2013. május 5., vasárnap
2013. február 10., vasárnap
Six Nations 2013, 2. round
Skócia-Olaszország 34-10
Célok: Visser, Scott, Hogg, Lamont ill. Zanni
Jutalomrúgások: Laidlaw (4) ill. Burton
Büntetők: Laidlaw (2) ill. Orquera
Ha azt írtam múlt héten, hogy Olaszország megtalálta a
fly-halfját, akkor vissza kell vonnom ezt az állításomat. Orquera pocsékul
játszott, a skótok pedig annyira megijedhettek attól, hogy övék lehet a
fakanál, hogy bónuszponttal felérő különbséggel verték az olaszokat.
Franciaország-Wales 6-16
Cél: North (WAL)
Jutalomrúgás: Halfpenny (WAL)
Büntetők: Michalak (2) ill. Halfpenny (3)
George North 73. percben szerzett gyönyörű céljával a
walesiek eldöntötték a sokáig döntetlenre álló találkozót, ezzel 8 meccses
vereségi sorozatuknak vetve véget. A franciák már két vereséggel az utolsó
helyen állnak, köszönhetően annak, hogy a szövetségi kapitányuk még mindig nem
találja az ideális csapat összeállítást és a TOP 14-ben játszó számtalan
idegenlégiósnak is szerepe lehet a gyenge szereplésben.
Írország-Anglia 6-12
Büntetők: O’Gara (2) ill. Farrell (4)
A szinte tökéletesen védekező Anglia Owen Farrell négy
büntetőjével megverte az első félidőben Johhny Sextont és Simon Zebot is
elveszítő ír válogatottat, ezzel nagy lépést téve a torna megnyerése felé.
Folytatás két hét
múlva
2013. február 3., vasárnap
Six Nations 2013, 1. forduló
Wales-Írország
22-30
Célok: Mitchell, Halfpenny,
Cuthbert ill. O'Driscoll, Healy, Zebo
Jutalomrúgások: Halfpenny (2) ill.
Sexton (3)
Büntetők: Halfpenny ill. Sexton (3)
Írország az első félidőben
feltörölte Wales-szel a padlót, a második félidő elején már 3-30 volt az állás,
és hiába játszott Wales fantasztikusan a második félidőben és szerzett 19
pontot, nem tudott fordítani. Megjegyzés: Leigh Halfpenny (aki megérne egy
hungaro-mémet Félpénzes néven) egyre izmosabb és egyre nagyobb darab. Ha így
folytatja, ő lesz az első első pillér/sarkazó, aki büntetőt rúg. :-)
Anglia-Skócia 38-18
Célok: Parling, Care, Ashton,
Twelvetrees ill. Maitland, Hogg
Jutalomrúgások: Farrell (3) ill.
Laidlaw
Büntetők: Farrell (4) ill. Laidlaw
(2)
Bár az első célt Skócia szerezte,
az angolok hamar fordítottak. Az új sztár, Launchbury (az angolok imádják a
második sorosokat, biztos még Martin Johnson idejéből maradt ez nekik) célját
érvénytelenítették, sortársa, Parling azért szerzett egyet, mint ahogy az újonc
Billy Twelvetrees is.
Olaszország-Franciaország 23-18
Célok: Castrogiovanni, Parisse ill.
Picamoles, Fall
Jutalomrúgások:Orquera (2) ill. Michalak
Büntetők: Orquera ill. Michalak (2)
Drop-rúgások: Orquera, Burton ITA
A hétvége legnagyobb meglepetése, az olaszok 3 éven belül
másodjára verik meg a franciákat, akik addig-addig ringatták magukat abba a
hitbe, hogy csak megnyerik a meccset, míg késő lett. Úgy tűnik, az olaszok megtalálták
Orquera személyében a megfelelő embert a fly-half posztra, és így még nagyobb
dolgokat is elérhetnek.
2012. december 19., szerda
2012. december 18., kedd
Kicsit fura kedvem van még mindig. Úgy érzem magam, mintha a rosszkedv cápái körbekerítettek volna, és fel akarnának falni. Néha sikerül is belém marniuk, de alapjában megvan hozzá a lelkierőm, hogy távol tartsam őket.Mint már mondtam, valószínű, a kissé felborult bioritmusom és a hirtelen rám szakadt nagy szabadidő ennek az okai. Szóval el kell magamat foglalni, valami hasznossal, ami lehetőleg kellemes is, meg újra el kell kezdeni mozogni. Szükségem lesz mind mentális mind fizikai erőre és állóképességre, mert a következő év nem ígérkezik könnyűnek családunk egyik tagja számára is. Szóval bízz magadban és tartsd szárazon a humorérzéked! :D
2012. december 17., hétfő
Ma egy kicsit elkedvetlenedtem, valószínűleg a rossz idő és a kicsit felborult bioritmusom (most, hogy nem kell már bejárnom a Kállayba, akkor fekszem és akkor kelek, amikor akarok) miatt. Megvettem ma Gyurka bácsi önéletrajzának harmadik kötetét, mostanában úgyis megint egyre aktuálisabbnak érzem a diktatúra és az egyén konfliktusát, arról meg többet és jobban kevesen írtak Faludynál. Meg amúgy is 70%-kal le volt értékelve. :-)
Valóban elég morózus hangulatom lehetett, mert a Bajazzókat hallgattam, miközben olvastam a Pokol tornácánt. Előtte meg a Lohengrint, amelyben a főhős hattyúvá változik, mert egy nő annyit énekel neki. :D
Valóban elég morózus hangulatom lehetett, mert a Bajazzókat hallgattam, miközben olvastam a Pokol tornácánt. Előtte meg a Lohengrint, amelyben a főhős hattyúvá változik, mert egy nő annyit énekel neki. :D
2012. november 27., kedd
Mese LIV.
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy leány. Takaros fehércseléd volt, avatott ismerője jó néhány ínycsiklandozó receptnek és még több frivol táncnak.
Élte megszokott életét, egy kerti törpe-gondozóban volt harmadik számú orrfestő, sütött-főzött, takarított, néha klubokban modern tánczenére ropta, és próbálta elkerülni, hogy édesanyja férjhez adja különböző kérőkhöz, különösen egy igen jó partyhoz, egy agronómushoz.
Történt egyszer, hogy a Papnövelde utcában sétálgatott, rálépett egy csatornafedőre, amely, hipp-hopp megfordult, és a leány a csatornában találta magát. Nem igazán tudta, mit is kell ilyenkor tennie, hisz egy újlipóciai nem igen szokott a föld alatt mászkálni. A metrózást leszámítva, de mostanában amúgy is inkább drótszamárral közlekedett inkább. Találomra elindult egy irányba. Egyszer csak a kanálisban megpillantott egy patkányt. Elég kis patkány volt és a lányt megpillantva két lábra állt.
- Mit akarsz te lány, itt ahol a bölcsész se jár? – kérdezte a kis rágcsáló a megszeppent kis bukszát.
- Honnan tudod, hogy bölcsész vagyok? – kérdezett vissza az, miután összeszedte a bátorságát.
- Ilyen sálszerkezettel nem lehetsz más. – felelte fölényesen a patkányka.
- Egyszer csak itt találtam magam és nem tudom, hogyan szabadulhatnék ki innen.
- Menj tovább ebben a csatornában, és a végén találkozni fogsz Yorulával, ő mindennek tudója, majd ő megmondja, mit kell tenned.
A lány megköszönte a jó tanácsot és tovább ment. Az út csak egy paraszthajszálnyival volt kellemesebb, mint Andrzej Wajda második filmjének hangulata. El is érte a csatorna végét, de ott csak egy nagy halom rongyot talált. Nagyon elszontyolodott, hogy az az aranyos kis patkányka így rászedte, amikor a halom rongy megmozdult.
- Mit akarsz te lány, itt ahol egy jótét lélek se jár? – kérdezte a ruhakupac a megszeppent kis bukszát.
- Honnan tudod, hogy jótét lélek vagyok? – kérdezett vissza az, miután összeszedte minden bátorságát.
- Yorula mindent tud. Különben is: az látszik valakin, ha jótét lélek. Meg az is, ha kell neki egy pofon.
- Egyszer csak itt találtam magam, és nem tudom, hogyan szabadulhatnék ki innen.
- Megmondhatnám neked, nem véletlenül kerültél ide. A gonosz Elesha elragadta a Lenti világ hercegét, Kankalint. Csak egy jótét lélek tudja kiszabadítani őt. Ha megteszed, akkor elárulom, hogyan szabadulhatsz innét.
- Nem hercegnőket szoktak elragadni? – értetlenkedett a lány.
- Régebben, de hát az emancipáció itt is megtette hatását.
- És én mit tudnék tenni? – kérdezte végül a lány.
- Yorula mindent tud, de nem mindent árul el. Neked magadnak kell rájönnöd, hogy hogyan tudod kiszabadítani Kankalint. – és e szavakkal a rongykupac visszanyerte eredeti formáját.
A lány törte erősen a fejét, de nem jutott eszébe semmi értelmes. Közben, hogy elfoglalja magát, kifűzte egyik cipőfűzőjét, és a körülötte lévő söröskupakokból és egyéb kisebb szemetekből készített egy nyakláncot. Miután ezzel végzett, zsebre dugta a láncot, és mit volt mit tenni, továbbindult. Yorula persze azt sem mondta meg, merre találja Eleshát. Ahhoz képest, hogy mindent tud, elég kevés dolgot oszt meg másokkal. Tisztára, mint egy egyetemi professzor. Ahogy ment-mendegélt, egyszer csak megpillantott egy szerzetest. Innen gondolta, hogy valószínűleg a Ferenciek tere alatt van.
- Mit akarsz te lány, itt ahol a lutheránus se jár? – kérdezte a csuhás a már egyáltalán nem megszeppent kis bukszát.
- Honnan tudod…? Á, hagyjad, biztos munkaköri kötelességed, hogy tudj ilyeneket. Ellenreformáció, inkvizíció meg a többi mókás dolog, amiket unaloműzésként csináltatok. – legyintett a lány, majd így folytatta: - Eleshát keresem, hogy kiszabadíthassam Kankalint.
- Akkor bizony jó helyen jársz. Ha egyenesen mész, akkor a csatorna végén megtalálod az odvát. De vigyázz, mert az út közepén ott állnak a Csatorna Szirénéi, akik elbájolhatnak énekükkel.
- Milyen ésszerű ez a csatornahálózat! Mindig csak előre. – jegyezte meg a lány.
- Hát igen. A XIX. században még tudtak építkezni. – mondta a szerzetes távolba meredő tekintettel, majd elballagott.
A lány hamarosan el is érte a csatorna közepét, ahol megpillantotta a Sziréneket. Azok bele is fogtak koloratúr-szoprán énekükbe:
- Gay-Lussac, Boyle-Mariotte, Einstein-Podolski-Rosen – dalolták fizikai és kémiai tételek nevét, de ez a lányra egyáltalán nem hatott, ezért rájuk sem hederítve továbbment.
Hamarosan el is érte a csatorna végét, ahol csak egy nagy kupac ürüléket pillantott meg, ami mellett ki volt kötve a királyfi. Az ürülék egyszer csak testet öltött, mert Elesha szargólem volt.
- Mit akarsz te lány, itt ahol egy lélek se jár? – kérdezte az elszánt kis bukszát, akinek egyszerre csak világosság gyúlt elméjében.
- Ajándékot hoztam neked, hatalmas Elesha. Egy nyakláncot.
- Szeretem az ajándékokat! – csapkodta össze kezeit a gólem. – Add csak ide!
A leány odaadta a nyakláncot a szörnynek, aki fel is vette azt vastag nyakára. A láncból egy pillanat alatt kígyó lett, ami megfojtotta a szörnyeteget.
A lány kiszabadította Kankalint és együtt visszamentek Yorulához. Útközben rájöttek, hogy igen jól összeillenek, szeretik egymást és tudják tolerálni egymás hibáit is. Meg persze kompromisszumra készek voltak mindketten. De ez már egy másik történet.
Mikor Yorulához értek, a leány így szólt:
- Varázslónő! Megszabadítottam Kankalint, aki viszont rabul ejtette a szívemet. Már nem is akarok elmenni innen.
- Hercegnőm, hisz már így kell hogy hívjalak! Megkapod tőlem azt, amit egyetlen teremtmény sem az Lenti és a Fenti Világban. Dokhasz, a Lenti Világ kovácsa készít neked egy kardot, amelyet ha beleszúrsz egy falba, vagy a földbe, megnyílik egy átjáró a két Világ között.
- Köszönöm neked, Yorula! Honnan tudtad, hogy én vagyok a megfelelő személy, és tudni fogom, mit kell tennem? Ja, persze! Te mindent tudó vagy!
- Igazából nem tudtam, csak reménykedtem. Én sem tudok mindent, de kell a marketing. – kacsintott egyet Yorula.
Dokhasz, a Lenti Világ kovácsa kovácsolt is a lánynak egy kardot. – Vér, vas, tűz és veríték vegyítéke egy ilyen kard - mosolygott a lányra a nagydarab, szakállas, csupa szív férfi.
A lány és Kankalin hamarosan összeházasodtak,és amikor főhősnőnk nyugalomra vagy levegőváltozásra vágyott, beledugta a kardot egy falba és elment nyaralni a Szabadföld útra, ahol a Demszky se jár.
Hogy a lány kereshetett volna egy másik csatornafedőt és egyszerűen kimászhatott volna? De akkor hogy lett volna ebből mese?
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
Élte megszokott életét, egy kerti törpe-gondozóban volt harmadik számú orrfestő, sütött-főzött, takarított, néha klubokban modern tánczenére ropta, és próbálta elkerülni, hogy édesanyja férjhez adja különböző kérőkhöz, különösen egy igen jó partyhoz, egy agronómushoz.
Történt egyszer, hogy a Papnövelde utcában sétálgatott, rálépett egy csatornafedőre, amely, hipp-hopp megfordult, és a leány a csatornában találta magát. Nem igazán tudta, mit is kell ilyenkor tennie, hisz egy újlipóciai nem igen szokott a föld alatt mászkálni. A metrózást leszámítva, de mostanában amúgy is inkább drótszamárral közlekedett inkább. Találomra elindult egy irányba. Egyszer csak a kanálisban megpillantott egy patkányt. Elég kis patkány volt és a lányt megpillantva két lábra állt.
- Mit akarsz te lány, itt ahol a bölcsész se jár? – kérdezte a kis rágcsáló a megszeppent kis bukszát.
- Honnan tudod, hogy bölcsész vagyok? – kérdezett vissza az, miután összeszedte a bátorságát.
- Ilyen sálszerkezettel nem lehetsz más. – felelte fölényesen a patkányka.
- Egyszer csak itt találtam magam és nem tudom, hogyan szabadulhatnék ki innen.
- Menj tovább ebben a csatornában, és a végén találkozni fogsz Yorulával, ő mindennek tudója, majd ő megmondja, mit kell tenned.
A lány megköszönte a jó tanácsot és tovább ment. Az út csak egy paraszthajszálnyival volt kellemesebb, mint Andrzej Wajda második filmjének hangulata. El is érte a csatorna végét, de ott csak egy nagy halom rongyot talált. Nagyon elszontyolodott, hogy az az aranyos kis patkányka így rászedte, amikor a halom rongy megmozdult.
- Mit akarsz te lány, itt ahol egy jótét lélek se jár? – kérdezte a ruhakupac a megszeppent kis bukszát.
- Honnan tudod, hogy jótét lélek vagyok? – kérdezett vissza az, miután összeszedte minden bátorságát.
- Yorula mindent tud. Különben is: az látszik valakin, ha jótét lélek. Meg az is, ha kell neki egy pofon.
- Egyszer csak itt találtam magam, és nem tudom, hogyan szabadulhatnék ki innen.
- Megmondhatnám neked, nem véletlenül kerültél ide. A gonosz Elesha elragadta a Lenti világ hercegét, Kankalint. Csak egy jótét lélek tudja kiszabadítani őt. Ha megteszed, akkor elárulom, hogyan szabadulhatsz innét.
- Nem hercegnőket szoktak elragadni? – értetlenkedett a lány.
- Régebben, de hát az emancipáció itt is megtette hatását.
- És én mit tudnék tenni? – kérdezte végül a lány.
- Yorula mindent tud, de nem mindent árul el. Neked magadnak kell rájönnöd, hogy hogyan tudod kiszabadítani Kankalint. – és e szavakkal a rongykupac visszanyerte eredeti formáját.
A lány törte erősen a fejét, de nem jutott eszébe semmi értelmes. Közben, hogy elfoglalja magát, kifűzte egyik cipőfűzőjét, és a körülötte lévő söröskupakokból és egyéb kisebb szemetekből készített egy nyakláncot. Miután ezzel végzett, zsebre dugta a láncot, és mit volt mit tenni, továbbindult. Yorula persze azt sem mondta meg, merre találja Eleshát. Ahhoz képest, hogy mindent tud, elég kevés dolgot oszt meg másokkal. Tisztára, mint egy egyetemi professzor. Ahogy ment-mendegélt, egyszer csak megpillantott egy szerzetest. Innen gondolta, hogy valószínűleg a Ferenciek tere alatt van.
- Mit akarsz te lány, itt ahol a lutheránus se jár? – kérdezte a csuhás a már egyáltalán nem megszeppent kis bukszát.
- Honnan tudod…? Á, hagyjad, biztos munkaköri kötelességed, hogy tudj ilyeneket. Ellenreformáció, inkvizíció meg a többi mókás dolog, amiket unaloműzésként csináltatok. – legyintett a lány, majd így folytatta: - Eleshát keresem, hogy kiszabadíthassam Kankalint.
- Akkor bizony jó helyen jársz. Ha egyenesen mész, akkor a csatorna végén megtalálod az odvát. De vigyázz, mert az út közepén ott állnak a Csatorna Szirénéi, akik elbájolhatnak énekükkel.
- Milyen ésszerű ez a csatornahálózat! Mindig csak előre. – jegyezte meg a lány.
- Hát igen. A XIX. században még tudtak építkezni. – mondta a szerzetes távolba meredő tekintettel, majd elballagott.
A lány hamarosan el is érte a csatorna közepét, ahol megpillantotta a Sziréneket. Azok bele is fogtak koloratúr-szoprán énekükbe:
- Gay-Lussac, Boyle-Mariotte, Einstein-Podolski-Rosen – dalolták fizikai és kémiai tételek nevét, de ez a lányra egyáltalán nem hatott, ezért rájuk sem hederítve továbbment.
Hamarosan el is érte a csatorna végét, ahol csak egy nagy kupac ürüléket pillantott meg, ami mellett ki volt kötve a királyfi. Az ürülék egyszer csak testet öltött, mert Elesha szargólem volt.
- Mit akarsz te lány, itt ahol egy lélek se jár? – kérdezte az elszánt kis bukszát, akinek egyszerre csak világosság gyúlt elméjében.
- Ajándékot hoztam neked, hatalmas Elesha. Egy nyakláncot.
- Szeretem az ajándékokat! – csapkodta össze kezeit a gólem. – Add csak ide!
A leány odaadta a nyakláncot a szörnynek, aki fel is vette azt vastag nyakára. A láncból egy pillanat alatt kígyó lett, ami megfojtotta a szörnyeteget.
A lány kiszabadította Kankalint és együtt visszamentek Yorulához. Útközben rájöttek, hogy igen jól összeillenek, szeretik egymást és tudják tolerálni egymás hibáit is. Meg persze kompromisszumra készek voltak mindketten. De ez már egy másik történet.
Mikor Yorulához értek, a leány így szólt:
- Varázslónő! Megszabadítottam Kankalint, aki viszont rabul ejtette a szívemet. Már nem is akarok elmenni innen.
- Hercegnőm, hisz már így kell hogy hívjalak! Megkapod tőlem azt, amit egyetlen teremtmény sem az Lenti és a Fenti Világban. Dokhasz, a Lenti Világ kovácsa készít neked egy kardot, amelyet ha beleszúrsz egy falba, vagy a földbe, megnyílik egy átjáró a két Világ között.
- Köszönöm neked, Yorula! Honnan tudtad, hogy én vagyok a megfelelő személy, és tudni fogom, mit kell tennem? Ja, persze! Te mindent tudó vagy!
- Igazából nem tudtam, csak reménykedtem. Én sem tudok mindent, de kell a marketing. – kacsintott egyet Yorula.
Dokhasz, a Lenti Világ kovácsa kovácsolt is a lánynak egy kardot. – Vér, vas, tűz és veríték vegyítéke egy ilyen kard - mosolygott a lányra a nagydarab, szakállas, csupa szív férfi.
A lány és Kankalin hamarosan összeházasodtak,és amikor főhősnőnk nyugalomra vagy levegőváltozásra vágyott, beledugta a kardot egy falba és elment nyaralni a Szabadföld útra, ahol a Demszky se jár.
Hogy a lány kereshetett volna egy másik csatornafedőt és egyszerűen kimászhatott volna? De akkor hogy lett volna ebből mese?
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
2012. november 9., péntek
Csábítás mesterfokon
Ha felénk jársz, ugorj fel a Kállayba, egy kávéra. Nem lesz más rajtam, csak egy kukulla. :D
2012. november 3., szombat
2012. szeptember 28., péntek
2012. szeptember 23., vasárnap
2012. szeptember 9., vasárnap
Megjegyzés a Zjazdhoz
Kerekperecevőnek igaza volt: Tinódi minden percét élvezte volna ennek az útnak. :-)
Wzjazd Kuruców
Megint Jarosławba vezetett utunk, hogy elvigyük onnan az ott lévő Rákóczi-kiállítás 19 roll-lap állványát Bukowina Tatrzańskába, ahol a IV. Zjazd Rodu Kuruców-ot rendezték. Péntek hajnalban indultunk a múzeum elől, ahol például megtudtam, hogy a Csaló köz nevű nyíregyi utca azért kapta ezt a nevet, mert ott laktak a városatyák. :-) Az út igen jó hangulatban telt, többek között sofőrünk meggyanúsította az egyik történész srácot, hogy egy falunapon a Johnny és a Gyémántokra táncolt, ami már csak azért sem lehet igaz, mert a trió valódi neve a Jolly és a Románcok, de nekem a johnny-s változat jobban tetszik, lehet, mesébe is belerakom. :-) Jarosławban a szokásos program volt: összeszedtük a roll-lap állványokat, megebédeltünk, megmutattuk a vajai igazgatónak a jarosławi múzeumot, ahol többek között Rákóczi bonyolította pásztoróráit Sienawska grófnővel. Utána szokás szerint a Corleone: sör, veszett kutya. Elég gáz, hogy egy kárpátaljai knajpa maradt az utolsó törzshelyem, ahol a csapos kezet fog velem és csak annyit kérdez: mennyit? :D Vacsora, utána tárgyaltunk apámmal egy lengyel gittegylet a "Lövész" Lövészegylet vajdasági vezetőivel. Lehet, csinálnak valami közös jamboree-t a Vitézi Renddel. Vacsora után még egy kis Corleone. Este még sétálgattam a templomkertben, de most nem töltött el annyira a szakralitás, mint máskor.
Szombaton reggeli után elindultunk Bukowina Tatrzańskába. A kárpátaljai vajdaságból át a kislengyelbe, egyre ismerősebb tájak. Meg is érkeztünk Bukowinába, a helyi Dom Ludowyba. Ott felállítottuk a roll-lap állványokat, majd kaptunk egy kis kaját. Itt kezdődött kalandom a górál nyelvjárással. Nem akarok mélyen belemenni, legyen elég annyi, hogy számomra nagyon vicces volt. Hamarosan megérkezett vendéglátónk, Andrzej Kuruc. Igazi, jó kedélyű, cserzett arcú górál fickó volt, állandóan cigarettával a szájában, aki öt nyelv (lengyel, górál, szlovák, magyar, német) szavait keverte beszédében. Gyakori mondata volt: Kicsi business, ale privat. A kicsi businessről csak annyit, hogy egyszerre 200 vendéget tudnak fogadni, 4 ágyas, fürdőszobás szobákban. Van egy sípálya, van hozzá még egy gyakorló pálya, 200 teljes felszerelést lehet kölcsönözni. 2 hójáró, 2 hóágyú, hóeke, traktor, kocsma, 18 ember dolgozik a téli időszakban. Lehet grillezni is és jövőre lesz egy úszómedence is. :-) A közelben van egy bolt is, amiben egy elképesztően gyönyörű fekete hajú buksza a boltos. Már őérte megéri elmenni oda. Este még jött egy kuruc hagyományőrző csoport Egerből, együtt elköltöttük vacsoránkat, az igen paprikás bigost. Itt az egyik vendégház oldala:http://podhale24.pl/aktualnosci/artykul/20624/Kurucowie__kiedys_uciekinierzy_teraz_sa_u_siebie_Miedzynarodowy_Zjazd_Kurucow_zdjecia.html
Vasárnap szépen felöltöztünk és elmentünk a Zjazdra. Drága jó apám és Attila a közvetlen főnököm tartott egy jó kis előadást majd az egriek tartottak egy elég gyenge bemutatót, amit mi persze végigröhögtünk. Néhány kép a Zjazdról:http://podhale24.pl/aktualnosci/artykul/20624/Kurucowie__kiedys_uciekinierzy_teraz_sa_u_siebie_Miedzynarodowy_Zjazd_Kurucow_zdjecia.html Itt egy olyan helyre kis szőke (Andrzej Kuruc menye) és vörös bukszát láttam, amivel már ki is jött a górál Charlie Angyalai. :-) A délután egyetlen említésre méltó eseménye az volt, hogy a meny elment biciklizni. :-) Maga Białka Tatrzańska, ahol laktunk, nagyon szép és csendes tátrai falu volt, ajánlom mindenkinek, aki pihenni vágyik.
Vasárnap reggel a reggeli savanyú káposzta leves volt, oldalassal. Kicsit zorall volt ilyen korai időpontban, de finom volt. Átmentünk még Zakopanéba, vettünk csokis szilvát, karamellát, ribizlit, oscypeket, nyilat, barit, mézet, żurawinát. Szlovákiában még megálltunk Késmárkon, megnéztük a Thököly-várat, de csak az udvart, mert ebédszünet volt, meg akartuk nézni a sírját, de az evangélikus templom is zárva volt, ebédszünet miatt. Apám ekkor felidegesítette magát, azon is, hogy nem látja belülről egyiket se, de főként az nem fért a fejébe, hogy valakinek eszébe jut az, hogy egy múzeumot vagy emlékhelyet bezár olyan elfogadhatatlan indokkal, mint az ebédszünet. :D Tokajban még szokás szerint ettünk egy halászlevet a Lebujban, majd húztunk haza (by Apám).
Szombaton reggeli után elindultunk Bukowina Tatrzańskába. A kárpátaljai vajdaságból át a kislengyelbe, egyre ismerősebb tájak. Meg is érkeztünk Bukowinába, a helyi Dom Ludowyba. Ott felállítottuk a roll-lap állványokat, majd kaptunk egy kis kaját. Itt kezdődött kalandom a górál nyelvjárással. Nem akarok mélyen belemenni, legyen elég annyi, hogy számomra nagyon vicces volt. Hamarosan megérkezett vendéglátónk, Andrzej Kuruc. Igazi, jó kedélyű, cserzett arcú górál fickó volt, állandóan cigarettával a szájában, aki öt nyelv (lengyel, górál, szlovák, magyar, német) szavait keverte beszédében. Gyakori mondata volt: Kicsi business, ale privat. A kicsi businessről csak annyit, hogy egyszerre 200 vendéget tudnak fogadni, 4 ágyas, fürdőszobás szobákban. Van egy sípálya, van hozzá még egy gyakorló pálya, 200 teljes felszerelést lehet kölcsönözni. 2 hójáró, 2 hóágyú, hóeke, traktor, kocsma, 18 ember dolgozik a téli időszakban. Lehet grillezni is és jövőre lesz egy úszómedence is. :-) A közelben van egy bolt is, amiben egy elképesztően gyönyörű fekete hajú buksza a boltos. Már őérte megéri elmenni oda. Este még jött egy kuruc hagyományőrző csoport Egerből, együtt elköltöttük vacsoránkat, az igen paprikás bigost. Itt az egyik vendégház oldala:http://podhale24.pl/aktualnosci/artykul/20624/Kurucowie__kiedys_uciekinierzy_teraz_sa_u_siebie_Miedzynarodowy_Zjazd_Kurucow_zdjecia.html
Vasárnap szépen felöltöztünk és elmentünk a Zjazdra. Drága jó apám és Attila a közvetlen főnököm tartott egy jó kis előadást majd az egriek tartottak egy elég gyenge bemutatót, amit mi persze végigröhögtünk. Néhány kép a Zjazdról:http://podhale24.pl/aktualnosci/artykul/20624/Kurucowie__kiedys_uciekinierzy_teraz_sa_u_siebie_Miedzynarodowy_Zjazd_Kurucow_zdjecia.html Itt egy olyan helyre kis szőke (Andrzej Kuruc menye) és vörös bukszát láttam, amivel már ki is jött a górál Charlie Angyalai. :-) A délután egyetlen említésre méltó eseménye az volt, hogy a meny elment biciklizni. :-) Maga Białka Tatrzańska, ahol laktunk, nagyon szép és csendes tátrai falu volt, ajánlom mindenkinek, aki pihenni vágyik.
Vasárnap reggel a reggeli savanyú káposzta leves volt, oldalassal. Kicsit zorall volt ilyen korai időpontban, de finom volt. Átmentünk még Zakopanéba, vettünk csokis szilvát, karamellát, ribizlit, oscypeket, nyilat, barit, mézet, żurawinát. Szlovákiában még megálltunk Késmárkon, megnéztük a Thököly-várat, de csak az udvart, mert ebédszünet volt, meg akartuk nézni a sírját, de az evangélikus templom is zárva volt, ebédszünet miatt. Apám ekkor felidegesítette magát, azon is, hogy nem látja belülről egyiket se, de főként az nem fért a fejébe, hogy valakinek eszébe jut az, hogy egy múzeumot vagy emlékhelyet bezár olyan elfogadhatatlan indokkal, mint az ebédszünet. :D Tokajban még szokás szerint ettünk egy halászlevet a Lebujban, majd húztunk haza (by Apám).
2012. szeptember 7., péntek
2012. augusztus 26., vasárnap
Születésnapi ajándék by Czarna
Van egy fickó, aki kicsit fura. Szokatlan jelenség, de ez nem külső vonás. Összességében majdnem tökéletes.
Kezdjük a külsővel. Alakja egy görög istené (Dionüszosz is isten volt – B), és hogy mást ne is említsünk, bizony az angol flotta legnagyobb árboca is fogpiszkálónak tűnik az áldása mellett. Sok nő álmodozik róla, ahogyan kockákkal dörzsölgeti pompás-formás testét. Sok férfi is megnézi magának, néha hangosan mondják ki, hogy „tudnák alá pakolni” Erre ő a „mit lesel te b*zi” mondattal felel. De elég ebből, haladjunk.
Elképesztően intelligens, olvasott, művelt (Szenes Iván csak a jéghegy csúcsa), spontán szellemes, jólelkű, segítőkész, mindig lehet rá számítani. Főleg akkor, ha látszik valakin, hogy kell neki egy pofon. Persze ad akkor is, ha nincs rá szükség. Ez is csak a bőkezűségét bizonyítja. Hallod, mindig van pecsétje. Tényleg mindig. És kiváló humora van.
Egy gond van csak, de ez egy szülinapi „mesébe” nem fér bele. Sokan szeretjük, igazából! Persze főleg a káprázatos külseje miatt és imádjuk, mikor kapunk egy maflást. Nincs min csodálkozni, akinek a vidéki man volt a kedvenc játéka gyerekkorában, na meg persze az őrületes bringagép, attól mást nem várhatunk. De ez így még mindig nem mese …
Nem számít, a lényeg, hogy isten éltessen sokáig és nagyon boldog születésnapot! Ha nem tetszik ez az iromány kedves János, akko’ b*szd meg!
Sok puszi és boldog születésnapot!
Kezdjük a külsővel. Alakja egy görög istené (Dionüszosz is isten volt – B), és hogy mást ne is említsünk, bizony az angol flotta legnagyobb árboca is fogpiszkálónak tűnik az áldása mellett. Sok nő álmodozik róla, ahogyan kockákkal dörzsölgeti pompás-formás testét. Sok férfi is megnézi magának, néha hangosan mondják ki, hogy „tudnák alá pakolni” Erre ő a „mit lesel te b*zi” mondattal felel. De elég ebből, haladjunk.
Elképesztően intelligens, olvasott, művelt (Szenes Iván csak a jéghegy csúcsa), spontán szellemes, jólelkű, segítőkész, mindig lehet rá számítani. Főleg akkor, ha látszik valakin, hogy kell neki egy pofon. Persze ad akkor is, ha nincs rá szükség. Ez is csak a bőkezűségét bizonyítja. Hallod, mindig van pecsétje. Tényleg mindig. És kiváló humora van.
Egy gond van csak, de ez egy szülinapi „mesébe” nem fér bele. Sokan szeretjük, igazából! Persze főleg a káprázatos külseje miatt és imádjuk, mikor kapunk egy maflást. Nincs min csodálkozni, akinek a vidéki man volt a kedvenc játéka gyerekkorában, na meg persze az őrületes bringagép, attól mást nem várhatunk. De ez így még mindig nem mese …
Nem számít, a lényeg, hogy isten éltessen sokáig és nagyon boldog születésnapot! Ha nem tetszik ez az iromány kedves János, akko’ b*szd meg!
Sok puszi és boldog születésnapot!
2012. augusztus 22., szerda
Mese LIII.
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy lányka. Takaros kis fehércseléd volt: remekül mosott, főzött, takarított, kapált és tört kukoricát. Nyaranta aratóbálokban ropta a táncot, ősszel szüreti bálokban. Volt azonban egy dolog, amit nagyon kevesen tudtak róla: volt egy varázserejű fátyla, amelyet ha valakire ráterített, azzal azt hitetett el, amit akart. Egy idő után hősnőnk megunta a dolgos hétköznapokat falujábsn, bepakolt a tarisznyájába egy oldal szalonnát, egy kis hamuba sült pogácsát, és elindult ország-világ ellen.
Először egy nemesi udvarházhoz szegődött el. Az elején nagyon jól érezte magát az új környezetben, új barátai, ismerősei lettek, új élmények érték, felpezsdült az élete. Ám egyszer csak megérkezett a ház urának anyósa, aki hamarosan pokollá tette környezete életét. Öt láb magas, kétszáznegyven fontot nyomó szipirtyó volt, akinek szájüregében tizenkét fog csonkja rohadt. Haja olyan volt, mint egy madárfészek, lábai annyira tropára voltak menve, hogy még egy lépcsőfok megtétele is nehezére esett. Mesehősöktől szokatlan módon cukorbeteg volt és néha maga alá rondított. Ráadásul minden második szava káromkodás volt, a szolgáknak azt sem engedte meg, hogy szóljanak egymáshoz, vagy hogy igyanak egy pohár vizet. Egyházi ünnepek alatt is dolgoznia kellett mindenkinek. A rangban felette állókkal próbált mézesmázos lenni, de éktelen rikácsolása így is gyakorta megmérgezte az udvarház levegőjét. A lány tűrte-tűrte ezt egy darabig, ám amikor legkedvesebb barátnőjére a szipirtyó ráfogta, hogy ellopta legkedvesebb nyakláncát (amit fokozódó dementálódása miatt ő maga veszített el valahol), és a szolgálót egy mélységes-mély tömlöcbe vetették, betelt nála a pohár. Egy reggel fogta mágikus fátylát, és bement a szipirtyó hálószobájában, ahol öregség és emberi vizelet szaga terjengett.
- Mi a faszt akarsz, te pina? – rivallt rá a sötét lelkű vénasszony.
- Csak a reggeli teáját hoztam be. – lódította a lány, majd, mikor közelebb ért az ágyhoz, egyszer csak a szipirtyóra dobta a fátylat.
- Most pedig fogod magad, kimész ebből a szobából, lemész a lépcsőn, és örökre elhagyod ezt a kastélyt. Életed végéig a közeli erdőben fogsz élni. Megtehetném, hogy elveszem az életedet, de inkább csak mindörökre megszabadítom az emberi társadalmat tőled. – mondta ki ítéletét a lány.
A szipirtyó így is tett, élete végéig a közeli erdőben élt, messze elkerülve az emberek társaságát. A növényektől és gyökerektől, amikkel táplálkozott, még sok nyavalyája el is múlt.
A leány tovább indult, és legközelebb már a királyi palotába szegődött el. A királyt mindenki szerette, Igazságos volt, jóságos, adakozó, nem nyomorgatta népét felesleges háborúkkal, szomszédaival is igyekezett a békét fenntartani, ám ha országát megtámadták, vitéz módjára küzdött. Igazi, bölcs, öreg király volt, aki erősen hasonlított az idősödő Peter O’Toole-ra.
Történt egyszer, hogy a királyt szörnyű kór támadta meg. Messzi földről is érkeztek orvosok, de senki se tudta, megmondani, hogy mi is a király baja. Csak az tűnt egyre biztosabbnak, hogy halálán van. Iszonyatos kínokat élt át minden nap. Mikor már látszott, nem lehet semmit sem tenni életének megmentéséért, a lány kijátszva az őrséget (volt pecsétje) a király ágyához lépett, és ráborította a fátylat.
- Uram, királyom! Képzeld azt, hogy egy virágos réten sétálsz, kart a karba öltve rég elhunyt hitveseddel. Kellemes tavaszi nap van, a napsugarak apró csókokat hintenek bőrötökre. A mező szélén felültök egy pegazusra és elrepültök. Eközben tested békésen elszunnyad és nem is kelsz fel többé. – suttogta szavait a király fülébe. Persze a lány jól tudta, elég nyálas ez így, de akaratlanul kibújtak belőle életének azon szakaszának álmodozásai, amikor gondolatait a tündérmesék-lányregények-Backstreet Boys (különösen Kevin) hármas (hát, nem egy Jascsák-Steinitz-Podhola fedezetsor, pláne nem egy Einstein-Podolski-Rosen-paradoxon) határozták meg.
A király el is szenderedett, és nem is kelt fel többet. A primogenitúra szerint
legidősebb fia lett az uralkodó. Igen ám, de a fiatal király még nőtlen volt! Márpedig egy király királynő nélkül, olyan, mint a hírneves bajszos dalnok kérdés nélkül! Jöttek messze földről, nem, most nem az orvosok, hanem a királylányok, hercegkisasszonyok, bárók és grófok leányai. Ám a fiatal uralkodónak egyik se kellett. Neki a formás kis szobalány tetszett, ám mégsem veheti el a pórnép egyik gyermekét. A lánynak is felettébb tetszett a magas, izmos és igen kedves koronás fő, de hát reménye se volt, hogy egy uralkodó hitvese legyen. Természetesen eszébe jutott a fátyol, hogy azzal esetleg elbűvölhetné a királyt. Gondolkodott azon, hogy elhiteti vele, hogy ő Szenes Iván, ám mivel csak azt az egy sort ismerte a neves dalszerző munkásságából, hogy: „Milliók fogják énekelni ezt a dalomat” és mivel sejtette, hogy egy fiatalember elcsábításának nem ez a legjobb módja, ezért erről az ötletéről hamar le is tett. Hosszas gondolkodás után rájött, hogy vannak olyan pillanatok az ember életében, amikor az elbájolás, az elkendőzés csak árthat, és ez is egy ilyen. Egy élete-egy halála, megvallja a királynak, mit is érez, és ha nem viszonozzák érzéseit, szedi a sátorfáját és elszegődik máshová, persze ha azon nyomban fejét nem veszik. Másnap reggel így is tett:
- Uram, királyom! Életem kezedbe ajánlom, bevallom: én halálosan beléd szerettem. Nem tudok és nem akarok az érzéseimmel harcolni. Vetesd inkább fejem, ha már elvenni nem tudsz.
- Szolgálóleány! Én is beléd szerettem, de mit is tudnánk tenni, nem lehetünk egymáséi. Persze, eldugott folyosók sarkaiban néha alaposan megcicerézhetnélek, de azt nem akarom. Mi legyen most?
- Felséges uram, lenne egy megoldás – szólt közbe halkan és udvariasan az udvari kamarás. – Országszerte ki kell dobolni, hogy a szolgálóleány rangrejtett nemesi származék. Aztán majd titokban adnánk valami kis birtokot a családnak, az erről szóló iratokat pedig ötven évre titkosítanánk.
- Hát persze, bölcs kamarásom! Mi is lehetne jobb elkendőző, mint a média nyilvánossága? – kiáltott fel, és így is tett.
Az esküvőt hamarosan megtartották, nagyúri pompával. Aztán titokban egy egyszerű kis botwinka-partyt is tartottak a volt szolgálótársak és a lány családjának részvételével. Persze előtte mindenkitől elvették a mobiltelefonokat.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
Először egy nemesi udvarházhoz szegődött el. Az elején nagyon jól érezte magát az új környezetben, új barátai, ismerősei lettek, új élmények érték, felpezsdült az élete. Ám egyszer csak megérkezett a ház urának anyósa, aki hamarosan pokollá tette környezete életét. Öt láb magas, kétszáznegyven fontot nyomó szipirtyó volt, akinek szájüregében tizenkét fog csonkja rohadt. Haja olyan volt, mint egy madárfészek, lábai annyira tropára voltak menve, hogy még egy lépcsőfok megtétele is nehezére esett. Mesehősöktől szokatlan módon cukorbeteg volt és néha maga alá rondított. Ráadásul minden második szava káromkodás volt, a szolgáknak azt sem engedte meg, hogy szóljanak egymáshoz, vagy hogy igyanak egy pohár vizet. Egyházi ünnepek alatt is dolgoznia kellett mindenkinek. A rangban felette állókkal próbált mézesmázos lenni, de éktelen rikácsolása így is gyakorta megmérgezte az udvarház levegőjét. A lány tűrte-tűrte ezt egy darabig, ám amikor legkedvesebb barátnőjére a szipirtyó ráfogta, hogy ellopta legkedvesebb nyakláncát (amit fokozódó dementálódása miatt ő maga veszített el valahol), és a szolgálót egy mélységes-mély tömlöcbe vetették, betelt nála a pohár. Egy reggel fogta mágikus fátylát, és bement a szipirtyó hálószobájában, ahol öregség és emberi vizelet szaga terjengett.
- Mi a faszt akarsz, te pina? – rivallt rá a sötét lelkű vénasszony.
- Csak a reggeli teáját hoztam be. – lódította a lány, majd, mikor közelebb ért az ágyhoz, egyszer csak a szipirtyóra dobta a fátylat.
- Most pedig fogod magad, kimész ebből a szobából, lemész a lépcsőn, és örökre elhagyod ezt a kastélyt. Életed végéig a közeli erdőben fogsz élni. Megtehetném, hogy elveszem az életedet, de inkább csak mindörökre megszabadítom az emberi társadalmat tőled. – mondta ki ítéletét a lány.
A szipirtyó így is tett, élete végéig a közeli erdőben élt, messze elkerülve az emberek társaságát. A növényektől és gyökerektől, amikkel táplálkozott, még sok nyavalyája el is múlt.
A leány tovább indult, és legközelebb már a királyi palotába szegődött el. A királyt mindenki szerette, Igazságos volt, jóságos, adakozó, nem nyomorgatta népét felesleges háborúkkal, szomszédaival is igyekezett a békét fenntartani, ám ha országát megtámadták, vitéz módjára küzdött. Igazi, bölcs, öreg király volt, aki erősen hasonlított az idősödő Peter O’Toole-ra.
Történt egyszer, hogy a királyt szörnyű kór támadta meg. Messzi földről is érkeztek orvosok, de senki se tudta, megmondani, hogy mi is a király baja. Csak az tűnt egyre biztosabbnak, hogy halálán van. Iszonyatos kínokat élt át minden nap. Mikor már látszott, nem lehet semmit sem tenni életének megmentéséért, a lány kijátszva az őrséget (volt pecsétje) a király ágyához lépett, és ráborította a fátylat.
- Uram, királyom! Képzeld azt, hogy egy virágos réten sétálsz, kart a karba öltve rég elhunyt hitveseddel. Kellemes tavaszi nap van, a napsugarak apró csókokat hintenek bőrötökre. A mező szélén felültök egy pegazusra és elrepültök. Eközben tested békésen elszunnyad és nem is kelsz fel többé. – suttogta szavait a király fülébe. Persze a lány jól tudta, elég nyálas ez így, de akaratlanul kibújtak belőle életének azon szakaszának álmodozásai, amikor gondolatait a tündérmesék-lányregények-Backstreet Boys (különösen Kevin) hármas (hát, nem egy Jascsák-Steinitz-Podhola fedezetsor, pláne nem egy Einstein-Podolski-Rosen-paradoxon) határozták meg.
A király el is szenderedett, és nem is kelt fel többet. A primogenitúra szerint
legidősebb fia lett az uralkodó. Igen ám, de a fiatal király még nőtlen volt! Márpedig egy király királynő nélkül, olyan, mint a hírneves bajszos dalnok kérdés nélkül! Jöttek messze földről, nem, most nem az orvosok, hanem a királylányok, hercegkisasszonyok, bárók és grófok leányai. Ám a fiatal uralkodónak egyik se kellett. Neki a formás kis szobalány tetszett, ám mégsem veheti el a pórnép egyik gyermekét. A lánynak is felettébb tetszett a magas, izmos és igen kedves koronás fő, de hát reménye se volt, hogy egy uralkodó hitvese legyen. Természetesen eszébe jutott a fátyol, hogy azzal esetleg elbűvölhetné a királyt. Gondolkodott azon, hogy elhiteti vele, hogy ő Szenes Iván, ám mivel csak azt az egy sort ismerte a neves dalszerző munkásságából, hogy: „Milliók fogják énekelni ezt a dalomat” és mivel sejtette, hogy egy fiatalember elcsábításának nem ez a legjobb módja, ezért erről az ötletéről hamar le is tett. Hosszas gondolkodás után rájött, hogy vannak olyan pillanatok az ember életében, amikor az elbájolás, az elkendőzés csak árthat, és ez is egy ilyen. Egy élete-egy halála, megvallja a királynak, mit is érez, és ha nem viszonozzák érzéseit, szedi a sátorfáját és elszegődik máshová, persze ha azon nyomban fejét nem veszik. Másnap reggel így is tett:
- Uram, királyom! Életem kezedbe ajánlom, bevallom: én halálosan beléd szerettem. Nem tudok és nem akarok az érzéseimmel harcolni. Vetesd inkább fejem, ha már elvenni nem tudsz.
- Szolgálóleány! Én is beléd szerettem, de mit is tudnánk tenni, nem lehetünk egymáséi. Persze, eldugott folyosók sarkaiban néha alaposan megcicerézhetnélek, de azt nem akarom. Mi legyen most?
- Felséges uram, lenne egy megoldás – szólt közbe halkan és udvariasan az udvari kamarás. – Országszerte ki kell dobolni, hogy a szolgálóleány rangrejtett nemesi származék. Aztán majd titokban adnánk valami kis birtokot a családnak, az erről szóló iratokat pedig ötven évre titkosítanánk.
- Hát persze, bölcs kamarásom! Mi is lehetne jobb elkendőző, mint a média nyilvánossága? – kiáltott fel, és így is tett.
Az esküvőt hamarosan megtartották, nagyúri pompával. Aztán titokban egy egyszerű kis botwinka-partyt is tartottak a volt szolgálótársak és a lány családjának részvételével. Persze előtte mindenkitől elvették a mobiltelefonokat.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!
Idézetek mesékből IX.
Kristóf hozzám fordult: - Messze-messze az üveghegyeken túl - kezdte mesélősen -, a hét tengeren, a kilenc sivatagon, a tizenkét mocsáron is túl, élt egy ember. Kilépett a házából egy reggelen, nagyot nyújtózott, körülnézett és azt mondta: - Hú, de kurva messze lakok én...
Nevettünk.
Ő meg elment Venezuelába.
(Békés Pál: Messze)
Nevettünk.
Ő meg elment Venezuelába.
(Békés Pál: Messze)
2012. augusztus 20., hétfő
Mese LII.
Mesének jó, de nagyon Benejános. Most képzeld csak el, hogy kezdődne: egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy pingvin. A Rio de Janeiro állatkertjének 27. számú pingvinjeként tengette mindennapjait: reggeli a korán érkező turisták előtt, aztán ebédig lement néhány iskolás csoport meg egyetemi szakszeminárium, délben ebéd (magányosan, mert ki megy ebédidőben állatkertbe?), délután megint turisták, állatkerti idegenvezetés, amikor megint meghallgathatta, miket szeret enni, mikor van a párzási időszaka, és hogy fogságban mennyi ideig él. (Ez utolsó kettőt különös örömmel hallgatta.) Este vacsi az utolsó látogatókkal, sötétedéskor takarodó. És a másnap is ugyanúgy kezdődött, mint az aznap.
A Te mesédben ezen a ponton megjelenne egy jótündér vagy egy rőzsehordó öregasszony - ez utóbbi persze teljesen valószerűtlen, mert köztudott, hogy az állatkertek területén tilos a fagyűjtés.
Persze megalkudhatunk egy madárban: a Hétszínű Hollóban. Kivételesen ritka madár. Nagyon kevesen látták eddig, és azok sem tudták hova tenni.
Szóval a Hétszínű Holló leszállt a pingvinünk karámjának egy műjég-sziklájára, és abban a pillanatban tova is röppent, mert tartani szerette volna a statisztikáját. (Mármint, hogy nagyon kevesen látták eddig, és azok sem tudták hova tenni.) Persze a fontos pillanatokban fontos szereplők tekintete találkozik. A pingvin pedig rájött, hogy nem véletlenül mondják azt az állatkerti idegenvezetők, hogy a pingvin nem tud repülni.
Na, fantasztikus-mese szál kilőve. A pingvin felnézett a papírból, vetett rám egy szemrehányó pillantást (statisztikailag jó hosszút), és beballagott a kifutóba az ápolójához, hogy megvitassa vele a problémáját.
Az ápoló értetlenül állt a helyzet előtt. Jól értett a pingvinek nyelvén, de lélektanból bevallottan arcra kapta a kettest.
- Holnapra kitalálok neked valamit, kicsi pingvinem - nyugtatta.
De semmi nem jutott eszébe - ahogy az lenni szokott. Akárhogy törte a fejét, nem talált megoldást, de ennek ellenére nem idegeskedett. Este felé azért elkezdett izzadni a tenyere. Vacsoránál észre is vette az anyukája, hogy valami nincs rendben.
- Fiam, úgy nézel ki, mint akit aggaszt valami. Nem akarsz róla beszélni?
- Jaj, anyukám, ki fogsz nevetni. Az egyik pingvinem rájött, hogy nem jó neki pingvinként. Ki akarja magát próbálni.
Megszólalt ekkor mellette az öccse.
- Ha próbára akarja tenni magát, jöjjön el régésznek. Az nem passzol egy pingvinhez, tanulni is kell rendesen, de az ásótól se ijedjen meg, ott rendesen bizonyíthat!
Azért állította ezt olyan határozottan, mert ő maga régész volt. A báty elgondolkozott ezen. Végülis, ha megy neki, jól van, ha nem, akkor belátja, hogy ott a helye a medencében. Meg is beszélték az öccsével, hogy protekcióval besegítik az egyetemre.
Másnap nagy volt az öröm! A kis pingvin nem tudott hova lenni boldogságában. Az ápoló öccse eljött érte minden nap, bevitte a könyvtárba, had okosodjon addig, amíg elkezdődik a félév. Délben vett neki halas szendvicset, vagy kiugrottak a közeli sushi bárba ebédelni. A pingvinnek nagyon tetszett ez a fajta élet, alig várta, hogy elkezdődjön a tanév.
Az persze nem indult zökkenőmentesen. Ismerjük a régészeket: vagy májelégtelenségben halnak meg, vagy részegen beleesnek egy gödörbe ásatáson és a nyakukat szegik. Pingvinünk azért igyekezett józan maradni. Nehéz volt beilleszkednie a társaságba, de azért elfogadták. Nevét Ping de Vin-re változtatta, ami szerinte sokkal jobban hangzott, mint a 27. sz. pingvin. Mások szerint is, még ha nem árulkodott nagy kreativitásról.
Sajátos neve azonban nem e miatt terjedt el történész és régész körökben. Híresen jó tanuló vált belőle, igaz, az ásó és a csákány lett a kebelbarátja. Az, hogy pingvin volt, a tavaszi félévben már csak annak tűnt fel, aki nem járt se egyetemre, se kocsmába. Így törtnét, hogy amikor gyakorlatra osztották be a hallgatókat, őt a neve (és kitűnő jegyei) miatt Kínába küldték. Megköszönte az eddigi segítséget az ápolójának és az öccsének, becsomagolt és elrepült.
A Te mesédben ezen a ponton megjelenne egy jótündér vagy egy rőzsehordó öregasszony - ez utóbbi persze teljesen valószerűtlen, mert köztudott, hogy az állatkertek területén tilos a fagyűjtés.
Persze megalkudhatunk egy madárban: a Hétszínű Hollóban. Kivételesen ritka madár. Nagyon kevesen látták eddig, és azok sem tudták hova tenni.
Szóval a Hétszínű Holló leszállt a pingvinünk karámjának egy műjég-sziklájára, és abban a pillanatban tova is röppent, mert tartani szerette volna a statisztikáját. (Mármint, hogy nagyon kevesen látták eddig, és azok sem tudták hova tenni.) Persze a fontos pillanatokban fontos szereplők tekintete találkozik. A pingvin pedig rájött, hogy nem véletlenül mondják azt az állatkerti idegenvezetők, hogy a pingvin nem tud repülni.
Na, fantasztikus-mese szál kilőve. A pingvin felnézett a papírból, vetett rám egy szemrehányó pillantást (statisztikailag jó hosszút), és beballagott a kifutóba az ápolójához, hogy megvitassa vele a problémáját.
Az ápoló értetlenül állt a helyzet előtt. Jól értett a pingvinek nyelvén, de lélektanból bevallottan arcra kapta a kettest.
- Holnapra kitalálok neked valamit, kicsi pingvinem - nyugtatta.
De semmi nem jutott eszébe - ahogy az lenni szokott. Akárhogy törte a fejét, nem talált megoldást, de ennek ellenére nem idegeskedett. Este felé azért elkezdett izzadni a tenyere. Vacsoránál észre is vette az anyukája, hogy valami nincs rendben.
- Fiam, úgy nézel ki, mint akit aggaszt valami. Nem akarsz róla beszélni?
- Jaj, anyukám, ki fogsz nevetni. Az egyik pingvinem rájött, hogy nem jó neki pingvinként. Ki akarja magát próbálni.
Megszólalt ekkor mellette az öccse.
- Ha próbára akarja tenni magát, jöjjön el régésznek. Az nem passzol egy pingvinhez, tanulni is kell rendesen, de az ásótól se ijedjen meg, ott rendesen bizonyíthat!
Azért állította ezt olyan határozottan, mert ő maga régész volt. A báty elgondolkozott ezen. Végülis, ha megy neki, jól van, ha nem, akkor belátja, hogy ott a helye a medencében. Meg is beszélték az öccsével, hogy protekcióval besegítik az egyetemre.
Másnap nagy volt az öröm! A kis pingvin nem tudott hova lenni boldogságában. Az ápoló öccse eljött érte minden nap, bevitte a könyvtárba, had okosodjon addig, amíg elkezdődik a félév. Délben vett neki halas szendvicset, vagy kiugrottak a közeli sushi bárba ebédelni. A pingvinnek nagyon tetszett ez a fajta élet, alig várta, hogy elkezdődjön a tanév.
Az persze nem indult zökkenőmentesen. Ismerjük a régészeket: vagy májelégtelenségben halnak meg, vagy részegen beleesnek egy gödörbe ásatáson és a nyakukat szegik. Pingvinünk azért igyekezett józan maradni. Nehéz volt beilleszkednie a társaságba, de azért elfogadták. Nevét Ping de Vin-re változtatta, ami szerinte sokkal jobban hangzott, mint a 27. sz. pingvin. Mások szerint is, még ha nem árulkodott nagy kreativitásról.
Sajátos neve azonban nem e miatt terjedt el történész és régész körökben. Híresen jó tanuló vált belőle, igaz, az ásó és a csákány lett a kebelbarátja. Az, hogy pingvin volt, a tavaszi félévben már csak annak tűnt fel, aki nem járt se egyetemre, se kocsmába. Így törtnét, hogy amikor gyakorlatra osztották be a hallgatókat, őt a neve (és kitűnő jegyei) miatt Kínába küldték. Megköszönte az eddigi segítséget az ápolójának és az öccsének, becsomagolt és elrepült.
Kerekperecevő: Mesevázlat
Mesének jó, de nagyon Benejános. Most képzeld csak el, hogy kezdődne: egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy pingvin. A Rio de Janeiro állatkertjének 27. számú pingvinjeként tengette mindennapjait: reggeli a korán érkező turisták előtt, aztán ebédig lement néhány iskolás csoport meg egyetemi szakszeminárium, délben ebéd (magányosan, mert ki megy ebédidőben állatkertbe?), délután megint turisták, állatkerti idegenvezetés, amikor megint meghallgathatta, miket szeret enni, mikor van a párzási időszaka, és hogy fogságban mennyi ideig él. (Ez utolsó kettőt különös örömmel hallgatta.) Este vacsi az utolsó látogatókkal, sötétedéskor takarodó. És a másnap is ugyanúgy kezdődött, mint az aznap.
A Te mesédben ezen a ponton megjelenne egy jótündér vagy egy rőzsehordó öregasszony - ez utóbbi persze teljesen valószerűtlen, mert köztudott, hogy az állatkertek területén tilos a fagyűjtés.
Persze megalkudhatunk egy madárban: a Hétszínű Hollóban. Kivételesen ritka madár. Nagyon kevesen látták eddig, és azok sem tudták hova tenni.
Szóval a Hétszínű Holló leszállt a pingvinünk karámjának egy műjég-sziklájára, és abban a pillanatban tova is röppent, mert tartani szerette volna a statisztikáját. (Mármint, hogy nagyon kevesen látták eddig, és azok sem tudták hova tenni.) Persze a fontos pillanatokban fontos szereplők tekintete találkozik. A pingvin pedig rájött, hogy nem véletlenül mondják azt az állatkerti idegenvezetők, hogy a pingvin nem tud repülni.
Na, fantasztikus-mese szál kilőve. A pingvin felnézett a papírból, vetett rám egy szemrehányó pillantást (statisztikailag jó hosszút), és beballagott a kifutóba az ápolójához, hogy megvitassa vele a problémáját.
Az ápoló értetlenül állt a helyzet előtt. Jól értett a pingvinek nyelvén, de lélektanból bevallottan arcra kapta a kettest.
- Holnapra kitalálok neked valamit, kicsi pingvinem - nyugtatta.
De semmi nem jutott eszébe - ahogy az lenni szokott. Akárhogy törte a fejét, nem talált megoldást, de ennek ellenére nem idegeskedett. Este felé azért elkezdett izzadni a tenyere. Vacsoránál észre is vette az anyukája, hogy valami nincs rendben.
- Fiam, úgy nézel ki, mint akit aggaszt valami. Nem akarsz róla beszélni?
- Jaj, anyukám, ki fogsz nevetni. Az egyik pingvinem rájött, hogy nem jó neki pingvinként. Ki akarja magát próbálni.
Megszólalt ekkor mellette az öccse.
- Ha próbára akarja tenni magát, jöjjön el régésznek. Az nem passzol egy pingvinhez, tanulni is kell rendesen, de az ásótól se ijedjen meg, ott rendesen bizonyíthat!
Azért állította ezt olyan határozottan, mert ő maga régész volt. A báty elgondolkozott ezen. Végülis, ha megy neki, jól van, ha nem, akkor belátja, hogy ott a helye a medencében. Meg is beszélték az öccsével, hogy protekcióval besegítik az egyetemre.
Másnap nagy volt az öröm! A kis pingvin nem tudott hova lenni boldogságában. Az ápoló öccse eljött érte minden nap, bevitte a könyvtárba, had okosodjon addig, amíg elkezdődik a félév. Délben vett neki halas szendvicset, vagy kiugrottak a közeli sushi bárba ebédelni. A pingvinnek nagyon tetszett ez a fajta élet, alig várta, hogy elkezdődjön a tanév.
Az persze nem indult zökkenőmentesen. Ismerjük a régészeket: vagy májelégtelenségben halnak meg, vagy részegen beleesnek egy gödörbe ásatáson és a nyakukat szegik. Pingvinünk azért igyekezett józan maradni. Nehéz volt beilleszkednie a társaságba, de azért elfogadták. Nevét Ping de Vin-re változtatta, ami szerinte sokkal jobban hangzott, mint a 27. sz. pingvin. Mások szerint is, még ha nem árulkodott nagy kreativitásról.
Sajátos neve azonban nem e miatt terjedt el történész és régész körökben. Híresen jó tanuló vált belőle, igaz, az ásó és a csákány lett a kebelbarátja. Az, hogy pingvin volt, a tavaszi félévben már csak annak tűnt fel, aki nem járt se egyetemre, se kocsmába. Így törtnét, hogy amikor gyakorlatra osztották be a hallgatókat, őt a neve (és kitűnő jegyei) miatt Kínába küldték. Megköszönte az eddigi segítséget az ápolójának és az öccsének, becsomagolt és elrepült.
A Te mesédben ezen a ponton megjelenne egy jótündér vagy egy rőzsehordó öregasszony - ez utóbbi persze teljesen valószerűtlen, mert köztudott, hogy az állatkertek területén tilos a fagyűjtés.
Persze megalkudhatunk egy madárban: a Hétszínű Hollóban. Kivételesen ritka madár. Nagyon kevesen látták eddig, és azok sem tudták hova tenni.
Szóval a Hétszínű Holló leszállt a pingvinünk karámjának egy műjég-sziklájára, és abban a pillanatban tova is röppent, mert tartani szerette volna a statisztikáját. (Mármint, hogy nagyon kevesen látták eddig, és azok sem tudták hova tenni.) Persze a fontos pillanatokban fontos szereplők tekintete találkozik. A pingvin pedig rájött, hogy nem véletlenül mondják azt az állatkerti idegenvezetők, hogy a pingvin nem tud repülni.
Na, fantasztikus-mese szál kilőve. A pingvin felnézett a papírból, vetett rám egy szemrehányó pillantást (statisztikailag jó hosszút), és beballagott a kifutóba az ápolójához, hogy megvitassa vele a problémáját.
Az ápoló értetlenül állt a helyzet előtt. Jól értett a pingvinek nyelvén, de lélektanból bevallottan arcra kapta a kettest.
- Holnapra kitalálok neked valamit, kicsi pingvinem - nyugtatta.
De semmi nem jutott eszébe - ahogy az lenni szokott. Akárhogy törte a fejét, nem talált megoldást, de ennek ellenére nem idegeskedett. Este felé azért elkezdett izzadni a tenyere. Vacsoránál észre is vette az anyukája, hogy valami nincs rendben.
- Fiam, úgy nézel ki, mint akit aggaszt valami. Nem akarsz róla beszélni?
- Jaj, anyukám, ki fogsz nevetni. Az egyik pingvinem rájött, hogy nem jó neki pingvinként. Ki akarja magát próbálni.
Megszólalt ekkor mellette az öccse.
- Ha próbára akarja tenni magát, jöjjön el régésznek. Az nem passzol egy pingvinhez, tanulni is kell rendesen, de az ásótól se ijedjen meg, ott rendesen bizonyíthat!
Azért állította ezt olyan határozottan, mert ő maga régész volt. A báty elgondolkozott ezen. Végülis, ha megy neki, jól van, ha nem, akkor belátja, hogy ott a helye a medencében. Meg is beszélték az öccsével, hogy protekcióval besegítik az egyetemre.
Másnap nagy volt az öröm! A kis pingvin nem tudott hova lenni boldogságában. Az ápoló öccse eljött érte minden nap, bevitte a könyvtárba, had okosodjon addig, amíg elkezdődik a félév. Délben vett neki halas szendvicset, vagy kiugrottak a közeli sushi bárba ebédelni. A pingvinnek nagyon tetszett ez a fajta élet, alig várta, hogy elkezdődjön a tanév.
Az persze nem indult zökkenőmentesen. Ismerjük a régészeket: vagy májelégtelenségben halnak meg, vagy részegen beleesnek egy gödörbe ásatáson és a nyakukat szegik. Pingvinünk azért igyekezett józan maradni. Nehéz volt beilleszkednie a társaságba, de azért elfogadták. Nevét Ping de Vin-re változtatta, ami szerinte sokkal jobban hangzott, mint a 27. sz. pingvin. Mások szerint is, még ha nem árulkodott nagy kreativitásról.
Sajátos neve azonban nem e miatt terjedt el történész és régész körökben. Híresen jó tanuló vált belőle, igaz, az ásó és a csákány lett a kebelbarátja. Az, hogy pingvin volt, a tavaszi félévben már csak annak tűnt fel, aki nem járt se egyetemre, se kocsmába. Így törtnét, hogy amikor gyakorlatra osztották be a hallgatókat, őt a neve (és kitűnő jegyei) miatt Kínába küldték. Megköszönte az eddigi segítséget az ápolójának és az öccsének, becsomagolt és elrepült.
Filmek, amelyeket túlértékelnek
Czarna: Kill Bill
Egyik Ikertestvérem: Mátrix; Félelem és reszketés Las Vegasban; Másnaposok
Én: Szarvasvadász; Tűz van, babám
Egyik Ikertestvérem: Mátrix; Félelem és reszketés Las Vegasban; Másnaposok
Én: Szarvasvadász; Tűz van, babám
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)