Az Írónk önkéntes száműzetésben élt a félemeleten, egy apró szobácskában, amelyben csak egyetlen asztal állt egy székkel, egy doboz cigivel, gyufával, egy hamutartóval, egy írógéppel, egy tollal és rengeteg tiszta papírral. Alacsony, kopaszodó emberke volt, halántékán csillogva gyöngyöző izzadtságcseppekkel, az asztalához láncolva. A rokongyerekek hoztak neki néha enni és inni, lerakták a tálcát az asztal szabad csücskére, majd tisztes távolságban megálltak, megilletődve nézték, hogy eszik. Többnyire kenyeret evett szalonnával és hagymával, sört ivott rá, délelőtt és délután egy-egy kávét. Ha végzett, a gyerekek elvitték a tálcát. Miközben evett, a gyerekek elcsacsogták neki mindenféle bolondériájukat, csínyeiket, pletykákat, ő erre hümmögött, majd hirtelen rájuk dörrentett, mire azok visítva kiszaladtak.
Benyitottam. Éppen kifelé bámult a szoba egyetlen ablakán a távoli égre, keze az írógépen, a pillanatra várt. Egy visszafojtott perc után leengedte a kezét és rám nézett. Dörrentett. Szánakozva néztem. Nevettünk. Én széles mosollyal, ő ügyetlenül: évekkel ezelőtt átharapta a saját nyelvét, mikor rájött a végső kérdésre és lelkesen el akarta újságolni nekem. Nyelvbotlás volt, ahogy írta később a memoárjaiban. Halála után Anyám 25 aranysújtásos kötetben adta ki életművét. Leültem volna mellé, de nem volt hova, feszengve álldogáltam hát.
- Terhes vagyok - megemelte a szemöldökét.
- Nem tudom kitől - köhintett.
- A tegnapi bulin történt - megcsóválta a fejét.
- Részegek voltunk - hangtalanul nevetett.
- Nagy szimpatikus fiú volt - legyintett kezével. Ez azt is jelentette, hogy "ugyan már", de azt is, hogy "fejezd be".
- Elég? - rágyújtott, bólintott. Sokáig néztük egymást: ő hátradőlve szívta a cigarettáját, elfújva a füstöt, én kinyitottam az ablakot, majd az ajtófélfának támaszkodtam. Hirtelen felült, elnyomta a cigarettáját, kezével sürgetően intett, tűnjek el. Második intés: ablak maradhat. Harmadik: az ajtót ne felejtsem el becsukni. Miközben behúztam magam után, hallottam, hogy gyors, egyenletes ütemben pötyög az írógépén, gondolkodás nélkül, mint akinek a fejében van az egész élet. (Tényleg így volt, ez halála után kiderült, amikor Anyám felnyittatta a koponyáját.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése