre, és hipp-hopp már Buenos Airesben is termett.
Buenos Airesben ezen sorok írója még nem járt, ezért hősnőjét sztereotípiák közé helyezi. Dél-Amerika legeurópaibb városában a leány nappal egy puccos country clubban dolgozott, mint felszolgáló. Elegáns, fehér öltönyös, brillantinos hajú úriemberek beszélték meg üzleti ügyeiket hatalmas, 3-4 fontos steak-ek mellett. Délutánonként lovaspólóztak, míg feleségeik barátnőikkel koktélozgattak, fiaik pedig rögbi edzésen voltak. Miközben zászlójukról a Nap sütött le rájuk, olasz és spanyol gyökereikkel kérkedtek és szidták a fránya ángliusolókat, hogy már megint keverik a szart az Islas Malvinason (eb ura fakó, azért se Falkland!).
És hogy esténként mit csinált? Sorra járta a rossz hírű, ám pont ezért izgalmas kikötői negyed, a Boca mulatóit, ahol a tangó született. Vékonybajszú, brillantos hajú, férfiak és kemény tekintetű nők járták itt feketében-vörösben a szenvedély és szenvedés táncát. Mozdulataikból sugárzott, hogy már sokszor hagytak el valakit és már sokszor hagyták el őket. Az asztaloknál pedig a gauchók (akik még a tejbegrízt is késsel ennék) leszármazottjai ültek, Azul y oro- vagy Albiceleste -mezben, és kezükben Quilmes sörrel szidták a gazdagokat meg a Rivert.
Ahogy egyik este egy ilyen bárban üldögélt barátaival - épp a Per una cabeza szólt - egyszer csak egy sarokban megpillantott egy szőke ifjút. Hosszú haját hátul csurkába fogta , asztala mellett gitárja pihent. Előtte pohárban, gonosz ital volt és mélabúsan nézett maga elé. A lány nem állhatta meg, odament és megkérdezte:
-Ifjú dalia! Miért vagy ilyen szomorú? Látom, van melletted egy gitár, nem vidítana fel, ha játszanál rajta. Én is szoktam gitározni, játszótársam, mondd akarsz-e lenni?
-Megtisztelő az ajánlat, szép hölgy, de pont azért vagyok szomorú, mert nem tudok már játszani a gitáron. – válaszolta a legény.
-Van nekem egy ismerősöm, a jó öreg Javier Lopez. Ő a legbölcsebb ember, akit valaha ismertem, ő majd biztos megmondja, mit kell tenned, hogy újra tudj játszani. – tanácsolta a leány.
Azonmód el is mentek az öreg Javier Lopezhez. Ő jobb szemével erősen hunyorítva végigmérte a legényt, miközben egy olyan kapadohány-szivart szívott, amit még Tuskó Hopkins is megirigyelt volna, majd így szólt:
-Nagy a te bajod, fiúcska! Én ezen nem tudok segíteni. Menj el oda, ahol az idő visszafelé jár, a prágai zsidónegyedbe. Ott keresd meg Abraham Ben Jehuda rabbit, majd ő megmondja, mi a teendő. Hogy könnyebben odajussatok, itt egy kis segítség – mondta, ezzel ledobott a földre egy sárga rózsát , amely a következő pillanatban kétszemélyes táltos paripává változott. Ez volt csak a Cabrio!
A két fiatal el is repült a ló hátán Prágába. Este érkeztek meg, a kocsmákban már a csehek itták a napi átlag 3 liter sörüket és ennek folyományaként az utcán vizeltek. Akadt még számtalan külföldi is, akik a 3 liter sörnél többet ittak és ennek folyományaként az utcán vizeltek. Ennek a szokásnak egyébként szobrot is emeltek, amely egy sms (a helyesírási program itt az SS betűpárt javasolja. Hát elég érdekes lenne!) ellenében kipisili az illető nevét.
Hőseink szerencsésen el is jutottak a zsidó negyedbe , hamar meg is találták a rabbi házát. A szent ember 100 korona fejében fogadta is őket. Röviden elő is adták, mi a probléma. A rabbi hosszasan nézte a legényt, hümmögött és szakállát simogatta, majd így szólt:
-Neked fiam, egy varázsigére van szükséged, amit tüstént meg is írok. A te feladatod: ezzel a gyönyörű leánnyal itt az oldaladon el kell menned Barcelonába. Élnek ott rokonaim, náluk megszállhattok. Nézzétek meg a várost: Güell Park, Sagrada Familia, ha érdekel a foci, akkor a Nou Camp. Este pedig sétáljatok le a Las Ramblason Kolumbusz szobráig, és ott olvasd fel hangosan a varázsigét. Meglásd, megoldódik minden bajod! – mondta a rabbi, hamiskásan mosolyogva. –Hogy könnyebb legyen utatok, itt a Gólem, évszázadok óta nem használja senki, üljetek fel a vállára, ő majd elvisz titeket.
A két fiatal szerencsésen meg is érkezett Barcelonába , útjuk során csak közepes mértékű tömeghisztériát sikerült kiváltaniuk a Gólemmel. A gótikus negyedben szálltak meg, a Botillers utcában, ahol hajdanában Alvaro Mutis megtalálta Maqroll, az Árbocmester utolsó kéziratát. Szállásadójuk egy sűrű, levantinus zsidó szakállas, elefántcsontszínű arcbőrű, fekete, vizenyős, enyhén elkerekedő szemű fiatalember volt.
A két fiatal másnap fel is kerekedett, hogy megnézze a várost. A Nou Campot kihagyták, mert sem a foci, sem a Puyol-babák nem érdekelték őket. A Sagrada Familia lenyűgözte őket, a Güell-parkban már egymás kezét fogták, megnézték még a két Gaudi-házat a belvárosban, aztán mivel már esteledett, a Las Ramblason lesétáltak a szoborhoz. Ahogy ott álltak Barcelona kikötőjében, előttük a hatalmas óceánjárók, egyszer csak ellenállhatatlan vágy tört rájuk, hogy megcsókolják egymást. Meg is tették. Na, de itt volt az ideje, hogy felolvassák a rabbi varázsigéjét, amely így szólt:
-Na, te pupák! Ha nem vagy teljesen mesüge, akkor az a szép lány melletted már a kedvesed. Akkor pedig már nem kell semmilyen varázsige. Mert egy csaj rengeteg energiát tud adni az embernek ! Kapd fel a gitárodat és játssz!
A legény így is tett, nyakába akasztotta a faberakásos hangszert és elkezdte a The Spirit carries on-t . Le is vágott egy izmos szólót. Ekkor a leány megkérdezte:
-Tudsz játszani?
-Tudok.
-És szeretsz is?
-És szeretlek is.
Azóta is boldogan élnek, míg meg nem halnak.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
Egyszer, amikor épp szülővárosában, Szegeden ült (nem, nem a Csillagban) a Tisza partján, Dankó Pista szobra mellet, lábait lóbálva, miközben könnyű kis ruhájával a tavaszi szél incselkedett, eszébe jutott, hogy milyen jó is volna világot látni. A gondolatot tett követte: felpattant egy repülőgépre, és hipp-hopp már Buenos Airesben is termett.
Buenos Airesben ezen sorok írója még nem járt, ezért hősnőjét sztereotípiák közé helyezi. Dél-Amerika legeurópaibb városában a leány nappal egy puccos country clubban dolgozott, mint felszolgáló. Elegáns, fehér öltönyös, brillantinos hajú úriemberek beszélték meg üzleti ügyeiket hatalmas, 3-4 fontos steak-ek mellett. Délutánonként lovaspólóztak, míg feleségeik barátnőikkel koktélozgattak, fiaik pedig rögbi edzésen voltak. Miközben zászlójukról a Nap sütött le rájuk, olasz és spanyol gyökereikkel kérkedtek és szidták a fránya ángliusolókat, hogy már megint keverik a szart az Islas Malvinason (eb ura fakó, azért se Falkland!).
És hogy esténként mit csinált? Sorra járta a rossz hírű, ám pont ezért izgalmas kikötői negyed, a Boca mulatóit, ahol a tangó született. Vékonybajszú, brillantos hajú, férfiak és kemény tekintetű nők járták itt feketében-vörösben a szenvedély és szenvedés táncát. Mozdulataikból sugárzott, hogy már sokszor hagytak el valakit és már sokszor hagyták el őket. Az asztaloknál pedig a gauchók (akik még a tejbegrízt is késsel ennék) leszármazottjai ültek, Azul y oro- vagy Albiceleste -mezben, és kezükben Quilmes sörrel szidták a gazdagokat meg a Rivert.
Ahogy egyik este egy ilyen bárban üldögélt barátaival - épp a Per una cabeza szólt - egyszer csak egy sarokban megpillantott egy szőke ifjút. Hosszú haját hátul csurkába fogta , asztala mellett gitárja pihent. Előtte pohárban, gonosz ital volt és mélabúsan nézett maga elé. A lány nem állhatta meg, odament és megkérdezte:
-Ifjú dalia! Miért vagy ilyen szomorú? Látom, van melletted egy gitár, nem vidítana fel, ha játszanál rajta. Én is szoktam gitározni, játszótársam, mondd akarsz-e lenni?
-Megtisztelő az ajánlat, szép hölgy, de pont azért vagyok szomorú, mert nem tudok már játszani a gitáron. – válaszolta a legény.
-Van nekem egy ismerősöm, a jó öreg Javier Lopez. Ő a legbölcsebb ember, akit valaha ismertem, ő majd biztos megmondja, mit kell tenned, hogy újra tudj játszani. – tanácsolta a leány.
Azonmód el is mentek az öreg Javier Lopezhez. Ő jobb szemével erősen hunyorítva végigmérte a legényt, miközben egy olyan kapadohány-szivart szívott, amit még Tuskó Hopkins is megirigyelt volna, majd így szólt:
-Nagy a te bajod, fiúcska! Én ezen nem tudok segíteni. Menj el oda, ahol az idő visszafelé jár, a prágai zsidónegyedbe. Ott keresd meg Abraham Ben Jehuda rabbit, majd ő megmondja, mi a teendő. Hogy könnyebben odajussatok, itt egy kis segítség – mondta, ezzel ledobott a földre egy sárga rózsát , amely a következő pillanatban kétszemélyes táltos paripává változott. Ez volt csak a Cabrio!
A két fiatal el is repült a ló hátán Prágába. Este érkeztek meg, a kocsmákban már a csehek itták a napi átlag 3 liter sörüket és ennek folyományaként az utcán vizeltek. Akadt még számtalan külföldi is, akik a 3 liter sörnél többet ittak és ennek folyományaként az utcán vizeltek. Ennek a szokásnak egyébként szobrot is emeltek, amely egy sms (a helyesírási program itt az SS betűpárt javasolja. Hát elég érdekes lenne!) ellenében kipisili az illető nevét.
Hőseink szerencsésen el is jutottak a zsidó negyedbe , hamar meg is találták a rabbi házát. A szent ember 100 korona fejében fogadta is őket. Röviden elő is adták, mi a probléma. A rabbi hosszasan nézte a legényt, hümmögött és szakállát simogatta, majd így szólt:
-Neked fiam, egy varázsigére van szükséged, amit tüstént meg is írok. A te feladatod: ezzel a gyönyörű leánnyal itt az oldaladon el kell menned Barcelonába. Élnek ott rokonaim, náluk megszállhattok. Nézzétek meg a várost: Güell Park, Sagrada Familia, ha érdekel a foci, akkor a Nou Camp. Este pedig sétáljatok le a Las Ramblason Kolumbusz szobráig, és ott olvasd fel hangosan a varázsigét. Meglásd, megoldódik minden bajod! – mondta a rabbi, hamiskásan mosolyogva. –Hogy könnyebb legyen utatok, itt a Gólem, évszázadok óta nem használja senki, üljetek fel a vállára, ő majd elvisz titeket.
A két fiatal szerencsésen meg is érkezett Barcelonába , útjuk során csak közepes mértékű tömeghisztériát sikerült kiváltaniuk a Gólemmel. A gótikus negyedben szálltak meg, a Botillers utcában, ahol hajdanában Alvaro Mutis megtalálta Maqroll, az Árbocmester utolsó kéziratát. Szállásadójuk egy sűrű, levantinus zsidó szakállas, elefántcsontszínű arcbőrű, fekete, vizenyős, enyhén elkerekedő szemű fiatalember volt.
A két fiatal másnap fel is kerekedett, hogy megnézze a várost. A Nou Campot kihagyták, mert sem a foci, sem a Puyol-babák nem érdekelték őket. A Sagrada Familia lenyűgözte őket, a Güell-parkban már egymás kezét fogták, megnézték még a két Gaudi-házat a belvárosban, aztán mivel már esteledett, a Las Ramblason lesétáltak a szoborhoz. Ahogy ott álltak Barcelona kikötőjében, előttük a hatalmas óceánjárók, egyszer csak ellenállhatatlan vágy tört rájuk, hogy megcsókolják egymást. Meg is tették. Na, de itt volt az ideje, hogy felolvassák a rabbi varázsigéjét, amely így szólt:
-Na, te pupák! Ha nem vagy teljesen mesüge, akkor az a szép lány melletted már a kedvesed. Akkor pedig már nem kell semmilyen varázsige. Mert egy csaj rengeteg energiát tud adni az embernek ! Kapd fel a gitárodat és játssz!
A legény így is tett, nyakába akasztotta a faberakásos hangszert és elkezdte a The Spirit carries on-t . Le is vágott egy izmos szólót. Ekkor a leány megkérdezte:
-Tudsz játszani?
-Tudok.
-És szeretsz is?
-És szeretlek is.
Azóta is boldogan élnek, míg meg nem halnak.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
A turné (Kata kedvéért)
Kedves Rajongóim!
Itt tekinthetik meg "Isten véled édes Piroskám! 2012" turném állomásait. A gyér érdeklődésre való tekintettel egy megyében csak egyszer lépek fel. Íme az időpontok:
Április 1. Aranyosapáti, Arany Naplemente Nyugdíjasklub (lemezbemutató koncert)
Április 7. Felsőzsolca, Általános Művelődési Központ
Április 15. Szúcs, bányatelep, Falunap
Április 23. Felsőpetény, Kaolinbánya kisvasútja, avatóünnepség
Május 1. Gyömrő, Tőzeges-tó, Majális
Május 7. Harkakötöny, Pajorkereszt emlékünnepség
Május 13. Pusztamérges, Nemzetközi töltött káposzta főző verseny (tényleg van ilyen:)
Május 20. Bélmegyer, Fási Vadászház (zártkörű)
Május 27. Törökszentmiklós, Székács Elemér Szakközépiskola, Alapítványi- és Batyus bál
Június 2. Bagamér, Négy Nyárfa, záró megakoncert
Itt tekinthetik meg "Isten véled édes Piroskám! 2012" turném állomásait. A gyér érdeklődésre való tekintettel egy megyében csak egyszer lépek fel. Íme az időpontok:
Április 1. Aranyosapáti, Arany Naplemente Nyugdíjasklub (lemezbemutató koncert)
Április 7. Felsőzsolca, Általános Művelődési Központ
Április 15. Szúcs, bányatelep, Falunap
Április 23. Felsőpetény, Kaolinbánya kisvasútja, avatóünnepség
Május 1. Gyömrő, Tőzeges-tó, Majális
Május 7. Harkakötöny, Pajorkereszt emlékünnepség
Május 13. Pusztamérges, Nemzetközi töltött káposzta főző verseny (tényleg van ilyen:)
Május 20. Bélmegyer, Fási Vadászház (zártkörű)
Május 27. Törökszentmiklós, Székács Elemér Szakközépiskola, Alapítványi- és Batyus bál
Június 2. Bagamér, Négy Nyárfa, záró megakoncert
Fáj a szívem
Hogy miért? Mert baszottul magányosnak érzem most magam. Valószínűleg pszichológiai oka van most ennek a fájdalomnak: a tudatalattim megtelt a magány érzeteivel és most a felszínre tört. Van néha ilyen időszakom, amikor egy probléma elég erősen a tudomásomra hozza, hogy meg kéne már oldani. Ezt most legfőképpen úgy: el kéne már megint menni innen, ahol van ember, akivel legalább el tudok menni sörözni vagy legideálisabb esetben: van egy buksza aki játszótársam akar lenni. Na, megyek, kész van a tojás.
2012. február 15., szerda
Rímváltás III.
(Szerzők: ugyanazok, mint az első kettőnél. Hogy melyikünk melyiket írta, azt találjátok ki! :)
I.
Nagyon tudod, hogy
mi van velem, pedig nem
is panaszkodom :D
II.
Mert mindent tudok
mondhatnám dölyfösen, de
csak jól tippelek;)
I.
Nagyon tudod, hogy
mi van velem, pedig nem
is panaszkodom :D
II.
Mert mindent tudok
mondhatnám dölyfösen, de
csak jól tippelek;)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)