Stadionok

Régen szerettem már egy posztot arról, hogy milyen meccseken jártam, milyen stadionokat láttam eddig. Hogy most írom meg, annak három oka van:

- Múlt héten olvastam Gazdag József: Egy futballfüggő naplójából című könyvét. Ez a poszt ennek a zseniális könyvnek a kistestvére lenne. Egyébként olvassátok el Gazdag Jóska könyvét. Megéri. .-)

- Az elmúlt 3 hétben három meccsen is voltam, szóval friss emlékekkel is bővült a lista.

- Most, hogy az MLSZ (az elnökség összetételét lásd:http://vekengesek.blogspot.hu/2015/04/mai-szosszenetek.html) nem adta meg a Szparinak a licence-t, ezért úgy néz ki, hogy most már harmadosztályú meccsekre is járni fogok. Ha a Szpari a pályán esett volna ki, egy szavam nem lenne, de ezt a valódi indoklás nélküli döntést igazságtalannak tartom, és mélységesen elszomorít. Megint felteszem a kérdést: Ha ennyire fontos a labdarúgás a jelenlegi kormánynak, akkor miért bízza olyanokra, akik nem értenek hozzá?

A felsorolást azokkal a stadionokkal kezdeném, amiket kívülről láttam, de meccsen nem voltam bennük:

- a régi Nagyerdei Stadion

- a DVTK-stadion

- a Vasas-stadion

- a BVSC-stadion

- az Üllői úti Stadion

- a Grupama Aréna
- a Népstadion

- a marseille-i Vélodrome

- a Stamford Bridge

- a Wembley

- a Kennigton Oval

- a Wisła Kraków stadionja

- a Cracovia stadionja

- a varsói Nemzeti Stadion

- a Legia Warszawa stadionja

- a Polonia Warszawa stadionja

- a Stal Rzeszów stadionja

- a Resovia Rzeszów stadionja

- a Lechia Gdańsk stadionja

Amiket ezek közül kiemelnék: az Ilovszky Stadionba elmennék, mielőtt még felújítják, olyan igazi régi idők focija hangulata van. A Groupamát is megnézném, de a vénaszkennelés és az, hogy Kubatov a Fradi elnöke egy kissé elveszik ettől a kedvem. A Vélodrome mindig is tetszett a hullámos formáival, csak sajnos, mikor ott voltunk, éppen felújították, ezért nem tudtunk bemenni. A Stamford Bridge és a Wembley is gyönyörű stadionok, igazi szentélyei a focinak, remélem, egyszer még eljutok mind a kettőbe legalább egy meccsre. A Wisłának is nagyon szép stadionja van, egy Szent Háborúra egyszer elmegyek oda is, majd viszem anyámat is. J

Egy olyan stadion van, amiben jártam, de meccsen nem voltam benne: a valenciai Mestalla. Ritka ronda és ritka mocskos egy stadion, az az igazi spanyol nemtörődömség jellemzi. :-)

Voltam még nagyapámmal Tarnalelesz Vörös Meteor meccsen, de abból csak arra emlékszem, hogy az összes csere cigó volt, és hogy kis Szopó Laci egész jól játszott. Kézimeccsen is voltam a BUSZACSÁ-ban, de nem emlékszem még arra sem, hogy ki volt az ellenfél, az egyetlen emlékem, hogy okoskodtam egy idősebb fickónak, hogy hány kubai lehet egy csapatban. :-)

E hosszú bevezető után következzenek a valódi stadionok, meccsek:

1998-2000. A Sóstói úti Stadion

A ’98-as vb után hágott futballőrületem a csúcsra és ’98-ban jutott fel megint a Szpari az első osztályba. Az első meccs, amin voltam a nyíregyházi stadionban mégsem egy Szpari-meccs volt, hanem egy Magyarország-Litvánia barátságos meccs. Apámmal voltam kint és 1-0-ra nyertünk Hrutka Rudi góljával.

Az első bajnoki, amin voltam egy forró július végi napon volt, a Vasas ellen játszottunk és 2-0-ra veszítettünk. Nagyon jó kis Szpari volt az: Kirchmayer, Csernyijenko, Celeszki, Kiss Gyuri, Szatke, Kondora, Karkusz, Túróczi, Cap, Capatina, Vadon. Emlékezetes volt, mikor megvertük a Lokit 4-2-re, 0-2-ről fordítva, a Diósgyőrt 3-1-re, 0-1-ről fordítva és a klub történetében először a Fradit 3-0-ra. Volt, amikor 12000-15000 néző is volt egy meccsen, ma annyi ember van a teljes bajnoki forduló 8 meccsén összesen. A legjobban Kirchmayert szerettem abból a csapatból, mert ballábas volt és elképesztően jó szabad rúgó. Mikor a Szpari kiesett az első osztályból, már nem jártam tovább meccsekre.

A Fradi elleni meccs 12000 emberrel.

2008. Kraków, Błonia

2007. októberétől elkapott egy új szenvedély: a rugby. A krakkói részképzésem alatt mentem el az első rugby-meccsemre: a Juvenia Kraków játszott az Olsztyn ellen egy pályán, ami egy alacsony fallal el volt kerítve és még három sornyi ülőhely is volt benne. A hangulat nagyon családias volt, a színvonal nagyon alacsony, 14-14 lett a végeredmény, a Krakkó az első félidőben vitt két célt, az Olsztyn a második félidőben két céllal egyenlített. 

A nyugati lelátó

2009. Montpellier, Stade Yves-du-Manoir

2009. nyarán tesómék épp Franciaországban, Montpellier-ben próbáltak szerencsét. Mi is kimentünk hozzájuk pár napra drága jó anyámmal, és ekkor volt lehetőségem elmenni egí Montpellier-Perpignan meccsre. Gyönyörű nyári nap volt, élveztem, hogy végre kicsit magam vagyok, a stadion a város másik végében volt, mint ahol tesómék laktak, szóval olyan részeit láttam a városnak útközben, amiket eddig még nem. A stadion maga nagyon szép volt, a gyep illata mellett még érezni lehetett a tenger illatát is. Az jutott eszembe: - Olyan, mintha egy dél-francia stadionban lennék. Ja, mert ott is vagyok. J A Montpellier nyert végül 18-9-re, célt egyik csapat sem szerzett, de a L'USAP-szurkolóknál eddig sem láttam lelkesebb rugby-szurkolókat.:-)

2009, Barcelona, Camp Nou

Mivel tesómék már 2008-ba is voltak a Gamber Kupán, úgy gondolták, 2009-ben is jó móka lesz. Tesóm nem jött, sógorommal és drága jó anyámmal mentünk hárman. Délelőtt megnéztük a stadiont, amit én már 2008-ban is láttam tesómékkal és a várost is, amit szintén. Most anyámmal bementünk a La Sagrada Familiába is. Barcelona megint gyönyörű volt, a Las Ramblas megint undorító. Mivel barátságos mérkőzés volt, maga a meccs nem volt olyan jó, de 98000 emberrel együtt még sohasem néztem meccset, ráadásul láttam Messit, Ibrahimovićot, Tevezt, Dani Alavest játszani. Egy nagy álmom vált valóra, hogy lehettem meccsen a Nou Campban és az élmény nem okozott csalódást. 

2010, 2011 London, Twickenham

A világ legrégebbi rugby-stadionja, kétségtelenül a kedvenc stadionom, bármikor átmentem Twickenhamen, nem tudtam megállni, hogy ne szálljak le és ne gyalogoljak el a stadionig. Két meccsen is voltam itt: 2010. április 24-én egy London Wasps-Bath Rugby-n és 2011. december 27-én egy Harlequins-Saracens-szen. Mind a kettő bajnoki mérkőzés volt, mind a két esetben a csapatok tele voltak világsztárokkal és mind a két esetben az a csapat vesztett, akinek szurkoltam. J Azért szeretem a Twickenhamet, mert: 1, gyönyörű épület; 2, mert mint minden rugby-meccsen, nincsenek elkülönített szektorok, a két csapat szurkolói vegyesen ülnek egymás mellett, teljesen békésen; 3, mert minden meccs olyan, mintha egyben egy családi fesztivál lenne: a szurkolók esznek-isznak, a gyerekek dobálják egymásnak a labdát vagy egymással játszanak, emberi arcú családok eltöltenek együtt egy vidám délutánt. A legérdekesebb élményem a Twickenham-mel kapcsolatban mégsem ezekhez a meccsekhez kötődik. 2012-ben a stadion melletti kivetítőn néztem az Anglia-Új-Zéland meccset, ahol az angolok 10 év után újra legyőzték az All Blacks-t. A bal kezemben egy nagyon rossz fish and chips volt, a jobban egy kiló savanyú káposzta.

2011, London, Craven Cottage

2011. végén tesóméknál voltam Londonban és pont akkor játszott a Fulham is a Wisła Krakkóval. Fulham viszonylag közel volz hozzánk, ezért vettem egy jegyet is. A meccs miatt a buszok csak Putney-ig közlekedtek, onnan gyalog mentem tovább. Már a Putney Bridge lábánál Lech-et ivó lengyeleket láttam, a 20000 nézőből legalább 8000 lengyel volt (eljött a Wisła Sharks is Krakkóból), ráadásul szinte mindegyik mezben. A lengyelek talán úgy emigrálnak, hogy azért a biztonság kedvéért beteszik a csapatuk mezét és sálját? Ez volt életem első olyan focimeccse, amikor már a meccs előtt legurítottam néhány pint-ot egy pubban. A lelátón körülöttem csak lengyelek voltak, egy angol szót sem hallottam, igazából magában Fulhamben se nagyon az este folyamán. A Fulham végül 4-2-re nyert, Andy Johnson lőtt egy nagyon szép gólt. Ja, és a büfében volt Craven Cottage Pie.

 A füstbomba és a pirotechnika a szurkolás szerves része, amit a modern football szintén ki akar irtani.

Kerekfejű lengyelek. Mindenhol.

Wisła Sharks

2014, London, Twicenham Stoop

Mivel drága jó apám még nem járt tesóméknál Londonban, ezért 2014. október elején kimentünk ketten. Megnéztük az Öreggel Greenwich-et, a Royal Maritime Museumot, a Towert, a British Museumban a Rosetti-követ, voltunk tesómékkal Oxfordban meg Doverben. Mivel a Harlequins pályája van tesómékhoz a legközelebb és azon a szombaton, mikor ott voltunk épp volt egy Harlequins-London Welsh meccs, ezért vettem rá egy jegyet és kimentem. Apámék közben megnézték tesómmal és Lizzyvel Central London nevezetességeit (Big Ben, Parlament, Buckingham Palace, black cab, steak). Clapham Junctionig együtt is mentünk, ott én átszálltam egy Reading felé tartó vonatra, ami megállt Twickenhamben is. Mikor feljöttem az aluljáróból véletlenül súroltam egy nagydarab Harlequins-szurkolót, aki azt mondta: Sorry, mate. Mikor visszanéztem, kiderült, hogy nem szurkoló, hanem Joe Marler, a Quins és az angol válogatott egyik pillére.

Joe Marler

Mire leszálltam Twickenhamben, elkezdett esni az eső. Egy kicsit később zuhogni. Mire megtaláltam a stadiont (amiről sógorom azt állította, hogy nem is létezik, hisz Twickenhamben csak a nagy stadion van, ő amúgy is elég sokat lakott ott, és nem tud semmiféle másik stadionról. Mikor megmondtam neki, hogy a Richmond College mögött van, eléggé meglepődött, hisz több évig járt oda angolra, de nem tűnt fel neki, hogy ott van egy stadion.) úgy szarrá áztam, hogy a ruháim csak kedden száradtak meg. A stadion szép volt, a meccs egyoldalú (49-0), egy igaz angol bajnoki volt, nem bánnám, ha kéthetente ilyenre is tudnék járni. 

2015, Felcsút, Pancho Aréna

Drága jó apámat meghívták, hogy az Utolsó töltényig című kiállítás megnyitóján ő is mondjon beszédet a Felcsúti Faluházban, utána pedig lehetősége volt megnézni a Puskás Akadémia-Keckemét meccset. Mivel már régi vágyam volt megnézni a felcsúti stadiont, ezért megkérdeztem, hogy mehetek-e vele és ő azt mondta, hogy mehetek. Előtte való este voltam Kartel-koncerten, aztán találkoztam az egyik ikertestvéremmel, szóval fél 4-re keveredtem haza. Aludtam vagy fél órát, mert drága jó apám persze nem árulta el, hogy mikor indulunk. Végül is 10-kor elindultunk, olyan fél 2 körül már ott is voltunk. Útközben sikerült pihennem és láttam Bicskét is. A kiállítás tényleg nagyon jó volt, volt benne egy lövészárok is és agyon sok képanyag és idézet az Öreg kutatásaiból származott. Többek között a bejáratnál lévő fiatal huszár képe is:

- Mosolygó Pista bácsi Orosról nem gondolta volna, hogy egyszer itt fogják megörökíteni. – mondta az Öreg.

- Milyen fiatal volt itt! – mondta a Múzeum sofőrje. – Hány éves lehetett itt? Mikor született?

- Mosolygó Pista bácsi? 1923-ban. – válaszolta az Öreg, mintha ez a világ legköztudottabb dolga lenne.  

 Rengeteg eredeti tárgy is volt ott gyűjtőktől, tényleg már csak a tárlat miatt is érdemes volt eljönni. Felcsút egyébként egy 1800 lelkes egyutcás falu, aminek egy kocsmája van, de egy 3600 fős stadionja. A megnyitó egész jól sikerült: Mészáros Lőrinc beszédében megköszönte a Nyíregyházi Jókai Múzeum igazgatójának segítségét, Simicskó mondott egy egész jó beszédet, Szakály Sanyi nagyon jól beszélt, az Öreg pedig rögtönzött egy olyan szép beszédet, hogy még a könnyem is kicsordult.

A megnyitó után átmentünk a meccsre. Azt hittem, hogy csak egyszerűen kapunk egy tiszteletjegyet, amivel megnézhetjük a meccset, de a lófarát! VIP-jegyet kaptunk, ugyanis a felcsúti stadion keleti lelátójának egész felső része egy egybefüggő, több mint 100 méteres VIP-páholy. Négy pult, ahol, lehet mindenféle alkoholmentes italt, sört és bort kérni, asztalok, amikre ki voltak téve a hidegtálak, később a meleg ételek, édességek. Fehér inges pincérek sürögtek-forogtak mindenhol. Olyan ülések, amiknek karfája volt. A falakon Puskás-relikviák.

 Elég fura volt, hogy egy meccsen jól öltözött emberek disztingváltan itták a bort körülöttem. A stadion egy gyönyörű Makovecz-épület, ám semmiféle stadionság vagy hangulat sincsen benne. Minden hangulatot a Kecskemét-szurkolók csináltak, akiknek ezúton is szeretném kifejezni a szolidaritásomat, hisz az MLSZ velük is kicsellózott. Mint ebből az írásból is kiderül, rajongok a stadionokért, de a Pancho-t nem lett volna szabad megépíteni, semmi szükség nem volt rá. Egy nagy álmom vált valóra, hogy lehettem a Pancho-ban meccsen, de ez az élmény hatalmas csalódást okozott. De legalább láttam egy szép kiállítást és lehettem egyszer meccsen VIP-páholyban, remélem, ez utóbbi soha többet nem történik meg velem.

Ja, amúgy a Puskás Akadémia nyert 4-0-ra, de a góloknak csak a hangos beszélő örült.

 A karfás szék

A tömött lelátó

2014-2015, Sóstói úti stadion

2014. júliusában fogalmazódott meg bennünk az ötlet Rasztával, hogy ki kéne menni egy Szpari-meccsre. Akkor még nem kellett szurkolói kártya, vettünk két jegyet és kimentünk a bajnokság első meccsére, a Szpari-Lokira. Raszta még sohasem volt meccsen, én pedig olyan régen, hogy az első pillanatban azt sem tudtam, melyik csapat a Szpari. Ezt a meccset követte még most májusban a Szpari-Újpest és a Szpari-Diósgyőr is. Ez utóbbira drága jó anyámmal mentem ki. Rájöttem:

- hogy szeretek meccsre járni

- hogy szeretek sört műanyag pohárból inni

- hogy szeretek szotyizni

- hogy szeretek kiabálni

- hogy szeretek bosszankodni az elrontott helyzeteken, bekapott gólokon

- hogy szeretek örülni, ha a Szpari gólt lő

- hogy szeretem azt a hangulatot, amikor bemegyek és azt a hangulatot is, amikor kijövök a stadionból a többi emberrel

- hogy a Szpari egy szerethető csapat

- hogy a stadion gyönyörű, különösen, ha szép, tiszta kék felette az ég

- hogy szeretek a korláton könyökölni, miközben lemegy a nap és kigyúlnak a fények

- hogy szeretem hallgatni, ahogy mások is szurkolnak, és igen, szeretem, ha trágár rigmusokat kiabálnak, ha abban van fantázia és nincs benne rasszizmus

Ezt baszta el most nekem az MLSZ, mert úgy döntött, hogy 12 csapatra csökkenti az NB1-et. Már a szurkolói kártya is nagy baromság volt, mert nem könnyítette meg a jegyvásárlást, mert elűzte a meccs egyik legfontosabb hozzávalóját: az ultrák bíztatását. Kitiltották a füstbombákat, a pirotechnikát, a pénztárgép-szalagokat, folyamatosan rendszabályozni akarják a szurkolókat, fényképes igazolványt vezettek be, mintha minden meccsre járó potenciális gonosztevő lenne. Csak azt érték el vele, hogy minél kevesebben járnak meccsre, és a 12 csapatos bajnokságban egyre kevesebben is fognak. Mondjuk az ő szemszögükből ez praktikus: egy üres stadionban nagyon könnyű rendet tartani.

Mindegy, ha a Szpari harmadosztályú lesz, én akkor is kimegyek minden meccsre, amire csak tudok, hadd legyen Magyarország az egyetlen ország, ahol harmadosztályú meccsre többen járnak, mint első osztályúra. Szégyen reátok, bankárok, üzletemberek, politikusok!

 Az eddigi utolsó NB1-es meccs itthon

És drága jó anyám, ahogy nézi