Mese XV.

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy Dalnok. Erényekkel és hibákkal teljes volt, egy kicsit fura is, de alapvetően szeretetreméltó fickó.
Ez a Dalnok egyszer csak elhatározta, hogy vándorútra indul. Be is pakolta a tarisznyájába a hamuba sült pogácsát, egy váltás ruhát és a Nem-galaxis útikalauzt stopposoknak.
Először Tótországon vágott keresztül. Egy cseh hússzállító kamionra kéredzkedett fel. Charlie, a kocsis, a Hóvirágünnep Speditions söfője, megosztotta vele a legjobb knédli receptjét, mesélt arról, hogyan szerezte meg az első jogosítványát a Vencel téren, és még Skype-on is integettek együtt a Nymburkban maradt csemetéknek. Még együtt is hétvégéztek.
Először Krakkóban állt meg. Kiterítette pokrócát a Wawel tövében, a Visztula partján, és ott szunyókált egyet. Miután felkelt, akkor tudta meg a helybeliektől, hogy a városban megint garázdálkodik egy Sárkány. A szörnyeteg minden héten hat ökröt követelt és hat törzsvendéget a Kitsch-ből (nem és szexuális orientáció nem számít). Mivel nagyon megtetszett neki a város, és a kalandok keresése sem állt tőle távol, elhatározta, hogy szembeszáll a Tűzokádóval. Fel is fegyverkezett, és elindult a Sárkány barlangja felé. Amint a barlang szája elé ért, bekiabált:
-Te gyalázatos bestia! Vagy eltakarodsz azonnal, vagy halál fia vagy!
-Te kis emberi pondó! Nem megyek én innen sehová! Inkább te kotródj el innen, mielőtt ízzé-porrá zúzlak!
Ekkor a Dalnok elővette leghalálosabb fegyverét, egy rossz emlékezetű céhtársa verseit (http://tarsalgo.eotvos.elte.hu/search/label/barta_tamás), és elkezdte olvasni a Fenevadnak. Az bírta is egy ideig, aztán egyszer csak mind a hét fejéhez kapva, holtan esett össze.
A krakkóiak nagyon megörültek a Sárkány halálának, rögtön fel is ajánlottak egy busás jövedelemmel járó állást a legénynek, ám az visszautasította. Azért a Város elnöke kitüntette a Twardowski-díjjal.
Újra útra kelt. Egy lakókocsi vette fel, amelynek hiányzott az ajtaja, és amelyben nyugdíjas turisták utaztak. Gondolták, megnézik még egyszer Varsót. Utoljára 1945-ben jártak a Városban.
Amikor megérkeztek, a Dalnokot megint iszonyú fáradság fogta el. Le is feküdt a Pałac Kultury i Sztuki tövében, egy padra, és el is aludt. Arra kelt, hogy szellemek köröznek felette. Varsó holttestekre épült, és a fények is megkönnyítették a lidécek dolgát.
-Üdvözlünk Vándor! Mit keresel itt, a Pokol kapuja (Dworzec Centralny) mellett?
-Üdvözöllek benneteket letűnt idők embereinek lelkei! Országot-világot látok.
-Megkérnénk valamire, Vándor! A Pałac tetején van egy mágikus kő, a téglák közé rejtve. Ha azt elhozod nekünk, akkor nem kell tovább itt kísértenünk, lelkünk békében nyugodhat.
Mivel a kalandok keresése nem állt távol a Dalnoktól, ezért rá is állt a dologra. Felment a gyorslifttel a Palota tetejére, és ott a szellemek útmutatását követve meg is találta a követ, kivette rejtekéből, és levitte a kísérteteknek. Azok örömmel fogadták, hogy vége megszabadulhatnak, és megajándékozták egy köpennyel, ami láthatatlanná teszi.
A Dalnok megköszönte az ajándékot, és továbbindult. Egy kedves lengyel pár vette fel, akik megosztották vele elemózsiájukat. Jókat beszélgettek, a lengyel tóvidéket és korrupt politikusok latifundiumait látták a kocsi ablakain keresztül. Kaunasban álltak meg.
Kaunasban, ahogy Laisvės alėján üldögélt, egyszer csak odalépett hozzá egy hajléktalan.
-Üdvözöllek Vándor! Adnál nekem egy cigarettát és egy korty italt.
-Üdvözöllek Öregapám! A Twardowski-díjból még maradt néhány arany, azt még megosztom veled.
Megvacsoráltak, ittak néhány üveg Kalnapilist és szívták a litván Marlborot.
-Vándor! Jó tett helyébe jót várj. Tudd meg, én vagyok Perkunas, a villámok és az eső istene. Adok neked egy íjat és egy nyilat, ami bármilyen páncélon áthatol.
A Dalnok megköszönte az ajándékot, és továbbindult. Egy turnébusz vette fel. Egy ukrán zenekar utazott vele, akik Abba-feldolgozásokat játszottak. Mi tagadás, egy idő után a legénynek már kicsit elege lett a Grosi, Grosi, Grosiból. Végre valahára Rigába értek.
Rigában bejárta a bohémek negyedét és az Óvárost. A Lőportorony tövében tért nyugovóra. Éjfélkor egy páncélos lovag lovagolt ki a toronyból. Fekete lovának orrlyukaiból tűz lövelt ki. A Dalnok magára terítette láthatatlanná tévő köpenyét, és íjával megcélozta a lovagot, aztán lőtt. A lovag egyből leesett a lováról. A legény ekkor odalépett a haldoklóhoz, aki így szólott:
-Tudd meg, én voltam az a haramia, aki évek óta rettegésben tartotta a várost. Mivel furfangos módon legyőztél, ezért lovam és fegyvereim rádszállnak.
A Dalnok tovább is indult a táltos paripán. A ló élelmezésére nem volt sok gondja, beérte bármilyen fémhulladékkal. Elérkezett Tallinnba.
Ahogy a városban poroszkált, az egyik ablakban egy gyönyörű szőke lányt pillantott meg. Első látásra szerelembe esett. Este magára is öltötte a lovagtól szerzett páncélját, és tiszteletét tette a lányos háznál. A házban porosz földbirtokosok laktak, a leány pedig egy szegény rokon volt, akit magukhoz vettek, és különféle háztartási munkákat végeztettek vele. A ház ura és úrnője hamar világossá tette, hogy a Dalnok nemkívánatos személy náluk.
A legény erősen gondolkodott, hogyan is találkozhatna vágyai tárgyával. Gondolt arra, hogy egy krattal kilopathatná, de a lelkét nem akarta eladni az Öregördögnek, meg hát egy olyan méetes kratt, amely ki tud lopni egy lányt, az már nem játékszer. Második gondolata az volt, hogy megvív a lányért a porosz nemessel, de ezt is elvetette, mert nem ildomos egy kapcsolatot úgy kezdeni, hogy lemészárolod a másik rokonát. Végül a furfang mellett döntött. Éjszaka magára terítette láthatatlanná tévő köpenyét, beosont a házba, és karjába kapva kivitte a lányt.
A lány örült, hogy megszabadult zsarnoki rokonaitól, és a Dalnok mellé szegődött. A legény eladta a paripát és a fegyvert, vettek egy Volkswagen kisbuszt és bejárták Európát.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!