Először is szögezzük le, nem szeretem ezt a szót, de mint cím, egész jól tükrözi, a blogban foglaltakat.
Újra a Lét elviselhetetlen könnyűségét olvasom Kunderától. Valamikor a XXI. század elején olvashattam, talán már itt laktunk, és halálosan szerelmes voltam Bohóba{ férfiak=halak}.
Mindenesetre akkor azért kevesebbet értettem belőle, mint most. De menő volt, hogy ilyeneket olvasok. Akkoriban azért öntetszelgőbb barom voltam, meg talán jobban hittem az írástudókban. Örülök, hogy azt a maszkot, amelyhez ez az egész önvilágámítás vezetett volna, nem vettem fel.
Az én életemben is vannak visszatérő dolgok. Ezek nagy része nem igazán tölt el örömmel, ki is kéne törni ebből az ördögi körforgásból. Hát ez még a jövő zenéje. Győzelem vagy halál?
A másik retrospektív élményem a Segítség, felnőttem című film volt. Régen a kissráccal tudtam azonosulni, most már inkább Tom Hanks-szel.
Ja, és Montyka kibírhatatlanul büdös mostanság.
