Kerekperecevő: Mesevázlat

Mesének jó, de nagyon Benejános. Most képzeld csak el, hogy kezdődne: egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy pingvin. A Rio de Janeiro állatkertjének 27. számú pingvinjeként tengette mindennapjait: reggeli a korán érkező turisták előtt, aztán ebédig lement néhány iskolás csoport meg egyetemi szakszeminárium, délben ebéd (magányosan, mert ki megy ebédidőben állatkertbe?), délután megint turisták, állatkerti idegenvezetés, amikor megint meghallgathatta, miket szeret enni, mikor van a párzási időszaka, és hogy fogságban mennyi ideig él. (Ez utolsó kettőt különös örömmel hallgatta.) Este vacsi az utolsó látogatókkal, sötétedéskor takarodó. És a másnap is ugyanúgy kezdődött, mint az aznap.
A Te mesédben ezen a ponton megjelenne egy jótündér vagy egy rőzsehordó öregasszony - ez utóbbi persze teljesen valószerűtlen, mert köztudott, hogy az állatkertek területén tilos a fagyűjtés.
Persze megalkudhatunk egy madárban: a Hétszínű Hollóban. Kivételesen ritka madár. Nagyon kevesen látták eddig, és azok sem tudták hova tenni.
Szóval a Hétszínű Holló leszállt a pingvinünk karámjának egy műjég-sziklájára, és abban a pillanatban tova is röppent, mert tartani szerette volna a statisztikáját. (Mármint, hogy nagyon kevesen látták eddig, és azok sem tudták hova tenni.) Persze a fontos pillanatokban fontos szereplők tekintete találkozik. A pingvin pedig rájött, hogy nem véletlenül mondják azt az állatkerti idegenvezetők, hogy a pingvin nem tud repülni.
Na, fantasztikus-mese szál kilőve. A pingvin felnézett a papírból, vetett rám egy szemrehányó pillantást (statisztikailag jó hosszút), és beballagott a kifutóba az ápolójához, hogy megvitassa vele a problémáját.
Az ápoló értetlenül állt a helyzet előtt. Jól értett a pingvinek nyelvén, de lélektanból bevallottan arcra kapta a kettest.
- Holnapra kitalálok neked valamit, kicsi pingvinem - nyugtatta.
De semmi nem jutott eszébe - ahogy az lenni szokott. Akárhogy törte a fejét, nem talált megoldást, de ennek ellenére nem idegeskedett. Este felé azért elkezdett izzadni a tenyere. Vacsoránál észre is vette az anyukája, hogy valami nincs rendben.
- Fiam, úgy nézel ki, mint akit aggaszt valami. Nem akarsz róla beszélni?
- Jaj, anyukám, ki fogsz nevetni. Az egyik pingvinem rájött, hogy nem jó neki pingvinként. Ki akarja magát próbálni.
Megszólalt ekkor mellette az öccse.
- Ha próbára akarja tenni magát, jöjjön el régésznek. Az nem passzol egy pingvinhez, tanulni is kell rendesen, de az ásótól se ijedjen meg, ott rendesen bizonyíthat!
Azért állította ezt olyan határozottan, mert ő maga régész volt. A báty elgondolkozott ezen. Végülis, ha megy neki, jól van, ha nem, akkor belátja, hogy ott a helye a medencében. Meg is beszélték az öccsével, hogy protekcióval besegítik az egyetemre.
Másnap nagy volt az öröm! A kis pingvin nem tudott hova lenni boldogságában. Az ápoló öccse eljött érte minden nap, bevitte a könyvtárba, had okosodjon addig, amíg elkezdődik a félév. Délben vett neki halas szendvicset, vagy kiugrottak a közeli sushi bárba ebédelni. A pingvinnek nagyon tetszett ez a fajta élet, alig várta, hogy elkezdődjön a tanév.
Az persze nem indult zökkenőmentesen. Ismerjük a régészeket: vagy májelégtelenségben halnak meg, vagy részegen beleesnek egy gödörbe ásatáson és a nyakukat szegik. Pingvinünk azért igyekezett józan maradni. Nehéz volt beilleszkednie a társaságba, de azért elfogadták. Nevét Ping de Vin-re változtatta, ami szerinte sokkal jobban hangzott, mint a 27. sz. pingvin. Mások szerint is, még ha nem árulkodott nagy kreativitásról.
Sajátos neve azonban nem e miatt terjedt el történész és régész körökben. Híresen jó tanuló vált belőle, igaz, az ásó és a csákány lett a kebelbarátja. Az, hogy pingvin volt, a tavaszi félévben már csak annak tűnt fel, aki nem járt se egyetemre, se kocsmába. Így törtnét, hogy amikor gyakorlatra osztották be a hallgatókat, őt a neve (és kitűnő jegyei) miatt Kínába küldték. Megköszönte az eddigi segítséget az ápolójának és az öccsének, becsomagolt és elrepült.