Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy Királylány. Apja könyvelő volt, anyja harsány. A két szülő útjai elég hamar elváltak egymástól, ám furábbnál-furább párok és párcserék után mindketten meglelték az ideális mostohaszülőt a Lány számára.
A Hercegnő a Jobbik fővárosában nevelkedett süldőlány koráig, de a líceumot már a szomszédos királyság székhelyén végezte. Itt is hamar megszervezte udvartartását, amelyet a kívülállók csak a Bandának hívtak. Ez látszólag egy demokratikus közösség volt, ám valójában a Királylány irányította. Boldogan teltek ebben a közösségben napjai. Reggel kávé, átvágás a virágokkal teli parkon, beviharzás a líceumba, rágyújtás, társadalmi élet, órákkal tagolva. Esténként néha egy kis italozgatás. A film-színház-muzsika-irodalom újdonságai. Néha beleszeretett egy-egy lovagba, aki az apja lehetett volna.
Az egyetemi stúdiumokat már a birodalom székhelyén végezte. Az elején itt is körülbelül azt csinálta, mint gimnazista korában, csak még jobban kitágultak a határok. Most már nem kellett eljátszania a nagyvárosi, liberális értelmiségit, szép lassan azzá is vált. Film-színház-muzsika újdonságai, most már saját szemével látva, egyre több pia,és korban is már hozzáillőbb partnerek. Már csak kétszer olyan idősek voltak, mint ő. Szép, ámde haszontalan okfejtések a világ dolgairól.
Néha átrándult egy messzi királyságba is, meglátogatni anyját. Egy fél évet töltött is ebben a királyságban, de nem tetszett neki.
Egyszer csak nagy változások következtek be az életében. Leszokott a dohányzásról, és generációváltás következett be szerelmi életében: megtalálta élete párját, egy jámbor, ámde szeretnivaló és víg vitéz személyében. Mert ahogy maga mondta: hiába minden ész, vagyon, humor vagy érdem, semmi nem ér annyit, mint egy fiatal, feszes fenék, amiről a szúnyog is lepattan.
Telt-múlt az idő, és a két fiatal elhatározta, hogy összebútorozik. El is hívták ismerőseiket, hogy segítsenek nekik ebben. Minden rendben is ment, az új kastély szép lassan megtelt berendezési-és használati tárgyakkal. Már csak egy szekrénysor maradt. Fehér, pozdorja szekrénysor volt, műanyag aranyozásokkal az ajtókon. Ezt próbálták megmozdítani, de sehogy sem sikerült, hiába tolták-vonták, sőt egyszer csak kinyílt a bárszerkény ajtaja (hisz mi más is lehetne egy szekrénysor szája) és hammm! bekapta egyiküket. Na, ennek már a fele sem volt tréfa. Jöttek hercegek, grófok, vitézek, nagykalapú tótok, válogatott cigánylegények a világ minden részéről, de egyikük sem tudta még egy arasznyit sem megmozdítani a szekrénysort.
Egyszer csak arra sétált egy ősz szakállú koldus, aki megállt a rettenetes bútor előtt, és így szólt:
-Ez ellen a pokolfajzat ellen nem használ semmi, csak a Csodálatos Műbútorasztalos. Őt kell elhívni Kőbányáról.
El is szalajtottak érte. Épp reggelijét fogyasztotta: abárolt szalonnát fehér kenyérrel és cseresznyepaprikával. A Mester magára kapta csodatévő szerszámövét, és már indult is megvívni az ádáz bútorral.
Mikor odaért, megállt a szekrénysor előtt, 1-2 percet gondolkodott, majd előkapta csillagcsavarhúzóját, és kimondva a varázsigét: -Baszd meg a herőccet! - darabjaira szedte a bútort, így már gyerekjáték volt felvinni.
A Csodálatos Műbútorasztalost gazdagon megjutalmazták, a két fiatal pedig boldogan élhetett új otthonában, míg... De ez már a jövő meséje.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
1 megjegyzés:
Megjegyzés küldése