Mese LIV.

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy leány. Takaros fehércseléd volt, avatott ismerője jó néhány ínycsiklandozó receptnek és még több frivol táncnak.
Élte megszokott életét, egy kerti törpe-gondozóban volt harmadik számú orrfestő, sütött-főzött, takarított, néha klubokban modern tánczenére ropta, és próbálta elkerülni, hogy édesanyja férjhez adja különböző kérőkhöz, különösen egy igen jó partyhoz, egy agronómushoz.
Történt egyszer, hogy a Papnövelde utcában sétálgatott, rálépett egy csatornafedőre, amely, hipp-hopp megfordult, és a leány a csatornában találta magát. Nem igazán tudta, mit is kell ilyenkor tennie, hisz egy újlipóciai nem igen szokott a föld alatt mászkálni. A metrózást leszámítva, de mostanában amúgy is inkább drótszamárral közlekedett inkább. Találomra elindult egy irányba. Egyszer csak a kanálisban megpillantott egy patkányt. Elég kis patkány volt és a lányt megpillantva két lábra állt.
- Mit akarsz te lány, itt ahol a bölcsész se jár? – kérdezte a kis rágcsáló a megszeppent kis bukszát.
- Honnan tudod, hogy bölcsész vagyok? – kérdezett vissza az, miután összeszedte a bátorságát.
- Ilyen sálszerkezettel nem lehetsz más. – felelte fölényesen a patkányka.
- Egyszer csak itt találtam magam és nem tudom, hogyan szabadulhatnék ki innen.
- Menj tovább ebben a csatornában, és a végén találkozni fogsz Yorulával, ő mindennek tudója, majd ő megmondja, mit kell tenned.
A lány megköszönte a jó tanácsot és tovább ment. Az út csak egy paraszthajszálnyival volt kellemesebb, mint Andrzej Wajda második filmjének hangulata. El is érte a csatorna végét, de ott csak egy nagy halom rongyot talált. Nagyon elszontyolodott, hogy az az aranyos kis patkányka így rászedte, amikor a halom rongy megmozdult.
- Mit akarsz te lány, itt ahol egy jótét lélek se jár? – kérdezte a ruhakupac a megszeppent kis bukszát.
- Honnan tudod, hogy jótét lélek vagyok? – kérdezett vissza az, miután összeszedte minden bátorságát.
- Yorula mindent tud. Különben is: az látszik valakin, ha jótét lélek. Meg az is, ha kell neki egy pofon.
- Egyszer csak itt találtam magam, és nem tudom, hogyan szabadulhatnék ki innen.
- Megmondhatnám neked, nem véletlenül kerültél ide. A gonosz Elesha elragadta a Lenti világ hercegét, Kankalint. Csak egy jótét lélek tudja kiszabadítani őt. Ha megteszed, akkor elárulom, hogyan szabadulhatsz innét.
- Nem hercegnőket szoktak elragadni? – értetlenkedett a lány.
- Régebben, de hát az emancipáció itt is megtette hatását.
- És én mit tudnék tenni? – kérdezte végül a lány.
- Yorula mindent tud, de nem mindent árul el. Neked magadnak kell rájönnöd, hogy hogyan tudod kiszabadítani Kankalint. – és e szavakkal a rongykupac visszanyerte eredeti formáját.
A lány törte erősen a fejét, de nem jutott eszébe semmi értelmes. Közben, hogy elfoglalja magát, kifűzte egyik cipőfűzőjét, és a körülötte lévő söröskupakokból és egyéb kisebb szemetekből készített egy nyakláncot. Miután ezzel végzett, zsebre dugta a láncot, és mit volt mit tenni, továbbindult. Yorula persze azt sem mondta meg, merre találja Eleshát. Ahhoz képest, hogy mindent tud, elég kevés dolgot oszt meg másokkal. Tisztára, mint egy egyetemi professzor. Ahogy ment-mendegélt, egyszer csak megpillantott egy szerzetest. Innen gondolta, hogy valószínűleg a Ferenciek tere alatt van.
- Mit akarsz te lány, itt ahol a lutheránus se jár? – kérdezte a csuhás a már egyáltalán nem megszeppent kis bukszát.
- Honnan tudod…? Á, hagyjad, biztos munkaköri kötelességed, hogy tudj ilyeneket. Ellenreformáció, inkvizíció meg a többi mókás dolog, amiket unaloműzésként csináltatok. – legyintett a lány, majd így folytatta: - Eleshát keresem, hogy kiszabadíthassam Kankalint.
- Akkor bizony jó helyen jársz. Ha egyenesen mész, akkor a csatorna végén megtalálod az odvát. De vigyázz, mert az út közepén ott állnak a Csatorna Szirénéi, akik elbájolhatnak énekükkel.
- Milyen ésszerű ez a csatornahálózat! Mindig csak előre. – jegyezte meg a lány.
- Hát igen. A XIX. században még tudtak építkezni. – mondta a szerzetes távolba meredő tekintettel, majd elballagott.
A lány hamarosan el is érte a csatorna közepét, ahol megpillantotta a Sziréneket. Azok bele is fogtak koloratúr-szoprán énekükbe:
- Gay-Lussac, Boyle-Mariotte, Einstein-Podolski-Rosen – dalolták fizikai és kémiai tételek nevét, de ez a lányra egyáltalán nem hatott, ezért rájuk sem hederítve továbbment.
Hamarosan el is érte a csatorna végét, ahol csak egy nagy kupac ürüléket pillantott meg, ami mellett ki volt kötve a királyfi. Az ürülék egyszer csak testet öltött, mert Elesha szargólem volt.
- Mit akarsz te lány, itt ahol egy lélek se jár? – kérdezte az elszánt kis bukszát, akinek egyszerre csak világosság gyúlt elméjében.
- Ajándékot hoztam neked, hatalmas Elesha. Egy nyakláncot.
- Szeretem az ajándékokat! – csapkodta össze kezeit a gólem. – Add csak ide!
A leány odaadta a nyakláncot a szörnynek, aki fel is vette azt vastag nyakára. A láncból egy pillanat alatt kígyó lett, ami megfojtotta a szörnyeteget.
A lány kiszabadította Kankalint és együtt visszamentek Yorulához. Útközben rájöttek, hogy igen jól összeillenek, szeretik egymást és tudják tolerálni egymás hibáit is. Meg persze kompromisszumra készek voltak mindketten. De ez már egy másik történet.
Mikor Yorulához értek, a leány így szólt:
- Varázslónő! Megszabadítottam Kankalint, aki viszont rabul ejtette a szívemet. Már nem is akarok elmenni innen.
- Hercegnőm, hisz már így kell hogy hívjalak! Megkapod tőlem azt, amit egyetlen teremtmény sem az Lenti és a Fenti Világban. Dokhasz, a Lenti Világ kovácsa készít neked egy kardot, amelyet ha beleszúrsz egy falba, vagy a földbe, megnyílik egy átjáró a két Világ között.
- Köszönöm neked, Yorula! Honnan tudtad, hogy én vagyok a megfelelő személy, és tudni fogom, mit kell tennem? Ja, persze! Te mindent tudó vagy!
- Igazából nem tudtam, csak reménykedtem. Én sem tudok mindent, de kell a marketing. – kacsintott egyet Yorula.
Dokhasz, a Lenti Világ kovácsa kovácsolt is a lánynak egy kardot. – Vér, vas, tűz és veríték vegyítéke egy ilyen kard - mosolygott a lányra a nagydarab, szakállas, csupa szív férfi.
A lány és Kankalin hamarosan összeházasodtak,és amikor főhősnőnk nyugalomra vagy levegőváltozásra vágyott, beledugta a kardot egy falba és elment nyaralni a Szabadföld útra, ahol a Demszky se jár.
Hogy a lány kereshetett volna egy másik csatornafedőt és egyszerűen kimászhatott volna? De akkor hogy lett volna ebből mese?
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!