A múlt héten végre megjött a jegyem a Wasps-meccsre, és elkezdtem biciklizni is.
Rámtalált egy könyv is: Álvaro Mutis: Maqroll, az Árbócmester nekibuzdulásai és hányattatásai, amiről már most tudom, hogy hű társam lesz nekibuzdulásaim és hányattatásaim közben.
2010. március 29., hétfő
2010. március 17., szerda
Krynica 2010
Február 28 és március 6 között megint sikerült kijutnom Lengyelországba. Egy sítábornak tolmácsoltam. Nagyon rendes emberek voltak, velem mindenki kedves volt, a sofőrrel, Pali bácsival különösen jóban lettem. Megtudtam, hol van Bicske{onnan jöttek}. Megismertem Krynicát, Miskolcot és Felsózsolcát. Voltam Krakkóban: Wawel, bar mleczny, Prowincja, Collegium Maius, Wisła-part, Alchemia, Batorego. Ittam Żywiecet meg barackos-narancslevet, ettem żureket meg pierogi ruskiet. Megtanultam a sieléssel és a végtag-sérülésekkel kapcsolatos kifejezéseket. Megvettem az új Stasiukot. Megfáztam. Nagyon élveztem az egészet. Jövőre is megyek.
Ja, is itt egy kis illusztráció:
http://krynica2010.blogspot.com/
Ja, is itt egy kis illusztráció:
http://krynica2010.blogspot.com/
Első fordításom
Levelek a fiamnak – Wioletta Mikusek
ELSŐ LEVÉL
Üdvözöllek Fiam!
Írok neked, noha tudom, hogy nem fogsz rá válaszolni.Még csak két napos vagy. Éppen most, 48 órával a születésed után, diagnosztizálták nálad a 21-es kromoszóma triszómiáját. Ez semmit sem mond neked?! Én tudom! Nekem egy dolgot mond: “Problémánk van, fiam.”
Hiszen minden másnak tűnt, fiam! Úgy volt, hogy egy nagy, egészséges lányom lesz! Egy dolog igaznak bizonyult, tényleg nagy vagy (3650 grammot nyomsz).
Ülök, és nézem az inkubátor üvegén keresztül, milyen erőtlenül fekszik a tested. Hiszen minden másnak tűnt, fiam! Két napja még teljesen más ember voltam, és most, ami volt, már nem tér vissza.
A diagnózisok végzetesek, fiacskám. Lehet baj a szíveddel, az emésztőrendszereddel, a veséddel, lehet hogy leukémiás vagy, stb.
És a szellemi fejlődéseddel sem lesz minden rendben. Hiszen minden másnak tűnt, fiam!
Légy erős, fiam! Mert nekem már nincs erőm. Neked kell erősnek lenned, mindkettőnk helyett.
Mama
TIZEDIK LEVÉL
Üdvözöllek Fiam!
Még csak most kezdelek megismerni, a szokásaidat, azt, hogy mit szeretsz. Milyen sok időt is vett el tőlünk a Down-szindróma. Rádnézek, és két személyt látok. Téged és a Down-t. Mintha a Down-szindróma az alteregód lenne.Te és ő szétválaszthatatlanok vagytok. Igen, mint ahogy én nem tudom megváltoztatni a bőröm színét, vagy az ujjaim hosszát, te sem tudsz soha megszabadulni tőle. Több választásom is van: vagy megszeretem őt vagy harcolok vele! Csak hogy ez a harc nincs az elejétől fogva már vereségre ítélve?! Mert ha meg is ölöm “ŐT”, azzal megöllek téged is!
A Mamád
TIZENEGYES LEVÉL
Szia Stasio!
Ma megjöttek a karyotipia eredményei. Down-szindrómád van. A 21. kromoszómapárodban van még egy plusz, harmadik kromoszóma is. Most már ember és törvény előtt is fogyatékkal élőnek számítasz. Nem egy édes, egészséges babuci vagy! Egy gyerek vagy a 21. kromoszóma triszomiájával. Amikor ma, már sokadjára feltettem magamnak a kérdést: - Miért is velem kellett ennek megtörténnie?, rá kellett jönnöm, hogy ez nem velem, hanem veled történt meg.
Mama
TIZENHÁRMAS LEVÉL
Stasio!
Ez a te nagy napod. Ma van a keresztelőd. Mégha már megkereszteltek is a kórházban, nem akarok arra emlékezni, mert az egy szomorú időszak volt. Ma örülni akarok! Boldog akarok lenni! Semmi sem ronthatja el a kedvem! Az én kis angyalom vagy! Angyal 21-es triszómiával.
A Mamád
TIZENNÉGYES LEVÉL
Üdvözöllek Fiam!
Lassan kezdek megbékélni azzal, ami történt. Végül is, van más választásom? Persze hogy van! De vezetne az valahová? Tudatosítottam magamban, hogy neked köszönhetően (és főként a genetikai hibádnak köszönhetően) jobb anya lettem. Amikor megszültem Marysiát (a nővéredet), még a kórházban feküdve elterveztem az életét, az iskoláztatását, hogy mikor fogja letenni az angol nyelvvizsgát és mikor a franciát vagy a németet. Megértettem, hogy nem azért szültelek titeket erre a világra, hogy beteljesítsétek a vágyaimat, hanem hogy jó és boldog emberekké váljatok.
A nővéred máris nagyon sokat köszönhet neked, jóllehet még nagyon kicsike vagy.
Mama
TIZENNYOLCAS LEVÉL
Üdvözöllek Fiam!
Ma voltam a “Jobban szeretettek” Down-szindrómás Gyerekek Szüleinek és Nevelőinek Egyesületében. Féltem ettől a látogatástól, féltem meglátni az igazságot a szemekben. Féltem, mert tudtam, hogy itt senki nem fog nekem kegyesen hazudni. Senki nem mondja azt, hogy elvégezted az egyetemet, megtaláltad a rák ellenszerét, vagy hogy megmásztad a Föld legmagasabb csúcsát. És igazam volt! Ez az igazság mégsem fájt. Miért? Nem tudom. Talán azért, mert olyan embereket láttam, akik ugyanazokon a dolgokon mentek át, mint én, mégis képesek nevetni. Ez reményt adott. Reményt arra, hogy jobb lesz.
Aludj Fiacskám, mert már késő van.
Mama
HUSZONEGYES LEVÉL
Szia Stasio!
Ma megint rájöttem, hogy az emberek érzéketlenek, nem tisztelik a más fájdalmát. Ma felhívott egy ismerős nő, aki velem beszélgetve azt mondta, hogy végre valami nem sikerült nekem az életben. Ezt rád értette, Fiam. Mit kellett volna tennem, Fiacskám? Milyen szavakat kellett volna használnom? Vagy nem is kellett volna mondanom semmit? Adj tanácsot, Fiam! Adj tanácsot, mert én nem tudom!
Mama
HUSZONHÁRMAS LEVÉL
Üdvözöllek Fiam!
Erőt vett rajtam a teljes reménytelenség. Megint ugyanazok a kérdések kavarognak a fejemben: Mi okból? Miért? Miért kell nekem ezt elviselni?
Mégis a végén meg kell értenem, hogy más szempontból nincs jelentősége, kinek hány kromoszómája vagy milyen végzettsége van! Az a fontos, hogy milyen ember! Valamikor végre megértem ezt?
Segíts nekem, Fiacskám! Kérlek, segíts!
Mama
HARMINCHÁRMAS LEVÉL
Fiam!
Ma vagyok 30 éves. Mit sikerült elérnem az eddigi életemben, és mit nem? Hány lehetőséget szalasztottam el, és hányat sikerült megragadnom? Erre nem tudom a választ. Amit viszont tudok: egy harmincéves, férjezett nő vagyok, két gyermek anyja: a három és fél éves Marysiaé és a tiéd (Down-szindrómával született fiamé). Harminc éves nő vagyok, felsőfokú végzettséggel, munka nélkül. Harminc éves nő vagyok, sápadt arccal, szomorú, kék szemekkel. Nem hangzik optimistán? Való igaz, sohasem voltam jó a mérlegkészítésben, (főként ha a saját életemről van szó).
Ennek ellenére miért érzem magam szerencsésnek? Talán azért, mert a családunk, minden vihar ellenére, összetart. Talán azért, mert vannak hozzánk hozzátartozóink, akik segítenek nekünk (az ismerősök és a barátok nem mentek át a vizsgán, nincs kedvem megbocsájtani nekik, vagy kioktatni őket). Talán azért, mert nem adtam fel: 15 kilót fogytam a szülés után, sokat edzek, angolul és oroszul tanulok. Ahogy gyakran mondják: ERŐS NŐ LETTEM!
Egy harminc éves, erős nő vagyok. Remélem, büszke vagy rám, fiam!
Mama
HARMINCNÉGYES LEVÉL
Üdvözöllek Fiam!
Néhány napja töltöttem be a harmincat, te pedig egy hónapon belül egy éves leszel. Hamarosan vissza szeretnék menni dolgozni. Tudod, hogy ez mit jelent?! Lehet, hogy naponta 10 órán keresztül is távol leszünk egymástól. Tudom, hogy ez nehéz lesz neked, de biztos vagyok benne, hogy nekem nehezebb lesz. Csak remélhetem, hogy nem fognak halálra idegesíteni a “jóakarók” lelkiismeretfurdalást okozó, érzéketlen megjegyzései: magára hagysz egy beteg gyereket; mi lesz a rehabilitációval?; Nem fogsz neki ezzel fájdalmat okozni?; hiszen Down-szindrómája van, fel kell magad áldozni.
A döntésem helyes (mélyen hiszek ebben). Lépésről lépésre jutok el oda, ahová akarok, elérem a kitűzött célt, csak következetesnek kell lennem! Amellett, hogy szültem egy Down-szindrómás gyereket, még jogom van álmodozni, megvalósítani a vágyaimat, karierrt csinálni! És ha ez valakinek nem tetszik, akkor sajnálom! Tudom, hogy szeretsz, és tudom, hogy akkor sem szűnsz meg szeretni engem, amikor majd munkába megyek!
A Mamád
ELSŐ LEVÉL
Üdvözöllek Fiam!
Írok neked, noha tudom, hogy nem fogsz rá válaszolni.Még csak két napos vagy. Éppen most, 48 órával a születésed után, diagnosztizálták nálad a 21-es kromoszóma triszómiáját. Ez semmit sem mond neked?! Én tudom! Nekem egy dolgot mond: “Problémánk van, fiam.”
Hiszen minden másnak tűnt, fiam! Úgy volt, hogy egy nagy, egészséges lányom lesz! Egy dolog igaznak bizonyult, tényleg nagy vagy (3650 grammot nyomsz).
Ülök, és nézem az inkubátor üvegén keresztül, milyen erőtlenül fekszik a tested. Hiszen minden másnak tűnt, fiam! Két napja még teljesen más ember voltam, és most, ami volt, már nem tér vissza.
A diagnózisok végzetesek, fiacskám. Lehet baj a szíveddel, az emésztőrendszereddel, a veséddel, lehet hogy leukémiás vagy, stb.
És a szellemi fejlődéseddel sem lesz minden rendben. Hiszen minden másnak tűnt, fiam!
Légy erős, fiam! Mert nekem már nincs erőm. Neked kell erősnek lenned, mindkettőnk helyett.
Mama
TIZEDIK LEVÉL
Üdvözöllek Fiam!
Még csak most kezdelek megismerni, a szokásaidat, azt, hogy mit szeretsz. Milyen sok időt is vett el tőlünk a Down-szindróma. Rádnézek, és két személyt látok. Téged és a Down-t. Mintha a Down-szindróma az alteregód lenne.Te és ő szétválaszthatatlanok vagytok. Igen, mint ahogy én nem tudom megváltoztatni a bőröm színét, vagy az ujjaim hosszát, te sem tudsz soha megszabadulni tőle. Több választásom is van: vagy megszeretem őt vagy harcolok vele! Csak hogy ez a harc nincs az elejétől fogva már vereségre ítélve?! Mert ha meg is ölöm “ŐT”, azzal megöllek téged is!
A Mamád
TIZENEGYES LEVÉL
Szia Stasio!
Ma megjöttek a karyotipia eredményei. Down-szindrómád van. A 21. kromoszómapárodban van még egy plusz, harmadik kromoszóma is. Most már ember és törvény előtt is fogyatékkal élőnek számítasz. Nem egy édes, egészséges babuci vagy! Egy gyerek vagy a 21. kromoszóma triszomiájával. Amikor ma, már sokadjára feltettem magamnak a kérdést: - Miért is velem kellett ennek megtörténnie?, rá kellett jönnöm, hogy ez nem velem, hanem veled történt meg.
Mama
TIZENHÁRMAS LEVÉL
Stasio!
Ez a te nagy napod. Ma van a keresztelőd. Mégha már megkereszteltek is a kórházban, nem akarok arra emlékezni, mert az egy szomorú időszak volt. Ma örülni akarok! Boldog akarok lenni! Semmi sem ronthatja el a kedvem! Az én kis angyalom vagy! Angyal 21-es triszómiával.
A Mamád
TIZENNÉGYES LEVÉL
Üdvözöllek Fiam!
Lassan kezdek megbékélni azzal, ami történt. Végül is, van más választásom? Persze hogy van! De vezetne az valahová? Tudatosítottam magamban, hogy neked köszönhetően (és főként a genetikai hibádnak köszönhetően) jobb anya lettem. Amikor megszültem Marysiát (a nővéredet), még a kórházban feküdve elterveztem az életét, az iskoláztatását, hogy mikor fogja letenni az angol nyelvvizsgát és mikor a franciát vagy a németet. Megértettem, hogy nem azért szültelek titeket erre a világra, hogy beteljesítsétek a vágyaimat, hanem hogy jó és boldog emberekké váljatok.
A nővéred máris nagyon sokat köszönhet neked, jóllehet még nagyon kicsike vagy.
Mama
TIZENNYOLCAS LEVÉL
Üdvözöllek Fiam!
Ma voltam a “Jobban szeretettek” Down-szindrómás Gyerekek Szüleinek és Nevelőinek Egyesületében. Féltem ettől a látogatástól, féltem meglátni az igazságot a szemekben. Féltem, mert tudtam, hogy itt senki nem fog nekem kegyesen hazudni. Senki nem mondja azt, hogy elvégezted az egyetemet, megtaláltad a rák ellenszerét, vagy hogy megmásztad a Föld legmagasabb csúcsát. És igazam volt! Ez az igazság mégsem fájt. Miért? Nem tudom. Talán azért, mert olyan embereket láttam, akik ugyanazokon a dolgokon mentek át, mint én, mégis képesek nevetni. Ez reményt adott. Reményt arra, hogy jobb lesz.
Aludj Fiacskám, mert már késő van.
Mama
HUSZONEGYES LEVÉL
Szia Stasio!
Ma megint rájöttem, hogy az emberek érzéketlenek, nem tisztelik a más fájdalmát. Ma felhívott egy ismerős nő, aki velem beszélgetve azt mondta, hogy végre valami nem sikerült nekem az életben. Ezt rád értette, Fiam. Mit kellett volna tennem, Fiacskám? Milyen szavakat kellett volna használnom? Vagy nem is kellett volna mondanom semmit? Adj tanácsot, Fiam! Adj tanácsot, mert én nem tudom!
Mama
HUSZONHÁRMAS LEVÉL
Üdvözöllek Fiam!
Erőt vett rajtam a teljes reménytelenség. Megint ugyanazok a kérdések kavarognak a fejemben: Mi okból? Miért? Miért kell nekem ezt elviselni?
Mégis a végén meg kell értenem, hogy más szempontból nincs jelentősége, kinek hány kromoszómája vagy milyen végzettsége van! Az a fontos, hogy milyen ember! Valamikor végre megértem ezt?
Segíts nekem, Fiacskám! Kérlek, segíts!
Mama
HARMINCHÁRMAS LEVÉL
Fiam!
Ma vagyok 30 éves. Mit sikerült elérnem az eddigi életemben, és mit nem? Hány lehetőséget szalasztottam el, és hányat sikerült megragadnom? Erre nem tudom a választ. Amit viszont tudok: egy harmincéves, férjezett nő vagyok, két gyermek anyja: a három és fél éves Marysiaé és a tiéd (Down-szindrómával született fiamé). Harminc éves nő vagyok, felsőfokú végzettséggel, munka nélkül. Harminc éves nő vagyok, sápadt arccal, szomorú, kék szemekkel. Nem hangzik optimistán? Való igaz, sohasem voltam jó a mérlegkészítésben, (főként ha a saját életemről van szó).
Ennek ellenére miért érzem magam szerencsésnek? Talán azért, mert a családunk, minden vihar ellenére, összetart. Talán azért, mert vannak hozzánk hozzátartozóink, akik segítenek nekünk (az ismerősök és a barátok nem mentek át a vizsgán, nincs kedvem megbocsájtani nekik, vagy kioktatni őket). Talán azért, mert nem adtam fel: 15 kilót fogytam a szülés után, sokat edzek, angolul és oroszul tanulok. Ahogy gyakran mondják: ERŐS NŐ LETTEM!
Egy harminc éves, erős nő vagyok. Remélem, büszke vagy rám, fiam!
Mama
HARMINCNÉGYES LEVÉL
Üdvözöllek Fiam!
Néhány napja töltöttem be a harmincat, te pedig egy hónapon belül egy éves leszel. Hamarosan vissza szeretnék menni dolgozni. Tudod, hogy ez mit jelent?! Lehet, hogy naponta 10 órán keresztül is távol leszünk egymástól. Tudom, hogy ez nehéz lesz neked, de biztos vagyok benne, hogy nekem nehezebb lesz. Csak remélhetem, hogy nem fognak halálra idegesíteni a “jóakarók” lelkiismeretfurdalást okozó, érzéketlen megjegyzései: magára hagysz egy beteg gyereket; mi lesz a rehabilitációval?; Nem fogsz neki ezzel fájdalmat okozni?; hiszen Down-szindrómája van, fel kell magad áldozni.
A döntésem helyes (mélyen hiszek ebben). Lépésről lépésre jutok el oda, ahová akarok, elérem a kitűzött célt, csak következetesnek kell lennem! Amellett, hogy szültem egy Down-szindrómás gyereket, még jogom van álmodozni, megvalósítani a vágyaimat, karierrt csinálni! És ha ez valakinek nem tetszik, akkor sajnálom! Tudom, hogy szeretsz, és tudom, hogy akkor sem szűnsz meg szeretni engem, amikor majd munkába megyek!
A Mamád
Első fordításom (lengyel eredeti)
Listy do Syna - Wioletta Mikusek
LIST 1
Witaj Synu!
Piszę do Ciebie, choć wiem, że mi nie odpiszesz! Masz przecież dopiero dwa dni. Właśnie dziś 48 godzin po twoich narodzinach zdiagnozowano u Ciebie trisomię 21. Nic Ci to nie mówi?! Ja wiem! Mnie mówi jedno: “mamy problem synu!”.
A przecież miało być inaczej, synu! Miałeś być dużą zdrową dziewczynką! Jedyne, co się sprawdziło, to że jesteś duży (ważysz 3650).
Siedzę i patrzę przez szybę inkubatora, jak bezwładnie leży Twoje ciało. A przecież miało być inaczej, synu! Jeszcze dwa dni temu byłam inną osobą, teraz to, co było już nie wróci. Diagnozy synu są fatalne. Możesz mieć wadę serca, wadę układu pokarmowego, wadę nerek, białaczkę itd.
A intelektualnie nie będziesz rozwijał się dobrze. A przecież miało być inaczej, synu!
Bądź dzielny synu! Bo ja już nie mam siły. Ty musisz jej mieć za nas dwoje!
Mama.
LIST 10
Witaj synu!
Dopiero teraz Cię poznaję, Twoje zwyczaje, Twoje upodobania. Tak wiele czasu zabrał nam zespół Downa. Patrzę na Ciebie i wiedzę dwie osoby: Ciebie i zespół Downa. Zespół Downa to takie Twoje alter ego. Ty i on jesteście nierozerwalni. Tak, jak ja nie zmienię koloru skóry, czy długości palców, Ty nie pozbędziesz się nigdy jego. Mam więc wybór: albo go polubić, albo z nim walczyć! Tylko czy walka nie jest skazana z góry na porażkę?! Przecież jeśli zabije “jego” zabije też Ciebie!
Twoja mama.
RAZEM: 11 i 13
LIST 11
Cześć Stasiu!
Dziś przyszły wyniki kariotypu. Masz zespół Downa. W 21. parze chromosomów jest dodatkowy, trzeci chromosom. Teraz wedle ludzi i prawa jesteś osobą niepełnosprawną. Nie jesteś słodkim, zdrowym bobasem! Jesteś dzieckiem z trisimią 21. Kiedy dziś, po raz kolejny, zadawałam sobie pytanie: “dlaczego mnie to spotkało?”, uświadomiłam sobie, że to nie mnie, lecz Ciebie spotkało.
Mama.
LIST 13
Stasiu!
Dziś Twój Wielki Dzień. Twoje Chrzciny. Choć zostałeś już ochrzczony w Szpitalu, to nie chcę o tym pamiętać, bo to był smutny czas. Dziś chcę się cieszyć! Dziś chcę się radować! I nic nie przeszkodzi mojemu szczęściu! Jesteś małym aniołkiem! Aniołkiem z Trisomią 21.
Twoja Mama.
LIST 14
Witaj synu!
Chyba powoli zaczynam godzić się z tym, co się stało. Zresztą, czy mam inne wyjście? Owszem mam! Ale do czego by ono nas doprowadziło? Uświadomiłam sobie, że dzięki Tobie (a raczej dzięki Twojej wadzie genetycznej) stałam się lepszą matką!!! Kiedy urodziłam Marysie (Twoją siostrę) jeszcze leżąc w szpitalu zaplanowałam jej życie, edukację, kiedy zda First Certificate, a kiedy Telca z francuskiego lub niemieckiego. Zrozumiałam, że nie urodziłam was po to, żebyście spełniali moje oczekiwania, lecz po to, żebyście byli dobrymi i szczęśliwymi ludźmi.
Twoja siostra zawdzięcza Ci już tak wiele, choć jesteś taki malutki.
Mama.
LIST 18
Witaj synu!
Dziś byłam w Stowarzyszeniu Rodzin i Opiekunów Dzieci z Zespołem Downa "Bardziej Kochani". Bałam się tej wizyty, bałam się spojrzeć prawdzie w oczy. Bałam się, bo wiedziałam, że mnie nikt nie będzie oszukiwał. Nikt nie powie, że skończysz studia, wynajdziesz lekarstwo na raka, czy wejdziesz na najwyższy szczyt Świata. I miałam rację! Ta prawda jednak nie bolała. Dlaczego? Nie wiem. Może dlatego, że patrzyłam na ludzi, którzy przeszli przez to samo, a mimo to uśmiechają się. To dało nadzieję. Dało nadzieję, że będzie dobrze.
Śpij synu, bo już późno.
Mama.
LIST 21
Cześć Stasiu!
Dziś uświadomiłam sobie, że ludzie są bezwzględni, że ludzi nie mają szacunku dla czyjegoś cierpienia. Dziś zadzwoniła do mnie znajoma, która rozmawiając ze mną powiedziała, że nareszcie coś mi się w życiu nie udało. Mówiła o Tobie synu. Co powinnam zrobić synu? Jakich słów użyć? Czy może nie mówić nic? Doradź mi synu! Doradź, bo ja nie wiem!!!
Mama.
LIST 23
Witaj synu!
Męczy mnie już ta wszechogarniająca beznadzieja. Męczy mnie już to ciągłe zadawanie tych samych pytań: Za co? Dlaczego? Czemu to ma służyć?
Przecież w końcu powinnam zrozumieć, że tam „po drugiej stronie” nie ma znaczenia, ile kto ma chromosomów lub jakie wykształcenie zdobył! Tak naprawdę istotne jest, jakim się jest człowiekiem!Czy kiedyś wreszcie to zrozumiem?
Pomóż mi synu! Pomóż proszę!
Mama.
LIST 33
Synu!
Dziś kończę 30 lat. Co w ciągu tych lat udało mi się zrobić, a czego nie? Ile okazji straciłam, a ile zdołałam wykorzystać? Tego nie wiem. Wiem za to, że jestem 30-letnią zamężną kobietą z dwójką dzieci: 3,5letnią Marysią i z Tobą Stasiu (niespełna rocznym chłopcem z zespołem Downa). Jestem 30-letnią kobietą po wyższych studiach, bez pracy. Jestem 30-letnią kobietą o bladej twarzy i smutnych niebieskich oczach. Nie brzmi optymistycznie? To prawda, nigdy nie byłam dobra w robieniu bilansów z czegokolwiek (a tym bardziej z własnego życia).
Zatem czemu czuję się szczęśliwa!? Może dlatego, że nasza rodzina, mimo sztormów, trwa. Może dlatego, że mamy bliskich, którzy nas wspierają (znajomi i przyjaciele nie zdali egzaminu, nie mam ochoty dopuścić ich do poprawki). Może dlatego, że nie poddałam się: schudłam po porodzie 15 kilogramów, dużo ćwiczę, uczę się rosyjskiego i angielskiego... Co tu dużo mówić: SILNA ZE MNIE KOBIETA!
Jestem 30-letnią silną kobietą. Mam nadzieje, że jesteś za mnie dumny synu!
Mama.
LIST 34
Witaj synu!
Kilka dni temu skończyłam 30 lat, a Ty za miesiąc skończysz rok. Zamierzam wkrótce iść do pracy. Wiesz, co to oznacza?! Możemy nie widzieć się w ciągu dnia nawet 10 godzin. Wiem, że będzie to trudne dla Ciebie, ale mam wrażenie, że trudniejsze będzie dla mnie! Mam tylko nadzieje, że nie zabiją mnie wyrzuty sumienia i niewybredne komentarze “życzliwych”: zostawiasz chore dziecko; co z rehabilitacją?; nie będziesz mieć do siebie żalu?; przecież on ma zespół Downa powinnaś się poświęcić.
Decyzja moja jest słuszna (głęboko w to wierzę). Krok po kroku dojdę tam gdzie chcę, osiągnę wybrany cel, muszę tylko być konsekwentna! Mimo, że urodziłam dziecko z zespołem Downa mam prawo do marzeń, realizacji pragnień, kariery zawodowej! A jeśli komuś się to nie podoba, to trudno! Wiem, że Ty mnie kochasz i wiem, że nie przestaniesz kochać mnie nawet wówczas, gdy pójdę do pracy!
Twoja mama.
LIST 1
Witaj Synu!
Piszę do Ciebie, choć wiem, że mi nie odpiszesz! Masz przecież dopiero dwa dni. Właśnie dziś 48 godzin po twoich narodzinach zdiagnozowano u Ciebie trisomię 21. Nic Ci to nie mówi?! Ja wiem! Mnie mówi jedno: “mamy problem synu!”.
A przecież miało być inaczej, synu! Miałeś być dużą zdrową dziewczynką! Jedyne, co się sprawdziło, to że jesteś duży (ważysz 3650).
Siedzę i patrzę przez szybę inkubatora, jak bezwładnie leży Twoje ciało. A przecież miało być inaczej, synu! Jeszcze dwa dni temu byłam inną osobą, teraz to, co było już nie wróci. Diagnozy synu są fatalne. Możesz mieć wadę serca, wadę układu pokarmowego, wadę nerek, białaczkę itd.
A intelektualnie nie będziesz rozwijał się dobrze. A przecież miało być inaczej, synu!
Bądź dzielny synu! Bo ja już nie mam siły. Ty musisz jej mieć za nas dwoje!
Mama.
LIST 10
Witaj synu!
Dopiero teraz Cię poznaję, Twoje zwyczaje, Twoje upodobania. Tak wiele czasu zabrał nam zespół Downa. Patrzę na Ciebie i wiedzę dwie osoby: Ciebie i zespół Downa. Zespół Downa to takie Twoje alter ego. Ty i on jesteście nierozerwalni. Tak, jak ja nie zmienię koloru skóry, czy długości palców, Ty nie pozbędziesz się nigdy jego. Mam więc wybór: albo go polubić, albo z nim walczyć! Tylko czy walka nie jest skazana z góry na porażkę?! Przecież jeśli zabije “jego” zabije też Ciebie!
Twoja mama.
RAZEM: 11 i 13
LIST 11
Cześć Stasiu!
Dziś przyszły wyniki kariotypu. Masz zespół Downa. W 21. parze chromosomów jest dodatkowy, trzeci chromosom. Teraz wedle ludzi i prawa jesteś osobą niepełnosprawną. Nie jesteś słodkim, zdrowym bobasem! Jesteś dzieckiem z trisimią 21. Kiedy dziś, po raz kolejny, zadawałam sobie pytanie: “dlaczego mnie to spotkało?”, uświadomiłam sobie, że to nie mnie, lecz Ciebie spotkało.
Mama.
LIST 13
Stasiu!
Dziś Twój Wielki Dzień. Twoje Chrzciny. Choć zostałeś już ochrzczony w Szpitalu, to nie chcę o tym pamiętać, bo to był smutny czas. Dziś chcę się cieszyć! Dziś chcę się radować! I nic nie przeszkodzi mojemu szczęściu! Jesteś małym aniołkiem! Aniołkiem z Trisomią 21.
Twoja Mama.
LIST 14
Witaj synu!
Chyba powoli zaczynam godzić się z tym, co się stało. Zresztą, czy mam inne wyjście? Owszem mam! Ale do czego by ono nas doprowadziło? Uświadomiłam sobie, że dzięki Tobie (a raczej dzięki Twojej wadzie genetycznej) stałam się lepszą matką!!! Kiedy urodziłam Marysie (Twoją siostrę) jeszcze leżąc w szpitalu zaplanowałam jej życie, edukację, kiedy zda First Certificate, a kiedy Telca z francuskiego lub niemieckiego. Zrozumiałam, że nie urodziłam was po to, żebyście spełniali moje oczekiwania, lecz po to, żebyście byli dobrymi i szczęśliwymi ludźmi.
Twoja siostra zawdzięcza Ci już tak wiele, choć jesteś taki malutki.
Mama.
LIST 18
Witaj synu!
Dziś byłam w Stowarzyszeniu Rodzin i Opiekunów Dzieci z Zespołem Downa "Bardziej Kochani". Bałam się tej wizyty, bałam się spojrzeć prawdzie w oczy. Bałam się, bo wiedziałam, że mnie nikt nie będzie oszukiwał. Nikt nie powie, że skończysz studia, wynajdziesz lekarstwo na raka, czy wejdziesz na najwyższy szczyt Świata. I miałam rację! Ta prawda jednak nie bolała. Dlaczego? Nie wiem. Może dlatego, że patrzyłam na ludzi, którzy przeszli przez to samo, a mimo to uśmiechają się. To dało nadzieję. Dało nadzieję, że będzie dobrze.
Śpij synu, bo już późno.
Mama.
LIST 21
Cześć Stasiu!
Dziś uświadomiłam sobie, że ludzie są bezwzględni, że ludzi nie mają szacunku dla czyjegoś cierpienia. Dziś zadzwoniła do mnie znajoma, która rozmawiając ze mną powiedziała, że nareszcie coś mi się w życiu nie udało. Mówiła o Tobie synu. Co powinnam zrobić synu? Jakich słów użyć? Czy może nie mówić nic? Doradź mi synu! Doradź, bo ja nie wiem!!!
Mama.
LIST 23
Witaj synu!
Męczy mnie już ta wszechogarniająca beznadzieja. Męczy mnie już to ciągłe zadawanie tych samych pytań: Za co? Dlaczego? Czemu to ma służyć?
Przecież w końcu powinnam zrozumieć, że tam „po drugiej stronie” nie ma znaczenia, ile kto ma chromosomów lub jakie wykształcenie zdobył! Tak naprawdę istotne jest, jakim się jest człowiekiem!Czy kiedyś wreszcie to zrozumiem?
Pomóż mi synu! Pomóż proszę!
Mama.
LIST 33
Synu!
Dziś kończę 30 lat. Co w ciągu tych lat udało mi się zrobić, a czego nie? Ile okazji straciłam, a ile zdołałam wykorzystać? Tego nie wiem. Wiem za to, że jestem 30-letnią zamężną kobietą z dwójką dzieci: 3,5letnią Marysią i z Tobą Stasiu (niespełna rocznym chłopcem z zespołem Downa). Jestem 30-letnią kobietą po wyższych studiach, bez pracy. Jestem 30-letnią kobietą o bladej twarzy i smutnych niebieskich oczach. Nie brzmi optymistycznie? To prawda, nigdy nie byłam dobra w robieniu bilansów z czegokolwiek (a tym bardziej z własnego życia).
Zatem czemu czuję się szczęśliwa!? Może dlatego, że nasza rodzina, mimo sztormów, trwa. Może dlatego, że mamy bliskich, którzy nas wspierają (znajomi i przyjaciele nie zdali egzaminu, nie mam ochoty dopuścić ich do poprawki). Może dlatego, że nie poddałam się: schudłam po porodzie 15 kilogramów, dużo ćwiczę, uczę się rosyjskiego i angielskiego... Co tu dużo mówić: SILNA ZE MNIE KOBIETA!
Jestem 30-letnią silną kobietą. Mam nadzieje, że jesteś za mnie dumny synu!
Mama.
LIST 34
Witaj synu!
Kilka dni temu skończyłam 30 lat, a Ty za miesiąc skończysz rok. Zamierzam wkrótce iść do pracy. Wiesz, co to oznacza?! Możemy nie widzieć się w ciągu dnia nawet 10 godzin. Wiem, że będzie to trudne dla Ciebie, ale mam wrażenie, że trudniejsze będzie dla mnie! Mam tylko nadzieje, że nie zabiją mnie wyrzuty sumienia i niewybredne komentarze “życzliwych”: zostawiasz chore dziecko; co z rehabilitacją?; nie będziesz mieć do siebie żalu?; przecież on ma zespół Downa powinnaś się poświęcić.
Decyzja moja jest słuszna (głęboko w to wierzę). Krok po kroku dojdę tam gdzie chcę, osiągnę wybrany cel, muszę tylko być konsekwentna! Mimo, że urodziłam dziecko z zespołem Downa mam prawo do marzeń, realizacji pragnień, kariery zawodowej! A jeśli komuś się to nie podoba, to trudno! Wiem, że Ty mnie kochasz i wiem, że nie przestaniesz kochać mnie nawet wówczas, gdy pójdę do pracy!
Twoja mama.
Mese V.
Mese
Egyszer volt, hol nem volt élt egyszer egy Egyszarvú. Vagyis inkább Egyszarvúcska, mert még nem volt teljesen kifejlett példány. Az Unikornisok hosszú évszázadokig dalnokok, táncosok. színészek voltak, de az ipari forradalom miatt áttértek a jóval jövedelmezőbb könyvelői hivatásra. Az Egyszarvúcska szülei is ezt a pályát választották, és azt szerették volna, hogy lányuk{mert hogy lány volt} is ezt a foglalkozást űzze, ám benne még maradt valami az ősi vérből, ezért ehhez nem nagyon fűlt a foga.
Egyszer a kis Unikornis gondolt egyet, fogta a tarisznyáját, tett bele hamuba sült pogácsát, bort, egy jó oldal szalonnát és elindult hetedhét ország ellen.
Ahogy ment-mendegélt, egyszer csak a Krakkok városába ért. Úgy gondolta itt kitanulja a versfaragás mesterségét, és be is iratkozott Pan Twardowski Kreatív írás kurzusára. Az első nap ahogyan üldögélt a padjában, egyszer csak melléhuppant egy Sárkány. Vagyis inkább Sárkányka, mert még nem volt teljesen kifejlett példány. Az Egyszarvúcska ismert Sárkányokat, mert hogy a Sárkányok és az Egyszarvúak földje határos, sőt uralkodójuk is egy.
Szia Kislány! Mit keresel itt, a Krumplievők földjén?
Szia Sárkányka! Eljöttem, hogy kitanuljam az írás minden csínját-bínját. Ám egy Tűzokádó hogyan kerül ide?
A családom elküldött, hogy nézzem meg az ősi földet. Egyik felmenőm volt az a bizonyos waweli.- mutatott fel sokatmondóan a mesebeli lény.
A két képzeletbeli teremtmény nagyon jóban lett, egy barlangban laktak, sokat kávézgattak, és a Sárkány gyakorta elkisérte az Egyszarvút táncolni, mert minden Egyszarvúnak életeleme a tánc. Az Egyszarvút kissé zavarta, hogy a Sárkány túl gyakran fúj füstöt, de ezt is elnézte neki, mert amúgy szeretetreméltó kis szörnyecske volt.
Közeledett a félévi dalnokverseny. Ez mindig nagy esemény volt, mert a győztes alkotás megjelenhetett a Lampa nevű irodalmi lapban. Az Egyszarvúcska éjt-nappallá téve rótta a sorokat, írta szorgalmasan a jobbnál-jobb műveket. A Sárkányka meg csak olvasott vagy rugby-meccseket nézett. Meg kell hagyni, nagyon eszes kis tűzokádó volt, de épp annyira lusta is. Egy verset azért így is összehozott.
Elérkezett az ítélethozatal napja. Mindenki nagyon izgatott volt, még a Sárkányka is.
Nos, pupákok, itt az eredmény. Izgultok, mi? ÉS A GYŐZTES: az Egyszarvú!
Így a kis Unikornis megkapta méltán megérdemelt díját. Később is, amikor már világhírű poéta lett, elhalmozták díjakkal. Megkapta még az Arany Szarvszalag Rendet is, a tölgyfalombokkal. És hogy a Sárkánykából mi lett? Hírhedett kalandor, bejárta mind a hat világot, és azért ő is írt néhány jó könyvet.
A két képzeletbeli teremtmény azért még összefutott, amikor tehették, mert szerették egymást, és mert barátból és cipőből sohasem elég.
Itt a vége, fuss el véle!
Jegyzetek:
1, Az egyszarvú és a sárkány nem jelképez igazán semmit, csak az egyik kedvenc gyermekkori mesém 2 főszereplője. Egy Jambus nevű unikornis van benne, akinek a szülei azt szeretnék, hogy költő legyen, mert minden egyszarvú az, de ő csataló szeretne lenni. A másik szereplő egy Marcipán nevű kis sárkány, aki pedig lovag szeretne lenni. Össze is szövetkeznek, és el is foglalnak egy várat, ahol minden lovagot Jakabnak hívnak, ezért sorszámuk és ragadványnevük is van. Végül a várat megostromolja egy másik Sárkány, akiről kiderül, hogy Marcipán apja.
2, Barátból és cipőből sohasem elég: Férfiasan bevallom, ezt egy hűtőmágnesről vettem.
Egyszer volt, hol nem volt élt egyszer egy Egyszarvú. Vagyis inkább Egyszarvúcska, mert még nem volt teljesen kifejlett példány. Az Unikornisok hosszú évszázadokig dalnokok, táncosok. színészek voltak, de az ipari forradalom miatt áttértek a jóval jövedelmezőbb könyvelői hivatásra. Az Egyszarvúcska szülei is ezt a pályát választották, és azt szerették volna, hogy lányuk{mert hogy lány volt} is ezt a foglalkozást űzze, ám benne még maradt valami az ősi vérből, ezért ehhez nem nagyon fűlt a foga.
Egyszer a kis Unikornis gondolt egyet, fogta a tarisznyáját, tett bele hamuba sült pogácsát, bort, egy jó oldal szalonnát és elindult hetedhét ország ellen.
Ahogy ment-mendegélt, egyszer csak a Krakkok városába ért. Úgy gondolta itt kitanulja a versfaragás mesterségét, és be is iratkozott Pan Twardowski Kreatív írás kurzusára. Az első nap ahogyan üldögélt a padjában, egyszer csak melléhuppant egy Sárkány. Vagyis inkább Sárkányka, mert még nem volt teljesen kifejlett példány. Az Egyszarvúcska ismert Sárkányokat, mert hogy a Sárkányok és az Egyszarvúak földje határos, sőt uralkodójuk is egy.
Szia Kislány! Mit keresel itt, a Krumplievők földjén?
Szia Sárkányka! Eljöttem, hogy kitanuljam az írás minden csínját-bínját. Ám egy Tűzokádó hogyan kerül ide?
A családom elküldött, hogy nézzem meg az ősi földet. Egyik felmenőm volt az a bizonyos waweli.- mutatott fel sokatmondóan a mesebeli lény.
A két képzeletbeli teremtmény nagyon jóban lett, egy barlangban laktak, sokat kávézgattak, és a Sárkány gyakorta elkisérte az Egyszarvút táncolni, mert minden Egyszarvúnak életeleme a tánc. Az Egyszarvút kissé zavarta, hogy a Sárkány túl gyakran fúj füstöt, de ezt is elnézte neki, mert amúgy szeretetreméltó kis szörnyecske volt.
Közeledett a félévi dalnokverseny. Ez mindig nagy esemény volt, mert a győztes alkotás megjelenhetett a Lampa nevű irodalmi lapban. Az Egyszarvúcska éjt-nappallá téve rótta a sorokat, írta szorgalmasan a jobbnál-jobb műveket. A Sárkányka meg csak olvasott vagy rugby-meccseket nézett. Meg kell hagyni, nagyon eszes kis tűzokádó volt, de épp annyira lusta is. Egy verset azért így is összehozott.
Elérkezett az ítélethozatal napja. Mindenki nagyon izgatott volt, még a Sárkányka is.
Nos, pupákok, itt az eredmény. Izgultok, mi? ÉS A GYŐZTES: az Egyszarvú!
Így a kis Unikornis megkapta méltán megérdemelt díját. Később is, amikor már világhírű poéta lett, elhalmozták díjakkal. Megkapta még az Arany Szarvszalag Rendet is, a tölgyfalombokkal. És hogy a Sárkánykából mi lett? Hírhedett kalandor, bejárta mind a hat világot, és azért ő is írt néhány jó könyvet.
A két képzeletbeli teremtmény azért még összefutott, amikor tehették, mert szerették egymást, és mert barátból és cipőből sohasem elég.
Itt a vége, fuss el véle!
Jegyzetek:
1, Az egyszarvú és a sárkány nem jelképez igazán semmit, csak az egyik kedvenc gyermekkori mesém 2 főszereplője. Egy Jambus nevű unikornis van benne, akinek a szülei azt szeretnék, hogy költő legyen, mert minden egyszarvú az, de ő csataló szeretne lenni. A másik szereplő egy Marcipán nevű kis sárkány, aki pedig lovag szeretne lenni. Össze is szövetkeznek, és el is foglalnak egy várat, ahol minden lovagot Jakabnak hívnak, ezért sorszámuk és ragadványnevük is van. Végül a várat megostromolja egy másik Sárkány, akiről kiderül, hogy Marcipán apja.
2, Barátból és cipőből sohasem elég: Férfiasan bevallom, ezt egy hűtőmágnesről vettem.
2010. február 24., szerda
2010. február 18., csütörtök
2010. február 3., szerda
A film
Megnéztem az új Almodovar-filmet. A moziban a vetítés megkezdésére összegyűlt 8 ember. Ez már egész kis tömegnek számít ezen a helyen. Mint már mondtam, olyannyira kevesen szoktak itt lenni, hogy kialakult bennem az, hogy nem szeretem ha az előttem lévő sorokban ülnek, pláne ha még az enyémben is. Bár mondjuk ez csak ezen a helyen van így.
A film maga jó volt, kevés buzulással, ami Almodovartól elég szokatlan. Talán ezért sem az egyik leghatásosabb műve, nincs benne sokkolás, már-már játékosnak mondanám. Nagyon tetszettek benne a névváltoztatás motívuma, a szőke lány keblei és persze Penelope Cruz. Egy időben gyűjtöttem is a filmjeit, ennek persze az volt a fő oka, hogy hasonlított Bohóra.
Megpróbáltam végignézni a stáblistát is, de már az elején kikapcsolták.
Annak azért nagyon örülök, hogy végre megint kultúrálódtam. Az utóbbi időben a kultúrára való éhség is kiveszett belőlem, és az jó, hogy ez kezd visszatérni.
A film maga jó volt, kevés buzulással, ami Almodovartól elég szokatlan. Talán ezért sem az egyik leghatásosabb műve, nincs benne sokkolás, már-már játékosnak mondanám. Nagyon tetszettek benne a névváltoztatás motívuma, a szőke lány keblei és persze Penelope Cruz. Egy időben gyűjtöttem is a filmjeit, ennek persze az volt a fő oka, hogy hasonlított Bohóra.
Megpróbáltam végignézni a stáblistát is, de már az elején kikapcsolták.
Annak azért nagyon örülök, hogy végre megint kultúrálódtam. Az utóbbi időben a kultúrára való éhség is kiveszett belőlem, és az jó, hogy ez kezd visszatérni.
2010. február 2., kedd
Kérdés
Vasárnap megint elolvastam a Sörgyári capriccio-t. Vannak olyan alkotások, amiket már annyiszor megnéztél, elolvastál, meghallgattál, hogy szinte az életed részévé váltak. Arra lennék kiváncsi, hogy ha ennek a blognak van-e egyáltalán olvasója, akkor neki melyek ezek az alkotások. Írjatok nyugodtan a Kommentarze rovatba.
Találkozások (talán) III.
Andrzej Stasiuk azt írta a Hogyan lettem íróban{Jak zostałem pisarzem}, hogy mindig is rockstar akart lenni, és nem író. Persze, én is akartam rap-star lenni, de az írók mindig is fontos helyet foglaltak el az életemben.
Először Páskándi Gézával találkoztam. Emlékszem, éppen filléreket{szó szerint, akkor még létezett ilyen pénznem} számolgattam apám irodájának padlóján, amikor belépett, és kezet fogott velem. Apámnak valahonnan ismerőse volt, ha nem is baráti, de nagyon jó viszonyban voltak egymással. Ez volt az első találkozásom egy íróval.
A következő talán a 2003-es könyvfesztivál, és Mario Vargas Llosa. 68 éves volt, de látszott rajta, hogy még most is átugrana. Ez amúgy is az első hosszabb kirándulásom volt teljesen egyedül, emlékszem, nem is mentem be aznap fizika órára, és Pocsai megüzente, hogy megbuktat. Persze, szokás szerint átmentem. Találkoztam még itt Esterházyval is{akkor még mint embert is szerettem, ma már talán mint írót sem}, Per Olov Enquisttel és ekkor vettem meg az első lengyel könyvemet is, a Lengyel-ruszki háborút a fehér-piros lobogó alattat.
2003 decemberében találkoztam Gyurka bácsival. Extatikus élmény volt, emlékszem, utána a Templomkertben cigiztem, otthon pedig Dream Theaterre táncoltam.
2004-ben jött Günther Grass és Kertész Imre. Persze, mint mindig, Békés Pál már akkor is ott volt.
2005 decemberében találkoztam Zilahy Péterrel. Még a Czarne honlapján olvastam az Utolsó ablakzsiráfról, és kiváncsi lettem rá. Rajtam kívül még 2 érdeklődő volt. Egy lányka a verseiről kérdezgette, egy fickó pedig tudálékos kérdéseket tett fel, megemlítve többek között Dragomán Györgyöt is{mindig azt hittem, hogy Dragomán György egy nagydarab, szakállas fickó, olyan Balassa Péteri alkat(már ha mond bárkinek ez valamit) erre kiderült, hogy alacsony, szemüveges és még hadar is. De ha Szabó T. Annával járhatnék egyszer...} Ezek után Zilahy meredten nézett engem, hogy én is kérdezzek már valamit, de mivel én még egy sorát sem olvastam, ezért csak ültem ott, és bájosan mosolyogtam. Ekkor arra hivatkozva, hogy biztosan feszélyez a bent lévő kamera, kiküldte az Alföld Tv operatőrét is. Rajtam azonban ez sem segített.
2006-ban láttam Jaume Cabrét, Csingiz Ajtmatovot és Temesi Ferencet. Ajtmatoot csak a dedikálópultnál. Cabré talán a Bartók-teremben lehetett. Mivel valószínűleg én voltam ott az egyetlen nem spanyol szakos az ELTÉ-ről, mindenki csak mosolygott rám, hogy végre egy érdeklődő. Cabré, aki a Pamano zúgásának{A legtökéletesebb könyv, amit eddig olvastam} bemutatójára jött, eléggé egykedvűen nyilatkozgatott, az asztalra könyökölve, fejét öklén pihentetve, de körülötte mindenki dőlt a nevetéstől.
Temesihez akkor toppantam be, amikor a találkozó már elkezdődött, így amikor beléptem, már a beszélgető írók és az elragadott közönség közé kerültem. Kissé megtörtem a csodát, de az elbűvölő mosolyommal tüstént visszaragasztottam. Gabito 60 évesen is ugyanolyan beatnik kamasz volt, rengeteg bölcsességgel és pimaszsággal. Ha választani kellene, talán ő és Zilahy Péter az, akikhez legközelebb áll az írói nyelvem{már ha nekem van ilyen}.
2007, megint Könyvfesztivál: Umberto Eco. Mint már számtalanszor elmondtam, Eco egy nagy bohóc. Mihelyst belépett, odament, és megszeretgette a fordítókat, pózolt a fotósoknak aztán ontotta a bon-motokat. Látszott azon az emberen, hogy 18 éves kora óta azt csinálja, amit szeret, és ez boldoggá teszi.
2007 november: Salman Rushdie. Fanniékkal álltam sorba, megkaptam az aláírásomat, utána mehettem a dolgomra. Jó volt, mert láthattam az öreget, de azért a sör utána jobban esett Fannival. Ja, és Rosszabbikénem olyan kaját csinált, aminél finomabbat azóta sem ettem. Ha nagyon éhes vagyok, mindig az jut eszembe.
Krakkóban találkoztam Mrożekkel és Houllebecq-kel. Mrożek még mindig nem heverte ki az agyvérzést, így elég lassan írt. Mikor odaértem, megkérdezte TŐLEM, hogy ihat-e egy korty vizet? Mondtam neki, hogy természetetesen.
Houllebecq-et már leírtam.
2009-hez tartozik még Huelle és Stasiuk is, de ezekről is készült már feljegyzés itt.
Egyszer láttam a Nyugati aluljárójában Sárközi Mátyást és a nyíregyházi vasútállomáson Tóth Krisztinát.
Bayer Zsolt estjén is voltam, de az inkább politikai volt, mint irodalmi.
Február 17-én jön Krzysztof Varga. Még nem vagyok benne biztos, hogy megyek.
Végezetül egy anekdota: Vámos Miklós egyszer volt egy Örkény író-olvasó találkozón. Örkény volt az író, Vámos az olvasó. Az egyetlen. Örkény egyszer csak megkérdezte: Kiváncsi vagyok, ki teszi fel az első kérdést?
Először Páskándi Gézával találkoztam. Emlékszem, éppen filléreket{szó szerint, akkor még létezett ilyen pénznem} számolgattam apám irodájának padlóján, amikor belépett, és kezet fogott velem. Apámnak valahonnan ismerőse volt, ha nem is baráti, de nagyon jó viszonyban voltak egymással. Ez volt az első találkozásom egy íróval.
A következő talán a 2003-es könyvfesztivál, és Mario Vargas Llosa. 68 éves volt, de látszott rajta, hogy még most is átugrana. Ez amúgy is az első hosszabb kirándulásom volt teljesen egyedül, emlékszem, nem is mentem be aznap fizika órára, és Pocsai megüzente, hogy megbuktat. Persze, szokás szerint átmentem. Találkoztam még itt Esterházyval is{akkor még mint embert is szerettem, ma már talán mint írót sem}, Per Olov Enquisttel és ekkor vettem meg az első lengyel könyvemet is, a Lengyel-ruszki háborút a fehér-piros lobogó alattat.
2003 decemberében találkoztam Gyurka bácsival. Extatikus élmény volt, emlékszem, utána a Templomkertben cigiztem, otthon pedig Dream Theaterre táncoltam.
2004-ben jött Günther Grass és Kertész Imre. Persze, mint mindig, Békés Pál már akkor is ott volt.
2005 decemberében találkoztam Zilahy Péterrel. Még a Czarne honlapján olvastam az Utolsó ablakzsiráfról, és kiváncsi lettem rá. Rajtam kívül még 2 érdeklődő volt. Egy lányka a verseiről kérdezgette, egy fickó pedig tudálékos kérdéseket tett fel, megemlítve többek között Dragomán Györgyöt is{mindig azt hittem, hogy Dragomán György egy nagydarab, szakállas fickó, olyan Balassa Péteri alkat(már ha mond bárkinek ez valamit) erre kiderült, hogy alacsony, szemüveges és még hadar is. De ha Szabó T. Annával járhatnék egyszer...} Ezek után Zilahy meredten nézett engem, hogy én is kérdezzek már valamit, de mivel én még egy sorát sem olvastam, ezért csak ültem ott, és bájosan mosolyogtam. Ekkor arra hivatkozva, hogy biztosan feszélyez a bent lévő kamera, kiküldte az Alföld Tv operatőrét is. Rajtam azonban ez sem segített.
2006-ban láttam Jaume Cabrét, Csingiz Ajtmatovot és Temesi Ferencet. Ajtmatoot csak a dedikálópultnál. Cabré talán a Bartók-teremben lehetett. Mivel valószínűleg én voltam ott az egyetlen nem spanyol szakos az ELTÉ-ről, mindenki csak mosolygott rám, hogy végre egy érdeklődő. Cabré, aki a Pamano zúgásának{A legtökéletesebb könyv, amit eddig olvastam} bemutatójára jött, eléggé egykedvűen nyilatkozgatott, az asztalra könyökölve, fejét öklén pihentetve, de körülötte mindenki dőlt a nevetéstől.
Temesihez akkor toppantam be, amikor a találkozó már elkezdődött, így amikor beléptem, már a beszélgető írók és az elragadott közönség közé kerültem. Kissé megtörtem a csodát, de az elbűvölő mosolyommal tüstént visszaragasztottam. Gabito 60 évesen is ugyanolyan beatnik kamasz volt, rengeteg bölcsességgel és pimaszsággal. Ha választani kellene, talán ő és Zilahy Péter az, akikhez legközelebb áll az írói nyelvem{már ha nekem van ilyen}.
2007, megint Könyvfesztivál: Umberto Eco. Mint már számtalanszor elmondtam, Eco egy nagy bohóc. Mihelyst belépett, odament, és megszeretgette a fordítókat, pózolt a fotósoknak aztán ontotta a bon-motokat. Látszott azon az emberen, hogy 18 éves kora óta azt csinálja, amit szeret, és ez boldoggá teszi.
2007 november: Salman Rushdie. Fanniékkal álltam sorba, megkaptam az aláírásomat, utána mehettem a dolgomra. Jó volt, mert láthattam az öreget, de azért a sör utána jobban esett Fannival. Ja, és Rosszabbikénem olyan kaját csinált, aminél finomabbat azóta sem ettem. Ha nagyon éhes vagyok, mindig az jut eszembe.
Krakkóban találkoztam Mrożekkel és Houllebecq-kel. Mrożek még mindig nem heverte ki az agyvérzést, így elég lassan írt. Mikor odaértem, megkérdezte TŐLEM, hogy ihat-e egy korty vizet? Mondtam neki, hogy természetetesen.
Houllebecq-et már leírtam.
2009-hez tartozik még Huelle és Stasiuk is, de ezekről is készült már feljegyzés itt.
Egyszer láttam a Nyugati aluljárójában Sárközi Mátyást és a nyíregyházi vasútállomáson Tóth Krisztinát.
Bayer Zsolt estjén is voltam, de az inkább politikai volt, mint irodalmi.
Február 17-én jön Krzysztof Varga. Még nem vagyok benne biztos, hogy megyek.
Végezetül egy anekdota: Vámos Miklós egyszer volt egy Örkény író-olvasó találkozón. Örkény volt az író, Vámos az olvasó. Az egyetlen. Örkény egyszer csak megkérdezte: Kiváncsi vagyok, ki teszi fel az első kérdést?
Végre megint elkezdtem aktív életet élni. Ezt persze csak magamhoz képest értem, ma is csináltam valami értelmeset, és fogok is. Este meg szerintem megnézem az új Almodovar-filmet. Kissé szánalmasnak tűnhet, hogy ezt egyedül teszem, de egyrészt szeretek egyedül filmet nézni, másrészt újabban, ha van velem valaki, akkor fennhangon hülye kérdéseket teszek fel, mint pl.: -Lesznek-e a filmben csöcsök?{A mai kor filmgyártására jellemző módon erre eddig mindig igenlő választ kaptam a képsorok alapján}. Különben is, néztem én már egyedül is filmet! Egy dán alkotás volt, marionettfigurákkal{lásd: http://port.hu/zsinoron_strings/pls/fi/films.film_page?i_film_id=68448&i_city_id=3372&i_county_id=-1&i_topic_id=2 }. A kutya se akarta rajtam kívül megnézni, de mivel másnap is visszamentem, ezért levetítették nekem. Olyan volt, mintha lenne egy mozim. Beléptem, intettem a gépésznek, hogy kezdheti, ő visszaintett hogy rendben. A film közben pisilnem kellett, ezért kimentem, de nyitva hagytam az ajtókat, hogy legalább halljam a filmet.
Sokat emlegettük, hogy milyen lesz az, amikor már Montyka már nem tud felugrani az ágyra. Úgy néz ki, hogy ez az idő most jött el.
Sokat emlegettük, hogy milyen lesz az, amikor már Montyka már nem tud felugrani az ágyra. Úgy néz ki, hogy ez az idő most jött el.
2010. január 28., csütörtök
Ök is én vagyok
http://www.youtube.com/watch?v=riANXPBowVI&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=3K-SCQNN1UQ
http://www.youtube.com/watch?v=tm31-2INdfQ
http://www.youtube.com/watch?v=X6jvhfKm6Ko&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=G0aOGK7_yFA
http://www.youtube.com/watch?v=W70LZxzp2js
http://www.youtube.com/watch?v=DwQbPgouUYo
http://www.youtube.com/watch?v=-vWhdz5svvQ
http://www.youtube.com/watch?v=be7O4m9rOZE
http://www.youtube.com/watch?v=9NHIHiFtuEI
http://www.youtube.com/watch?v=3K-SCQNN1UQ
http://www.youtube.com/watch?v=tm31-2INdfQ
http://www.youtube.com/watch?v=X6jvhfKm6Ko&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=G0aOGK7_yFA
http://www.youtube.com/watch?v=W70LZxzp2js
http://www.youtube.com/watch?v=DwQbPgouUYo
http://www.youtube.com/watch?v=-vWhdz5svvQ
http://www.youtube.com/watch?v=be7O4m9rOZE
http://www.youtube.com/watch?v=9NHIHiFtuEI
Szívtakarítás
Ki kéne takarítanom a szívem, hogy ne a fájására ébredjek, és kéne valaki, aki beléköltözik.
2010. január 25., hétfő
Jó, tudom, rámjött a graphománia. Az előző bejegyzések elég szomorkásra sikeredtek, ezért jöjjön most valami vidám is.
Drága jó anyámnak megjósolta egyszer egy cigányasszony, hogy én híres leszek.
- Hát tudom én, hogy az Isten adta a szájába a szavakat. Nekem is ő adja. Szerinted tudom én jóslás közben, hogy miket fogok mondani a következő pillanatban?
Drága jó anyámnak megjósolta egyszer egy cigányasszony, hogy én híres leszek.
- Hát tudom én, hogy az Isten adta a szájába a szavakat. Nekem is ő adja. Szerinted tudom én jóslás közben, hogy miket fogok mondani a következő pillanatban?
Búcsúzások
Kerekperecevő hiányzott így, le is seggfejeztem Tinódit még aznap. Nem érdemelte meg, de szomorú voltam. Wielka Parada Smoków, Stary Port és egy kebab a Plac Wszystkych Świętychnél.Emlékszem, Dulihugi vigasztalgatott, mert érezte, hogy mennyire hiányzik az a kis, bolond buksza.
Minden Táncparkettek Ördöge még mindig fontos nekem, mégha gyakran eléggé ellentétes érzések kavarognak bennem, és mégha elég gyakran meghülyülök is.
Minden Táncparkettek Ördöge még mindig fontos nekem, mégha gyakran eléggé ellentétes érzések kavarognak bennem, és mégha elég gyakran meghülyülök is.
Everybody drinks here vodka and beer
Elindulsz, csodát várva, néha meg is történik, de egyre ritkábban mostanság. Bemész egy knajpába. Mivel már kilenc éve jársz knajpákba, megvannak a törzshelyeid, persze, ha időközben meg nem szűnnek. Van olyan, aminek még az ajtaját is befalazták, és csak azok tudják, hogy volt ott valami, akik odajártak, dawno-dawno temu. A knajpában ugyanazok az emberek, akiket 9 éve látsz. Nem szereted őket, de nem is gyűlölöd, ők is hasonlóképpen vannak veled. Persze már annyit láttátok egymást, hogy ha az utcán találkoztok, már köszöntök egymásnak, hiába egymás nevét sem tudjátok. Még így is könnyebb dolgod van velük, mint Bohónak, akinek nem szeretnek, sőt egy pindurit gyűlölnek is. Nem sikerült megdugniuk, és ez nem esett jól a büszkeségüknek. Kakasok a szemétdombon, nagyfokú frusztrációval, jól elvannak egymással, egymás között házasodnak, biztosítják egymásnak, hogy ne kelljen belegondolniuk, mennyire is siralmas az életük. Szóval nem sok emberi arcot látsz, amit csókoltatni lehetne. Ha pedig mégis, az már minimum Pesten él. Egy idő után felmerül benned, hogy mi a faszt keresel te itt, nem itt kéne lenned. Persze senki sem kényszerít rá, hogy itt legyél, de még nincs kedved hazamenni. Másnap reggel megint megfogadod, hogy inkább Debrecenben fogsz bulizni a Bratankikkal. Ez így is lesz, mert jön az utolsó közös tavasz, amit még együttöltötök.
Mese IV.
Egyszer volt, hol nem volt, az óperenciás tengeren innen, az üveghegyen túl, ahol a kurta farkú malac túr, élt egyszer egy világszép királykisasszony. Olyan szép volt, hogy a napra lehetett nézni, de rá nem. Emelett még jól is tudott rajzolni, és mindig is szerette a szép ruhákat. Egy nap oda is állt szülei elé, és így szólt:
-Felséges atyám és anyám! Én kitanulnám a divattervezői mesterséget!
-Megbolondultál leányom! Varrónő akarsz lenni? A te dolgod az, hogy egy jóképű herceg felesége legyél, aki képes halálunk után eligazgatni a birodalmat. Tudod nagyon jól, hogy bátyjádra nem számíthatunk, mert ő saját maga álomvilágát igazgatja, amelybe más emberfiának nincs belépése. - mondta a királyné.
A királylány még az éj folyamán, komornája és bizalmasa, Zsanett segítségével apródruhát öltött, és elindult Frankhonba, hogy ott divattervező legyen belőle.
Párizsban sorra járta a nagy divattervezők műhelyeit, ám sehol sem volt szükség új inasra. Ahogy ott üldögélt szomorúan a Montmartre-on, a Sacre Coeur előtt, arra sétált épp Jean-Paul Gaultier, aki meglátva a hercegnőt, így szólt:
-Hé, te apród, milyen helyre kis zekéd van!
-Köszönöm, nemes uram! Én magam terveztem. - mondta Zsuzsanna.
-Látom rajtad, hogy tehetséges vagy, gyere el hozzám legénynek. - szólt JP.
A hercegkisasszony megtanulta a mesterséget, és ruhái hamarosan messze földön híresek lettek. Hamarosan jött a hír, hogy a hercegkisasszony szülei nagy bállal ünneplik meg frigyre lépésük huszonötödik évfordulóját, és a királynő ruháját pont Jean-Paultól rendelték. A divattervező tudta Zsuzsanna titkát, - mert még kapcsolatuk elején szomorúan kellett konstatálnia, hogy a legény nem legény, ezért nem is alkalmas nemi eltévelyedéseinek kielégítésére – ezért rábízta a ruha megtervezését. A királykisasszony éjt nappallá téve dolgozott, míg végül elkészült a csodaszép ruha.
Olyan gyönyörű volt abban a ruhában a királyné, hogy mindenkit elhomályosított szépségével. Az estélyen aratott sikerétől eltelve a királyné magához hívatta a ruha tervezőjét.
-Divattervező uram, szeretnélek megjutalmazni, azt kérhetsz tőlem, amit csak akarsz. - mondta.
-Felséges asszonyom, tudd meg, hogy én nem legény vagyok, hanem régen nem látott leányod! - felelt a hercegnő.
A királyné nagyon megörült leányának, aki már nagyon hiányzott neki. Nagy ünnepséget rendeztek a hazatérés tiszteletére, és a hercegnő attól kezdve a legnagyobb családi támogatással űzte tovább mesterségét.
A harmincas éveiben aztán férjhez ment egy jóképű herceghez.
Itt a vége, fuss el véle!
-Felséges atyám és anyám! Én kitanulnám a divattervezői mesterséget!
-Megbolondultál leányom! Varrónő akarsz lenni? A te dolgod az, hogy egy jóképű herceg felesége legyél, aki képes halálunk után eligazgatni a birodalmat. Tudod nagyon jól, hogy bátyjádra nem számíthatunk, mert ő saját maga álomvilágát igazgatja, amelybe más emberfiának nincs belépése. - mondta a királyné.
A királylány még az éj folyamán, komornája és bizalmasa, Zsanett segítségével apródruhát öltött, és elindult Frankhonba, hogy ott divattervező legyen belőle.
Párizsban sorra járta a nagy divattervezők műhelyeit, ám sehol sem volt szükség új inasra. Ahogy ott üldögélt szomorúan a Montmartre-on, a Sacre Coeur előtt, arra sétált épp Jean-Paul Gaultier, aki meglátva a hercegnőt, így szólt:
-Hé, te apród, milyen helyre kis zekéd van!
-Köszönöm, nemes uram! Én magam terveztem. - mondta Zsuzsanna.
-Látom rajtad, hogy tehetséges vagy, gyere el hozzám legénynek. - szólt JP.
A hercegkisasszony megtanulta a mesterséget, és ruhái hamarosan messze földön híresek lettek. Hamarosan jött a hír, hogy a hercegkisasszony szülei nagy bállal ünneplik meg frigyre lépésük huszonötödik évfordulóját, és a királynő ruháját pont Jean-Paultól rendelték. A divattervező tudta Zsuzsanna titkát, - mert még kapcsolatuk elején szomorúan kellett konstatálnia, hogy a legény nem legény, ezért nem is alkalmas nemi eltévelyedéseinek kielégítésére – ezért rábízta a ruha megtervezését. A királykisasszony éjt nappallá téve dolgozott, míg végül elkészült a csodaszép ruha.
Olyan gyönyörű volt abban a ruhában a királyné, hogy mindenkit elhomályosított szépségével. Az estélyen aratott sikerétől eltelve a királyné magához hívatta a ruha tervezőjét.
-Divattervező uram, szeretnélek megjutalmazni, azt kérhetsz tőlem, amit csak akarsz. - mondta.
-Felséges asszonyom, tudd meg, hogy én nem legény vagyok, hanem régen nem látott leányod! - felelt a hercegnő.
A királyné nagyon megörült leányának, aki már nagyon hiányzott neki. Nagy ünnepséget rendeztek a hazatérés tiszteletére, és a hercegnő attól kezdve a legnagyobb családi támogatással űzte tovább mesterségét.
A harmincas éveiben aztán férjhez ment egy jóképű herceghez.
Itt a vége, fuss el véle!
Mese III.
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy Nyuszika. Szép családja volt, az apukája, egy szemüveges Nyúl, a Káposzta- és Répaügyi Minisztériumban dolgozott, anyukája pedig híres gasztronómiai szakíró volt, a népszerű Gyorsan, finomat...répából című könyv szerzője. Íráshoz való tehetségét apjától, a neves filozófustól örökölte, kinek fő műve a Vetés, mint akarat és képzet volt.Bár szerető családi környezet vette körül, azért a Nyuszi valami másra vágyott, ezért elment országot-világot látni. Ahogy ment-mendegélt, egyszer csak egy sűrű-sötétlő erdőbe jutott, de itt igazából nem történt vele semmi különös, úgyhogy tovább is ment.Egyszer csak egy városba ért. Ahogy szedegette apró tappancsait, egy nagybajúszú ember fülön fogta, és zsupsz!, már vitte is. Mint később kiderült, a nagybajuszú a Nagy Bartini volt, a világhírű bűvész, a Nyusziból pedig a Húzd ki a nyulat a kalapból! mutatvány címszereplője lett. Nyugis állás volt, jól fizetett, volt egy Karesz nevű kollégája, akivel együtt cigizgettek és kávéztak a cilinderben, a kihúzásra várva. Időnként még rum is került a kávé mellé. A Nyuszinak volt egy futó kalandja egy galambbal is, aki a Nagy Bartini kabátujjában lakott.Ám egy napon a Nagy Bartini így szólt:- No, te Nyúl! Eladtatalak a Sportminisztériumnak. Te leszel a Tájfutó Világbajnokság kabalaállata.A Nyuszi nagy népszerűségre tett szert, mint kabalaállat, mindenki szerette, rajongói oldalai alakultak különböző közösségi portálokon. Így nem véletlen, hogy a Nyusziból celeb lett, egyszer még a Vacsorasatába is meghívták, de kiderült, hogy nem szereplőnek akarták, hanem főételnek. Mint minden rendes celeb, márcsak munkaköri kötelességből, rákapott a piára és a kokainra. Ám csillaga hamarosan leáldozott, és addig-addig csúszogatott lefelé a lejtőn, még egy elvonón találta magát, ahol alkohol-, drog-, és répafüggőséget gyógyítottak. A terápián főként kiöregedett Húsvéti Nyuszik vettek részt, akik a régi, dicső napokat emlegették folyton. A Nyuszika szépen lassan lejött a szerekről, és találkozott egy barnaszőrű, gyönyörű, vékony divattervező Nyuszilánnyal, akinek gyilkos humora is volt. Hamarosan egybekeltek, a Nyuszilányból híres tervező lett, a Nyuszika pedig az anyai ágat folytatva, elismert író lett, és a John Updike Alapítvány elnöke. Boldogan éltek, míg meg nem haltak számos gyermekük és azok leszármazottai körében. Ahogy ez a nyulaknál már csak lenni szokott.
Mese II.
Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren innen, az üveghegyen túl, ott ahol a kurta farkú malac túr, élt egyszer dalnok, a jogosan meg nem értett Veszprémi Lantos Tamás.
Ez a dalnok egyszer csak meghívást kapott a távoli Mátyásföldi Királyságba, hogy ott udvari költő legyen.Erősen furcsállotta, hogy nem létező híre oly távoli országokba is elért, de azt gondolta magában: mindegy, fő , hogy végre elismerik tehetségét.
Vándorlásai során egyszer csak elért az Angyalföldi Királyság egyik kis falvába. Mivel pénze nem sok volt, az emberek jóindulatára számítva – amely, mint tudjuk, a mai világban egyre kevesebb – különböző házaknál kért bébocsájtatást. Az emberek nem akartak szállást adni, ezért azt tanácsolták neki, hogy menjen a kovácshoz.
A kovács műhelyében egy lány készített éppen egy kovácsolt vas negyvenkettest. A leány elbűvölő szépségű volt, de a dalnok a szívét egy erdőtündérnél hagyta, és szerelme elárulásának tekintette volna a legkisebb vágyakozó pillantást is.
-Jó napot leány! Veszprémi Lantos Tamás vagyok, dalnok. Lenne-e nálatok szállás számomra?
-Jó napot dalnok! Marianna vagyok, a kovács lánya. Egy szegény vándor számára nálunk mindig van hely.
Estefelé megérkezett a kovács is a lópatkolásból, szépen asztalhoz ültek, megvacsoráltak, aztán nyugovóra tértek.
Reggel, amikor a dalnok továbbindult volna, egyszer csak elélépett Marianna.
-Dalnok, hadd menjek veled, nem nekem való a kovács mesterség.
-Gyere velem nyugodtan, leány!- mondta Tamás, a nyugalom álcáját felvéve, ám belül izgulva, hogy hogyan is fog vigyázni erre a lányra. Felrémlettek előtte ifjú korának lovagtörténetei is.
Mentek-mendegéltek, a dalnok magáról és az erdőtündérről mesélt, közben verseit szavalta. Este a fogadóban Mariannának már lecsúszott két deci vodka.
A következő nap is mentek-mendegéltek, a dalnok magáról és az erdőtündérről mesélt, közben verseit szavalta. Este a fogadóban Mariannának már lecsúszott egy egész üveg vodka.
A rákövetkező nap is mentek-mendegéltek, a dalnok magáról és az erdőtündérről mesélt, közben verseit szavalta. Este a fogadóban Marianna már azon gondolkodott, hogy rá kéne szokni a dohányzásra.
Végre elérkeztek a Mátyásföldi Királyságba. A dalnokot és leányt a királyi pár színe elé vezették.
-Felséges királyi pár! Fogadjátok legmélyebb hálámat, hogy udvari költőtök lehetek. Igérem, naponta foglak szórakoztatni benneteket költeményeimmel!
-Dalnok! Tudd meg, nem verseid miatt hivattunk ide, hanem amiatt, mi orrod alatt van! Bajszod varázserővel bír, és csak az törheti meg az átkot, mi fiunkon van.- mondta a király.
-Felséges királyom, de hát bajszom legszebb férfi ékem! Na mindegy, vágjátok le.
A bajszot levágták, a közeli tóba dobták, ahonnan elő is jött az elátkozott királyfi.
A herceg mihelyst meglátta a kovács lányát, odalépett hozzá, és azt mondta:
-Te vagy a legszebb leány, akit valaha láttam! Légy a feleségem!
-Jó, még mindig jobb királynénak lenni, mint kovácsnak. Tapasztalatnak jó lesz.
Meg is tartották a lagzit, és boldogan éltek, amíg ki nem derült, hogy nem is illenek egymáshoz, ekkor elváltak, és Mariannáé lett a fele királyság.
A dalnok pedig, kinek historikus végzettsége is volt, a II. Csombok Ferenc Intézet igazgatója lett. II. Csombok Ferenc Mátyásföld legnépszerűbb és legjobb juralkodója volt.
Itt a vége, fuss el véle!
Ez a dalnok egyszer csak meghívást kapott a távoli Mátyásföldi Királyságba, hogy ott udvari költő legyen.Erősen furcsállotta, hogy nem létező híre oly távoli országokba is elért, de azt gondolta magában: mindegy, fő , hogy végre elismerik tehetségét.
Vándorlásai során egyszer csak elért az Angyalföldi Királyság egyik kis falvába. Mivel pénze nem sok volt, az emberek jóindulatára számítva – amely, mint tudjuk, a mai világban egyre kevesebb – különböző házaknál kért bébocsájtatást. Az emberek nem akartak szállást adni, ezért azt tanácsolták neki, hogy menjen a kovácshoz.
A kovács műhelyében egy lány készített éppen egy kovácsolt vas negyvenkettest. A leány elbűvölő szépségű volt, de a dalnok a szívét egy erdőtündérnél hagyta, és szerelme elárulásának tekintette volna a legkisebb vágyakozó pillantást is.
-Jó napot leány! Veszprémi Lantos Tamás vagyok, dalnok. Lenne-e nálatok szállás számomra?
-Jó napot dalnok! Marianna vagyok, a kovács lánya. Egy szegény vándor számára nálunk mindig van hely.
Estefelé megérkezett a kovács is a lópatkolásból, szépen asztalhoz ültek, megvacsoráltak, aztán nyugovóra tértek.
Reggel, amikor a dalnok továbbindult volna, egyszer csak elélépett Marianna.
-Dalnok, hadd menjek veled, nem nekem való a kovács mesterség.
-Gyere velem nyugodtan, leány!- mondta Tamás, a nyugalom álcáját felvéve, ám belül izgulva, hogy hogyan is fog vigyázni erre a lányra. Felrémlettek előtte ifjú korának lovagtörténetei is.
Mentek-mendegéltek, a dalnok magáról és az erdőtündérről mesélt, közben verseit szavalta. Este a fogadóban Mariannának már lecsúszott két deci vodka.
A következő nap is mentek-mendegéltek, a dalnok magáról és az erdőtündérről mesélt, közben verseit szavalta. Este a fogadóban Mariannának már lecsúszott egy egész üveg vodka.
A rákövetkező nap is mentek-mendegéltek, a dalnok magáról és az erdőtündérről mesélt, közben verseit szavalta. Este a fogadóban Marianna már azon gondolkodott, hogy rá kéne szokni a dohányzásra.
Végre elérkeztek a Mátyásföldi Királyságba. A dalnokot és leányt a királyi pár színe elé vezették.
-Felséges királyi pár! Fogadjátok legmélyebb hálámat, hogy udvari költőtök lehetek. Igérem, naponta foglak szórakoztatni benneteket költeményeimmel!
-Dalnok! Tudd meg, nem verseid miatt hivattunk ide, hanem amiatt, mi orrod alatt van! Bajszod varázserővel bír, és csak az törheti meg az átkot, mi fiunkon van.- mondta a király.
-Felséges királyom, de hát bajszom legszebb férfi ékem! Na mindegy, vágjátok le.
A bajszot levágták, a közeli tóba dobták, ahonnan elő is jött az elátkozott királyfi.
A herceg mihelyst meglátta a kovács lányát, odalépett hozzá, és azt mondta:
-Te vagy a legszebb leány, akit valaha láttam! Légy a feleségem!
-Jó, még mindig jobb királynénak lenni, mint kovácsnak. Tapasztalatnak jó lesz.
Meg is tartották a lagzit, és boldogan éltek, amíg ki nem derült, hogy nem is illenek egymáshoz, ekkor elváltak, és Mariannáé lett a fele királyság.
A dalnok pedig, kinek historikus végzettsége is volt, a II. Csombok Ferenc Intézet igazgatója lett. II. Csombok Ferenc Mátyásföld legnépszerűbb és legjobb juralkodója volt.
Itt a vége, fuss el véle!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)