Anyám egyik mozgalmi társa, aki szintén kimaradt a Szép, új világból, épp az állomáson várta a lányát, amikor odalépett hozzá egy hajléktalan:
-Jóasszony! Adnék én, de épp most vettek el tőlem 34000 Ft-ot! - mondta neki, utalva arra, hogy külső bizottsági tagságát arra méltatlanoknak adták.
-Rablók voltak? - kérdezte a koldus.
-Igen, azok voltak. Rablók.
2010. október 28., csütörtök
2010. október 26., kedd
2010. október 25., hétfő
Nem tartozol hozzám
Csak az emlékek, amit hagytál
Elengedtelek
Nem tartozom hozzád
Csak az emlékek, amiket hagytam
Régen elengedtél
Nélküled
Is lesz mese
Könnyebb lett
Nélkülem
Azt már rég tudod
Milyen
Nem kell
Szépnek vagy okosnak lenned
Lenned se kell
Nem kell
Szépnek vagy okosnak lennem
Lennem se kell
Kell
A mosolyod
Egy kávé
Kell
A mosolyom
Egy kávé
Szeretem
Hogy szeretsz
Ahogy a zsázsáról mesélsz
Szereted
Hogy mit is pontosan?
Igazából nem tudom
2010. október 24., vasárnap
Spanyol János: Transzcendencia egy Facebook-beszélgetés folyamán
kitaláltam hogy egyházat alapítok
jézus mohamed
az összes csúcs tag (!)
tiszteletben lesz tartva
csak sajna még senki nem üzenget rajtam keresztül...
kurva életbe
jobban kéne hegyeznem a fülemet!
csak kurva sok a jó nő
és elveszi a koncentráló képességem a lényegről
lehet kasztráltatni kéne magam
nah jól van Zsánosz (törökösen)
2010. október 23., szombat
2010. október 22., péntek
Egy emlék
A Lengyel Írószövetség kávézója. Ott láttalak a legszebbnek. Százados fák alatt ültél, egy ing volt rajtad, színe valahol a sárga és a fehér között (még anyukádé volt) , épp megpróbáltad tapintatosan Tinódi tudtára adni, hogy miért bűnrosszak a versei. Én elmentem wc-re, és visszafelé megálltam rágyújtani. Nem akartalak zavarni a füsttel, és kívülről szerettelek volna látni titeket. A betonjárdán sétálgattam, a kavicsok között, és olyan szerelmesen néztem rád, hogy a mellettem lévő asztanál ülő idős német pár is elmosolyodott, amikor rámnézett.
Hozzámtartozol
Mint a könyvespolc a szobámban
Mint a kilencvennyolcas vébé
Mint takarítás közben a Budapest
Hozzádtartozom
Mint a szteppcipő kopogása
Mint egy hajdanvolt kutya
Mint családi ebédkor Nagypapa
Nélküled
Mese se lenne
Talán könnyebb lenne
Szegényebb lenne
Nélkülem
Mese se lenne
Talán könnyebb lenne
Szegényebb lenne
.Nem kell
Szépnek lenned
Okosnak lenned
Lenned kell
Nem kell
Szépnek lennem
Okosnak lennem
Lennem kell
Kell
A mosolyod
Egy kávé
Hogy mellettem ülj
Kell
A kacsintásom
Egy kávé
Hogy melletted üljek
Szeretem
Ahogy egy radiátornál a Nap becéz
Ahogy semmiségekről regélsz
Ahogy tánc közben a tested beszél
Szereted
Ahogy egy kávézóban gesztikulálok
Ahogy történeteket kitalálok
Ahogy reptereket megszállok
Mint a könyvespolc a szobámban
Mint a kilencvennyolcas vébé
Mint takarítás közben a Budapest
Hozzádtartozom
Mint a szteppcipő kopogása
Mint egy hajdanvolt kutya
Mint családi ebédkor Nagypapa
Nélküled
Mese se lenne
Talán könnyebb lenne
Szegényebb lenne
Nélkülem
Mese se lenne
Talán könnyebb lenne
Szegényebb lenne
.Nem kell
Szépnek lenned
Okosnak lenned
Lenned kell
Nem kell
Szépnek lennem
Okosnak lennem
Lennem kell
Kell
A mosolyod
Egy kávé
Hogy mellettem ülj
Kell
A kacsintásom
Egy kávé
Hogy melletted üljek
Szeretem
Ahogy egy radiátornál a Nap becéz
Ahogy semmiségekről regélsz
Ahogy tánc közben a tested beszél
Szereted
Ahogy egy kávézóban gesztikulálok
Ahogy történeteket kitalálok
Ahogy reptereket megszállok
2010. október 20., szerda
2010. október 19., kedd
2010. október 15., péntek
Mese XVIII./3 (Lisszabon)
Időközben a Leány békésen éldegélt választottjával Lisszabonban. Mindene megvolt, mit pénzen meg lehetett venni, szerették is, de néha még eszébe jutott a Dalnok. Ilyenkor kissé melankólikus lett, ám egyhamar túl is lépett ezen az állapoton.
Egyszer, amikor a piacon járt, hogy tőkehalat vegyen a bacalhauhoz, a kikötőben megpillantott egy legényt. Kopott, kirojtosodott farmer volt rajta, és egy kinyúlt, szürke pulóver. Fején egy olyan sapka volt, amilyet Hans Albers viselt a La Paloma című filmben. Kiköpött úgy járt, mint a Legény, ugyanazzal a Dékány-hősöket megszégyenítő kacsázással. Ám volt kedvese Szarjevóban van, legjobb tudomása szerint, úgyhogy hamar ki is verte a fejéből ezt a gondolatot.
Egy este fogta magát, és elment egy Ana Moura-koncertre. Ahogy ott üldögélt egy korsó grog mellett, egyszer csak odalépett hozzá a Fiú. Kiderült, hogy a Legény tényleg a kikötőben dolgozik, egy halászhajón, és szabad idejében folyamatosan a Lányt kereste. Már épp feladta a reményt, hogy megtalálja, amikor egymásba botlottak. Más esetben a lány igen gondolkodott volna, hogy mit tegyen, de most a világ legtermészetesebb dolgának tartotta, hogy a Dalnokkal menjen.
Ahogy egy este sétálgatTK a macskaköves utcán, egyszer csak eléjük toppant egy vén banya.
-Legény! Tudd meg, hogy engem e leány előző udvarlója küldött. Most megátkozlak, hogy annyi erőd se legyen, hogy egy tojúszálat el bírj fújni! Az átkot csak a Fény. a Sárkány, és a Vér együttes ereje oldhatja fel.
A Fiút egyből el is hagyta minden ereje. Ahogy a leány gondolkodott, hogy hogyan is kell érteni a boszorka szavait, megjelent előtte egy ősz szakállú öregember, fehér ruhában, bronzövvel a dereka körül.
-Min szomorkodsz Leányom?
-Kaptam egy feladványt, és nem értem, pedig nagyon fontos lenne rájönni a nyitjára, ha meg akarom menteni a kedvesemet.
-A Fény az Estadio da Luz. Onnan kell hoznod egy marék földet.
-És a többi?
-Azt majd idejében megtudod. Ezekkel a szavakkal el is tűnt.
A Lány így is tett, elment a Benfica stadionjába, és egy marékkal kiemelt a pálya földjéből. Ekkor megint megjelent egy ősz szakállú öregember, fehér ruhában, ezüst övvel a derekán.
-Üdvözöllek Leányom! Az ez első darabka már megvan, most jöjjön a következő. A Sárkány az Estadio de Dragaot jelenti. Menj el Portóba, és hozz onnan is egy marék
földet.
A leány el is ment az Fc Porto Stadionjába, és onnan is kiemelt egy marék földet a pálya földjéből. Ekkor ismét megjelent egy ősz szakállú öregember, fehér ruhában, arany övvel a derekán.
-Teljesítetted a második részt is. A Vér a te véred. Tedd a két maréknyi földet egy cserépbe, és hullajtsd rá három csepp véred. A földből ki fog nőni egy sárga rózsa, azzal kell megsimogatni a kedvesed arcát, hogy visszatérjen az ereje.
-Kérdezhetek még valamit, öregapám?
-Persze.
-Honnan szerzitek ezeket a menő öveket? Nagyon tetszenek.
-Munkaruha. A Főnök adja. Ezekkel a szavakkal el is tűnt.
A Leány úgy is tett, ahogy az utolsó öregember tanácsolta, és sikerült is megtörnie az átkot.
Beteljesült az öreg rabbi jóslata is, örökre együtt maradtak és boldogan éltek míg meg nem haltak.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
Egyszer, amikor a piacon járt, hogy tőkehalat vegyen a bacalhauhoz, a kikötőben megpillantott egy legényt. Kopott, kirojtosodott farmer volt rajta, és egy kinyúlt, szürke pulóver. Fején egy olyan sapka volt, amilyet Hans Albers viselt a La Paloma című filmben. Kiköpött úgy járt, mint a Legény, ugyanazzal a Dékány-hősöket megszégyenítő kacsázással. Ám volt kedvese Szarjevóban van, legjobb tudomása szerint, úgyhogy hamar ki is verte a fejéből ezt a gondolatot.
Egy este fogta magát, és elment egy Ana Moura-koncertre. Ahogy ott üldögélt egy korsó grog mellett, egyszer csak odalépett hozzá a Fiú. Kiderült, hogy a Legény tényleg a kikötőben dolgozik, egy halászhajón, és szabad idejében folyamatosan a Lányt kereste. Már épp feladta a reményt, hogy megtalálja, amikor egymásba botlottak. Más esetben a lány igen gondolkodott volna, hogy mit tegyen, de most a világ legtermészetesebb dolgának tartotta, hogy a Dalnokkal menjen.
Ahogy egy este sétálgatTK a macskaköves utcán, egyszer csak eléjük toppant egy vén banya.
-Legény! Tudd meg, hogy engem e leány előző udvarlója küldött. Most megátkozlak, hogy annyi erőd se legyen, hogy egy tojúszálat el bírj fújni! Az átkot csak a Fény. a Sárkány, és a Vér együttes ereje oldhatja fel.
A Fiút egyből el is hagyta minden ereje. Ahogy a leány gondolkodott, hogy hogyan is kell érteni a boszorka szavait, megjelent előtte egy ősz szakállú öregember, fehér ruhában, bronzövvel a dereka körül.
-Min szomorkodsz Leányom?
-Kaptam egy feladványt, és nem értem, pedig nagyon fontos lenne rájönni a nyitjára, ha meg akarom menteni a kedvesemet.
-A Fény az Estadio da Luz. Onnan kell hoznod egy marék földet.
-És a többi?
-Azt majd idejében megtudod. Ezekkel a szavakkal el is tűnt.
A Lány így is tett, elment a Benfica stadionjába, és egy marékkal kiemelt a pálya földjéből. Ekkor megint megjelent egy ősz szakállú öregember, fehér ruhában, ezüst övvel a derekán.
-Üdvözöllek Leányom! Az ez első darabka már megvan, most jöjjön a következő. A Sárkány az Estadio de Dragaot jelenti. Menj el Portóba, és hozz onnan is egy marék
földet.
A leány el is ment az Fc Porto Stadionjába, és onnan is kiemelt egy marék földet a pálya földjéből. Ekkor ismét megjelent egy ősz szakállú öregember, fehér ruhában, arany övvel a derekán.
-Teljesítetted a második részt is. A Vér a te véred. Tedd a két maréknyi földet egy cserépbe, és hullajtsd rá három csepp véred. A földből ki fog nőni egy sárga rózsa, azzal kell megsimogatni a kedvesed arcát, hogy visszatérjen az ereje.
-Kérdezhetek még valamit, öregapám?
-Persze.
-Honnan szerzitek ezeket a menő öveket? Nagyon tetszenek.
-Munkaruha. A Főnök adja. Ezekkel a szavakkal el is tűnt.
A Leány úgy is tett, ahogy az utolsó öregember tanácsolta, és sikerült is megtörnie az átkot.
Beteljesült az öreg rabbi jóslata is, örökre együtt maradtak és boldogan éltek míg meg nem haltak.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
Régen voltam ennyire sebezhető, mint most. Kéne valaki, akinek én nem csak a másik vagy a második vagyok, hanem az egyetlen. Aki legyek bármennyire kibírhatatlan is most, kézen fog és hazavezet. Ilyen embert most nem látok magam körül. Tudom, mit fognak erre mondani a barátaim, ha ezeket az érzéseket megosztom velük: Biztos lesz majd ilyen ember is, nem is mondhatnak mást, mert nincs rá módjuk, hogy segítsenek, de ez most vajmi keveset ér. Szakadnak le darabkák a szívemről, és bár tudom, hogy e nemes szervem ugyanolyan elpusztíthatatlan, mint Maqrollé, az Árbocmesteré, azért még bazira fáj.
2010. október 14., csütörtök
2010. október 13., szerda
Fekete humor
-Tudjuk, hogy a magyarok nem koccintanak sörrel, a kivégzett aradi tábornokok emlékére. - mondta Marek.
-A 150 év már letelt, teremtsünk új hagyományt! - válaszolta Apám.
-Végül is, idén mi is elveszítettük a 6 legfontosabb tábornokunkat, koccintsunk rájuk!- vonta le a végkövetkeztetést Wojtek.
-A 150 év már letelt, teremtsünk új hagyományt! - válaszolta Apám.
-Végül is, idén mi is elveszítettük a 6 legfontosabb tábornokunkat, koccintsunk rájuk!- vonta le a végkövetkeztetést Wojtek.
Mese XVIII./2(Az út)
Szarajavóban a Dalnok a Gavrilo Princip Színházban (a régi John Wilkes Booth Színház, amit Clinton láátogatásakor átkereszteltek) lett díszletmunkás. Nagyon élvezte a vallások keveredését, azt a különös hangulatot, amit a törökök, a Monarchia és a szerb orvlövészek hagytak a városon. Elbűvölő és veszélyes város volt, mint Marseille, sohasem lehetett tudni, mi vár a következő sarkon. Különösképpen szerette a török kávéházakat, kifürkészhetetlenül kedves tulajaikkal egyetemben.
Ám egy éber hajnalon, mikor is egy erkélyen állva cigarettáját szívta, nyilallást érzett a szívében. Ez nem a szokásos nyilallás volt, ami akkor fogta el, mikor felülkerekedett rajta a vándorlás ősi ösztöne. Ez most valami más volt. A lány miatt fájt a szíve, aki elment egy Másikkal Liszabonba. Emlékezett az öreg rabbi jóslatára is. Mivel Szarajevóhoz sem kötötte semmi, nem volt halottja az ottani temetőben, ezért felkerekedett.
Mostar híres hídja közelében lépte át a bosnyák határt, keresztülment Splitten(amit atyja csak Spalatonak hívott) és Zadaron, az El Gavieron fedélzetén érte el Anconat, aztán Bolognaba vezetett az útja, ahol újra láthatta az Alessandriai Bohócot. Lovon tett meg 300 kilométert a Pó-síkságon, Genovába jutott, amit úgy beleng Kolumbusz szelleme, mint Toruńt Kopernikuszé. Negyen napig utazott, míg elérte Toulouse-t, amelyet a helybeliek a rugby fővárosának mondanak. Onnan a Pireneusokon át San Sebastianban. San Sebastianban és Bilbaoban baszk barátainál vengégeskedett, jutott minden az asztalra, mi szem-szájnak ingere. Átvágott Valladolidon, Salamancán, a portugál határon túl már sziszegő-susogó nevű városok mutatták az utat, míg végre eljutott Lisszabonba.
Ám egy éber hajnalon, mikor is egy erkélyen állva cigarettáját szívta, nyilallást érzett a szívében. Ez nem a szokásos nyilallás volt, ami akkor fogta el, mikor felülkerekedett rajta a vándorlás ősi ösztöne. Ez most valami más volt. A lány miatt fájt a szíve, aki elment egy Másikkal Liszabonba. Emlékezett az öreg rabbi jóslatára is. Mivel Szarajevóhoz sem kötötte semmi, nem volt halottja az ottani temetőben, ezért felkerekedett.
Mostar híres hídja közelében lépte át a bosnyák határt, keresztülment Splitten(amit atyja csak Spalatonak hívott) és Zadaron, az El Gavieron fedélzetén érte el Anconat, aztán Bolognaba vezetett az útja, ahol újra láthatta az Alessandriai Bohócot. Lovon tett meg 300 kilométert a Pó-síkságon, Genovába jutott, amit úgy beleng Kolumbusz szelleme, mint Toruńt Kopernikuszé. Negyen napig utazott, míg elérte Toulouse-t, amelyet a helybeliek a rugby fővárosának mondanak. Onnan a Pireneusokon át San Sebastianban. San Sebastianban és Bilbaoban baszk barátainál vengégeskedett, jutott minden az asztalra, mi szem-szájnak ingere. Átvágott Valladolidon, Salamancán, a portugál határon túl már sziszegő-susogó nevű városok mutatták az utat, míg végre eljutott Lisszabonba.
Idézetek mesékből VII.
Borzalmas napja volt ma Belzebúbnak, a Legyek Urának, a Pokol belügyminiszterének, s bár az ördög fölöttébb kedveli a borzalmakat, azt viszont nem szereti, ha ővele történnek.
Már reggel úgy kezdődött, hogy a szakácsné odaégette a varasbékát. Ehetetlen volt a var. A legfinomabb falat, a szeme keserű szénné égett.
A korgó gyomrú főördög hosszú eszmefuttatásba kezdett a konyhatudomány meggyalázóiról a sopánkodó szakácsnénak, aki úgy jutott ezen rangos álláshoz, hogy annak előtte első vészbanya volt egy Machbeth nevű setét pernahajder birtokán.
Sűrű káromkodásokkal teletűzdelt litániája után Belzebúb herceg újabb varasbékát rendelt.
-Nincs - felelte a banya.
-Hogyhogy nincs? - hördült fel Belzebúb.
-Úgy, hogy nincs. Nincs és nincs és nincs. És vegye tudomásul a kegyelmes úr, hogy szalamandra sincs, a denevér-vér is elfogyott, tarajos gőte sincs, sőt mi több, a tarajtalan gőtekészlet is kimerült. Voltam a boltban, üres az is, állítólag nem engedték át az árut a vámon, el kellett dobni, mert valamilyen csuda folytán ibolyaillatú lett. Ennyi volt, nincs egyéb, ha nem tetszik, ne egyék! Punktum.
Belzebúb nagyot csapott az asztalra és elrohant, még az ozsonnáját sem vette magához, bár a fentiekből kitűnik, hogy nem érhette túl nagy veszteség.
A következő kellemetlenség a mindennapi ellenőrző körút alatt esett meg vele. Tudniillik Belzebúb uram minden reggel körbejárta a Poklot, lévén annak mindenható belügyminisztere, és megvizsgálta a belügyeket. Közeledtét légyfelhő jelezte, és olyankor minden pokolfajzat remegni kezdett, mint a nyárfalevél. A legyeket Belzebúb a pipájából eregette, s a gyönyörű, kövér, kékeszöld harcosokat mindenki irigyelte.
Ma reggel Belzebúb gyakorlott szeme azonnal kiszúrt egy üstöt, mely alatt kialudt a tűz, így az üstben fortyogó áldozat hosszú percekig pihenhetett. Aki nem bírja felmérni ennek a súlyosságát, gondoljon csak arra, hogy mit jelent, ha ezeresztendőnyi folytonos rotyogás után egy pillanatra enyhül a kín. Olyan, mintha az örök jégmezőkön hetekig cipelnél a hátadon egy elefántot, aztán egy finom sajtos szendvics erejéig letennéd. A csöppnyi szünet valósággal boldogságnak tűnik a kárhozottnak, márpedig a Pokol az Pokol, az nem azért van, hogy az elkárhozott akár egy pilanatig is boldog lehessen.
A nemtelen szóözönt, melyet a miniszter kieresztett magából, valaki lejegyezte, s azóta is oktatják s pokoli oskolákban, mint a káromkodás kultúrtörténetének egyik legékesebb darabját.
Az üst alá a szokásosnál nagyobb tüzet raktak, a kiesést bepótolandó. A fő-fő üstfelügyelő és a főüstfelügyelő eleszítették e havi bérüket. A kondér mellé rendelt felvigyázó ördögöt, akinek kötelessége lett volna szemmel tartani és táplálni a máglyát, nyomban kínpadra vonták, ahol is a szerencsétlen pára a patájába vert izzó patkószeg hatására töredelmesen bevallotta, hogy ő bizony egy csinos boszorkánnyal puszilózott a farakás mögött, ezért nem figyelte a tüzet.
-Mit tehettem? Olyan gyönyörű bibircsókja volt...
-A paráznaság enyhítő körülménynek számít, fiam - közölte Belzebúb, és egy minden eddiginél nagyobb és fenyegetőbb légyfelhőt eresztett ki a pipából. -Pláne, ha ilyen szép bibircsókról van sző. Ezért nem vágjuk le a bojtot a farkadról, miként a törvény is előírja, hanem egy évig száműzünk a Földre.
-Jaj, csak azt ne! Inkább a bojtot... - esedezett a szerencsétlen, de mindhiába, mert a légyfelhő máris röpítette a szörnyű vidék felé.
(Orbán János Dénes:Búbocska)
Már reggel úgy kezdődött, hogy a szakácsné odaégette a varasbékát. Ehetetlen volt a var. A legfinomabb falat, a szeme keserű szénné égett.
A korgó gyomrú főördög hosszú eszmefuttatásba kezdett a konyhatudomány meggyalázóiról a sopánkodó szakácsnénak, aki úgy jutott ezen rangos álláshoz, hogy annak előtte első vészbanya volt egy Machbeth nevű setét pernahajder birtokán.
Sűrű káromkodásokkal teletűzdelt litániája után Belzebúb herceg újabb varasbékát rendelt.
-Nincs - felelte a banya.
-Hogyhogy nincs? - hördült fel Belzebúb.
-Úgy, hogy nincs. Nincs és nincs és nincs. És vegye tudomásul a kegyelmes úr, hogy szalamandra sincs, a denevér-vér is elfogyott, tarajos gőte sincs, sőt mi több, a tarajtalan gőtekészlet is kimerült. Voltam a boltban, üres az is, állítólag nem engedték át az árut a vámon, el kellett dobni, mert valamilyen csuda folytán ibolyaillatú lett. Ennyi volt, nincs egyéb, ha nem tetszik, ne egyék! Punktum.
Belzebúb nagyot csapott az asztalra és elrohant, még az ozsonnáját sem vette magához, bár a fentiekből kitűnik, hogy nem érhette túl nagy veszteség.
A következő kellemetlenség a mindennapi ellenőrző körút alatt esett meg vele. Tudniillik Belzebúb uram minden reggel körbejárta a Poklot, lévén annak mindenható belügyminisztere, és megvizsgálta a belügyeket. Közeledtét légyfelhő jelezte, és olyankor minden pokolfajzat remegni kezdett, mint a nyárfalevél. A legyeket Belzebúb a pipájából eregette, s a gyönyörű, kövér, kékeszöld harcosokat mindenki irigyelte.
Ma reggel Belzebúb gyakorlott szeme azonnal kiszúrt egy üstöt, mely alatt kialudt a tűz, így az üstben fortyogó áldozat hosszú percekig pihenhetett. Aki nem bírja felmérni ennek a súlyosságát, gondoljon csak arra, hogy mit jelent, ha ezeresztendőnyi folytonos rotyogás után egy pillanatra enyhül a kín. Olyan, mintha az örök jégmezőkön hetekig cipelnél a hátadon egy elefántot, aztán egy finom sajtos szendvics erejéig letennéd. A csöppnyi szünet valósággal boldogságnak tűnik a kárhozottnak, márpedig a Pokol az Pokol, az nem azért van, hogy az elkárhozott akár egy pilanatig is boldog lehessen.
A nemtelen szóözönt, melyet a miniszter kieresztett magából, valaki lejegyezte, s azóta is oktatják s pokoli oskolákban, mint a káromkodás kultúrtörténetének egyik legékesebb darabját.
Az üst alá a szokásosnál nagyobb tüzet raktak, a kiesést bepótolandó. A fő-fő üstfelügyelő és a főüstfelügyelő eleszítették e havi bérüket. A kondér mellé rendelt felvigyázó ördögöt, akinek kötelessége lett volna szemmel tartani és táplálni a máglyát, nyomban kínpadra vonták, ahol is a szerencsétlen pára a patájába vert izzó patkószeg hatására töredelmesen bevallotta, hogy ő bizony egy csinos boszorkánnyal puszilózott a farakás mögött, ezért nem figyelte a tüzet.
-Mit tehettem? Olyan gyönyörű bibircsókja volt...
-A paráznaság enyhítő körülménynek számít, fiam - közölte Belzebúb, és egy minden eddiginél nagyobb és fenyegetőbb légyfelhőt eresztett ki a pipából. -Pláne, ha ilyen szép bibircsókról van sző. Ezért nem vágjuk le a bojtot a farkadról, miként a törvény is előírja, hanem egy évig száműzünk a Földre.
-Jaj, csak azt ne! Inkább a bojtot... - esedezett a szerencsétlen, de mindhiába, mert a légyfelhő máris röpítette a szörnyű vidék felé.
(Orbán János Dénes:Búbocska)
Kommentár az előző bejegyzéshez
Kaptam egy mesét, ami nem nekem szól, de én is szerepelek benne. Igen jól sikerült kis mese volt, jól összerakott iparosmunka. Most elemezzük csak a rám vonatkozó részt.
Önkéntes száműzetés: mindig is megvolt, de most, hogy minden kapcsolatomat átértékelem, és próbálom úgy alakítani, hogy valamiféle kölcsönösség legyen benne, még jobban visszavonultam, és próbálom kicsit távolabbról nézni a dolgokat. Igazából nem az ismerőseim zavarnak, hanem az a szerep, amit ezekben a kapcsolatokban betöltök. Nincs erőm szórakoztatni, segíteni, vigasztalni, ha engem sem szórakoztatnak. A segítséget és a vigasztalást még meg is kaphatom, erre ott van Czarna. Ám tényleg vágyom egy olyan emberre, aki engem szórakoztat, akinek nem kell okosnak és viccesnek lennem, akinek vagyok olyan fontos, hogy kicsit küzdjön is értem, ne az legyen a természetes, hogy én ott vagyok, és smalltalkokkal és bonmotokkal, meg éles meglátásokkal emelem az est fényét. Ezért is vagyok tényleg olyan elutasító és elhessegető, mint a mesében ábrázolják. Miért vegyem magamra mások "terhét"? Megtettem éveken át, de most már elegem van belőle.
A sok évig elnyomott büszkeségem is felszínre tört. Nincs már kedvem ehhez az andrügén szerephez sem, pöcsöm van, az istenbe is! Ha én nem is lehetek az apa, legalább ne dörgöljék az orrom alá, hogy esélyem sincs rá! Szeretnék bűnös viszonyt folytatni a mese szerzőjével, és nem szeretnék arról olvasni, hogy ezt más teszi. Én sem küldök neki meséket más lányokról.(Megjegyzés: istenbe is, bűnös viszony: Bereményi Géza-idézetek)
Álljon itt azért egy Vian-idézet is, amit teljesen idevalónak ítélek:"A történet teljes egészében igaz, mert elejétől végig én találtam ki."
Tényleg gondolkodás nélkül írok.
Önkéntes száműzetés: mindig is megvolt, de most, hogy minden kapcsolatomat átértékelem, és próbálom úgy alakítani, hogy valamiféle kölcsönösség legyen benne, még jobban visszavonultam, és próbálom kicsit távolabbról nézni a dolgokat. Igazából nem az ismerőseim zavarnak, hanem az a szerep, amit ezekben a kapcsolatokban betöltök. Nincs erőm szórakoztatni, segíteni, vigasztalni, ha engem sem szórakoztatnak. A segítséget és a vigasztalást még meg is kaphatom, erre ott van Czarna. Ám tényleg vágyom egy olyan emberre, aki engem szórakoztat, akinek nem kell okosnak és viccesnek lennem, akinek vagyok olyan fontos, hogy kicsit küzdjön is értem, ne az legyen a természetes, hogy én ott vagyok, és smalltalkokkal és bonmotokkal, meg éles meglátásokkal emelem az est fényét. Ezért is vagyok tényleg olyan elutasító és elhessegető, mint a mesében ábrázolják. Miért vegyem magamra mások "terhét"? Megtettem éveken át, de most már elegem van belőle.
A sok évig elnyomott büszkeségem is felszínre tört. Nincs már kedvem ehhez az andrügén szerephez sem, pöcsöm van, az istenbe is! Ha én nem is lehetek az apa, legalább ne dörgöljék az orrom alá, hogy esélyem sincs rá! Szeretnék bűnös viszonyt folytatni a mese szerzőjével, és nem szeretnék arról olvasni, hogy ezt más teszi. Én sem küldök neki meséket más lányokról.(Megjegyzés: istenbe is, bűnös viszony: Bereményi Géza-idézetek)
Álljon itt azért egy Vian-idézet is, amit teljesen idevalónak ítélek:"A történet teljes egészében igaz, mert elejétől végig én találtam ki."
Tényleg gondolkodás nélkül írok.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)