"Egy kopott üveggolyó vagyok, aki a sok játéktól elvesztette csillogását, megunt játék lett, kész arra, hogy kisfiúk lyukas zsebéből kipottyanjon, elguruljon, leessen egy csatornanyíláson, és soha senki meg ne találja."
Ez a legszomorúbb és a leggyönyörűbb mondat, amit az utóbbi időben olvastam. Tényleg. Talán minden művészet szenvedésből születik?{ Azért ne higyjünk vérbajosoknak minden fenntartás nélkül. "Süldő lányok, Nietzsche-vel a szatyorban, ezek aztán nem viccelnek."}
A Wapencia, azóta törölt 10 pontjában olyan dolgokat írtam le, amiket nem lett volna szabad. Bár mint minden blog, ez is a személyeségre törekszik, de nem hagyható figyelmen kívül, hogy ez alapvetően egy közösségnek van szánva. Na jó, legyünk őszinték: ez a blog egy embernek van szánva. Így pont ezt az egy embert nem kéne a legfájóbb pontján megszúrni. Még egyszer bocsánat.
Végezetül még 2 dolog: Anyám megint költözni akar. Igazából mindig költözni akar. De úgy néz ki, hogy erre még 2 évet várni kell.: -Két év. Azt még kibírom. Kibírtam apáddal 30 évet, ez a 2 már csekélység lesz!
Apámnak van egy olyan rögeszméje, hogy estére lennie kell a lakásban kenyérnek. Kiderült, hogy miért: ha valami a torkunkon akad az éj folyamán, legyen ami leviszi.
Azért mi sem vagyunk tiszta fialás.
Ja, és azt nem tudom, hogy szép vagyok-e vagy rusnya, de az biztos hogy, bazi okos és falábú.;-)
Legtöbbször pedig átlag alatti vagy feletti.
