Idézetek mesékből V.

Andrus Kivirähk: A farkas és a májvirágok
A farkas és a májvirágok


A farkas kijött a barlangjából és ásított egyet. Aztán megnyalta a pofáját, a mancsával kitörlöte az álmot a szeméből majd nekidörgölőzött egy kiszáradt fának, hogy selymes legyen a bundája. A reggeli tornát kihagyta, ma valahogy nem volt kedve hozzá.
Inkább sétált egyet. Ahogy az erdőben kószált egyszer csak megpillantott egy nénit, aki kosárral a karján májvirágokat szedett.
– Mit csinálsz? – kíváncsiskodott a farkas. A néni nagyon megrémült, elhajította a kosarát és futásnak eredt.
A farkas odament és megszimatolta a májvirágokat.
– Vajon ehetőek? – tűnődött. – Vajon a nénik megeszik őket?
– Dehogy! – szólt le valaki a fa tetejéről. A varjú volt az. – Azért szednek májvirágot, hogy eladják. Beviszik a városba és pénzt kapnak érte.
A farkas elcsodálkozott.
– Hát lehetséges ez? Ezekért a kék apróságokért pénzt adnak? Tudod, én még soha életemben nem láttam pénzt. Nagyon érdekes lenne egyszer megnézni, hogy milyen. Figyelj, varjú! Mit gondolsz, ha én is viszek májvirágot a városba nekem is adnak majd érte pénzt?
– Adnak hát. – bizonygatta a varjú. – A városiak bolondulnak a a virágokért.
– Akkor megyek is. – jelentette ki a farkas és nekiállt virágot szedni. Nem a mancsával, hanem a szájával szedte – az agyaraival megragadott egy maroknyi májvirágot, kiköpte a mohát és már kész is a csokor.
Amikor ezzel a módszerrel az utolsó szálat is felkapta a földről, kosárba rakta a csokrokat, és befutott a városba. Az egyik templom mellett fehér aztalok sorakoztak, amelyeken virágárusok kínálgatták a portékájukat. A farkas ment és leült az egyik asztalhoz. A virágárusok erre sikítani kezdtek és menekülőre fogták.
A farkas elrendezte virágait az asztalon és felvonyított:
– Tessék a májvirág! Friss és üde! 10 korona a csokra!
Az emberek eleinte féltek tőle, de mivel a többi virágárus mind elinalt, végül is odamentek a farkashoz és májvirágot vásároltak. Egy öregember még meg is kérdezte:
– Talán tőzikéje is van?
– Nincs. Őzikét sajnos nem árulok. – felelte a farkas. – De ha üres a hasad menj az erdőbe és keresd meg a komámat. Ő majd elvezet a bozótosba. Ott annyi őzikét ehetsz, amennyi csak belédfér.
Az öregember megijedt erre a beszédre és elillant.
Amikor a farkas eladta az összes májvirágot a foga közé vette a pénzt, és visszaügetett az erdőbe. Ott a mohára terítette a városban megkeresett tízkoronásokat és odahívta a varjút, hadd lássa ő is a szerzeményt.
– Szép piros pénzek. – mondta büszkén a farkas. – Akár az őszi juharlevelek.
– Valóban mutatósak! – bólogatott a varjú. – Akár a kilapult vörösbegyek.
– Mihez kezdjünk most velük? – töprengett a farkas. – Megvan! Akasszuk a pénzeket a kiszáradt fára!
Így is tettek. A piros bankjegyek úgy lengtek és himbálóztak a szélben, mint a falevelek. Szép látvány volt.
Másnap aztán ismét egy néni jött az erdőbe, hogy májvirágot szedjen. Amikor meglátta a farkas fáját összecsapta a kezét.
– Pénzfa! – kiáltotta. – Ezt a csodát!
Lecsippentett néhány tízkoronást a fáról és a városban jókora kenyeret vett a pénzen.
(Megjegyzés: A fordító személye köti a XIV. Meséhez)