Mese LXIV.

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy Leány. Úgy hívták, hogy Heather. Takaros kis teremtés volt, ő tudott a legnagyobbat büfögni, meg tudott hajlítani egy acélsodronyt a mellkasán és neki volt a legszebb disznóólja a környéken. Egy kis faluban élt, Mordoron túl, ahol a kurta farkú kismalac túr. De tövig. Gyakran kuruckodott Dongó Pistával, aki traktortechnikusnak tanult hajdanában, így igen művelt embernek számított a faluban, még ha a stúdiumokat nem is fejezte be. Ám egy napon Heathernek elege lett az ottani életből, ezért felkerekedett szerencsét próbálni.
Ahogy ment-mendegélt, belefutott egy lingvicista tüntetésbe. Tisztességben megőszült férfiak és hölgyek olyan jelszavakat skandáltak, hogy: Kurtavasat a be- és a le- igekötő indokolatlan használatáért! Vesszenek a germanizmusok! Halál a szentháromság-tagadókra! Ez utóbbi jelszó egy régebbi tüntetésen égett a demonstrálók agyába.
Estére egy fogadóba ért Heather. A sok borissza zsivány között felfedezett egy emberi arcot, oda is lépett az asztalához, és bemutatkozott:
- Köszöntelek, dalia! Az én nevem Heather, elindultam országot-világot látni. Leülhetek hozzád?
- Természetesen szépséges kisasszony. Az én nevem Gerely, és én is kóborlok, hogy megtaláljam életem célját.
- Nem vagyok én kisasszony, csak egy egyszerű lány , vitéz Gerely. Neved s híred már messzire megelőzött. Te vagy az, aki használati útmutatóból össze tud rakni egy IKEA-bútort. Erre csak igen kevesen képesek. Velem tartanál az utamon, vitéz Gerely?
- Szívesen elkísérlek, szépséges hölgy! – válaszolta a dalia. Ebből is kitűnik, hogy a jó szándék és a segítőkészség élő szobra volt.
Másnap folytatták vándorlásukat. Útközben a zenei élet két olyan csillagával találkoztak, mint Busa Pista és Fásy Ádám. Heather mind a kettőjüktől kért egy autogramot a mellére. Fásy Ádámtól a bal mellére kérte, mert az ő munkásságát jobban szerette.
Estére egy fogadóba értek. Az egyik asztalnál láttak egy igen értelmes tekintetű lovagot, akinek felettébb jóképű, ám igencsak ostoba tekintetű fegyverhordozója volt. Oda is léptek hozzájuk, bemutatkoztak és engedélyt kértek, hogy leülhessenek az asztalukhoz.
- Természetesen leülhettek szépséges kisasszony és vitéz lovag. Az én nevem Nyíl, az Értelmesképű lovag, ő pedig itt hű fegyverhordozóm, Csacsiszabi, a Fess (epitheton ornans). – felelte a nemes lelkű dalia.
Az este további része nagyon jó hangulatban telt, bőven folyt a bor és sok vidám adomát elmeséltek egymásnak. Heathernek nagyon megtetszett az Értelmesképű lovag, ám ő elég hamar nyugovóra tért, ezért ha nincs ló, jó a szamár is-alapon elkezdte énekelni Csacsiszabinak, a Fessnek (epitheton ornans). – Come on baby, shake your moneymaker! Utána pedig Erzsébet-utalványokat dugdosott a fegyverhordozó gatyájába.
Másnap reggel Csacsiszabi igencsak szomorú volt, mert a gazdájának sürgősen útra kellett kelnie, és nem találván hű fegyverhordozóját, a Fess (epitheton ornans) nélkül indult el. Csacsiszabi, a Fess (epitheton ornans) ugyanis egy szolgálóleánnyal töltötte az éjszakát, ahelyett, hogy gazdája álmát vigyázta volna.
Gerely és Heather maguk mellé vették Csacsiszabit, a Fesst (epitheton ornans) és így már négyen folytatták vándorlásukat. Útközben elhaladtak egy lepukkant, zöld épület mellett.
- Innen irányítják az egész Birodalmat - mondta Csacsiszabi, a Fess (epitheton ornans), ám köztudomású volt, hogy ő mindig szamárságokat beszél, ezért nem hittek neki. Pedig most az egyszer tényleg igazat mondott.
Estére egy fogadóba értek. Az egyik asztalnál megláttak egy huncut szemű, apró, kopasz legényt. Egyből szimpatikus lett nekik. Oda is léptek hozzá, bemutatkoztak és engedélyt kértek, hogy leülhessenek hozzá.
- Természetesen leülhettek vitéz daliák és szépséges kisasszony. Az én nevem Huán Eszpártánó. Udvari bolond voltam, csak kirúgtak. – felelte a legény.
- Miért rúgnak ki egy Udvari bolondot? – kérdezte Gerely.
- Túlságosan rendszerkritikus voltam. – felelte a Bolond.
Másnap a Birodalom fővárosába értek. Kiderült, hogy a város legszebb palotáját megszállta a gonosz Bürokrácia, és onnan tartja rettegésben a Birodalom alattvalóit. Megölte a régi királyt is, és fogságban tartja fiát is, a trónörököst. Magas jutalomban részesül az, aki legyőzi a gonosz Bürokráciát. A négy barát (mert a mesékben elég valakivel együtt vándorolnod pár napot, máris spanok leszek) ezt hallván úgy döntött, hogy egy élete-egy halála, ők bizony megpróbálják kiszabadítani a trónörököst.
El is mentek a palotához. Már a kapuval is meggyűlt a bajuk, mert Gerely sehogy sem tudta a nála lévő szerszámokkal szétszerelni a zárat.
- Ide biztos valami varázsszó kell, hogy kinyíljon. – mondta az ezermester dalia, miközben a fejét vakargatta. Erre Heather próba-szerencse alapon kimondta az egyetlen varázsszót, amit ismert:
- Odabasszak?
Erre a kapu magától kinyílt.
A palota hetedik termében rá is akadtak a gonosz Bürokráciára. Rettenetesen csúf jószág volt.
- Mit akarnak? – förmedt rájuk.
- Jöttünk kiszabadítani a trónörököst. – felelte Heather.
- Töltsék ki először a 128/b, majd a 187. és 98. számú nyomtatványt.
- A nyomtatványról jut eszembe, van egy ismerősöm, aki … - és ezzel a Bolond belefogott az egyik 40 perces monológjába a sok közül, amivel elterelte a gonosz Bürokrácia figyelmét. Ekkor Heather odaadta Gerelynek a gumipókokat, amivel általában a kerékpárját kötözte fel a távolsági busz tetejére. Gerely összekötötte a gumipókokkal a figyelmetlen Bürokrácia lábait. Csacsiszabi, a Fess (epitheton ornans) csak bambán bámult. Mikor Gerely megvolt a gonosz Bürokrácia lábainak összekötözésével, Heather odaszólt a szörnynek:
- Hé te Bürokrácia, nem igazán szeretjük a te fajtádat errefelé.
Mikor a szörny Heather felé fordult, felbukott és elterült a földön. Ekkor Heather a magatehetetlen szörnyhöz ment és egy jól irányzott büfögéssel szó szerint kibüfögte a gonosz Bürokráciát a bőréből, aki azonnal szörnyet halt. Hamarosan az egyik eldugott szobában megtalálták az elrabolt trónörököst is, akiről kiderült, hogy maga Nyíl az. Apja halálhíre miatt kellett elhagynia olyan gyorsan a fogadót, és a Birodalom fővárosába sietnie, ahol sajnos hamarosan a gonosz Bürokrácia fogságába került, ahogyan már előtte számos vezetővel is megtörtént. Mikor felelősségre vonták Csacsiszabit, a Fesst (epitheton ornans), hogy miért nem mondta előbb, hogy a trónörökös Nyíl, ő csak ennyit válaszolt.
- Senki nem kérdezte.
Nyíl ekkor így szólt:
- Csacsiszabi, a Fess (epitheton ornans) már régóta hűséges fegyverhordozóm, őt már tudom, hogyan fogom megjutalmazni. De nektek lehet egy-egy kívánságotok, amit ha tudok, teljesítek.
- Felséges hercegem! Én szeretnék a szolgálatodba állni! –felelte Gerely.
- Rendben, vitéz Gerely. Megteszlek egyik seregem vezérévé.
- Felséges hercegem! Én szeretnék újra Udvari Bolond lenni! –felelte Juán.
- Rendben, derék Juán Eszpártánó! Udvarom első számú Bolondja leszel, és kimondhatod, amit gondolsz. Egy jó uralkodónak mindig hallgatnia kell a kritikákra.
- Felséges hercegem! Én a testedet akarom! – felelte Heather.
- Rendben, szexi Heather! Megkapod. – kacsintott egyet herceg, majd mind a ketten elvonultak a palota legszebb hálótermébe, amelynek ablakait és ajtóit faragások díszítették. Olyan tizennégy óra múltán újra elő is kerültek.
- Halljátok szavam! Lady Heather és én összeházasodunk. Elhagyván a régi, lepukkant, zöld irodaépületet, ahonnan apám irányította a Birodalmat, székhelyünket ebbe a palotába tesszük át, amit ezentúl Lady Heather Harci Csarnokának fognak hívni.
Hamarosan meg is tartották az esküvőt. Mikor Lady Heather kijött esküvői ruhájában - amely jócskán kimerítette a blaszfémia fogalmát - leszállt a vállára Odin két hollója. De amikor látták, hogy itt mindig ez volt, tovább is repültek.
Nyíl és Lady Heather boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Néha azért fejbe rúgták egymást.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!

Drága jó anyám már addig ment a zenehallgatással, hogy megkért, írjak ki neki Bob Marley-t. :-)

Két könyvet kaptam eddig születésnapomra: Vinnie Jones-tól a Megindító meccs voltot és egy Marvel-képregényt II. János Pál életéről. Ebből látszik, hogy a barátaim jobban tudják, hogy mi kell nekem, mint én magam, hisz egyik sem volt a kívánságlistámon, de mind a kettőnek örülök. :-)

Két személyes tüntetés

Az egyik legjobb barátom holnap Varsóban fog tüntetni az internet adó ellen. Másodmagával. :-) Egy olyan tüntetésre én is elmennék, de felmerültek bennem kérdések a rendezvénnyel kapcsolatban. :-)

Kérdéseim:

Két emberre kell-e bejelentési kötelezettség?
Visznek-e a tüntetők zászlót? Csak egy nemzeti színűt vagy a másiknál lehetne-e egy Árpád-sávos?
Eléneklik-e a Himnuszt, Szózatot, Székely himnuszt esetleg az Internacionálét?
Mind a ketten beszédet tartanak-e vagy csak az egyikük?
Lesz-e hangosítás?
Fognak-e ordibálni, skandálni? Ha igen, mit?
Lesz-e náluk transzparens jelszavakkal? (Figyelem! "A jövőnket elvehetitek, a HD pornót nem adjuk!"-feliratot már ellőtték Pesten!)
Átadnak-e petíciót a nagykövetségnek?
Legalább egy régi tamagochi-t vagy Tetris-t hozzávágnak-e az épülethez?
Odaláncolják-e a résztvevők magukat valamihez?
Éhség sztrájkolnak-e, mint a Böszme Néró?
Kiköltöznek-e egy két személyes sátorba a nagykövetség elé?
Elfedik-e sállal az arcukat?
Vajon mind a ketten ugyanazt az álláspontot képviselik vagy eltérően gondolkodnak a dolgokról?
Remélem, válaszokat is kapok ezekre a húsba vágó kérdésekre hamarosan! :-)

Van egy ír sorozat, a Father Ted. Egy pici szigeten játszódik, ahol egy paplakban 3 pap és egy házvezetőnő lakik. Tényleg nagyon vicces, ajánlom mindenkinek. Van egy olyan rész benne, hogy Ted-et és paptársát, Dougal-t, kirendeli a püspök, hogy a sziget mozija előtt tiltakozzanak egy, a püspök szerint szentségtörő film, a Passion of St. Tibulus ellen. A tiltakozás olyan "sikeres" lesz, hogy még Gdańsk-ból is elmennek megnézni a filmet. :-)

Infoultras

Tévedés ne essék, egyet értek az internetadó elleni tüntetéssel, sőt, azzal, hogy az emberek kifejezzék tetszésüket valami mellett vagy valamivel szemben. Remélem, sokáig kitartanak, elérnek valamit és az internetnél fontosabb témákban is hallatják a hangjukat, és a demokrácia más területein is elérnek eredményeket.
Másrészt: a tüntetés főszervezője egy többgenerációs szoci politikus és nekem egy szoci politikus sohasem lehet demokrata. Eddig nem is láttam erre ellenpéldát. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy olyat viszont már láttam, aki a Fidesz jelöltjénél jóval demokratikusabb volt, de az sem a jó jelölt volt, hanem a kisebbik rossz. Az is hozzátartozik a dologhoz, hogy mindig felmerül bennem a kérdés, hogy hol voltak ezek az emberek 2006-ban, amikor a demokrácia szerintem még ennél is nagyobb bajban volt? Persze ezek csak az én érzéseim, gondolataim, véleményem. Valószínűleg sok mindenben nincsen igazam, de annyira még demokráciában élünk, hogy azt gondolhatok, amit akarok, még ha nem is mondhatom ki azt, amit gondolok.

De evezzünk vidámabb vizekre! :-) Két dolog ihlette ezt a posztot: az egyik Grafit egyik rajza: http://index.hu/napirajz/2014/10/24/kik_ezek/ a másik pedig a tüntetők azon csoportja, akik monitorokat dobáltak a Fidesz-székházra. Elképzeltem egy szurkolói kemény magot, akik az informatika világában vannak otthon. Lehetne a nevük Infohools vagy Infoultras, IT Crew, Internet Firm, The Geeks. A zászlójuk lehetne egy ultra, aki monitort dob egy másikra, két keresztbe tett klaviatúra felett egy monitor. Szurkolói drapériáikon a feliratok lehetnének bináris kódokkal, szerepelhetne rajta a Free Wi-fi!, a szurkolói pólókon különféle programozási nyelveken lennének a feliratok, a tagok többek között nyomtatott áramköröket és az első számítógépük képét tetováltatnák magukra. Népszerű drog lenne a csoportban az LSD. Szurkolói rigmusaik lennének a: Buzi Bill Gates! Utálunk szar Explorer! Steve Jobbs a legnagyobb király! Ria-ria-Memória! Aki nem ugrál, az hotspot-ot használ, hej-hej! Egyszerűen iwiw-esek vagytok! Hej-Hej! Természetesen gyakorta hajtanának végre hacker-támadásokat, bökdösnék ellenfeleiket a Facebook-on, trollkodnának más szurkolói oldalakon. Természetesen a legfontosabb összecsapás itt is a huśtawka lenne: öten öt ellen, de nemcsak ökölharcban kéne egymást legyűrni, hanem League of Legends-ben is. Ha van még ötletetek, írjátok meg! :-) És hogy milyen egy infoultra? Kb ilyen: http://index.hu/napirajz/2014/10/27/alku/

Megosztanék egy fontos állampolgári kezdeményezést is: https://www.facebook.com/pages/1-Milli%C3%B3an-Az%C3%A9rt-Hogy-Dobd-A-Sz%C3%A1mtech-Hullad%C3%A9kod-Egy-Fidesz-Sz%C3%A9kh%C3%A1zhoz/728209673893710?fref=ts

Divatdiktátorok

Minden ember foglalkozik valamennyire a külsejével, nem lehet ez másképp a diktátorok esetében sem.
Gyurcsánynak például fodrásza van, vagy Klára asszony vágja otthon ezt a papos frizurát?
Szálasi vajon milyen hajfixálót használt?
Vajon Hitler haj- és bajuszviselete divatot teremtett a 30-as évek Németországában? Van olyan ember, akinek ez jó állt, Adolfot is beleértve?:-)
Ha már bajusz: Lukaszenko bajszában benne van az egész szocializmus.
Ha már arcszőrzet: Ferenc József, Vilmos császár és Ho Shi Minh. Na, ők tuti, hogy trendet teremtettek.
Mao Ce-tung a szürke munkászubbonyában és az áramvonalas frizurájával?
Vajon Kadhafi ondoláltatott és melyik volt a kedvenc napszemüveg-márkája?
Sztálinnak és Ceausescu-nak, mint volt cipészsegédeknek fontos volt, hogy milyen lábbelit hordanak? Abból a cipőből többet adtak el, amivel Hruscsov verte az asztalt az ENSZ-ben?
Ha már lábbeli: Fidel Castro most már csak amerikai tornacipőket hord, mert a csizmát nem bírja a lába. Persze a márkajelzést gondosan leragasztják. Vajon neki és Che-nek, egy ügyvédnek és egy orvosnak miért volt fontos, hogy egyenruhában járjanak, és úgy nézzenek, ki, mint a szőrös vademberek, akik most jöttek a dzsungelből? Vajon hányszor mondták a fotósnak: még egyszer, mert nem szivarozom épp, vagy nem látható a képen a géppisztolyom?
És miért szeret minden diktátor egyenruhában parádézni?
Rákosi és Mussolini a kopaszságot vajon férfiasnak tekintette-e?
Khomeini ajatollah vajon gondolkozott azon reggelente: Ma melyik kendőmet is vegyem fel?
Kim Dzsongil és Jaruzelski: akinek ennyi hatalom van a kezében, az bármilyen szemüveget felvehet. Tisztára, mint Brick Top a Snatch-ből.
Kim Dzsongil vajon néha tarajba állította a felnyírt haját és Sex Pistols-t énekelt?
Vajon Kádárnak öltönyei tudatosan a dolgozó néphez való tartozást fejezték ki?
Brezsnyev kevésbé érezte magát fessnek, mert a Hős város és a Hős anya kitüntetést nem tűzhette a saját mellére?
Gorbacsovot vajon zavarta az anyajegye?
Ha már divat, akkor nők: mennyi pénz mehetett el Evita ruháira és Imelda Marcos több mint 3000 cipőjére?
Kíváncsi lennék a diktátorok borbélyainak visszaemlékezéseire is.
Végezetül álljon itt egy idézet a Tanúból: "Spongya rá! Ne mondjon semmit. Mi úgyis tudunk mindent. (...) Ezt a zakót például 1938-ban varrták. Angol szövet, 85%-os gyapjú. (...) A válla egy kicsit túl van tömve, de a reverje jó." (Házi Árpád, akiről Virág elvtársat mintázták, eredetileg szabó volt.)

Who's missing?

Ma, több év után megint használtam azt a szót, hogy: kurdę. Van ebben a szóban valami otthonlevés a lengyel nyelvben és nosztalgia is. Előhozza azt a képet, hogy leszállok az osiemkáról a Plac Wszystkich Świętychen és megcsap a szél. Meg a kebab-szag.

Drága jó anyám annyira letört az önkormányzati választások eredménye miatt, hogy most már nem néz tévét, inkább zenét hallgat. Kárpátiát, Leonard Cohen-t és Cesaria Evorát. Mi ez, ha nem multikulturalizmus? :-)

Könyvespolc 4.

Bárhol laktam eddig, szükségét éreztem, hogy legalább egy polcnyi könyv legyen a szobámban. Ez általában 30-40 körüli könyvet jelentett, a kedvenceimet, és amiket a közeli jövőben el akartam olvasni. Eljátszottam a gondolattal, hogy ha csak egy könyvespolcom lenne, mit raknék fel rá. Végül is 50 könyv lett belőle. Maradhat? :-)

Paul Auster: New York-trilógia
Igazából minden Auster zseniális, de valahogy úgy érzem, hogy ha Auster, akkor New York-trilógia. Ez volt az a könyve, amivel ismert lett és szerintem a legjelentősebb alkotása is.

Gabriel Garcia Márquez: Szerelem a kolera idején
Annyira elvarázsol ez a könyv, hogy már háromszor olvastam, de még mindig nem tudom megjegyezni, hogy hívják a három főszereplőt. :-)

Álvaro Mutis: Maqroll, az Árbocmester nekibuzdulásai és hányattatásai I-II.
Márquez haverjának kisregényei az Árbocmesterről, aki bejárja mind a hat világot, nekibuzdulva belekezd vállalkozásokba, amik nem sikerülnek, közben pedig csodálatos Nők szerelmét nyeri el. Bár a történetek sohasem érnek jó véget, nagyon jó hangulata van a könyveknek és bár minden pusztulásra van ítéltetve, Maqroll folyamatos újrakezdése mély életszeretetről tanúskodik.

Mario Vargas Llosa: A látványcivilizáció
Egy nagyon jól megírt könyv a mai civilizációról, ahol csak a látvány és a szórakozás számít. Kötelező darab mindenkinek!

Julio Cortázar: Sántaiskola
Erre a könyvre vadásztam a legtöbb ideig. Czarnától kaptam meg valamelyik születésnapomra. Posztmodern, formabontó és mégis nagyon szórakoztató.

Neil Gaiman: Anansi boys
A harmadik zseni. Minden Gaiman-t érdemes elolvasni, nekem az Anansi teljesen szubjektív okok miatt a kedvencem: olyan fajta játékosság és humor van benne, amit a legjobban szeretek.

James Joyce: Ulysses
Tudom, hogy elég sznob dolog kitenni a könyvespolcra az Ulysses-t, de engem tényleg szórakoztatott.

Sue Townsend: Adrian Mole újabb kínszenvedései
Kamaszkorom egyik kedvenc regénye.

Robert Merle: Utolsó nyár Primerollban
Merle az egyik kedvenc íróm és ez az egyetlen magyarul megjelent műve, amit még nem olvastam.

Eric-Emmanuel Scmitt: Ibrahim úr és a Korán virágai
Egy nagyon könnyed kisregény nagyon komoly dolgokról.

Boris Vian: Tajtékos napok
Bár ezt a Viant tudom a legnehezebben olvasni, mégis ezt tenném ki, talán mert kötődik Kerekperecevővel való kapcsolatomhoz.

Martin Walser: Szökőkút
Egy remek regény a gyermekkorról a hitleri Németország idején, olyan briliáns mondatokkal, mint: "Az ilyen bezzeg él, Schiller meg halott!"

Erlend Loe: Doppler, az utak királya
Vicces és antiszociális. Nem ilyen vagyok kicsit én is? :-)

Jonas Jonasson: A százéves ember, aki kilépett az ajtón és eltűnt
Az egyik legszórakoztatóbb regény a 20. századról, amit valaha olvastam.

Andrus Kivirähk: Ördöngös idők
Egy varázslatokkal teli kis észt falu novemberi regéje.

Jaume Cabré: A Pamano zúgása
A legtökéletesebb könyv, amit valaha olvastam.

Alessandro Baricco: Háromszor hajnalban
Baricco a legtömörebb szépirodalom, kiváncsian várom, mit hoz ez a könyv?

Umberto Eco: Bábeli beszélgetés - Minimálnapló
Eco egy nagy bohóc is. Ebből a könyvből ez ki is derül.

Javier Zanetti: A kapitány.
A Kapitány életrajzának ott a helye a polcomon. Egy valódi példakép.

Nikosz Kazantzakisz: Zorbász, a görög
Az ID és a Szuperego harcának legjobb irodalmi ábrázolása sok tánccal és humorral. Férfiirodalom.

Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam
Hrabal könyvei gyöngyök a mélyben, nekem az Őfelsége a személyes kedvencem. Ez is teljesen szubjektív választás, nem jobb és nem rosszabb az életmű más darabjainál.

Milan Kundera: A nevetés és felejtés könyve
Ahogy a címe is mutatja, ez az egyik legmulatságosabb Kundera, talán ezért is szeretem ezt a legjobban.

Patrik Ouředník: Europeána
A 20. század történetének egyik legérdekesebb és legszórakoztatóbb összefoglalása.

Paweł Huelle: Mercedes-Benz
Egy Hrabal-tribute vezetésről, nőkről, motorokról, Gdańskról. Minden mazsolának ajánlott.

Witold Gombrowicz: Ferdydurke
Egy harmincéves fickó nem tudja, mihez kezdjen az életével, nem érzi magát elég felnőttnek. Ismerős, nem? ?:-)

Ignacy Karpowicz: Égiek és földiek
Az egyik legpimaszabb könyv, amit valaha olvastam.

Sławomir Mrożek: Hazatérésem naplója
Mrożek, Krakkó. Kell ennél több?

Andrzej Stasiuk: Útban Badadagba
A melankolikus Kelet-Közép Európa beutazása széltében hosszában. A stasiuk-i életmű eddigi csúcsa.

Olga Tokarczuk: Bieguni
Tokarczuk az egyik legjobb lengyel író, akit eddig olvastam. De biztos, hogy a leggyönyörűbb szemű. Kíváncsian várom ezt a regényét, amiért Nike-t is kapott.

Aszlányi Károly: Kalandos vakáció
Vannak olyan regények, amik az embert az élete végéig elkísérik. Ez az ifjúsági regény is az. Már számtalanszor olvastam, de még mindig szétröhögöm magam rajta.

Bayer Zsolt: Tündértemető
Remek novellák, utazások, érzékeny tájleírások.

Békés Pál: Bélyeggyűjtemény
Nevettető és elgondolkoztató kurta kis történetek.

Borbély Szilárd: Halotti pompa
Borbély Szilárd tanított is engem, egy helyen is születtünk, még mindig nagyon sajnálom, hogy meghalt. Neki még azt is meg tudtam bocsájtani, hogy liberális volt. :-) Ez a kötete is elég megrázó.

Esterházy Péter: Egyszerű történet vessző száz oldal – a Márk változat
Bár már egyre jobban szeretem azokat a könyveket, amiknek története is van, azért időről-időre egy kis posztmodern még rám fér. Már csak az olvasási módok váltogatása miatt is.

Faludy György: Villon-átköltések
Kamaszkoromtól elkísért ez a kötet is. Gyurka bácsi mindig is a kedvenc embereim és költőim közé tartozott is tartozik, a Ballada a Senki fiáról-érzés pedig valószínűleg kicsit mindig bennem lesz.

Fehér Béla: Alszik a doki Betlehemben
Vitriolosan vicces regény a rendszerváltásról.

Garaczi László: Mintha élnél
Kallódó értelmiségi-palánták gyönyörű mondatai. Ezek aztán viccelnek.

Háy János: Xanadu, Völgyhíd
Háy Jánosnak a prózája is legalább olyan szép, mint a könyvei borítói.

Kiss Gy. Csaba: Ariadné avagy bolyongások könyve
Remek útleírások. Baedeker Európához.

Kosztolányi Dezső: Esti Kornél
Esti Kornél én vagyok.

Orbán János Dénes: Tragédiák és cipők
Az egyik legjobb és legpimaszabb fiatal író.

Pintér Béla: Drámák
Pintér Béla darabjaiból szinte mindent megtudhatunk magunkról és a világról körülöttünk.

Rejtő Jenő: Vanek úr Párizsban
A rejtői életmű egyik csúcspontja. Rejtőt pedig már csak a mentális egészségünk miatt is olvasni kell! :-)

Szerb Antal: Utas és holdvilág
Két-három évente elolvasom. Nagyon szeretem ennek a regénynek a hangulatát, amihez még hozzájárulnak az olaszországi városleírások is. Némely szereplő is nagyon közel áll hozzám.

Temesi Ferenc: A szív böjtje
Temesi az egyik legnagyobb játékosa a magyar nyelvnek. Ez a játszadozás a szavakkal már néha-néha sok is, de érdemes őt is olvasni.

Zilahy Péter: Az utolsó ablakzsiráf
Ha valaha írok egy regényt, akaratlanul is hasonlítani fog erre.

Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita
Ez még egy olyan regény, amit már többször olvastam, minden alkalommal lenyűgözött, de fogalmam sincsen, miről is szól igazából. :-)

Wladimir Kaminer: Multikulti
Egy nagyon szórakoztató kis lektűr a berlini emigránsok életéről Mióta megszerettem a Rotfrontot, azóta még jobban szeretem ezt a könyvet is.

Dai Sijie: Balzac és a kis kínai varrólány
Egy nagyon bájos kis szerelmi történet egy nem éppen bájos történelmi időszakból. Szeretem ezt a könyvet, néha a szemeimmel meg is simogatom.

Salman Rushdie: Harún és a Mesék Tengere
A kedvenc könyvem és mesém. Ráadásul dedikáltattam is, szóval maga a kötet is értékes számomra.

A leghülyébb csajozós duma

Főnöknőm találkozott egy fickóval. Már az se volt semmi, hogy a fickó arra volt büszke, hogy középvezető a nyíregyházi MÁV-nál. A főnöknőm az első találkozás után le is koptatta. Erre a fickó:
-Ó, pedig én már elújságoltam bent, hogy nyíregyházi barátnőm van. (Mintha a nyíregyházi lakcím egyenlő lenne a minőséggel!)
- Pedig második találkozóra valami hosszabb programot szerettem volna veled és a fiaddal. Elmehettünk volna a strandra vagy az ÁLLATPARKBA! (Mintha főnöknőm nem heti 40 órát töltene ott:D)

Ivo Andrič: Aska and the wolf

This happened in the sheep world on the Sloping Meadows. Aja, a big ewe with thick fleece and round eyes, gave birth to her first lamb, who looked like all newborns, a fist of damp wool starting to bleat. It was a girl, an orphan, because a few days earlier Aja had lost her husband whom she dearly loved. The mother called her child Aska, thinking the name most suitable for a soon-to-be, gorgeous sheep.
During the first few days, the lamb, like all young lambs, followed her mother, but when it started to run on her still rigid and uncommonly long legs and graze by herself, the lamb showed her temperament. She did not hide under her mother’s skirt, she did not listen to her mother’s calling or the clanging bell on the lead ram’s horn, but she loved to wander on paths that she found for herself and seek out pastures to graze in far-away places.
Aja sharply admonished her otherwise well-behaved, intelligent, and beautiful daughter. Aja gave Aska firm advice and strong rebukes, to teach her the many risks of this sort of behavior in a neighborhood like theirs, where always runs some cunning and bloodthirsty wolf, the kind of wolf that does not fear the shepherds and kills ewes and their young, especially when they splinter off and meander about. Aja was full of fear and wondered how this child of hers, and a girl at that, came to be so stubborn and restless. No matter whom she took after, the ”babe” – that’s how one calls young boys and girls in the sheep world – was a great worry to her mother. In school, Aska was clever and progressed quickly. But every time when her mother went to school to ask about her grades and performance, the teacher would go on and on about how Aska could do much better if she were not so distracted. It was only in physical education that she continuously excelled with high marks.
One day, after Aska had passed her classes with only modest success, she stood before her mother and told her that she wanted to go to ballet school. At first, her mother strongly opposed the idea, providing many reasons against it, each one more convincing than the last. Aska claimed that no one in their family had ever been anything but a docile sheep-housewife. Art, in her mother’s words, was an unstable calling that neither fed nor protected anyone who took it up. The ways of art were dubious, deceptive, and hard, and dancing was the hardest and most deceptive of arts, even a disreputable and dangerous one. No sheep from a good family had ever followed such a path, and so on. Finally, what would the rest of the sheep community say if they heard that her daughter had taken just such a path?
This is how the well-meaning, worried mother spoke to Aska. But knowing her daughter’s nature, Aja understood that her daughter’s desire was stronger than her capacity for self-denial. And she yielded. She enrolled her young lamb in ballet school, hoping to restrain her temperament, even though the sheep and the rams of the flock were in general highly critical of the mother’s decision.
One could not say that Aja was indifferent toward the reproaches and gossip heard among the sheep and the rams in their cotes and pastures, but a mother loves her child so much that she accepts, in time, all her child’s attributes, even those of which she does not approve of within her own soul. As time passed, the mother reconciled herself to her daughter’s wishes and started to look differently on the whole matter. She wondered what, after all, could be so wrong with art? And dance was the most noble of all the arts, the only one that relied entirely upon one’s own body.
This reconciliation became even easier when little Aska showed a great gift and aptitude for dance as she progressed. Along with this, the girl was as innocent and as guileless as anyone could wish. But her strange and dangerous habit of wandering far away from the sheep’s pastures did not fade. And one day, the event that Aja was so afraid of actually happened.
Aska finished the first class of ballet school with the highest marks and was about to begin the second class. It was the start of autumn; the sun was strong but beginning to fade and there were brief, warm showers that made a happy rainbow over the wet, sunny fields. That day Aska was very happy and very carefree. Taken by the freshness of the day and the beauty of the delicious grass, she journeyed to the far edge of the beech woods and even into them. The grass was especially juicy in that area, she thought, deep inside the woods.
The sun drove away the milky fog still lingering in the woods like the remains of some night dance—white, bright, and quiet. The low visibility and the total silence made the area’s aura one in which space and distance had no measure and one in which time lost its meaning.
Running through the bright, green fields, one after another, Aska inhaled the scents of the old bent beeches covered with mosses like the opiate of a story about an extraordinary event. It seemed to her that this story with its uncountable number of remarkable experiences had no end. Then, when she arrived at one of the fields––she found herself suddenly face to face with an awful wolf. Tricky, old, and perky, he had crept into the field to which wolves do not usually come at that time of year. His fur, green and brown, made it possible for him to blend easily with the autumn beeches and dry grasses.
The beautiful scene that had charmed Aska suddenly lifted like a thin, sly curtain, and in front of her stood a wolf with searing eyes, bent tail, and a false smile spread across its teeth, far scarier than her mother’s admonishments. Her blood froze and her thin legs could not move. She remembered to call for her relatives and she opened her mouth, but there was no sound. Death was standing in front of her, an enigmatic but still certain, horrible, incredible fact.
The wolf made a half-circle around his motionless victim, slowly and softly as usually precedes a wolf’s pounce. He was incredulous (if wolves can be said to be capable of doubting) as well as suspicious (which wolves are quite capable of) of a trap: How did a young, white, pretty lamb wander so far astray as to step right into his jaws?
For his victim, there were strange, unexpected moments, somewhere between mortal horror (into which she had entered) and the unbearable, bloody, final fact hidden behind the word, death. This gave the terrified Aska a tiny bit of time, when she thought there was none left, and the time was so short that it did not seem like time at all. She felt that she still had strength for movement, but it was not a movement to protect herself because she was not capable of that. Her last movement would only be dance.
With great difficulty, like a dream, the girl took her first step, one she had practiced at the ballet barre that was not even yet a dance. Quickly, she took another step, and then another. They were small, modest steps for a body destined to die soon, but they were enough to befuddle for a moment the astonished wolf. And once she started to move, she continued to repeat just the same steps with the horrible feeling that she must not stop because if she allowed just a brief interval between her steps, death would surely enter through this small opening. She made steps in the sequence that she had learned in school as if she were hearing her teacher’s voice, “One and two, one and two.” She performed in that order everything she had learned during the first year of school. Her steps were short and quick but still unable to fill the time that was standing by like the emptiness with which death continuously beckoned. She then progressed to the figures she had learned without the support of a ballet barre in the middle of the school hall. But her abilities and knowledge were limited to just that. She could make two or three figures as they were meant to be performed and she did them with dread. First one, then another, and then a third. And that was the limit of her knowledge and skills. She then repeated the steps, fearing that she might lose some power and beauty by repeating them. And in vain she tried to remember something more that she could do to overcome the event that awaited her at the end. Time passed. The wolf waited and watched, and he started to come closer, and in front of her all doors to classical ballet were closing and the voice of her teacher became more and more faint, eventually disappearing. Her knowledge had developed to a good point, but now it had come to an end. Her skills had abandoned her, her school could not teach her anything more, but she had to live and, if she wanted to live, she had to perform a dance.
And Aska began to dance with freedom beyond any of the school’s rubrics or training, outside of anything that can be taught or learned.
Who knows if this world, since its beginnings, has ever seen what the modest and nameless woods above the Sloping Meadows saw that day?
Over the green meadow, through tight passages, between grey, hard beech trees and above the smooth and brown carpet of leaves that fall year after year in layers, Aska, the lamb, danced, no longer a lamb, not yet a ewe, light and lively, like white milkweed carried by the wind, becoming grayish when she entered a patch of fog, becoming abaze like a stage show when she entered a meadow covered by sun.
The plodding step and fixed gaze of the old wolf, the perpetual, invisible butcher of her flock, followed her.
The cagey, cool, and proverbially wary wolf, who was afraid of neither people nor animals, was at first surprised. This attitude, though, slowly turned into a marveling and irrepressible curiosity. Initially, he remembered who he was, what he was, where he was, and what he had to do, saying to himself: “Let me just witness this amazing wonder. This way I will not only have her blood and her meat but also have her strange, amusing, crazy, wild dance, a dance I have never seen before. Her blood and meat are mine any time I would like and anyway I can take them, but not till the very end of the dance, when I have seen the entire wonder.”
Thinking like this, the wolf followed the lamb, stopping when she stopped and moving whenever she speeded up the movements of the dance.
Aska was not thinking anything. From her tiny body, which was solely sustained with the sap of the joy of life but which was destined soon to die, Aska employed her unusual strengths and amazing skills of movement. She knew but one thing: “She lived and she will continue to live while she danced and as long as she did just that.” She danced, and it was no longer a dance; it was a wonder.
Then arose another wonder: the wolf’s initial astonishment turned into admiration, a thing completely unknown to the wolf’s nature because if wolves could admire anything in the world, they would not be what they are. This previously unknown feeling of wonder so penetrated the wolf that this forsaken lamb, terrified of death, dragged the wolf along with her as if she were towing him with an unseen rope tethered to an invisible ring fastened on his snout.
Walking like a sleepwalker, not looking where he passed and not considering the direction in which he was headed, the wolf kept repeating to himself, “The blood and the meat of this lamb are mine anyhow. I can tear her apart at any moment, whenever I would like. But I want to see the wonder, to see this one last movement, and then the next.”
And so on, one step after another, and another, but each one entirely new and exciting, promising yet another, still even more exciting step, Aska passed from one field to another, through one clearing to another, into dark forests, and under damp passages between beech trees covered with huge, mature leaves.
Aska was feeling as if there were a hundred lives inside her, and she used all their strength to preserve the one life that she had and that was already past regretting.
We do not know what strength or what possibilities lie hidden in any living creature. Nor do we imagine all that we can do. We live and we die, but we do not know all that we could have become or could have done. Such insight is revealed to us only during momentous and exceptional events such as this one in which Aska danced her movements having already lost the life she had. Her body did not tire any longer now, and her dancing renewed her strength for yet more dancing. And Aska danced. She performed newer and newer figures, figures that no school and no ballet teacher had ever before imagined.
When she thought that the wolf was coming to an awareness of who he was and what he was, Aska hastened her dancing and courage. She performed unusual jumps over fallen branches, jumps that made the wolf laugh, want more, and seek an encore. She jumped over fallen limbs onto pillows of moss that covered them, standing only on her two back legs, swirling herself like a merry spinning top which dazzles the viewers’ eyes. After that she would stand up straight, only on her front legs, running through various flat and green lawns along the woods with her tiny, fast hooves. When she would come upon a hill, she would plunge herself down its slope, pretending she was a brazen skier going down a hill made from smoothed-over, dry leaves, just as fast as when a person runs his thumb across the piano keys: wooof. And the wolf would follow her as quickly as he could, not to miss seeing any part of the dance movement. He kept trying to convince himself that he had her blood and her meat, but he just wanted to see the end of the dance. This end, though, was starting to look less and less attainable every second because the dance was overwhelming him and making him forget all else.
Neither of them now measured either the time or the length of the path. She was alive and he was enjoying himself.
When the shepherds heard the woeful voice of Aja and sensed the apprehensive mood passing through the flock, they selected among themselves two younger men and sent them into the woods for the lost, wayward lamb. One of them had only an old bludgeon, but a stout one, and the other carried a rifle, if we could even call it that. It was an old and famous musket, mentioned in the tale of the shepherd’s father killing a wolf lurking at the outer edge of the flock. Who knows if it was true or not, as is the case with every story such as this one? Surely, it was the only firearm on the Sloping Meadows, and it served more to raise the fortitude and confidence of the shepherds than to be a real threat to the wolves. They came to the edge of the forest and hesitated a bit, wondering in which direction to move. The forest had thousands of entrances, and who could detect tracks of a lamb’s hooves. They went along a trail of green grass and rich pasture as their best bet. They had luck. Just as they entered deeper into the forest and climbed a small hill, they saw in front of them a bizarre sight. They stopped and were silent. Through a deep opening in the boughs they could see Aska performing over the green meadows brave and precise pirouettes followed by the tired, old wolf just a few steps behind.
For a few moments the shepherds stood like stones because of this wonder, but then they awoke. When Aska came to the tree line, suddenly changing the character and the rhythm of her dance, and the wolf was still standing in the field, turned sideways to the observers, the older shepherd took off his musket, aimed, and fired. The forest echoed, and frightened birds flung down the dry leaves.
At the edge of the clearing, an unexpected thing happened. Aska fell like a hit bird in flight during a stopped movement, and the wolf ran into the forest like a green shadow.
The shepherds ran to find Aska unconscious. She had no injuries, but she was lying on the forest grass as if dead. There was a bloody trail behind the wolf.
The older shepherd reloaded his musket, and the younger one took his bludgeon in both of his hands tracking the bloody trail. They went slowly and carefully. They, though, did not have to go far. The wounded wolf had only enough strength to walk a hundred steps while his wound was still fresh. Then he fell. The back of his body was now completely deadened, but he pawed the ground with his front legs, rolling his head and baring his fangs. They easily finished him off.
The sun had just passed the sky’s midline when the shepherds returned. They passed through dark fields between flocks and corrals. The younger one had tied the back legs of the wolf together and easily dragged his bloody, long body down the hill. The older one was carrying the white lamb. He had put the lamb, as was a shepherd’s habit, over his neck. Aska’s pretty head hung over his left shoulder as if dead.
There was great joy on the Sloping Meadows. Ceaselessly there were congratulations and joy, reproaches and tears, screams and joyful bleating.
Aska became conscious. She slowly awoke, lying in the grass unmoving, more like a superfluous fist of wool than a live lamb. She felt as if there was not one normal muscle or tendon that did not ache. Her mother, teary and happy, fussed over her daughter, and all the sheep and rams gathered around to witness the wonder.
Aska was ill for a long time and recovered very slowly from her harrowing experience, but her youth and passion for life, along with her mother’s care and the general compassion of her neighbors on the Sloping Meadows, helped her get through. In time, Aska felt better and even became an obedient daughter and fine student, and with time the prima ballerina on the Sloping Meadows.
It was written and it was sung all over the world how Aska, the lamb, prevailed over the gruesome wolf. Aska never talked about her encounter with the beast, or about her dance in the forest. One usually does not talk about the hardest and greatest event of one’s life. After several years, when she was fully recovered from her formidable experience, Aska choreographed a famous ballet based on her encounter, which critics and audiences called “The Dance with Death,” but which Aska always called “The Dance for Life.”
Aska lived happily thereafter; she became a world-class ballerina, and she died at a ripe old age.
Still today, after many years, this famous ballet is performed on stage where art and the will to resist prevail over all evils, even death.

(Forrás:http://www.spiritofbosnia.org/volume-4-no-3-2009-july/aska-and-the-wolf/)

Könyvespolc 3.

Mese LXIII.

(VIII.) Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy királykisasszony. Békésen tengette életét apja palotájában, nem volt semmire se gondja, de nagyon unatkozott. Aztán egyszer csak meglátta a tévében az MTZ Music Awards-ot. Egyből tudta, hogy mi kell neki: a vidéki élet szépségei, a vetés, az aratás, a szántás és különösképpen a disznóvágás. Minden, ami a traktorokkal és a szalonnával függhet össze.
Másnap el is kötött egy traktort a kastély majorságából és azzal ment árkon-bokron keresztül, hetedhét ország ellen. Hamarosan a királyság egyik Isten háta mögötti falujában kötött ki. Ott be is állt egyből napszámosnak. Hamarosan kitűnt a munkában való ügyességével és azzal, hogy mennyi szalonnát bírt megenni. Mikor nem voltak mezőgazdasági munkák, a helyi kocsmában, az Öt Földrészben dolgozott. A csehóban gyakran fellépett a Kalácska zenekar, olyan nagy slágereikkel, mint a Szegedy-Maszák fejét basznám az üvegasztalba és a Ha Horn Gyulával járhatnék egyszer. Ahogy múltak az évszakok, megint tavasz lett, aztán nyár és elérkezett a falu legnagyobb eseményének, az Aratóbálnak a napja.
(XIX.) Ahogyan az aratóbálra készültek, a mezőn, amit a bál megrendezésére kijelöltek, a rang rejtett királykisasszony talált egy nyulat. Nagyon aranyos kis nyuszi volt, világos barna szőrű, barna szemű és istenien tudott lazítani. A leány bár szerette jelenlegi életét, azért elég magányos volt, így hazavitte a tapsifülest.
(XIV.) Az Aratóbál előtti este a fogadóban megszállt egy Hírnök. Mivel uralkodó bolygója a Merkúr volt, igen szerette munkáját, keresztbe-kasul bejárta mind a hat világot, mind az öt földrészt. Sofőrökkel, póni expresszek és egyéb közlekedési járművek vezetőivel mindig jóban volt. A királylányban már az első pillantásra szimpátia gyulladt a Hírnök iránt. A Hírnök is érezte, hogy a királylányban van valami különleges, ám kicsit zavarta a királylány bocskorából kikandikáló kapca látványa. Szóba elegyedtek, jókat nevetgéltek, jó volt egymással eltölteni egy kis időt (a királylány, bár igen szociális természetű volt, senkinek a társaságában nem szeretett sok időt eltölteni). A Hírnök sok bolondság mellett érdekes dolgokat is mesélt (szinte csak ő mesélt, a királylányt nem is hagyta szóhoz jutni), távoli tájakról, emberekről regélt. A királylányban felébredt a kétely, hogy a kis falu, ahol él, nem minden világok legjobbika, talán világot kéne neki is látnia. A Hírnök, látva, hogy mennyire tetszenek a királylánynak a történetei, fel is ajánlotta neki, hogy tartson vele. Hozhatja a nyulat is. Ám mivel a Hírnök már másnap reggel indult tovább, ezért a Királylánynak nem sok ideje maradt a gondolkodásra. Ráadásul másnap volt az Aratóbál is, amire olyan régen várt.
(XXIX.) A leány végül mégiscsak úgy döntött, hogy marad ott, ahol van, és ahelyett, hogy a Hírnököt követné, elmegy az Aratóbálba, ott ropja hajnalig. A Hírnök nagyon csalódott volt, de hát mit volt mit tenni, folytatta az útját. A hercegkisasszony szépen meg is fürdött, még a füle mögött is megmosta, felvette a legszebb ruháját, és igencsak kicsinosította magát. A bálban is kitűnt szépségével, minden legény csak vele akarta ropni. Felfigyelt erre a nagyfokú érdeklődésre a gonosz Piroska néni is, a szomszéd falu boszorkánya, férje, Károly bácsi – aki áldott jó lélek volt, csak azt nem szerette, ha Karesznak szólítják – életének megrontója, aki mellett minden növény elhervadt. Irigy is lett a leány szépségére és arra, hogy amerre táncolt, tavaszillat áradt belőle és az emberek kicsit vidámabbak lettek, ha őt nézték. Olyan nagy, oktalan haragra gyúlt a leány iránt, hogy azon nyomban fehér orchideává változtatta. Feketévé szerette volna, ám a leány lelke az anyjától és más emberektől elszenvedett lelki sebek ellenére is olyan tiszta maradt, hogy ez még virág alakjában is kiütközött. A fehér orchideát gyorsan felkapták a földről, friss vízbe tették, és másnaptól egy vázában állt a polgármester irodájában. És hogy mi lett a gonosz Piroska nénivel? Mielőtt a tömeg meglincselhette volna, az oktalan haragtól agyvérzést kapott és elpatkolt. Férje, Karcsi bácsi, pedig nemsokára talált egy másik asszonyt, a kedves Viola néni (Karcsi bácsi bukott a színes csajokra) személyében, akivel sokat kirándultak, kertészkedtek együtt, és újra felfedezték a testi szerelmet is.
(XXXVIII.) Igencsak szomorú lett viszont a kocsmáros, akinél a királykisasszony dolgozott a mezőgazdasági munkák szünetében. Hogyan lehetne visszaváltoztatni a fehér orchideát a leánnyá, ha az egyetlen ember, a gonosz Piroska néni is meghalt, aki tudta, hogy hogyan kell megtörni az átkot. Törte-törte erősen a fejét és egyszer csak eszébe jutott a Hírnök, akivel a leány igencsak összemelegedett. Ő világlátott ember, hátha tudja, hogyan törik meg egy átok, vagy legalább ismer olyat, aki meg tudja törni. Egyből fogta is idomított Füsti fecskéjét, a lábára kötözött egy üzenetet a legénynek és eleresztette a madarat, hogy keresse meg a Hírnököt. Ezek után már csak reménykedve a világosbarna nyuszi bundáját simogatta, akiről a leány elvarázsolása után Ő gondoskodott tovább.
A Füsti Fecske a hetedik királyságban rá is lelt a Hírnökre és át is adta neki az üzenetet. A legény igencsak elszomorodott a hír hallatán, és egyből elhatározta, hogy egy élete-egy halála, ő bizony megtöri az átkot! Aztán utána rögtön eszébe is jutott: Na jó, de hogyan? Mert ő bizony semmit se konyított az ilyen dolgokhoz.
(XXVI.) Erősen gondolkodott, hogy hogyan is lásson hozzá, ám csak nagyanyja két tanácsa jutott eszébe: 1. Amikor csak tudsz, pisilj! 2. Egy jó bonyhádi tepsi mindig jól jön!
Az elsőt egyből meg is fogadta. A második megvalósításához pedig elment a legközelebbi Vasedénybe. Vett is egy szép piros, zománcos tepsit, kiváltott egy törzsvásárlói kártyát (bármikor jól jöhet) és amikor ment volna ki az üzletből, meglátott valami csillogó tárgyat a padlón. Egy aranytallér feküdt a földön. Egyik oldalán egy liliom volt, míg a másikon a régmúlt korok egyik uralkodójának arcképe. Gyorsan felkapta, hátha jó lesz még valamire és folytatta útját.
(XVIII/1.) Volt már aranytallérja, bonyhádi tepsije, ki is pisilte magát rendesen, úgyhogy nyakába vette a világot, és mivel jobb ötlete nem volt, kedvenc városa felé vette az irányt: Irány Krakkó!
Mihelyst megérkezett, beleszagolt a levegőbe, megérezte a szelet, kihúzta magát és egy kicsit jobban is kezdte magát érezni. Megtette kedvenc dolgait: ivott egy kávét a Ryba Babelben, ivott egyet a Nowa Prowincjá-ban is, ott kakált is egyet, evett egy żureket és egy pierogi mięsne-t A bar mlecznyben, üldögélt a Wawelben, a Collegium Maius-ban és Mały Ryneken, evett zapiekankát a Plac Nowy-n, ivott sört az Alchemiában, a Singerben és az Eszewaria-ban (ahol a világ legfélelmetesebb wc-je van). Ahogy az Eszewaria-ban iszogatott, gondolkodva azon, hogy bár nagyon jól érzi magát, de még mindig nem tudja, hogyan törje meg a leány átkát, odajött hozzá egy cigányasszony, hogy jósol neki. A legény azt gondolta, hogy mi baj lehet belőle, és odaadta neki a jobb kezét.
- Szép, daliás, fiatal Szenátor Úr! Látom, hogy nagy a te bánatod, mert szíved választottját tragédia érte. Sötét erőket érzek ezzel kapcsolatban. Az én erőm kevés ehhez, de ismerek itt a közelben egy csodarabbit. Menj el hozzá, ő talán tud segíteni. A Świętego Sebastiánán lakik. Kicsit fura név egy utcának egy zsidónegyedben, de hát mit lehet ezekkel a pápista lengyelekkel kezdeni?
(XI.) Miután adott a cigányasszonynak egy 5 złotyst, felállt az asztaltól és elindult a kijárat felé, hogy megkeresse a Świętego Sebastianán a csodarabbit. Mielőtt kilépett volna az Eszewaria ajtaján, egy szőke, kékszemű lányka toppant elé, akiből sugárzott a megzabolázhatatlan értelem:
- Úgy ültél ott, azzal a cigányasszonnyal a félhomályban, ezen a helyen, aminek a legfélelmetesebb wc-je van a világon, mintha csak egy Cortazár-novella szereplői lettetek volna. Szimpatikus srác vagy, megkérnélek valamire. Ott van az a göndör, olasz srác, Nagyon tetszik nekem, lennél a szárnysegédem? Odamennél hozzá, és megkérdeznéd: Ismered Vikit?
A Hírnöknek is szimpatikus volt a leány, ezért azonnal ráállt a dologra.
- Jó tett helyébe, jót várj! Itt a mobilszámom. Ez mégis csak megbízhatóbb, mint egy postagalamb, palackposta vagy egy füsti fecske. Ha kell valami, csörögj rám!
A Hírnök oda is lépett a göndör olasz sráchoz, és Dante nyelvén fel is tette az előre megbeszélt kérdést. A göndör olasz még nem ismerte Vikit, de nagyon szívesen szóba elegyedett vele. Nagyon jól eldiskuráltak, az est végére össze is jöttek. Nagyon szép szerelem kerekedett köztük. De a Hírnök ezt már nem láthatta, mert útban volt a Świętego Sebastiana felé.
(X.) Végre valahára meg is érkezett a rabbihoz a Świętego Stefanara. A rabbi nagyon kedvesen fogadta, leültette, megkínálta kávéval és kerekpereccel. A Hírnök előadta, hogy mi is lenne az ő gondja-baja és a rabbi segítségét kérte. A rabbi ekkor szakállát simogatva hosszan magába mélyedt, meghányta-vetette magában, hogy hogyan is lehetne megtörni az átkot, majd egyszer csak felkiáltott:
- A cirkusz! Táborozik most itt, a Błonián egy vándorcirkusz, szegődj el hozzájuk, ők sok helyen járnak, vannak köztük vajákos emberek is, ők biztos tudnak segíteni a bajodon.
A legény szépen megköszönte a rabbi tanácsát, magában pedig ezt gondolta, hogy: - Nesze semmi, fogd meg jól! De azért elment a cirkuszhoz, és beállt hozzájuk plakátragasztónak. A cirkusz másnap tovább is állt.
(XXXII.) A Hírnök sok országot bejárt a truppal, sokfelé felléptek, de sehol sem talált rá arra, amivel megtörhetné a varázslatot. Ahogy egy éjszaka szomorúan üldögélt a tűznél, a cirkuszi kocsija előtt, egyszer csak a lángok közül kipattant egy Ördögfióka:
- Hát te meg mit búslakodsz, te legény? – kérdezte a kis sátánfattya.
A legény sorra előadta, hogy mi is az ő szíve búja és annak történetét is, hogy hogyan nem sikerült eddig hosszú útja során rábukkanni arra, hogyan lehetne megtörni az átkot.
- Egy percig se búslakodj, amíg engem látsz! Én elviszlek az Öregördöghöz, minden fekete mágia tudójához, ő megmondja, mit kell tenned! Persze semmi jó tett helyébe jót várj! Mid van, amivel megveheted a szolgálataimat?
- Van egy aranytallérom meg egy bonyhádi tepsim. – válaszolta a Hírnök.
- Az aranyadat add annak, akinek kell, én a pokolban azzal nem sokra megyek. Viszont a tepsidet elveszem. Remekül lehet benne a bűnösöket sütögetni.
A legény rá is állt az alkura és követte az Ördögfiókát a pokol fenekére.
(III.) Időközben az Isten háta mögötti falu fogadójában megszállt a Nagy Bartini, a bűvész. Imponálóan grandiózus neve ellenére egy igen tehetségtelen bűvész volt, aki folyamatosan várt a nagy kiugrásra, arra, hogy világhírű legyen, ám ez ügyetlensége miatt sehogy sem akart összejönni. A fogadóban ő is hallott az átokról, és úgy gondolta, hogy itt van végre a nagy lehetőség, ha sikerül megtörnie az átkot, akkor biztos világhírű lesz! Az éj leple alatt magához is vette az orchideát a polgármesteri irodából és a nyulat a fogadóból, végtére is egy nyúl mindig jól jön egy bűvésztrükkhöz.
(XXVII.) Közben az ördögfióka is elvitte a Hírnököt az Öregördöghöz, minden fekete mágia tudójához. A Hírnök elő is adta neki, hogy mi is az ő búja-bánata, és hogy milyen kalandos utat járt be eddig.
- Hát te aztán jól bejártad ungot-berket! De ne aggódj egy percet se, most már jó helyen jársz! A gonosz Piroska néninek van egy fia, egy Sárkány. Ő tudja, hogyan kell megtörni az átkot. De nem fogja jószántából megmondani. Foglyul kell ejtened és úgy kiszedned belőle a titkot! De vigyázz, nehogy megöld! Ha meghal, vele vész a titok is!
A Hírnök megköszönte a segítséget, és mivel nagyon nem volt ínyére az alvilág, sietősen indult is felfelé Isten kék ege felé, amikor az Öregördög utána szólt:
- Lassan a testtel! Én segítettem neked, te segítesz nekem. Itt van egy emberfia. Hallotta, hogy aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni. Na, ő pont gitáros akart lenni, de azért megfogadta ezt a tanácsot. Már nagyon unjuk, hogy folyton karattyol, olyan recepteket mesél, amikhez itt semmiféle alapanyag nincs és folyton a Desafinado-t játssza egy rosszsorsa érdemes ördög idegszálain. Vidd el tőlünk! Az ördögfióka majd felkísér titeket Isten kék ege alá!
Hamarosan megjelent a zenész-szakács-onemanshow is.
- Szuvidálom a burádat! Te leszel az új útitársam? Már úgyis untam kicsit itt, folyton csak a kondérban főzés! Semmi új gasztronómiai eljárás? Nincs igazam? T’sék? Meg folyton csak a kárhozottak hörgése! Nehogy már itt az legyen, hogy valami változatosabb háttérzenét rakjanak be! Na, induljunk!
Az ördögfióka fel is kísérte őket a felszínre. Útjukat egyből a Sárkány barlangja felé vették. A Hírnök útitársa egész úton hülye történeteket mesélt, olyan recepteket adott elő, amelyek alapanyagai közel s távol nem voltak fellelhetőek és eszkábált magának egy gitárt, amin folyton a Desafinado-t játszotta. Így értek el a Sárkány barlangjáig.
(XXXVII.) A barlang bejáratánál viszont megtorpantak. Egyiküknek se volt sok tapasztalata, hogy hogyan lehet foglyul ejteni egy Sárkányt. Egyszer csak felkiáltott a zenész:
- Van nekem egy haverom, egy Angyal. Csocsó. Ő biztos tud segíteni!
- Honnan vannak neked angyal haverjaid? – kérdezte a Hírnök.
Mikor pokolra szálltam, gondoltam bebiztosítom magam a másik oldalon is, mit lehet tudni? Akkor haverkodtunk össze Csocsóval – válaszolta a zenész és elővett valahonnan ruhája rejtekéből egy harsonát és megfújta.
Hamarosan megjelent az angyal is. Igaz, kicsit kövérkés, kopaszodó angyal volt, de igazi angyal. Elmondták neki, hogy mi lenne a feladat és a lelkére kötötték, hogy tartózkodjon a lángpallosa használatától. Így hárman aztán beléptek a barlangba.
(LXI.) Egész pontosan mindhárman nagy dérrel-dúrral berontottak.
- Mi ez az óriási lárma? – kérdezte a Sárkány, aki épp plüssfoteljében teát iszogatott egy hernyóselyem kínai köntösben, amire stílszerűen egy sárkányt hímeztek.
- Az anyád, a gonosz Piroska néni fehér orchideává változtatta szívem egyetlen szerelmét, és addig egy tapodtat sem moccanunk innen, amíg meg nem mondod, hogyan lehet megtörni az átkot! – válaszolta fennhangon a Hírnök.
- Először is: mindenki nyugodjon le a picsába! Szívesen megmondom, soha nem voltunk jóban az Öreglánnyal. Én Sárkány vagyok, de ő egy házisárkány volt.
- De hülye vicceid vannak. – vetette közbe az Angyal.
- A lényegre térve: el kell mennetek Okaczukhoz, a gonosz varázslóhoz. Nála van az Élet Tüze. Abba kell beledobni a virágot, és rögtön visszaváltozik a lány. Vagy fiú. Én nem ítélkezem.
- Lány. – felelte kissé sértődötten a Hírnök. – Hol találjuk ezt az Okaczukot?
- Telekszomszédok voltak velünk, onnan az ismeretség is. A kertészeti tippek és az őszinte emberi gonoszság voltak az anyámmal való barátságuk tartópillérei. – válaszolta a Sárkány.
A Hírnökék megköszönték a segítséget és indultak vissza az Isten háta mögötti faluba az orchideáért.
(LX.) A visszaúton ismét eljutottak Krakkóba. Mivel rájuk esteledett, ezért nem folytatták tovább az útjukat, hanem megszálltak egy hostel-ben, és belevetették magukat az éjszakába. Iszogatták a sörüket és a tatankájukat a Mleczarnia-ban, amikor a zenész megszólalt.
- Hírnök! Te ismerős vagy errefelé. Nem ismersz valami csajt errefelé, akit felszedhetnék?
A Hírnök erősen gondolkozott, aztán eszébe jutott Viki! Fel is hívta, és megkérdezte tőle, hogy nincs-e valami szemrevaló szingli barátnője?
- Dehogy nincs! Gyertek a Persja-ba! Puccos klub, most nyílt a Floriańskán.
A Hírnökék el is mentek oda, rendeltek egy kört és várták Vikiéket. Ott iszogatott halál nyugodtan a Halál is. Egyszer csak megjelentek Vikiék a Csodálatos Budikornis hátán. Mikor a Halál meglátta ezt a valószerűtlen jelenséget, lóra kapott és kilovagolt Persja-ból. Az este jól alakult: iszogattak, táncikáltak, a zenész hülye történeteket és még hülyébb vicceket mesélt a lányoknak és az egyikkel később sikerült is eltöltenie egy felejthető éjszakát. Azért volt felejthető, mert másnap szinte semmire sem emlékezett, mikor tovább indultak.
(XVI.) Mivel ezek után igencsak siettek, hamar elértek az Isten háta mögötti faluba. Itt tudták meg, hogy a Nagy Bartini magával vitte a virágot és a nyulat is. Mit volt mit tenni, megint útra keltek a Nagy Bartini keresésére.
Az első faluban, ahová beértek, találkoztak egy utazó inszeminátorral, tőle megkérdezték, hogy hallott-e a Nagy Bartiniről. Az utazó inszeminátor egy kukkot se hallott róla.
Másodjára egy kisebb városba értek. Ott találkoztak a Bandával, akiket az alkohol szeretete és a fiatal értelmiségi szerepminta tartott össze. Nagyon trendi kis Banda volt, még meleg fiúcska is akadt köztük. Ők már természetesen hallottak a Nagy Bartiniről (a tájékozottság magabiztossá tesz). A szomszédos nagyvárosban lesz másnap fellépése.
Ahogy beértek másnap este a szomszédos nagyvárosba, egyszer csak egy sövény-elefánt robogott feléjük. Ennek már a fele se volt tréfa! Gyorsan elálltak az útjából. A sövény-elefánt elrobogott mellettük, ők pedig igencsak törték a fejüket, hogy hogyan tudott a Jóisten egy ilyen teremtményt létrehozni (ebből is kitűnik, hogy a mesehősök inkább a kreacionizmus pártján állnak). Hamarosan kiderült, hogy a Nagy Bartini még nagyobb ügyetlenségében életre keltett egy elefántformára vágott sövényrészt. Nem is sokat kellett várniuk, a város főutcáján már rohant is velük szembe a Nagy Bartini, nyomában pedig a sikertelen mutatvány és a városban esett károk miatt felbőszült tömeg. Mikor odaértek hozzájuk, az Angyal kihúzta lángpallosát, megállította a lincselni készülő tömeget, és azt mondta:
- Csak Istené a büntetés joga!
A tömeg kelletlenül ám, de szétoszlott.
- Vitéz daliák! Köszönöm, hogy megmentettetek! Én a Nagy Bartini vagyok ám ezek a tuskók… - de már nem fejezhette be, mert a Hírnök egyszerűen leütötte. Magukhoz vették az orchideát meg a nyuszit, és mentek a gonosz Okaczukhoz.
(XXV.) Három nap múlva el is érték a gonosz Okaczuk házát. (Istenem, ezek többet mászkálnak, mint a Gyűrűk ura szereplői!) Az ajtó tárva-nyitva volt, bementek hát a házba. A házban egy teremtett lélek se volt. Az udvaron találtak egy eléggé mocskos, hosszú szakállú öregembert, aki egy olajos hordó mellett ült, amiben égett a tűz. Amikor az Angyal meglátta az öregembert, felkiáltott:
- Főnök! Maga itt? Már szó szerint égre-földre kerestük!
- Csocsókám! Tudja, hogy van ez, az emberek elfordulása a hittől, az értékek kiüresedése. Ha az eget már nem népesítik be a hívők, mihez kezdjen egy hajléktalan Isten?
Ezeken a mondatokon sokatmondóan elhümmögtek, aztán megszólalt a Hírnök:
- Isten úr, nem tudja, hogy hol találjuk az Élet tüzét? Állítólag valahol itt van.
- Dehogy nem! Itt álltok mellette, - felelte a Teremtő.
- Ez az olajos hordóban égő láng lenne az Élet tüze? – kérdezte a Zenész.
- Profán életnek profán tűz. – válaszolta az Úr.
Ezen a mondaton is sokatmondóan elhümmögtek, aztán beledobták az orchideát a tűzbe.
Egy pillanat múlva ki is pattant a lány a tűzből. A megmentők azonban nem sokáig örülhettek a tűzbőlpattant menyecskének, mert egyszer csak megjelent a gonosz Okaczuk egy griffmadár, Alekszandr Danyilovics Alekszandrov (ismertebb nevén: Szása) hátán.
- Most megfizettek, hogy betörtetek a házamba! Ártó varázslatot bocsátok mind a négyötökre! - de már nem volt ideje elkezdeni a varázsigét, mert az Angyal a lángpallosa egyetlen suhintásával levágta a fejét.
- Ezt mindig ki akartam próbálni. – tette hozzá a faarccal.
A Hírnök, a zenész és a királykisasszony elbúcsúztak a Teremtőtől és az Angyaltól, és a griffmadár, Alekszandr Danyilovics Alekszandrov (ismertebb nevén: Szása) hátán hazarepültek. Búcsúzáskor a Hírnök még odaadta nekik az aranytallért, azzal a kikötéssel, hogy nem piára költik az egészet.
Az Isten háta mögötti faluban nagy vigasságot rendeztek a leány megszabadulásának tiszteletére. A talpalávalót maga Benedekmester húzta. Másnap pedig a királykisasszony megszökött a zenésszel.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!

Mese LXII.

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy Királykisasszony. Apja egy nagyon kicsi királyság uralkodója, vagy ahogy az ottani nyelven hívták, ÁFÉSZ-elnöke volt. A hercegkisasszony ábrándos lelkű kis buksza volt, szerette a színházat, az irodalmat, a kávét és minden reggel, miután átvágott egy nagyon szép parkon, az első dolga az volt, hogy rágyújtson. Röviden: egy igazi kis kultúrsznob volt.
Boldogan éldegélt apja birodalmában, nem sok gond akadt az életében. Ám amikor egyszer a kastély parkjában sétálgatott, egyszer csak elétoppant a Gonosz Pénzügyi Szektor, és foglyul ejtette. Egy hatalmas vasbeton- és üvegpalotába zárta és arra kényszerítette, hogy egész nap szerződéseket nézzen át és kockázatelemezze őket.
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy fess dalia, akinek mindig virág volt a gomblyukában. Bár voltak barátai, fura módon mégis vonzódott a számítógépekhez. Ezt is tanulta egy riadalmasan szomorú város egyetemén. A dalia szülei a nagyon kicsi királyság udvartartásához tartoztak, így amikor meghallotta, hogy a hercegnőt elrabolta a Gonosz Pénzügyi Szektor, elhatározta, hogy egy élete-egy halála, ő bizony kiszabadítja a királykisasszonyt.
Ment-mendegélt, útja során kocsmákban és fogadókban szállt meg, sok erdőn vágott keresztül, de egyetlen varázslóval vagy boszorkánnyal sem találkozott, aki megmondta volna neki, hogy hogyan is szabadítsa ki a királykisasszonyt. Nem is volt rá szükség, mert a daliának már kész volt a terve. Hét nap gyaloglás után el is érkezett a Gonosz Pénzügyi Szektor palotájához. Pizzafutárnak adta ki magát, aki brokkolis-tofus-ananászos pizzát (a hercegkisasszony nem evett semmiféle húst, és a dalia nem akarta szíve hölgyének kiszabadítását semmiféle állati dögökkel telepakolt, Húsimádónak csúfolt pizzával bemocskolni) visz a könyvvizsgáló osztályra. Mivel már-már együgyűen becsületes képe volt, ezért nem volt nehéz dolga túljutni a biztonsági őrségen és a recepción. Ezek után megkereste az IT-t, ahol csak egy mogorva ír és egy autisztikus vonásokkal bíró indiai volt, akik ügyet sem vetettek rá. A dalia gyorsan megbénította a palota teljes számítógépes rendszerét, amiből akkora felfordulás lett az épületben, hogy mindenki eszét vesztve kezdett rohangálni fel-alá, mint a fej nélküli csirkék. A dalia kihasználva a felfordulást gyorsan a királykisasszony desk-jének csúfolt tömlöcéhez ment, karon fogta a lányt és mire az magához tért volna a megdöbbenéstől, kivitte az épületből.
- Szépséges úrnőm! Most már szabad vagy! – mondta a dalia a hercegnőnek, miután tisztes távolba kerültek a palotától, és a dalia találhatott egy térdalattnyi tiszta helyet, ahová letérdelhetett, megadva az uralkodói család tagjának járó tiszteletet. Mégis csak egy ÁFÉSZ-elnök lányával beszélt!
- Megmentettél, hős dalia! Mit kérsz cserébe? – tette fel a szokásos kérdést a hercegnő.
- Szeretném, hogy ha nekem adnád a keszkenődet, hogy otthonomban személyi számítógépemre tűzhessem. – adta meg a szokatlan választ a dalia.
- Megkaphatod a keszkenőmet, sőt még többet is! Tiéd lehet a kezem. Mivel már-már együgyűen becsületes képed van, biztos rendes srác lehetsz. Ráadásul olyan kemény a segged, hogy arról még a moszkitó is lepattan! Más esetben ragaszkodnék még két próbához, de ha elolvasod az Előre bejelentett gyilkosság krónikáját Gabitótól, akkor tényleg tiéd lesz a kezem. Lehet, hogy ez az egy próba kettővel is felér a számodra. – folytatta az egyre szokatlanabb párbeszédet a királylány.
- Azt nem Gábriel Garcia Márquez írta? – kérdezte a dalia.
- Neked talán Gábriel Garcia Márquez, de mi már régi haverok vagyunk. Egyébként plusz pont, hogy tudtad a szerzőt. – és a társalgást befejezendő a dalia kezébe is nyomta a könyvet, hisz mindig volt nála egy példány. Mondom én, hogy kultúrsznob volt!
A dalia el is olvasta a könyvet a királyságba vezető visszaúton. Egyébként tetszett neki. Mikor már a királyság határában jártak, egyszer csak látták ám, hogy egy nagy fekete fellegen feléjük robog a Gonosz Pénzügyi Szektor. A hercegnő nagyon megijedt, hisz nem akart visszamenni a börtönébe, ám a daliának a helyén volt a szíve. Gyorsan kikapta a virágot a gomblyukából, és a fellegbe dobta. A felleg azonnal szertefoszlott. Ekkor fogta a királykisasszonyt, és megcsókolta. Kicsit meg is csöcsörészte. Bár általában tartózkodtak szerelmük ilyen nyíltan való kinyilvánításától, de a szükség törvényt bont. A felleg után a Gonosz Pénzügyi Szektor is köddé vált. Hisz a Gonosz Pénzügyi Szektor két dolgot nem tudott elviselni: a Szépséget (lásd: virág és a szerelmes hercegkisasszony) és az érzelmeket (lásd: csöcsörészés). Végső soron a dalia több kárt okozott a Gonosz Pénzügyi Szektornak, mint a nagyon kicsi királysággal szomszédos nagyobb királyság nagyon kicsi uralkodója.
A két fiatal szerencsésen vissza is tért a nagyon kicsi királyságba, hamarosan össze is házasodtak. Lett egy szakajtónyi gyerekük, akik olyan szépek lettek, mint az anyjuk és olyan furfangosak, mint az apjuk.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!

Felkelés után
Ágyad virágoskert még
Őrzi illatod

Mese LXI.

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy Leány. Szép volt, eszes, nevettető adomák nagy tudója. Ács-esztergályosként tengette életét.
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy Legény. Úgy nézett ki, mint egy Törpe, okos volt, és még a leánynál is nevettetőbb adomákat tudott. Ebből is élt, hetet-havat hordott össze, amit az emberek nagyon szerettek, és ezért felfogadták különféle munkákra, csak hogy hallgathassák elmés és nem éppen nemes történeteit.
A két fiatal egy Fekete Bárányok-koncerten találkozott, amire a barátaik cibálták el őket. Egyből szép barátság szövődött köztük, amely később mélységes szeretetté mélyült. Együtt jártak furábbnál-furább koncertekre, filmekre, sőt egyszer még kísérleti színházban is voltak, de sajnos a kísérlet nem sikerült. Szokásukká vált, hogy arab kifőzdék gyros-szagú homályában kávéztak.
A gonosz varázsló, Okaczuk azonban megirigyelte kapcsolatukat, ezért forgószélt bocsátott rájuk, amely a két fiatalt a szélrózsa két pontjára repítette. Legalábbis ezt szerette volna a mágus, ám nem volt akkora nagy tudora a varázslásnak, mint ahogyan azt hitte magáról, ezért a két fiatal ugyanannak az erdőnek a két végében ért földet.
A Leány eszmélt először. Ahogy ment–mendegélt az erdő sűrűjében, egyszer egy medvére lett figyelmes, ami egy ketrecben csücsült. Meg is kérdezte tőle:
- Hát te, Medvekoma, miért senyvedsz itt?
- Engem egy gonosz óriás elrabolt, hogy elszakítson kedves kis barátomtól. Tudod, az Óriásnak is van barátja, egy rettenetes sárkány. Bár barátságnak azt nem igazán nevezném, náluk inkább csak munkakapcsolatról van szó. Tudod, mind a ketten a Szörnyek Céhének tagjai. Ismered az ilyen társaságokat: tagdíj, titkos kézfogás, évenkénti unalmas díszvacsora, miegymás. A legutóbbi díszvacsora annyira riadalmasan szomorú volt, hogy az Óriás és a Sárkány kitalálták, hogy inkább meglépnek a buliról, és szórakozásképpen elrabolnak valakit, aki a ház körüli teendőket végzi. Szerencsétlenségünkre mi akadtunk először az útjukba. Ám, mivel mind a ketten szörnyek és persze kapatosra is itták magukat, ezért hamar összevesztek, hogy melyiküké melyikünk legyen. Egyszer csak a Sárkány karmai közé kapta szegény kis barátomat, és elrepült vele. Én pedig itt maradtam az Óriásnak. Hamar világossá vált számára, hogy egy medve nem éppen született háztartási alkalmazott. Láttál te már például medvét söprögetni? Szóval miután belátta, hogy takarítónak haszontalan vagyok, inkább bezárt ide, a legközelebbi bankettig, ahol majd feltálalnak.
- Hát ez szörnyű! – rémüldözött a Leány, aki alapvetően vegetáriánus volt, de azért a szalonnának nem tudott ellenállni. Egyből meg is fogadta, hogy megmenti a medvét.
Mikor jött az Óriás, elé is állt.
- Mit akarsz, te mitugrász? A kisujjammal szétnyomlak!
- Ó, hatalmas Óriás! Azt hallottam, hogy te vagy a Szörnyek Céhének legkiválóbb tagja, ezért szeretnék hódolatom jeléül táncolni neked.
- Na, nem bánom, te kis körömpiszok! Szórakoztass!
A Leány olyan gyönyörűen táncolt, hogy még a környék vadállatai is odasereglettek, sutba dobva minden elővigyázatosságot, amit az Óriással szemben tápláltak. Az Óriás is annyira le volt nyűgözve, hogy meg sem bírt mozdulni. Ezt használta ki a Leány, aki miközben a szörny lábai között ropta táncát, körbetekerte az Óriás lábait egy kötéllel (praktikus lányka volt, még a mese bűvölete sem tehetné lehetővé azon dolgok leírását, ami a táskájában lapult), amit egyszer csak meghúzott, és az Óriás elvágódott. A Leány az Óriás sűrű szitkozódása közepette leakasztotta a kulcsot, és kiszabadította a Medvét.
- Köszönöm, te derék Leány, hogy kiszabadítottál! Jó tett, helyébe jót várj! Itt van az én másik jó barátom, a Kispanda, más néven a Vörös Macskamedve. Tudod, ezek távol-keletiek sok trükkös dolgot ismernek. Ő például, tudja változtatni az alakját. Ülj fel a hátára, ő majd elvisz oda, ami az úti célod.
A Leány megköszönte, és tovább indult.
A Legény is, ahogy magához tért, egyből bemerészkedett az erdőbe. Ő is talált egy tisztáson egy ketrecbe zárt medvét, akinek viszont elég virágos kedve volt.
- Te miért vagy ilyen vidám, Medvekoma, mikor egy ketrecben sínylődsz?
- Miért hagynám, hogy egy kis raboskodás elvegye a jó kedvem? Fiatal bocs koromban a Szargólem birodalmában éltem, ha azt túléltem, egy nyavalyás Sárkány csak nem fog ki rajtam. Azért mégis csak jó lenne, ha kiszabadítanál, hogy újra találkozhassak az én kedves barátommal, aki viszont egy Óriásnál raboskodik.
A Legény rá is állt, hogy kiszabadítja a mackót, úgysem volt éppen jobb dolga. A nap folyamán készített a Sárkánynak egy tofus szendvicset teljes kiőrlésű zsemléből. A Sárkány ugyanis fitneszfasiszta volt. Jött is a Sárkány:
- Mit akarsz itt, te Sárkányfog vetemény? Ja nem, az én vagyok – ebből is kiviláglik, hogy mint a fitneszfasiszták általában, a Sárkány sem volt éppen eszes.
- Ó, félelmetes Sárkány! Úgy hallottam, hogy te vagy itt a legfélelmetesebb Szörny a környéken, és hogy elnyerjem jó indulatodat, készítettem neked egy tofus szendvicset teljes kiőrlésű zsemlével.
- Na, add csak ide, úgyis farkaséhes vagyok! – azzal a bele is harapott, ám amikor megérezte, hogy a szendvicsben kristálycukor és finomított fehér liszt van, a szervezete annyira nem tudott mit kezdeni a hirtelen jött nagy mennyiségű szénhidrát-bevitellel, hogy egyből szörnyet halt. A Legény kiszabadította a Medvét, aki így szólt:
- Jó tett helyébe jót várj. Itt van egy Indiai Orrszarvú. Cserediák a közeli erdészeti egyetemen, de nem igazán találja itt a helyét. Pattanj fel a hátára, ő majd elvisz, ahová szeretnéd. Neki is biztos jót fog tenni egy kis változatosság.
A két mackó végre újra egymásra talált, és elmesélték egymásnak, hogyan is menekültek meg. Akkor jöttek rá arra is, hogy szinte semmit sem tudnak a megmentőikről. Ha a két maci megkérdezte volna, hogy mi járatban vannak errefelé, akkor talán a két fiatal előbb találkozhatott volt, de akkor hová lenne a mesék hármas egysége? Mi? T’sék?
A két fiatal szinte egyszerre ért ugyanabba a riadalmasan szomorú városba, csak épp a város két végén vettek ki szállást. A város azért volt riadalmasan szomorú, mert egy (céhenkívüli) boszorkány elátkozta a helyi tévé szépségesen buta időjósnőjét és annak vőlegényét, aki egyébként szart sem csinált, de azt kamerák előtt. (Új korok, új hősök.)
Miközben a Leány fogadójának söntésében üldögélt, egyszer csak odaült mellé, egy piszkos szakállú vénember.
- Szépséges hölgy! Nem hívnál meg egy szegény öregembert egy fröccsire?
- Üsse kő! Kocsmáros! Egy fröccsöt az úrnak!
- Jó tett helyébe jót várj! Én Kuczako vagyok, a piszkosfehér varázsló. Elmondom, hogyan szabadíthatod ki fogságából a Mindannyiunk Szeretett Florentinoját! Le kell tépned a Sárga Rózsát, és belehajítanod a Mesék Tengerébe!
- Egy rózsa ment meg egy férfit? Nem buzis ez egy kicsit? – hitetlenkedett a lány.
- Mit tehetünk, metroszexuális az istenadta!- válaszolta a varázsló.
- Rendben – mondta a Leány, egy sóhajtással belenyugodva a válaszba – hol találom azt a rózsát?
- Itt van a közeli téren, egy virágágyásban.
- És hol találom a Mesék Tengerét?
- Az meg ott folyik a város másik végén. Úgy is hívják: 761. Számú Állami Főfolyás.
A Leány el is indult az éj leple alatt megmenteni Florentinot, hisz alapjában véve mindig szerette a kalandokat. Megtalálta, a rózsát, le is tépte, ám ezt meglátta egy falka álnok közterület-fenntartó, akik egyből a nyomába eredtek. Alig tudott eliszkolni előlük. Sikerült is a rózsát a 761. Számú Állami Főfolyásba dobni. Az átok meg is tört, Florentino hosszú ideig a lapok címlapján szerepelt, majd önálló műsort is kapott.
A Legény miközben éjszaka kinézett az ablakán, látta, hogy közterület-fenntartók üldöznek valami szegény lányt. – Milyen fura egy város ez, ahol időjósnők miatt keseregnek, de szegény lányokat üldöznek! – gondolta magában a Legény, és lement a fogadója söntésébe, meginni egy pofa sört. Ahogy iddogált, egyszer csak mellé telepedett egy piszkos szakállú vénember.
- Derék dalia! Meghívnál egy szegény öregembert egy fröccsire? – kérdezte az idős bácsi, akiről az olvasó már kitalálhatta, hogy Kuczako volt. Nem csak piszkosfehér varázsló volt, hanem egy alkoholista fröccskolduló is, de egy deszakralizálódott világban már csak ez a Szent Emberek sorsa.
- Egye fene! Kocsmáros, egy fröccsöt az úrnak! – kiáltotta a legény.
- Jó tett helyébe, jót várj! – mondta a varázsló, miután lehörpintette az első kortyot – elmondom, hogyan szabadíthatod ki Conchitát, a szépséges időjósnőt. Menj el az Ezerhangú Fához, vágd meg a törzsét, ki fog buggyanni három csepp a fa nedvéből. Azokat fogd fel, és cseppentsd rá a szépséges tévés személyiségre.
- Megvágni egy fa törzsét? Nem éppen környezettudatos megoldás. – mondta a Legény.
- Mit tehetnénk, a mesék már csak ilyenek. – szólt ki az elbeszélésből a varázsló – Ám nem véletlenül hívják Ezerhangú Fának. Csak egy különleges baltával lehet megvágni, úgy, hogy ne adjon egyetlen hangot se. Mert ha egyetlen hangot is ad, arra felriad a Köztársasági Őrezred, és akkor: jaj az életednek!
- És hol találok ilyen baltát? – kérdezte a Legény.
- Épp van nálam egy. Egy kőműves-fröccsért el is adom neked. A fát pedig a közeli téren találod. Gyökeréig le van betonozva.
A Legény el is indult megmenteni a szépséges Conchitát, jobb dolga éppen úgyse akadt. El is ért a közeli térre, meg is vágta a fa törzsét. Az első két cseppet fel is tudta fogni, ám a harmadik a földre esett, és azonnal be is szívódott a betonba. Még a mesékben sem sikerülhet minden. Az időjósnő elátkozva maradt, Florentino hamarosan talált másik mennyasszonyt, a város másik bálványt és az egyetemes kultúra is egészen jól járt.
Azért Kuczako, a piszkosfehér varázsló megmondhatta volna a két fiatalnak, hogy egy városban vannak azzal, amit a legjobban keresnek: a másikkal, de akkor hová lenne a mesék hármas egysége? Mi? T’sék?
A Leány és a Legény is folytatta útját. Hamarosan egy útelágazáshoz értek. A Legény balra indult, a Leány jobbra.
A Leány hamarosan egy kisvárosba ért, ahol éppen tollba és szurokba akartak forgatni valami vékony, szemüveges alakot.
- Jóemberek! Mi a bajotok ezzel az emberrel? – kérdezte, hiszen nagyfokú szociális érzékenység munkálkodott benne, és mindig a gyengébbek oldalára állt.
- Ez az ember borzalmas költeményeket ír! – felelte fennhangon az egyik feldühödött helybéli.
- Az még nem lenne baj. – próbálta nyugtatni a kedélyeket a Leány.
- Az még nem! De fennhangon elő is adja őket! – ordibálta egy másik atyafi.
A Leány látta, hogy itt nem babra megy a játék, elővette a kötelét, meglasszózta a vékonydongájú fűzfapoétát, felhúzta magához a Kispandára, és elvágtattak.
- Fogadd hálámat, úrnőm! – mondta a költő – Mostantól életem végéig csak a te dicsőségedet fogom zengeni!
Ezzel bele is kezdett egy maga által szerzett szonettkoszorúba, amit a Leány tiszteletére átigazított néhány helyen. A Leány ekkor igazolva látta a régi mondást, hogy: Minden jótett elnyeri méltó büntetését, és már azon gondolkodott, hogy a történet folyamán harmadszor is használja a kötelet, de inkább otthagyta az út szélén a Poétát. Az, észre sem véve megmentője eltűnését, szavalt tovább.
A Legény is egy városba ért, ahol éppen tollba és szurokba akartak forgatni egy atlétikus termetű fiúcskát.
- Jóemberek! Mi bajotok ezzel a legénykével? – kérdezte, hiszen szociálisan éppen olyan érzékeny volt, mint a Leány, csak ezt jobban titkolta.
- Ez a kis ficsúr, pénzt csalt ki tőlünk, hogy bűvészmutatványokkal szórakoztat minket, ám kiderült, hogy igen ügyetlen. Most meg nem akarja visszaadni a pénzünk! Azt mondja: Elment borra, meg leányra!
A Legény látta, hogy ennek az egésznek fele sem tréfa, Rinocéroszával elzavarta a feldühödött helybelieket, és a fiúcskát maga mellé ültetve elrobogtak.
Mikor megálltak, a Legény megkérdezte, hogy mi igaz, abból, amit a feldühödött városlakók mondtak.
- Minden. – felelte a fiúcska ajkán hamiskás mosollyal – Eredetileg Légtornász vagyok, az egyik legjobb ebben a szakmában, csak ezeknek a bugrisoknak az nem kell. Ezért kezdtem el bűvészkedni. De arról meg kiderült, hogy nem megy. Sebaj, majd rekreációt oktatok valahol. Csak azt kell kiderítenem, mi is az. És te mit keresel errefelé? (Végre valamelyik megmentett megkérdezi, és nem csak magával van elfoglalva! – a szerző jegyzete)
A Legény elmesélte töviről-hegyire, hogy mi történt.
- Jaj, barátom! Az egyik legfontosabb dolgot veszítetted el, és ne is nyugodj bele, amíg újra meg nem találod! Mert bár izgalmas kalandokban volt az utóbbi időben részed, azért ez fel sem érhet azzal az idővel, amit azzal a Leánnyal töltesz! Szóval, keresd meg minél gyorsabban, és ne Sárkányokkal, átkokkal és taplókkal hadakozz!
- Ez szívem leghőbb vágya, de nem tudom, hol keressem? – felelte a legény.
- Meg fogod találni, ne aggódj. Teheránban lehet kávét kapni?
- Lehet. –felelte a Legény.
- Néha nem, de ez már egy másik történet. – mondta a fiúcska, és tekintetében valami garabonciásság csillogott.
Másnap a Legény és a fiúcska elbúcsúztak egymástól.
Ahogy a Leány folytatta útját, egyszer csak az út mellett megpillantott egy török gyrosost. Eszébe jutottak a szép emlékek, és betért egy kávéra.
Ahogy a Legény folytatta útját, egyszer csak az út mellett megpillantott egy török gyrosost. Eszébe jutottak a szép emlékek, és betért egy kávéra.
A kifőzde Vigyorgós Karimé volt, akinek segédkezett Mosolygós Abdul is.
- Gyerünk, Abdulka! Két kávét, három cukorral, tej nélkül!
- Máris, Karimka!
- Csak Karim, nem Karimka. Ne bizalmaskodjunk, Abdulka! – felelte szigorúan Karim.
A két fiatal körülnézett, hogy ki issza még ugyanúgy a kávét, mint ő. Nagy volt az öröm, amikor egymásra ismertek, rögtön egymás nyakába is borultak.
Többet el sem hagyták egymást, csak rövidebb időre, hogy a másik kicsit fel tudjon lélegezni.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!

Regénykezdetek (folyamatosan bővül)

1. A téves hívással kezdődött minden. (Paul Auster: New York-trilógia)
2. Hívhattok bátran Jónásnak. (Kurt Vonnegut: Macskabölcső)
3. Ez történt most is: ha keserűmandula-illatot érzett, mindig az üldözött szerelmek sorsára gondolt. (G.G. Márquez: Szerelem a kolera idején)
4. Sokféleképpen lehet elbeszélni ezt a történetet – mert sok módja van annak, hogy bármelyikünk életének akár legjelentéktelenebb epizódját is elmeséljük. (Alvaro Mutis: Maqroll)
5. Azokban a rég elmúlt időkben én még nagyon fiatal voltam, és a nagyszüleimnél laktam a Miraflores kerületben, az Ocharán utca egyik hófehér villájában. (M.V. Llosa: Júlia néni és a tollnok)
6. Ott találom-e a Boszorkát? (J. Cortázar. Sántaiskola)
7. Mrs. Forrester megtalálta a Szent Grált. Egy irhabunda alatt lapult. (N. Gaiman: Tükör és Füst)
8. Stately, plump Buck Mulligan came from the stairhead, bearing a bowl of lather on which a mirror and a razor lay crossed. (J. Joyce: Ulysses)
9. Újévi elhatározásaim: (S. Townsend: A 13 és ¾ éves Adrian Mole titkos naplója)
10. Purcell úgy ment végig az első fedélzeten, hogy lehetőleg nem is nézett az emberekre. (R. Merle: A sziget)
11. Tizenegy évesen összetörtem a malacperselyemet, és elmentem a kurvákhoz. (E. E. Schmitt: Ibrahim úr és a Korán virágai)
12. Colin már majdnem teljesen felöltözött. (B. Vian. Tajtékos napok)
13. Mélységes mély a múltnak kútja, Ne mondjuk inkább feneketlennek? (T. Mann: József és testvérei)
14. Mindaddig, amíg valami van, nem az, ami majd akkor lesz, mikor már nem lesz. (M. Walser: Szökőkút)
15. Maj Brittet egyszer és mindenkorra megfosztották a hullámospapagáj-tartáshoz való jogától. (E. Loe: Doppler, az utak királya)
16. Dél-Afrika legnagyobb bádogvárosának latrinapucolói, ha úgy vesszük, szerencsések voltak. (J. Jonasson: Az analfabéta, aki tudott számolni)
17. Valamivel dél előtt kisütött a nap. (A. Kivirahk: Ördöngös idők)
18. Egészen halk nesz volt. (J. Cabré: A Pamano zúgása)
19. Bár apja a hadseregben képzelt fényes jövőt neki, Hervé Joncour szokatlan mesterséggel kereste kenyerét, melytől – sors fintora – nem volt idegen némi nőiességről árulkodó, szeretetre méltó vonás. (A. Baricco: Selyem)
20. Ekkor láttam meg az Ingát. (U. Eco: Foucault-inga)
21. – És hét, és nyolc, és kilenc! (J. Zanetti: A Kapitány)
22. Sokszor vágytam arra, hogy megírjam Alexisz Zorbásznak, egy öreg munkásnak, akit nagyon megszerettem, az életét és viselt dolgait. (N. Kazantzakisz: Zorbász, a görög)
23. Hát megölték a Ferdinándot – mondta a takarítónő Švejk úrnak, aki évekkel azelőtt búcsút vett a katonaságtól, miután a katonaorvosi bizottság végérvényesen hülyének nyilvánította; azóta kutyakereskedelemből élt, azaz ronda korcsokat vásárolt, és hamisított pedigrével eladta őket. (J.Hašek: Švejk)
24. Jól figyeljenek arra, amit most mondok. (B. Hrabal: Őfelsége pincére voltam)
25. 1948 februárjában Klement Gottwald kommunista vezér kilépett egy prágai barokk palota erkélyére, hogy beszédet intézzen az Óvárosi téren összegyűlt több százezres tömeghez. (M. Kundera: A nevetés és felejtés könyve)
26. Mily panr Bohušku, a tak zase život udělal minořádnou smyeku – Kedves Bohumil uram, az élet megint fura kanyart írt le, (P. Huelle: Mercedes-Benz)
27. Kedden abban a lélektelen és tünékeny órában ébredtem, amikor az éjszaka már tulajdonképpen véget ért, de a hajnal még nem kezdődött el igazán. (W. Gombrowicz: Ferdydurke)
28. Szerencsesütinek hívnak. (I. Karpowicz: Égiek és földiek)
29. Igen, ez csak a félelem – ezek a kutatások, nyomok, történetek, amelyeknek el kellene fedniük s látóhatár elérhetetlen vonalát. (A. Stasiuk: Útban Badadagba)
30. Papám sose bocsátana meg nekem azt, ami ezen a vakáción történt velem és a többiekkel, ezért kénytelen vagyok a magam nevét elváltoztatni. (Aszlányi Károly: Kalandos vakáció)
31. No hát, a sebek ellen végképp felesleges volt hadakozni. (Bayer Zsolt: Tündértemető)
32. Ez az a 100 híres regény, amit valaha meg akartam írni. (Békés Pál: Bélyeggyűjtemény)
33. A Két angyal. Hogyan is másképp, az angyalok nyelvén beszélt egymással. (Esterházy Péter: Hrabal könyve)
34. Képzelj simogató hajnalt a Bömbös fölé, aztán figyeld, mi történik! (Fehér Béla: Zöldvendéglő)
35. Tettem egy kört a madárzajos parkban, elhatározott utamat konokul bejártam, majd kimenekültem az egyetem területéről. (Garaczi László: Mintha élnél)
36. Unom már, és unjátok ti is – mondta a tél, s egy éjszaka zsákba hányta fegyvereit, és úgy elkotródott, mintha sosem járt volna itt. (Háy János: Xanadu)
37. abajgat (Temesi Ferenc: Por)
38. A magyar ábécé első betűje az A. (Zilahy Péter: Az utolsó ablakzsiráf)
39. Egy meleg tavaszi estén, az alkonyat órájában, a Patriarsije Prudin két férfiú jelent meg. (M. Bulgakov: Mester és Margarita)
40. Volt egyszer Alifbá országában egy szomorú város, minden városok legszomorúbbika; olyan riadalmasan szomorú volt, hogy a tulajdon nevét is elfelejtette. (S. Rushdie: Harún és a Mesék tengere)
41. Már túljártam életem felén, amikor egy szeles, tavaszi napon eszembe jutott Esti Kornél. (Kosztolányi Dezső: Esti Kornél)
42. Uram, a késemért jöttem! (Rejtő Jenő: Piszkos Fred, a Kapitány)
43. Szeredy Dani motyogott valamit az orra alá, ahogy álltunk a Lukács fürdő tetőteraszán, a kőpárkánynak támaszkodva, s néztük a sok napozó civilt. (Ottlik Géza: Iskola a határon)
44. Gorcsev Iván, a Rangoon teherhajó matróza még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat. (Rejtő Jenő: A 14 karátos autó)
45. Sába Királynője az asztalnál ült, és borotválkozott. De szokott káromkodni és pipázni is, ami királynőknél igazán ritkaság. (Rejtő Jenő: Vanek úr Párizsban)
46. Négy különböző nemzetiség képviselője volt az asztalnál: egy amerikai gyalogos, egy francia őrvezető, egy angol géppuskás és egy orosz hússaláta. (Rejtő Jenő: A három testőr Afrikában)
47. Kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot. (Esterházy Péter: Harmonia caelestis)
48.Hosszú évekkel később, a kivégzőosztag előtt, Aureliano Buendía ezredesnek eszébe
jutott az a régi délután, mikor az apja elvitte jégnézőbe. (G. G. Márquez: 100 év magány)
49. Ami azt illeti, hamarabb is eldönthette volna a dolgot, és lehetett volna annyi bátorsága, hogy elmondja, mit tervez. (Jonas Jonasson: A százéves ember aki kimászott az ablakon és eltűnt)
50, Valaha neki is lehetett neve. (Mándy Iván: A pálya szélén)
51. Figyelmeztetem olvasóimat, hogy semmi közöm ezekhez a feljegyzésekhez; rendkívül furcsa, szomorú körülmények között jutottam birtokukba. (Mihail Bulgakov: Színházi regény)

The youngest Headhunter :-)

Választási dilemmák

"Gondolkoztam a JOBBIKON, de a Haza nem eladó zoralabbul hangzott."

Nem azért szeretlek, amilyen vagy. Annak ellenére.

Kiegészítő kérdés a Czarna-kvízhez I.

Miről híres Czarnáék disznóóla?

1, Itt lépett fel előszőr és utoljára a NO KUKKULLA nevű punkzenekar.
A tagok ezek után felfújták néhány falra a zenekar nevét, majd
feloszlottak.

2, A világ legbombabiztosabb és legszebb disznóóla. Van benne
üvegbeton, acélsodronyok (amiket Czarna hajlított meg) és
platinumszegecsek. Az építés költsége meghaladta az egy milliárd
forintot, amit főként uniós forrásokból fedeztek.

3. A disznóól azon a napon készült el, amikor elindult a
Bagamért-Debrecen buszjárat. A legendás fé'hatos még ma is jár és 12
óra alatt teszi meg az utat Mordor fővárosából a kálvinista Rómába.

Czarna-kvíz

1, Kiket defloreálna análisan Czarna?

a, Johann Sebastian Bach-t, de csak a d-moll tocháta és fuga miatt.

b, csak kamalduli szerzeteseket.

c, csak eme kor legtökéletesebb férfiszépségeit.


2, Kik léptek fel Czarna első szülinapi zsúrján?

a, Záray-Vámosi páros.

b, a Cannibal Corpse.

c, MAGA Zoltán András, bűvésztrükkökkel.


3, Szerinted is Czarna böfög a legnagyobbat a világon?

a,Igen,egyszer láttam,hogy arrébb böfögött egy buszmegállót. De tök jó, hogy nem ott áll meg a busz, hanem itt.

b, Igen, egyszer láttam, hogy egy böfögéssel kifordított egy élő kecskét. Egy bakot.

c, Igen, egyszer raböfogött Charles Norris nevére, akinek ettől eltűnt a keresztneve. Azóta Csak Norris.


4, Meg tud-e Czarna hajlítani derékszögben egy 8 cm átmérőjű
acélsodronyt a mellei között?

a, Nem, csak hegyesszögben.

b, Nem csak egyet, egy egész köteget.

c, Meg tudna, de hegyesszög helyett mindig az jön ki belőle, hogy: sziaaa! Felkiáltójellel együtt.


5, Melyik híres emberhez hasonlít Czarna?

a, Kim Dzsong Un-höz, de ő nem olyan szép, mint Czarna.

b, Jet Li-hez, de ő nem tud arrébb böfögni egy buszmegállót, mint Czarna.

c, Valerie Adams-hez, de ő nem tud acélsodronyt hajlítani a mellével,
mint Czarna.


6, Milyen tantárgyi példában képzelnéd el Czarna?

a, Matematika: Czarna 50 km-es sebességgel utazik Bagamértból
Budapest felé. Mennyi idő alatt eszik meg a vonaton egy fasírtos
szendvicset, ha egy rántott húsost 2,3 mp alatt tud elfogyasztani.

b, Történelem: Hány másodperc alatt verte le Czarna egy szál Fekete
Büntető segítségével a szipolylázadást? Kiegészítő kérdés: Miért ágyúk
elé kötve ábrázolták a szipolyok kivégzését, amikor vesztüket
egyszerűen az okozta, hogy Czarna rájuk böffentett.

c, Mi a testnevelésben a czarna? (Válasz: egy tornaszekrény
kinyomása egy kézzel, egy mp alatt. Létezik czarna a négyzeten is,
amikor mind a két kezével kinyom a versenyző 1-1 tornaszekrényt egy mp
alatt.)


7, Melyik a kedvenc Czarna-beceneved?

a, Guruló Babkonzerv: amikor Czarna még flanelingben és tüllszoknyában pankrátorkodott.

b, Hajdúsági Lucy: a fiatal, filigrán, platinaszőke sztriptíztáncosnő. Ebben az időben szövődött nagy románca Huán Eszpartánóval, a dzsuváslegénnyel. Ez a szerelem ihlette a És az üveget majd én mosom le, mi? Te szemét! című bestsellert, amiből később film és Broadway-musical is készült.

c, Baga Mary: az érett szépség, a fekete hajú pompás-formás sexistennő. Ekkor tört be a pornóiparba, mint a Black Punisher Entertainment új üdvöskéje. 216 filmben szerepelt. Az első hónapban. A Baga Mary név nemsokára brand-dé vált, amelynek örve alatt többek között szabadidő-ruházatot (Vicky Pollard kedvencét), parfümöt, energiaitalt és csokoládé bevonatú gabonaszeletet is piacra dobtak.


8, Ki Czarna példaképe?

a, MAGA Zoltán András, hisz Czarna mindig is érdeklődött a XVI. századi óorosz kancelláriai nyelv iránt.

b, Szilvássyné Bojza Márta, mert Czarna is szeretné elnyerni az "Értem egy tüt, annyit nem tett keresztbe"-díjat. Czarna esélyeit növeli a díjra az is, hogy még egy cigit se ad.

c, Nem az a kérdés, hogy ki Czarna példaképe, hanem hogy kiknek a példaképe Czarna? Többek között a Mechwart (ejtsd: Lekvár) András Gépipari és Informatikai Szakközépiskola tanárainak és diákjainak. Az iskola udvarán, a távolugró gödörben már fel is állították Czarna 7 méteres szobrát. Az elismerést főként az váltotta ki, hogy Czarna nem csak acélsodronyt tud hajlítani a mellével, de azt az acélsodronyt előtte a combján sodorja meg.


9, Milyen más különleges képessége van Czarnának?

a, Bármilyen folyadékot Beregi brandy-vé tud változtatni. Ennek a fajta Beregi brandynek van egy olyan tulajdonsága, hogy ha megiszod, elveszíted az eszméleted és már csak arra térsz magadhoz, hogy a Bosnyák téren árulod a tested.

b, Nem csak acélsodronyt tud hajlítani a melleivel Czarna, hanem sört bontani is. Sőt, mostanában már csak azt kell mondania egy sörnek. -Hé, sör! és kacsintania, és a söröskupak már repül is lefele.

c, Önkormányzatok is be szokták vetni Czarnát. Ha a közösség számára fontos vagy műemlék épületeket bontanak le, és ebből közfelháborodás lesz, akkor csak Czarnát küldik, hogy beszéljen a demonstrálókkal. Ő a tüntetők elé áll, és azt mondja: -Itt? Itt mindig ez volt. Ezt az emberek készségesen el is hiszik (de tövig) és hazaballagnak.


10, Mi Czarna kedvenc étele?

a, folyami rák disznózsírral.

b, Beregi brandy

c, a szotyi, de valahogy mindig szögesdrót lesz a kiköpött szotyihéjból.


11, Mi Czarna hobbija?

a, Szeret a helyi Arany Naplemente Nyugdíjas klubban a helyi öregekkel kötögetni. Igaz, hogy ő szögesdrótot horgolgat és fitymazabolázó szopóálarcot varrogat inkább.

b, Bár nem veri a pasijait, de azért szereti néha fejbe rúgni őket.

c, Acélsodronyból facsar Beregi brandyt. Ennek a Beregi brandynek az a jótékony hatása, hogy nem árulod tőle a tested a Bosnyák téren, hanem csak olyan operett-slágereket énekelgetsz tőle, mint az Én és a kisöcsém és a Szép város Kolozsvár.


12, Milyen történelmi/közéleti esemény köthető Czarnához?

a, Egyszer Beregi brandytől kapatosan rárúgott egy betonfalra. A betonfalról kiderült, hogy a Paksi Atomerőmű egyik fala. Természetesen az összes blokk tönkrement, azóta is hívja a helyet Czarna Kaksi Atomerőműnek. Mivel az erőmű már nem működik, de ezt a hatóságok természetesen eltussolják és elhallgatják, a zavartalan áramszolgáltatás miatt van szükség Paks II-re.

b, Egyszer Czarna egy portugáliai nyaralás során épp a tengerparton iszogatta a koktélját, amikor böfögött egyet. Ez a böfi okozta Atlantisz pusztulását.

c, 1963. november 22-én Czarna épp a Bagamért-Álmosd örökrangadót nézte a fotballpályán, amikor egy vitatható bírói döntés miatt a szokásosnál hevesebben köpte ki a szotyihéjat. A szotyihét Föld körüli pályára állt, és a Bagamérttől 9210 km-re, nyugatra lévő Dallasban megölte J.F. Kennedy-t.


13. Ki Czarna férfiideálja?

a, Dongó Pista: a Zil-pumpák maestroja, aki több félévet is elvégzett a traktortechnikusin. Ő a falu bikája, Czarna a munkásnadrágjába és a bajszába szeretett bele. Egyszer elmentek kirándulni is: nem Bagamértben szeretkeztek egy Bjelorus motorháztetején, hanem Álmosdon, egy John Deere motorháztetején.

b, Kobi: a swing királya, a táncoslábú. Czarnával egy aratóbálban ismerkedtek meg, Czarna daliás termetébe szeretett bele. Szép szerelmüket a Savaria Nemzetközi Táncverseny szakította szét, ahol Kobi egy másik cangát választott párjául a pasodobléhoz.

c, A "Srác": a ping-pong bajnok. Egy gyógytestnevelés órán ismerkedtek meg, Czarna a félénk mosolyába és gyönyörű orgánumába szeretett bele. Szerelmüket az szakította szét, amikor a "Srác" megtudta Czarna különös vonzalmát a Fekete Büntetőkhöz.


+1, Mi az az érdekesség,amit eddig nem tudtál Czarnáról?
a, Bár Czarna benne van a goth szubkultúrában (de tövig), más goth lánykákkal ellentétben nem áll meg a sör a fején.

b, Czarnának már az óvodában is az Ózdi Finomhengermű volt a jele. Miután iskolába ment, a Bagamérti Kakukkfészek (ejtsd:Retekfészek) Óvoda Tulipán (ejtsd:Huligán) csoportja visszavonultatta ezt a jelet.

c, Czarna majdnem főszerepet kapott annak idején a South Parkban,de végül úgy döntött a Parker-Stone szerzőpáros,hogy egy jóval kedvesebb és szerethetőbb karakterre van szükségük. Így került be Cartman.