Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy leány. Egyszerű leány volt, semmiféle kékvér nem csörgedezett az ereiben. Egy faluban élt, ahol reggelente keveredett a hideg, a füst és a köd. Egyszer csak gondolt egyet, és elindult a közeli városba, szerencsét próbálni.
Volt ő abban a városban minden, csak akasztott ember nem: mosogatólány, felszolgáló, masamód, mosónő, szobalány. Szorgalmas és dolgos leány volt, ám a bér mindenhol annyira volt épp elég, hogy fel ne kopjon az álla. Ahogyan üldögél épp magában, egyszer csak megszólítja egy puccos dáma:
-Te, leány! Fiatal vagy, erős és egészséges, szegődj el hozzám!
-És mi lenne a dolgom?
-Férfiakat kéne szórakoztatnod.
-Szóval menjek el egy rosszhírű házba?
-Férjhez is mehetsz egy faragatlan tuskóhoz, az is ugyanazt fogja veled tenni, mint ezek a férfiak, és még nyomorban, megaláztatásban is kell majd élni. Én jómódot ígérek neked, emberhez méltó életet, és ki tudja, talán a kiemelkedés lehetőségét is.
A lány igen el is volt keseredve, tudta azt is, hogy alapjában véve igaza van az asszonyságnak, és mivel mint minden nőt, vonzotta is a kurtizánná válás gondolata, rá is állt a dologra.
Madame Hortense - mert így hívták a nőt - meg is tanított neki mindent: testének helyes ápolását, hogy hogyan társalogjon elmésen az itáliai reneszánsztól a politikáig mindenről, hogy hogyan szerezzen örömet egy férfinak, és persze magának is.
Hamarosan el is jött az idő, hogy fogadhassa az első kuncsaftot. Egy gazdag gabonakereskedő volt, világosbarna teveszőr kabátban és fekete kalapban. Jó kiállású férfi volt, akinek kezén ott díszelgett a jeggyűrű.
-Üdvözöllek, uram! Mi az, amihez kedved lenne? Mivel szórakoztathatnálak?
-Üdvözletem, kisasszony! Frissen megözvegyült férfi vagyok, a jeggyűrűt még mindig nem tudtam lehúzni az ujjamról. Egy kis gyógyírt keresek a karjaidban. Felejtesd el velem egy-két órára elhnyt nejemet, hogy aztán emléke még szebben, ámde szívemnek könnyebb módon tündökölhessen.
A lány tudta, mire van a gabonakereskedőnek szüksége. Sütött neki egy tepsi nagy csokidarabos brownie-t, és elkezdett mesélni. Elmesélte, hogy milyen lett volna a férfi és neje élete a továbbiakban. Mesélt a boldog évekről, amiket együtt töltöttek volna, a három gyermekről, akiket felnevelnek, az együtt töltött időskorról. Mesélt a kísértésekről, az elkerülhetetlenül is bekövetkező házassági krízisekről, és a végén megkérdezte, hogy mi lenne, ha fordítva történt volna, és a férfi hal meg előbb. A gabonakereskedő belátta, jobb így, hogy nem szeretett nejének kellett elviselnie a másik elvesztésének kínját. Meg persze a brownie is módfelett ízlett neki. Olyan megnyugvással tért haza, amelyet semmilyen gyönyör vagy érzékiség nem adhatott volna meg neki.
A következő kuncsaft egy ifjú volt. Lángoló üstökű költő, aki szexuális tapasztalatszerzésre vágyott, és persze vonzotta a bordélyok világa is, mely nem egy írónak szolgált ideiglenes lakhelyéül.
A lány tudta, mire van az ifjúnak szüksége. Könnyű kelmékbe öltözött, és egész éjjel táncolt a fiúnak. Eltáncolta neki, milyen is lesz az élete. Eltáncolta az írás szenvedélyét és a szenvedést, amit okoz. Eltáncolta a sikereket, amiket el fog érni. Eltáncolta a nők hadát, akik a karjaiba fognak omlani, és eltáncolta azt az egyet is aki hű társa lesz. Nem volt éppen egy könnyű feladat, de még a Nobel-díj bizottságot is sikerült eltáncolnia. A költő olyan eksztatikus állapotban tért haza, amelyet semmiféle gyönyör vagy érzékiség nem adhatott volna meg neki.
A fiatal tolnok nem maradt sokáig távol, összeadta magát a műintézmény egyik jeles kéjhölgyével, Vastag Bertával, és délelőttönként az egyik hátsó szobában írogatta műveit. Kell jobb hely az alkotásra, mint egy bordély nappal?
A harmadik kuncsaft egy jóképű dalia volt. Hossz háborúból tért meg, ahol rengeteg szenvedést és halált látott. A lány egyből tudta, mire van a katonának szüksége.Vannak olyan helyzetek, amikor a szavak vagy a tánc mit sem érnek. Odalépett hozzá, mutatóujját a férfi ajkaira tette, jelezvén, hogy ne szóljon egy szót se. Levetkőztette, megfürdette, aztán szerelmeskedtek. A dalia olyan boldog állapotban tért haza, amit csak a gyönyör és az érzékiség adhatott meg neki.
A vitéz aztán a következő este megszöktette a lányt, ellovagoltak egy messzi-messzi királyságba, ott nyitottak egy roncstelepet, és boldogan éltek, míg meg nem haltak.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése