Mozart, James Joyce és a szodomia

A bukósisak, a sör és Joyce Ulysses-ének találkozása egy szállodai recepciós pultban. :-)

Nagyon jól esne, ha rossz kedvem van, valaki a testével vigasztalna meg. Vagy legalább azt mondaná: nem lesz semmi baj, minden rendben.

Jelenlegi lelkiállapotomról sokat elárul, hogy csak délkelet-közép európai etno-punkot tudok hallgatni. :D
Persze erre erősen rásegített a szombati Rotfront-koncert. :-)  http://www.youtube.com/watch?v=6n5bsyGHges Jót tett, mint a Rotfrontnak az énekesnő váltás. :-)

Mit kell tennem?

Mulatságosakat mondani, hogy jó kedved legyen.
Mesélni, hogy szórakoztassalak.
Bölcsességeket mondani, hogy megvigasztaljalak.
Nem mondani semmi hülyeséget, még ha te esetleg bolond is lennél.

Mese LVI.

            Annak idején minden történet Anansié volt. Előtte pedig Tigrisé, s a világ sötét volt és erőszakos. Aztán Anansi megszerezte magának az összes történetet, s a mindenség sorsa jobbra fordult.[1]

            Történt egyszer, hogy Anansinak kecsketejre támadt kedve. Meg is kereste a Kecskét, hogy ugyan adjon már neki néhány pint[2]tejet. A Kecske nagyon szociális alkat volt, állandóan más állatok segítségére sietett, ezen kívül már-már túl gyakran élt a web2-es alkalmazásokkal. Egyből meg el is kezdett bólogatni, hogy csak úgy rezgett bele a kecskeszakálla:

- Persze-persze, adok szívesen. Egyébként is már adok tejet a Hiénának, a Keselyűnek és a Fruzsinak is. – felelte a Kecske, és megengedte, hogy Anansi megfejje. Anansi igen örült a kecsketejnek, még egy kis kecskesajtot is készített belőle. Anansinak ezután kecskecombra támadt kedve, meg különben is bántotta kicsit az önérzetét, hogy hiába övé az összes történet, a Kecskét nem sikerült átejtenie. Felkötötte hát az egyik lábát, és úgy ment el a Kecskéhez.

- Nézd, Kecske, elveszítettem az egyik lábamat. Nem adnád oda a tiédet? - kérdezte a kérődzőt.

- Kicsit fura kérés ez egy Póktól, de persze, odaadom. – felelte a Kecske.

A Kecske innentől kezdve kicsit lassabban tudott odaszökellni a többi állathoz, hogy élénk társadalmi életet éljen, de oda se neki, övé volt az érzés, hogy segített. Anansié pedig egy jókora kecskecomb. Mint annak idején minden történet.

            Történt egyszer, hogy Anansi túl hidegnek találta a barlangját, ahol lakott. Meg kéne szerezni a Zsiráf bőrét, úgy gondolkodott. A Zsiráf nagyon okos volt, feje folyton az egekben járt, mindig mások számára érdektelen dolgokról gondolkodott. Kicsit hiú is volt tudására, de ennek ellenére áldott jó Zsiráf volt.

            Amikor Anansi meglátta a Zsiráfot, eszébe jutott, hogy megkérdezze: - Mondd, Zsiráf, hánytál már? Ám inkább így kezdte mondanivalóját:

- Zsiráf, azt mondják, te tudsz itt a legtöbbet.

- Meglehet. Lehet, hogy tiéd az összes történet Anansi, de én meg azt tudom, hogy melyik levéltárban kell őket keresni. Nincs a Szavannának olyan története, amelyet én nem ismernék, és ne tudnék lábjegyzetekkel ellátni.

Kivéve a sajátod – gondolta Anansi, akié nem csak az összes történet volt, hanem ki is tudott találni újakat, hiszen szavainak teremtő ereje volt. Ha akart, lengyel turistacsoportokat, ha akart, olasz neorealista spagettiket tudott elővarázsolni a Semmiből.

- Ha olyan sok mindent tudsz, akkor spárgát csinálni is tudsz. Nézz rám, nekem nyolc lábam van, neked csak négy. Én meg tudom csinálni a spárgát könnyedén, és te?

 A zsiráf neki is gyürkőzött, hogy ne maradjon szégyenben, de ahogy csúsztatta szét a lábait, egyszer csak megroppant a gerince, nem tudott tovább mozogni, és néhány nap múlva el is pusztult.[3] Anansié lett a bőre. Mint annak idején minden történet.

            Történt egyszer, hogy Anansinak egy kis konyhakertet szeretett volna. Ám kivel is szántassa fel a kertjét? A Bivaly tűnt a legkézenfekvőbb megoldásnak. A Bivaly – mint általában a Bivalyok – nagydarab volt, nagyhangú, harsány és nyakas. Szeretett a sárban dagonyázni, nem törődve az idő múlásával. Felderítették: a jó mókák és az alkohol. Lehangolták: ha igába akarták hajtani és/vagy munkára akarták fogni. Anansinak azonban pont e két utóbbi dolgot akarta vele megtenni, ezért meg is hívta a tornácára a Bivalyt, egy kis poharazgatásra.

- Bivaly – kezdte a mondókáját Anansi, amikor már mindketten virágos kedvükben voltak – fogadjunk egy üveg sörben, hogy nem tudsz elhúzni a kertem végéig.

- Anansi, te csak egy nyeszlett kis pók vagy. Játszva elhúzlak. – hangzott fel a Bivaly erős hangja Anansi tornácán.

- Rendben – felelte Anansi – akkor lássuk! – és ezzel a Bivaly nyakába dobta varázsekéjénet jármát (még egy vasárnapi öko-bio-kézműves piacon szerezte ezt az ekét. Egy maga szőtte tarisznyáért cserélte, ugyanis a pénzbeli fizetés ellentétes volt a piac szellemiségével.) és - uccu neki! - már nyargaltak is a kert vége felé. A Bivaly nagyon élvezte, hogy megmutathatta országnak-világnak, milyen helyre Bivaly ő, hogy csak úgy nyargalászik ezzel a nyeszlett kis Anansival, és már előre örült az ingyen sörnek, amikor egyszer csak elértek az udvar kerítéséig.

- Na, Anansi, most már elengedhetsz, megnyertem a fogadást. Ide a sörit! – lihegte kifulladva, miközben mellkasa csak úgy dagadozott a büszkeségtől.

- Dehogy engedlek el, Bivaly, amíg fel nem szántottad a kertemet! – felelte gúnyosan Anansi.

A Bivaly próbált szabadulni, de a varázseke járma fogva tartotta. Marja és háta felsebesedett a sok küszködéstől, de mit volt mit tenni, bele kellett nyugodnia, hogy Anansi őt is átejtette, és kelletlenül ám, de felszántotta a kertet. Anansi pedig nagyon szép sóskát és/vagy spenótot, paradicsomot és céklát vetett. Meg olyan illatos és fenséges bazsalikomot, aminek messze földről a csodájára jártak. Mikor nem volt rá szüksége, elcserélte a Bivalyt a közeli falu földműveseivel egy jókora darab mozzarellára. Így övé lett a környéken a legjobb saláta. Mint annak idején minden történet.

            Ha a mese hármas egysége nem akadályozta volna meg, Anansi megtréfálta volna a Hiénát és a Keselyűt is. Na, meg persze a Fruzsit is. Bár azzal, akit a Hiéna és a Keselyű társaságában emlegetnek, még talán Anansinak sincs kedve egy közös történethez. Nem mutatna jól a gyűjteményében.

ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!

---

[1] Neil Gaiman: Anansi fiúk

[2] Angolszász szerző inspirálta meséhez angolszász mértékegységeket. Még ha az a szerző lengyel zsidó bevándorlók gyermeke is.

[3] Szomorú, de igaz történet: az Állatpark egyik zsiráfjával is ez történt, csak őt persze elaltatták.

Mese LV.

            Egyszer volt, hol nem volt egyszer egy királyság, minden királyságok legszomorúbbika; olyan riadalmasan szomorú volt, hogy a tulajdon nevét is elfelejtette.[1] Miért volt szomorú ez a királyság? Mert a világszép legidősebb királykisasszony elköltözött egy másik királyságba.

            Szomorú volt a legkisebb királylány, Puporka is. Ki is hirdette a Névtelen Ország királya, hogy annak adja Puporka kezét (a korabeli házasodási rendet teljesen felrúgva) és fele királyságát, aki felvidítja a királylányt, ám akinek ez nem sikerül, annak fejét veteti.

            Épp a kihirdetés idejében járt az országban három jóbarát: Rum, Bach és Sebestyén. Valódi nevüket már örök homály fedte. Rum mértéktelen alkoholfogyasztásáról kapta a nevét. Irgalmatlan derékbőséggel megáldott köpcös férfiú volt, aki barna vászonnadrágot és tengerészcsíkos inget viselt. A nadrágot megfelelő öv híján bálakötöző madzaggal kötötte meg és ruházatának eleganciáján sokat rontott, hogy minden ruhadarabja legalább 8 éves volt. Bach nevét arról kapta, hogy állítólag konzervatóriumot végzett. Igazság szerint egész zenei pályafutása abban merült ki, hogy egyszer megkért egy öreg matrózt, hogy tanítsa meg tangóharmonikázni, aki nemet mondott. A szelíd rábeszélés sem hatott, és miután mindketten kikerültek a korházból, Bach végleg le is tett a professzionális zenei pályáról. Sebestyénről senki nem tudott semmit, mert ő általában nem szólt egy szót se, csak sokatmondóan mosolygott.[2] Égy kikötői csapszékben üldögélve (a királyság a Bohém-tenger[3]partján feküdt) döntötték el, hogy ők bizony egy életük-egy haláluk, megpróbálják felvidítani a királylányt, hisz ha a házassághoz nem is fűlött a foguk, azért egy fele királyságot szívesen elittak és elkártyáztak volna. Amúgy is csak egyikőjüknek kéne megházasodni, azt meg majd sorshúzással eldöntik, ha sikerül a nevettetés. El is kezdtek tanakodni, hogy hogyan is kéne felvidámítani a hercegnőt, amikor odalejtett hozzájuk egy hastáncosnő. Ezt a műsorszámot kissé népszerűtlenné tette, hogy a táncosnő ötvenedik életévét már régebben betöltötte. A kor és egy ideges bennszülött zsebkése mély nyomokat hagyott az arcán.[4] A három cimbora hamar értésére is adta, hogy nem kíváncsiak a táncosnő művészetére.

- Ha nem, hát nem. Akaratlanul is hallottam, hogy miről beszélnek az urak. Én meg tudnám mondani, hogy mi vidíthatná fel a királylányt.

- És mit kérnél érte, te vén boszorkány? – kérdezte Rum.

- A királykisasszony egy haja szálát. Teljesen igaza van a rumi úrnak, tényleg boszorkány vagyok, a hastánc csak a megélhetés miatt kell, és a boszorkányi munkában pedig mindig hasznos, ha az embernek egy királylány haja szála van a birtokában.

A három jóbarát hamar rá is állt erre az alkura.

- Na, bökd ki, banya, mi derítheti jókedvre a hercegnőt? – förmedt a kiöregedett táncosnőre Rum.

- Lakik a királyságban egy óriás. Ha kitéptek egy szőrszálat az állából, azt kifeszítitek és megpengetitek, akkor nincs ember fia, akinek ne költözne jókedv a szívébe. Ám bajos eljutni odáig, át kell vergődnötök a Hamis Alkoholisták Rengetegén, a Vérszívó Nyelvészek[5]Ösvényén és végül az Örök Kérdések Tisztásán.

A három jóbarát mindig is kedvelte a kalandokat, ezért másnap már útra is keltek.

            Hamarosan el is érték a Hamis Alkoholisták Rengetegét. Nem igazán tudták, milyen is lehet egy Hamis Alkoholista. Ahogy egyre beljebb értek a Rengetegben, egyszer csak eléjük toppantak Hamis Alkoholisták, rikító hawaii mintás ingekben, elképesztő bermuda nadrágokban és magabiztos rövidital-szaggal övezve. Rum és Bach azonnal támadásba lendült: csak úgy sorjáztak súlyos ökleik, osztogatva a hatalmas pofonokat és a megsemmisítő horgokat. Egyhamar eszméletlenre verték az összes Hamis Alkoholistát. Sebestyén eközben sokatmondóan mosolygott. Rumot azért hajtotta a kíváncsiság egy dolog miatt és fellocsolta az egyik kiütött Alkoholistát.

- Áruld el már nekem, komám, miért vagytok ti Hamis Alkoholisták? – kérdezte Rum.

- Mert van egy szigorú főnökünk, aki nem engedi, hogy délután kettőig igyunk. Bezzeg ott vannak Gluty-gluty Gyuriék, ők már délelőtt megisznak két unicumot. Fejenként. – válaszolta az Alkoholista, majd ismét elájult.

Bach talált még egy Hej, hej helyes beszédet, amit azonnal zsebre is vágott, ki tudja, mire lesz még jó. Még elfogyasztották a Hamis Alkoholisták (Rum szerint csekélyke) alkoholkészletét, aztán nyugovóra tértek, mert másnap még nehezebb próbatétel várt rájuk.

            A következő napon el is érték a Vérszívó Nyelvészek Ösvényét. Ahogyan számítottak is rá, hamarosan eléjük is toppantak a Vérszívó Nyelvészek. Mind sápadt volt, a folyamatos könyvtárban és levéltárban üléstől, megnyúlt szemfogaik csak úgy csillogtak a napfényben, mindegyik fekete köpenyt viselt. Sorszámok és tudományos fogalmak egymásra aggatásával különböztették meg egymást.[6]

- A Hamis Alkoholistákon még túljutottatok, de most már vége az életeteknek. Van valami utolsó kívánságotok? – kérdezte vezetőjük, 117. avagy Generatív Mondattan.

- Szeretnék még egyet tangóharmonikázni. – felelte Bach.

- Hm, zenés vacsora.[7] – nyalta meg a szája szélét a fővámpír.

            Bach el is kezdett harmonikázni, de olyan tragikusan rosszul játszott, hogy a Nyelvészek úgy döntöttek, hogy nem várják be a végét, hanem azonnal végeznek velük. Bachnak ekkor, mint az egyetemes európai kultúra képviselőjének eszébe jutott a könyv, amit az Alkoholistáknál tett zsebre. Gyorsan közéjük is dobta. Egy szempillantás alatt olyan heves vita bontakozott ki a nyelvművelő és a szociolingvista vámpírok között, hogy hőseinkre már ügyet sem vetettek. Előkerültek régi sérelmek is, például a veláris i megléte, és egyhamar a Vérszívók egymásra támadtak. Heves, de rövid küzdelem után mindegyik Nyelvész holtan terült el.

- Ez volt aztán a vérre menő tudományos vita. – jegyezte meg Bach végül.

            Másnap folytatták útjukat az Örök Kérdések Tisztása felé. Na, erről aztán már végképp nem tudták, hogy mit gondoljanak, és hogy vajon milyen veszély is leselkedhet ott rájuk. Ahogy mentek-mendegéltek, egyszer csak eléjük toppant egy cingár, szemüveges srác, lanttal és figyelemre méltó bajusszal. Rövid idő alatt annyi kérdést zúdított rájuk, hogy Rumnak (pedig aznap csak egy negyed liter rozspálinkát ivott) és Bachnak hamarosan elkezdett zsongani a feje és elkezdtek szédülni. Sebestyén viszont csak állt ott, sokatmondó mosolyával és egy szót se szólt. A lantos még feltett párszáz kérdést, de amikor látta, hogy Sebestyént nem tudja megtörni, és nem hogy válaszolni nem fog egyre sem, de még a sokatmondó mosoly sem fog eltűnni az arcáról, lógó fejjel[8]elballagott.

            Negyedik nap elértek az Óriás barlangjába. Szerencséjükre, ebéd után értek a barlangba, amikor az Óriás épp szokásos délutáni alvását töltötte. Bach gyorsan az Óriás füléhez osont és egy pajkos kis művet kezdett neki olvasni Trubeckoj életéről és munkásságáról (még a Vérszívóknál találta, gondolta, jó lesz még valamire. Bach szinte mindenre azt gondolta, hogy jó lesz még valamire. Vagy kényszeres gyűjtögető volt vagy kleptomániás. Ez, mint eredeti neve, sohasem derült ki.). Az Óriás ettől még mélyebb álomba merült. Rum ekkor az Óriás állához osont és kitépett belőle egy szőrszálat. Sebestyén sokatmondóan mosolygott.

Semmi kedvük nem volt visszafelé is gyalog megtenni az utat, ezért elkötötték az Óriás griffmadarát és visszarepültek vele a Névtelen Királyságba.

            Másnap reggel be is jelentkeztek, hogy ők jöttek felvidítani a királylányt. Gyorsan ki is feszítették a szőrszálat és Bach, az egyetemes európai kultúra képviselője el is kezdett játszani rajta. Mindenkinek öröm és vidámság költözött a szívébe a csapnivaló előadásmód ellenére is, ám Puporka királykisasszony szomorú maradt. Mit volt, mit tenni, a verdikt, az verdikt, a három cimborát le kellett fejezni. A hóhér már épp indult is volna, hogy a vesztőhelyre vonja őket, amikor egyszer csak megbotlott a trónterem padlójának egy kiálló kövében és elesett. Puporka királykisasszony azonnal felkacagott. Kiderült, hogy igen kárörvendő volt.[9]

            A három jó barátnak megkegyelmeztek, sőt, kaptak valami kamuállást jó magas fizetéssel. Az idős hastáncosnőnek is kiutalt egy tisztességes nyugdíjat a népjóléti miniszter, hiszen a népnek is jobb az úgy, ha ő nem táncol többet. Puporka pedig hamarosan megszökött egy vándorköszörűssel.

            Hogy a Névtelen Királyságnak lett újra neve? Kiírtak rá egy pályázatot, és szokás szerint valami nagyon bugyuta név nyert. De a Nemzeti szó legalább nem volt benne.

ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!

---

[1] Szinte szó szerint átvétele a Harún és a mesék tengere első bekezdésének.

[2] Szándékosan rejtőire vett figurák.

[3] Shakespeare, Vihar, Caliban stb.;)

[4] Leila, az arab démon a Három testőr Afrikában-ból.

[5] Milyen más ellenségek lehetnének egy filológus számára? J

[6] Kis Jambus és Marcipán.

[7] Macskafogó.

[8] Kicsit fura nekem ez a kifejezés, de Kosztolányi is használta.

[9] Ezt Lizzykéről mintáztam, mert ő tényleg nagyon kárörvendő.

Múzeumok Éjszakája (képek)

Csak úgy...

Tegnap volt 5 éve, hogy hazajöttem Krakkóból.
Ma van 10 éve, hogy leérettségiztem. Még találkoztam is tegnap az érettségi elnökömmel.
10 éve van annak is, hogy meghalt Knézy Jenő.

Múzeumok Éjszakája 2013

Tavaly, még munkaköri kötelességből, idén már önkéntesen álltam végig azt a 9-9,5 órát, ami a Múzeumok Éjszakája. Már nem dolgozom a Kállayban, de néhány hete Attila felhívott, hogy nincs-e kedvem önkénteskedni. Mivel amúgy is rövid hetes voltam, így szombaton nem dolgoztam, ezért úgy gondoltam: miért ne? Amúgy is mivel az Öregnek az élete a Múzeum, ezért egy kicsit családi biznisz ez az egész. Már csak tesómat kéne beszervezni a Falumúzeumba, és mindenhol lenne egy Bene. :D A főnök és két helytartója. :D A Kállay, mint principátus. Következzen egy kis lista, hogy mik is voltak, mik tetszettek:
-Az Öreg arca és azonnali sarkon fordulása, mikor megtudta, hogy ott van Lakatos Travolta, a disznókirálynő, a Kállay volt főnöke.
-Felülni a tevére.
-Kukullás képek Laczkó Zsuzsival és Józseffel.
-Tárlatvezetés Laczkó Zsuzsinak, a tények teljes mellőzésével. Úgyis mindenki Miklós. :-)
-A szendvicsek, amiket Éváék csináltak.
-A Camping Führer (Camping útikönyv) című könyv. Elképzeltem, ahogy a Monty Phyton-jelenethez hasonlóan Adolf Hitler egy campingből kiindulva megpróbálja újra elfoglalni a világot. :-)
-Az, hogy az Oroszlánkirályos villanykapcsolót milyen szépen beépítették az egyiptomi tárlatba.
-József összes rajza.
-Hogy Nyíregyháza jelenlegi, fideszes polgármesterétől menekülök, de a volt mszp-snek köszönök, sőt még mosolygok is rá. 
-A vendégek hülyeségei: hogy a kitüntetések tulajdonképpen kitűzők és olyanok, mint a rangjelzések a hadseregben.
-Hogy Márainak volt olyan műve, hogy: Napló 1983-1990. Apró szépséghiba, hogy '89-ben öngyilkos lett.
Szóval jól esett megint kicsit a Kállayban lenni, jó emberekkel.Rám fért. :-)

Idézetek mesékből X.

Six Nations 2013, 2. round

Skócia-Olaszország 34-10

Célok: Visser, Scott, Hogg, Lamont ill. Zanni

Jutalomrúgások: Laidlaw (4) ill. Burton

Büntetők: Laidlaw (2) ill. Orquera

Ha azt írtam múlt héten, hogy Olaszország megtalálta a fly-halfját, akkor vissza kell vonnom ezt az állításomat. Orquera pocsékul játszott, a skótok pedig annyira megijedhettek attól, hogy övék lehet a fakanál, hogy bónuszponttal felérő különbséggel verték az olaszokat.

Franciaország-Wales 6-16

Cél: North (WAL)

Jutalomrúgás: Halfpenny (WAL)

Büntetők: Michalak (2) ill. Halfpenny (3)

George North 73. percben szerzett gyönyörű céljával a walesiek eldöntötték a sokáig döntetlenre álló találkozót, ezzel 8 meccses vereségi sorozatuknak vetve véget. A franciák már két vereséggel az utolsó helyen állnak, köszönhetően annak, hogy a szövetségi kapitányuk még mindig nem találja az ideális csapat összeállítást és a TOP 14-ben játszó számtalan idegenlégiósnak is szerepe lehet a gyenge szereplésben.

Írország-Anglia 6-12

Büntetők: O’Gara (2) ill. Farrell (4)

A szinte tökéletesen védekező Anglia Owen Farrell négy büntetőjével megverte az első félidőben Johhny Sextont és Simon Zebot is elveszítő ír válogatottat, ezzel nagy lépést téve a torna megnyerése felé.

Folytatás két hét múlva

  

Six Nations 2013, 1. forduló

Wales-Írország 22-30

Célok: Mitchell, Halfpenny, Cuthbert ill. O'Driscoll, Healy, Zebo

Jutalomrúgások: Halfpenny (2) ill. Sexton (3)

Büntetők: Halfpenny ill. Sexton (3)

Írország az első félidőben feltörölte Wales-szel a padlót, a második félidő elején már 3-30 volt az állás, és hiába játszott Wales fantasztikusan a második félidőben és szerzett 19 pontot, nem tudott fordítani. Megjegyzés: Leigh Halfpenny (aki megérne egy hungaro-mémet Félpénzes néven) egyre izmosabb és egyre nagyobb darab. Ha így folytatja, ő lesz az első első pillér/sarkazó, aki büntetőt rúg. :-)

Anglia-Skócia  38-18

Célok: Parling, Care, Ashton, Twelvetrees ill. Maitland, Hogg

Jutalomrúgások: Farrell (3) ill. Laidlaw 

Büntetők: Farrell (4) ill. Laidlaw (2)

Bár az első célt Skócia szerezte, az angolok hamar fordítottak. Az új sztár, Launchbury (az angolok imádják a második sorosokat, biztos még Martin Johnson idejéből maradt ez nekik) célját érvénytelenítették, sortársa, Parling azért szerzett egyet, mint ahogy az újonc Billy Twelvetrees is.

Olaszország-Franciaország 23-18

Célok: Castrogiovanni, Parisse ill. Picamoles, Fall

Jutalomrúgások:Orquera (2) ill. Michalak

Büntetők: Orquera ill. Michalak (2)

Drop-rúgások: Orquera, Burton ITA

A hétvége legnagyobb meglepetése, az olaszok 3 éven belül másodjára verik meg a franciákat, akik addig-addig ringatták magukat abba a hitbe, hogy csak megnyerik a meccset, míg késő lett. Úgy tűnik, az olaszok megtalálták Orquera személyében a megfelelő embert a fly-half posztra, és így még nagyobb dolgokat is elérhetnek.  

Tell me a tale :-)

Kicsit fura kedvem van még mindig. Úgy érzem magam, mintha a rosszkedv cápái körbekerítettek volna, és fel akarnának falni. Néha sikerül is belém marniuk, de alapjában megvan hozzá a lelkierőm, hogy távol tartsam őket.Mint már mondtam, valószínű, a kissé felborult bioritmusom és a hirtelen rám szakadt nagy szabadidő ennek az okai. Szóval el kell magamat foglalni, valami hasznossal, ami lehetőleg kellemes is, meg újra el kell kezdeni mozogni. Szükségem lesz mind mentális mind fizikai erőre és állóképességre, mert a következő év nem ígérkezik könnyűnek családunk egyik tagja számára is. Szóval bízz magadban és tartsd szárazon a humorérzéked! :D

Ma egy kicsit elkedvetlenedtem, valószínűleg a rossz idő és a kicsit felborult bioritmusom (most, hogy nem kell már bejárnom a Kállayba, akkor fekszem és akkor kelek, amikor akarok) miatt. Megvettem ma Gyurka bácsi önéletrajzának harmadik kötetét, mostanában úgyis megint egyre aktuálisabbnak érzem a diktatúra és az egyén konfliktusát, arról meg többet és jobban kevesen írtak Faludynál. Meg amúgy is 70%-kal le volt értékelve. :-)
Valóban elég morózus hangulatom lehetett, mert a Bajazzókat hallgattam, miközben olvastam a Pokol tornácánt. Előtte meg a Lohengrint, amelyben a főhős hattyúvá változik, mert egy nő annyit énekel neki. :D

Mese LIV.

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy leány. Takaros fehércseléd volt, avatott ismerője jó néhány ínycsiklandozó receptnek és még több frivol táncnak.
Élte megszokott életét, egy kerti törpe-gondozóban volt harmadik számú orrfestő, sütött-főzött, takarított, néha klubokban modern tánczenére ropta, és próbálta elkerülni, hogy édesanyja férjhez adja különböző kérőkhöz, különösen egy igen jó partyhoz, egy agronómushoz.
Történt egyszer, hogy a Papnövelde utcában sétálgatott, rálépett egy csatornafedőre, amely, hipp-hopp megfordult, és a leány a csatornában találta magát. Nem igazán tudta, mit is kell ilyenkor tennie, hisz egy újlipóciai nem igen szokott a föld alatt mászkálni. A metrózást leszámítva, de mostanában amúgy is inkább drótszamárral közlekedett inkább. Találomra elindult egy irányba. Egyszer csak a kanálisban megpillantott egy patkányt. Elég kis patkány volt és a lányt megpillantva két lábra állt.
- Mit akarsz te lány, itt ahol a bölcsész se jár? – kérdezte a kis rágcsáló a megszeppent kis bukszát.
- Honnan tudod, hogy bölcsész vagyok? – kérdezett vissza az, miután összeszedte a bátorságát.
- Ilyen sálszerkezettel nem lehetsz más. – felelte fölényesen a patkányka.
- Egyszer csak itt találtam magam és nem tudom, hogyan szabadulhatnék ki innen.
- Menj tovább ebben a csatornában, és a végén találkozni fogsz Yorulával, ő mindennek tudója, majd ő megmondja, mit kell tenned.
A lány megköszönte a jó tanácsot és tovább ment. Az út csak egy paraszthajszálnyival volt kellemesebb, mint Andrzej Wajda második filmjének hangulata. El is érte a csatorna végét, de ott csak egy nagy halom rongyot talált. Nagyon elszontyolodott, hogy az az aranyos kis patkányka így rászedte, amikor a halom rongy megmozdult.
- Mit akarsz te lány, itt ahol egy jótét lélek se jár? – kérdezte a ruhakupac a megszeppent kis bukszát.
- Honnan tudod, hogy jótét lélek vagyok? – kérdezett vissza az, miután összeszedte minden bátorságát.
- Yorula mindent tud. Különben is: az látszik valakin, ha jótét lélek. Meg az is, ha kell neki egy pofon.
- Egyszer csak itt találtam magam, és nem tudom, hogyan szabadulhatnék ki innen.
- Megmondhatnám neked, nem véletlenül kerültél ide. A gonosz Elesha elragadta a Lenti világ hercegét, Kankalint. Csak egy jótét lélek tudja kiszabadítani őt. Ha megteszed, akkor elárulom, hogyan szabadulhatsz innét.
- Nem hercegnőket szoktak elragadni? – értetlenkedett a lány.
- Régebben, de hát az emancipáció itt is megtette hatását.
- És én mit tudnék tenni? – kérdezte végül a lány.
- Yorula mindent tud, de nem mindent árul el. Neked magadnak kell rájönnöd, hogy hogyan tudod kiszabadítani Kankalint. – és e szavakkal a rongykupac visszanyerte eredeti formáját.
A lány törte erősen a fejét, de nem jutott eszébe semmi értelmes. Közben, hogy elfoglalja magát, kifűzte egyik cipőfűzőjét, és a körülötte lévő söröskupakokból és egyéb kisebb szemetekből készített egy nyakláncot. Miután ezzel végzett, zsebre dugta a láncot, és mit volt mit tenni, továbbindult. Yorula persze azt sem mondta meg, merre találja Eleshát. Ahhoz képest, hogy mindent tud, elég kevés dolgot oszt meg másokkal. Tisztára, mint egy egyetemi professzor. Ahogy ment-mendegélt, egyszer csak megpillantott egy szerzetest. Innen gondolta, hogy valószínűleg a Ferenciek tere alatt van.
- Mit akarsz te lány, itt ahol a lutheránus se jár? – kérdezte a csuhás a már egyáltalán nem megszeppent kis bukszát.
- Honnan tudod…? Á, hagyjad, biztos munkaköri kötelességed, hogy tudj ilyeneket. Ellenreformáció, inkvizíció meg a többi mókás dolog, amiket unaloműzésként csináltatok. – legyintett a lány, majd így folytatta: - Eleshát keresem, hogy kiszabadíthassam Kankalint.
- Akkor bizony jó helyen jársz. Ha egyenesen mész, akkor a csatorna végén megtalálod az odvát. De vigyázz, mert az út közepén ott állnak a Csatorna Szirénéi, akik elbájolhatnak énekükkel.
- Milyen ésszerű ez a csatornahálózat! Mindig csak előre. – jegyezte meg a lány.
- Hát igen. A XIX. században még tudtak építkezni. – mondta a szerzetes távolba meredő tekintettel, majd elballagott.
A lány hamarosan el is érte a csatorna közepét, ahol megpillantotta a Sziréneket. Azok bele is fogtak koloratúr-szoprán énekükbe:
- Gay-Lussac, Boyle-Mariotte, Einstein-Podolski-Rosen – dalolták fizikai és kémiai tételek nevét, de ez a lányra egyáltalán nem hatott, ezért rájuk sem hederítve továbbment.
Hamarosan el is érte a csatorna végét, ahol csak egy nagy kupac ürüléket pillantott meg, ami mellett ki volt kötve a királyfi. Az ürülék egyszer csak testet öltött, mert Elesha szargólem volt.
- Mit akarsz te lány, itt ahol egy lélek se jár? – kérdezte az elszánt kis bukszát, akinek egyszerre csak világosság gyúlt elméjében.
- Ajándékot hoztam neked, hatalmas Elesha. Egy nyakláncot.
- Szeretem az ajándékokat! – csapkodta össze kezeit a gólem. – Add csak ide!
A leány odaadta a nyakláncot a szörnynek, aki fel is vette azt vastag nyakára. A láncból egy pillanat alatt kígyó lett, ami megfojtotta a szörnyeteget.
A lány kiszabadította Kankalint és együtt visszamentek Yorulához. Útközben rájöttek, hogy igen jól összeillenek, szeretik egymást és tudják tolerálni egymás hibáit is. Meg persze kompromisszumra készek voltak mindketten. De ez már egy másik történet.
Mikor Yorulához értek, a leány így szólt:
- Varázslónő! Megszabadítottam Kankalint, aki viszont rabul ejtette a szívemet. Már nem is akarok elmenni innen.
- Hercegnőm, hisz már így kell hogy hívjalak! Megkapod tőlem azt, amit egyetlen teremtmény sem az Lenti és a Fenti Világban. Dokhasz, a Lenti Világ kovácsa készít neked egy kardot, amelyet ha beleszúrsz egy falba, vagy a földbe, megnyílik egy átjáró a két Világ között.
- Köszönöm neked, Yorula! Honnan tudtad, hogy én vagyok a megfelelő személy, és tudni fogom, mit kell tennem? Ja, persze! Te mindent tudó vagy!
- Igazából nem tudtam, csak reménykedtem. Én sem tudok mindent, de kell a marketing. – kacsintott egyet Yorula.
Dokhasz, a Lenti Világ kovácsa kovácsolt is a lánynak egy kardot. – Vér, vas, tűz és veríték vegyítéke egy ilyen kard - mosolygott a lányra a nagydarab, szakállas, csupa szív férfi.
A lány és Kankalin hamarosan összeházasodtak,és amikor főhősnőnk nyugalomra vagy levegőváltozásra vágyott, beledugta a kardot egy falba és elment nyaralni a Szabadföld útra, ahol a Demszky se jár.
Hogy a lány kereshetett volna egy másik csatornafedőt és egyszerűen kimászhatott volna? De akkor hogy lett volna ebből mese?
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!

Csábítás mesterfokon

Ha felénk jársz, ugorj fel a Kállayba, egy kávéra. Nem lesz más rajtam, csak egy kukulla. :D

-Figyu, te láttad a Sátántangót?
-Nem végig.

Alattonyos Kuka és Csepp Aljas Bödönke

Nem rád vagyok féltékeny
Az időre, amit nem velem töltesz