Egyszóval mindenük megvolt, ami egy igyekvő sárkánypárnak lehetett, hogy boldogan éljenek, amíg csak meg nem halnak, Azaz mégsem volt meg mindenük, mert most jön a csak!!! És ez azt jelenti, hogy csak sárkánybébijük nem volt...
A sárkánymenyecske sóhajtozott eleget is miatta. A sóhajtozásnak aztán az lett a vége, hogy a sárkányférj egy napon nagyot csapott az asztalra.
-Ez így nem mehet tovább! - Elővette a kissárkányt igénylő blankettát, s a felesége óhajait figyelembe véve, gondosan kitöltötte a rubrikákat. Leragasztotta a borítékot, felnyalta a megfelelő illetékbélyeget, majd beküldte a kissárkányt igénylő hivatalba. Várakozó álláspontra helyezkedtek.
A jövendő atya tüstént hozzálátott a bölcső, a járóka és egyéb kelékek megszerkesztéséhez. Közben gondosan tanulmányozta a kissárkánynevelés kézikönyvét.
A mama pedig boldogan várakozott és kötögetéssel töltötte az idejét.
Telt-múlt az idő. Egy napon komor viharfelhők kezdtek gyülekezni az üveghegyek ormai felett. A jövendő atya elégedetten álapította meg: elérkezett a pillanat.
Köztudomású, hogy sárkányszületés elképzelhetetlen vihar nélkül. Mennél nagyobb a vihar, annál talpraesettebb lesz a sárkánybébi.
Hát vihar aztán volt! Akkora, hogy a szegény gólya-postás, aki a csőrében cipelte a küldeményt, szentül megfogadta, sárkánybébit ezután csak külön jutalom ellenében fog kézbesíteni - vagy még úgy sem! Alaposan megtépázva érkezett a címzetthez.
Sárkánypapa büszkén írta alá az átvételi elismervényt. A szegény gólya-postás sürgősen távozott. Végleg elhatározta, hogy átképzi magát vagy nyugdíjba vonul, de sárkánybébi-küldeményt soha többé nem kézbesít.
(Dargay Atila-Kertész Balázs: Jambus és Marcipán)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése