Egy páran megkérdeztétek már, hogy melyik a kedvenc mesém?
-Épp az, amelyiket írom- szoktam válaszolni.
Most azonban mégis közzéteszek egyfajta rangsort. Egytől hatig terjedő skálát használok elméletileg, ám mivel tökéletes mese nincs, ezért hatost egyik se kap, ahogyan minden mesébe egy kicsit beleraktam a lelkemet is (ezért nem szeretem, ha nem reagálnak semmit rájuk a címzettek: lehet dícsérni vagy leszólni, esetleg egyszerűen csak megköszönni, de ha én rászántam 1-3 órát a megírásukra, akkor te is szánj rám néhány percet, hogy reagálsz rá. Elég egy smiley is. :), ezért egyest se kap egyik se. Íme a lista:
5: XXXV; XXXIV; XXXIII; XXXII; XXX(BÉKA); XXIX/B; XXI; XVIII/1; XI; X; V; III; II; I
4: XXXVI; XXXI; XXIX; XXVIII; XXVII; XXV; XXIII; XIX; XVIII/3; XVIII/2; XVII; XV; XIV; IX; IV;
3: XXX(IMPALA); XXVI; XXIV; XXII; XX; XVI; VII; XII; VIII;
2: XIII; VI;
Azok amelyek ötöst kaptak, a szívemből jöttek.
Azok, amelyek négyest, jó iparosmunkák voltak.
Azok, amelyek hármast, rossz iparosmunkák voltak.
Azok, amelyek kettest, azok fantáziátlan erőlködések voltak.
2011. június 30., csütörtök
2011. június 29., szerda
Mese XXXVI.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer két hercegnő: Janka királykisasszony és Kata királykisasszony. Mind a ketten olyan szépek voltak, hogy a Napra lehetett nézni, de rájuk nem. Cserfesek voltak, szerették a tréfát, a szörpös sört és a szép ruhákat. Amerre csak jártak, lépteiket vakító napfény ragyogta be. Összegezve: szeretnivaló kis bolond buksza volt mindkettő.
Egyik este elhatározták, hogy rangrejtve elmennek mulatni a szomszédos királyságba. Először a Spolembe akartak betérni, hogy ott meghallgassák birodalmuk nem hivatalos himnuszát, a Y.M.C.A.-t, ám mivel Janka hercegnő még nem volt 21 éves, ezért oda nem engedték be őket. Maradt hát a Pauza. A Pauzában épp az ország legjobb rap-duója a TwoFour (2 broz 4eva) lépett fel. A legújabb albumukról, a 2T Rule-ról adtak elő olyan slágereket, mint a Rákóczi-szabadságharc külpolitikai vonatkozásai és a Forgótár. A két királylányka nagyon jól érezte magát: táncikáltak, borozgattak, tatankáztak, nevetgéltek. Egyszer csak Janka meglátott egy igen visszataszító alakot. A hercegkisasszony szerette kimondani azt, amire gondolt, és mivel a hercegnők anyanyelvét igen kevesen beszélték, úgy gondolta, hogy ezt most büntetlenül meg is teheti, ezért így szólt:
-Te vagy már ronda, öcsém! Mindjárt hányok!
Pechére a visszataszító alak egy gonosz varázsló volt, aki a világ összes nyelvén értett. A mágus nagy haragra is gerjedt e szavak hallatán, és azon nyomban békává változtatta Jankát. Ezek után az elképedt tömegen átvágva - mint aki jól végezte dolgát - átment a Kitch-be, hátha akad ott neki valami szemrevaló fiúcska.
Kata királykisasszony táskájába tette a békává változtatott Jankát, és hazavitte a szállásukra. Ott aztán nagy szomorúságra adta a fejét, mert hát így mégsem viheti haza a húgát, ha az apjuk így meglátja Jankát, szíjat hasít a hátukból. Másnap reggelre sem csillapodott a szomorúsága, ezért úgy döntött, felmegy a Wawelba, ráül az energia-csakrára. Ártani nem árthat- gondolta magában.
Ahogy üldögélt ott a csakrán, a ruhatár tövében, egyszer csak odament hozzá egy alak. Az alakról hamarosan kiderült, hogy igazából egy szellem, aki még a januári felkelésben tűnt el. Hogy hogyan is derült fény szellem voltára? Kata királylány éles szeme egyből kiszúrta, hogy ruházata a XIX. századi divatot követi, és a boxer-motorról sem tudott egy árva kukkot sem.
-Tudom, hogy mi járatban vagy itt. -mondta a szellem.-Te a szomszédos királyság hercegnője vagy, akinek húgát elvarázsolta egy gonosz varázsló, és most nem tudod, mit tegyél. Menj el Kazimierzbe, a Singerbe. Ott találod a híres csodarabbit, majd ő megmondja, mit kell tenned.
A királylány megköszönte a segítséget, és egyből a Singerbe is sietett.
A Singerben meg is találta a csodarabbit, elébe is járult, és előadta, hogy mit is szeretne.
-Gyermekem, tudok neked segíteni, és fogok is. Itt van egy egydolláros és egy piszkavas. Menj el a Plac Inwalidówra, ott keresd meg azt a házat, amiben egy hostel van. Ott megtalálod a megoldást a problémádra.
-Ó rabbi, nem tudnál világosabban fogalmazni?- kérdezte a hercegnő.
-A Hit embere vagyok, munkaköri kötelességem a ködösítés. - és e szavakkal elbocsájtotta a leányt.
Mit volt mit tenni, a királykisasszony felszállt egy osiemkára, és elment a Plac Inwalidówra. Ott meg is találta azt a házat, amelyben a hostel volt. Baljóslatú egy ház volt ez, itt volt a német megszállás alatt a Gestapo főhadiszállása. Ahogy Kata a lépcsőket rótta, az egyik lépcsőfordulóban egyszer csak elétoppant a gonosz Pányipukász.
-Mit keresel itt, tán csak nem meguntad az életedet?! Ezen könnyen segíthetünk, úgy elpusztítalak, hogy írmagod sem marad!-rikácsolta a boszorkány.
Már épp belekezdett volna rontó varázslatába, amikor is Kata királylánynak összeállt a fejében a kép. A gonosz Pányipukász elé dobta az egydollárost, aki mint mindenre, ami Amerikából származott, egyből rávetette magát. Ekkor a hercegnő akkorát húzott a boszorkányra a piszkavassal, hogy az már nem kelt fel onnan többet. Ahogyan szétnyílt a koponyája, egy légy repült ki belőle. Kata királylány sem volt rest, megfogta a legyet, és egy katulába zárta. Ezek után visszatért a fogadóba, ahol a békává változtatott Janka már nagyon várta. Megetette hugával a legyet, aki egyből vissza is változott gyönyörűséges királylánnyá. A két királykisasszony így már hazatérhetett, és innentől kezdve boldogan éltek, míg meg nem haltak.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
Egyik este elhatározták, hogy rangrejtve elmennek mulatni a szomszédos királyságba. Először a Spolembe akartak betérni, hogy ott meghallgassák birodalmuk nem hivatalos himnuszát, a Y.M.C.A.-t, ám mivel Janka hercegnő még nem volt 21 éves, ezért oda nem engedték be őket. Maradt hát a Pauza. A Pauzában épp az ország legjobb rap-duója a TwoFour (2 broz 4eva) lépett fel. A legújabb albumukról, a 2T Rule-ról adtak elő olyan slágereket, mint a Rákóczi-szabadságharc külpolitikai vonatkozásai és a Forgótár. A két királylányka nagyon jól érezte magát: táncikáltak, borozgattak, tatankáztak, nevetgéltek. Egyszer csak Janka meglátott egy igen visszataszító alakot. A hercegkisasszony szerette kimondani azt, amire gondolt, és mivel a hercegnők anyanyelvét igen kevesen beszélték, úgy gondolta, hogy ezt most büntetlenül meg is teheti, ezért így szólt:
-Te vagy már ronda, öcsém! Mindjárt hányok!
Pechére a visszataszító alak egy gonosz varázsló volt, aki a világ összes nyelvén értett. A mágus nagy haragra is gerjedt e szavak hallatán, és azon nyomban békává változtatta Jankát. Ezek után az elképedt tömegen átvágva - mint aki jól végezte dolgát - átment a Kitch-be, hátha akad ott neki valami szemrevaló fiúcska.
Kata királykisasszony táskájába tette a békává változtatott Jankát, és hazavitte a szállásukra. Ott aztán nagy szomorúságra adta a fejét, mert hát így mégsem viheti haza a húgát, ha az apjuk így meglátja Jankát, szíjat hasít a hátukból. Másnap reggelre sem csillapodott a szomorúsága, ezért úgy döntött, felmegy a Wawelba, ráül az energia-csakrára. Ártani nem árthat- gondolta magában.
Ahogy üldögélt ott a csakrán, a ruhatár tövében, egyszer csak odament hozzá egy alak. Az alakról hamarosan kiderült, hogy igazából egy szellem, aki még a januári felkelésben tűnt el. Hogy hogyan is derült fény szellem voltára? Kata királylány éles szeme egyből kiszúrta, hogy ruházata a XIX. századi divatot követi, és a boxer-motorról sem tudott egy árva kukkot sem.
-Tudom, hogy mi járatban vagy itt. -mondta a szellem.-Te a szomszédos királyság hercegnője vagy, akinek húgát elvarázsolta egy gonosz varázsló, és most nem tudod, mit tegyél. Menj el Kazimierzbe, a Singerbe. Ott találod a híres csodarabbit, majd ő megmondja, mit kell tenned.
A királylány megköszönte a segítséget, és egyből a Singerbe is sietett.
A Singerben meg is találta a csodarabbit, elébe is járult, és előadta, hogy mit is szeretne.
-Gyermekem, tudok neked segíteni, és fogok is. Itt van egy egydolláros és egy piszkavas. Menj el a Plac Inwalidówra, ott keresd meg azt a házat, amiben egy hostel van. Ott megtalálod a megoldást a problémádra.
-Ó rabbi, nem tudnál világosabban fogalmazni?- kérdezte a hercegnő.
-A Hit embere vagyok, munkaköri kötelességem a ködösítés. - és e szavakkal elbocsájtotta a leányt.
Mit volt mit tenni, a királykisasszony felszállt egy osiemkára, és elment a Plac Inwalidówra. Ott meg is találta azt a házat, amelyben a hostel volt. Baljóslatú egy ház volt ez, itt volt a német megszállás alatt a Gestapo főhadiszállása. Ahogy Kata a lépcsőket rótta, az egyik lépcsőfordulóban egyszer csak elétoppant a gonosz Pányipukász.
-Mit keresel itt, tán csak nem meguntad az életedet?! Ezen könnyen segíthetünk, úgy elpusztítalak, hogy írmagod sem marad!-rikácsolta a boszorkány.
Már épp belekezdett volna rontó varázslatába, amikor is Kata királylánynak összeállt a fejében a kép. A gonosz Pányipukász elé dobta az egydollárost, aki mint mindenre, ami Amerikából származott, egyből rávetette magát. Ekkor a hercegnő akkorát húzott a boszorkányra a piszkavassal, hogy az már nem kelt fel onnan többet. Ahogyan szétnyílt a koponyája, egy légy repült ki belőle. Kata királylány sem volt rest, megfogta a legyet, és egy katulába zárta. Ezek után visszatért a fogadóba, ahol a békává változtatott Janka már nagyon várta. Megetette hugával a legyet, aki egyből vissza is változott gyönyörűséges királylánnyá. A két királykisasszony így már hazatérhetett, és innentől kezdve boldogan éltek, míg meg nem haltak.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
2011. június 28., kedd
2011. június 27., hétfő
Megnevezem forrásaim
Íme itt egy lista a Mese XXXV-ben található idézetekről és utalásokról.
Böllér: A mese címzettjének tetszik ez a foglalkozás.
Házi vágás, Füstölés, Hurka, kolbász, szalámi: Létező mezőgazdasági témájú művek.
Dagadó: Az Amorf Ördögök: Nyakba kötött kardigán című számából vettem.
Stroganoff: Elkészítési mód.
Mikszáth tér: A mese címzettjének kedvenc tere.
Vörös rózsa a gomblyukban: Az én gyakran használt, idióta poénom.
Rayuela: Julio Cortazar leghíresebb regénye. Magyarul Ugróiskola majd Sántaiskola címmel jelent meg.
Rosario: Itt született Che Guevara és itt játszott Javier Zanetti is.
Szálfatermetű, sastekintetű: Kazantzakisz hasonlóképpen írja le Zorbászt.
Schleswig-Holstein: Annak a csatahajónak a neve, amely 1939. szeptember 1-én elkezdte lőni a gdański Westerplatte-t. A tétel természetesen kitaláció, kicsit a születésnap-paradoxon mintáját követi.
Kicsirigó: A Kósa-fivérekhez és szűk baráti körükhöz köthető becézési forma.
Diego Maradona születésnapja: Nem teljesen kitaláció. Az isteni Diego születésnapján egész Argentínában utcabálokat és bulikat tartanak, és minden országos médium úgy kezdi híradásait, hogy: Ma van Diego Armando Maradona születésnapja.
Jack Slade: Al Pacino Oscar-díjjal jutalmazott karaktere az Egy asszony illatában.
Himmel: Der Himmel über Berlin (Berlin felett az ég). Wim Wenders híres filmje.
Érzékeny, kornélküli tájleírás: Esterházy Péter Harmonia Caelestis című művében van egy hasonló mondat.
Kapálás: A mese címzettje egy levelében említi.
Spanyol János tanulmánya: Az én volt gimis osztálytársam, Spanyol Janika élelmiszeripari-mérnökként végzett, és pácolásból tdk-zott.
Este hat: Nagyapám akkor adott enni a disznóknak.
Bajorbosszantó: Svábokkal szomszédos német népcsoport.
Meat Loaf: Mivel neve egy húsételre utal, ezért került a mesébe.
Cipőből és barátból sohasem elég: Ezt egy hűtőmágnesen láttam, valahol már fel is használtam.
Heidegger, Coulombo: Tényleg életem egyik legnagyobb felfedezése volt, hogy Heideggernek volt keresztneve is, ráadásul Martin. Coulombonak pedig sohasem mondják a sorozatban a keresztnevét, amikor Peter Falkot megkérdezték, hogy mi a figura keresztneve, azt felelte: Hadnagy.
Nagy sötétlő erdő, Pokol kapujának felirata: Isteni színjáték.
Dobó-kocka: Csabika nyelvi leleménye.
Hurricanes: Új-Zéland fővárosának, Wellingtonnak a rugby-csapata.
Passziánsz: Napóleonról tudni lehetett, hogy imádott passziánszozni, a csaták előtt mindig ezt a játékot játszotta, és ebből következtetett a csata kimenetelére.
Vita nouva, De vulgari eloquentia, De Monarchia: Dante művei.
Gyöngyhagymás kenyér: A Batthyány-borozóban árulnak ilyet.
Állat saját beleibe töltése: Több ilyen jellegű gondolatmenetet hallottam, többek között a Zöld hentesek című filmben.
Másra fröccsenő paprikás zsír: Megtörtént eset.
Böllér: A mese címzettjének tetszik ez a foglalkozás.
Házi vágás, Füstölés, Hurka, kolbász, szalámi: Létező mezőgazdasági témájú művek.
Dagadó: Az Amorf Ördögök: Nyakba kötött kardigán című számából vettem.
Stroganoff: Elkészítési mód.
Mikszáth tér: A mese címzettjének kedvenc tere.
Vörös rózsa a gomblyukban: Az én gyakran használt, idióta poénom.
Rayuela: Julio Cortazar leghíresebb regénye. Magyarul Ugróiskola majd Sántaiskola címmel jelent meg.
Rosario: Itt született Che Guevara és itt játszott Javier Zanetti is.
Szálfatermetű, sastekintetű: Kazantzakisz hasonlóképpen írja le Zorbászt.
Schleswig-Holstein: Annak a csatahajónak a neve, amely 1939. szeptember 1-én elkezdte lőni a gdański Westerplatte-t. A tétel természetesen kitaláció, kicsit a születésnap-paradoxon mintáját követi.
Kicsirigó: A Kósa-fivérekhez és szűk baráti körükhöz köthető becézési forma.
Diego Maradona születésnapja: Nem teljesen kitaláció. Az isteni Diego születésnapján egész Argentínában utcabálokat és bulikat tartanak, és minden országos médium úgy kezdi híradásait, hogy: Ma van Diego Armando Maradona születésnapja.
Jack Slade: Al Pacino Oscar-díjjal jutalmazott karaktere az Egy asszony illatában.
Himmel: Der Himmel über Berlin (Berlin felett az ég). Wim Wenders híres filmje.
Érzékeny, kornélküli tájleírás: Esterházy Péter Harmonia Caelestis című művében van egy hasonló mondat.
Kapálás: A mese címzettje egy levelében említi.
Spanyol János tanulmánya: Az én volt gimis osztálytársam, Spanyol Janika élelmiszeripari-mérnökként végzett, és pácolásból tdk-zott.
Este hat: Nagyapám akkor adott enni a disznóknak.
Bajorbosszantó: Svábokkal szomszédos német népcsoport.
Meat Loaf: Mivel neve egy húsételre utal, ezért került a mesébe.
Cipőből és barátból sohasem elég: Ezt egy hűtőmágnesen láttam, valahol már fel is használtam.
Heidegger, Coulombo: Tényleg életem egyik legnagyobb felfedezése volt, hogy Heideggernek volt keresztneve is, ráadásul Martin. Coulombonak pedig sohasem mondják a sorozatban a keresztnevét, amikor Peter Falkot megkérdezték, hogy mi a figura keresztneve, azt felelte: Hadnagy.
Nagy sötétlő erdő, Pokol kapujának felirata: Isteni színjáték.
Dobó-kocka: Csabika nyelvi leleménye.
Hurricanes: Új-Zéland fővárosának, Wellingtonnak a rugby-csapata.
Passziánsz: Napóleonról tudni lehetett, hogy imádott passziánszozni, a csaták előtt mindig ezt a játékot játszotta, és ebből következtetett a csata kimenetelére.
Vita nouva, De vulgari eloquentia, De Monarchia: Dante művei.
Gyöngyhagymás kenyér: A Batthyány-borozóban árulnak ilyet.
Állat saját beleibe töltése: Több ilyen jellegű gondolatmenetet hallottam, többek között a Zöld hentesek című filmben.
Másra fröccsenő paprikás zsír: Megtörtént eset.
Mese XXXV.
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy leány. Mióta az eszét tudta, böllér szeretett volna lenni. Kedvenc könyvei a Házi vágás, a Füstölés és persze a Házunk tája sorozat best-sellere, a Hurka, kolbász, szalámi voltak. Kedvenc verse pedig a Walesi bárdok. Gyakran chatelgetett hasonló érdeklődésű emberekkel olyan közösségi portálokon, mint a dagadoonline.hu. Különösen kedvelt chatpartnere volt stroganoff51. Annyira egy véleményen voltak sok mindenben, hogy úgy döntöttek, élőben is találkoznak. Meg is beszéltek egy közös borjúpörköltözést a Mikszáth térre. Stroganoff51 leírta, hogy arról lehet majd megismerni, hogy egy vörös rózsa lesz a gomblyukában.
Másnap annak rendje és módja szerint találkoztak is. Stroganoff51-et Somlai Ödönnek hívták, és egy nyugdíjas hentes volt.
-Bár meglephetett, hogy találkozót kértem tőled, - kezdte mondandóját Ödön - de semmiféle romantikus szándék nem vezetett. Látom benned a potenciált, hogy híres hentese legyél kerek e világnak. Elsőként a marhahússal kell megtanulni bánni, ezért adok neked egy ajánlólevelet Fernando Rayuelahoz. Egy argentin gauchonál senki nem érthet jobban a marhához. Mégis csak ők eszik meg a legtöbbet belőle.
A leány fel is pattant az első repülőre, és elment Buenos Airesbe. Onnan járatlan utakon haladva rozsdás autóbuszokkal és öszvérek hátán utazva elérte a Rosario melletti pampákat. Hamarosan meg is találta Fernando Rayuelat. Igazi szélcserzette gaucho volt, szálfatermetű, sastekintetű, nagyhangú, öblös nevetésű és az argentin marhapásztorok szokása szerint mindent a késével evett. (Erre a szokásra utal egyébként a méltán elfeledett Schleswig-Holstein-féle sebzett száj-paradoxon, azaz: hogy ha ül 33 gaucho egy asztalnál, akkor az egyiküknek biztos be lesz kötve a szája. Ezt a tételt tartják a valószínűségszámítás leghaszontalanabb megállapításának.)
-Mit akarsz, kicsirigó?-kérdezte az argentín.
-Meg akarom tanulni a marhavágás csínját-bínját. - felelte a lány.
-Rendben, én kitanítalak, de akkor fél évre beállsz hozzám. Megtanítalak nem csak a marha levágására, hanem a terelésre és a hús elkészítésére is. Áll az alku?-mondta a pásztor.
-Áll az alku! - csapott a gaucho kezébe a lány.
Elég kemény próbatétel volt ez a hat hónap, de a lány mindent megtanult a tehenekről. Megtanulta a marha részeit, hogy hogyan kell egy több száz kilós állatot egy késsel apró darabjaira bontani úgy, hogy abból csupa finom falat kerekedjen ki aztán. Megtanult terelni, billogozni, lasszózni, hegyeset köpni, tüzes vízet inni, káromkodni és kurjongatni, tréfálkozni és másokat ugratni. Teste izmosabb lett, és a tenger felől érkező sós szél is rendesen kicserzette. Ám a jól végzett munka magabiztosabbá is tette. Esténként pedig Fernando megmutatta neki, hogy hogyan is kell steaket sütni. A sülő hús, a sós szellő és Fernando cigarillojának illata – ami mindig a szája sarkában lógott – olyan elegyet alkotott, amely mindig éber álomba ringatta a lány érzékeit. Jóval hatékonyabb volt ez a tanulás, mintha bemagolta volna a Szarvasmarha- és Polgári per rendtartás tankönyvet.
Elérkezett a fél év legutolsó napja, amely egybeesett az argentínok legnagyobb és legszentebb nemzeti ünnepével: Diego Maradona születésnapjával. Ennek tiszteletére egy közeli kisvárosban tangó- és steaksütő versenyt rendeztek. Nosza, a gauchok is beneveztek mindkettőre. A leány egy saját maga vágta, saját maga érlelte, 2 kilós T-bone steaket csinált. A zsűri olyannyira el volt ragadtatva a hátszín és a bélszín együttesétől, hogy a lány kapta az első díjat. Mellesleg a táncversenyt is megnyerte, mert ahogy Jack Slade, az Egyesült Államok hadseregének nyugalmazott alezredese mondta: Csak az életben lehet hibázni, a tangóban nem.
Elérkezett hát a búcsúzás napja. Fernando huncutul a lányra mosolgott, és így szólt:
-Hiányozni fogsz, kicsirigó, igen megkedveltelek. Megtanultad tőlem a marhával való bánást, és a kreativitást, itt az ideje, hogy megismerkedj a sertéssel és a precizitással. Adok neked egy ajánlólevelet Heinz Himmelhez, a legjobb sváb böllérhez. Ő majd kitanít mindenre. Ja, és itt van még egy aranypeso is, ha bajba kerülsz, dobd fel, és menten kiránt a bajból!
-Hogyan? -kérdezte a leány.
-Fogalmam sincs! - nevette el magát Fernando, még utoljára a lányra kacsintott, aztán elvágtatott az érzékeny, kornélküli tájleírásban.
A leány el is ment Himmelhez. A német is felfogadta egy fél évre. A leánynak szigorú napirendje volt ezután: reggel hatkor kelt, moslékot adott a disznóknak, kiganéjozott, aztán a konyhakertben kapált vagy különféle mezőgazdasági munkákat végzett, mert hát nem mindegy, milyen eleséget kap a jószág. Délben ebéd, aztán Heinz megmutatta neki a pácolás minden rejtett kis titkát. Persze nagy segítségére volt a Pácolás című könyv is, és Spanyol János nagyszerű tanulmánya is, amelyet ebben a témában írt. Este hatkor újra enni adott a jószágoknak, majd vacsora, kilenckor nyugovóra tértek. Szombatonként Schalke-meccskre jártak, vasárnap templomba.
Elérkezett a szolgálat utolsó napja, amely egybeesett a szokásos évi Bajorbosszantó Fesztivállal. Az esemény sztárvendége Meat Loaf volt. A lány is kitette portékáját: a szalonnát és a sonkát, amit percek alatt elkapkodtak. A pénzből vett egy új cipőt, mert hát cipőből és barátból sohasem lehet elég.
Elérkezett hát a búcsúzás napja. Heinz arcára valamiféle grimasz ült, amelyet később mosolyként azonosított egy négy tagú kutatócsoport.
-No, Fraulein, letelt a hat hónap, én megtanítottam magának mindent, amit a szalonnáról és a sonkáról tudok. Megtanulta a precizitást is, amely igen fontos egy olyan könnyen romló húsféleségnél, mint a sertés. A következő lecke a zsír és a töpörtyű lenne, ám ahhoz legjobban a Sötétség Fejedelme ért, én meg hát csak egy istenfélő sváb vagyok, nem tudom, hogyan is lehetne eljutni hozzá. Minden esetre adok egy ezüstpfenniget, ha bajba kerül, csak dobja fel, ez majd segít.
-Hogyan?-kérdezte a leány.
-Fogalmam sincs, én sokáig még azt sem tudtam, hogy Heideggernek Martin volt a keresztneve. Addig olyan keresztnév nélküli volt nekem, mint Coloumbo felügyelő. - csóválta a fejét Heinz, és mivel nem az a fajta volt, aki csak úgy fiatal lányokra kacsintgasson, ezért elballagott, hogy bekeverje a moslékot a disznóknak.
Ahogy ment-mendegélt a leány, egy nagy sötétlő erdőbe jutott, mivel az igaz útat nem lelé. Ahogy egy fatörzsön üldögélt tanácstalanul, egyszer csak azt gondolta magában: -Egy életem, egy halálom, feldobom az aranypesót, megnézem, mi történik.
Egyből meg is jelent Wellington herceg, a híres bélszín névadója.
-Mi van már?! Mit akarsz?! -kérdezte ingerülten.
-Megmutatnád nekem a Pokolba vezető utat Herceg? - és már szinte a nyelve hegyén volt, hogy hozzátegye: hátha megjön a Tél is, ám az utolsó pillanatban visszanyelte e szavakat.
-Nem látsz a szemedtől?!-rivallt rá a waterloo-i győző. - A Pokolba vezető út Jószándékkal van kikövezve. Jószándék térkővel. Tudom, hogy hülye vicc, de az Öreg szereti az ilyeneket. Az egri Főtér köveit például csak Dobó-kockáknak hívja. Na, ha már elrángattál a Hurricanes-Crusaders meccs nézésétől, akkor kövess, mutatom én az utat.
Hogy hogyan került Wellington herceg a pokolba? Urunk Teremtőnk nagyon jóba lett Bonaparte Napóleonnal, gyakorta együtt páros passziánszoztak, és a korzikai vadkan kérte meg kártyapartnerét, hogy ugyan ezt a galád ángliust suvassza már el a pokol legmélyebb bugyraiba.
A pokol bejárata felett a 14. század legismertebb graffitisének munkája díszelgett:
"Én rajtam jutsz a kínnal telt hazába,
én rajtam át oda, hol nincs vigasság,
rajtam a kárhozott nép városába.
Nagy Alkotóm vezette az igazság;
Isten Hatalma emelt égi kénnyel,
az ős Szeretet és a fő Okosság.
Én nem vagyok egykoru semmi lénnyel,
csupán örökkel; s én örökkön állok.
Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel"
Ám mivel a lány a Vita nouvá-t, kicsit nyálasnak tartotta, a De vulgari eloquentia-val szemben voltak fenntartásai, a De monarchia-t pedig egyszerűen unta, mint a veszedelem, ezért rá se hederített a feliratra.
A leány hamarosan el is érkezett a Sötétség Fejedelmének színe elé.
-Osztán mit akarsz itt, halandó? - kérdezte a Sátán.
-Kérlek, taníts meg töpörtyűt és zsírt csinálni, mert hát a Pokolnál nincs nagyobb abároló üzem kerek e világon. -felelte a lány.
-Aztán miért tanítanálak meg bármire is? Hisz azon nyomban eltaposhatnálak itt, mint egy kis pondrót!- dörögtek az Ördög szavai.
A lány igencsak vakarta a fejét, hogy mi legyen a teendő, és ekkor eszébe jutott az esüst pfennig. Feldobta, és ekkor megjelent az, akinek igazi neve már eonok óta feledésbe merült, mindenki csak a Legnagyobb Kérdezőzseninek hívta. Annyi kérdéssel kezdte el bombázni Lucifert, hogy az végül megtört, feladta a harcot, és ráállt arra, hogy kitanítja a leányt. Ha figyelembe vesszük, hogy a Kérdezés és Kételkedés Angyala tette ezt, aki már az Ember tragédiájába is e szavakkal lép be: -S mi tessék rajta? meg kell állapítanunk, hősnőnk segítője nem lehetett kismiska. A lány 1-2 hónap múlva olyan szép töpörtyűket tudott csinálni, hogy minden rendű és rangú kis- és nagyördög nála evett ebédszünetben. Olyanok voltak azok a töpörtyűk, mint a valóságos aranyrögök. Zsírt is olyan jóízűt tudott csinálni, hogy mindenki azt falatozta, pirospaprikával megszórva. Igény szerint lila- vagy gyöngyhagymával a tetején. Ám mivel ezek csak emberi zsírból készültek, ezért a lány nem fanyalodott rá, hogy egyen is belőlük, ezért Belzebúb elküldte legjobban sikerült teremtményét, az alkoholmentes sört, hogy hozzon a leánynak egy kis hazait Fernandotól és Heinztől. Fernando mindig küldött egy-két cigarillót is, hogy a lány meggyújthassa, és érezhesse a dohány össze nem téveszthető illatát. Heinz a német mezőgazdasági kiadó legújabb kiadványaival lepte meg volt tanítványát.
Egy napon a Sötétség Fejedelme így szólt:
-No, te leány! Megtanítottalak mindenre, amit tudok. Nem mondassa senki, hogy nem száltál még pokolra is a tudásért.Most már hazamehetsz, nyithatsz egy kis üzletet.
A leány így is tett. Később még számos böllér-konferencián vett részt, mint előadó és persze ő is mindig tanult valami új fogást. Megkapta az Arany Hentesbárd-díjat is. Hozzáment egy kóser mészároshoz, és boldogan éltek, míg meg nem haltak.
És hogy mi a helyzet a töltelékárukkal? Az hogy, egy állatot rituálisan megölünk, aztán saját beleibe töltünk, az emberiség egyik leggroteszkebb tréfája. És erre a kegyetlen tréfára születni kell, nem lehet megtanulni. Ám nyugodtak lehetünk, a lány keze alól olyan kolbászok kerültek ki, amibe ha az ember beleharapott, a másik ruhájára fröccsent a paprikás zsír. Hiába no, ő is szerette a gonosz tréfákat.
ITT A VÉGE, FUSS EL VEGA!
Másnap annak rendje és módja szerint találkoztak is. Stroganoff51-et Somlai Ödönnek hívták, és egy nyugdíjas hentes volt.
-Bár meglephetett, hogy találkozót kértem tőled, - kezdte mondandóját Ödön - de semmiféle romantikus szándék nem vezetett. Látom benned a potenciált, hogy híres hentese legyél kerek e világnak. Elsőként a marhahússal kell megtanulni bánni, ezért adok neked egy ajánlólevelet Fernando Rayuelahoz. Egy argentin gauchonál senki nem érthet jobban a marhához. Mégis csak ők eszik meg a legtöbbet belőle.
A leány fel is pattant az első repülőre, és elment Buenos Airesbe. Onnan járatlan utakon haladva rozsdás autóbuszokkal és öszvérek hátán utazva elérte a Rosario melletti pampákat. Hamarosan meg is találta Fernando Rayuelat. Igazi szélcserzette gaucho volt, szálfatermetű, sastekintetű, nagyhangú, öblös nevetésű és az argentin marhapásztorok szokása szerint mindent a késével evett. (Erre a szokásra utal egyébként a méltán elfeledett Schleswig-Holstein-féle sebzett száj-paradoxon, azaz: hogy ha ül 33 gaucho egy asztalnál, akkor az egyiküknek biztos be lesz kötve a szája. Ezt a tételt tartják a valószínűségszámítás leghaszontalanabb megállapításának.)
-Mit akarsz, kicsirigó?-kérdezte az argentín.
-Meg akarom tanulni a marhavágás csínját-bínját. - felelte a lány.
-Rendben, én kitanítalak, de akkor fél évre beállsz hozzám. Megtanítalak nem csak a marha levágására, hanem a terelésre és a hús elkészítésére is. Áll az alku?-mondta a pásztor.
-Áll az alku! - csapott a gaucho kezébe a lány.
Elég kemény próbatétel volt ez a hat hónap, de a lány mindent megtanult a tehenekről. Megtanulta a marha részeit, hogy hogyan kell egy több száz kilós állatot egy késsel apró darabjaira bontani úgy, hogy abból csupa finom falat kerekedjen ki aztán. Megtanult terelni, billogozni, lasszózni, hegyeset köpni, tüzes vízet inni, káromkodni és kurjongatni, tréfálkozni és másokat ugratni. Teste izmosabb lett, és a tenger felől érkező sós szél is rendesen kicserzette. Ám a jól végzett munka magabiztosabbá is tette. Esténként pedig Fernando megmutatta neki, hogy hogyan is kell steaket sütni. A sülő hús, a sós szellő és Fernando cigarillojának illata – ami mindig a szája sarkában lógott – olyan elegyet alkotott, amely mindig éber álomba ringatta a lány érzékeit. Jóval hatékonyabb volt ez a tanulás, mintha bemagolta volna a Szarvasmarha- és Polgári per rendtartás tankönyvet.
Elérkezett a fél év legutolsó napja, amely egybeesett az argentínok legnagyobb és legszentebb nemzeti ünnepével: Diego Maradona születésnapjával. Ennek tiszteletére egy közeli kisvárosban tangó- és steaksütő versenyt rendeztek. Nosza, a gauchok is beneveztek mindkettőre. A leány egy saját maga vágta, saját maga érlelte, 2 kilós T-bone steaket csinált. A zsűri olyannyira el volt ragadtatva a hátszín és a bélszín együttesétől, hogy a lány kapta az első díjat. Mellesleg a táncversenyt is megnyerte, mert ahogy Jack Slade, az Egyesült Államok hadseregének nyugalmazott alezredese mondta: Csak az életben lehet hibázni, a tangóban nem.
Elérkezett hát a búcsúzás napja. Fernando huncutul a lányra mosolgott, és így szólt:
-Hiányozni fogsz, kicsirigó, igen megkedveltelek. Megtanultad tőlem a marhával való bánást, és a kreativitást, itt az ideje, hogy megismerkedj a sertéssel és a precizitással. Adok neked egy ajánlólevelet Heinz Himmelhez, a legjobb sváb böllérhez. Ő majd kitanít mindenre. Ja, és itt van még egy aranypeso is, ha bajba kerülsz, dobd fel, és menten kiránt a bajból!
-Hogyan? -kérdezte a leány.
-Fogalmam sincs! - nevette el magát Fernando, még utoljára a lányra kacsintott, aztán elvágtatott az érzékeny, kornélküli tájleírásban.
A leány el is ment Himmelhez. A német is felfogadta egy fél évre. A leánynak szigorú napirendje volt ezután: reggel hatkor kelt, moslékot adott a disznóknak, kiganéjozott, aztán a konyhakertben kapált vagy különféle mezőgazdasági munkákat végzett, mert hát nem mindegy, milyen eleséget kap a jószág. Délben ebéd, aztán Heinz megmutatta neki a pácolás minden rejtett kis titkát. Persze nagy segítségére volt a Pácolás című könyv is, és Spanyol János nagyszerű tanulmánya is, amelyet ebben a témában írt. Este hatkor újra enni adott a jószágoknak, majd vacsora, kilenckor nyugovóra tértek. Szombatonként Schalke-meccskre jártak, vasárnap templomba.
Elérkezett a szolgálat utolsó napja, amely egybeesett a szokásos évi Bajorbosszantó Fesztivállal. Az esemény sztárvendége Meat Loaf volt. A lány is kitette portékáját: a szalonnát és a sonkát, amit percek alatt elkapkodtak. A pénzből vett egy új cipőt, mert hát cipőből és barátból sohasem lehet elég.
Elérkezett hát a búcsúzás napja. Heinz arcára valamiféle grimasz ült, amelyet később mosolyként azonosított egy négy tagú kutatócsoport.
-No, Fraulein, letelt a hat hónap, én megtanítottam magának mindent, amit a szalonnáról és a sonkáról tudok. Megtanulta a precizitást is, amely igen fontos egy olyan könnyen romló húsféleségnél, mint a sertés. A következő lecke a zsír és a töpörtyű lenne, ám ahhoz legjobban a Sötétség Fejedelme ért, én meg hát csak egy istenfélő sváb vagyok, nem tudom, hogyan is lehetne eljutni hozzá. Minden esetre adok egy ezüstpfenniget, ha bajba kerül, csak dobja fel, ez majd segít.
-Hogyan?-kérdezte a leány.
-Fogalmam sincs, én sokáig még azt sem tudtam, hogy Heideggernek Martin volt a keresztneve. Addig olyan keresztnév nélküli volt nekem, mint Coloumbo felügyelő. - csóválta a fejét Heinz, és mivel nem az a fajta volt, aki csak úgy fiatal lányokra kacsintgasson, ezért elballagott, hogy bekeverje a moslékot a disznóknak.
Ahogy ment-mendegélt a leány, egy nagy sötétlő erdőbe jutott, mivel az igaz útat nem lelé. Ahogy egy fatörzsön üldögélt tanácstalanul, egyszer csak azt gondolta magában: -Egy életem, egy halálom, feldobom az aranypesót, megnézem, mi történik.
Egyből meg is jelent Wellington herceg, a híres bélszín névadója.
-Mi van már?! Mit akarsz?! -kérdezte ingerülten.
-Megmutatnád nekem a Pokolba vezető utat Herceg? - és már szinte a nyelve hegyén volt, hogy hozzátegye: hátha megjön a Tél is, ám az utolsó pillanatban visszanyelte e szavakat.
-Nem látsz a szemedtől?!-rivallt rá a waterloo-i győző. - A Pokolba vezető út Jószándékkal van kikövezve. Jószándék térkővel. Tudom, hogy hülye vicc, de az Öreg szereti az ilyeneket. Az egri Főtér köveit például csak Dobó-kockáknak hívja. Na, ha már elrángattál a Hurricanes-Crusaders meccs nézésétől, akkor kövess, mutatom én az utat.
Hogy hogyan került Wellington herceg a pokolba? Urunk Teremtőnk nagyon jóba lett Bonaparte Napóleonnal, gyakorta együtt páros passziánszoztak, és a korzikai vadkan kérte meg kártyapartnerét, hogy ugyan ezt a galád ángliust suvassza már el a pokol legmélyebb bugyraiba.
A pokol bejárata felett a 14. század legismertebb graffitisének munkája díszelgett:
"Én rajtam jutsz a kínnal telt hazába,
én rajtam át oda, hol nincs vigasság,
rajtam a kárhozott nép városába.
Nagy Alkotóm vezette az igazság;
Isten Hatalma emelt égi kénnyel,
az ős Szeretet és a fő Okosság.
Én nem vagyok egykoru semmi lénnyel,
csupán örökkel; s én örökkön állok.
Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel"
Ám mivel a lány a Vita nouvá-t, kicsit nyálasnak tartotta, a De vulgari eloquentia-val szemben voltak fenntartásai, a De monarchia-t pedig egyszerűen unta, mint a veszedelem, ezért rá se hederített a feliratra.
A leány hamarosan el is érkezett a Sötétség Fejedelmének színe elé.
-Osztán mit akarsz itt, halandó? - kérdezte a Sátán.
-Kérlek, taníts meg töpörtyűt és zsírt csinálni, mert hát a Pokolnál nincs nagyobb abároló üzem kerek e világon. -felelte a lány.
-Aztán miért tanítanálak meg bármire is? Hisz azon nyomban eltaposhatnálak itt, mint egy kis pondrót!- dörögtek az Ördög szavai.
A lány igencsak vakarta a fejét, hogy mi legyen a teendő, és ekkor eszébe jutott az esüst pfennig. Feldobta, és ekkor megjelent az, akinek igazi neve már eonok óta feledésbe merült, mindenki csak a Legnagyobb Kérdezőzseninek hívta. Annyi kérdéssel kezdte el bombázni Lucifert, hogy az végül megtört, feladta a harcot, és ráállt arra, hogy kitanítja a leányt. Ha figyelembe vesszük, hogy a Kérdezés és Kételkedés Angyala tette ezt, aki már az Ember tragédiájába is e szavakkal lép be: -S mi tessék rajta? meg kell állapítanunk, hősnőnk segítője nem lehetett kismiska. A lány 1-2 hónap múlva olyan szép töpörtyűket tudott csinálni, hogy minden rendű és rangú kis- és nagyördög nála evett ebédszünetben. Olyanok voltak azok a töpörtyűk, mint a valóságos aranyrögök. Zsírt is olyan jóízűt tudott csinálni, hogy mindenki azt falatozta, pirospaprikával megszórva. Igény szerint lila- vagy gyöngyhagymával a tetején. Ám mivel ezek csak emberi zsírból készültek, ezért a lány nem fanyalodott rá, hogy egyen is belőlük, ezért Belzebúb elküldte legjobban sikerült teremtményét, az alkoholmentes sört, hogy hozzon a leánynak egy kis hazait Fernandotól és Heinztől. Fernando mindig küldött egy-két cigarillót is, hogy a lány meggyújthassa, és érezhesse a dohány össze nem téveszthető illatát. Heinz a német mezőgazdasági kiadó legújabb kiadványaival lepte meg volt tanítványát.
Egy napon a Sötétség Fejedelme így szólt:
-No, te leány! Megtanítottalak mindenre, amit tudok. Nem mondassa senki, hogy nem száltál még pokolra is a tudásért.Most már hazamehetsz, nyithatsz egy kis üzletet.
A leány így is tett. Később még számos böllér-konferencián vett részt, mint előadó és persze ő is mindig tanult valami új fogást. Megkapta az Arany Hentesbárd-díjat is. Hozzáment egy kóser mészároshoz, és boldogan éltek, míg meg nem haltak.
És hogy mi a helyzet a töltelékárukkal? Az hogy, egy állatot rituálisan megölünk, aztán saját beleibe töltünk, az emberiség egyik leggroteszkebb tréfája. És erre a kegyetlen tréfára születni kell, nem lehet megtanulni. Ám nyugodtak lehetünk, a lány keze alól olyan kolbászok kerültek ki, amibe ha az ember beleharapott, a másik ruhájára fröccsent a paprikás zsír. Hiába no, ő is szerette a gonosz tréfákat.
ITT A VÉGE, FUSS EL VEGA!
2011. június 26., vasárnap
Azt álmodtam, hogy egy gimnáziumi teremben ülök valamilyen előadáson vagy konferencián, kedélyesen beszélgetek a volt krakkói szobatársammal, és "levelezgetek" valakivel, ám mivel a "levelezőtársam" a terem másik végében van, ezért a válaszát -faarccal, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga - Békesi László, a Horn-kormány egyik pénzügyminisztere csúsztatja a zsebembe, akiről egyébként tévesen azt hiszem, hogy Surányi Lászlónak hívják(Valószínűleg behozta a tudatalattim Surányi Görgyöt, a volt Jegybank-elnököt is). Valaki fontossal levelezhettem, mert az előadás előtt Kökényesi Tomi (barátainak csak Kökényesi Tamás Miklós) megkért, hogy emlékeztessem a "levelezőtársamat", hogy tartozik Tominak egy ezressel. Röhögve ébredtem fel.
2011. június 23., csütörtök
2011. június 21., kedd
Mese XXXIV.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kerékpár. Pontosabban egy bicigli (sic!). Panninak hívták, aranyos kis rózsaszín canga volt, nem egy Neuser Cruiser, hanem még a '90-es évek érthetetlen divatjából itt maradt monty (nem utalás a szerző kutyájára). Nap mint nap rótta a város útjait, nyergében egy formás fenekű lánykával. Volt ennek a kerékpárnak egy furcsa szokása, szinte legyőzhetetlen késztetést érzett arra, hogy segítsen az embereken, így amikor látta, hogy gazdájával minden rendben van, fogta magát, és elülső villájába vette a világot.
Először Dublinba vetette a sors. Ahogy a város utcáin gurult fel s alá, egyszer csak megpillantott egy szigorú tekintetű böllért. Oda is kerekezett hozzá, és megkérdezte:
-Mi bánt téged, te Szigorú Tekintetű Böllér?
-Az, hogy böllér vagyok. Mindig is rühelltem ezt a munkát, az igazat megvallva: a faszom kivan vele. - mondta, és kiköpött.
-Akkor miért csinálod ezt?- kérdezte Panni.
-Mert ősi böllércsalád sarja vagyok. Apám is Arany Hentesbárd-díjas böllér volt, ahogyan az ő apja, és annak az apja is, egészen a ködbe vesző régmúltig. Én viszont elég selejtes böllér vagyok, nem tudok megölni egy állatot sem, túlságosan is szeretem őket ahhoz. Ha nem lenne a bátyjám, aki kisegít néha-néha egy kis tőkehússal, hogy azt eladhassam, már rég felkopott volna az állam. Mert én amúgy nem eszem húst se. Na jó, egy-két katona kolbászt vagy szalonnát néha bekapok.
-És mit szeretnél csinálni?-kérdezte a kis kecaj.
-Világéletemben táncos szerettem volna lenni. Balettáncos.
-És kőfaragó. - tóditotta a bicigli.
-A lófarát! - válaszolta a böllér.
-Ha szeretnél táncos lenni, próbáld meg! - tanácsolta Panni.
-Végül is, miért nem?! Egy életem, egy halálom, én bizony megpróbálom! - lelkesedett fel a kések tökéletlen mestere.
Annak rendje és módja szerint el is ment felvételizni a Balettintézetbe.
- A hirdetésre jelentkezem.
- Melyik hirdetés?
- Az önök hirdetése. Hogy az Állami Balettintézet felvételre keres jelentkezőket. Hát itt volnék.
- Nyolc-kilenc éves fiúkat és leánykákat.
- Igen. Olvastam az újságban.
- Erre akar jelentkezni?
- Engedelmükkel.
- Bocsánat, ön hány éves?
- Hatvan múltam.
- És hány kiló?
- Kilencvenhárom. Tudom, kissé túlkoros vagyok. De nagyon fogok igyekezni. Gyermekkorom óta álmom, hogy balett-táncos legyek.
- Attól tartok, kissé elkésett.
- Igazán egészen komolyan venném. Nem sajnálom a fáradságot. A súlyomból is ledolgozhatnék valamicskét.
- Nem megy, uram.
- Bizonyos, hogy nem?
- Nem.
Kár. Egy álommal kevesebb.1
Azért a böllér nem keseredett el, beállt egy vándor tánctársulatba, és az idők folyamán elég jelentős ismeretségre tett szert az ír táncélet berkein belül.
A kis rózsaszín kerékpár tovább folytatta útját. A következő állomás Tartu volt. Ahogy a város utcáin gurult fel s alá, egyszer csak egy rőzsét hordó öregasszonyt pillantott meg. Oda is kerekezett hozzá, és megkérdezte:
-Segíthetek, öreganyám?
-Már hogy a viharba ne segíthetnél, olyan dögnehéz ez a köteg fa! Az Eduard Vilde Idősek Otthonába tartok, egy darabon vihetnéd helyettem. -felelte a vénségesen vén anyóka.
-Szíves-örömest, öreganyám! - mondta a bicigli, és már vitte is.
-Tudod, nem sok segítségem van. A gyerekeim is csak ünnepekkor látogatnak meg, és akkor hozzák azokat a bűnrossz unokáimat is, akiktől még a ragya is kiver. A derekam is hasogat már vagy 40 éve. Még egy Levadia Talinn elleni meccsen ment tropára.
-Mit sportolt a néni? - kérdezte udvariasan a kerékpár.
-Sportolt a halál! Verekedtem. - felelte a tisztességtelenségben megőszült hulligán.
A néni még útközben elmesélte kedvenc szurkolói rendbontásait, és megtanította a kis biciglit a késsel bánni is, mert szerinte a mai emófejű hülyegyerekek már azt se csinálják rendesen. Így értek el az Idősek Otthonához, ahol Panni őszinte megkönnyebüléssel intett búcsút az anyókának.
És hogy mire kellett a rőzse egy távfűtéses épületben? Az anyóka krattott csinált belőle, és ellopatta vele a többi vénasszony szívgyógyszerit (sic!), meg az elemeket a hallókészülékeikből. Ám ezeken kívűl gyakorta küldte a krattot olyan tárgyakért, amelyek minden háztartásban fellelhetőek, csak épp az övében nem, és ezekkel a tárgyakkal végre megvalósíthatta legféltetebb vágyát: megcsinálhatta Öveges professzor majd minden kísérletét.
A kis rózsaszín kerékpár következő állomása Krakkó volt. Ahogy a város utcáin gurult fel s alá, egyszer csak egy szomorú lánykát pillantott meg. Oda is kerekezett hozzá, és megkérdezte:
-Miért vagy szomorú, Kislány?
-Azért vagyok szomorú, Kedves Kerékpár, mert egyedül vagyol, mint az ujjam. Egy jóravaló legényt szeretnék. Még a CNC-forgácsoláshoz se kéne értenie, az a lényeg, hogy tényleg szeressen engem.
-Na, ne búsulj, amíg engem látsz, kerítünk neked egy pasit! A legfontosabbak: karbonvázas köcsögökkel sohase kezdj. Legalábbis lakott területen belül. Aki városban karbonvázas bringát használ, az valamit kompenzál. A cruiser-es fiúktól is óvakodj, általában öntetszelgő majmok.
E szavakkal nyergébe kapta a lányt, és legényvadászatra indultak. Ahogy az utcákat rótták, egyszer csak megpillantottak egy szimpatikus almazöld Gitane kerékpárt. Nem volt már új, de látszott rajta, hogy szépen rendben van tartva. Hamarosan a gazdáját is megpillantották. Szimpatikus srác volt, ezért oda is kerekeztek, és beszédbe elegyedtek. Kiderült, hogy a lányt és a fiút is ugyanaz érdekli: a CNC-forgácsolás, az üzbég konyha és Margaret Thacher korai költészete. Látván, hogy milyen jól elvannak gazdáik, a két kerékpár elkerekezett a podgórze-i parkba, és ők is eltöltöttek közösen néhány szép órát.
Másnap a kerékpár hazaindult, mert ki tudja, hátha otthol (sic!) is szükség lehet rá. Azért azt nem bírta kihagyni, hogy el ne heveredjen egy virágokkal teli réten, a Tátrában.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
Először Dublinba vetette a sors. Ahogy a város utcáin gurult fel s alá, egyszer csak megpillantott egy szigorú tekintetű böllért. Oda is kerekezett hozzá, és megkérdezte:
-Mi bánt téged, te Szigorú Tekintetű Böllér?
-Az, hogy böllér vagyok. Mindig is rühelltem ezt a munkát, az igazat megvallva: a faszom kivan vele. - mondta, és kiköpött.
-Akkor miért csinálod ezt?- kérdezte Panni.
-Mert ősi böllércsalád sarja vagyok. Apám is Arany Hentesbárd-díjas böllér volt, ahogyan az ő apja, és annak az apja is, egészen a ködbe vesző régmúltig. Én viszont elég selejtes böllér vagyok, nem tudok megölni egy állatot sem, túlságosan is szeretem őket ahhoz. Ha nem lenne a bátyjám, aki kisegít néha-néha egy kis tőkehússal, hogy azt eladhassam, már rég felkopott volna az állam. Mert én amúgy nem eszem húst se. Na jó, egy-két katona kolbászt vagy szalonnát néha bekapok.
-És mit szeretnél csinálni?-kérdezte a kis kecaj.
-Világéletemben táncos szerettem volna lenni. Balettáncos.
-És kőfaragó. - tóditotta a bicigli.
-A lófarát! - válaszolta a böllér.
-Ha szeretnél táncos lenni, próbáld meg! - tanácsolta Panni.
-Végül is, miért nem?! Egy életem, egy halálom, én bizony megpróbálom! - lelkesedett fel a kések tökéletlen mestere.
Annak rendje és módja szerint el is ment felvételizni a Balettintézetbe.
- A hirdetésre jelentkezem.
- Melyik hirdetés?
- Az önök hirdetése. Hogy az Állami Balettintézet felvételre keres jelentkezőket. Hát itt volnék.
- Nyolc-kilenc éves fiúkat és leánykákat.
- Igen. Olvastam az újságban.
- Erre akar jelentkezni?
- Engedelmükkel.
- Bocsánat, ön hány éves?
- Hatvan múltam.
- És hány kiló?
- Kilencvenhárom. Tudom, kissé túlkoros vagyok. De nagyon fogok igyekezni. Gyermekkorom óta álmom, hogy balett-táncos legyek.
- Attól tartok, kissé elkésett.
- Igazán egészen komolyan venném. Nem sajnálom a fáradságot. A súlyomból is ledolgozhatnék valamicskét.
- Nem megy, uram.
- Bizonyos, hogy nem?
- Nem.
Kár. Egy álommal kevesebb.1
Azért a böllér nem keseredett el, beállt egy vándor tánctársulatba, és az idők folyamán elég jelentős ismeretségre tett szert az ír táncélet berkein belül.
A kis rózsaszín kerékpár tovább folytatta útját. A következő állomás Tartu volt. Ahogy a város utcáin gurult fel s alá, egyszer csak egy rőzsét hordó öregasszonyt pillantott meg. Oda is kerekezett hozzá, és megkérdezte:
-Segíthetek, öreganyám?
-Már hogy a viharba ne segíthetnél, olyan dögnehéz ez a köteg fa! Az Eduard Vilde Idősek Otthonába tartok, egy darabon vihetnéd helyettem. -felelte a vénségesen vén anyóka.
-Szíves-örömest, öreganyám! - mondta a bicigli, és már vitte is.
-Tudod, nem sok segítségem van. A gyerekeim is csak ünnepekkor látogatnak meg, és akkor hozzák azokat a bűnrossz unokáimat is, akiktől még a ragya is kiver. A derekam is hasogat már vagy 40 éve. Még egy Levadia Talinn elleni meccsen ment tropára.
-Mit sportolt a néni? - kérdezte udvariasan a kerékpár.
-Sportolt a halál! Verekedtem. - felelte a tisztességtelenségben megőszült hulligán.
A néni még útközben elmesélte kedvenc szurkolói rendbontásait, és megtanította a kis biciglit a késsel bánni is, mert szerinte a mai emófejű hülyegyerekek már azt se csinálják rendesen. Így értek el az Idősek Otthonához, ahol Panni őszinte megkönnyebüléssel intett búcsút az anyókának.
És hogy mire kellett a rőzse egy távfűtéses épületben? Az anyóka krattott csinált belőle, és ellopatta vele a többi vénasszony szívgyógyszerit (sic!), meg az elemeket a hallókészülékeikből. Ám ezeken kívűl gyakorta küldte a krattot olyan tárgyakért, amelyek minden háztartásban fellelhetőek, csak épp az övében nem, és ezekkel a tárgyakkal végre megvalósíthatta legféltetebb vágyát: megcsinálhatta Öveges professzor majd minden kísérletét.
A kis rózsaszín kerékpár következő állomása Krakkó volt. Ahogy a város utcáin gurult fel s alá, egyszer csak egy szomorú lánykát pillantott meg. Oda is kerekezett hozzá, és megkérdezte:
-Miért vagy szomorú, Kislány?
-Azért vagyok szomorú, Kedves Kerékpár, mert egyedül vagyol, mint az ujjam. Egy jóravaló legényt szeretnék. Még a CNC-forgácsoláshoz se kéne értenie, az a lényeg, hogy tényleg szeressen engem.
-Na, ne búsulj, amíg engem látsz, kerítünk neked egy pasit! A legfontosabbak: karbonvázas köcsögökkel sohase kezdj. Legalábbis lakott területen belül. Aki városban karbonvázas bringát használ, az valamit kompenzál. A cruiser-es fiúktól is óvakodj, általában öntetszelgő majmok.
E szavakkal nyergébe kapta a lányt, és legényvadászatra indultak. Ahogy az utcákat rótták, egyszer csak megpillantottak egy szimpatikus almazöld Gitane kerékpárt. Nem volt már új, de látszott rajta, hogy szépen rendben van tartva. Hamarosan a gazdáját is megpillantották. Szimpatikus srác volt, ezért oda is kerekeztek, és beszédbe elegyedtek. Kiderült, hogy a lányt és a fiút is ugyanaz érdekli: a CNC-forgácsolás, az üzbég konyha és Margaret Thacher korai költészete. Látván, hogy milyen jól elvannak gazdáik, a két kerékpár elkerekezett a podgórze-i parkba, és ők is eltöltöttek közösen néhány szép órát.
Másnap a kerékpár hazaindult, mert ki tudja, hátha otthol (sic!) is szükség lehet rá. Azért azt nem bírta kihagyni, hogy el ne heveredjen egy virágokkal teli réten, a Tátrában.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
2011. június 20., hétfő
Tirpák pizza
Elkészítési mód: Egy lángost megtöltünk szalonnával és lila hagymával, majd a tetejére pizzakrém és tejföl kerül. Végül megszórjuk sajttal. Ízlés szerint tehetünk rá libatepertőt vagy köretként snack kolbásszal tálalhatjuk.
Beküldő: Kiskósa ( http://kosangliagan.blogspot.com/ )
Beküldő: Kiskósa ( http://kosangliagan.blogspot.com/ )
2011. június 19., vasárnap
Egy Nő (stílusgyakorlat)
Van egy nő. Szeret. Ezért úgy tesz, mint ha gyűlölne. Ilyen jó csajom még sosem volt. A Moqueca de peixe-je Garrinchára halaz, és ha vezet, portugálul káromkodik.
Ha velem van, mindig iszunk. Úgy iszik, mint egy férfi (a régi lányok úgy tudtak főzni, mint az anyjuk, a maiak meg úgy tudnak inni, mint az apjuk), ha az azt jelenti, hogy sokat. Sörökből és felesekből épitünk magunknak katedrálist. Ha iszik, vidám lesz, csipkelődik, adomázik, néha még huncutul rám is kacsint. Kibújik belőle a kisördög. Aztán egyik pillanatról a másikra megváltozik, hozzám bújik és azt mondja: vigyél haza. Otthon mindig jót hancúrozunk, szeretem becézgetni a melleit, ő pedig szeret a szájába venni (szószerinti idézet Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam című művéből). Reggel aztán elhúzódik, azt mondja dolga van, mennie kell. Hogy miért is csinálja ezt?
a, mert Kos
b, mert fél elköteleződni
c, mert különböző állásponton vagyunk a Kossuth-Görgey vitában
d, a, és b, és c, igaz, és van köztük összefüggés
(Megfelelő bekarikázandó)
Ha velem van, mindig iszunk. Úgy iszik, mint egy férfi (a régi lányok úgy tudtak főzni, mint az anyjuk, a maiak meg úgy tudnak inni, mint az apjuk), ha az azt jelenti, hogy sokat. Sörökből és felesekből épitünk magunknak katedrálist. Ha iszik, vidám lesz, csipkelődik, adomázik, néha még huncutul rám is kacsint. Kibújik belőle a kisördög. Aztán egyik pillanatról a másikra megváltozik, hozzám bújik és azt mondja: vigyél haza. Otthon mindig jót hancúrozunk, szeretem becézgetni a melleit, ő pedig szeret a szájába venni (szószerinti idézet Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam című művéből). Reggel aztán elhúzódik, azt mondja dolga van, mennie kell. Hogy miért is csinálja ezt?
a, mert Kos
b, mert fél elköteleződni
c, mert különböző állásponton vagyunk a Kossuth-Görgey vitában
d, a, és b, és c, igaz, és van köztük összefüggés
(Megfelelő bekarikázandó)
Melyik a kedvenc tered?
A minap láttam a Mindentudás Egyetemében egy műsort a terekről(http://mindentudas.hu/ 2011.06.14.), ami nagyon tetszett, ezért megkérdeztem pár ismerősömet, hogy melyik a kedvenc terük?
Cseh Tamás: Széna, Corvin köz (Budapest)
Kása: Bakáts, Klauzál, Hunyadi (Budapest)
Egyik ikertestvérem: Fővám, Kálvin, Madách (Budapest)
Kern András: Lövölde (Budapest)
Lét: Benczúr (Nyíregyháza), Moszkva (Budapest) { Eb ura fakó. Tarlós István nem királyunk, Times (Nowy Jork)
Drága jó anyám: Benczúr (Nyíregyháza)
Czarna: Bécsi kapu, Blaha Lujza, Deák (Budapest), Komáromi Csipkés György (Debrecen), Óváros (Veszprém), Bosnyák tér (Budapest)
Bereményi Géza: Teleki (Budapest)
Kiskósa: Hősök tere (Nyíregyháza), Heralds Square (Brooklyn){Lét szerint Brooklyn az már nem New York, Déri tér (Debrecen)
Kláriku: Hal-köz (Debrecen), Plac Wszystkich Świętych (Kraków)
Kerekperecevő: Mikszáth (Budapest)
Tesóm volt lakótársa és testvére a Martiniben: Place du Ralliement (Angers)
A Távol-Keletbe szakadt volt osztálytársam: Filozófiai Kert (Gellérthegy, Budapest)
És nekem? A Mały Rynek Krakkóban.(lásd a képen.) Magyarországon a nevenincs játszótereket szeretem. (Szóviccnek tűnik, de nem az.)
ÉS NEKED?
2011. június 15., szerda
2011. június 14., kedd
Drága jó apám értekezletet tartott ma. Mindenkinek kiosztotta, hogy mi lesz a feladata a Múzeumok Éjszakáján.
-Csabi, te itt meg itt leszel. Hol van Csabi?
-Szabadságon van.
-És ki engedte el?- csattant fel apám. Mindenkiben megfagyott a vér, anyám meg majdnem elröhögte magát, mert tudja, hogy apám milyen morgós tud lenni, és hogy Oroszlán módjára hogy el tudja magát üvölteni, a legapróbb dolog miatt, de ezeknek nagyobb a füstje mint a lángja. Az öreget ismerve, ő engedte el Csabit, egy kézlegyintéssel:-Menjél! Csak már nem emlékszik rá.
-Csabi, te itt meg itt leszel. Hol van Csabi?
-Szabadságon van.
-És ki engedte el?- csattant fel apám. Mindenkiben megfagyott a vér, anyám meg majdnem elröhögte magát, mert tudja, hogy apám milyen morgós tud lenni, és hogy Oroszlán módjára hogy el tudja magát üvölteni, a legapróbb dolog miatt, de ezeknek nagyobb a füstje mint a lángja. Az öreget ismerve, ő engedte el Csabit, egy kézlegyintéssel:-Menjél! Csak már nem emlékszik rá.
2011. június 10., péntek
Fociláz
Egyre furább nekem a szurkolói életérzés. Ahogyan a HIMYM-ben Ted mondta, a sport azért fontos, mert elvonja az ember figyelmét a hétköznapokról. "Wierny swojej drużynie/Znów przyjdę na jej mecz/I smutek z serca zginie/Troski odejdą precz"(Büszkén saját csapatomra/A meccsre újra kimegyek/A szomorúság eltűnik szívemből/Gondok félre el), ahogyan az a Wisła Kraków himnuszának szövegében is van, ám mégis egyre kevésbé bírom megérteni a futball keltette indulatokat. Most nem a hulliganizmusról beszélek, mert az a saját törzs/másik törzs ellentéte inkább, hanem arról, hogy tisztes középkorú magyar férfiak teli torokból ordibálnak és ugrálnak, amikor a Barca vagy a MU gólt lő (lásd a legutóbbi BL-döntőt). Olyan, mintha a Camp Nou vagy az Old Trafford mellett nőttek vlna fel, és még Bobby Charlton-nak vagy Cruyff-nak szedték volna a labdát. Pedig aztán nekik tényleg mindegy lehetne, nem lesz tőle olcsóbb a kenyér, sőt saját városuknak/országuknak sem hoz dicsőséget a csapat győzelme. Nem mondom, amikor 2010-ben az Inter megnyerte a BL-t, én is örültem, de valahogy semmi kedvem nem volt ordibálni, inkább valami csendes, békés öröm volt bennem. Amit pedig még különösebbnek találok, amikor különböző internetes fórumokon mocskolják egymást külföldi csapatok magyar szurkolói. Ahogyan erre az általam mélységesen tisztelt(legalább annyira tisztelem, mint Ablonczy Balázst) Tóth Sándor (az ifjúsági rugby-válogatott szövetségi kapitánya) rámutatott, ennek már tényleg semmi értelme sincs. Persze nekem is vannak kedvelt külföldi csapataim, de más csapatokat nem utálok, maximum azt érzem, hogy a legkisebb esély van arra, hogy valaha is egy meccsen a MU-nak vagy a Bayern-nek drukkoljak.
És most itt van Dzsudzsák Balázs átigazolása. Nem mindegy, hogy hová megy, ha a válogatottban jól játszik? Persze jobb lenne, ha egy nívós külföldi csapatban öregbítené a magyar labdarúgás hírét, de azzal, hogy Dagesztánba igazolt, maximum magának ártott. Meg talán Zimány Lindának.:) Különben is, az egyik ismerősömnek volt igaza: amikor Dzsudzsák még a Lokiban játszott, egy alkalommal nem tudott kiállni a sportautójával, mert egy teherautó elállta az útját. Ennek percek alatt híre is kelt, hogy: DZSUDZSÁK BALÁZS nem tud kiállni! Ekkor szólalt meg az ismerősöm, a maga keresetlen módján: "-Ki a fasz az a Dzsudzsák Balázs?" :)
http://myp2p.eu/broadcast.php?matchid=119706&part=sports
Az Anzsi következő meccse, ha kiváncsiak vagytok rá.;)
És most itt van Dzsudzsák Balázs átigazolása. Nem mindegy, hogy hová megy, ha a válogatottban jól játszik? Persze jobb lenne, ha egy nívós külföldi csapatban öregbítené a magyar labdarúgás hírét, de azzal, hogy Dagesztánba igazolt, maximum magának ártott. Meg talán Zimány Lindának.:) Különben is, az egyik ismerősömnek volt igaza: amikor Dzsudzsák még a Lokiban játszott, egy alkalommal nem tudott kiállni a sportautójával, mert egy teherautó elállta az útját. Ennek percek alatt híre is kelt, hogy: DZSUDZSÁK BALÁZS nem tud kiállni! Ekkor szólalt meg az ismerősöm, a maga keresetlen módján: "-Ki a fasz az a Dzsudzsák Balázs?" :)
http://myp2p.eu/broadcast.php?matchid=119706&part=sports
Az Anzsi következő meccse, ha kiváncsiak vagytok rá.;)
Hasonlóságok
Anyám szerint a férfiaknak és nőknek való jóslásban az a különbség, hogy a férfiak egy konkrét kérdésre várnak választ, míg a nők beszélni, beszélgetni szeretnek. Mintha ugyanígy használnák a telefont is, nemde? :)
Segédblogger lettem
Itt van Andris blogja. Megkért, hogy nézzem át neki, főként a helyesírási- és stilisztikai hibákra tekintettel.
http://budipest.blogspot.com/
http://budipest.blogspot.com/
2011. június 9., csütörtök
Anyám mesélte, hogy vett még nagyapámnak a Dockyardban egy rövidnadrágot és egy inget. Csupáncsak 45 ezer volt a két ruhadarab. Mikor legközelebb mentünk, drága jó anyám látta, hogy nagyapám azokban a ruhadarabokban szedi ki a krumplit a földből.:) Azt mondta, hogy eléggé összeszorult a szíve, de azért nagyapámnak akkor sem árulta el, hogy mennyit érnek a ruhadarabok.
Erről az jut eszembe, hogy amikor Németország elfoglalta Lengyelországot, akkor a Czartoryski-múzeum kincseit egy vidéki udvarházba menekítették. A németek végül is megtalálták a kincseket, az aranyat el is vitték, de Leonardo:Hermelines hölgyét otthagyták. Állítólag még csizmatalp-nyom is volt rajta.
Erről az jut eszembe, hogy amikor Németország elfoglalta Lengyelországot, akkor a Czartoryski-múzeum kincseit egy vidéki udvarházba menekítették. A németek végül is megtalálták a kincseket, az aranyat el is vitték, de Leonardo:Hermelines hölgyét otthagyták. Állítólag még csizmatalp-nyom is volt rajta.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)