Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy Leány. Takaros kis menyecske volt, ellátva minden jóval: okos volt, bájos, számos külhoni nyelv ismerője. Emellett kedves, vices és az emberek is leborultak a konyhaművészete előtt. Szóval nem volt, aki ne szerethette volna. Kivéve, gimnáziumi matematika-fizika-ábrázoló geometria tanárát. A gimnáziumi évek alatt sokat sanyargatta a lányt, ám mivel a középfokú oktatás csak négy évig tart, ezért a ballagás után a gonosz satrafa elvesztette minden hatalmát. A ballagás, mint az átok megtörésének eszköze.
Annak rendje és módja szerint a Leány egyetemre ment. Mint fiatal, kiváncsi, mindenre nyitott elmét, lenyűgözte, néha megrémítette és időnként elszomorította a Tudás Átadásának Szentélye. Ahogy egy nap épp egy padnál üldögélt az egyetem épületében és Allen Königsbergtől olvasta Az ipari forradalom hatása a XIX. századi sírfeliratokra című zseniális és érdekfeszítő tanumányt, egyszer csak odalépett hozzá egy dalia. Jóképű volt, hanyagul elegáns, nem sugárzott róla a szabados viselkedés és az önálló gondolatok teljes hiánya2. Szóba elegyedtek, kiderült, hogy a fiú már többször látta a lányt, amint éppen Nietzsche-vel a szatyorban3 elhaladt előtte. A fiúról kiderült, hogy kincstártudomány és atyafiság szakos. Emellett anyanyelvének és a hegedűnek is mestere.
Szép románc kerekedett ebből a találkozásból, bejártak számos országot, megörvendeztetve ama országok lakóit jelenlétükkel. Mert nincs is szebb, mint két ember látványa, akik szeretik egymást. Ennél szebb talán csak a harcsapaprikás túrós csuszával.
Egy reggel, miután megvették kedvenc péksüteményüket a szokásos helyen, egyszer csak lecsapott az égből egy griffmadár, és elragadta a lányt. Benedekmester, mint minden a világ dolgaiban járatos férfiú, egyből tudta, hogy ez csak a gonosz műve lehet. Ugyanis köztudomású, hogy minden matematika szakos tanárnak, (sőt sok esetben a fizika és a kémia szakosoknak is), van egy griffmadaruk a szertárban. Közvetlenül az ikozaéder mellett.
Fel is kerekedett, hogy megkeresse szerelmét, és megvívjon a gonosz boszorkával. Az útra magával vitte Schrödinger macskáját, akit még az Év fiatal kincstárnoka versenyen nyert, és persze varázsszavú hegedűjét sem hagyhatta otthon. Hamarosan el is érkezett a nagymultú Peskovics Aladár Nehézgépipari Szakközépiskolához, ahol hajdanában a Leány tanult kovács-vasesztergályos tagozaton. A portán viszonylag lassan jutott át, mert meg kellett hallgatnia a portásnak, Holecskó Gábornak – akit mindenki csak Főnökdzsínek hívott – azon történeteit, melyek a szeszgyárban történtek meg vele. Végül is elérte a második emeleti matematika szertárt. Alapjában véve békés természetű legény volt, de mivel már régi vágya volt, hogy berúgjon egy ajtót, így is cselekedett. Ott is taláta (épp a III.C dolgozatait javította), a Leányt, és persze Alekszandr Danyilovics Alekszandrovot (ismertebb nevén: Szását), a griffmadarat.
ráuszította Schrödinger macskáját, aki a dobozban eltöltött idő alatt minden halálfélelmét elveszítette. Küzdelem közben nem kért és nem adott kegyelmet, így a harcnak hamar vége is lett, és Minden Tanárok Leggonoszabbika holtan rogyott össze. Benedekmester pedig eközben elővette hegedűjét, és ekezdett játszani. Annyira elbűvölte a fenevadat, hogy gyerekjáték volt elszökniük.
A két fiatal ezután továbbra is boldogan élt, míg meg nem haltak.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
1Kitalált karakter, egy péntek este eredménye. Ő mindenki osztályfőnöke.
2Boris Vian: Venyigeszú és plankton
3Garaczi László valamelyik Lemúr-könyvében van egy ilyen mondat.
2 megjegyzés:
Köszönöm! :)))))))
Szívesen. :)
Megjegyzés küldése