Különböző az ízlésünk. Nekem van, neked nincs. :P

Drága jó anyámnak is tetszik azÖrdöngös idők. Felváltva olvassa a Nyugat alkonyával. :-)

Mese LX.

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy Csodálatos Budikornis. A Big Mac menüket termő réten lakott, és stillszerűen egész nap szart sem csinált. A rét többi állata próbált ugyan vele beszélgetni, de mivel ő még csak köszönni se köszönt nekik, ezért azok rövidesen faképnél hagyták.
Történt egyszer, hogy a rétre tévedt a Tehetségtelen, Hangos Ripacs. Egyből megtetszett neki a Csodálatos Budikornis. Évek óta ilyenbe szeretett volna szarogatni. Ráadásul, ha befuttatja a Budikornis ülőkéjét arannyal, akkor milyen jól fog kinézni a fürdőszobájában. Ebből is kitetszik, hogy nem csak tehetsége, ízlése se nagyon volt. Ezt a tényt az is mélységesen alátámasztotta, hogy megtetszett neki a Budikornis. Már épp elindult a Budikornis felé, amikor egyszer csak a réten termett egy Szargólem. A Szargólemek mindig is vadásztak a Budikornisokra, ezért ezeket a csodálatos élőlényeket sajnos a kihalás veszélye fenyegette. A Szargólem a Ripacsot megelőzve elkapta a Budikornist, és már vitte is a barlangja felé. A Ripacs annyit se tudott mondani, hogy: fapapucs.
A Ripacs fejét erősen búsulásra adva leült egy fatörzsre, és bánatában előadott néhány betétdalt a nagy sikertelenséggel játszott Egri csillagokból. Az erdő vadjai mind megriadtak a Ripacs hangjától, csak egy medve maradt a mezőn. A Ripacs a tehetségtelen emberekre jellemző önbizalommal és bátorsággal oda is ment a medvéhez.
- Mackó koma! Épp most rabolt el előlem egy Csodálatos Budikornist egy Szargólem. Nem tudod, hol találhatom meg a Gólem barlangját, és mitévő legyek, hogy visszaszerezzem a Budikornist?
- Először is: én nem mackókoma vagyok, hanem egy medve. A medve pedig nem játék. Ebből is látszik, hogy eszed is annyi, mint amennyi az énekhangod. Szerencséd, hogy épp most ettem néhány bogyót, úgyhogy nem leszel a zenés vacsorám. A Gólem barlangját eléred, ha mindig napkeletnek mész. A Budikornist pedig úgy tudod megszöktetni, ha elmész Babos Vera anyóhoz, a boszorkányhoz, és megveszed tőle a láthatatlanná tévő kukullát.
- És az mire lesz jó? – kérdezte bambán a Ripacs.
- Ha már láthatatlan vagy, könnyen ki tudod lopni a Budikornist a Gólem barlangjából, észkombájn! Na, megyek is én. Jobb dolgom is van, mint veled vesződni.
A Ripacs el is indult kelet felé. Erősen törte a fejét, hogy honnan is szerezzen pénzt a kukullára, de persze egy épkézláb gondolata se akadt. Ami nem is csoda, hisz sose volt neki. Ahogy épp beért egy városba, a szemébe ötlött egy plakát, hogy épp dalnokversenyt rendeznek a város alapításának évfordulója alkalmából. Nosza, rajta! Megnyeri a dalnokversenyt, és a pénzdíjból megveheti a kukullát. Azon nyomban be is nevezett a versenyre.
A verseny napján a tehetségtelen emberekre jellemző önbizalommal és bátorsággal állt ki a színpadra. Bele is kezdett egy könnyed kis slágerbe, ám a közönség 2 perc múlva már rohadt gyümölcsökkel és zöldségekkel dobálta meg. A tojást sajnálták rá.
Azok után, hogy nem sikerült megszerezni a pénzt a kukullára, mégis csak Babos Vera kunyhója felé vette az irányt. Úgy gondolta, hogy ha majd énekel a boszorkánynak, annak szíve biztosan meglágyul a Ripacs csodálatos hangjától, és ingyen neki adja a kukullát.
Mikor odaért a kunyhóhoz, bezörgetett az ajtón.
- Ki fia vagy és mit akarsz?
- Mesterdalnok vagyok – kezdte a Ripacs, mert ő nem volt tudatában saját ripacsságának – azért jöttem, hogy előadjak néhány szép dalművet Öreganyámnak.
- Öreganyád a radai rosseb! Nekem a legszebb dal a madarak éneke, de ha már eljöttél idáig, lökjed!
A Ripacs el is kezdett énekelni, de a vén vajákos 2 perc után rákiáltott:
- Na, hallgass el, de nagyon gyorsan! Az ilyenek miatt, mint te menekültem én ki ide az erdőbe, távol minden embertől. Idejössz nekem felverni az erdő csendjét?! Azonnal hordd el magad! Nem volt elég nekem mára a hondurasi követ, aki iszonyúan büdös volt, neked is ma kellett jönnöd?!
A Ripacs dolgavégezetlenül elkotródott, ám a tehetségtelen emberekre jellemző önbizalommal és bátorsággal úgy gondolta, hogy valahogy mégis csak visszaszerzi a Budikornist. 2 nap után el is ért a Gólem barlangjához.
- Hahó! Van bent valaki? – kiáltott be a barlangba, a legcsekélyebb elővigyázatosság nélkül.
- Te meg ki a fasz vagy és mi a faszt akarsz? – kiáltott vissza a Gólem. A Szargólemekről tudni kell, hogy igen mocskos a szájuk.
- Én egy mesterdalnok vagyok, aki azért jöttem, hogy elvigyem a Csodálatos Budikornist.
- Ezért kellett itt ordibálnod! Vidd a kurva francba azt a mihaszna lényt! A picsám nem fér rá, ezért beleszarni nem tudok, a szarva nyomja a hátamat, ami egyébként is rossz. Jövő héten megyek Kővágó dokihoz, kivizsgálásra. Tudod, ő nagyon szeret engem, így vagyunk egymással – és ekkor két kezével egy sehogy sem értelmezhető mozdulatot tett, amely kezdődő dementálódásának biztos jele volt. – Visszatérve erre a kis mihaszna kurvára: mosni, főzni, takarítani nem tud. Egész nap csak ül egy helyben és Facebook-ozik, azon a gépen, amit tisztességtelenül megszerzett pénzecskémen vettem, de amit be se tudok kapcsolni. Ráadásul a sajt burgereket is mindig eleszi előlem!
A Ripacs ekkor kötőféket vetett a Csodálatos Budikornis szarvára és kivezette a barlangból.
- Hát akkor mi mentünk is. – mondta a Ripacs bárgyún, maga is meglepődve, hogy ennyire simán ment a dolog.
- Várj még egy kicsit, ne mondd, hogy szőrös szívű vagyok. Jó tett helyébe jót várj! Hallottam én már rólad, ezért gyere közelebb, hadd tegyek jót.
A Ripacs erre közelebb ment, mire a Gólem kitépte a hangszálait. A Ripacs csak nézett kérdőn a Gólemre, hogy miért jó tett ez?
- Jó tett. Nem számodra. Az emberiség számára. – adta meg a magyarázatot a szörnyeteg.
A Ripacs mihelyt hazaért, egyből ráült a Csodálatos Budikornisra. Pont a mérete volt, tökéletesen illeszkedett a popója a kagylóba, bár a Budikornis szarva eléggé szúrta a hátát.
Ahogy belepottyantotta a Budikornisba az első kis kulát, a Fantáziavilág eme csodálatos teremtményének egész testén átfutott az az irtózat, hogy neki most valami hasznosat is kell csinálni. Azon nyomban végig is repedt ettől az irtózattól a fajansza, és szörnyet halt.
A Ripacs a megrepedt Csodálatos Budikornist elvitte a MÉH-be, és az érte kapott pénzből kiadta első mulatós kazettáját, amit aztán a kutya se vett meg.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!

Mese LIX.

Egyszer volt, hol nem volt élt egyszer egy legényke. Cingár kis, elálló fülű legényke volt, akinek szája mindig mosolyra állt. Apjával, egy zuzmóval élt együtt, - anyja már régen lelépett egy vándorköszörűssel – aki nem sok energiát fektetett fia nevelésébe, de azért egy helyre kis, nyíltszívű legényke lett belőle, az alapvető lexikai ismeretek teljes hiányával. A legényke már igen korán elkezdett gondolkodni, hogy ugyan mi is legyen belőle? A cirkusz világa mindig is vonzotta, ezért, mikor egy vándorcirkusz jött a városba, megkérte az apját, engedje meg, hogy elszegődhessen ahhoz a vándorcirkuszhoz. Az apja, Kozel Kapitány hamar rá is állt, feltéve, ha a fia még ad neki egy cigit, mielőtt elmegy.
A legényke el is ment a cirkusz igazgatójához, hogy szerződtesse őt.
- És ugyan mihez értesz? – kérdezte a nagybajuszú (mert minden cirkuszigazgató nagybajuszú) cirkuszigazgató.
- Azt még én sem tudom, de próbáljanak ki, csak jó leszek valamire. – felelte magabiztosan mosolyogva a legényke.
Először, mint zsonglőrt próbálták ki, de minden tárgyat elejtett, ami csak a kezébe került. Ha már ilyen ügyetlen, akkor biztos jó lesz bohócnak, de ott is annyit esett-kelt, hogy néhányszor igen csak összetörte magát. A cirkuszigazgató már arra gondolt, hogy ha másra nem, plakátragasztónak jó lesz a legényke, amikor egyszer csak látja ám, hogy a legényke csak úgy unaloműzésképpen, akrobatamutatványokkal szórakoztatja magát a manézson. – Nem is csinálja rosszul. – gondolta magában az igazgató, majd odakiabált a legénykének: - Hol tanultad te ezeket, kölyök?
- Figyeltem az akrobatákat, és csak úgy rám ragadt. – felelte a legényke.
- Eridj csak fel a trambulinra, mutasd meg, ott mit tudsz! – parancsolta a direktor.
A legényke a trambulinon is ügyesnek mutatkozott, sőt még néhány légtornász kunsztot is bemutatott. – Na, ebből a kölyökből még lesz valaki, megfogtam vele az isten lábát! – örvendezett magában a cirkuszigazgató, de a legénykének csak foghegyről azt mondta: - Nem is rossz. Holnap elkezdesz gyakorolni az akrobatákkal meg a légtornászokkal. Hátha válik belőled valami tűrhető cirkuszi ember.
A legényke másnap teljes erőbedobással belevetette magát a tanulásba és a gyakorlásba. Hamarosan hét ország legjobb akrobatája vált belőle. Meg is erősödött közben és jóképű ifjúvá vált belőle. Bárhol felléptek, a leányok csak a legénykét akarták látni, úgy kellett őket elvonszolni a cirkuszi sátorból veres szekereken.
Történt egyszer, hogy a trupp messzi országba vetődött el. A legénykét még ebben a messzi országban is megelőzte a híre, és a helyi legkisebb királylány, Tiara királykisasszony igen kíváncsi lett, hogy vajon milyen is lehet a legényke, ezért komornájával rangrejtve be is lopózott a sátorba, hogy megnézhesse az előadást. Első látásra beleszeretett a snájdig legénykébe, és a legénykében is azon nyomban szerelem gyúlt, mikor meglátta a ragrejtett királylányt a nézőtéren. Éppen egy salto mortale-t csinált, mikor megpillantotta Tiarát, úgyhogy nagyon könnyen tényleg mortale lehetett volna az a salto, annyira elakadt egy pillanatra a legényke lélegzete a leány szépségétől. A hercegkisasszony az előadás után a komornájával egy levélkét küldött a legénykének, hogy másnap szeretne vele találkozni a közeli erdőben. A legényke, mikor megtudta, kitől is jött a levél, azon nyomban rá is állt a találkozóra. Biztos, ami biztos, aznap este még levarrta a komornát.
Másnap meg is történt a találkozó. A királykisasszony igen meglepődött, a legényke alacsony iskolázottságán, de ettől függetlenül nagyon jól el tudtad beszélgetni, tréfálkozni egymással, nagyon jól érezték magukat egymás társaságában. Nem is kell mondani: még jobban egymásba szerettek. Amikor épp egy kies mezőn sétáltak, egyszer csak eléjük toppant egy sárkány.
- Tiara királykisasszony! Már régen vártam ezt a pillanatot. Most elrabollak, váramba viszlek, és arámmá teszlek, amíg csak élsz.
- Honnan tudod, hogy én vagyok Tiara királykisasszony, és honnan tudtad, hogy itt találsz meg. – kérdezte meglepetten a hercegkisasszony.
- A komornád mondta. Én is levarrtam. – válaszolta a sárkány, mintha ez lenne a világ legegyértelműbb dolga.
- Feltétlenül el kell bocsátanom ezt a szolgálót, ha sikerül épségben hazajutnom. – gondolta magában Tiara.
A sárkány ekkor karmai közé kapta a királykisasszonyt, és vitte is a várába. A legényke eközben csak nézett, mint pocok a lisztből. – Dzsa, egy igazi sárkány! – ez járt csak az eszében. Mikor felocsúdott ámulatából, elkezdett gondolkodni, hogy mitévő is legyen. Normális esetben semmi kedve nem lett volna szembeszállni egy sárkánnyal, de úgy beleszeretett Tiarába, hogy úgy gondolta, egy élete-egy halála, ő bizony megpróbálja kiszabadítani élete szerelmét. El is indult, hogy megkeresse a sárkány kastélyát. Nem volt nehéz dolga, hisz abban az időben mindenkinek benne volt a kollektív tudatalattijában, hogy hol laknak a sárkányok. Miközben ment-mendegélt, találkozott egy ősz-öreg anyókával, aki egy nagy halom rőzsét cipelt.
- Hagyja csak, öreganyám, majd én segítek! Úgy látom, hogy úgyis egyfelé megyünk. – mondta az anyókának vidáman a legényke.
Át is vette tőle a rőzsét, és útközben elmesélte, hogy mi járatban is van. Egyszer csak megszólalt az anyóka:
- Édes fiam! Mióta segítesz nekem vinni a rőzsét, azóta már egyszer ráejtetted a köteget a lábamra, egyszer a hátamra, egyszer a derekamra. Tudod mit, ha hagyod, hogy békében egyedül hazavihessem ezt a kis tűzifát, akkor adok neked egy varázserejű kardot, amivel levághatod a sárkány fejét. Ha viszont továbbra is ragaszkodsz hozzá, hogy segíts nekem, azon nyomban majomerdővé változtatlak.
A legényke szépen megköszönte a kardot, majd útjaik elváltak.
A legényke hamarosan meg is érkezett a sárkány kastélyához. Beosont a hatalmas kapu alatt és bent megpillantotta Tiarát, aki egy ketrecben sínylődött. A sárkány a terem távoli sarkában aludt. Körülnézett, meg is találta a ketrec kulcsát, sikerült is leakasztania a szögről, ezután észrevétlenül a ketrechez settenkedett, ám amikor ki akarta nyitni a ketrecet, leejtette a kulcsot, ami a földre esett, és ekkor az egész kastély elkezdett csengeni-bongni. Azon nyomban felébredt a sárkány is.
- Mit keresel itt te emberféreg? – üvöltötte a fenevad, miközben tüzet okádott.
- Jöttem kiszabadítani Tiara királykisasszonyt. – felelte a legényke, miközben kihúzta magát és kardját a hüvelyéből.
- Rendben, elengedem, ha válaszolsz egy kérdésemre: Mi az? Reggel négy lábon jár, délben két lábon, este pedig három lábon? – tette fel a kérdést a sárkány.
Igazából azért választotta ezt a mindenki által ismert talányt, hogy a legényke könnyen meg tudja válaszolni, és minél hamarabb hazavigye a hercegkisasszonyt. Időközben rájött ugyanis, hogy nagyon idegesítik azok a zenék, amit Tiara hallgat, ráadásul olyan sok évszázada agglegény, hogy már nem bírt volna elviselni egy asszonyszemélyt egy életen keresztül, különös tekintettel Tiara zsenge életkorára.
A legénykének erősen hiányos műveltségéből kifolyólag természetesen fogalma sem volt, hogy mi a megfejtés, ezért Tiara próbált neki segíteni.
- Az ember. – súgta oda.
- A kender – mondta a legényke. –Persze, attól én is bekészülök néha úgy, hogy azt hiszem, három- vagy négy lábam van.
- Az ember. – súgta megint oda a hercegkisasszony.
- A hencser. – jelentette ki a legényke, miközben újra kihúzta magát. Persze fogalma sem volt, mi a szösz lehet az a hencser, de hát hülye kérdésre hülye választ.
- Az ember! – kiáltotta oda Tiara, aki addigra már minden türelmét elveszítette.
- Bár a vitéz daliának kellett volna kimondani a helyes megfejtést, - mondta gúnyosan a sárkány – de azért határeset, elfogadom. - ezzel odament a ketrechez, kinyitotta, és finoman letette Tiarát a legény mellé.
- Hálám jeléül itt van ez a sárkányölő kard. Egy kedves öreg hölgytől kaptam ideúton. Fogadd el tőlem cserébe, hogy elengeded a királykisasszonyt. – fejezte ki háláját a legényke.
- Kösz. Jó lesz vele majd metszegetni a kertben. Tudjátok mit, itt van az istállóban bekötve egy táltos paripa, ő majd hazavisz titeket, mégis csak gyorsabb úgy, mint gyalog.
A táltos paripa haza is vitte őket, ahol nagy örömmel fogadták Tiarát, a legénynek pedig, mint megmentőnek, ha kelletlenül is, de odaadták a királykisasszony kezét és a fele királyságot.
A legényke és a királykisasszony boldogan éltek, míg meg nem haltak, született egy szakajtónyi gyerekük. A lányok ugyanolyan szépek és okosak lettek, mint az anyjuk, a fiúk pedig ugyanolyan jóképűek és nyíltszívűek, mint az apjuk.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!

Mese LVIII.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy egérke. Lusta kis, pocakos egér volt, nem csinált egész nap semmit, csak heverészett a ketrecében és sajtot rágcsált, amit minden nap egy fehér köpenyes ember adott neki. Nem nagyon értette, hogy miért kap sajtot, mikor semmivel nem szolgált rá, de ezen a tényen általában nem sokat morfondírozott. Voltak persze más egerek is abban a hatalmas, neonfényű teremben, ahol az egérke ketrece volt. A többi egér is ketrecben élt, csak őket néha ki is vették a ketrecből és más fehér köpenyes emberek különböző dolgokat csináltak velük. Sokan közülük vissza se kerültek a ketrecbe. Ez a tény, ha nem is kerülte el az egérke figyelmét, de nem is foglalkoztatta nagyon. Különben is a terem egyik eldugott zugában, magányosan állt a ketrece, így nem is nagyon tudott szóba elegyedni más egerekkel.
Történt egyszer, hogy az egyik kísérleti egér, (mert hogy azt már az Olvasó kitalálhatta, az egérke egy laboratóriumban élt) Bunkó megszólalt:
- Hé , Vész, mit fogunk csinálni ma este?
- Ugyanazt, Bunkó, amit minden este! Meghódítjuk az egész világot! – felelte lángész társa.
Vész ki is nyitotta farkával a lakatot, és éppen lopakodtak volna ki, amikor Bunkó a farkával levert egy tégelyt, ami összetört és zöldes színű szagfelhővel töltötte meg a termet. Az egereknek, akik belélegezték a felhőt, szintén zöldes szeművé vált a szemük, és elkezdtek vicsorogni. Így tett Bunkó és Vész is, akik erre az estére letettek világuralmi terveikről és visszamentek inkább a ketrecükbe. Az egérke ketrece olyan távol esett a felhőtől, hogy azt nem érte el a felhő.
Másnap, mikor a tudósok munkához akartak látni, és kinyitották a ketreceket, az egerek nekik ugrottak és felfalták őket, majd a tárva-nyitva hagyott ajtón keresztül kiözönlöttek a teremből.
Mire az egérke felébredt (mindig késő délelőttig aludt), már csak a holttesteket találta a teremben. Na, ennek a fele sem tréfa! – gondolta magában, és ő is nyakába vette a világot.
Ahogy ment-mendegélt, egyszer csak egy mezőre ért. A mezőn hamarosan szembe találta magát egy egérrel. De milyen furcsa egér is volt az! Kisebb volt, mint ő, nem is olyan jól táplált, ráadásul barna! Ki látott már barna egeret, hisz ő eddig csak fehéreket látott.
- Hát te meg miféle szerzet vagy? – kérdezte az egérke.
- Ezt én is kérdezhetném, báttya! Én mezei egér vagyok, te meg biztos valami felkapaszkodott városi anyaszomorító vagy. – válaszolta a másik egér.
- Hogy én városi egér vagyok-e, azt nem tudhatom, mert azzal sem vagyok tisztában, hogy mi az a város. Eddig egy neonfényes teremben éltem, ketrecben, és csak más fehér egereket láttam, akik szintén ketrecben éltek. Tényleg, te miért vagy barna és miért nem élsz ketrecben? – kérdezte meglepetten történetünk hőse.
- Némá’, báttya! Kijátsszuk a faji kártyát? Fehér hatalom, mi? Azért nem élek ketrecben, mert a mezei egerek szabad nemzetségéhez tartozom, és azért vagyok barna, hogy a ragadozó madarak ne vegyenek észre a levegőből. Ilyen fehér bundával, mint a tiéd nem sokáig maradsz itt életben. – válaszolta újdonsült ismerőse, és azután be is dörzsölte az egérkét mindenhol földdel, hogy ne legyen annyira észrevehető.
- Éhes vagyok. – jelentette ki ezután az egérke.
- Akkor keress magadnak valami ennivalót a mezőn. Annyi ízletes mag van itt. – mordult rá a mezei egér.
- Magot egyek? Sajt nincs? Eddig minden nap kaptam sajtot. – válaszolta az elképedt rágcsáló.
- Itt nincs sajt, és nem is ad neked senki semmit csak úgy. Meg kell érte harcolnod. – válaszolta a mezei egér, és azzal el is kezdte az egérke okítását. Kitanította, hogyan kell élelmet szerezni, hol csillapíthatja a szomjúságát, és hogy hogyan kerülje el a ragadozókat. Egy nap, amikor az egérke és mezei társa épp eleséget kerestek, megpillantottak egy öreg mókusmamát, aki éppen nagy üggyel-bajjal mogyorókat cipelt. Az egérke rögtön oda is szaladt az öreg mókusmamához, és segített neki elcipelni a mogyorókat az odújához.
- Jó tett helyébe jót várj! Itt van ez az arany búzaszem. – mondta az idős mókus.
- Mire jó ez? – kérdezte az egérke. A mókusmama a fülébe súgta.
- Á, értem! – derült fel a mókuska arca – Köszönöm szépen!
Egyik este, mikor az egérke a mezei egérrel éjszakai portyán volt, egyszer csak jött egy farkas, és széttépte a mezei egeret. Na, ennek a fele sem tréfa! – gondolta magában az egérke, és a nyakába vette a világot. Útközben elszaladt két ember mellett.
- Nézd csak, George! Egy egérke. Ne vegyem fel? – kérdezte a megtermettebb.
- Hagyd csak, Lennie! Már el is szaladt. – válaszolta a társa.
Ahogy ment-mendegélt, egyszer csak egy olyan helyre ért, ami tele volt kőépületekkel és emberekkel. Áhá, szóval ez az úgynevezett város! – gyúlt fel benne a felismerés. Ügyesen manőverezve az emberek talpai között egy sikátorba jutott. A sikátorban levő szemétdombból egyszer csak előbújt három patkány.
- Hát te meg mit keresel itt? – förmedtek rá. Az egérke elmesélte, hogyan is keveredett ide.
- Tudd meg, hogy mi a patkányok büszke nemzetségének tagjai vagyunk. – düllesztette ki büszkén a mellét a vezérpatkány.
- Az eddig is egyértelmű volt nekem. – válaszolta az egérke.
- Ne feleselj! Tudd meg, hogy hadjáratba kezdtünk az emberek ellen. Hallottuk, hogy egy másik várost elleptek az egerek, és mindent felfaltak, ami az útjukba került. Ha a senkiházi egereknek sikerülhetett, akkor nekünk is fog. Összegyűjtöttük ide a környék összes patkányát és meg fogjuk támadni az embereket. Az ember amúgy is elkorcsosult már, egyes tagjai nem átallottak olyan szokásokat felvenni, amit csak ti, nyomorult egerek űztök. Mi ki nem állhatjuk az egereket, ezért készülj a halálra, nyomorult kis rágcsáló!
Az egérke már épp azt akarta mondani, hogy a patkányok is rágcsálók, amikor a torkára forrasztották a szót egy késsel. Már le is számolt az életével, amikor egyszer csak megszólalt egy síp. A patkányok, mint akiket megbabonáztak, azon nyomban otthagyták az egérkét és a síp hangjának irányába szaladtak. A következő, amit az egérke látott, az volt, hogy az összes patkány egy sípon játszó legényt követve elhagyja a várost. Ha az egérke felnézett volna az utcatáblára és tudott volna olvasni, elolvashatta volna a város nevét: Hameln. Na, ennek a fele sem tréfa! – gondolta magában az egérke, és beszaladt a legközelebbi házba.
A házban legnagyobb meglepetésére igen sok egérbe botlott, akik szürkék voltak. Áhá, akkor ezek lehetnek azok a városi egerek, akikről a mezei egér beszélt! – gyúlt fel benne a felismerés. A városi egerek királyuk elé vezették.
- Ki vagy te? Mit keresel itt a mi birodalmunkban? Miért vagy fehér? Az egerek büszke nemzetségének minden tagja szürke. – kérdezte az Egérkirály.
- A mezei egerek barnák. – vetette ellene az egérke.
- A mezei egerek nem tartoznak az egerek büszke nemzetségéhez. Ők az egerek söpredéke. – gorombította le az Egérkirály. – Egye fene, meghagyjuk az életedet, de csak azért, mert mindenkire szükségünk van a Diótörő elleni támadásra. De ha a legkisebb panaszt is hallom rád, én magam harapom át a torkodat!
Az egérke megtett mindent, amit kértek tőle, ki se nyitotta a száját, de közben figyelt. Megfigyelte, hogy milyen ellenszenves és gonosz az Egérkirály, milyen gusztustalan és kövér az anyja, és hogy milyen szimpatikus és szerethető Diótörő. A szíve inkább a játékok seregéhez húzta, de árulja el saját fajtáját? – merült fel benne a kétség. És különben is mit tudna ő tenni egymaga az egerek hada ellen? Ám hamarosan már annyira nyilvánvalóvá vált az Egérkirály gonoszsága, amelyet már a vér szava sem tudott ellensúlyozni. Ekkor eszébe jutott az arany búzaszem. A szájába vette, kettéharapta, és azt kívánta:
- Egyék meg az emberek az összes városi egeret!
Mivel a búzaszemnek varázsereje volt, amely képes volt egy kívánságot teljesíteni, úgy is lett, ahogy az egérke kívánta. Az emberek kikeltek az ágyaikból, és felzabáltak minden egeret, akit csak találtak. Majd leültek és megnézték A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretőjét.
Az egérkének ezután már elege lett a kalandokból, ezért keresett egy szép kis parókiát, és Hivatalos Templom Egere lett. Elvett egy egérlánykát (munkájából kifolyólag természetesen templomi esküvő volt), és született több szakajtónyi kisegerük.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!

Turné

A héten turnéztunk egyet az Öreggel meg Tóbival Lengyelországban.
Hétfő;Nyíregyháza-Częstochowa: 500 km. Semmi említésre méltó.
Kedd, Częstochowa-Kraków-Rzseszów:310 km. Délelőtt megnéztük a jasna góra-i kolostort és természetesen a częstochowa-i Szent Szűzet. Nagyon tetszett az egész kolostor, maga a hely is megőrizte szakralitását a temérdek látogató ellenére is. Meg hát egy polinistának illik legalább egyszer Jasna Góra-ba elmenni.:-)
Délben értünk Krakkóba, a Nemzeti Múzeum előtt leparkoltunk, aztán besétáltunk az Óvárosba. Egy barszcz a volt Różowy Słońban, ami már nem Różowy Słoń, de a kínálata ugyanaz. A leves finom volt, a pultos lányka gyönyörű. Aztán egy séta: Św Anny-Rynek (megvettem az új Stasiukot a Matrasban)- Maly Rynek-Grodzka-Kanonicza-Planty. Megint jó volt Krakkóban lenni, mégha csak rövid időre is. Ja, és láttam a Piastot is a kocsiból. Nem változott semmit. :-)
Rzeszówban, megint megérkezés, evés (szalonna, kolbász), pálinka, sör, aztán kicsit nyakamba vettem a várost.
Szerda; Rzeszów-Jarosław: 57 km. Délelőtt megbeszélés a rzeszówi múzeum történeti osztályvezetőjével egy közös első világháborús kiállításról. Aztán irány Jarosław. Szokás szerint egy rossz ebéd (eddig még nem ettem hajdinakását és ezután se fogok), aztán teázás az apátság vezetőjével, Marek atyával. Közben emberek jöttek-mentek. Este vacsora, utána szétszedtük, bepakoltuk a Rákóczi-kiállítást.
Csütörtök: Jarosław-Przemyśl-Nyíregyháza: 390 km. Reggeli, utána irány Przemyśl. Beszélgetés a przemyśli múzeum igazgatójával a nagy semmiről, majd két kiállítás megtekintése, amiket már én is láttam, apám meg már kétszer. Utána bevásárlás és irány haza. Újhelben még egy halászlé.

Anyáméknál felmondott a pszichológus. Nem bírta idegekkel. :-)

Ma volt a sérült gyermekek napja az Állatkertben, minden fogyatékkal élő bejöhetett a kísérőkkel együtt. Én is egy olyan 8-assal mentem, amin a fogyatékkal élők voltak most többségben. Eszembe jutott, hogy ha ez egy kísérlet lenne, és a kísérlet alanyának el kéne döntenie, hogy a buszon utazók közül kik a "normálisok" és kik a fogyatékkal élők, nem biztos, hogy egy-két "normális" nem akadna-e fent a rostán. :-)

Mese LVII.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy leány és egy legény. Egy tüntetésen (Egy millióan a sajtok szabadságáért) találkoztak, a fiúnál épp az Ulysses volt, egy ismerősétől kérte kölcsön néhány éve, és úgy gondolta, hogy az egymillió ember között biztos ott lesz az ismerőse, így vissza tudja neki adni a könyvet. Ezen az Ulysses köteten akadt meg a lány szeme. Hamarosan szép szerelem szövődött közöttük, együtt jártak az újlipótvárosi Rókalyuk Színházba különféle alternatív darabokra, és még a Húsvét-szigetre is elstoppoltak, bár a Copiapó – Hanga Roa közti út kicsit nehezen indult be, de azért megoldották.
Egyszer azonban minden elromlott. A lánynak rossz kedve lett, és ettől a fiúnak is. Akkor határozta el magát a cselekvésre, mikor egy nap megkérdezte a lányt:
- Hogy vagy?
És ő azt felelte:
- Erre most mit mondjak?
Hol is keresse a megoldást a problémára? Ott, ahol a legtöbb ember. Nem, nem a piában. A vallásban. Bár Groucho Marx távoli unokatestvére rosszallását fejezte ki, hogy ezt a megoldást választotta, valami ópiumot is emlegetett, de azért a legény gondolta, egy élete-egy halála, ő bizony megpróbálja. Melyik vallást is válassza? Kézenfekvőnek tűnt az a vallás, amelynek jelében megkeresztelték: az egyedül üdvözítő római katolikus. Különben is, abban ott van Szűz Mária meg Mária Magdaléna alakja, Mianyánk, ki vagy a mennyekben, vagy mi a szösz, szóval egész matriarchálisnak tűnik. El is ment a helyi plébánoshoz, megcsókolgatta kicsit a gyűrűjét, majd tanácsot kért, hogy mit tegyen:
- Fiam, neked el kell hoznod Szent Márk ereklyéit Velencéből, az majd meggyógyítja a mennyasszonyod (a legény nem árulta el, hogy ők csak úgy vadházasságban élnek a leánnyal, összeálltak, mint a lovak) búskomorságát. De vigyázz, mert az ereklyéket maga Gábriel arkangyal őrzi, kivont tüzes karddal (szériatartozék) egy szárnyas oroszlánnal (igényes kiegészítő a Genius Loci cég jóvoltából). Ha bármi baj lenne, itt van ez a színarany síp. Csak fújj bele, és egyből ezen a parókián teremsz.
A legény másnap el is indult, oda is ért a Szent Márk-székesegyházhoz. Ügyesen elvegyült a turisták között, ki is bontotta az ereklyéket a szoborból, és már épp ment volna kifelé, amikor megbotlott egy fényképezéssel elfoglalt japán turistában, az ereklyék a padlónak ütődtek, az egész templom elkezdett bongni, megjelent Gábriel arkangyal tüzes karddal (szériatartozék) a szárnyas oroszlán (igényes kiegészítő a Genius Loci cég jóvoltából) és dörgedelmes hangon így szólt:
- Hogy merészeled ellopni egy szinoptikus földi maradványait? – ezzel magához rántotta az ereklyéket tartalmazó zsákot. A legény az utolsó pillanatban fújta meg a színarany sípot, különben nagyon pórul járhatott volna.
A leány látva, hogy a kedvese milyen áldozatra képes érte, elhatározta, hogy segít magán, és akkor Isten is megsegíti. De melyik is legyen az az Isten? Legyen Allah. Négy feleség, számos ágyas, lefátyolozott feleségek, akik a férjük mögött haladnak, hurik a mennyben, a legénynek biztos tetszene egy ilyen vallás. Különben is, Mohamednek is Gábriellel gyűlt meg a baja, mint a kedvesének. Persze sokat segített a döntésben a leánynak, hogy hitehagyott szarajevói muzulmán család sarja volt. Végső soron, mindenki a régi családi recepteket veszi elő. El is ment a legközelebbi a mecsetbe, és kikérte a müezzin tanácsát:
- Leányom, el kell menned Szarajevóba, és az ottani mecsetből el kell hoznod a Próféta haja szálát. Ha bármi történne, itt egy zöld síp, csak fújj bele, és máris ebben a mecsetben teremsz.
A leány annak rendje és módja szerint másnap férfiruhát öltött, hogy be tudjon jutni a mecsetbe és pár napon belül el is jutott Szarajevóba.
Baj nélkül be is jutott a mecsetbe, sikerült is észrevétlenül kivennie a hajszálat díszes tartójából. Már éppen kifelé tartott volna, mikor tüsszentett egyet, és a hajszál ruhájának rejtekéből a földre esett. A mecset bongni kezdett, és megjelent egy dzsinn, handzsárral a kezében.
- Megpróbáltad ellopni a Próféta haja szálát, most meglakolsz bűnös tettedért! – ezzel már indult is a leány felé. A leány az utolsó pillanatban fújta meg a zöld sípot, különben nagyon pórul járhatott volna.
Mivel külön-külön egyikük sem járt sikerrel, ezért úgy gondolták, közösen próbálják megtalálni a boldogságot egy vallásban. Sorra vették az összeset, és végül a Krisna-tudat mellett döntöttek. Vegetarianizmus, kényelmes ruhák, táncikálás a reptereken. Tök cool az egész. El is mentek a legközelebbi szerzeteshez, hogy megkérdezzék, milyen úton-módon lehetnének boldogok. A szerzetes beszélt nekik a tisztaságról, a lemondásról, a könyörületességről és az igazmondásról, de így már az egész elég macerásnak tűnt. Kitalálták, hogy mi lenne, ha lenyúlnák azt a fekete szőrszálat, amelyből Krisnát teremtették. Azzal biztos érnének valamit, meg különben is, ezek a Krisnások elég szelíd emberek, nem ismétlődhet meg az előző két erőszakos incidens.
Meg is találták azt a titkos szent helyet (valamiért benne volt a GPS-ükben), ahol a szent szőrszálat őrizték. Besétáltak, fogták, magukhoz vették a szőrszálat, és magabiztosságuk teljes tudatában indultak is kifelé. Ekkor eléjük állt egy szerzetes:
- Miért viszitek el a szent szőrszálat? Hisz a mi hitünk szerint annak semmi varázsereje sincsen.
- Nem hiszünk neked, valamit biztos lehet vele kezdeni. – válaszolta a legény.
- Látom rajtatok, hogy minden áron a boldogságra törekedtek, és ez könnyelműségekre csábít benneteket. Szerzetes vagyok, akinek mindig igazat kell mondania, és ti kétségbe vontátok ezt. Könyörületesnek kéne lennem, de most nem leszek az. Móresre tanítalak benneteket!
- Szerzetes vagy, tehát nem követhetsz el erőszakot, úgyhogy nem is tudnál minket móresre tanítani. – feleselt vissza a lány.
- Én nem is, de ők igen. – ezzel a hatalmas kapu felé mutatott, amely egyszer csak kinyílt és belovagolt rajta harci szekerén Ardzsuna királyfi, kinek kocsihajtója Krisna maga volt. Úgy megkergették a két szerelmest árkon-bokron, hetedhét országon keresztül, hogy azok még sokáig alaposan megemlegették azt.
Az üldözés végül egy réten ért véget. A két szerelmes, miután minden boldogságkeresési kísérletük kudarcba fulladt, mit tehetett mást? Táncra perdült.
Ha nem is éltek boldogan, míg meg nem haltak, de egy időre legalább jókedvük kerekedett.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!

Ne légy hülye!

Én nem tudom, mi van velem, de mostanában annyira hülye és negatív gondolataim támadnak, mint már régen, és nem is könnyű velük megbirkózni. Próbálok azért nem hülye lenni sem magammal, sem másokkal szemben. Ahogy a szombati előadáson mondta a Főorvos:

-Eddig Imola doktornő volt itt az egyetlen normális ember az osztályon. Vegyük a Lajoskát a szexuális kielégítetlenségével, a Szabó doktort az alkoholizmusával, magamról már nem is beszélve! :D

Hát, egy kicsit így vagyok most én is. :-)

A 3 testőr

Volt egy olyan irodalmi formáció, hogy 3 testőr: Mario Vargas Llosa, Umberto Eco és Salman Rushdie. Azért nevezték magukat így, mert az elején mind a 3-an kritizálták a másikat, de mikor találkoztak, remekül kijöttek. E sorok írója látta már mind a hármukat , de azért szívesen megnézett volna egy olyat, amikor mind a hárman egyszerre jelen vannak. Mint például itt: www.youtube.com/watch?v=_ESXE2XvVyA

Rushdie újra

1992-ben, az akkor már 3 éve a fatva miatt bujkáló Salman Rushdie együtt ebédelt az akkor már kb 37 éve az amerikai nyilvánosság elől bujkáló Thomas Pynchon-nal. Talán sohasem hangzott olyan autentikusan az a mondat, hogy: -Nice to see you, mint akkor. :-)

Czarna meséje születésnapomra (kérésre elküldöm az illusztrált változatot is :-)

A történet egy nőről szól, aki mindent megtett Juanért, a pompás, formás szexistenért. A nő nagyon elszánt, az arcán is látszik az eltökéltség.


Minden álcát bevetett, hogy megtalálja azt a fickót, aki így elcsavarta a fejét. Ugyanis szegény lányt (is) rabul ejtette Don Juan Muy Sexual y Azevedo különleges varázsa, intellektusa … no meg persze világhírű pucolója.
Erőfeszítései azonban nem jártak sikerrel. Teljesen kivetkőzött magából, még a cigarettára is rákapott. Azon tűnődött, hogy vajon őt is így keresi-e Juan, mert pillanatnyilag úgy tűnik, hogy egy tüt, annyit se tesz keresztbe érte.




Emésztette magát, kétségei voltak. Még a régi szerelméről, Paszkálról is megfeledkezett. Emiatt picit furdalta a lélek, de végül túltette magát borzalmas gondolatain és bizalommal tekintett a távoli jövőbe.

Kőkemény edzéstervet dolgozott ki, és tisztességgel végig is csinálta. Ráébredt, hogy nem ő az egyetlen (még csak nem is Jet Li), aki Juansito kegyeit keresi. Bizonyára vannak feslett nőszemélyek, akik kokettálnak szíve választottjával. A cangák … azt hiszik, elég, ha kapatosra isszák magukat és máris nyert ügyük van.



Gyanúja beigazolódott, útját hamar keresztezte egy hárpia. A rib egyből észre is vette, hogy a lány fogyott a nyakából, amit megirigyelt. Mit sem sejtve rá is támadt, de hősnőnk tudta, hogy a lovagló dervis technikát alkalmazva könnyedén legyőzi ellenfelét. Elgondolkodott utána, hogy fogyott a nyakából? Majd rájött: kit érdekel …


Sok harcot kellett még megvívnia. Ennek egyik előnye, hogy informálódni is tudott. Az egyik legfontosabb, hogy Juan kedvenc témája: a csöcsök. Ezért rengetett tanult róluk, hogy bármikor be tudjon kapcsolódni egy tartalmas és mély társalgásba.


Az idő csak telt, a lányka pedig már kezdte unni, hogy bármit tesz, nem halad előrébb. Nagyon csalódott volt, hogy annyi pofon, mellvizsgálat, nyaki fogyás után egyszerűen semmi eredmény. Juan nincs sehol. Már csak a dzsungelben nem kereste, de oda nem megy, mert ott sok a hülye bogár.


Addig is nagyon sok egyéb módszerrel próbálkozott. Még egy tüt is keresztbe tett. De hasztalan. Keserű volt a felismerés, hogy ha fejre áll, akkor se találja meg Juant. Még Carlito útját is végig járta, de mindhiába …



A lány soha nem találta meg Don Juant, nagyon szomorú volt emiatt. Paszkálhoz nem akart visszamenni. Inkább úgy döntött, hogy itt hagyja ezt az üzenetet, hogy továbbítsam.
És végezetül azt mondta, hogy azért nem adja fel, de ha továbbra sem jár sikerrel, azért egy patront megért. És ha találkozom véletlenül Juánnal, akkor adjam át neki a következő üzenetet: ¡Feliz cumpleaños, Juan! 

Most olvasom az új Rushdie-t. Mint eddig az összeset (na jó, a Talpa alatt a földet nem igazán), nagyon élvezem. Rushdie, Kundera, Llosa: ezek mind visszaröpítenek egy kicsit 17-20 éves koromba, amikor a legérdeklődőbb voltam és a legnyitottabb a világra. Egy lakatlan szigetre tuti, hogy a Harúnt vinném magamra, mert kicsi, szórakoztató és benne van minden. :-) Ráadásul ez a legértékesebb könyv a számomra: az egyik kedvencem, Rushdie is dedikálta, és 2002. július 1-én vettem meg a WestEnd-ben, az utolsó pénzemből. Az első Dream Theater-koncertemen voltam túl, ami nagyon jó volt, és épp a vonatot vártuk, de még megnéztük a vb-döntőt, amit Brazília nyert 2-0-ra Ronaldo két góljával. Ez volt az a könyv, ami már az első mondatával levett a lábamról. A következő ilyen Gaiman volt Mrs Forrester-rel és a Szent Grállal. :-) Szóval ez az a könyv, amit csak a nekem legfontosabb embereknek adok kölcsön.

Nem tudom, melyik volt a gusztustalanabb reggeli látvány: Veres Jánosé tegnap vagy a hányásé a buszmegállóban ma?

Recepciós-hierarchia

Váltótársam, A. (maradjunk most a betűknél, úgy egyszerűbb a névadás) mondta, hogy rendelt egy Bazi nagy görög lagzi-tálat a Pizza Maffiától, és a futár még a szokásosnál is bazibbat kapott, mert a futár már ismer minket, és direkt szólt a szakácsoknak, hogy rakják meg alaposan a dobozt. Ezzel szemben másik váltótársam, B. is rendelt, de ő meg alig kapott. Kitaláltuk, hogy biztos azért, mert B. csak délután 4-ig van, és ezért őt nem ismerik annyira a futárok, mert az ételrendelések nagy része általában kora este van. Ezután rájöttünk, hogy a: Te csak 4-ig vagy! az egyik legnagyobb sértés, amit recepciós kaphat, és ebből kiindulva felállítottuk a recepciós-hierarchiát:

- A. a plebs, mert ő csak 4-ig van és max. 8 órát dolgozik.

- B. és én vagyunk a felső középosztály, mert mi este 8-ig vagyunk, és néha 12 órázunk is.

- C. és D. pedig az arisztokrácia, mert ők este 8-tól reggel 8-ig vannak, és mindig 12 óráznak.

Bizonyítékként: C. már ingyen pizzát is kap a maffiásoktól. 

Drága jó anyám sokadjára

Tesóm: -Most a '80-as évek divatja jött vissza. Nagyon szörnyű.
Anyám:-Nekem mondod, már akkor utáltam, amikor benne éltem. :D

Anyámnak van egy nagyon régi vendége, a Katonatiszt, aki nincs jóban a gyerekeivel.
Anyám:-Még azt is felírta, hogy a lánya mit mondott neki. Ezen rágódik és képes még 10.000 Ft-ot is fizetni nekem, hogy elmondhassa. Ahelyett, hogy venne belőle egy szandált! :D

A Katonatiszt azt is elmesélte anyámnak, hogy anyám mit mondott neki az első jósláskor, és hogy az mind be is jött.
Anyám: -Mit tudom én már, mit mondtam neki! Amikor ilyeneket mesélnek nekem, csak nézek, mint pocok a lisztből! :D

Mozart, James Joyce és a szodomia

A bukósisak, a sör és Joyce Ulysses-ének találkozása egy szállodai recepciós pultban. :-)

Nagyon jól esne, ha rossz kedvem van, valaki a testével vigasztalna meg. Vagy legalább azt mondaná: nem lesz semmi baj, minden rendben.

Jelenlegi lelkiállapotomról sokat elárul, hogy csak délkelet-közép európai etno-punkot tudok hallgatni. :D
Persze erre erősen rásegített a szombati Rotfront-koncert. :-)  http://www.youtube.com/watch?v=6n5bsyGHges Jót tett, mint a Rotfrontnak az énekesnő váltás. :-)