Egy vasárnap reggel a Sárkányka arra ébredt, hogy egy nyíl fúródott az ajtófélfába. A nyílvesszőn egy üzenet is volt, amit az Egyszarvúcska küldött. Régi barátja szerette volna, ha meglátogatja, mert épp Diósgyőr várában vendégeskedett, ami köztudottan közel van a Sárkányka barlangjához.
A Kis Tűzokádó glédába is vágta magát (talán még taréját is megigazítatta volna, ha nem lett volna épp dologtiltó nap), és elindult a Vasparipához. A Vasparipák istállójában kiderült, hogy a táltos Vasparipák nem járnak, csak a közönséges Vasparipák.
Fel is szállt egyre, Kundera mester, a neves bohémiai szerző kódexét lapozgatta, Szerencsen átszállt (itt meg kell jegyeznünk, hogy amikor a Sárkányka egyszer kézműves-táborban{igen, ott. Ezt a hírt meghallva még bizalmas ismerősei is meglepődtek, ismerve manuális retardáltságát.} volt, egy hét alatt négyszer is megfordult ezen az állomáson, egyszer talán még egy gyíkhúsos szendvicset is evett itt), és innentől kezdve útja árvizes területeken át vezetett. Elhullt álatok, dögszag.
Végül csak megérkezett a Diósgyőri vár közelébe. Itt is akadt ám gondja, mert a Vascsikók, akik továbvitték volna, szintén le voltak pányvázva, és egy tapodtat se mozdultak. Végül felpattant egy arra járó ösztvér hátára, és amikor úgy gondolta, hogy már közel lehet céljáához, leszállt róla. Egy nagy rét közepén találta magát, és erősen vakargatta a feje búbját, hogy hogyan is tovább. Végül is megkérdezett egy arra járó szántó-vetőt, aki útba igazította.
Csak sikerült megérkeznie. Egy ünnepségbe csöppent. Bár maguk a táncok nem nyűgözték le, azért azt meg kellett hagyni, hogy az Egyszarvúcska és társai igen jól ropták.
Amikor az ünnepégnek vége szakadt, akkor az Egyszarvúcskáék egyből igyekeztek vissza kastélyukba, így a Sárkányka is velük tartott. A kastélyban kiderült, hogy olyan késő tájban már igen bajos eljutni a Vsparopák istállójába, ezért a Sárkányka hívatott egy konflist, ami még Ferencjóska idejéből maradt ott. A kocsis igen udvarias volt, a bakon pedig egy neonzöld, plüss dobókocka lógott, aminek minden oldalán a történelmi Magyarország volt. A Sárkányka arra gondolt, hogy ez biztos egy játék kelléke: aki nagyobb elcsatolt területet dob, az nyer. Egy Erdély+Partium üt egy Felvidéket, ami üti Burgenlandot.
A Vasparipán visszafelé a Kis Tűzokádó egy igen rokonszenves, hosszú hajú, tetovált alkarú, körszakállas lovaggal utazott együtt. Ittak egymás egészségére seritalukból, de ennél több szót nem váltottak. Amikor a lovag leszállt, a Sárkánykának eszébe jutott, hogy megkérdezi a nevét, bejelöli iwiw-en, és indoklásnak azt adja meg: közös utazás.
Miért is tette meg a Sárkányka ezt az utat? Azért, mert az Egyszarvúcska hívta, és ez náluk nem csak azt jelenti, hogy igyunk meg egy fekete levest, hanem igazából azt: Gyere, és két-három órára legyél megint az életem része! Így volt ez most is, és gy volt ez például akkor is, amikor a Sárkányka griffmadár hátán az ángliusok földjére utazott. Tudta azt is persze, hogy a kis Unikornis szeretné, ha látná őt táncolni, tisztában volt azzal is, hogy szereti hallgatni történeteit és sziporkázó bon-motjait, de a lényeg az volt, hogy megint egymás mellett ültek, és ez végtelen örömmel töltötte el mindkettőjüket.
Hogy mi ebből a tanulság? Legyen egy Cseh Tamás-idézet{mert mindenre van egy Cseh Tamás- vagy egy Dopeman-idézet}: Néha rá kell érnünk egy egész életre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése