Mese LV.

            Egyszer volt, hol nem volt egyszer egy királyság, minden királyságok legszomorúbbika; olyan riadalmasan szomorú volt, hogy a tulajdon nevét is elfelejtette.[1] Miért volt szomorú ez a királyság? Mert a világszép legidősebb királykisasszony elköltözött egy másik királyságba.

            Szomorú volt a legkisebb királylány, Puporka is. Ki is hirdette a Névtelen Ország királya, hogy annak adja Puporka kezét (a korabeli házasodási rendet teljesen felrúgva) és fele királyságát, aki felvidítja a királylányt, ám akinek ez nem sikerül, annak fejét veteti.

            Épp a kihirdetés idejében járt az országban három jóbarát: Rum, Bach és Sebestyén. Valódi nevüket már örök homály fedte. Rum mértéktelen alkoholfogyasztásáról kapta a nevét. Irgalmatlan derékbőséggel megáldott köpcös férfiú volt, aki barna vászonnadrágot és tengerészcsíkos inget viselt. A nadrágot megfelelő öv híján bálakötöző madzaggal kötötte meg és ruházatának eleganciáján sokat rontott, hogy minden ruhadarabja legalább 8 éves volt. Bach nevét arról kapta, hogy állítólag konzervatóriumot végzett. Igazság szerint egész zenei pályafutása abban merült ki, hogy egyszer megkért egy öreg matrózt, hogy tanítsa meg tangóharmonikázni, aki nemet mondott. A szelíd rábeszélés sem hatott, és miután mindketten kikerültek a korházból, Bach végleg le is tett a professzionális zenei pályáról. Sebestyénről senki nem tudott semmit, mert ő általában nem szólt egy szót se, csak sokatmondóan mosolygott.[2] Égy kikötői csapszékben üldögélve (a királyság a Bohém-tenger[3]partján feküdt) döntötték el, hogy ők bizony egy életük-egy haláluk, megpróbálják felvidítani a királylányt, hisz ha a házassághoz nem is fűlött a foguk, azért egy fele királyságot szívesen elittak és elkártyáztak volna. Amúgy is csak egyikőjüknek kéne megházasodni, azt meg majd sorshúzással eldöntik, ha sikerül a nevettetés. El is kezdtek tanakodni, hogy hogyan is kéne felvidámítani a hercegnőt, amikor odalejtett hozzájuk egy hastáncosnő. Ezt a műsorszámot kissé népszerűtlenné tette, hogy a táncosnő ötvenedik életévét már régebben betöltötte. A kor és egy ideges bennszülött zsebkése mély nyomokat hagyott az arcán.[4] A három cimbora hamar értésére is adta, hogy nem kíváncsiak a táncosnő művészetére.

- Ha nem, hát nem. Akaratlanul is hallottam, hogy miről beszélnek az urak. Én meg tudnám mondani, hogy mi vidíthatná fel a királylányt.

- És mit kérnél érte, te vén boszorkány? – kérdezte Rum.

- A királykisasszony egy haja szálát. Teljesen igaza van a rumi úrnak, tényleg boszorkány vagyok, a hastánc csak a megélhetés miatt kell, és a boszorkányi munkában pedig mindig hasznos, ha az embernek egy királylány haja szála van a birtokában.

A három jóbarát hamar rá is állt erre az alkura.

- Na, bökd ki, banya, mi derítheti jókedvre a hercegnőt? – förmedt a kiöregedett táncosnőre Rum.

- Lakik a királyságban egy óriás. Ha kitéptek egy szőrszálat az állából, azt kifeszítitek és megpengetitek, akkor nincs ember fia, akinek ne költözne jókedv a szívébe. Ám bajos eljutni odáig, át kell vergődnötök a Hamis Alkoholisták Rengetegén, a Vérszívó Nyelvészek[5]Ösvényén és végül az Örök Kérdések Tisztásán.

A három jóbarát mindig is kedvelte a kalandokat, ezért másnap már útra is keltek.

            Hamarosan el is érték a Hamis Alkoholisták Rengetegét. Nem igazán tudták, milyen is lehet egy Hamis Alkoholista. Ahogy egyre beljebb értek a Rengetegben, egyszer csak eléjük toppantak Hamis Alkoholisták, rikító hawaii mintás ingekben, elképesztő bermuda nadrágokban és magabiztos rövidital-szaggal övezve. Rum és Bach azonnal támadásba lendült: csak úgy sorjáztak súlyos ökleik, osztogatva a hatalmas pofonokat és a megsemmisítő horgokat. Egyhamar eszméletlenre verték az összes Hamis Alkoholistát. Sebestyén eközben sokatmondóan mosolygott. Rumot azért hajtotta a kíváncsiság egy dolog miatt és fellocsolta az egyik kiütött Alkoholistát.

- Áruld el már nekem, komám, miért vagytok ti Hamis Alkoholisták? – kérdezte Rum.

- Mert van egy szigorú főnökünk, aki nem engedi, hogy délután kettőig igyunk. Bezzeg ott vannak Gluty-gluty Gyuriék, ők már délelőtt megisznak két unicumot. Fejenként. – válaszolta az Alkoholista, majd ismét elájult.

Bach talált még egy Hej, hej helyes beszédet, amit azonnal zsebre is vágott, ki tudja, mire lesz még jó. Még elfogyasztották a Hamis Alkoholisták (Rum szerint csekélyke) alkoholkészletét, aztán nyugovóra tértek, mert másnap még nehezebb próbatétel várt rájuk.

            A következő napon el is érték a Vérszívó Nyelvészek Ösvényét. Ahogyan számítottak is rá, hamarosan eléjük is toppantak a Vérszívó Nyelvészek. Mind sápadt volt, a folyamatos könyvtárban és levéltárban üléstől, megnyúlt szemfogaik csak úgy csillogtak a napfényben, mindegyik fekete köpenyt viselt. Sorszámok és tudományos fogalmak egymásra aggatásával különböztették meg egymást.[6]

- A Hamis Alkoholistákon még túljutottatok, de most már vége az életeteknek. Van valami utolsó kívánságotok? – kérdezte vezetőjük, 117. avagy Generatív Mondattan.

- Szeretnék még egyet tangóharmonikázni. – felelte Bach.

- Hm, zenés vacsora.[7] – nyalta meg a szája szélét a fővámpír.

            Bach el is kezdett harmonikázni, de olyan tragikusan rosszul játszott, hogy a Nyelvészek úgy döntöttek, hogy nem várják be a végét, hanem azonnal végeznek velük. Bachnak ekkor, mint az egyetemes európai kultúra képviselőjének eszébe jutott a könyv, amit az Alkoholistáknál tett zsebre. Gyorsan közéjük is dobta. Egy szempillantás alatt olyan heves vita bontakozott ki a nyelvművelő és a szociolingvista vámpírok között, hogy hőseinkre már ügyet sem vetettek. Előkerültek régi sérelmek is, például a veláris i megléte, és egyhamar a Vérszívók egymásra támadtak. Heves, de rövid küzdelem után mindegyik Nyelvész holtan terült el.

- Ez volt aztán a vérre menő tudományos vita. – jegyezte meg Bach végül.

            Másnap folytatták útjukat az Örök Kérdések Tisztása felé. Na, erről aztán már végképp nem tudták, hogy mit gondoljanak, és hogy vajon milyen veszély is leselkedhet ott rájuk. Ahogy mentek-mendegéltek, egyszer csak eléjük toppant egy cingár, szemüveges srác, lanttal és figyelemre méltó bajusszal. Rövid idő alatt annyi kérdést zúdított rájuk, hogy Rumnak (pedig aznap csak egy negyed liter rozspálinkát ivott) és Bachnak hamarosan elkezdett zsongani a feje és elkezdtek szédülni. Sebestyén viszont csak állt ott, sokatmondó mosolyával és egy szót se szólt. A lantos még feltett párszáz kérdést, de amikor látta, hogy Sebestyént nem tudja megtörni, és nem hogy válaszolni nem fog egyre sem, de még a sokatmondó mosoly sem fog eltűnni az arcáról, lógó fejjel[8]elballagott.

            Negyedik nap elértek az Óriás barlangjába. Szerencséjükre, ebéd után értek a barlangba, amikor az Óriás épp szokásos délutáni alvását töltötte. Bach gyorsan az Óriás füléhez osont és egy pajkos kis művet kezdett neki olvasni Trubeckoj életéről és munkásságáról (még a Vérszívóknál találta, gondolta, jó lesz még valamire. Bach szinte mindenre azt gondolta, hogy jó lesz még valamire. Vagy kényszeres gyűjtögető volt vagy kleptomániás. Ez, mint eredeti neve, sohasem derült ki.). Az Óriás ettől még mélyebb álomba merült. Rum ekkor az Óriás állához osont és kitépett belőle egy szőrszálat. Sebestyén sokatmondóan mosolygott.

Semmi kedvük nem volt visszafelé is gyalog megtenni az utat, ezért elkötötték az Óriás griffmadarát és visszarepültek vele a Névtelen Királyságba.

            Másnap reggel be is jelentkeztek, hogy ők jöttek felvidítani a királylányt. Gyorsan ki is feszítették a szőrszálat és Bach, az egyetemes európai kultúra képviselője el is kezdett játszani rajta. Mindenkinek öröm és vidámság költözött a szívébe a csapnivaló előadásmód ellenére is, ám Puporka királykisasszony szomorú maradt. Mit volt, mit tenni, a verdikt, az verdikt, a három cimborát le kellett fejezni. A hóhér már épp indult is volna, hogy a vesztőhelyre vonja őket, amikor egyszer csak megbotlott a trónterem padlójának egy kiálló kövében és elesett. Puporka királykisasszony azonnal felkacagott. Kiderült, hogy igen kárörvendő volt.[9]

            A három jó barátnak megkegyelmeztek, sőt, kaptak valami kamuállást jó magas fizetéssel. Az idős hastáncosnőnek is kiutalt egy tisztességes nyugdíjat a népjóléti miniszter, hiszen a népnek is jobb az úgy, ha ő nem táncol többet. Puporka pedig hamarosan megszökött egy vándorköszörűssel.

            Hogy a Névtelen Királyságnak lett újra neve? Kiírtak rá egy pályázatot, és szokás szerint valami nagyon bugyuta név nyert. De a Nemzeti szó legalább nem volt benne.

ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!

---

[1] Szinte szó szerint átvétele a Harún és a mesék tengere első bekezdésének.

[2] Szándékosan rejtőire vett figurák.

[3] Shakespeare, Vihar, Caliban stb.;)

[4] Leila, az arab démon a Három testőr Afrikában-ból.

[5] Milyen más ellenségek lehetnének egy filológus számára? J

[6] Kis Jambus és Marcipán.

[7] Macskafogó.

[8] Kicsit fura nekem ez a kifejezés, de Kosztolányi is használta.

[9] Ezt Lizzykéről mintáztam, mert ő tényleg nagyon kárörvendő.

Múzeumok Éjszakája (képek)

Csak úgy...

Tegnap volt 5 éve, hogy hazajöttem Krakkóból.
Ma van 10 éve, hogy leérettségiztem. Még találkoztam is tegnap az érettségi elnökömmel.
10 éve van annak is, hogy meghalt Knézy Jenő.

Múzeumok Éjszakája 2013

Tavaly, még munkaköri kötelességből, idén már önkéntesen álltam végig azt a 9-9,5 órát, ami a Múzeumok Éjszakája. Már nem dolgozom a Kállayban, de néhány hete Attila felhívott, hogy nincs-e kedvem önkénteskedni. Mivel amúgy is rövid hetes voltam, így szombaton nem dolgoztam, ezért úgy gondoltam: miért ne? Amúgy is mivel az Öregnek az élete a Múzeum, ezért egy kicsit családi biznisz ez az egész. Már csak tesómat kéne beszervezni a Falumúzeumba, és mindenhol lenne egy Bene. :D A főnök és két helytartója. :D A Kállay, mint principátus. Következzen egy kis lista, hogy mik is voltak, mik tetszettek:
-Az Öreg arca és azonnali sarkon fordulása, mikor megtudta, hogy ott van Lakatos Travolta, a disznókirálynő, a Kállay volt főnöke.
-Felülni a tevére.
-Kukullás képek Laczkó Zsuzsival és Józseffel.
-Tárlatvezetés Laczkó Zsuzsinak, a tények teljes mellőzésével. Úgyis mindenki Miklós. :-)
-A szendvicsek, amiket Éváék csináltak.
-A Camping Führer (Camping útikönyv) című könyv. Elképzeltem, ahogy a Monty Phyton-jelenethez hasonlóan Adolf Hitler egy campingből kiindulva megpróbálja újra elfoglalni a világot. :-)
-Az, hogy az Oroszlánkirályos villanykapcsolót milyen szépen beépítették az egyiptomi tárlatba.
-József összes rajza.
-Hogy Nyíregyháza jelenlegi, fideszes polgármesterétől menekülök, de a volt mszp-snek köszönök, sőt még mosolygok is rá. 
-A vendégek hülyeségei: hogy a kitüntetések tulajdonképpen kitűzők és olyanok, mint a rangjelzések a hadseregben.
-Hogy Márainak volt olyan műve, hogy: Napló 1983-1990. Apró szépséghiba, hogy '89-ben öngyilkos lett.
Szóval jól esett megint kicsit a Kállayban lenni, jó emberekkel.Rám fért. :-)

Idézetek mesékből X.

Six Nations 2013, 2. round

Skócia-Olaszország 34-10

Célok: Visser, Scott, Hogg, Lamont ill. Zanni

Jutalomrúgások: Laidlaw (4) ill. Burton

Büntetők: Laidlaw (2) ill. Orquera

Ha azt írtam múlt héten, hogy Olaszország megtalálta a fly-halfját, akkor vissza kell vonnom ezt az állításomat. Orquera pocsékul játszott, a skótok pedig annyira megijedhettek attól, hogy övék lehet a fakanál, hogy bónuszponttal felérő különbséggel verték az olaszokat.

Franciaország-Wales 6-16

Cél: North (WAL)

Jutalomrúgás: Halfpenny (WAL)

Büntetők: Michalak (2) ill. Halfpenny (3)

George North 73. percben szerzett gyönyörű céljával a walesiek eldöntötték a sokáig döntetlenre álló találkozót, ezzel 8 meccses vereségi sorozatuknak vetve véget. A franciák már két vereséggel az utolsó helyen állnak, köszönhetően annak, hogy a szövetségi kapitányuk még mindig nem találja az ideális csapat összeállítást és a TOP 14-ben játszó számtalan idegenlégiósnak is szerepe lehet a gyenge szereplésben.

Írország-Anglia 6-12

Büntetők: O’Gara (2) ill. Farrell (4)

A szinte tökéletesen védekező Anglia Owen Farrell négy büntetőjével megverte az első félidőben Johhny Sextont és Simon Zebot is elveszítő ír válogatottat, ezzel nagy lépést téve a torna megnyerése felé.

Folytatás két hét múlva

  

Six Nations 2013, 1. forduló

Wales-Írország 22-30

Célok: Mitchell, Halfpenny, Cuthbert ill. O'Driscoll, Healy, Zebo

Jutalomrúgások: Halfpenny (2) ill. Sexton (3)

Büntetők: Halfpenny ill. Sexton (3)

Írország az első félidőben feltörölte Wales-szel a padlót, a második félidő elején már 3-30 volt az állás, és hiába játszott Wales fantasztikusan a második félidőben és szerzett 19 pontot, nem tudott fordítani. Megjegyzés: Leigh Halfpenny (aki megérne egy hungaro-mémet Félpénzes néven) egyre izmosabb és egyre nagyobb darab. Ha így folytatja, ő lesz az első első pillér/sarkazó, aki büntetőt rúg. :-)

Anglia-Skócia  38-18

Célok: Parling, Care, Ashton, Twelvetrees ill. Maitland, Hogg

Jutalomrúgások: Farrell (3) ill. Laidlaw 

Büntetők: Farrell (4) ill. Laidlaw (2)

Bár az első célt Skócia szerezte, az angolok hamar fordítottak. Az új sztár, Launchbury (az angolok imádják a második sorosokat, biztos még Martin Johnson idejéből maradt ez nekik) célját érvénytelenítették, sortársa, Parling azért szerzett egyet, mint ahogy az újonc Billy Twelvetrees is.

Olaszország-Franciaország 23-18

Célok: Castrogiovanni, Parisse ill. Picamoles, Fall

Jutalomrúgások:Orquera (2) ill. Michalak

Büntetők: Orquera ill. Michalak (2)

Drop-rúgások: Orquera, Burton ITA

A hétvége legnagyobb meglepetése, az olaszok 3 éven belül másodjára verik meg a franciákat, akik addig-addig ringatták magukat abba a hitbe, hogy csak megnyerik a meccset, míg késő lett. Úgy tűnik, az olaszok megtalálták Orquera személyében a megfelelő embert a fly-half posztra, és így még nagyobb dolgokat is elérhetnek.  

Tell me a tale :-)

Kicsit fura kedvem van még mindig. Úgy érzem magam, mintha a rosszkedv cápái körbekerítettek volna, és fel akarnának falni. Néha sikerül is belém marniuk, de alapjában megvan hozzá a lelkierőm, hogy távol tartsam őket.Mint már mondtam, valószínű, a kissé felborult bioritmusom és a hirtelen rám szakadt nagy szabadidő ennek az okai. Szóval el kell magamat foglalni, valami hasznossal, ami lehetőleg kellemes is, meg újra el kell kezdeni mozogni. Szükségem lesz mind mentális mind fizikai erőre és állóképességre, mert a következő év nem ígérkezik könnyűnek családunk egyik tagja számára is. Szóval bízz magadban és tartsd szárazon a humorérzéked! :D

Ma egy kicsit elkedvetlenedtem, valószínűleg a rossz idő és a kicsit felborult bioritmusom (most, hogy nem kell már bejárnom a Kállayba, akkor fekszem és akkor kelek, amikor akarok) miatt. Megvettem ma Gyurka bácsi önéletrajzának harmadik kötetét, mostanában úgyis megint egyre aktuálisabbnak érzem a diktatúra és az egyén konfliktusát, arról meg többet és jobban kevesen írtak Faludynál. Meg amúgy is 70%-kal le volt értékelve. :-)
Valóban elég morózus hangulatom lehetett, mert a Bajazzókat hallgattam, miközben olvastam a Pokol tornácánt. Előtte meg a Lohengrint, amelyben a főhős hattyúvá változik, mert egy nő annyit énekel neki. :D

Mese LIV.

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy leány. Takaros fehércseléd volt, avatott ismerője jó néhány ínycsiklandozó receptnek és még több frivol táncnak.
Élte megszokott életét, egy kerti törpe-gondozóban volt harmadik számú orrfestő, sütött-főzött, takarított, néha klubokban modern tánczenére ropta, és próbálta elkerülni, hogy édesanyja férjhez adja különböző kérőkhöz, különösen egy igen jó partyhoz, egy agronómushoz.
Történt egyszer, hogy a Papnövelde utcában sétálgatott, rálépett egy csatornafedőre, amely, hipp-hopp megfordult, és a leány a csatornában találta magát. Nem igazán tudta, mit is kell ilyenkor tennie, hisz egy újlipóciai nem igen szokott a föld alatt mászkálni. A metrózást leszámítva, de mostanában amúgy is inkább drótszamárral közlekedett inkább. Találomra elindult egy irányba. Egyszer csak a kanálisban megpillantott egy patkányt. Elég kis patkány volt és a lányt megpillantva két lábra állt.
- Mit akarsz te lány, itt ahol a bölcsész se jár? – kérdezte a kis rágcsáló a megszeppent kis bukszát.
- Honnan tudod, hogy bölcsész vagyok? – kérdezett vissza az, miután összeszedte a bátorságát.
- Ilyen sálszerkezettel nem lehetsz más. – felelte fölényesen a patkányka.
- Egyszer csak itt találtam magam és nem tudom, hogyan szabadulhatnék ki innen.
- Menj tovább ebben a csatornában, és a végén találkozni fogsz Yorulával, ő mindennek tudója, majd ő megmondja, mit kell tenned.
A lány megköszönte a jó tanácsot és tovább ment. Az út csak egy paraszthajszálnyival volt kellemesebb, mint Andrzej Wajda második filmjének hangulata. El is érte a csatorna végét, de ott csak egy nagy halom rongyot talált. Nagyon elszontyolodott, hogy az az aranyos kis patkányka így rászedte, amikor a halom rongy megmozdult.
- Mit akarsz te lány, itt ahol egy jótét lélek se jár? – kérdezte a ruhakupac a megszeppent kis bukszát.
- Honnan tudod, hogy jótét lélek vagyok? – kérdezett vissza az, miután összeszedte minden bátorságát.
- Yorula mindent tud. Különben is: az látszik valakin, ha jótét lélek. Meg az is, ha kell neki egy pofon.
- Egyszer csak itt találtam magam, és nem tudom, hogyan szabadulhatnék ki innen.
- Megmondhatnám neked, nem véletlenül kerültél ide. A gonosz Elesha elragadta a Lenti világ hercegét, Kankalint. Csak egy jótét lélek tudja kiszabadítani őt. Ha megteszed, akkor elárulom, hogyan szabadulhatsz innét.
- Nem hercegnőket szoktak elragadni? – értetlenkedett a lány.
- Régebben, de hát az emancipáció itt is megtette hatását.
- És én mit tudnék tenni? – kérdezte végül a lány.
- Yorula mindent tud, de nem mindent árul el. Neked magadnak kell rájönnöd, hogy hogyan tudod kiszabadítani Kankalint. – és e szavakkal a rongykupac visszanyerte eredeti formáját.
A lány törte erősen a fejét, de nem jutott eszébe semmi értelmes. Közben, hogy elfoglalja magát, kifűzte egyik cipőfűzőjét, és a körülötte lévő söröskupakokból és egyéb kisebb szemetekből készített egy nyakláncot. Miután ezzel végzett, zsebre dugta a láncot, és mit volt mit tenni, továbbindult. Yorula persze azt sem mondta meg, merre találja Eleshát. Ahhoz képest, hogy mindent tud, elég kevés dolgot oszt meg másokkal. Tisztára, mint egy egyetemi professzor. Ahogy ment-mendegélt, egyszer csak megpillantott egy szerzetest. Innen gondolta, hogy valószínűleg a Ferenciek tere alatt van.
- Mit akarsz te lány, itt ahol a lutheránus se jár? – kérdezte a csuhás a már egyáltalán nem megszeppent kis bukszát.
- Honnan tudod…? Á, hagyjad, biztos munkaköri kötelességed, hogy tudj ilyeneket. Ellenreformáció, inkvizíció meg a többi mókás dolog, amiket unaloműzésként csináltatok. – legyintett a lány, majd így folytatta: - Eleshát keresem, hogy kiszabadíthassam Kankalint.
- Akkor bizony jó helyen jársz. Ha egyenesen mész, akkor a csatorna végén megtalálod az odvát. De vigyázz, mert az út közepén ott állnak a Csatorna Szirénéi, akik elbájolhatnak énekükkel.
- Milyen ésszerű ez a csatornahálózat! Mindig csak előre. – jegyezte meg a lány.
- Hát igen. A XIX. században még tudtak építkezni. – mondta a szerzetes távolba meredő tekintettel, majd elballagott.
A lány hamarosan el is érte a csatorna közepét, ahol megpillantotta a Sziréneket. Azok bele is fogtak koloratúr-szoprán énekükbe:
- Gay-Lussac, Boyle-Mariotte, Einstein-Podolski-Rosen – dalolták fizikai és kémiai tételek nevét, de ez a lányra egyáltalán nem hatott, ezért rájuk sem hederítve továbbment.
Hamarosan el is érte a csatorna végét, ahol csak egy nagy kupac ürüléket pillantott meg, ami mellett ki volt kötve a királyfi. Az ürülék egyszer csak testet öltött, mert Elesha szargólem volt.
- Mit akarsz te lány, itt ahol egy lélek se jár? – kérdezte az elszánt kis bukszát, akinek egyszerre csak világosság gyúlt elméjében.
- Ajándékot hoztam neked, hatalmas Elesha. Egy nyakláncot.
- Szeretem az ajándékokat! – csapkodta össze kezeit a gólem. – Add csak ide!
A leány odaadta a nyakláncot a szörnynek, aki fel is vette azt vastag nyakára. A láncból egy pillanat alatt kígyó lett, ami megfojtotta a szörnyeteget.
A lány kiszabadította Kankalint és együtt visszamentek Yorulához. Útközben rájöttek, hogy igen jól összeillenek, szeretik egymást és tudják tolerálni egymás hibáit is. Meg persze kompromisszumra készek voltak mindketten. De ez már egy másik történet.
Mikor Yorulához értek, a leány így szólt:
- Varázslónő! Megszabadítottam Kankalint, aki viszont rabul ejtette a szívemet. Már nem is akarok elmenni innen.
- Hercegnőm, hisz már így kell hogy hívjalak! Megkapod tőlem azt, amit egyetlen teremtmény sem az Lenti és a Fenti Világban. Dokhasz, a Lenti Világ kovácsa készít neked egy kardot, amelyet ha beleszúrsz egy falba, vagy a földbe, megnyílik egy átjáró a két Világ között.
- Köszönöm neked, Yorula! Honnan tudtad, hogy én vagyok a megfelelő személy, és tudni fogom, mit kell tennem? Ja, persze! Te mindent tudó vagy!
- Igazából nem tudtam, csak reménykedtem. Én sem tudok mindent, de kell a marketing. – kacsintott egyet Yorula.
Dokhasz, a Lenti Világ kovácsa kovácsolt is a lánynak egy kardot. – Vér, vas, tűz és veríték vegyítéke egy ilyen kard - mosolygott a lányra a nagydarab, szakállas, csupa szív férfi.
A lány és Kankalin hamarosan összeházasodtak,és amikor főhősnőnk nyugalomra vagy levegőváltozásra vágyott, beledugta a kardot egy falba és elment nyaralni a Szabadföld útra, ahol a Demszky se jár.
Hogy a lány kereshetett volna egy másik csatornafedőt és egyszerűen kimászhatott volna? De akkor hogy lett volna ebből mese?
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!

Csábítás mesterfokon

Ha felénk jársz, ugorj fel a Kállayba, egy kávéra. Nem lesz más rajtam, csak egy kukulla. :D

-Figyu, te láttad a Sátántangót?
-Nem végig.

Alattonyos Kuka és Csepp Aljas Bödönke

Nem rád vagyok féltékeny
Az időre, amit nem velem töltesz

Megjegyzés a Zjazdhoz

Kerekperecevőnek igaza volt: Tinódi minden percét élvezte volna ennek az útnak. :-)

Wzjazd Kuruców

Megint Jarosławba vezetett utunk, hogy elvigyük onnan az ott lévő Rákóczi-kiállítás 19 roll-lap állványát Bukowina Tatrzańskába, ahol a IV. Zjazd Rodu Kuruców-ot rendezték. Péntek hajnalban indultunk a múzeum elől, ahol például megtudtam, hogy a Csaló köz nevű nyíregyi utca azért kapta ezt a nevet, mert ott laktak a városatyák. :-) Az út igen jó hangulatban telt, többek között sofőrünk meggyanúsította az egyik történész srácot, hogy egy falunapon a Johnny és a Gyémántokra táncolt, ami már csak azért sem lehet igaz, mert a trió valódi neve a Jolly és a Románcok, de nekem a johnny-s változat jobban tetszik, lehet, mesébe is belerakom. :-) Jarosławban a szokásos program volt: összeszedtük a roll-lap állványokat, megebédeltünk, megmutattuk a vajai igazgatónak a jarosławi múzeumot, ahol többek között Rákóczi bonyolította pásztoróráit Sienawska grófnővel. Utána szokás szerint a Corleone: sör, veszett kutya. Elég gáz, hogy egy kárpátaljai knajpa maradt az utolsó törzshelyem, ahol a csapos kezet fog velem és csak annyit kérdez: mennyit? :D Vacsora, utána tárgyaltunk apámmal egy lengyel gittegylet a "Lövész" Lövészegylet vajdasági vezetőivel. Lehet, csinálnak valami közös jamboree-t a Vitézi Renddel. Vacsora után még egy kis Corleone. Este még sétálgattam a templomkertben, de most nem töltött el annyira a szakralitás, mint máskor.
Szombaton reggeli után elindultunk Bukowina Tatrzańskába. A kárpátaljai vajdaságból át a kislengyelbe, egyre ismerősebb tájak. Meg is érkeztünk Bukowinába, a helyi Dom Ludowyba. Ott felállítottuk a roll-lap állványokat, majd kaptunk egy kis kaját. Itt kezdődött kalandom a górál nyelvjárással. Nem akarok mélyen belemenni, legyen elég annyi, hogy számomra nagyon vicces volt. Hamarosan megérkezett vendéglátónk, Andrzej Kuruc. Igazi, jó kedélyű, cserzett arcú górál fickó volt, állandóan cigarettával a szájában, aki öt nyelv (lengyel, górál, szlovák, magyar, német) szavait keverte beszédében. Gyakori mondata volt: Kicsi business, ale privat. A kicsi businessről csak annyit, hogy egyszerre 200 vendéget tudnak fogadni, 4 ágyas, fürdőszobás szobákban. Van egy sípálya, van hozzá még egy gyakorló pálya, 200 teljes felszerelést lehet kölcsönözni. 2 hójáró, 2 hóágyú, hóeke, traktor, kocsma, 18 ember dolgozik a téli időszakban. Lehet grillezni is és jövőre lesz egy úszómedence is. :-) A közelben van egy bolt is, amiben egy elképesztően gyönyörű fekete hajú buksza a boltos. Már őérte megéri elmenni oda. Este még jött egy kuruc hagyományőrző csoport Egerből, együtt elköltöttük vacsoránkat, az igen paprikás bigost. Itt az egyik vendégház oldala:http://podhale24.pl/aktualnosci/artykul/20624/Kurucowie__kiedys_uciekinierzy_teraz_sa_u_siebie_Miedzynarodowy_Zjazd_Kurucow_zdjecia.html
Vasárnap szépen felöltöztünk és elmentünk a Zjazdra. Drága jó apám és Attila a közvetlen főnököm tartott egy jó kis előadást majd az egriek tartottak egy elég gyenge bemutatót, amit mi persze végigröhögtünk. Néhány kép a Zjazdról:http://podhale24.pl/aktualnosci/artykul/20624/Kurucowie__kiedys_uciekinierzy_teraz_sa_u_siebie_Miedzynarodowy_Zjazd_Kurucow_zdjecia.html Itt egy olyan helyre kis szőke (Andrzej Kuruc menye) és vörös bukszát láttam, amivel már ki is jött a górál Charlie Angyalai. :-) A délután egyetlen említésre méltó eseménye az volt, hogy a meny elment biciklizni. :-) Maga Białka Tatrzańska, ahol laktunk, nagyon szép és csendes tátrai falu volt, ajánlom mindenkinek, aki pihenni vágyik.
Vasárnap reggel a reggeli savanyú káposzta leves volt, oldalassal. Kicsit zorall volt ilyen korai időpontban, de finom volt. Átmentünk még Zakopanéba, vettünk csokis szilvát, karamellát, ribizlit, oscypeket, nyilat, barit, mézet, żurawinát. Szlovákiában még megálltunk Késmárkon, megnéztük a Thököly-várat, de csak az udvart, mert ebédszünet volt, meg akartuk nézni a sírját, de az evangélikus templom is zárva volt, ebédszünet miatt. Apám ekkor felidegesítette magát, azon is, hogy nem látja belülről egyiket se, de főként az nem fért a fejébe, hogy valakinek eszébe jut az, hogy egy múzeumot vagy emlékhelyet bezár olyan elfogadhatatlan indokkal, mint az ebédszünet. :D Tokajban még szokás szerint ettünk egy halászlevet a Lebujban, majd húztunk haza (by Apám).

hja, ha az embernek nincs szocialis kapcsolata, mindenkihez probal beszelni
ebbol lesznek az utcan motyogo oregasszonyok
meg a bloggerek

Születésnapi ajándék by Czarna

Van egy fickó, aki kicsit fura. Szokatlan jelenség, de ez nem külső vonás. Összességében majdnem tökéletes.

Kezdjük a külsővel. Alakja egy görög istené (Dionüszosz is isten volt – B), és hogy mást ne is említsünk, bizony az angol flotta legnagyobb árboca is fogpiszkálónak tűnik az áldása mellett. Sok nő álmodozik róla, ahogyan kockákkal dörzsölgeti pompás-formás testét. Sok férfi is megnézi magának, néha hangosan mondják ki, hogy „tudnák alá pakolni” Erre ő a „mit lesel te b*zi” mondattal felel. De elég ebből, haladjunk.

Elképesztően intelligens, olvasott, művelt (Szenes Iván csak a jéghegy csúcsa), spontán szellemes, jólelkű, segítőkész, mindig lehet rá számítani. Főleg akkor, ha látszik valakin, hogy kell neki egy pofon. Persze ad akkor is, ha nincs rá szükség. Ez is csak a bőkezűségét bizonyítja. Hallod, mindig van pecsétje. Tényleg mindig. És kiváló humora van.

Egy gond van csak, de ez egy szülinapi „mesébe” nem fér bele. Sokan szeretjük, igazából! Persze főleg a káprázatos külseje miatt és imádjuk, mikor kapunk egy maflást. Nincs min csodálkozni, akinek a vidéki man volt a kedvenc játéka gyerekkorában, na meg persze az őrületes bringagép, attól mást nem várhatunk. De ez így még mindig nem mese …

Nem számít, a lényeg, hogy isten éltessen sokáig és nagyon boldog születésnapot! Ha nem tetszik ez az iromány kedves János, akko’ b*szd meg!

Sok puszi és boldog születésnapot!

Mese LIII.

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy lányka. Takaros kis fehércseléd volt: remekül mosott, főzött, takarított, kapált és tört kukoricát. Nyaranta aratóbálokban ropta a táncot, ősszel szüreti bálokban. Volt azonban egy dolog, amit nagyon kevesen tudtak róla: volt egy varázserejű fátyla, amelyet ha valakire ráterített, azzal azt hitetett el, amit akart. Egy idő után hősnőnk megunta a dolgos hétköznapokat falujábsn, bepakolt a tarisznyájába egy oldal szalonnát, egy kis hamuba sült pogácsát, és elindult ország-világ ellen.
Először egy nemesi udvarházhoz szegődött el. Az elején nagyon jól érezte magát az új környezetben, új barátai, ismerősei lettek, új élmények érték, felpezsdült az élete. Ám egyszer csak megérkezett a ház urának anyósa, aki hamarosan pokollá tette környezete életét. Öt láb magas, kétszáznegyven fontot nyomó szipirtyó volt, akinek szájüregében tizenkét fog csonkja rohadt. Haja olyan volt, mint egy madárfészek, lábai annyira tropára voltak menve, hogy még egy lépcsőfok megtétele is nehezére esett. Mesehősöktől szokatlan módon cukorbeteg volt és néha maga alá rondított. Ráadásul minden második szava káromkodás volt, a szolgáknak azt sem engedte meg, hogy szóljanak egymáshoz, vagy hogy igyanak egy pohár vizet. Egyházi ünnepek alatt is dolgoznia kellett mindenkinek. A rangban felette állókkal próbált mézesmázos lenni, de éktelen rikácsolása így is gyakorta megmérgezte az udvarház levegőjét. A lány tűrte-tűrte ezt egy darabig, ám amikor legkedvesebb barátnőjére a szipirtyó ráfogta, hogy ellopta legkedvesebb nyakláncát (amit fokozódó dementálódása miatt ő maga veszített el valahol), és a szolgálót egy mélységes-mély tömlöcbe vetették, betelt nála a pohár. Egy reggel fogta mágikus fátylát, és bement a szipirtyó hálószobájában, ahol öregség és emberi vizelet szaga terjengett.
- Mi a faszt akarsz, te pina? – rivallt rá a sötét lelkű vénasszony.
- Csak a reggeli teáját hoztam be. – lódította a lány, majd, mikor közelebb ért az ágyhoz, egyszer csak a szipirtyóra dobta a fátylat.
- Most pedig fogod magad, kimész ebből a szobából, lemész a lépcsőn, és örökre elhagyod ezt a kastélyt. Életed végéig a közeli erdőben fogsz élni. Megtehetném, hogy elveszem az életedet, de inkább csak mindörökre megszabadítom az emberi társadalmat tőled. – mondta ki ítéletét a lány.
A szipirtyó így is tett, élete végéig a közeli erdőben élt, messze elkerülve az emberek társaságát. A növényektől és gyökerektől, amikkel táplálkozott, még sok nyavalyája el is múlt.
A leány tovább indult, és legközelebb már a királyi palotába szegődött el. A királyt mindenki szerette, Igazságos volt, jóságos, adakozó, nem nyomorgatta népét felesleges háborúkkal, szomszédaival is igyekezett a békét fenntartani, ám ha országát megtámadták, vitéz módjára küzdött. Igazi, bölcs, öreg király volt, aki erősen hasonlított az idősödő Peter O’Toole-ra.
Történt egyszer, hogy a királyt szörnyű kór támadta meg. Messzi földről is érkeztek orvosok, de senki se tudta, megmondani, hogy mi is a király baja. Csak az tűnt egyre biztosabbnak, hogy halálán van. Iszonyatos kínokat élt át minden nap. Mikor már látszott, nem lehet semmit sem tenni életének megmentéséért, a lány kijátszva az őrséget (volt pecsétje) a király ágyához lépett, és ráborította a fátylat.
- Uram, királyom! Képzeld azt, hogy egy virágos réten sétálsz, kart a karba öltve rég elhunyt hitveseddel. Kellemes tavaszi nap van, a napsugarak apró csókokat hintenek bőrötökre. A mező szélén felültök egy pegazusra és elrepültök. Eközben tested békésen elszunnyad és nem is kelsz fel többé. – suttogta szavait a király fülébe. Persze a lány jól tudta, elég nyálas ez így, de akaratlanul kibújtak belőle életének azon szakaszának álmodozásai, amikor gondolatait a tündérmesék-lányregények-Backstreet Boys (különösen Kevin) hármas (hát, nem egy Jascsák-Steinitz-Podhola fedezetsor, pláne nem egy Einstein-Podolski-Rosen-paradoxon) határozták meg.
A király el is szenderedett, és nem is kelt fel többet. A primogenitúra szerint
legidősebb fia lett az uralkodó. Igen ám, de a fiatal király még nőtlen volt! Márpedig egy király királynő nélkül, olyan, mint a hírneves bajszos dalnok kérdés nélkül! Jöttek messze földről, nem, most nem az orvosok, hanem a királylányok, hercegkisasszonyok, bárók és grófok leányai. Ám a fiatal uralkodónak egyik se kellett. Neki a formás kis szobalány tetszett, ám mégsem veheti el a pórnép egyik gyermekét. A lánynak is felettébb tetszett a magas, izmos és igen kedves koronás fő, de hát reménye se volt, hogy egy uralkodó hitvese legyen. Természetesen eszébe jutott a fátyol, hogy azzal esetleg elbűvölhetné a királyt. Gondolkodott azon, hogy elhiteti vele, hogy ő Szenes Iván, ám mivel csak azt az egy sort ismerte a neves dalszerző munkásságából, hogy: „Milliók fogják énekelni ezt a dalomat” és mivel sejtette, hogy egy fiatalember elcsábításának nem ez a legjobb módja, ezért erről az ötletéről hamar le is tett. Hosszas gondolkodás után rájött, hogy vannak olyan pillanatok az ember életében, amikor az elbájolás, az elkendőzés csak árthat, és ez is egy ilyen. Egy élete-egy halála, megvallja a királynak, mit is érez, és ha nem viszonozzák érzéseit, szedi a sátorfáját és elszegődik máshová, persze ha azon nyomban fejét nem veszik. Másnap reggel így is tett:
- Uram, királyom! Életem kezedbe ajánlom, bevallom: én halálosan beléd szerettem. Nem tudok és nem akarok az érzéseimmel harcolni. Vetesd inkább fejem, ha már elvenni nem tudsz.
- Szolgálóleány! Én is beléd szerettem, de mit is tudnánk tenni, nem lehetünk egymáséi. Persze, eldugott folyosók sarkaiban néha alaposan megcicerézhetnélek, de azt nem akarom. Mi legyen most?
- Felséges uram, lenne egy megoldás – szólt közbe halkan és udvariasan az udvari kamarás. – Országszerte ki kell dobolni, hogy a szolgálóleány rangrejtett nemesi származék. Aztán majd titokban adnánk valami kis birtokot a családnak, az erről szóló iratokat pedig ötven évre titkosítanánk.
- Hát persze, bölcs kamarásom! Mi is lehetne jobb elkendőző, mint a média nyilvánossága? – kiáltott fel, és így is tett.
Az esküvőt hamarosan megtartották, nagyúri pompával. Aztán titokban egy egyszerű kis botwinka-partyt is tartottak a volt szolgálótársak és a lány családjának részvételével. Persze előtte mindenkitől elvették a mobiltelefonokat.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!

Idézetek mesékből IX.

Kristóf hozzám fordult: - Messze-messze az üveghegyeken túl - kezdte mesélősen -, a hét tengeren, a kilenc sivatagon, a tizenkét mocsáron is túl, élt egy ember. Kilépett a házából egy reggelen, nagyot nyújtózott, körülnézett és azt mondta: - Hú, de kurva messze lakok én...
Nevettünk.
Ő meg elment Venezuelába.
(Békés Pál: Messze)

Mese LII.

Mesének jó, de nagyon Benejános. Most képzeld csak el, hogy kezdődne: egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy pingvin. A Rio de Janeiro állatkertjének 27. számú pingvinjeként tengette mindennapjait: reggeli a korán érkező turisták előtt, aztán ebédig lement néhány iskolás csoport meg egyetemi szakszeminárium, délben ebéd (magányosan, mert ki megy ebédidőben állatkertbe?), délután megint turisták, állatkerti idegenvezetés, amikor megint meghallgathatta, miket szeret enni, mikor van a párzási időszaka, és hogy fogságban mennyi ideig él. (Ez utolsó kettőt különös örömmel hallgatta.) Este vacsi az utolsó látogatókkal, sötétedéskor takarodó. És a másnap is ugyanúgy kezdődött, mint az aznap.
A Te mesédben ezen a ponton megjelenne egy jótündér vagy egy rőzsehordó öregasszony - ez utóbbi persze teljesen valószerűtlen, mert köztudott, hogy az állatkertek területén tilos a fagyűjtés.
Persze megalkudhatunk egy madárban: a Hétszínű Hollóban. Kivételesen ritka madár. Nagyon kevesen látták eddig, és azok sem tudták hova tenni.
Szóval a Hétszínű Holló leszállt a pingvinünk karámjának egy műjég-sziklájára, és abban a pillanatban tova is röppent, mert tartani szerette volna a statisztikáját. (Mármint, hogy nagyon kevesen látták eddig, és azok sem tudták hova tenni.) Persze a fontos pillanatokban fontos szereplők tekintete találkozik. A pingvin pedig rájött, hogy nem véletlenül mondják azt az állatkerti idegenvezetők, hogy a pingvin nem tud repülni.
Na, fantasztikus-mese szál kilőve. A pingvin felnézett a papírból, vetett rám egy szemrehányó pillantást (statisztikailag jó hosszút), és beballagott a kifutóba az ápolójához, hogy megvitassa vele a problémáját.
Az ápoló értetlenül állt a helyzet előtt. Jól értett a pingvinek nyelvén, de lélektanból bevallottan arcra kapta a kettest.
- Holnapra kitalálok neked valamit, kicsi pingvinem - nyugtatta.
De semmi nem jutott eszébe - ahogy az lenni szokott. Akárhogy törte a fejét, nem talált megoldást, de ennek ellenére nem idegeskedett. Este felé azért elkezdett izzadni a tenyere. Vacsoránál észre is vette az anyukája, hogy valami nincs rendben.
- Fiam, úgy nézel ki, mint akit aggaszt valami. Nem akarsz róla beszélni?
- Jaj, anyukám, ki fogsz nevetni. Az egyik pingvinem rájött, hogy nem jó neki pingvinként. Ki akarja magát próbálni.
Megszólalt ekkor mellette az öccse.
- Ha próbára akarja tenni magát, jöjjön el régésznek. Az nem passzol egy pingvinhez, tanulni is kell rendesen, de az ásótól se ijedjen meg, ott rendesen bizonyíthat!
Azért állította ezt olyan határozottan, mert ő maga régész volt. A báty elgondolkozott ezen. Végülis, ha megy neki, jól van, ha nem, akkor belátja, hogy ott a helye a medencében. Meg is beszélték az öccsével, hogy protekcióval besegítik az egyetemre.
Másnap nagy volt az öröm! A kis pingvin nem tudott hova lenni boldogságában. Az ápoló öccse eljött érte minden nap, bevitte a könyvtárba, had okosodjon addig, amíg elkezdődik a félév. Délben vett neki halas szendvicset, vagy kiugrottak a közeli sushi bárba ebédelni. A pingvinnek nagyon tetszett ez a fajta élet, alig várta, hogy elkezdődjön a tanév.
Az persze nem indult zökkenőmentesen. Ismerjük a régészeket: vagy májelégtelenségben halnak meg, vagy részegen beleesnek egy gödörbe ásatáson és a nyakukat szegik. Pingvinünk azért igyekezett józan maradni. Nehéz volt beilleszkednie a társaságba, de azért elfogadták. Nevét Ping de Vin-re változtatta, ami szerinte sokkal jobban hangzott, mint a 27. sz. pingvin. Mások szerint is, még ha nem árulkodott nagy kreativitásról.
Sajátos neve azonban nem e miatt terjedt el történész és régész körökben. Híresen jó tanuló vált belőle, igaz, az ásó és a csákány lett a kebelbarátja. Az, hogy pingvin volt, a tavaszi félévben már csak annak tűnt fel, aki nem járt se egyetemre, se kocsmába. Így törtnét, hogy amikor gyakorlatra osztották be a hallgatókat, őt a neve (és kitűnő jegyei) miatt Kínába küldték. Megköszönte az eddigi segítséget az ápolójának és az öccsének, becsomagolt és elrepült.

Kerekperecevő: Mesevázlat

Mesének jó, de nagyon Benejános. Most képzeld csak el, hogy kezdődne: egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy pingvin. A Rio de Janeiro állatkertjének 27. számú pingvinjeként tengette mindennapjait: reggeli a korán érkező turisták előtt, aztán ebédig lement néhány iskolás csoport meg egyetemi szakszeminárium, délben ebéd (magányosan, mert ki megy ebédidőben állatkertbe?), délután megint turisták, állatkerti idegenvezetés, amikor megint meghallgathatta, miket szeret enni, mikor van a párzási időszaka, és hogy fogságban mennyi ideig él. (Ez utolsó kettőt különös örömmel hallgatta.) Este vacsi az utolsó látogatókkal, sötétedéskor takarodó. És a másnap is ugyanúgy kezdődött, mint az aznap.
A Te mesédben ezen a ponton megjelenne egy jótündér vagy egy rőzsehordó öregasszony - ez utóbbi persze teljesen valószerűtlen, mert köztudott, hogy az állatkertek területén tilos a fagyűjtés.
Persze megalkudhatunk egy madárban: a Hétszínű Hollóban. Kivételesen ritka madár. Nagyon kevesen látták eddig, és azok sem tudták hova tenni.
Szóval a Hétszínű Holló leszállt a pingvinünk karámjának egy műjég-sziklájára, és abban a pillanatban tova is röppent, mert tartani szerette volna a statisztikáját. (Mármint, hogy nagyon kevesen látták eddig, és azok sem tudták hova tenni.) Persze a fontos pillanatokban fontos szereplők tekintete találkozik. A pingvin pedig rájött, hogy nem véletlenül mondják azt az állatkerti idegenvezetők, hogy a pingvin nem tud repülni.
Na, fantasztikus-mese szál kilőve. A pingvin felnézett a papírból, vetett rám egy szemrehányó pillantást (statisztikailag jó hosszút), és beballagott a kifutóba az ápolójához, hogy megvitassa vele a problémáját.
Az ápoló értetlenül állt a helyzet előtt. Jól értett a pingvinek nyelvén, de lélektanból bevallottan arcra kapta a kettest.
- Holnapra kitalálok neked valamit, kicsi pingvinem - nyugtatta.
De semmi nem jutott eszébe - ahogy az lenni szokott. Akárhogy törte a fejét, nem talált megoldást, de ennek ellenére nem idegeskedett. Este felé azért elkezdett izzadni a tenyere. Vacsoránál észre is vette az anyukája, hogy valami nincs rendben.
- Fiam, úgy nézel ki, mint akit aggaszt valami. Nem akarsz róla beszélni?
- Jaj, anyukám, ki fogsz nevetni. Az egyik pingvinem rájött, hogy nem jó neki pingvinként. Ki akarja magát próbálni.
Megszólalt ekkor mellette az öccse.
- Ha próbára akarja tenni magát, jöjjön el régésznek. Az nem passzol egy pingvinhez, tanulni is kell rendesen, de az ásótól se ijedjen meg, ott rendesen bizonyíthat!
Azért állította ezt olyan határozottan, mert ő maga régész volt. A báty elgondolkozott ezen. Végülis, ha megy neki, jól van, ha nem, akkor belátja, hogy ott a helye a medencében. Meg is beszélték az öccsével, hogy protekcióval besegítik az egyetemre.
Másnap nagy volt az öröm! A kis pingvin nem tudott hova lenni boldogságában. Az ápoló öccse eljött érte minden nap, bevitte a könyvtárba, had okosodjon addig, amíg elkezdődik a félév. Délben vett neki halas szendvicset, vagy kiugrottak a közeli sushi bárba ebédelni. A pingvinnek nagyon tetszett ez a fajta élet, alig várta, hogy elkezdődjön a tanév.
Az persze nem indult zökkenőmentesen. Ismerjük a régészeket: vagy májelégtelenségben halnak meg, vagy részegen beleesnek egy gödörbe ásatáson és a nyakukat szegik. Pingvinünk azért igyekezett józan maradni. Nehéz volt beilleszkednie a társaságba, de azért elfogadták. Nevét Ping de Vin-re változtatta, ami szerinte sokkal jobban hangzott, mint a 27. sz. pingvin. Mások szerint is, még ha nem árulkodott nagy kreativitásról.
Sajátos neve azonban nem e miatt terjedt el történész és régész körökben. Híresen jó tanuló vált belőle, igaz, az ásó és a csákány lett a kebelbarátja. Az, hogy pingvin volt, a tavaszi félévben már csak annak tűnt fel, aki nem járt se egyetemre, se kocsmába. Így törtnét, hogy amikor gyakorlatra osztották be a hallgatókat, őt a neve (és kitűnő jegyei) miatt Kínába küldték. Megköszönte az eddigi segítséget az ápolójának és az öccsének, becsomagolt és elrepült.

Filmek, amelyeket túlértékelnek

Czarna: Kill Bill
Egyik Ikertestvérem: Mátrix; Félelem és reszketés Las Vegasban; Másnaposok
Én: Szarvasvadász; Tűz van, babám

Aratóbál

Hát, Wyspiański Mennyegzője kutyafüle volt ehhez képest. Egy listát feltétlenül megér:
-vonatozás
-élő, szintetizátoros zene
-az ehhez méltő dalrepertoár
-a helyi amatőr csoport operett-slágereket adott elő
-egy hölgy szavalt
-Ibrány polgármestere 40 éve a város vezetője és Berecz János barátja
-kosztümben táncoló ötvenes-hatvanas hölgyek
-töltött kápszta, rántott hús, fasírt
-természetesen a művházban volt
-volt tombola, ahol többek között szénabálákat sorsoltak ki
-nyertünk egyet

Ezeket a könyveket tuti olvastam :)

Agatha Christie: Tíz kicsi néger
Akutagava Rjúnoszuke: A vihar kapujában
Alain-René Le Sage: Gil Blas de Santillana históriája
Alan Alexander Milne: Micimackó
Alan Alexander Milne: Micsoda négy nap!
Alan Sillitoe: A hosszútávfutó magányossága / Szombat este, vasárnap reggel
Aldous Huxley: Szép új világ
Aleksander Kaczorowski: Életjáték
Alekszandr Szergejevics Puskin: Anyegin
Alessandro Baricco: City
Alessandro Baricco: Harag-várak
Alessandro Baricco: Novecento
Alessandro Baricco: Selyem
Alessandro Baricco: Tengeróceán
Alessandro Baricco: Történet
Alessandro Baricco: Vértelenül
Alexandre Dumas: A fekete tulipán
Alexandre Dumas: A három testőr
Alexandre Dumas: Monte Cristo grófja
Alice Calaprice (szerk.): Idézetek Einsteintől
Álvaro Mutis: Magroll, az Árbocmester nekibuzdulásai és hányattatásai 1.
Álvaro Mutis: Magroll, az Árbocmester nekibuzdulásai és hányattatásai 2.
Amin Maalouf: A pápa rabszolgája, Leo Africanus
Amin Maalouf: Baldassare nagy utazása
Amin Maalouf: Szamarkand
Ámosz Oz: Hirtelen az erdő mélyén
Ámosz Oz: Hogyan gyógyítsuk a fanatikust
Ámosz Oz: Rímek életre, halálra
Ámosz Oz: Szeretetről, sötétségről
Anderle Ádám – Horváth Gyula: Perón – Che Guevara
André Malraux: Királyok útja
Andrus Kivirähk: Breviárium
Andrus Kivirähk: Kék vagon
Andrus Kivirähk: Ördöngös idők
Andrus Kivirähk: Sári, Samu és a titkok
Andrzej Stasiuk: Dukla
Andrzej Stasiuk: Fehér holló
Andrzej Stasiuk: Galíciai történetek
Andrzej Stasiuk: Hogyan lettem író
Andrzej Stasiuk – Jurij Andruhovics: Az én Európám
Andrzej Stasiuk: Kilenc
Andrzej Stasiuk: Útban Babadagba
Anna Gavalda: Csak azt szeretném, ha valaki várna rám valahol
Anton Pavlovics Csehov: Drámák és elbeszélések
Anton Powell: Az ókori Hellász történelme
Antonio Tabucchi: Állítja Pereira
Antonio Tabucchi: Fonák játék
Antonio Tabucchi: Indiai éjszaka
Arany János: Toldi
Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Nehéz istennek lenni
Arthur Hailey: Hotel
Arthur Koestler: Sötétség délben
Aszlányi Károly: Haybodyt nem lehet agyonütni
Aszlányi Károly: Kalandos vakáció / Az Északi Park felfedezése
Aszlányi Károly: Özöngáz
Baktay Ervin: Mahábhárata
Bálint Ágnes: Szeleburdi család
Bartis Attila: A kéklő pára
Bartis Attila: A nyugalom
Bartis Attila: A séta
Bayer Zsolt: Tündértemető
Benedek Elek: Többsincs királyfi
Benjamin Hoff: Malacka és a Tao
Benjamin Hoff: Micimackó és a Tao
Bérczes László – Cseh Tamás: Cseh Tamás – Bérczes László beszélgetőkönyve
Bertolt Brecht: Julius Caesar úr üzletei
Bodor Ádám: Az érsek látogatása
Bodor Ádám: Sinistra körzet
Bodor Ádám: Vissza a fülesbagolyhoz
Bohumil Hrabal: A városka, ahol megállt az idő
Bohumil Hrabal: Adagio lamentoso
Bohumil Hrabal: Bambini di Praga 1947
Bohumil Hrabal: Díszgyász
Bohumil Hrabal: Egy osztályismétlő emlékezései
Bohumil Hrabal: Foghíjak
Bohumil Hrabal: Harlekin milliói
Bohumil Hrabal: Házimurik
Bohumil Hrabal: Macska-maszkabál, avagy gyónás feloldozás nélkül
Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam
Bohumil Hrabal: Sörgyári capriccio
Bohumil Hrabal – Szigeti László: Zsebcselek
Bohumil Hrabal: Szigorúan ellenőrzött vonatok
Bohumil Hrabal: Táncórák idősebbeknek és haladóknak
Bohumil Hrabal: Tükrök árulása
Bohumil Hrabal: Vita Nuova
Borbély Szilárd: Halotti pompa
Boris Vian: A kék liba
Boris Vian: Blues egy fekete macskáért
Boris Vian: Kalandárium
Boris Vian: Köpök a sírotokra
Boris Vian: Mindenkit megnyúzunk!
Boris Vian: Öljünk meg minden rohadékot!
Boris Vian: Pekingi ősz
Boris Vian: Piros fű
Boris Vian: Szívtépő
Boris Vian: Tajtékos napok
Boris Vian: Venyigeszú és a plankton
Bret Easton Ellis: Amerikai psycho
Britt G. Hallqvist – Ingrid Sjöstrand – Siv Widerberg: Ami a szívedet nyomja
Bródy Sándor: A nap lovagja
Brunella Gasperini: Egy nő és egyéb állatfajták
Bruno Bettelheim: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek
Burány Béla: A legkisebb királylány kívánsága
Carlo Maria Martini – Umberto Eco: Miben hisz, aki nem hisz?
Christian August Vulpius: Haramiák kapitánya
Christopher Isherwood: Isten Veled, Berlin
Claudio Magris: Kisvilágok
Cserna-Szabó András: Levin körút
Csokonai Lili: Tizenhét hattyúk
Csukás István: Keménykalap és krumpliorr
Czakó Gábor – Banga Ferenc: 77 magyar rémmese
Czakó Gábor – Banga Ferenc: Hetvenhét és fél magyar rémmese
Czakó Gábor: Luca néni föltámadása
Dai Sijie: A Di-komplexus
Dai Sijie: Balzac és a kis kínai varrólány
Daniel Kehlmann: A Beerholm-illúzió
Danilo Kiš: A holtak enciklopédiája
Dante Marianacci: Tiszavirágzás
Dékány András: Csempészek, hősök, kikötők
Dékány András: Kalózok, bálnák, tengerek
Dékány András: Matrózok, hajók, kapitányok
Dékány András: Mexikói legények
Dennis Rodman: A féreg
Dennis Rodman: Légy vad!
Dino Buzzati: A colombre
Dino Buzzati: A Tatárpuszta
Dino Buzzati: Riadalom a Scalában
Dolák-Saly Róbert: Madáretető
Dorota Masłowska: Lengyel-ruszki háború a fehér-piros lobogó alatt
Douglas Adams: Galaxis Útikalauz stopposoknak
Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak – A világ leghosszabb trilógiája öt részben
Dr. Csernus Imre: Bevállalja?
Dr. Csernus Imre – Dobai Benedek – Tárnok Alfonz: Drogma
Dr. Kende Péter: A Viktor
Dragomán György: A fehér király
E. L. Doctorow: Isten városa
E. T. A. Hoffmann: Az arany virágcserép
Eduardo Mendoza: A csodák városa
Eric-Emmanuel Schmitt: Ibrahim úr és a Korán virágai
Eric-Emmanuel Schmitt: Noé gyermeke
Eric-Emmanuel Schmitt: Oszkár és Rózsa mami
Erich Kästner: A két Lotti
Erich Kästner: A repülő osztály
Erich Kästner: Az eltűnt miniatűr
Erich Kästner: Az Emberke
Erich Kästner: Emil és a detektívek
Erich Kästner: Emil és a három iker
Erich Maria Remarque: A Diadalív árnyékában
Erlend Loe: Doppler
Erlend Loe: Doppler, az utak királya
Erlend Loe: Elfújta a nő
Erlend Loe: Naiv.Szuper.
Ernest Hemingway: Akiért a harang szól
Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger
Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől
Ernest Hemingway: Veszélyes nyár
Esterházy Péter: A halacska csodálatos élete
Esterházy Péter: A kitömött hattyú
Esterházy Péter: A szabadság nehéz mámora
Esterházy Péter: Búcsúszimfónia
Esterházy Péter: Egy kékharisnya följegyzéseiből
Esterházy Péter: Egy nő
Esterházy Péter: Esti
Esterházy Péter: Fancsikó és Pinta / Pápai vizeken ne kalózkodj!
Esterházy Péter: Hahn-Hahn grófnő pillantása
Esterházy Péter: Harmonia Caelestis
Esterházy Péter: Hrabal könyve
Esterházy Péter: Javított kiadás
Esterházy Péter: Ki szavatol a lady biztonságáért?
Esterházy Péter: Kis Magyar Pornográfia
Esterházy Péter: Rubens és a nemeuklideszi asszonyok
Esterházy Péter: Semmi művészet
Esterházy Péter: Termelési-regény
Esterházy Péter: Utazás a tizenhatos mélyére
F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby
Faludy György – Eric Johnson: Jegyzetek az esőerdőből
Faludy György: Jegyzetek a kor margójára
Faludy György: Pokolbeli napjaim után
Faludy György: Pokolbeli víg napjaim
Faludy György: Testek vonzásában
Faludy György: Versek
Faludy György: Viharos évszázad
Federico Andahazi-Kasnya: A fejedelem
Federico Andahazi-Kasnya: A harmadik nővér
Federico Andahazi-Kasnya: Az anatómus
Fehér Béla: Alszik a doki Betlehemben
Fehér Béla: Filkó
Fehér Béla: Fültől fülig
Fehér Béla: Zöldvendéglő
Fernando Pessoa (Bernardo Soares): A kétségek könyve
Florin Lazarescu: Mennyből a küldött
François Villon: A nagy testamentum
François Villon – Faludy György: François Villon balladái Faludy György átköltésében
Franz Kafka: A per
Franz Kafka: Az átváltozás
Gabriel García Márquez: A guajava illata
Gabriel García Márquez: A pátriárka alkonya
Gabriel García Márquez: A szerelemről és más démonokról
Gabriel García Márquez: A tábornok útvesztője
Gabriel García Márquez: Az ezredes úrnak nincs, aki írjon
Gabriel García Márquez: Azért élek, hogy elmeséljem az életemet
Gabriel García Márquez: Baljós óra
Gabriel García Márquez: Bánatos kurváim emlékezete
Gabriel García Márquez: Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája
Gabriel García Márquez: Egy emberrablás története
Gabriel García Márquez: Egy hajótörött története
Gabriel García Márquez: Söpredék
Gabriel García Márquez: Száz év magány
Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején
Gabriel García Márquez: Tizenkét vándor novella
Garaczi László: Arc és hátraarc
Garaczi László: Gyarmati nő
Garaczi László: Metaxa
Garaczi László: Mintha élnél
Garaczi László: Pompásan buszozunk!
Gárdonyi Géza: Egri csillagok
George Orwell: 1984
George Orwell: Állatfarm
Gerald Durrell: Szamártolvajok
Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc
Goffredo Parise: A szép pap
Gottfried August Bürger: Münchhausen báró csodálatos kalandjai
Grecsó Krisztián: Isten hozott
Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz
Grecsó Krisztián: Tánciskola
Günter Grass: A bádogdob
Hámori Tibor: Piszkos Fred és a többiek…
Hana Doskočilová: Diogenész hordója
Harriet Beecher Stowe: Tamás bátya kunyhója
Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia
Háy János: Dzsigerdilen / Török korom
Háy János: Xanadu – Völgyhíd
Hegedüs Géza: A költői mesterség
Hegedűs Géza: A leghuszárabb huszár
Hegedüs Géza: Az erdőntúli veszedelem
Hegedűs Géza: Megkondulnak a harangok
Hegedűs Géza: Vergilius ifjusága
Henri Charrière: Pillangó
Hernádi Gyula: Frankenstein
Hernádi Gyula: Jancsó Miklós szeretői
Honoré de Balzac: Goriot apó
Igor Štiks: Illés próféta széke
Ilja Ilf – Jevgenyij Petrov: Aranyborjú
Ilja Ilf – Jevgenyij Petrov: Tizenkét szék
Irena Dousková: Anyegin ruszki volt
Irena Dousková: Weöres Csepel
Ivan Klíma: Várd a sötétet, várd a fényt!
Ivan Szergejevics Turgenyev: Apák és fiúk
J. D. Salinger: Magasabbra a tetőt, ácsok / Seymour: Bemutatás
J. D. Salinger: Zabhegyező
J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura
Jáchym Topol: Éjszakai munka
James B. Kraus (szerk.): Középkori költészet
James B. Kraus (szerk.): Reneszánsz költészet
James Clavell: A Tajpan
James Fenimore Cooper: A kém
James Fenimore Cooper: A vörös kalóz
James Fenimore Cooper: Nagy indiánkönyv
Jaroslav Hašek: Dekameron
Jaroslav Hašek: Švejk
Jaroslav Hašek: Szemelvények „A törvény keretein belül mérsékelten haladó párt” történetéből
Jaume Cabré: A Pamano zúgása
Jaume Cabré: Az eunuch árnyéka
Jaume Cabré: Junoy barát, avagy a hangok halála
Jaume Cabré: Őméltósága
Jean de La Fontaine: Állatmesék
Jerome K. Jerome: Három ember kerékpáron / Három ember egy csónakban
Jerzy Andrzejewski: Hamu és gyémánt
Jerzy Andrzejewski: Nagyhét Varsóban
Jerzy Sosnowski: Aglaja
Jevgenyij Popov: A hazafi lelke, avagy különféle közlelemények Fityfiricshez
Jiøí Kratochvil: Szomorú Isten
Jirí Kratochvil: Éjszakai tangó avagy Egy századvégi nyár regénye
Jiří Menzel: Hát, nem tudom…
Jiří Menzel: Hát, nem tudom… másodszor
Jókai Mór: A kőszívű ember fiai
Jókai Mór: Az arany ember
Jonathan Swift: Gulliver utazásai
Jorge Luis Borges: A halál és az iránytű – Elbeszélések
Jorge Luis Borges: A költői mesterség
José Saramago: Jézus Krisztus evangéliuma
Josef Škvorecký: Csoda
Josef Škvorecký: Egy tenorszaxofonos történetei
Josef Škvorecký: Gyávák
Josef Skvorecký: Oroszlánkölyök
Josef Toman: Tiberius és Caligula
Joseph Conrad: Lord Jim
Juliette Benzoni: A firenzei lány I. – A firenzei lány
Julio Cortázar: Bestiárium
Julio Cortázar: Sántaiskola
Jurij Andruhovics: Moszkoviáda
Jurij Andruhovics: Rekreáció
Kaffka Margit: Színek és évek
Karel Schulz: Kőbe zárt fájdalom
Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem
Karl May: A Medveölő fia
Karl May: A sivatag szelleme
Karl May: Az Ezüst-tó kincse
Karl May: Az inka öröksége
Karl May: Az olajkirály
Karl May: Winnetou
Kárpáti Andor: Kurvajó!
Kathleen Winsor: Amber
Katona József: Bánk bán
Kazimierz Brandys: Rondó
Kemény Zsigmond: Özvegy és leánya
Ken Follett: A katedrális
Kertész Imre: Sorstalanság
Kiss Gy. Csaba: Ariadné avagy a bolyongások könyve
Kiss Ilona – M. Nagy Miklós (szerk.): Se apák, se fiúk
Konrad Lorenz: A civilizált emberiség nyolc halálos bűne
Kosztolányi Dezső: Édes Anna
Kosztolányi Dezső: Esti Kornél
Kosztolányi Dezső: Esti Kornél énekei
Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona: Karinthyról
Krasznahorkai László: Az ellenállás melankóliája
Krúdy Gyula: Boldogult úrfikoromban
Krzysztof Varga: Tequila / Fejlődésregény
Kurt Vonnegut: A Titán szirénjei
Kurt Vonnegut: Áldja meg az Isten, Dr. Kevorkian
Kurt Vonnegut: Áldja meg az isten, Mr. Rosewater
Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd
Kurt Vonnegut: Bajnokok reggelije
Kurt Vonnegut: Börtöntöltelék
Kurt Vonnegut: Éj anyánk
Kurt Vonnegut: Gépzongora
Kurt Vonnegut: Időomlás
Kurt Vonnegut: Kékszakáll
Kurt Vonnegut: Macskabölcső
Kurt Vonnegut: Mesterlövész
Kurt Vonnegut: Virágvasárnap
Kurucz Gyula: Lukács evangéliuma
Lawrence Norfolk: A Lemprière-lexikon
Lawrence Norfolk: A pápa rinocérosza
Lawrence Norfolk: Vadkan képében
Lázár Ervin: A Hétfejű Tündér
Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő
Lázár Ervin: Bab Berci kalandjai
Lázár Ervin: Gyere haza, Mikkamakka!
Leon Uris: A királynő törvényszéke
Leonard Cohen: A kedvenc játék
Lev Tolsztoj: Anna Karenina
Lev Tolsztoj: Háború és béke
Lev Tolsztoj: Kreutzer-szonáta
Lévai Balázs: Bestseller – A világ nyitott könyv
Liselotte Welskopf-Henrich: A Nagy Medve fiai
Liselotte Welskopf-Henrich: Tokei-ihto visszatér
Litkai Gergely: Buhera mátrix
Ljudmila Ulickaja: Daniel Stein, tolmács
Ljudmila Ulickaja: Életművésznők
Ljudmila Ulickaja: Kukockij esetei
Ljudmila Ulickaja: Médea és gyermekei
Ljudmila Ulickaja: Szonyecska
Ljudmila Ulickaja: Vidám temetés
Lovas István: Második jobbegyenes
Lovas István: Önnek nem hiányzik a válasz?
Luigi Bertelli (Vamba): Ebadta kölyke! – Szélvész Jancsi naplója
Luigi Pirandello: Mattia Pascal két élete
Mácsai Pál – Bereményi Géza (szerk.) – Örkény István: Azt meséld el, Pista!
Madách Imre: Az ember tragédiája
Major Mihály: Ganxsta Zolee
Mándy Iván: Robin Hood
Manuela Gretkowska: Kézikönyv az emberekhez
Manuela Gretkowska: Metafizikai kabaré
Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek
Márai Sándor: A kassai polgárok
Márai Sándor: A négy évszak
Márai Sándor: Az idegenek
Márai Sándor: Az igazi
Márai Sándor: Bébi vagy az első szerelem / A nővér
Márai Sándor: Béke Ithakában
Márai Sándor: Egy polgár vallomásai
Márai Sándor: Féltékenyek
Márai Sándor: Füves könyv
Márai Sándor: Jelvény és jelentés / Utóhang / Sereghajtók
Márai Sándor: Judit… és az utóhang
Márai Sándor: Napló 1958–1967
Márai Sándor: Napló 1968–1975
Márai Sándor: San Gennaro vére
Márai Sándor: Sértődöttek / A hang
Márai Sándor: Vendégjáték Bolzanóban
Márai Sándor: Zendülők
Mario Puzo: A keresztapa
Mario Puzo: A szicíliai
Mario Vargas Llosa: A Kecske ünnepe
Mario Vargas Llosa: A rossz kislány csínytevései
Mario Vargas Llosa: A város és a kutyák
Mario Vargas Llosa: A Zöld Palota
Mario Vargas Llosa: Don Rigoberto feljegyzései
Mario Vargas Llosa: Édenkert a sarkon túl
Mario Vargas Llosa: Háború a világ végén
Mario Vargas Llosa: Halál az Andokban
Mario Vargas Llosa: Julia néni és a tollnok
Mario Vargas Llosa: Ki ölte meg Palomino Molerót?
Mario Vargas Llosa: Kölykök
Mario Vargas Llosa: Levelek egy ifjú regényíróhoz
Mario Vargas Llosa: Mayta története
Mario Vargas Llosa: Pantaleón és a hölgyvendégek
Mario Vargas Llosa: Szeretem a mostohámat
Mariusz Szczygieł: Gottland
Mark Twain: Koldus és királyfi
Martin Walser: A hattyús ház
Martin Walser: Egy kritikus halála
Martin Walser: Hullámverés
Martin Walser: Lélekedzés
Martin Walser: Menekülő ló
Martin Walser: Szökőkút
Márton László: Jacob Wunschwitz igaz története
Maurice Druon: Az elátkozott királyok I-III.
Maurice Druon: Az országvesztő
Maurice Druon: Az ősi törvény
Maurice Druon: Franciaország nőstényfarkasa
Michel Houellebecq: A csúcson
Michel Houellebecq: Egy sziget lehetősége
Michel Houellebecq: Elemi részecskék
Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita
Mihail Bulgakov: Guruló lakótér
Mihail Bulgakov: Molière úr élete
Mihail Bulgakov: Színházi regény
Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival
Mikszáth Kálmán: A tót atyafiak / A jó palócok
Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma
Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője
Milan Kundera: A függöny
Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége
Milan Kundera: A nevetés és felejtés könyve
Milan Kundera: A regény művészete
Milan Kundera: Az élet máshol van
Milan Kundera: Azonosság
Milan Kundera: Búcsúkeringő
Milan Kundera: Elárult testamentumok
Milan Kundera: Halhatatlanság
Milan Kundera: Jakab és az ura
Milan Kundera: Lassúság
Milan Kundera: Nemtudás
Milan Kundera: Nevetséges szerelmek
Milan Kundera: Találkozás
Milan Kundera: Tréfa
Mircea Cărtărescu: A sárkányok enciklopédiája
Mirko Kovač: Város a tükörben
Moldova György: Ferencvárosi koktél
Molière: Hat színmű
Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk
Móra Ferenc: Dióbél királyfi
Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön
Móra Ferenc: Történelmi elbeszélések
Móricz Zsigmond: Az Isten háta mögött
Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig
N. H. Kleinbaum: Holt Költők Társasága
Nádas Péter: Emlékiratok könyve I-II.
Nádas Péter: Minotaurus
Nádas Péter: Párhuzamos történetek I-III.
Nagy Lajos: Képtelen természetrajz
Neil Gaiman: A temető könyve
Neil Gaiman: Amerikai istenek
Neil Gaiman: Tükör és füst
Nick Hornby: Egy fiúról
Nick Hornby: Pop, csajok, satöbbi
Nikosz Kazantzakisz: Krisztus utolsó megkísértése
Nikosz Kazantzakisz: Zorbász, a görög
Nyikolaj Vasziljevics Gogol: A köpönyeg / Az orr / A revizor
Olga Tokarczuk: Őskor és más idők
Olga Tokarczuk: Podróż ludzi Księgi
Orbán János Dénes: Búbocska – Ördögregény
Orbán János Dénes: Tragédiák és cipők
Orhan Pamuk: A fehér vár
Orhan Pamuk: Hó
Örkény István: Egyperces novellák
Örkény István: Tóték
Oscar Wilde: A boldog herceg és más mesék
Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe
Ottlik Géza: Buda
Ottlik Géza: Iskola a határon
Pablo Neruda: Bevallom, éltem
Páskándi Géza: A Nagy Légyölő meg Szuszóka és Miló
Pászt Patricia: Fiatal lengyel dráma
Patrik Ouředník: A huszonnégyes év
Patrik Ouředník: A megfelelő pillanat, 1855
Patrik Ouředník: Ad acta
Patrik Ouředník: Europeana
Paul Auster: A végső dolgok országában
Paul Auster: A véletlen zenéje
Paul Auster: Az illúziók könyve
Paul Auster: Az orákulum éjszakája
Paul Auster: Brooklyni balgaságok
Paul Auster: Holdpalota
Paul Auster: Invisible
Paul Auster: Leviatán
Paul Auster: Man in the Dark
Paul Auster: Máról holnapra
Paul Auster: Mr. Vertigo
Paul Auster: New York trilógia
Paul Auster: Timbuktu
Paul Auster: Utazások a Szkriptóriumban
Paulo Coelho: Az ördög és Prym kisasszony
Paweł Huelle: Castorp
Paweł Huelle: Mercedes-Benz
Paweł Huelle: Utolsó vacsora
Paweł Huelle: Weiser Dávidka
Per Olov Enquist: A földigiliszták életéből
Per Olov Enquist: A Három Barlang Hegye
Per Olov Enquist: Az udvari orvos látogatása
Per Olov Enquist: Blanche és Marie könyve
Per Olov Enquist: Hamsun
Per Olov Enquist: Lewi útja
Peter Marshall: Nincs helyed a temetőben
Petra Hůlová: Homályos üvegen át
Petra Hůlová: Nagyanyám emlékezete
Petronius Arbiter: Satyricon
Pomogáts Béla: Faludy György
Popper Péter: A belső utak könyve
Popper Péter: A pokol színei
Popper Péter: A tigris és a majom
Popper Péter: Az Istennel sakkozás kockázata
Popper Péter: Belső utakon
Popper Péter: Fáj-e meghalni?
Popper Péter: Felnőttnek lenni…
Popper Péter: Hazugság nélkül
Popper Péter: Hogyan öljük meg magunkat?
Popper Péter: Holdidő
Popper Péter: Ők – én vagyok
Popper Péter: Pilátus testamentuma
Popper Péter: Út a tükrökön át
Pozsonyi Ádám: Hogyan pukkasszunk liberálisokat?
Publius Vergilius Maro: Aeneis
Rabindranath Tagore: A boldogság ígérete
Rejtő Jenő (P. Howard): A fehér folt
Rejtő Jenő (P. Howard): A három testőr Afrikában
Rejtő Jenő (P. Howard): A láthatatlan légió
Rejtő Jenő (P. Howard): A megkerült cirkáló
Rejtő Jenő (P. Howard): A Néma Revolverek Városa
Rejtő Jenő (P. Howard): A szőke ciklon
Rejtő Jenő (P. Howard): A tizennégy karátos autó
Rejtő Jenő (P. Howard): Az elátkozott part
Rejtő Jenő (P. Howard): Az ellopott futár
Rejtő Jenő (P. Howard): Az előretolt helyőrség
Rejtő Jenő (P. Howard): Az elsikkasztott pénztáros
Rejtő Jenő (P. Howard): Az elveszett cirkáló
Rejtő Jenő (P. Howard): Bradley Tamás visszaüt
Rejtő Jenő (P. Howard): Csontbrigád
Rejtő Jenő (P. Howard): Egy bolond száz bajt csinál
Rejtő Jenő (P. Howard): Ezen egy éjszaka
Rejtő Jenő (P. Howard): Menni vagy meghalni
Rejtő Jenő (P. Howard): Pipacs, a fenegyerek
Rejtő Jenő (P. Howard): Piszkos Fred, a kapitány
Rejtő Jenő (P. Howard): Piszkos Fred közbelép Fülig Jimmy őszinte sajnálatára
Rejtő Jenő (P. Howard): Vanek úr Párizsban
Rejtő Jenő (P. Howard): Vesztegzár a Grand Hotelben
Réz András: Orr
Réz András: Válogatott szorongásaim
Roald Dahl: Karcsi és a csokoládégyár
Robert Arthur: A kísértetkastély
Robert Merle: A bálvány
Robert Merle: A gyermekkirály
Robert Merle: A pirkadat
Robert Merle: A sziget
Robert Merle: Állati elmék
Robert Merle: Ármány és cselszövés
Robert Merle: Az élet rózsái
Robert Merle: Csikóéveink
Robert Merle: Francia história
Robert Merle: Íme, a király!
Robert Merle: Jó városunk, Párizs
Robert Merle: Két nap az élet
Robert Merle: Libben a szoknya
Robert Merle: Liliom és bíbor
Robert Merle: Madrapur
Robert Merle: Majomábécé
Robert Merle: Malevil
Robert Merle: Mesterségem a halál
Robert Merle: Moncada
Robert Merle: Pallos és szerelem
Robert Merle: Szenvedélyes szeretet
Robert Merle: Üvegfal mögött
Robert Merle: Védett férfiak
Robert Merle: Veszedelem és dicsőség
Roberto Saviano: Gomorra
Romain Gary: Lady L.
Rónaszegi Miklós: A királynő kalóza
Rónaszegi Miklós: A rettenetes Kartal
Rotterdami Erasmus: A balgaság dicsérete
Salman Rushdie: A firenzei varázslónő
Salman Rushdie: A Mór utolsó sóhaja
Salman Rushdie: Az éjfél gyermekei
Salman Rushdie: Fúriadüh
Salman Rushdie: Grímusz
Salman Rushdie: Haroun and the Sea of Stories
Salman Rushdie: Hárún és a mesék tengere
Salman Rushdie: Kelet, nyugat
Salman Rushdie: Luka and the Fire of Life
Salman Rushdie: Midnight's Children
Salman Rushdie: Sálímár bohóc
Salman Rushdie: Sátáni versek
Salman Rushdie: Szégyen
Salman Rushdie: Talpa alatt a föld
Salman Rushdie: The Satanic Verses
Samuel Beckett: Watt
Sir Arthur Conan Doyle: A nagy árnyék
Siri Hustvedt: What I Loved
Sławomir Mrożek: A hasonmás
Sławomir Mrożek: A perverz és más történetek
Sławomir Mrożek: A zsiráf és más történetek
Sławomir Mrożek: Baltazár
Sławomir Mrożek: Hazatérésem naplója
Sławomir Mrożek: Leckék a legújabb kori történelemből
Spiró György: Az Ikszek
Spiró György: Fogság
Stephen Butler Leacock: A Kék Edward
Sue Townsend: A 13 és 3/4 éves Adrian Mole titkos naplója
Sue Townsend: A 23 és 3/4 éves Adrian Mole küzdelmei
Sue Townsend: Adrian Mole és a kis kétéltűek
Sue Townsend: Adrian Mole és a tömegpusztító fegyverek
Sue Townsend: Adrian Mole és napi hat cappuccino
Sue Townsend: Adrian Mole újabb kínszenvedései
Sylvie Matton: Én, Rembrandt lotyója
Szentkuthy Miklós: Divertimento – Változatok Wolfgang Amadeus Mozart életére
Szepes Mária: A Vörös Oroszlán
Szerb Antal: A királyné nyaklánca
Szerb Antal: A Pendragon legenda
Szerb Antal: Szerelem a palackban
Szerb Antal: Utas és holdvilág
Szerb Antal: VII. Olivér
Szergej Dovlatov: A zóna / A bőrönd
Szophoklész: Antigoné
Tamási Áron: Ábel a rengetegben
Tamkó Sirató Károly: Tengerecki hazaszáll
Tatay Sándor: Kinizsi Pál
Tatay Sándor: Puskák és galambok
Tatyjana Tolsztaja: Kssz!
Temesi Ferenc: 3. könyv
Temesi Ferenc: A szív böjtje
Temesi Ferenc: Híd
Temesi Ferenc: Pest
Temesi Ferenc: Por I-II.
Thomas Berger: Kis Nagy Ember
Thomas Mann: A varázshegy
Thomas Mann: József és testvérei
Thomas Mayne Reid: A fehér törzsfőnök
Umberto Eco: A Foucault-inga
Umberto Eco: A lista mámora
Umberto Eco: A rózsa neve
Umberto Eco: A tegnap szigete
Umberto Eco: Az új középkor
Umberto Eco: Bábeli beszélgetés – Minimálnapló
Umberto Eco: Baudolino
Umberto Eco: Gyufalevelek
Umberto Eco: Hat séta a fikció erdejében
Umberto Eco: La Mancha és Bábel között
Umberto Eco: Loana királynő titokzatos tüze
Umberto Eco: Öt írás az erkölcsről
Vámos Miklós: Apák könyve
Vámos Miklós: Zenga zének
Varga Katalin: Gőgös Gúnár Gedeon
Varnus Xaver: Isten majd megbocsájt – az a mestersége
Varró Dániel: Bögre azúr
Varró Dániel: Szívdesszert
Vass Tibor: Jelbeszéd az Ózdi Finomhengerműben
Venyegyikt Jerofejev: Moszkva-Petuski
Viktor Jerofejev: A jó Sztálin
Viktor Jerofejev: Az élet öt folyója
Viktor Jerofejev: Az orosz lélek enciklopédiája
Viktor Jerofejev: Az orosz széplány
Viktor Jerofejev: Élet egy idiótával
Viktor Jerofejev: Férfiak
Viktor Pelevin: A hunok harmóniája
Viktor Pelevin: A Metamor Szent Könyve
Viktor Pelevin: A rettenet sisakja
Viktor Pelevin: A Sárga Nyíl
Viktor Pelevin: A tervhivatal hercege
Viktor Pelevin: Empire 'V'
Viktor Pelevin: Generation P
Viktor Pelevin: Kristályvilág
Viktor Pelevin: Omon Ré
Viktor Pelevin: P5 – Pindosztán politikai pigmeusai – Pá, pederaszták
Viktor Pelevin: Számok
Virginia Woolf: Mrs. Dalloway
Vlagyimir Szorokin: 23000
Vlagyimir Szorokin: A jég
Vlagyimir Szorokin: Az opricsnyik egy napja
Vlagyimir Szorokin: Bro útja
Vlagyimir Szorokin: Cukor-Kreml
Vlagyimir Szorokin: Kékháj
Vlagyimir Szutyejev: Vidám mesék
Voltaire: Candide vagy az optimizmus
Walt Whitman: Fűszálak
Walter Scott: Ivanhoe
Walter Scott: Rob Roy
Wass Albert: A funtineli boszorkány
Wilhelm Busch: Max és Móric
William Golding: A Legyek Ura
William Shakespeare: A makrancos hölgy
William Shakespeare: A windsori víg asszonyok
William Shakespeare: Hamlet
William Shakespeare: III. Richárd
William Shakespeare: Lear király
William Shakespeare: Lóvátett lovagok
William Shakespeare: Romeo és Júlia
William Shakespeare: Sok hűhó semmiért
William Shakespeare: Szentivánéji álom
William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok
Witold Gombrowicz: Ferdydurke
Witold Gombrowicz: Testamentum
Witold Gombrowicz: Transz-Atlantik
Wladimir Kaminer: Katonazene
Wladimir Kaminer: Multikulti – Berlini történetek
Wladimir Kaminer – Olga Kaminer: A nagy szovjet fazék
Wladimir Kaminer: Orosz diszkó
Wladimir Kaminer: Utazás Tralalába
Władisław Stanisław Reymont: Parasztok
Wojciech Kuczok: Bűz
Woody Allen: Lelki jelenségek vizsgálata
Yann Martel: A helsinki Roccamatio család a tények tükrében
Yann Martel: Pi élete
Závada Pál: A fényképész utókora
Závada Pál: Idegen testünk
Závada Pál: Jadviga párnája
Zdeněk Svěrák – Vladislav Vančura: Az én kis falum / Szeszélyes nyár
Zilahy Péter: Az utolsó ablakzsiráf
Zilahy Péter: Három plusz 1

Modern love III.

"-Te meg a volt csajom miért vagytok ismerősök Facebook-on? Egyáltalán honnan ismeritek egymást?"
A web 2-es alkalmazások új lehetőséget teremtenek a féltékenykedésre. :D

Mosogató felett palacsintát evő lány: milyen szép kép lehet. :) Pedig nem is szeretem a palacsintát. Vagyis csak a túrósat. :)

http://faviccek.hu/img/upload/10779_t.jpg

Mese LI.

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer legény, akinek mindig nevetésre állt a szája. Hamar rá is ragadt a Vigyorgós becenév. Meggyőződéses kommunistaként a világ szinte minden dolgáról téves elképzelése volt, amely tévképzeteket szeretett mindenkivel megosztani, ám mivel nagyon mély érzésű is volt egyben, ezért ezt az apró hibáját mindig meg is bocsátották neki. Egy statisztikai cégnél dolgozott, ahová minden nap bejárt, fehér, egyiptomi vászon ingében és nadrágjában, száján a jellegzetes vigyorral. Fekete aktatáskáját vidáman lóbálta az úton, miközben mindig elvett a közeli zöldséges pultjáról egy évszaknak megfelelő gyümölcsöt, amibe egészséges fogaival beleharapott. Aki ezt a jelenetet látta, jogosan gondolhatta: - Majd kicsattannak mind a ketten. - ám mivel az embereknek elég kevés képzelőtehetségük volt arrafelé, ezért ezt a kutya se gondolta.
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy legény, akinek mindig egy aprócska mosoly bujkált a szája szélén. Hamar rá is ragadt a Mosolygós becenév. A világ dolgait kevesen látták olyan tisztán és jól, mint ő, ám mivel magvas gondolatait nagyon kevés emberrel osztotta meg, ezért mosolyát sokszor gőgnek és a felsőbbrendűség kifejezésének vélték, amit soha sem bocsátottak meg neki. Egy elvarázsolt műgyűjteményben dolgozott, ahová a madár se járt. Minden nap kitette a gyűjtemény elé Magát, a Máltai Lovagrend Nagymesterét, hogy mutassa az utat a Gyűjtemény felé, hátha akad valaki, aki betéved.
A két dalia, Karim, a Vigyorgós és Abdul, a Mosolygós minden különbözőségük ellenére barátok voltak, mert lelkük legmélyén nagyon sok mindenben hasonlítottak. Egy napon épp a közeli folyó partján sütették a hasukat, amikor Karim megszólalt:
- Abdulka, unom én már a statisztikusi állást, valami másba kéne kezdeni. – sóhajtott fel a nyurga legény.
- Karim, miért nem nyitunk egy büfét itt a folyóparton? Neked amúgy is megvan az étkezdésid. Egy lángos, egy barna sör és mindenkinek szebb a napja. – válaszolta halkan barátja.
- Milyen jó ötlet, Abdulka! Na, gyerünk-gyerünk, szaporán váltsd ki az engedélyeket, keress egy helyet, amit kibérelhetünk. –tapsolt kezével Karim. – Addig én itt a folyóparton gondolkodok, hogy mi legyen a menü. – mondta, a menü szót úgy ejtve ki, hogy abban a Grande Cuisine minden rafinériája és hagyománya benne foglaltatott.
Hamarosan találtak egy használaton kívüli automata büfékocsit, amit ki is béreltek és kivontattak a folyó partjára. A menü is csakhamar elkészült: lángos, hekk, barna sör volt a választék. Hatalmas lelkesedéssel kezdtek neki a vendéglátózásnak, de a kuncsaftok csak nem jöttek. Néha-néha bekukkantott egy ÁNTSZ-ellenőr: - Lángos, hekk, barna sör? No lámcsak! – mormolta maga elé kissé csodálkozva, majd hamarosan tovább is állt.
A két büfés egy nap egy öreg horgászt pillantott meg a parton.
- Abdulka, én odamegyek a vénemberhez kicsit marketingolni, te meg addig süss ki egy jó hekket! – parancsolt rá Karim társára, aki szó nélkül engedelmeskedett.
- Tisztelt Uram! Szeretettel várjuk a közétkeztetés szentélyében, a Jáncsi büfében! Egy jó lángost, hekket, egy hideg barna sört? – komédiázott Karim.
- Ne fáradjál, öcsém! Enni ettem már otthol egy jó paprikás csirkét, mellettem meg a varsában van 3-4 jó Kőbányai, ha megszomjaznék. Különben meg sehogy se megy a fejembe, hogy miért hoztatok egy mozgóbüfét az Elátkozott Folyó partjára? Hisz réges-régen egy varázsló legkedvesebb fiának torkán akadt itt egy szálka, amibe belehalt, ezért a varázsló megátkozta a helyet, hogy egy büfé se legyen nyereséges.
- Minden átkot meg lehet törni valamivel – válaszolta a legény, kissé pökhendien – esetleg nem tudja, hogy ezt hogyan lehet? Mit mond erre a szájhagyomány? Nem lennék hálátlan –hízelgett a szokásosnál is szélesebb vigyorral.
- Tudni bizony tudom. El kell menni a Nagy Levinhez, ő meg tudja törni az átkot. – adta meg a választ az öregember.
- Hálásan köszönjük Önnek, mindjárt útra is kelünk Abdullal. Kérem, mondja meg a nevét, hogy áldó imáinkba foglalhassuk. – szólt ékesen Karim, aki lelke mélyén már nagyon szeretett volna véget vetni az idős férfivel való beszélgetésnek, mert egész idő alatt az járt az eszében, hogy az öregnek biztos büdös a szája.
- Nándi bácsi, ha tudni akarjátok. Na, hali! – búcsúzott a horgász.
A két barát hamarosan útra is kelt. Úton-útfélen kérdezősködtek, hogy hol találják a Nagy Levint, ám a megkérdezettek azt sem tudták, ki is az a Levin, ezért Karim kénytelen volt mindegyiküket leköpni és megalázni. Bolyongásaik során elérték a Rahmár oázist. Mivel mindketten nagyon megéheztek, betértek az egyetlen ”étterembe”, amely valójában egy deszkabódé volt, ahol raki-, dohány- és vér szaga terjengett.
- Látod, Abdulka, milyen jó helyre hoztalak? – mutatott körbe vigyorogva Karim. Le is ültek az egyetlen asztalhoz, amely egy felfordított banános láda volt és rendeltek 2 tagine-t. A tagine minden várakozás ellenére kitűnő volt. Ezért Karim egyből üzent a szakácsnak, hogy tegye már tiszteletét asztaluknál, mert szeretne neki gratulálni. Nagyon hanyag eleganciájú, idősödő úriember jött elő, akinek frizurája elég erősen Liszt Ferencre hajazott.
- Mester! Leborulok a konyhaművészete előtt! Engedje meg, hogy megrázzam a kezét! Nevem Karim, ő pedig hűséges segítőm, Abdul.
- Nevem Levin. – hajolt meg méltóságteljesen a szakács.
- Csak nem a Nagy Levin? Ugye nem az, akinek a nővére a cári balettben volt? Mert ezzel már megjártuk néhányszor. – érdeklődött Vigyorgós Karim.
- Csak egy Levin van, aki említésre méltó. – húzta ki magát a séf.
- Mester, magát kerestük! Mi az Elátkozott Folyó partjáról jöttünk és azt hallottuk, hogy csak a Mester törheti meg az átkot.
- Ez pontosan így is van, de nem adják ám ezt olyan könnyen. Egy évre elszegődnek mindketten hozzám és az év végén eldöntöm, hogy segítek-e magukon, már ha előbb nem dobom ki magukat. – felelte a Nagy Levin.
- Rendben, áll az alku! – csapott a Nagy Levin vállára Karim, aki ettől a hirtelen jött bizalmaskodástól igencsak meglepődött. Abdult persze senki sem kérdezte, hogy ő rááll-e az alkura.
A két jó barát az első év alatt kitanulta, hogy a halnál nincs jobb étel, és hogy hal alatt nem feltétlenül csak a hekket értjük, hogy panírozni csak igazi zsemlemorzsával lehet, és hogy a folyami rák mit sem ér Worchester-szósz nélkül. Mivel Levin korábban sok gonosztevőt okított, ezért a szakácstehetséget is bűnözőtípusok szerint ítélte meg. Karimon látszott, hogy remek szélhámos lenne, ezért ő különös tehetséget mutatott a szuflék és különböző felfújtak területén, Abdul végtelen türelme pedig egy kasszafúróé volt, ezért ő a lassú tűzön grillezett húsok és a közel-keleti konyha mestere lett, igazi kebab-tapasztalt.
Mikor letelt az egy év, a Nagy Levin elé járultak, aki így szólott:
- Tisztességgel kiállták (a világ minden kincséért sem tegezte volna őket) a próbát, íme az átok feloldásának feltétele. Azaz csak a fele. Az átkot csak egy arany ji king-érem törheti meg, de sok évvel ezelőtt egy vénséges vén csoroszlya ellopta tőlem az egyik felét. Íme, maguknak adom azt a felét, ami a birtokomban van, de a másikat maguknak kell megkeresni.
A két sous-chef (mert időközben azok lettek) megköszönte a félpénzt, Karim még befejezte futó viszonyát a helyi Pipacs Presszó Gyöngyi nevű pultosával, majd megint útra keltek.
Ahogy mentek-mendegéltek elértek a távol-keleti kultúrkörbe. Épp egy Hayao Miyazaki világát idéző sűrű-sötét rengetegben bolyongtak, mikor egy tisztásra értek. Egyszer csak eléjük toppant egy vénséges-vén csoroszlya, egy sárkány hátán.
- Hát titeket meg ki hítt? – rivallt rájuk a vénség.
- Öreganyám, mi egy fél ji king-érmet keresünk, esetleg tudnál róla felvilágosítást adni. Szegény drága jó bábuskám kedves tárgya volt a polgárháború előtt. Anyagi értéke vajmi kevés, de érzelmi annál több. Megvennénk a mostani tulajdonosától egy marék rizsért.
- Engem nem versz át, te pernahajder! Tudom én, hogy az Elátkozott folyó átkát akarod megtörni vele! Hamarabb kell felkelned, ha át akarod verni Chim Pi nénit! – rikoltozta az öregasszony.
- Átláttál a szitán, öreganyám. Mondd akkor meg te, hogy mit szeretnél az éremért cserébe? – kérdezte Karim.
- Szerencséd, hogy öreganyámnak szólítottál! Szegődjetek el egy évre hozzám szakácsnak. Van egy kifőzdém a környéken, rám férne a segítség. Ti pedig kitanulhatnátok a távol-keleti konyhát, bár titeket kitanítani igazából gyöngyök elé disznót. – mondta el a feltételeit a csoroszlya.
- Disznók elé gyöngyöt. – javította ki Abdul.
- Jó-jó, tudjátok, kondástévesztő vagyok. – szabadkozott az öregasszony.
Mondástévesztő, mama. – szólt közbe most Karim.
A két sous-chef az egy év alatt kitanulta a sós-édes-csípős-savanyú ízek minden permutációját. Különösen Karim jeleskedett a dologban, aki még nagyokat is tudott kurjongatni és nevetni miközben a wokkal és a bárddal dolgozott. Szemfényvesztő látványkonyhájának messze földről csodájára jártak.
Amint az egy év leteltével a vénasszony magához hívatta őket.
- Jól szolgáltatok nekem ebben az egy évben, ezért én is állom a szavam. Chim Pi néni nem szép, de becsületes. Ne’, itt van a fél ji king-érem. Ha összeillesztitek a párjával, és a folyóba dobjátok, megtörik az átok.
A két dalia szépen megköszönte a félpénzt, Karim végett vetett futó viszonyának a Kantoni Mennyország megjegyezhetetlen nevű kasszírnőjével és hazamentek.
Otthon bedobták az érmét a folyóba, és mivel míg távol voltak egy forgószél úgy elvitte a büféjüket, mint Juditkáék disznóólát a vihar, ezért építettek egy fogadót, aminek a Közel- s Távol-keleti Étterem nevet adták. Míg Karim vigyorogva zsonglőrködött, addig Abdul valamivel hátrább grillezgetett és szabályos időközönként arcán szokott mosolyával kijelentette: - Én a Nagy Levin tanítványa vagyok. A hely hamarosan igen felkapott lett, nem sokára megnyílt mellette a Gengszterek Fogadója és a Slovakian and Indian Restaurant is, még jobban felvirágoztatva a környék turizmusát.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!