Ez most a kedvenc képem

Létem ha végleg lemerült...

Most beszélgettem Facebookon Léttel. Nagyon jól esett.

Ő volt az első lánybarátom, nulladikos korunkban még vittem neki Del Piero- és Ronaldo-posztert, aztán harmadikos korunkban, amikor mindketten magyar faktosak voltunk, lettünk igazi barátok. Beszélgettünk irodalomról (neve is innen származik: A Lét elviselhetetlen könnyűsége) , az élet fontos dolgairól (középiskolás fokon). Jókat cigiztünk és nevetgéltünk együtt. Ő már nem dohányzik, már én is egyre kevesebbet, de a nevetgélés megmaradt. 

Minden egyes beszélgetésünk, még ha online történik is, kicsit feltölt.

Egy ember, aki már akkor ismert, amikor még ha kimentem a strandra, az emberek Byron-idézeteket fröcsköltek a szemembe, aki tudja milyen hülye és bölcs, milyen tapló és kedves tudok lenni egyszerre.

Egy ember, aki szeret engem, és a legkisebb mértékben sem akar kihasználni. 

Egy ember, akit zavarbaejtően ismerek, és aki zavarbaejtően ismer.

Egy ember, akivel először kávéztam.

Egy ember, akivel először voltam Krakkóban.

Egy ember, akinek elsők között mondtam el, hogy tesóm férjhez ment.

Egy ember, aki meg tudja nekem adni azt, amire legnagyobb szükségem van: a vidámságot.

Egy ember, aki nélkül tényleg szegényebb lenne az életem.

Na, megyek én, összedobok egy dolgozatot a "gyerekeknek".