Mese LXVI.

            Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy Király. Volt neki három fia: a legidősebbet trónörökösének szánta, a középsőt az ország főpapjának, a legkisebbet pedig seregei vezérének, hisz így tartotta ama ország szokásjoga. Egyik fiúnak sem volt ínyére ez a felosztás, ezért egy éjszaka, az éj leple alatt megszöktek a várból.

            Ahogy mentek-mendegéltek, három nap múlva egy városba értek. A városban nagy felfordulást találtak. A legidősebb meg is állított egy helybélit és megkérdezte:

- Hé, paraszt, mi folyik itt?

- Paraszt a jó kurva anyád! Eme város köztiszteletben álló patríciusa vagyok. Ha nagyon tudni akarod: egy sárkány készül megtámadni minket, hogy lerombolja városunkat, elrabolja kincseinket, jószágainkat és leányainkat. Seregünk fejét már meg is ölte egy tisztességtelen párviadalban, vezető nélkül seregünk pedig mit sem ér. Elvesztünk.

- Egyet se féljetek, míg engem láttok! – Ezzel előkapta tarisznyájából teljes páncélzatát, amit mindig magánál tartott és felöltötte. Odament a sereg zászlósához, kikapta a kezéből a zászlót, felült a zászlós lovára és elrivallta magát:

- Aki bátor, velem tart!

Több katona is csatlakozott hozzá, és kiviharzottak a várból. A zászlós csak nézett, mint pocok a lisztből.

            Hamarosan szembe is találták magukat a Sárkánnyal. Rövid, de egyenlőtlen küzdelem után (több páncélos lovag egy szál Sárkány ellen) megölték a fenevadat. A legidősebb fiú levágta a Sárkány egy fejét (többre nem tellett a mese költségvetéséből), amit elvitt a város polgármesterének. A polgármester egyből felajánlotta neki a város seregének parancsnokságát, amit a legidősebb fiú örömmel el is fogadott.  Hamarosan elérkezett a búcsúzás ideje is, hisz a másik két testvér tovább indult szerencsét próbálni.

- Kedves öcséim! Ne vegyétek tőlem rossz néven, hogy itt maradok, de mindig is a katonáskodás, a tábori élet érdekelt. Jobban illik a kezembe a marsallbot, mint a jogar. Ráadásul meleg is vagyok, ami nem tenne jót a primogenitúra elvének. – mondta, ezzel megölelték egymást és a két fiatalabb testvér útra kelt.

            Ahogy mentek-mendegéltek, három nap múlva egy várba értek. A vár egész népe riadalmasan szomorú volt, mert uralkodójukat is lelket rágó mélabú gyötörte, aminek senki sem tudta az okát. A legkisebb királyfi egyből követelte, hogy vezessék az uralkodó elé, ő majd megtudja a király bánatának okát és ki is kúrálja. Bár rangrejtve volt, olyan előkelőség és a parancsok osztásához szokottság sugárzott belőle, mint Almira hercegéből, ezért egyből a koronás fő elé vezették.

- Felséges királyom, bár személyemet nem fedhetem fel, azért jöttem, hogy segítsek bánatodon. – kezdte mondanivalóját a legkisebb királyfi.

- Nem tud azon senki sem segíteni. – válaszolta búsan a király.

- Talán csak nem az uralkodás gondjai, néped sorsa aggaszt? – próbálkozott a királyfi.

- Országom prosperál, nincsenek különösebb gondok. A népre meg nagyívben szarok. – felelte a király.

- Akkor tán szerelmi életeddel van a baj? Nem szeret már a királynő, vagy te epekedsz másért? – vetette fel az újabb problémacsokrot a királyfi.

- A királyné sosem szeretett, én se őt, országaink érdeke volt, hogy elvegyem őt. Különben is öreg vagyok már, hogy bárkiért is ficeregjen a cerkám.

- Akkor tán fiaiddal vagy lányaiddal van valami baj? – vetetette be az utolsó adut a legkisebb királyfi.

- Most ráhibáztál, rangrejtett idegen. Van a legidősebb fiam, neki kéne átvennie a trónt, de olyan kelekótya. Nem tudom, hogy tényleg hibbant-e, vagy csak megjátssza? Folyton Rosencrantz-zal és Guildenstern-nel barátkozik, vagy hogy a manóba hívják őket? Amúgy se tudom soha, hogy melyik melyik.  Mi lesz, ha engem valami baj ér? Tán csak nem az a rosszéletű fivérem, Claudius lesz a király? Különben is, azt hiszi, hogy nem látom, milyen pillantásokat vetnek egymásra nejemmel, Gertruddal? Na, ettől az uralkodástól és frigytől az Isten mentsen meg mindenkit!

- Nyugodj meg, királyom, minden, ami történik, Urunk rendeltetése. Legyen meg az ő akarata. Országod sohasem veszhetik el, ha nem fiad, akkor nyugodt urak fognak trónjába beülni, székelvén béke és harc között. – mondta a királyfi

- Megnyugtattál, rangrejtett idegen. Legyél eme ország egyházának, az egyedül üdvözítő protestáns egyháznak feje és személyes gyóntatóm! – felelte erre a király.

- Nem a római katolikus az egyedül üdvözítő egyház? – vetette közbe a középső királyfi.

- Talán nálatok, de itt fent északon? – vágta rá a király, majd hozzátette – Cuius regio, eius religio.

            A legkisebb királyfi is szíves örömest elfogadta a felkínált szent hivatalt. Mivel bátyja úgy döntött, folytatja az útját, így megint búcsúzásra került sor a testvérek között.

- Tudod, bátyám, sohasem vonzott a katonaság, mindig is a lélek dolgaival szerettem volna foglalkozni, és itt megtehetem. Sok szerencsét kívánok neked, remélem, megtalálod, hogy mit szeretnél csinálni. Megnyugtatásul közlöm: én heteró vagyok, mielőtt még bármiféle ministránsfiúval hírbe hoznának. – mondta a legkisebb királyfi, ezzel megölelték egymást, majd a középső királyfi útra kelt.

            Ahogy ment-mendegélt, három nap múlva egy fogadóba ért. Ott érte el egy futár.

- Felséges hercegem! Siess azonnal haza, hisz apád nagybeteg, már nem sokáig fogja viselni az élet és az uralkodás terheit! Fivéreidet már értesítettük, ők már hazaindultak, már csak te maradtál hátra.

- Hogyan találtál meg itt? – kérdezte csodálkozva a középső királyfi.

- Azért kilencnapi járóföld nem egy nagy távolság és nem sok rangrejtett királyfi mászkál errefelé- felelt meg a futár.

            A középső királyfi amilyen gyorsan csak tudott, haza is sietett, ahol már várta apja és a bátyjai. A legfontosabb kérdés persze az volt, hogy ki örökölje a trónt. A legidősebb királyfi nem akarta otthagyni a vezérséget, a legfiatalabb az egyházi pályát, ám a középső így szólt:

- Felséges atyám! Én mindig is szerettem volna király lenni, már csikókorom óta erre készültem, bújtam a fóliánsokat és a kódexeket, hogy minél többet tudjak meg jeles uralkodók tetteiről. Én szívesen lennék az utódod!

- Ki hallott már olyat, hogy a középső fiú legyen az uralkodó! Ilyen még a mesében sincs! Ám, mivel egyik fivéred sem akar uralkodó lenni, teszek veled egy próbát! Hétszáz garas adót vetettem ki arra, hogy ha bármit is kidobol a szolgabíró birodalmam bármely városában vagy falujában. Délután fogadom a küldöttséget, aki azt szeretné elérni, hogy vonjam vissza ezt az adót. Én személy szerint lefejeztetném őket, de lássuk, hogy te mire mész velük?

            A középső királyfi megkérte öccsét, hogy a maga kenetteljes módján hozza a küldöttség tudomására, hogy ha nem egyeznek meg, akkor a király a fejüket veteti. Legyen úgy, hogy a középső királyfi először felháborodottan (Nehogy már itt az legyen!) 1400 garasra akarja emelni az adót, aztán uralkodói kegyéből leszállítja 350-re. Így a kecske is jóllakik, a káposzta és a küldöttek feje is megmarad. Bár ez utóbbi kettő között csak árnyalatnyi volt a különbség.

            A küldöttség fogadása és a tanácskozás úgy zajlott le, ahogy a középső királyfi eltervezte. Az öreg király ugyan nem volt teljesen elégedett, legkisebb fiát amúgy sem tartotta sokra, de kénytelen-kelletlen, egy utolsó: - Ha nincs ló, jó a szamár is!-felkiáltással átadta a trónt. Egyébként is bazira unta már az uralkodást. A tróntól való lemondása után még harminc évig élt és idejét Füst Milán életművének tanulmányozásával töltötte.

            A középső fiúból remek uralkodó vált, trónra kerülése után nem sokkal elvett egy hercegnőt, hogy szexuális orientációja beszédtéma se legyen és nemzett a hercegnővel három fiút és hat lányt, de a lányok száma és sorsa a kutyát se érdekelte. Mikor bátyja a töménytelen húsfogyasztás és a hideg helyeken való hálás miatti köszvény és reuma miatt kiöregedett a katonaságból, adott neki egy kis grófságot, ahol nyugodalmasan eltölthette hátralévő napjait. Mikor öccsének is menekülnie kellett az északi királyságból, miután sötét üzelmekre derült fény az északi királyság udvarában, ráadásul egy szomszédos királyság is megtámadta őket, neki is adott egy kis vidéki parókiát. A három testvér boldogan élt tovább, amíg meg nem haltak.

ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE!