Kérdés III.

Vajon illik olyanon viccelődni, aki amúgy is önmaga paródiája?

Vajon az mit mit jelent az Álmoskönyv szerint, ha álmodban egy lány, aki nagyon tetszik neked, lehányja a nadrágod?

Kérdés II.

Mikor és hol láttad először a tengert, és mit éreztél?

A film

Megnéztem az új Almodovar-filmet. A moziban a vetítés megkezdésére összegyűlt 8 ember. Ez már egész kis tömegnek számít ezen a helyen. Mint már mondtam, olyannyira kevesen szoktak itt lenni, hogy kialakult bennem az, hogy nem szeretem ha az előttem lévő sorokban ülnek, pláne ha még az enyémben is. Bár mondjuk ez csak ezen a helyen van így.
A film maga jó volt, kevés buzulással, ami Almodovartól elég szokatlan. Talán ezért sem az egyik leghatásosabb műve, nincs benne sokkolás, már-már játékosnak mondanám. Nagyon tetszettek benne a névváltoztatás motívuma, a szőke lány keblei és persze Penelope Cruz. Egy időben gyűjtöttem is a filmjeit, ennek persze az volt a fő oka, hogy hasonlított Bohóra.
Megpróbáltam végignézni a stáblistát is, de már az elején kikapcsolták.
Annak azért nagyon örülök, hogy végre megint kultúrálódtam. Az utóbbi időben a kultúrára való éhség is kiveszett belőlem, és az jó, hogy ez kezd visszatérni.

Kérdés

Vasárnap megint elolvastam a Sörgyári capriccio-t. Vannak olyan alkotások, amiket már annyiszor megnéztél, elolvastál, meghallgattál, hogy szinte az életed részévé váltak. Arra lennék kiváncsi, hogy ha ennek a blognak van-e egyáltalán olvasója, akkor neki melyek ezek az alkotások. Írjatok nyugodtan a Kommentarze rovatba.

Találkozások (talán) III.

Andrzej Stasiuk azt írta a Hogyan lettem íróban{Jak zostałem pisarzem}, hogy mindig is rockstar akart lenni, és nem író. Persze, én is akartam rap-star lenni, de az írók mindig is fontos helyet foglaltak el az életemben.
Először Páskándi Gézával találkoztam. Emlékszem, éppen filléreket{szó szerint, akkor még létezett ilyen pénznem} számolgattam apám irodájának padlóján, amikor belépett, és kezet fogott velem. Apámnak valahonnan ismerőse volt, ha nem is baráti, de nagyon jó viszonyban voltak egymással. Ez volt az első találkozásom egy íróval.
A következő talán a 2003-es könyvfesztivál, és Mario Vargas Llosa. 68 éves volt, de látszott rajta, hogy még most is átugrana. Ez amúgy is az első hosszabb kirándulásom volt teljesen egyedül, emlékszem, nem is mentem be aznap fizika órára, és Pocsai megüzente, hogy megbuktat. Persze, szokás szerint átmentem. Találkoztam még itt Esterházyval is{akkor még mint embert is szerettem, ma már talán mint írót sem}, Per Olov Enquisttel és ekkor vettem meg az első lengyel könyvemet is, a Lengyel-ruszki háborút a fehér-piros lobogó alattat.
2003 decemberében találkoztam Gyurka bácsival. Extatikus élmény volt, emlékszem, utána a Templomkertben cigiztem, otthon pedig Dream Theaterre táncoltam.
2004-ben jött Günther Grass és Kertész Imre. Persze, mint mindig, Békés Pál már akkor is ott volt.
2005 decemberében találkoztam Zilahy Péterrel. Még a Czarne honlapján olvastam az Utolsó ablakzsiráfról, és kiváncsi lettem rá. Rajtam kívül még 2 érdeklődő volt. Egy lányka a verseiről kérdezgette, egy fickó pedig tudálékos kérdéseket tett fel, megemlítve többek között Dragomán Györgyöt is{mindig azt hittem, hogy Dragomán György egy nagydarab, szakállas fickó, olyan Balassa Péteri alkat(már ha mond bárkinek ez valamit) erre kiderült, hogy alacsony, szemüveges és még hadar is. De ha Szabó T. Annával járhatnék egyszer...} Ezek után Zilahy meredten nézett engem, hogy én is kérdezzek már valamit, de mivel én még egy sorát sem olvastam, ezért csak ültem ott, és bájosan mosolyogtam. Ekkor arra hivatkozva, hogy biztosan feszélyez a bent lévő kamera, kiküldte az Alföld Tv operatőrét is. Rajtam azonban ez sem segített.
2006-ban láttam Jaume Cabrét, Csingiz Ajtmatovot és Temesi Ferencet. Ajtmatoot csak a dedikálópultnál. Cabré talán a Bartók-teremben lehetett. Mivel valószínűleg én voltam ott az egyetlen nem spanyol szakos az ELTÉ-ről, mindenki csak mosolygott rám, hogy végre egy érdeklődő. Cabré, aki a Pamano zúgásának{A legtökéletesebb könyv, amit eddig olvastam} bemutatójára jött, eléggé egykedvűen nyilatkozgatott, az asztalra könyökölve, fejét öklén pihentetve, de körülötte mindenki dőlt a nevetéstől.
Temesihez akkor toppantam be, amikor a találkozó már elkezdődött, így amikor beléptem, már a beszélgető írók és az elragadott közönség közé kerültem. Kissé megtörtem a csodát, de az elbűvölő mosolyommal tüstént visszaragasztottam. Gabito 60 évesen is ugyanolyan beatnik kamasz volt, rengeteg bölcsességgel és pimaszsággal. Ha választani kellene, talán ő és Zilahy Péter az, akikhez legközelebb áll az írói nyelvem{már ha nekem van ilyen}.
2007, megint Könyvfesztivál: Umberto Eco. Mint már számtalanszor elmondtam, Eco egy nagy bohóc. Mihelyst belépett, odament, és megszeretgette a fordítókat, pózolt a fotósoknak aztán ontotta a bon-motokat. Látszott azon az emberen, hogy 18 éves kora óta azt csinálja, amit szeret, és ez boldoggá teszi.
2007 november: Salman Rushdie. Fanniékkal álltam sorba, megkaptam az aláírásomat, utána mehettem a dolgomra. Jó volt, mert láthattam az öreget, de azért a sör utána jobban esett Fannival. Ja, és Rosszabbikénem olyan kaját csinált, aminél finomabbat azóta sem ettem. Ha nagyon éhes vagyok, mindig az jut eszembe.
Krakkóban találkoztam Mrożekkel és Houllebecq-kel. Mrożek még mindig nem heverte ki az agyvérzést, így elég lassan írt. Mikor odaértem, megkérdezte TŐLEM, hogy ihat-e egy korty vizet? Mondtam neki, hogy természetetesen.
Houllebecq-et már leírtam.
2009-hez tartozik még Huelle és Stasiuk is, de ezekről is készült már feljegyzés itt.
Egyszer láttam a Nyugati aluljárójában Sárközi Mátyást és a nyíregyházi vasútállomáson Tóth Krisztinát.
Bayer Zsolt estjén is voltam, de az inkább politikai volt, mint irodalmi.
Február 17-én jön Krzysztof Varga. Még nem vagyok benne biztos, hogy megyek.
Végezetül egy anekdota: Vámos Miklós egyszer volt egy Örkény író-olvasó találkozón. Örkény volt az író, Vámos az olvasó. Az egyetlen. Örkény egyszer csak megkérdezte: Kiváncsi vagyok, ki teszi fel az első kérdést?

Végre megint elkezdtem aktív életet élni. Ezt persze csak magamhoz képest értem, ma is csináltam valami értelmeset, és fogok is. Este meg szerintem megnézem az új Almodovar-filmet. Kissé szánalmasnak tűnhet, hogy ezt egyedül teszem, de egyrészt szeretek egyedül filmet nézni, másrészt újabban, ha van velem valaki, akkor fennhangon hülye kérdéseket teszek fel, mint pl.: -Lesznek-e a filmben csöcsök?{A mai kor filmgyártására jellemző módon erre eddig mindig igenlő választ kaptam a képsorok alapján}. Különben is, néztem én már egyedül is filmet! Egy dán alkotás volt, marionettfigurákkal{lásd: http://port.hu/zsinoron_strings/pls/fi/films.film_page?i_film_id=68448&i_city_id=3372&i_county_id=-1&i_topic_id=2 }. A kutya se akarta rajtam kívül megnézni, de mivel másnap is visszamentem, ezért levetítették nekem. Olyan volt, mintha lenne egy mozim. Beléptem, intettem a gépésznek, hogy kezdheti, ő visszaintett hogy rendben. A film közben pisilnem kellett, ezért kimentem, de nyitva hagytam az ajtókat, hogy legalább halljam a filmet.
Sokat emlegettük, hogy milyen lesz az, amikor már Montyka már nem tud felugrani az ágyra. Úgy néz ki, hogy ez az idő most jött el.

Ök is én vagyok

http://www.youtube.com/watch?v=riANXPBowVI&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=3K-SCQNN1UQ
http://www.youtube.com/watch?v=tm31-2INdfQ
http://www.youtube.com/watch?v=X6jvhfKm6Ko&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=G0aOGK7_yFA
http://www.youtube.com/watch?v=W70LZxzp2js
http://www.youtube.com/watch?v=DwQbPgouUYo
http://www.youtube.com/watch?v=-vWhdz5svvQ
http://www.youtube.com/watch?v=be7O4m9rOZE
http://www.youtube.com/watch?v=9NHIHiFtuEI

Szívtakarítás

Ki kéne takarítanom a szívem, hogy ne a fájására ébredjek, és kéne valaki, aki beléköltözik.

Jó, tudom, rámjött a graphománia. Az előző bejegyzések elég szomorkásra sikeredtek, ezért jöjjön most valami vidám is.
Drága jó anyámnak megjósolta egyszer egy cigányasszony, hogy én híres leszek.
- Hát tudom én, hogy az Isten adta a szájába a szavakat. Nekem is ő adja. Szerinted tudom én jóslás közben, hogy miket fogok mondani a következő pillanatban?

Búcsúzások

Kerekperecevő hiányzott így, le is seggfejeztem Tinódit még aznap. Nem érdemelte meg, de szomorú voltam. Wielka Parada Smoków, Stary Port és egy kebab a Plac Wszystkych Świętychnél.Emlékszem, Dulihugi vigasztalgatott, mert érezte, hogy mennyire hiányzik az a kis, bolond buksza.
Minden Táncparkettek Ördöge még mindig fontos nekem, mégha gyakran eléggé ellentétes érzések kavarognak bennem, és mégha elég gyakran meghülyülök is.

Everybody drinks here vodka and beer

Elindulsz, csodát várva, néha meg is történik, de egyre ritkábban mostanság. Bemész egy knajpába. Mivel már kilenc éve jársz knajpákba, megvannak a törzshelyeid, persze, ha időközben meg nem szűnnek. Van olyan, aminek még az ajtaját is befalazták, és csak azok tudják, hogy volt ott valami, akik odajártak, dawno-dawno temu. A knajpában ugyanazok az emberek, akiket 9 éve látsz. Nem szereted őket, de nem is gyűlölöd, ők is hasonlóképpen vannak veled. Persze már annyit láttátok egymást, hogy ha az utcán találkoztok, már köszöntök egymásnak, hiába egymás nevét sem tudjátok. Még így is könnyebb dolgod van velük, mint Bohónak, akinek nem szeretnek, sőt egy pindurit gyűlölnek is. Nem sikerült megdugniuk, és ez nem esett jól a büszkeségüknek. Kakasok a szemétdombon, nagyfokú frusztrációval, jól elvannak egymással, egymás között házasodnak, biztosítják egymásnak, hogy ne kelljen belegondolniuk, mennyire is siralmas az életük. Szóval nem sok emberi arcot látsz, amit csókoltatni lehetne. Ha pedig mégis, az már minimum Pesten él. Egy idő után felmerül benned, hogy mi a faszt keresel te itt, nem itt kéne lenned. Persze senki sem kényszerít rá, hogy itt legyél, de még nincs kedved hazamenni. Másnap reggel megint megfogadod, hogy inkább Debrecenben fogsz bulizni a Bratankikkal. Ez így is lesz, mert jön az utolsó közös tavasz, amit még együttöltötök.

Mese IV.

Egyszer volt, hol nem volt, az óperenciás tengeren innen, az üveghegyen túl, ahol a kurta farkú malac túr, élt egyszer egy világszép királykisasszony. Olyan szép volt, hogy a napra lehetett nézni, de rá nem. Emelett még jól is tudott rajzolni, és mindig is szerette a szép ruhákat. Egy nap oda is állt szülei elé, és így szólt:
-Felséges atyám és anyám! Én kitanulnám a divattervezői mesterséget!
-Megbolondultál leányom! Varrónő akarsz lenni? A te dolgod az, hogy egy jóképű herceg felesége legyél, aki képes halálunk után eligazgatni a birodalmat. Tudod nagyon jól, hogy bátyjádra nem számíthatunk, mert ő saját maga álomvilágát igazgatja, amelybe más emberfiának nincs belépése. - mondta a királyné.
A királylány még az éj folyamán, komornája és bizalmasa, Zsanett segítségével apródruhát öltött, és elindult Frankhonba, hogy ott divattervező legyen belőle.
Párizsban sorra járta a nagy divattervezők műhelyeit, ám sehol sem volt szükség új inasra. Ahogy ott üldögélt szomorúan a Montmartre-on, a Sacre Coeur előtt, arra sétált épp Jean-Paul Gaultier, aki meglátva a hercegnőt, így szólt:
-Hé, te apród, milyen helyre kis zekéd van!
-Köszönöm, nemes uram! Én magam terveztem. - mondta Zsuzsanna.
-Látom rajtad, hogy tehetséges vagy, gyere el hozzám legénynek. - szólt JP.
A hercegkisasszony megtanulta a mesterséget, és ruhái hamarosan messze földön híresek lettek. Hamarosan jött a hír, hogy a hercegkisasszony szülei nagy bállal ünneplik meg frigyre lépésük huszonötödik évfordulóját, és a királynő ruháját pont Jean-Paultól rendelték. A divattervező tudta Zsuzsanna titkát, - mert még kapcsolatuk elején szomorúan kellett konstatálnia, hogy a legény nem legény, ezért nem is alkalmas nemi eltévelyedéseinek kielégítésére – ezért rábízta a ruha megtervezését. A királykisasszony éjt nappallá téve dolgozott, míg végül elkészült a csodaszép ruha.
Olyan gyönyörű volt abban a ruhában a királyné, hogy mindenkit elhomályosított szépségével. Az estélyen aratott sikerétől eltelve a királyné magához hívatta a ruha tervezőjét.
-Divattervező uram, szeretnélek megjutalmazni, azt kérhetsz tőlem, amit csak akarsz. - mondta.
-Felséges asszonyom, tudd meg, hogy én nem legény vagyok, hanem régen nem látott leányod! - felelt a hercegnő.
A királyné nagyon megörült leányának, aki már nagyon hiányzott neki. Nagy ünnepséget rendeztek a hazatérés tiszteletére, és a hercegnő attól kezdve a legnagyobb családi támogatással űzte tovább mesterségét.
A harmincas éveiben aztán férjhez ment egy jóképű herceghez.
Itt a vége, fuss el véle!

Mese III.

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy Nyuszika. Szép családja volt, az apukája, egy szemüveges Nyúl, a Káposzta- és Répaügyi Minisztériumban dolgozott, anyukája pedig híres gasztronómiai szakíró volt, a népszerű Gyorsan, finomat...répából című könyv szerzője. Íráshoz való tehetségét apjától, a neves filozófustól örökölte, kinek fő műve a Vetés, mint akarat és képzet volt.Bár szerető családi környezet vette körül, azért a Nyuszi valami másra vágyott, ezért elment országot-világot látni. Ahogy ment-mendegélt, egyszer csak egy sűrű-sötétlő erdőbe jutott, de itt igazából nem történt vele semmi különös, úgyhogy tovább is ment.Egyszer csak egy városba ért. Ahogy szedegette apró tappancsait, egy nagybajúszú ember fülön fogta, és zsupsz!, már vitte is. Mint később kiderült, a nagybajuszú a Nagy Bartini volt, a világhírű bűvész, a Nyusziból pedig a Húzd ki a nyulat a kalapból! mutatvány címszereplője lett. Nyugis állás volt, jól fizetett, volt egy Karesz nevű kollégája, akivel együtt cigizgettek és kávéztak a cilinderben, a kihúzásra várva. Időnként még rum is került a kávé mellé. A Nyuszinak volt egy futó kalandja egy galambbal is, aki a Nagy Bartini kabátujjában lakott.Ám egy napon a Nagy Bartini így szólt:- No, te Nyúl! Eladtatalak a Sportminisztériumnak. Te leszel a Tájfutó Világbajnokság kabalaállata.A Nyuszi nagy népszerűségre tett szert, mint kabalaállat, mindenki szerette, rajongói oldalai alakultak különböző közösségi portálokon. Így nem véletlen, hogy a Nyusziból celeb lett, egyszer még a Vacsorasatába is meghívták, de kiderült, hogy nem szereplőnek akarták, hanem főételnek. Mint minden rendes celeb, márcsak munkaköri kötelességből, rákapott a piára és a kokainra. Ám csillaga hamarosan leáldozott, és addig-addig csúszogatott lefelé a lejtőn, még egy elvonón találta magát, ahol alkohol-, drog-, és répafüggőséget gyógyítottak. A terápián főként kiöregedett Húsvéti Nyuszik vettek részt, akik a régi, dicső napokat emlegették folyton. A Nyuszika szépen lassan lejött a szerekről, és találkozott egy barnaszőrű, gyönyörű, vékony divattervező Nyuszilánnyal, akinek gyilkos humora is volt. Hamarosan egybekeltek, a Nyuszilányból híres tervező lett, a Nyuszika pedig az anyai ágat folytatva, elismert író lett, és a John Updike Alapítvány elnöke. Boldogan éltek, míg meg nem haltak számos gyermekük és azok leszármazottai körében. Ahogy ez a nyulaknál már csak lenni szokott.

Mese II.

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren innen, az üveghegyen túl, ott ahol a kurta farkú malac túr, élt egyszer dalnok, a jogosan meg nem értett Veszprémi Lantos Tamás.
Ez a dalnok egyszer csak meghívást kapott a távoli Mátyásföldi Királyságba, hogy ott udvari költő legyen.Erősen furcsállotta, hogy nem létező híre oly távoli országokba is elért, de azt gondolta magában: mindegy, fő , hogy végre elismerik tehetségét.
Vándorlásai során egyszer csak elért az Angyalföldi Királyság egyik kis falvába. Mivel pénze nem sok volt, az emberek jóindulatára számítva – amely, mint tudjuk, a mai világban egyre kevesebb – különböző házaknál kért bébocsájtatást. Az emberek nem akartak szállást adni, ezért azt tanácsolták neki, hogy menjen a kovácshoz.
A kovács műhelyében egy lány készített éppen egy kovácsolt vas negyvenkettest. A leány elbűvölő szépségű volt, de a dalnok a szívét egy erdőtündérnél hagyta, és szerelme elárulásának tekintette volna a legkisebb vágyakozó pillantást is.
-Jó napot leány! Veszprémi Lantos Tamás vagyok, dalnok. Lenne-e nálatok szállás számomra?
-Jó napot dalnok! Marianna vagyok, a kovács lánya. Egy szegény vándor számára nálunk mindig van hely.
Estefelé megérkezett a kovács is a lópatkolásból, szépen asztalhoz ültek, megvacsoráltak, aztán nyugovóra tértek.
Reggel, amikor a dalnok továbbindult volna, egyszer csak elélépett Marianna.
-Dalnok, hadd menjek veled, nem nekem való a kovács mesterség.
-Gyere velem nyugodtan, leány!- mondta Tamás, a nyugalom álcáját felvéve, ám belül izgulva, hogy hogyan is fog vigyázni erre a lányra. Felrémlettek előtte ifjú korának lovagtörténetei is.
Mentek-mendegéltek, a dalnok magáról és az erdőtündérről mesélt, közben verseit szavalta. Este a fogadóban Mariannának már lecsúszott két deci vodka.
A következő nap is mentek-mendegéltek, a dalnok magáról és az erdőtündérről mesélt, közben verseit szavalta. Este a fogadóban Mariannának már lecsúszott egy egész üveg vodka.
A rákövetkező nap is mentek-mendegéltek, a dalnok magáról és az erdőtündérről mesélt, közben verseit szavalta. Este a fogadóban Marianna már azon gondolkodott, hogy rá kéne szokni a dohányzásra.
Végre elérkeztek a Mátyásföldi Királyságba. A dalnokot és leányt a királyi pár színe elé vezették.
-Felséges királyi pár! Fogadjátok legmélyebb hálámat, hogy udvari költőtök lehetek. Igérem, naponta foglak szórakoztatni benneteket költeményeimmel!
-Dalnok! Tudd meg, nem verseid miatt hivattunk ide, hanem amiatt, mi orrod alatt van! Bajszod varázserővel bír, és csak az törheti meg az átkot, mi fiunkon van.- mondta a király.
-Felséges királyom, de hát bajszom legszebb férfi ékem! Na mindegy, vágjátok le.
A bajszot levágták, a közeli tóba dobták, ahonnan elő is jött az elátkozott királyfi.
A herceg mihelyst meglátta a kovács lányát, odalépett hozzá, és azt mondta:
-Te vagy a legszebb leány, akit valaha láttam! Légy a feleségem!
-Jó, még mindig jobb királynénak lenni, mint kovácsnak. Tapasztalatnak jó lesz.
Meg is tartották a lagzit, és boldogan éltek, amíg ki nem derült, hogy nem is illenek egymáshoz, ekkor elváltak, és Mariannáé lett a fele királyság.
A dalnok pedig, kinek historikus végzettsége is volt, a II. Csombok Ferenc Intézet igazgatója lett. II. Csombok Ferenc Mátyásföld legnépszerűbb és legjobb juralkodója volt.
Itt a vége, fuss el véle!

Mese I. (folyt.)

Miután mindhárom kérő csúfos véget ért, a királyasszony így szólt férjéhez:
-Felséges király uram! Úgy látszik, már sohasem tudjuk férjhez adni egyetlen lányunkat, ráadásul még szövetségesünk sem lesz a gonosz Kőbányai Királyság ellen. Különben is, kinek kéne egy olyan leány, akinek az egyik füle jobban eláll, mint a másik!
Ekkor a királylány, aki időközben szülei elé járult, így szólott:
-Felséges szüleim! Az igazat megvallva, nekem még semmi kedvem nem volt férjhez menni, a dél-nyugati pasa fiának elvesztését sem hevertem még ki rendesen. Ráadásul milyen kérőim voltam?! Az elsőnek inkább a fele királyság kellett, a második csak lányságom virágát akarta leszakítani, a harmadik még megfelelő is lett volna, de attól, hogy valaki uram és parancsolóm lehetne, még nem biztos, hogy az is lesz.
-Mégpedig lányom, akit neked szánunk, ahhoz hozzá kell menned! Mi egy szegény királyság vagyunk, ráadásul nem azért hoztalak világra, hogy semmi hasznodat ne lássuk! Egy ilyen lánynak, aki még öltözködni se tud, aki folyton csak szobájában pengeti a lantot, még szerencséje is lesz, ha akad egy valamirevaló kérője!-mondta a királynő.
Eme szavak után a királylány az éj leple alatt, szeretett komornája Kara segítségével apródruhát öltött, és az Angyalföldi Királyságba szökött.
Az Angyalföldi Királyságban nagy volt a felfordulás éppen. Visszatért ugyanis a két királyfi, akik több éve tűntek el anyjukkal együtt, egy varázsló látogatása után. A két fivér sohasem szívlelhette egymást, és visszatértük után egyből kitört a véres testvérháború.
A királylány nem tudott hol megszállni, mert még a Zuglói Fejedelemségben, a Bosnyák téren egy zsebmetsző megszabadította minden értékétől. Ahogyan ült-üldögélt a fogadó előtt, átkozva sorsát, és lassan már beletörődve, hogy hazamegy, és aláveti magát szülei akaratának, épp arra jött egy diák, aki megszólitotta:
-Hé, te legény! Miért lógatod annyira az orrod?
-Mert nincs pénzem fogadóra, nincs egy hely, hol álomra hajthatnám fejemet.
-Gyere velem, nálam van egy-két arany, jut neked is egy nyoszolya a szobámban. János diák vagyok, itt a kezem, nem disznóláb!
-Milán1 apród vagyok. Köszönöm a kedvességedet.
-Rá se ránts, ez a legkevesebb. Tudom én is, mi a nélkülözés.
-Apród! Van-e valami harapnivalód?
-Nincsen semmim, diák, 2 napja egy falatot sem ettem.
-Nálam van egy darab szalonna, majd testvériesen megosztozunk.
-Köszönöm, diák!
-Szóra sem érdemes.
A vacsora után nyugovóra tértek, ám az éjszaka folyamán a szomszéd szobából kiszűrődő beszélgetésre lettek figyelmesek:
-Bizalmasom, drága komornám! A szívem szakad meg, hogy fiaim egymás vérét ontanák.
-Tudom, királyném! Miért nem ülsz a trónra reá te?
-Mert Angyalföldön csak férfiú uralkodhat.Ha hozzámennék valakihez, belőle lehetne az új uralkodó.
-Szeretett királyném! Van-e olyan, ki elnyerhetné szívedet?
-Volt, de meghalt. A gonosz varázsló engem vénasszonnyá, fiaimat pedig sassá és sólyommá változtatta, és csak úgy törhetett meg az átok, ha nekem valaki segít hazavinni a rőzsét, fiaimnak viszont egy halott ember szemét kellett kivájniuk megszabadulásukhoz. A varázsló gazsága volt ez, hogy gonosz tettét csak gaztettel lehetett kiváltani. Rólam tudta, hogy én nem tudnék gonoszságot elkövetni, ezért az emberi jóakaratra bízta sorsomat, amely egyre jobban fogyatkozik a mai világban. Az újpalotai királyfi megtörte az én átkomat, és halálával fiaimét is. Az ő felesége szívesen lettem volna.
-Úrnőm! Nem lehetne feltámasztani a királyfit?
-A herceg kiömlött véréből nőtt egy fekete rózsa. Ha azt három könnycseppemmel meghinteném, akkor újra életre kelne.
-Hallod ezt, apród?! Hozzuk el a királyasszonynak a rózsát, és magas jutalomban részesülünk.-mondta a diák.
-Nem szükséges átvágnunk hetedhét országon keresztül, diák! Én azt a rózsát leszakajtottam, és kebelembe rejtve elhoztam.
-Eléggé férfiatlan tett volt ez, apród, azt gondolhatnám, hogy pederaszta hajlamaid vannak, de ez most lényegtelen. Vigyük a királyné elé a rózsát!
-Uram, királyném! Akaratlanul is hallottunk beszélgetésteket, és ezen apródnál épp itt van ama rózsa, amelyet óhajtasz.
-Fiatal uraim! Örök hálára köteleztetek, magas jutalomban fogtok részesülni!
A királyasszony három könycseppet ejtett a rózsára, amely azonnal a királyfivá változott.
-Herceg! Szeretnél-e velem frigyre lépni, és Angyalföld királya lenni?
-Asszonyom! Már az első pillanatban belédszerettem, szívesen lennék hites urad, és e föld uralkodója.
Az újpalotai királyfi rövid időn belül rendet tett az országban, megzabolázva két mostohafiát.Kitűzték a lakodalmat is, hivatalosak voltak oda hercegek, grófok, nagykalapú tótok, válogatott cigánylegények.Meghívták a diákot és az álruhás hercegkisasszonyt is.
Mikor a mulattság tetőfokára hágott, megjelent Marianna hercegnő is, gyönyörű aranyos-ezüstös ruhában, de még öltözetének csillogását is elhalványította szépsége. A királykisasszony odalépett az elképedt diákhoz, kinem leesett a meglepetéstől az álla:
-Tudd meg, János diák, hogy én nem Milán apród vagyok, hanem Marianna, Mátyásföld uralkodójának leánya. Tudd meg azt is, hogy azóta szeretlek, mióta megosztottad velem szalonnádat.
-Fenséges királykisasszony! Én csak egy szegény diák vagyok, nincsen semmim, nem tudok adni neked semmit, csak mi igaz valóm, de nincs e kerek világon senki, kit szivesebben feleségül vennék!
A hercegnő végül is a diák felesége lett, aki elnyerte a fele királyságot is. Ferenc király megnyugodott, hogy milyen derék veje lett, Marianna királyné még sokáig dohogott, hogy nem egy királyi sarj akadt horogra, de hát ő sohasem értette lányát. András herceget - miután megtudta, hogy a fele királyság az övé marad - az egészből csak annyi érdekelte, hogy jót salsázhasson a lagzin.
János és Marianna boldogan éltek, míg meg nem haltak, de előtte még számos gyönyörű és igen eszes kis hercegecskével és herceglánykával örvendeztették meg alattvalóikat.
1Épp egy Kundera-köteten akadt meg a szemem.

Mese I.

Egyszer volt hol nem volt, az Óperenciás tengeren innen, az üveghegyen túl, ahol a kurta farkú malac túr, élt egyszer egy király, a jóságos Ferenc1 király. Farkashalmi palotájából kormányozta népét, azok legnagyobb megelégedésére.
Volt a királynak egy felesége, és két gyereke: egy fiú és egy leány. András herceg kissé könyelmű természet volt, a bálok állandó résztvevője, kiváló táncos és bajvívó, sok leány szívének elrablója.
Marianna hercegkisasszony pedig Mátyásföld leggyönyörűbb teremtése volt. A Napra lehetett nézni, de reá nem. Emellett a hét szabad művészet avatott ismerője is. Éles eszével ámulatba ejtette élemedett korú professzorait is.
Egy napon a hitvesi ágyban így szólt a királyné férjéhez:
-Felséges király uram, meg kéne már házasítani egy szem lányunkat! Már jócskán eladósorba került, és egy jó házassággal szövetségesre lelhetnénk a gonosz Kőbányai Királyság ellen.
-Felséges királyasszonyom, ismerve asszonyom gondolatainak menetét, talán bizony már kérőket is talált leányunk kezére?
-Felséges férjem, én csak egy csekély értelmű asszonyszemély vagyok, nem tudnám az állam ügyeit úgy eligazítani, mint felséged, de a három szomszédos királyságban: a Madárdombiban, a Herminamezeiben és az Újpalotaiban is van megfelelő kérő Marianna számára. Állítsuk őket próba elé! Aki kiszabadítja a Sárkány barlangjából szeretett dalnokunkat, Veszprémi Lantos Tamást, azé lesz a lányunk, és a fele királyság.
- Rendben, legyen így! - válaszolta a király.
Elsőként a madárdombi királyfi indult útnak.Útközben találkozott egy rőzsét hordó öregasszonnyal, aki megszólította:
-Vitéz dalia, nem segítenél vinni ezt a köteg rőzsét egy darabon?
-Dehogy segítek, nyanya! Nekem ki kell szabadítanom Veszprémi Lantos Tamást a Sárkány barlangjából, hogy enyém legyen a fél Mátyásföldi Királyság, és a gyönyörű Marianna királykisasszony keze!
-Nohát ha nem segítesz, itt e percben változz át nyúllá!
A királyfi azon nyomban nyúllá változott, a következő pillanatban pedig jött egy sas, felkapta, és el is vitte.
A herminamezei királyfin volt a sor. Ő is ment-mendegélt hetedhét országon keresztül, amikor is találkozott az öregasszonnyal. Tőle is megkérdezte:
-Vitéz dalia! Nem segítenél vinni nekem ezt a köteg rőzsét egy darabon?
-Dehogy segítek, vén boszorka! Nekem ki kell szabadítanom Veszprémi Lantos Tamást a Sárkány barlangjából, hogy enyém lehessen a gyönyörű Marianna hercegkisasszony keze, és a fél Mátyásföldi Királyság!
-Nohát tudd meg, tényleg boszorka vagyok, és azt kívánom, itt e percben változz át egérré!
A királyfi azon nyomban egérré is változott, a következő percben jött egy sólyom, felkapta, és elvitte.
Utoljára az újpalotai királyfi kelt útra. Ment-mendegélt hetedhét ország ellen. Egyszer csak ő is találkozott az öregasszonnyal, aki neki is feltette a kérdést:
-Vitéz dalia! Segítenél nekem vinni ezt a köteg rőzsét egy darabon?
-Persze hogy segítek öreganyám! Bár a Sárkány barlangjához igyekszem, hogy kiszabadítsam Veszprémi Lantos Tamást, de nem nézhetem tétlenül küszködésedet!
Amikor az öregasszony házához értek, az így szólt:
-Köszönöm neked a segítséget fiam. Jó tett helyébe jót várj! Neked ajándékozok egy sast és egy sólymot, akik segíthetnek a Sárkány legyőzésében.
A királyfi még sok egzotikus külterületi és agglomerációs királyságon átvágva végül megérkezett a Sárkány barlangjához, ahol így szóllott:
-No, te Sárkány! Add vissza Veszprémi Lantos Tamást vagy az életeddel lakolsz!
-Daliás vitéz! Már hosszú idő óta vártam jöttödet! Vidd a dalnokot, amilyen gyorsan csak tudod! - válaszolta a szörny.
-Nem is akarsz megküzdeni velem, nem akarod véremet venni? - kérdezte a herceg.
Egy megtört Sárkány áll itt előtted, Királyfi. Régebben én voltam itt a legfélelmetesebb fenevad, de Tamás kérdéseinek áradata és versei minden erőmet elvették. Már a józsefvárosi koboldok és az újbudai törpék is idejárnak gúnyolódni rajtam. A rémisztgető igazolványomat is bevonták és az összes Sárkány előtt kihúzták a méregfogamat. Még a tűzfúvási előfizetésemet is kikötettem. Na mindegy.
A királyfi szíve megesett a szegény bestián, és elvitte magával a dalnokot. Az út során azonban Veszprémi Lantos Tamás oly sok kérdéssel zaklatta szegény herceget, hogy az eszét vesztve kardélre hányta. A költő testét ezután illendően elföldelte, de még mielőtt betemette volna a holttestet a sólyom és a sas kikapta a poéta egy-egy szemét, és örökre elrepült vele.
Mikor a herceg a mátyásföldi királyi pár elé járult, az igazságos Ferenc király azt mondta:
-Üdvözletünk Herceg!Látom épségben megtértél az útról, ennek felettébb örülünk.
-Köszönöm Király uram.
Herceg! Hátha megjön a dalnok is? Lehet-e erre reményünk?
-Felséges királyom! Életem-halálom kezedbe ajánlom, én a költőt útközben megöltem. Vétesd fejemet, ha úgy akarod
Így is történt, a hercegnek fejét vették, és a kiömlött véréből kisarjadt egy fekete rózsa.
FOLYT.KÖV.
1Mindig mondtam, hogy apukád mesehős, most legalább méltó helyére került.

When there's no wodka left, what shall we do my friends?/Let's forget our troubles and dance!
Folyamatosan ez a dalrészlet jár ma a fülemben{ahogyan ma azt tanítás közben egy plakátról megtudtam, ez egy earworm} Egyébként jótanácsnak se utolsó.

Mint a bili füle

Megmérgeztem magam tegnap este, ezért nem csak a szokásos lelki másnaposság gyötör, hanem a fizikai is Ezt még ki is bírnám, de olyan kibaszott rosszkedvem van most, mint már régen. York napsütése távol van. Tudom, hogy minden bajom okozója én vagyok, és senkit nem okolhatok semmiért, de ez most nem segít, sőt. Tele van a tököm mindennel és mindenkivel. Szó szerint harapós kedvemben vagyok, legszívesebben vállon harapnék valakit. Bármire és bákire is gondolok, reménytelennek látom az egészet. Utálok mindenkit{azért Massimo Morattit még mindig nem}.
Na, most hogy kinyavajogtam magam, kicsit megkönnyebültem. Adjon az Isten szerencsét, szerelmet, forró kemencét!:)

Mirabeau-híd alatt nem fut a Szajna
Vágyaim emléke miért zavar akkor ma?
Miért vágyom arra, mi sose volt enyém
Az értelmetlenség miért tép ma megint szét?

Miért akarom azt, mi sehová se vezet
Miért nem az kell, mit más életnek nevez?
A Semmi ágán ülők, ez jutott részemül
Lábaim között még a Szél sem fütyül

A választ a kérdésekre magam is tudom
De mást mond agyam és mást szívem s ágyékom
Persze ez is csak vekengés
Maradj Homér!

Elfogadni, mit a másik adni tud
Nem terhelni és kérdezni folyton
De azért, mi tagadás
Rám férne egy bolzanoi kirándulás!